Gimesi Dóra Emma csöndje c. kötete a Pagony kiadó gondozásában látott napvilágot idén júniusban. A kötetre a kiadó beleolvasójának köszönhetően figyeltem fel, amiben az alábbi két bekezdés fogott meg rögtön: "Emmának hívnak. Hétéves, két hónapos és tizenhét napos vagyok, és ha felnövök, tengerbiológus leszek, mint a mamám és a papám. De az sajnos még nagyon messze van. A legjobb esetben is tíz év, kilenc hónap és tizenhárom nap múlva."; "Két hete, három napja és tíz perce járok iskolába. Két hete, három napja és tíz perce azt képzelem, hogy a világ egy nagy akvárium. A város is akvárium. Az iskola is egy akvárium.
Én pedig egy pici tengeri uborka vagyok az akvárium fenekén. A tengeri uborkák nem zavarnak senkit. A tengeri uborkák láthatatlanok.".
Főszereplőnk, Emma más. Mint ahogy mindannyian mások vagyunk... Emma nem találja a hangját, fél megszólalni, avagy inkább nem is akar. No már most, olvasás közben mindenki eldöntheti saját maga, hogy számára Emma csupán egy visszahúzódó, félelmekkel teli kislány-e vagy sem. Véleményem szerint Emma autista, azon belül is Asperger-szindrómás kislány. Intelligenciaszintje magas, imádja az őt körbevevő természetet, az állatokat, de kommunikálni viszonylag képtelen... Legalábbis, ami az embereket illeti...
"- Emma, hát mit csináltál már megint? - kérdezi
a mama, amikor kijön az igazgató nénitől."
Főszereplőnk, Emma hétéves, első osztályos tanuló, aki tengerbiológus szeretne lenni, mint a szülei. A kislány leginkább a Nagy Kékség Akvárium és Tengerbiológiai Kutatóintézetben szeret lenni, ahol a szülei tengeri állatokkal foglalkoznak, s egyetlen barátai, az állatok is ott élnek.
Emmának már az óvodában is túl nagy volt a "zaj". A zaj, ami közül nem tudja kiszűrni azt, ami igazán fontos, s nincs ez másképp az iskolában sem, ahol az ordibáló, nagymenő srácon át, a folyton szunyókáló kisfiún, a hangadó vezéregyéniségen és a mindent együtt csináló ikerlányokig mindenki megtalálható.
Emma az első tanítási napon egy fülhallgatót kapott ajándékba az édesanyjától, amit felvéve, a számára legkedvesebb hangot hallhatja - a tenger zúgását. Ám Félix, a nagydumás srác egyszer hirtelen leveszi azt a fejéről, aminek az lesz a vége, hogy Emma és édesanyja az igazgatói irodában köt ki, mert Félix homlokát két öltéssel kell összevarrni, miután hősnőnk ráugrott, hogy visszaszerezze fülhallgatóját...
A kislány pár napig nem mehet iskolába, így végre békére lel az intézet falain belül a barátai mellett. Emma Malvin, a polip; Agy, az ördögrája; Pepe, a lamantin és Inez, a pörölycápa társaságában érzi magát otthon, s ne feledkezzünk meg a kislány legjobb barátjáról sem. Iván, a fehér cápa, akit elkapott egy hajócsavar az intézetben gyógyul, s reméli, hogy még sokáig biztonságban is maradhat, ugyanis a baleset óta fél visszamenni a tengerbe...
Emmát és Ivánt rengeteg minden köti össze, s ekkor jelenik meg Fülöp, a delfin, akit partra vetett a víz, s most segítő állatorvosokhoz került. Csakhogy a delfin rendkívül barátságtalanul viselkedik a kutatóintézet munkatársaival, de még a nagy állatbarát Emmával is.
Fülöp érkezésével az akváriumban már szűkös a hely, ezért úgy tűnik, Ivánnak mennie kell... Vissza a tengerbe, hisz meggyógyult. Vajon mi a baja Fülöpnek, s miért fél annyira mindentől és mindenkitől?
Vajon Emma rátalál a hangjára és visszamegy az iskolába? S mi lesz Ivánnal, aki rettegi a tengert, s Fülöppel, aki láthatóan segítségre szorul, ám az orvosok szerint teljesen egészséges...?
"- Te honnan tudsz ilyeneket? - kérdezi Agytól a tengeri csillag.
- Mert az én agytérfogatom a legnagyobb ebben a medencében.
- Mégsem tudod kiszűrni a műanyag bigyulákat.
Az ördögrája általában nem táplálkozik tengeri csillagokkal,
de azt hiszem, Agy ezúttal komolyan elgondolkozik a lehetőségen."
Az Emma csöndje egy ezernyi érzelemmel átitatott, szívet melengető történet, melyben egy kislány harcol önmagával és az egész világgal.
Gimesi Dóra meséje egyszerűen varázslatos. Emma rendkívül szerethető főhős, aki rengeteg mindent csodás perspektívából lát, míg néhány dologban téved - ez azonban másságából fakad, s egyáltalán nem is biztos, hogy ő az, aki rosszul látja a világunkat...
A kötet nem csupán a félelmek leküzdéséről és a hang megtalálásáról szól, de átitatja a természet, valamint az állatok szeretete, a környezetvédelem fontossága, a segítségnyújtás hatalmas ereje, s ne feledkezzünk meg a legfontosabbról: a szeretetről sem!
Szívet melengető élmény volt olvasni az Emma csöndjét, ami egy valódi kis csoda az idei megjelenések sorában, s kortól függetlenül ajánlanám mindenki számára, hisz rengeteg mély gondolatot tartalmaz, amin érdemes elgondolkodni (leginkább a felnőttnek, aki sokkal jobban mérgezi és szennyezi a környezetét, mint egy gyerek...).
De sokat adhat a gyerkőcöknek is, a célközönségnek, akiket megtaníthat arra, hogy nem vagyunk egyformák, de ez még nem jelenti azt, hogy ez rossz volna. Mindannyian mások vagyunk, s mindenkit olyannak kell elfogadni, amilyen, az összes pozitívumával és az összes kis bogarával együtt. Mindemellett pedig felhívja a figyelmet arra, hogy kövessük az álmainkat, segítsünk a bajba jutottakon, s mindenekelőtt is óvjuk és védjük az állatokat és a természetet, hisz a bolygónk állapota igenis fontos...
Szívhez szóló volt látni Iván, a cápa "önfeláldozását" is, kinek nemes tette következtében Emma végül összeszedi a bátorságát és kiáll a fényre... Egy legjobb barát, aki segít a kislánynak, hogy ráleljen a saját bátorságára és hangjára, s közben ő maga is leküzdi a félelmét és visszatér természetes élőhelyére, aminek végül meglátja a valódi szépségét. Lenyűgöző! ❤
Gimesi meséjét Takács Mari lenyűgöző illusztrációi díszítik, amiket akkor látunk csak igazán a történethez passzolónak, miközben olvassuk és lapozgatjuk a kötetet. Tökéletes választás - tökéletes képi világ egy tökéletes történethez!
"- Félsz? (...)
- Egy kicsit - ismeri el Iván. - A tenger mély és félelmetes és
kiismerhetetlen. De pont ettől izgalmas is!
Azzal lendületet vesz, és kihasználva egy jó áramlatot eltűnik
a hullámok hullámok között. Még hallom, hogy diadalmasan
kiált egyet: - Reszkess, tenger, jövök!"
Én magam köszönöm Gimesi Dórának ezt a parányi csodát, szebbé varázsolta a napomat vele olvasás közben!
A kötetet szívből ajánlom gyermek és felnőtt számára egyaránt!!! Garantáltan nem fog csalódást okozni!
A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!
Értékelés: 5/5 cápa
Idézetek
"Emmának hívnak. Hétéves, két hónapos és tizenhét napos vagyok, és ha felnövök, tengerbiológus leszek, mint a mamám és a papám. De az sajnos még nagyon messze van. A legjobb esetben is tíz év, kilenc hónap és tizenhárom nap múlva."
"Két hete, három napja és tíz perce járok iskolába. Két hete, három napja és tíz perce azt képzelem, hogy a világ egy nagy akvárium. A város is akvárium. Az iskola is egy akvárium.
Én pedig egy pici tengeri uborka vagyok az akvárium fenekén. A tengeri uborkák nem zavarnak senkit. A tengeri uborkák láthatatlanok."
"Amikor még oviba jártam, mindenki azt mondta, bőgőmasina vagyok. Pedig nem is. Csak minden olyan hangos volt, hogy muszáj volt sírni. Irtózatosan hangos. Az óvó nénik meg a többi gyerek. A nyikorgó hinták. A csúszdának az a hangja, amikor összesúrlódik a farmernadrág fémgombjával. A papírvágó ollók csattogása. Meg a villamosok, ahogy befordulnak a sarkon. A rengeteg hang közül sose tudtam, melyik a fontos. Sokszor még most sem tudom. Ezért aztán az első tanítási napon kaptam a mamámtól egy fülhallgatót, amelyben mindig zúg a tenger. Ha felteszem, rögtön megszűnik az ordítás, a horkolás, a pittyegés, a krétacsikorgás, a vihogás, a nyerítés."
"Az igazgatói iroda előtt ülök, tengerzúgással a fülemben."
"- Emma, hát mit csináltál már megint? - kérdezi a mama, amikor kijön az igazgató nénitől."
"- Emma, nézz rám! Annak a fiúnak két öltéssel kellett összevarrni a homlokát. Ez komoly dolog."
"Itt laknak a legjobb barátaim.
Malvin, a polip, akinek nyolc karja és három szíve van.
Pepe, a lamantin, más néven tengeri tehén.
Agy, az ördögrája, akinek a legnagyobb az agytérfogata a medencében.
Inez, a pörölycápa, akinek T alakú a feje.
És persze Iván.
Iván fehér cápa és a legjobb barátom."
"Nagyot szürcsöl a kólájába, majd összegyűri a fémdobozt, és behajítja a sziklák közé.
Kisebb koromban, ha ilyesmit láttam, összeszedtem a szemetet, és hozzávágtam ahhoz, aki eldobta. Egyszer egy kövér néni meg is kergetett, miközben azt üvöltötte, hogy "na megállj csak, te antiszociális kis bestia!"."
"- Te honnan tudsz ilyeneket? - kérdezi Agytól a tengeri csillag.
- Mert az én agytérfogatom a legnagyobb ebben a medencében.
- Mégsem tudod kiszűrni a műanyag bigyulákat.
Az ördögrája általában nem táplálkozik tengeri csillagokkal, de azt hiszem, Agy ezúttal komolyan elgondolkozik a lehetőségen."
"Az akváriumok népe fellélegzik.
EGYELŐRE.
Az egyelőre bizonytalan szó. Azt jelenti: most még nem, talán később, de az is lehet, hogy hamarosan. És nem lehet tudni, mikor van az a később vagy az a hamarosan. Olyan, mint a senki földje két ország között. Mint az amőbák sejtfala a mikroszkóp alatt. Mint a vihar előtti csend."
"Erről eszembe jut, hogy négyéves koromig én sem beszéltem. Nem mondtam ki egyetlen szót sem. Se azt, hogy mama, se azt, hogy papa. Pedig tudtam, hogy így hívják őket, csak gondoltam, ők is tudják, akkor meg minek mondjam. Nem értem, miért kell folyton olyan dolgokról beszélni, amiket úgyis tudunk."
"- A többiek aggódnak miattad - mondtam neki. - Értem is mindig mindenki aggódik. Hogy miért nem játszom más gyerekekkel. Hogy miért nincsenek barátaim. A felnőttek néha olyan éretlenek tudnak lenni, komolyan."
"- Nem megy - rázom a fejem. - Én nem tudok ennyit beszélni.
- De hát velünk is beszélsz - szólt közbe Pepe.
- Az más. Titeket értelek.
- Nem kell értened őket - mutat rá Inez. - Ők értsenek meg téged!"
"- Félsz? (...)
- Egy kicsit - ismeri el Iván. - A tenger mély és félelmetes és kiismerhetetlen. De pont ettől izgalmas is!
Azzal lendületet vesz, és kihasználva egy jó áramlatot eltűnik a hullámok hullámok között. Még hallom, hogy diadalmasan kiált egyet: - Reszkess, tenger, jövök!"
"Pedig tényleg nagyon-nagyon-nagyon utálok beszélni, különösen olyasmiről, ami egyértelmű. És legszívesebben egy kis tengeri uborka lennék az akvárium fenekén.
Lassan elszámolok magamban háromig.
Nagy levegőt veszek.
És elkezdek mesélni."
0 megjegyzés