Történetünk kezdetén a királyt felettébb paprikás hangulatban találjuk - királyi gyomra jó ebédre vágyik, ezért az összes szakácsot magához hívatja, de úgy tűnik, senki nem képes normális, ízletes ételt eléje tenni... ^^

Mígnem egy keze-lába remegő szakács marad csupán "talpon", aki mindentől fél bár, de épp munkát keres.

A kétbalkezes, semmihez sem értő, minden apróságtól megijedő szakács és az önmagát megtréfáló, "becsapott" király népmesei karakterek, akik közül az egyik épp jókor van jó helyen, s bár semmit sem tesz, elismerésben részesül; míg a másik, aki nem látja a fától az erdőt, s veszi saját kezébe a kardot, végül kissé nevetségessé válik, de végül is a kívánsága teljesül.

Nehéz ám rébuszokban beszélnem erről a nyúlfarknyi történetről, így nem is teszem.

A szatirikus mese kifigurázza, móresre tanítja a klasszikus szereplőtípusait, amin az olvasó hangosan nevet. A cselekmény nem oda tart, s fut ki, amire eleinte számítunk, de hamar nyilvánvalóvá válik, milyen csalafinta cselt követett el ellenünk az írónő. ^^

Személyes kedvencem a király karaktere volt, aki észre sem vette, hogy minden kiadott parancsát saját maga hajtotta végre, s főzött egy jó ebédet a saját íze szerint. ^^ Vaksága már-már tagadhatatlan és kimagyarázhatatlan butaságról tanúskodik - de persze talpraesettségről is -, önnön érdemeiért mást részesít kegyben és dicséretben.

De ostobácska jelenleg a szakács is, aki nem saját furfangosságát latba vetve térfálja meg a királyt, hisz éppolyan értetlenül áll a történet végén ő maga is a végkifejlet előtt. ^^

Picit torzított szegénylegény ő, aki sodródik az eseményekkel és munkára tesz szert. Mókás látni a történések sorát, de azért kíváncsi lennék, ki fog főzni eztán a királyra? XD

Kiemelkedő minőségű, kacagtató gyermekkönyv, ami fontos tanulságokat rejt magában, mint például a "van, amit magad is megtehetsz, hogy valóra váljon a kívánságod...".

Középkori hangulatú és friss szemléletű is egyben, szépen játszik a színekkel. Az illusztráció együtt él a szöveggel, kiegészítik egymást; részletgazdag, s ajánlom is, hogy böngésszétek az oldalakat az elrejtett, humoros apróságok után! ;)

Vajon megtalálja a majom a mamáját? Segít neki a pillangó - és segíts te is! A nagy sikerű mese tili-toli változata a legkisebbeknek!

Megérkezett Julia Donaldson legfrissebb meséje, A ​liba papája! A szívmelengető, bájos történet a gyermekkönyvpiacon oly foghíjas apa-gyerek kapcsolatokról szóló, minőségi könyvek sorát erősíti, forgatása pedig a célközönségen túl, minden felnőtt Donaldson-rajongónak szívből ajánlott!

Történetünk tavasszal veszi kezdetét, mikor a medve, téli álmából felébredve reggeli után néz és egy magányos tojásba botlik. Ám mielőtt jóízűen elfogyaszthatná, egy pelyhes, sárga kiskacsa bújik elő belőle, aki magát Licinek nevezi és határozott meggyőződése, hogy a medve az apukája.

Medve bárhogy próbálja lerázni a kacsát, az mindenhová követi őt. Együtt másznak fára, szereznek mézet a méhektől, noha ezek a kalandok nem mindig végződnek jól.

Az újdonsült papa megpróbálja a helyes irányba terelni a kacsát, megmutatja, hogy ő bizony tud úszni, még el is szökik mellőle, mikor az éppen nyugovóra tér a tóparton, ám Lici mindig hazatalál az apukájához.

Adott egy morcos medve, igazi magának való brummogó, akinek az élete egy szép tavaszi napon vesz gyökeres fordulatot. Medvének, tán maga sem tudja, de megmentője lesz ez az árva kiskacsa, aki odaadó szeretetével és töretlen hitével halmozza el őt.

Medve igazán szerethető apakarakter, aki sokáig próbálja tagadni az elkerülhetetlent, s szívfacsaró látni rajta a kirepülő gyermek után maradt űrt a szívében. Medve el tud menekülni a téli álomba, s felébredve nem csupán a remény, de a bizonyosság várja.

Lici, a vadkacsa szintén bűbájos Donaldson-karakter. Ártatlan, naiv, kissé sükebóka, de a szó legjobb értelmében véve. Nem látott a világból semmit, de a lehető legjobb védelmezőbe vetette a hitét, aki szépen fel is neveli őt. Nem oktalan azonban, hajlik az értelmes szóra, amint magához hasonlókkal találkozik, s végül felfedezi mi mindenre képes is. Ehhez azonban rá kell, hogy találjon a megfelelő társra.

Donaldson meséjét Sara Ogilvie illusztrálta, aki A nyomozókutya és A gyógyító kutya könyvek képi világáért is felelős. Illusztrációi színesek, kedvesek, természetközeliek, s talán élethűbbek, a valósághoz sokkalta ragaszkodóbbak, mint Axel Scheffler gyermekibb rajzai. Ehhez a történethez kellett is ez a komolyabb képi világ, ahol az alkotó együtt rezdült a természettel, s ez érződik is a lapokon. Az évszakok változását mi magunk is érezhetjük a bőrünkön, a látványvilág erőteljes hatása ez, mely ilyen hatást vált ki.

A magyar fordítást ismét Papp Gábor Zsigmondnak köszönhetjük, ám a korábbiakhoz képest sajnos most gyengébb, rímtelenebb szöveget kapunk, bár gyanítom, ez az eredeti szöveg elosztásának köszönhető. Így a mese nem olyan ritmusos, fülbemászó, ami azért megszokott egy Donaldson-mesénél, így picikét megakasztóbb az olvasása, én magam legalábbis vártam a rímeket, a gördülékeny olvasást, ami sajnos nem jött el. A történet és a látványvilág viszont kifogástalan, a rímek hiánya pedig megemészthető. 

Julia Donaldson Tölgyerdő meséi c. könyvsorozata új darabbal bővült. A Nyuszika ​új ruhája tovább szövi az írónő kedves erdőlakóinak életét, melyben most a nyúllány kapja a főszerepet. A mesekönyv igazi nőies problémákat boncolgat, s azt hiszem kijelenthetem, hogy - elődeitől eltérően - ízig-vérig lányokat megszólító kötet lett!

Kedvenc ruhája azonban sajnos összement a mosásban, ami teljes pánikhelyzetet szül. A lány azonmód felkerekedik, s máris egy ruhabolt próbafülkéjében találkozhatunk vele, ám ez az üzlet nem igazán az ő színvilágában és stílusában készült ruhákat árulja. 

Nyuszika tipikus lány. Meghívót kap, izgatott lesz, a kedvenc ruhája után indít hajtóvadászatot, ami persze tönkrement (vagy már nem áll jól rajta), majd elkapja a pánik - mit vegyen fel? Vásárolni megy, de semmi sem jó, felfordítja a házat, de csak jelmezeket és ócskaságokat talál. Te jó ég, mi lesz itt? Rongyokban mégsem mehet a bálba! 

És ebben a pillanatban érkezik meg az erre a nemre jellemző varázserő, a logika, tulajdonképpen a minden vészhelyzetben is megoldást találó NŐ, aki megmenti magát és az estéjét, s büszkén tündökölve lép be a táncparkettre!

Nyuszika saját sztorija teljes mértékben a lányra koncentrál. Nincsenek benne a segítő barátok, a kedves, jól ismert szereplők, most "idegen állatok" tűnnek fel helyettük a színen. Nyuszika egyszemélyes showja ez, ahol Tölgyerdő  megszokott lakóit csupán az utolsó oldalpáron láthatjuk viszont bulihoz kicsípve, csinos hacukákban. Ez, s a fentebb felsorolt női problémák, maximálisan lányokat megszólító résszé teszik ezt a kötetet, hisz a fiúkat értelemszerűen nem fogja annyira vonzani ez a téma. Nincs is ezzel semmi gond, vannak erdőlakó lánykák és a róluk szóló meséket izgatottan olvasó kislányok is. Ezek után csak remélni tudom, hogy lapul az írónő tarsolyában egy ízig-vérig fiús kötet is, ahol a gyengébbik nem képviselői nem teszik tiszteletüket minduntalan. ^^

Julia Donaldson bizony sárkányokról is írt mesét, nem is egyet! Leghíresebb sárkánya Zog, kinek kalandjait két köteten keresztül követhetjük nyomon.

Személyes kedvencem ez a második kaland, ami igazi fantasy és kortárs mese is egyben!

Előbb a leégett hátú sellőnek, majd a két szarva nőtt unikornisnak és a náthás oroszlánnak nyújtanak segítséget, melyek közben nem csupán orvos-páciens kapcsolat alakul ki a szereplők közt, de barátság is. A hercegnő gyógyít, a lovag segédkezik, Zog pedig... nos, a sárkány igyekszik épségben földre tenni az utasait... több-kevesebb sikerrel. ^^

Hisz mind tudjuk, egy hercegnő kötelességei egészen mások... 

Donaldson meséje - hasonlóan az írónő többi írásához - végtelenül kreatív, humorban gazdag és rendkívül tanulságos. Egy fantasy környezetbe ágyazott modern történet, ami szakít a hagyományos nemi szerepekkel és friss megközelítésben mutatja be az életet és az álmokat.

Ki hallott már olyat, hogy ez igazi klasszikusról nem írtam eddig a pillanatig a blogon, ráadásul az egyik kedvenc történetemről, az egyik kedvenc írónőm tollából?! 

Szörnyűség... ^^

Kicsik és nagyok, felnőttek és nagyszülők kedvence ez a mese, amiben a furfangos egérke túljár az erdőben élő állatok eszén, s ezzel sikeresen túlél egy újabb napot - s vélhetőleg, a történtek után nem is kezd ki vele senki soha többé... ^^

Julia Donaldson meséi időtállóak. Ugyanúgy elkápráztatják a ma gyermekét, mint a 20-30 évvel ezelőtt született generációt. 

A graffaló személyével a gyermekirodalom egy igazán különleges "szörnyet" kapott. A fekete nyelvű, rücskös hátú, orra hegyén rút szemölcsöt viselő, narancssárga szemű, göcsörtös térdű rémtől méltán ijednek meg az állatok - pusztán leírva is félelmetes, hátha még testet is ölt... A szörny eleinte még csupán az egérke képzeletének szüleménye, ami végül teljes valójában megjelenik, ám "kitalálója" nem ijed meg tőle. 

A mese megtanítja, hogy a legkisebbek is megvédhetik magukat, felülkerekedhetnek az erősön, a nagyon, csupán gondolkodni kell és bátornak lenni! A szöveg bravúros, az erdei állatok aranyosak és természetesen viccesek, s mindegyik ragadozó magán hordozza - szövegileg is - fajtájának személyiségjegyeit. 

Főhősünk lélekjelenléte irigylésre méltó, míg a félelmetes szörnyeteg átverése elképesztően humoros. A behemót, ormótlan teremtmény, de az erdei állatok butasága is kristálytisztán látható és nevetséges, olvasóként pedig remekül szórakozhatunk az ebből fakadó helyzeteken. Donaldson a mesék királynője!

Julia Donaldson Patrik, ​a pingvin c. meséje a Pagony kiadó Könyvfesztiválos újdonsága. Aki éppolyan hatalmas rajongója Donaldson könyveinek, mint jómagam, az pontosan tudja, mennyire izgatottan lehet várni az újabb és újabb köteteket az írónő tollából, melyek képi világáért a szintén nagyszerű Axel Scheffler "felelős". 

A Pagony kiadó idén is elhalmozott minket rengeteg újdonsággal és régen várt utánnyomással, s most itt az új valóban gyöngyszem, ami beállhat szépen a kedvencek sorába. A rengeteg, jobbnál jobb mesékből lassan listát lehetne írni, bár a Donaldson-életmű olyannyira gazdag, hogy ez a lista gyanítom minden háztartásban máshogy nézne ki. :P

Látogassuk most meg az Északi-sarkot és a Déli-sarkot Patrik pingvin társaságában, s legyünk részesei egy új kalandos utazásnak!

Főhősünk Patrik, a szamárpingvin egy állatkertben éli mindennapjait családjával, ahol naponta ezrek és ezrek látják őt. Ez a nap azonban más, mint a többi, ugyanis a nagynénikéi elárulnak számára egy hatalmas titkot - rokonaik szabadon élnek a Déli-sarkon, ahol mindig világos van, valamint hó és jég takarja a tájat, ameddig a szem ellát!

Patrikot az ösztönei vezérlik, s el is jut egy gyönyörű, jeges vidékre, ám sajnos a Föld ellentétes pontján köt ki, mint ahová indult... az Északi-sarkon!

Új földrészek, érdekes állatok, életre szóló kaland, s rengeteg hasznos információ - ez mind a Patrik, a pingvin és még ennél is több!

A kötet különlegessége, hogy a történet végén olvashatunk az Északi-sark és a Déli-sark állatvilágáról, a mesében is felbukkanó jegesmedvéről, pingvinekről, sirályról és a többi. Ezáltal az apró olvasó hasznos információkkal is gazdagodik a varázslatos kaland mellett, s még a felnőtt olvasó is felfrissítheti tudását, avagy egészen új tudásanyag birtokába is juthat.

A mese erőssége, hogy érdekes, nem mindennapi állatokat állít a középpontba, s végre nem egy cica, kutya, boci, ló kalandjairól olvashatunk. Ezekből már rengeteg van a piacon, a túlkínálat idén szembeötlőbb, mint valaha... 

Patrik szerethető, kedves főhős, mint minden Donaldson-mesehős, s az első perctől kezdve szurkolhatunk neki, hogy álma teljesüljön. Az pedig, hogy milyen kalandos úton jut el a "csodálatos Pingvinországba", milyen buktatók kerülnek az útjába, nem csupán színesíti a történetet, de feszült pillanatokat is okozhat, s nagyobb katarzist eredményez, miután Patrik eléri célját.

Ezt a vándorlást festi ismételten tökéletesen papírra Scheffler, akinek munkáiban kivetnivalót nem találni. Én magma örömmel találkoztam újra bálnákkal és fedeztem fel a jeges-havas "sarkokat", vagy épp fedeztem fel és "láttam bele" korábbi helyszíneket a megjelenített képekbe.

Julia Donaldson legújabb kemény lapos lapozója a Sziasztok, ​barátaim! a Tölgyerdő lakóinak eddigi kalandjait gyűjti egy csokorba. A Pagony kiadó Könyvfesztiválos újdonsága igazi csemege lesz a Tölgyerdő meséi könyvsorozat szerelmeseinek!

A nagy alakú, masszív, kemény lapokból álló kötet végigvezet minket az eddig olvasott történeteken. Többek között újra megkereshetjük róka zokniját, Vakond szemüvegét, láthatjuk az erdei zenekar fellépést, Cicus könyvimádatát és együtt rajonghatunk Mókussal a télért, sőt! még az általa készített hóembernek is nevet adhatunk!

A kemény lapokat vizuálisan gusztusos félkörívek választják el egymástól, melyek mindkét oldalán az adott lapon szereplő karakter és a hozzájuk köthető tárgy bújik meg!

Nemsokára itt a Halloween, s én már javában készülök is az ünnepre! Ezen készülődés közepette pedig nincs is jobb alkalom arra, mint hogy pótoljak egy "régi elmaradást" és egy ízig-vérig boszorkányos, erre az időszakra tökéletesen illő könyvet ajánljak nektek, ami nem más, mint Julia Donaldson Boszi ​seprűnyélen c. verses meséje, ami sokunk hatalmas, megunhatatlan kedvence! 

Fúj a szél, tombol a vihar, huss, elrepül egy masni, leesik a pálca, ám segítőkész állatokból szerencsére nincs hiány ezen a környéken. 

A történet Papp Gábor Zsigmond zseniális magyar fordításában bájolja el évről-évre a rajongókat és szerez új olvasókat, s aki egyszer a rabjává válik, annak többé nincs menekvés! A mese pillanatok alatt rabul ejt, hatalmas kacagásokra késztet, s meglágyítja a szívet. Ezen felül pedig rééééémesen tanulságos, hisz egyszerűen, de nagyszerűen mutatja be milyen jó érzéssel tölthet el, ha segítesz valakin, s egy-egy nemes cselekedet milyen jutalmat von maga után.

A történetben természetesen megjelenik a "gonosz" is, aki nem csupán hoppon marad, de jól meg is ijed, s neki köszönhetjük a cselekmény - számomra legalábbis - legzseniálisabb jelenetét.

A boszorkányosan jó mesét Axel Scheffler illusztrációi díszítik, akinek sikerült ismét tökéletesen elkapott karaktereket papírra vetnie - figuráit képtelenség nem szeretni!

Julia Donaldson Az ​öt csúfság c. verses meséje sok-sok év óta az egyik legnagyobb kedvencem! Sajnos a lapozó évek óta nem volt kapható a piacon, ám most a Pagony kiadó végre újra utánnyomta azt nekünk, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok.

Kik ezek a csúf lények, akiknek "pipaszár a lába, csoffadt a szakálla", foltos a bőre, s húscafatos csontot rág, olyan büdös, hogy az valami elborzasztó, rút szemölcsök borítják, röfög, púpos a háta, lötyög a bőre és a sort még hosszan folytathatnám...?

A gnút, a hiénát, a füles keselyűt, a varacskos disznót és a marabut csúfságuk tudata tereli egy csapatba, s ahogy az öt csúfság átszeli a szavannát, mindenhol elborzadt tekintetek követik őket.

De várjunk csak... Kik rejtőznek előttük a bokorban??? 

Az öt csúfság Donaldson egyik legmegosztóbb meséje - legalábbis az értékelések tekintetében mindenképp. Számomra magasan veri A majom mamáját, A Graffalót és további híresebb társait, mások véleménye alapján pedig soha nem érhet fel hozzájuk. Nincs is ezzel semmi probléma, mindenkinek más a kedvence, más ejti rabul a szívét, nem árt azonban néhány negatív véleményt nagyító alá venni...

A történetnek gyönyörű a mondanivalója... Adott öt "csúf" állat, akik lenézik és kisebbrendűnek érzik magukat fenséges társaikkal szemben. Nekik az élet más fizimiskát adott, másfajta életmódot, hangot, külső stílusjegyeket. Ám belül éppolyan szerethetők, mint bárki más... Ahogy a külsejükkel sincs semmi probléma, hisz a hiéna éppúgy lehet lenyűgöző és a teremtés egy csodája, mint a flamingó, amin szintén találhatunk kivetnivalót, ha közelebbről megfigyeljük...

Senki sem tökéletes. Sem az állatvilágban, sem az emberek között. A mese megmutatja, s megkísérli megtanítani már gyermekkorban - s ha a szülő maga is kritizáló, az ő szemét is felnyithatja - hogy nem vagyunk egyformák. Senki sem tökéletes, senki sem makulátlan, ám van, akinek mi vagyunk a leggyönyörűbbek, a legvarázslatosabbak, a legkitartóbbak. Soha nem szabad lenézni önmagunkat külső jegyeink miatt azért, mert más szerinte szebbnek született, vagy az éppen aktuális szépségideált testesíti meg. Attól belül még éppúgy rohadhat... 

A mesét sokan kritizálják. Több negatív véleményt olvastam az erős jellemzések és az állatok csúf vonásainak kiemelése, az azon való viccelődés miatt, akik nem is ajánlják emiatt olvasásra a kötetet. Nos, véleményem szerint ők nem értették meg a mondanivalóját... Tudni kell helyén kezelni a túlzó jelzőket, melyeknek éppolyan erősnek kell lenniük, ahogy a történetben szerepelnek ahhoz, hogy a vége hatalmasat üssön... 

A legújabb kiadás kemény táblás, puha lapos utánnyomás lett, ami bár olyan szempontból sérülékenyebb, hogy a kötet az egészen apró kezek gondatlanabb lapozgatását nem bírják majd annyira, én mégis kiemelném, mennyivel jobb és szebb egyben látni a teljes képeket úgy, hogy a kemény lapozó hajtásvonala nem töri ketté azt. 

Julia Donaldson Mit ​hallott a katica? c. mesekönyve a Pagony kiadó egyik legújabb kiadványa. A Donaldson-rajongók most két új kötetnek is örülhetnek, hisz e mellett a Béka szabadnapja is kapható már, ami a Tölgyerdő meséi sorozatot gazdagítja. 

Papp Gábor Zsigmond igazán kitett magáért - ismét -, s két új zseniálist fordítást is alkotott a magyar rajongóknak. Jelen kötet különlegessége, hogy a megszokott illusztrátorok helyett ezt a történetet Lydia Monks illusztrálta, akinek sikerült kedves-színes képi világot megteremtenie. 

Helyszínünk a tanya, ahol mindenféle állat éli mindennapjait, s ahogy egy ilyen farmon az már lenni szokott: a kakas kukorékol, a kacsák hápognak, a bárányok bégetnek, a lovak nyerítenek - egy szóval mindenki teszi a dolgát. Van itt azonban egy díjnyertes, értékes tehén, valamint egy magányba húzódó katica, aki figyelmesen hallgat, ám nem szól semmit...

Kicsi a bors, de erős - mondhatnám. Ám sokkal több van ebben a történetben ennél, hisz nem csupán egy parányi élőlény tündökléséről beszélhetünk. Katica csendes, magának való állatka, aki azonban figyel a környezetére és azonnal kész az akcióra, ha szükséges. Bátor és segítőkész lény, aki bár nem osztozik a nagy zsibongásban, s inkább egyedül van - de ha kell, lehet rá számítani! 

Nagyon fontos, hogy a gyerekek lássák, elvonulhatnak, lehetnek egyedül, s nem kell szégyellniük, mert mások, mint a zsibongó tömeg! Ahogy a zsibongó tömegnek is látnia kell, hogy egyedül valamit megtenni ők is képtelenek... Az állatok a tanyán el vannak foglalva saját kis életükkel, szó szerint élik a kis világukat, de a környezetükre már nem igen figyelnek oda. Ez majdnem a tanya vesztét okozza, ám él itt egy apró hős, akire mindenhol szükség van!

Az állat- és emberkarakterek is éles ellentétet alkotnak, de nem mondható ki 100%-ban, hogy az állatok és a természet lényei lennének a jók és az emberek a gonoszok, hisz a tanya gazdája is ember, mégis pozitív szereplő. Mégis érezni ebben egy pici kontrasztot, de nem véletlen ez - figyeljünk oda egymásra, a természetre, az élőlényekre, s természetesen ne induljunk rabolni se az éjszaka közepén, se nappal!