Kertész Erzsi, vadonatúj mesekönyvével rabolja el olvasói szívét, annak könyvheti megjelenése óta. A Bohó és Bariton egy komoly medve és egy örökmozgó művészmajom őrült kalandjait meséli el, melynek már most olyan pozitív visszhangja van, ami bizony folytatásért kiált! ;)

A varázslatos mesekönyv két történetet rejt magában, melyekben megismerkedhetünk főhőseinkkel, s megtudhatjuk, hogy szereplőink a Bohó által festett képekbe kerülve élnek át nem mindennapi kalandokat.

Az első történet egy igazán hangulatos kertbe repíti a két barátot, ahol egy aprócska házikó áll, míg az ijedelemre a bokorban rejtező valami szolgáltatja az okot.

A második történet egy merőben más típusú helyszínre viszi az olvasóját - főhőseivel együtt...

A természet helyett Bohó és Bariton most egy nagyváros, egy csúnya betondzsungel kellős közepén találják magukat, és hogy hogy nem, épp ebben a városban él Bohó bácsikája, Alfonz is, egy kétszázadik emeleti lakásban...

A cselekmény dinamikus, a jelenetek pillanatok alatt váltakoznak, már-már mondhatni túl sok inger is éri az olvasót a befogadás közben. Nem történhet ez azonban máshogy, ha Bohó, a majom egy igazi örökmozgó, míg Bariton, az átlagos macikhoz hasonlóan lassabb, komótosabb természet.

A festett képekbe való varázslatos belekerülés kétféle módon is értelmezhető, a realisták gondolhatják, hogy mindezek a történések csupán a szereplők fantáziájában történnek, teljesen a valóságnak megélve azokat (ami igazán szárnyaló fantáziára vall), míg az örök álmodozók elhihetik, hogy ilyen tényleg megtörténhet.

Kertész Erzsi meséit és karaktereit Baranyai (b) András keltette éltre, akinek a pazar látványvilág köszönhető. Képeinek köszönhetően a történetek a szemünk előtt peregnek le. Az illusztrátor stílusát én magam mindig is imádtam, így nem meglepő, hogy a képi világ számomra 5*-os és kiemelkedő. ❤

Kedvencem Bohó játékosságának ábrázolása volt. 

Főhőseink szerethető karakterek, nem is tudok közülük kedvencet választani. Bohó a bohókosságával, Bariton dörmögő morcosságával nyert meg magának. ❤

Felnőtt olvasóként, aki nem ebben a rohanó világban nőtt fel, talán egy picit túl sok ingert kaptam a nyúlfarknyi mesék hosszához mérten, azonban a mai gyerekek pontosan ezt a rohamléptékű, rengeteg információt, ingert és képet magában foglaló tartalmat részesítik előnyben (bár remélem ennyire kiskorban még nem), így ezt semmiképp nem rónám fel hibaként, ám a lassabb gyerekkönyvekhez szokott olvasó számára élesebb lehet majd a kontraszt, ezt mindenképp érdemesnek tartom megemlíteni.

Bariton a szövegben HORGOL, az illusztráción KÖT! Horgolni egy tűvel, kötni kettővel kell! Azt elhiszem, hogy András férfiként nem ismer(het)i a különbséget, a férjem is folyamatosan keveri, mikor horgolok, de a nők? o.O 

Perszer ne vegyétek annyira a szívetekre, az eltúlzott felháborodásomat viccesnek szántam, de kinyitva a könyvet rögtön szemet szúrt és a horgoló lelkem felsikoltott! ^^

A humoros bakit féretéve a Bohó és Bariton egy öteletes, szerethető kötet, ami megérdemelné a folytatást, s külön kiemelném még egy érdekes jellegzetességét, mégpedig azt, hogy Bohó festményeit és magukat a történeteket valódi alkotások ihlették. 

Kertész Erzsi Kalandok ​Kirkével /Ne bosszantsd az egyszemű óriást!/ c. mesekönyve a Móra kiadó egyik legropogósabb újdonsága. 

A mesekönyv a tavalyi évben megjelent, Pán, a pásztorok istenének egy modern kalandját bemutató kötet mintegy "folytatása", azaz egy - remélhetőleg újabb és újabb kötetekkel bővülő - mitológiai könyvsorozat második darabja, ami igyekszik az ókori görög mitológiát közelebb hozni a ma gyermekéhez.

Az elátkozott erdő a modernségével együtt nőt a szívemhez a tavalyi év folyamán. "Folytatása" még inkább belopta magát a szívembe. Pillanatok alatt rabul ejtett és kedvencem lett, el is mesélem, miért.

Történetünk gyermeki főhőse Ottó, aki szüleivel vakációzik egy görög szigeten. Megunja azonban a tengert és a napozást, s felfedezőútra, kalandozni indul.

Az ég hirtelen elsötétül és Ottó egy alakot lát közeledni. A kislány Kirké istennőként mutatkozik be, s Ottóban a gyermeki Odüsszeuszt véli felismerni. 

Ottónak van némi ismerete a nagy görög hős kalandjairól és Kirkére is emlékszik halványan, de miért lenne egy nagy hatalmú istennő gyermeki testben? Bár a fiú igyekszik meggyőzni a varázslónőt saját igazáról, miszerint nem ő Odüsszeusz, Kirké hajthatatlan és Odi segítségét kéri.

Mint kiderül, Kirkén Zeusz és a főistenek átka ül, ami gyermektestbe száműzte őt mindaddig, míg a szigeten élő Küklopsz vezérkosát vissza nem szolgáltatja a dühös óriásnak. Kirké maga hozta saját fejére a bajt, mikor disznóvá változtatta a birkanyájat, aminek következményeképp a kos kereket oldott. 

A Küklopsz egy hatalmas sziklát tart a sziget fölé. Hőseinknek két órájuk van arra, hogy megtalálják a tengeren hánykolódó bárányt, s megmentsék a szigeten tartózkodókat. Ha kifutnak az időből, a szikla porrá zúzza a szigetet...

Jelen témaválasztás kiváló ötlet volt, ahogy a formába öntés is kifogástalanra sikeredett. A mese újrateremti Odüsszeusz és Kirké legendáját, megismertetve e két legendás alakot már az egészen fiatal generációval.

"- ...Milyen szép kis emberek! Milyen csodás malac válna belőlük! És ha már így eszembe jut, meg is csinálom az átváltoztatást. Csak sajnos ez nem mindenkinek tetszik.

Kertész Erzsi Az ​elátkozott erdő /Hova tűnt a jókedv?/ c. mesekönyve a görög mitológiát és a modern világot ötvöző tanító mese, mely a Móra kiadó gondozásában látott napvilágot. Főhőse a kecskelábú Pán, a pásztorok istene, aki erdei nimfákkal és különféle varázslatos lényekkel él az erdő mélyén...

Pán egymaga gondoskodik az erdő lakóinak jólétéről, akikhez szoros kapcsolat fűzi. Ő az, aki megoldja társai problémáit, s bár tudja, s bosszantja, hogy társai nem képesek önállóan tenni magukért, mindig segít rajtuk...

Egy nap mogorva öreg hölgy tér be az erdőbe, aki haragosan közli az erdő lakóival, hogy ellopta és elrejtette a jókedvet... A mitikus teremtmények megijednek - mi lesz velük, ha nincs jókedv? A tanács természetesen úgy gondolja, Pán az, akinek fel kell kerekednie és megkeresnie az elveszett jókedvet, míg ők otthon maradnak sopánkodni, s hibáztatni azt, aki tesz is értük valamit...

A történet "főgonosza" Kalapács Károlyné, a mogorva öreg néni, aki egymagában él; morcos, rosszindulatú és tipikusan olyan negatív ember, aki azt vallja és cselekszi - ha neki nem jó, másnak se legyen az... Valójában azonban egy végtelenül magányos lélek, aki a történet folyamán magába néz, s bár az ő gonosz tette lesz az, ami elindítja a cselekményt, ő lesz az is, aki ezzel együtt elindítja a változás folyamatát. Az erdőben, a mitológiai lényekben és saját magában is... Kulcsfigurája az eseményeknek, s a többi szereplővel együtt tanul meg valami igazán fontosat...

Nem csupán pozitív érzelmek léteznek. Rengeteg negatív érzelemmel találkozhatunk nap mint nap, melyek egyike sem kerüli el messzire az embert tartósan. Sokszor diszfunkciót okoz(hat)nak, ám örök igazság az is, hogy öröm nélkül nincs bánat, tragédiák, rossz dolgok nélkül pedig nincs jókedv és boldogság sem... Egyik sem létezik a másik nélkül, ezt nem szabad elfelednünk a legborongósabb napokon sem.

A pozitív és a negatív érzelmek egyensúlyára kell törekednünk, hogy ne lépjenek fel működési zavarok, mint némely szereplőben is... Vicces, de ha nem tud nevetni a megtréfált személyen az, aki alapvetően kárörvendő és mindig "megvicceli" a másikat, mert eltűnt a jókedv, ami nélkül már az egymással való kiszúrás sem az igazi, az éppolyan probléma, mintha a saját gyávaságunk tart minket vissza attól, hogy helyesen cselekedjünk, bátran viselkedjünk... Az elátkozott erdő nem csupán a helyes és pozitív érzelmekre, tulajdonságokra és viselkedési formákra hívja fel a figyelmet, de bemutatja az élet árnyoldalait, valamint az ellenpólusokat is, kerekedjenek abból bármennyire is mulatságos tények, mint a fentebb említett is...

Az erdő és a város éles kontrasztot alkot, majd tulajdonképpen eggyé válik, legalábbis az ott élők által minden bizonnyal, s megmutatja, milyen jól elférnek egymás mellett a különbözőségek - a régi és az új dolgok... A történet sokkalta nagyobb mélységekkel rendelkezik, mint azt eleinte gondolnánk, s mivel többrétegű, rengeteg beszélgetésindító témát találhatunk benne. Mindezek mellett pedig egy bájos meseként is megállja a helyét a legkisebbek számára. 

A tartalmas, követendő gondolatokkal teletűzdelt mesét Káposztás Judit gyönyörű illusztrációi keltik életre. A látványvilágban a természet színei, a kék, zöld és lila árnyalatai dominálnak, míg a városba érve a színek játéka is megmutatja az eltérő környezetet és értékeket. Egy "teljesen másik világban" találjuk magunkat, amint megjelenik a sárga szín, s a lapokról a mindenkori nyüzsgő élet szele köszönt ránk. Külön tetszett a rengeteg mitológiai utalás a hátterekben, a múzeum falán lógó alkotások képében, a szobrok között. A teljes oldalas, aprólékosan kidolgozott illusztrációk végett a kötet bátran adható a kisebbek kezébe, akik egyszerű, kalandos meseként követhetik végig az eseményeket, míg a nagyobbakkal már elkezdhetünk "dolgozni", s a felszín alá tekintgetni...

Pán fölöttébb szerethető főhős, aranyos, bátor, önmagában olykor-olykor kételkedő és esendő hős, aki nem fél bevallani, ha valamit nem tud, mégis bátran szembenéz az ismeretlennel. Bizonytalan, magában puffog, ha az élet úgy hozza, mégis olyan hős, akire felnéznek a társai, s akiért tűzbe is mennének. Erre azonban nekik maguknak is rá kell jönniük, ám amikor ez megtörténik az maga lesz a varázs, mely megmutatja milyen fontosak is a barátok az emberek életében. A történetben, még ha csupán egy icipici hangyányit is, de a romantika is megjelenik, ami még több bájt ad a történetnek.

Kertész Erzsi Hat ​sértett kísértet c. ifjúsági regénye tavasszal látott napvilágot a Pagony kiadó gondozásában. Az Abszolút Könyvek kiadói sorozatba érkező kötet két szempontból is különleges. Egyrészt, mert a történet főhőse maga az olvasó, másrészt, mert a történet a Szentendrei Skanzen tavalyi év során felemelt erdélyi városának valóságos síkján játszódik... Ehhez adjunk még hozzá hat különc kísértetet, időutazást a múltba, s ha még ez sem keltette fel a figyelmed a regény iránt, akkor elárulom, hogy bizony én ezt mind átéltem... De psssszt! Ez hétpecsétes titok! Meg ne tudja valaki alkalmatlan személy, hogyan lehet visszatérni a múltba...

Na, érdekel már egy időutazás a múltba? Szeretnéd te is megismerni ezeket a különös kísérteteket? Lépj be velem a századforduló Erdélybe, fedezd fel az apró titkokat, melyekről lerántom a leplet, a nyomozást viszont folytasd le te magad!

Egy esős éjjel találkoztam velük... Ott álltak az erkélyünkön, s bebocsátást kértek tőlem. Először azt gondoltam, filmforgatás zajlik, hisz ilyen ruhákban ma már senki sem jár... De vajon mit keresne hat színész a mi erkélyünkön és hogy jutottak fel oda?

Kornél, Juli, Imre, Ilona, Zsigmond és Pityókás Pityu mind bűnösnek, de legalábbis gyanúsnak találtattak egy ékszerrablásban, ám a nyomozás során egyikükre sem sikerült rábizonyítani a tényleges rablást. Nevük mindazonáltal menthetetlenül besározódott, s a városiak már nem úgy néztek rájuk, mint azelőtt... Becsületükön folt esett, életük rosszra fordult.

A KÉSZ arra kér, hogy segítsek leleplezni az igazi rablót, mert bár ők már régen meghaltak, igazságot szeretnének szolgáltatni... Időutazás a múltba? Ahol ráadásul észrevétlennek és láthatatlannak kell maradnom, ki ne zökkentsem az idő kerekét, s ott ne ragadjak? Félelmetes???!!! De ezek a kísértetek bíznak bennem és tőlem várják a segítséget! Mindenki hátat fordított nekik, én nem tehetem meg, hogy magukra hagyom őket! Hisz egy időutazás a századforduló Erdélyébe varázslatos lehet, noha nem épp veszélytelen...

Hív a kaland! A vizitusz segítségével hirtelen egy sötét sikátorban találom magam, a rubinrablás éjszakáján... 

Kukkants be a Hat sértett kísértet c. kötetbe és megtudod! ;)

A nyitás napjaiban korhű ruhákba öltözött színészek fogadtak minket, s a különböző épületekben több "előadást" is volt szerencsénk megnézni. A patikus segédet keresett, az ügyvéd házassági papírokkal foglalkozott, a nyomdában készültek az újságok, a postahivatalban a küldemények szortírozása zajlott, míg a kávéházban két fiatal humoros évődésének lehettünk szemtanúi.

A regényben öt helyszínt járhatunk be részletesen, amiben mind-mind otthon éreztem magam. Aki teheti, a történet elolvasása előtt mindenképpen látogasson el a skanzenbe, de ha erre nincs lehetősége, garantálom, hogy a regény olvasása után őrjítő vágyat érez majd arra, hogy bejárja a történet helyszíneit!

A nyomozás és a múltban történt események feltérképezése a nyomdában veszi kezdetét. Ezt követően a divatáru kereskedésben történik valami egészen rendkívüli, majd a postára loholva lehetünk szemtanúi valami súlyosnak... A tettes kilétét azonban még mindig homály fedi, s mi végignézzük a patikában történt különös eseményeket, majd az ügyvédi lakásba leszünk hivatalosak, ahol sor kerül az utolsó furcsa bűntényre is. Ezek után nincs más hátra, mint összerakni a mozaikdarabkákat és újra visszatérni a rubinlopás éjszakájára, hogy lerántsuk a tolvajról a leplet!

Mivel a kötet főhősei mi vagyunk, ezért nekünk magunknak kell összeraknunk a részleteket. Természetesen az sem baj, ha valaki nincs detektív vénával megáldva, az írónő a regény végére minden kérdésünkre választ ad. Aki azonban nyomozni szeretne, mint ahogy én is tettem, az minden fő helyszín fejezetének legvégén kérdéseket és támpontokat kap, melyek hozzásegítik egy-egy mozaikdarabkához. Amennyiben ezekre a kérdésekre nem tudod a választ, vagy bizonytalan vagy, úgy a kötet végére lapozva, minden bűntett helyszínéről külön is olvashatsz, ahol megkapod a szükséges információt is - ha még nem volt nálad. Ha jól tippeltél, örülj, mosolyogj és lépj tovább a következő helyszínre!

A könyvbe, aki szeretne, bele is írhatja a felfedezéseit, kérdéseit, kételyeit, észrevételeit, ám én ezzel a lehetőséggel nem éltem. A regény és a fentebb említett extrák mellett azonban több különlegességet is kapunk, például a skanzen kiállításáról, de korabeli újságcikket is olvashatunk a színpad rejtelmeiről, a varázslótrükkölről és effélékről, amiket szintén érdemes alaposan tanulmányozni. ;)

Az értékelés egy picit hosszúra nyúlik, elnézést kérek érte, de még mindig van mondanivalóm. Megmutattam már nektek, miket is rejt a kötet, ahogy néhány apró titkot is elejtettem már a sorok között, csak figyelmesen kell olvasnotok ahhoz, hogy rájuk találjatok... Nem ejtettem azonban még szót a szereplőkről. 

A hierarchiai rendszer felépítése és bemutatása, az öltözködésben és viselkedésben való lényeges eltérések mind-mind gyönyörűen megmutatkoznak. A kísértetek között van cselédlány és dolgozó, koldus és jómódú ember is, akik között mindenki megtalálhatjta a maga kedvencét. A történet két idősíkon fut, hisz a "jelenben", az esetet már átélő és az életüket már leélő kíséretek mellett látjuk a múlt történéseit és karaktereit is, ami érdekes kontrasztot alkot. Szereplőink nem mellőzik a humort, rengeteg régies kifejezést használnak, amik különösen emelik a regény fényét. A korabeli nyelvhasználat, a mai és az elmúlt kor kettőssége és különbözőségei állnak egymás mellett, vagy épp egymással szemben, ahol természetesen a kettő közül nálam a századforduló kora győzött.

Kertész Erzsi remekül ábrázolta az 1900-as éveket és a helyszínt, a történelmi korok rajongóinak igazi csemege ez a kötet, s merem remélni, hogy a célközönség (9-12 éves korosztály) érdeklődését is felkelti majd a kor iránt, melynek következménye az lesz, hogy több, ebben a korban játszódó történetet is kézbe vesznek majd a fiatalok.

A regény olvasmányos, a történet pillanatok alatt magába szippant. Mindamellett azonban úgy éreztem, valóban ott járok Erdély utcáin. Maga a bűntény és a nyomozás is rendkívül élvezetes, a fejezetek és a mozaikdarabkák remekül épülnek egymásra, s természetesen rendkívül örültem a sikeres részeredményeimnek, valamint annak, hogy sikerült kiderítenem a valódi tettes személyazonosságát is. 

Kedvenc szereplőm Kornél, az itt-ott kissé ostobának bemutatott asztalossegéd lett, aki rögtön megnyert magának a különc bájával. Szerettem a Julival való kapcsolatára tett utalásokat, a "beszólásait", de azt sajnálom, hogy csak nála derült ki némi turpisság a múltjában, ami egy picit csökkentette a tekintélyét a hatos fogatban. Ennél többet erről a szálról azonban nem árulhatok el, hisz az már komoly spoiler lenne, azt azonban elárulhatom, imádtam, hogy már a szeme sem állt jól. ^^

Végezetül hadd ejtsek még szót a regény gyönyörű illusztrációiról és borítójáról, ami az egyik kedvenc illusztrátorom, Orosz Annabella munkája. Annabellának sikerült ismét egy olyan pazar látványvilágot megteremtenie, ami rabul ejti az olvasót. Az illusztrációk együtt élnek a történettel, tökéletesen kiegészítik és megelevenítik, az atmoszféra varázslatos, a korhűség maximálisan pontos. A teljes oldalas, vagy netán dupla oldalas képekben öröm elveszni, böngészni a legapróbb részleteket, a hölgyek ruhájának fodrai, a patika polcain sorakozó tégelyek mind a helyükön vannak. A képi világ egy az egyben maga a skanzen Erdély tájegysége, ami most mellőzi a modern kor embereit, s korhűen, az adott kor embereivel népesíti azt be. Gyönyörű, zseniális!

Azt nem tudom, Annabella mennyi részletét látta az illusztrálás előtt a felépített tájegységnek, ám a képekről süt a mélyreható tanulmányozás, hisz kétségtelen, hogy minden a helyén van, s úgy néz ki, ahogy azt én magam is láttam élőben.

Zárszóként hadd ajánljam teljes szívvel a Hat sértett kísértetet a célközönségen kívül mindenki számára, aki szeretne egy igazán kimagasló ifjúsági regényt olvasni! Időutazás, nyomozás, rubinrablás, kísértetek - s mindez a századforduló Erdélyében! Vétek volna kihagyni...!

A Zsebaljai időjárók egy újabb rendkívüli történet, ami meglepi az olvasót zsenialitásával és ötletességével. Pehely, Gomoly és Elvira meséjét ezúttal Széll Adrienn minőségi, rendkívül bájos illusztrációi keltik életre, amik tökéletesen passzolnak a történethez. Nézzük is meg közelebbről, mit rejt magában az írónő egyik legújabb könyvecskéje.

Történetünk egy füves területen veszi kezdetét, pontosabban egy "Fűre lépni tilos!" feliratú tábla alatt, ahol két aprócska alak üldögél elkeseredetten és reményvesztetten. Hogy kik ez a lények, azt egy váratlan "látogatónak" köszönhetően tudjuk meg, s ez a valaki nem más, mint egy kislány, Elvira.

Elvira észreveszi a magányosan csücsülő lényeket a tábla alatt, s figyelmezteti őket arra, hogy bizony rossz helyen üldögélnek... Címszereplőink - merthogy kik mások is lehetnének a furcsa jövevények - szóba elegyednek a kislánnyal, aki hamarost megtudja, hogy Zsebaljáról való, fiatal és újonc időjárókkal hozta össze különös sorsa, akiknek az a feladata, hogy érzelmeket gyűjtsenek be az emberektől. Érzelmeket, melyekből otthon Tájfun séf időjárást csinál...

Pehely és Gomolya, a két újonc azonban nem tudja, hogyan is néz ki az öröm, a szomorúság, a félelem és a harag... Elvira hamar ráébreszti őket arra, hogy ők maguk most bizony félnek, majd felajánlja segítségét a begyűjtéséhez, melynek keretén belül egy izgalmas utazás kezdődik az érzelmek világában, ahol nem csak az időjárók, de a célközönség is megismerheti a négy legfőbb érzelem minden titkát...

Bizony, a Zsebaljai időjárók kortól függetlenül élvezetes olvasmány. Egy bájos mese keretein belül hív egy igazán érdekfeszítő kalandra, mely nem csak az érzelmekről tanít, de egy izgalmas kerettörténetet is rejt, hisz újabb különleges teremtményekkel és azok különös kis világával ismertet meg minket, mely által "magyar mesevilágunk" egy újabb folttal színesedik...

Pehely és Gomoly rendkívül szerethető karakterek, akik a mese végére látványos átalakuláson ennek keresztül. Ez a változás a történet ismeretének fényében persze korántsem meglepő, hisz a rengeteg "kaland" és tanulás szépen formálja a jellemüket. 

A történet pillanatok alatt beszippantott, s szinte azt vettem észre, hogy már a végére is értem. Biztos vagyok benne, hogy újra elő fogom venni és elolvasom majd, s reménykedem egy esetleges folytatásban is, ahol további érzelmes kalandokról olvashatok, hisz annyi, de annyi mesélnivaló és lehetőség van még az időjárók világában.

A kötet ötlete a Magyar Nemzeti Galériából indult útnak évekkel ezelőtt, ahol íróink a Textúra címet viselő program keretén belül a múzeum állandó kiállításában látható képekhez írtak rövid szövegeket, melyeket aztán színészek adtak elő ott, a kiállítóteremben. 

Mivel ez a kezdeményezés rendkívül ötletes, a végeredmények pedig nem csupán szórakoztatóak, de kimagaslóan erősek is lettek, a kiadó úgy döntött, csokorba gyűjti az alkotásokat, kibővíti őket és mesekönyvet készít. Az írók elkészítették tehát ezeknek a rövid színpadi daraboknak a meseformáját, majd testet öltött a Képtelen képrablás, aminek gyönyörű képi világát Rubik Anna varázsolta életre.

A tizennégy író többféle módon kezdett hozzá az alkotáshoz, s több megvalósítás olvasható a kötetben. Vannak történetek, amik a festményeken belül játszódnak, s keltik életre a képet, amit látunk, avagy gondolják éppen tovább azt; de van, hogy a festmény csupán a kiindulási pont, egy alap, melyből az író fantáziája gyönyörűen csordogált tovább és alkotott meg egy olyan történetet, amit a festményre nézve ő maga elképzelt.

Mint ahogy fentebb említettem, mindenki megtalálhatja a kötetben a maga kedvencét. Az én kedvenceim a kötet "közepén" és végén helyezkednek el, míg a legelső írások annyira nem ragadtak magukkal.

A kislovag és a sárkány lovagkori bájával, és természetesen a már Harcos Bálinttól oly megszokott kiemelkedő élvezetességgel, humorral és bájjal vett le a lábamról. Harcos Bálint neve számomra egyet jelent a felettébb szórakoztató és humoros mesevilággal, ami pillanatok alatt magával ragad. Az író oly sajátos és egyedi stílusa senki máséval nem összetéveszthető, s zsenialitását ebben a kötetben is bebizonyította!

Gévai Csilla júniusban két történetével is a szívembe lopta magát, s ezzel bekerült nálam a kiemelkedő kortárs írók sorába. Az Elszállt az osztály rendkívül ötletes, a lelket felpezsdítő verses mese, aminek minden ríme a helyén van (ezt külön köszönöm!), szereplői szerethetőek, a megírt mese pedig egy számomra oly kedves kort idéz meg, ahová pillanatnyi habozás nélkül, bármikor elindulnék, ha lenne már időgép! 

Jeli Viktória A varázsló kertje szintén egy lenyűgöző, rendkívül csavaros történet, amiben semmi sem az, aminek elsőre látszik. Egy, a figyelmet mindvégig fenntartó, ötletes mese, szerethető szereplőkkel, humorral, rejtvénnyel, varázslattal - egy szóval, mindennel, ami csak kell! 

Vadadi Adri meséje, az Aranyélet  két aranyhalról szól, akiknek talán a leghumorosabb párbeszédük van az egész kötetben. Egy olyan mese, melyben az aranyhalak a kívánság másik oldalára kerülnek, s ők lesznek azok, akik beteljesítik saját kívánságukat, kivívják saját szabadságukat, s a nyugodt, csendes körülmények közötti megélhetést váltják fel a kalandokkal és veszélyekkel teli élet reményében.

Végezetül, de nem utolsó sorban Berg Judit A világ legdrágább kincse c. írása volt az, ami a kedvenceim sorába került, bár ez talán nem meglepő, hisz imádom az írónő munkásságát. Berg Judit ezzel a mesével egy természetközpontú, új, varázslatos természeti lényeket alkotó mesét szőtt, titokkal és egy varázslatos kinccsel átitatva, ami mindenkinek más formában jelenik meg. Suháng és Főtörzs karaktere pillanatok alatt belopta magát a szívembe, s érdemes nagyon figyelni olvasás közben, merre is halad ez a csodaszép történet. :3

Berg Judit nagyon szereti a természetet és szeret új létformákat megalkotni - nem volt ez másképp itt sem. Mi, olvasók pedig élvezhetjük az írónő végtelen fantáziájának lenyűgöző termékeit! :3

S most hadd ejtsek még néhány szót a további kiemelt mesékről, amik bár a dobogóról lecsúsztak, mégis sokat adtak számomra.

A Modellek  humora és ötletessége; a Róka, Jaja és a varázskazetta  szeretettel átitatott, mindenre elszánt hősei, a képzelt barát fontossága; a Szerenád a maga korabeli bájával és sajátos, modern humorával; valamint A zenekar  a fergetegesen humoros hangszerekkel és hintalóval, aki végül elkezd gondolkodni mind-mind zseniális, elgondolkodtató és/vagy humoros alkotás.

A kötet mindvégig fenntartotta a figyelmemet, hisz kíváncsi voltam, melyik író, milyen mesét írt ebbe a korántsem hétköznapi programba. Természetesen voltak számomra unalmasabb részek is, mikor a számomra gyengébb történetek miatt picit leült az egész, de egy antológiánál, véleményem szerint ez teljesen természetes.

Amennyiben sikerrel veszem ezt az akadályt, megosztom majd egy poszt formájában az írásom a blogon veletek.

Nagyon tetszett, hogy a mesék ennyire eltérő stílusúak voltak, s mindegyik tudott különleges és egyedi lenni. Noha a festmények közül korántsem mind nyerte el a tetszésem - hisz ez is erősen egyéni ízlés kérdése -, az megkapott, hogy melyik író mit is látott bele egy-egy alkotásba.

S most beszéljünk egy picit a kivitelről és a gyönyörű képi világról is, melyet Rubik Annának köszönhetünk.