Az öt eset mindig a helyszín és a bűntett leírásával, a körülmények bemutatásával veszi kezdetét, amit számos feladat az olvasó-nyomozó elé tárása követ, aki ezek megfejtésével göngyölítheti fel az eseményeket és fejtheti meg, ki az elkövető.

A feladatok közt találunk egészen egyszerűeket és rémesen bonyolultakat is, többhöz nem árt az iskolai matematika órákon most vagy mostanában tanultak hasznosítása, vagy legalább egy reál szemlélet szükséges, de szükséges lehet a logikus vagy épp a teljesen kicsavart gondolkodás is. ^^

A feladattípusok első megjelenésekor az író mindig lefekteti az alapszabályokat, s elmagyarázza, hogyan kell használni azt, de az újra felbukkanáskor már nem húzza ezzel az időt.

Bevallom, rajtam több nyakatekert matematikai feladat kifogott, tipikusan azok, amiket már az iskolában is gyűlöltem - szereintem nem lepődtök meg, ha azt mondom, nem a reál tárgyak voltak az erősségem... ^^

Szerencsére a kötet tartalmazza a megoldókulcsot, amihez bátran nyúlhattok, ha valamit nem tudtok megfejteni, s úgy vélem, néha szinte kötelező a használata, ugyanis nem egy hibát, furcsaságot véltem felfedezni... Már rögtön a kötet elején a megoldókulcs tartalmaz egy olyan mondatot, hogy a bevezetőben olvasható a meglopott személy rokonának a neve, keresd vissza és ez által majd könnyebb lesz megfejteni a további rokoni kapcsolatokat - ez hiba, sehol nem írják ezt a nevet. Ez azonban nem fordítási hiba, az eredeti, angol nyelvű kiadásban sem szerepel, utánanéztem. Ezen kívül a számkombinációk megfejtése verte ki nálam a biztosítékot, ahol véleményem szerint az író nem adott elegendő nyomot, s több helyes válasz is előfordulhatott, amiből egyet hasra ütés szerűen kiválasztott és az volt a "jó megoldás". o.O

Első eset: A Greenway gyémánt, ahol egy vonatút során eltűnik egy értékes gyémánt, s hamarosan kiderül, hogy az utasok rokoni kapcsolatban állnak... 3/5*

Második eset: Veszedelem a Puddleford-kúriában személyes kedvencem volt, ahol egy teadélután drámai pillanatainak lehetünk szemtanúi, melynek során valamelyik résztvevő megkísérelte megmérgezni Mrs. Puddlefortot... 5/5*

A Harmadik eset: A marymeadi postás rejtélye egy izgalmasan induló, de kissé nevetséges véget érő történet, amiben a postásnak nyoma vész... 4/5*

A Negyedik eset: Nyílt tengeri rémület a legidegesítőbb nyomozás volt számomra, ahol valaki elcseni a kormánykereket, s a hajó irányíthatatlanul sodródik a nyílt óceánon... 2/5*

Az Ötödik eset: A szigeti incidens a másik kedvencem, amiben egy nagy lábakon élő hölgyet kísérelnek megölni egy devoni szállodában. 5/5*

Agnes szeret csacsogni és nincs oda a titkokért,

Quentin a rejtvényekért és a forró csokiért van oda,

Luka (személyes kedvencem) imádni kötni, főleg a könyvtárban, de nem szereti a pletykákat,

valamint Sophie, aki a térképekért és nassolnivalókért él-hal, míg a rendetlenségtől frászt kap.

Az öt nyomozás között van egyszerűen megoldható, s rejtélyesebb is. A detektívek szimpatikusak, a rejtvények érdekesek voltak, s hadd emeljem még ki a szép illusztrációkat és az Agatha Christie-ről szóló kisokost, ami tömör, de impozáns leírás lett.

Amint megláttam ezt a könyvet, teljesen odáig voltam érte, s szégyenletes, hogy addig a pillanatig a létezérésről sem tudtam, holott külföldön négy kötetet megélt az Agatha Christie és Hercule Poirot barátságáról és ifjonti nyomozásaikról szóló sorozat.

Marthe Jocelyn maga is nagy Agatha Christie-rajongó, aki zseniális képzeletével megalkotta a tizenkét éves, Sherlock Holmes történeteiért rajongó Miss Aggie Mortont, aki Agatha Christie gyermekkori megtestesülése, melyet valódi információk és saját képzeletének keverékéből hívott életre.

Az írónő lassan, ráérősen építette fel regényét. Nem sietett sehova, s ez a komótos történetvezetés és részletesség a cselekmény egészére jellemző.

A történet nehezen indult be, ám mikor már igazán a közepébe pottyanunk, megállíthatatlanul visz előre és nem ereszt.

Miss Aggie Morton élete megegyezik AC-jével, míg természetesen a történet csupán az írónő képzeletének szüleménye. A fiatal lány gyászol, és az etikett útvesztőjében próbál meg görcsösen "úri" szerepben maradni.

1902-t írunk, Aggie tizenkét éves és szüksége van egy barátra, akit egy véletlennek köszönhetően szerez, Hector Perot személyében.

Mellettük az írónő egy sor érdekes karaktert teremtett meg, akik között találhatunk tipikus angol személyeket: nagymama, nevelőnő, arrogáns rendőrfőnök; s egyedi, a sorból kilógó figurákat is.

Az elkövető személyére egyébként egészen konkrétan csupán az utolsó oldalakon derül fény, számomra itt megerősítést nyert, hogy a gyanúsítottam személyét eltaláltam.

Aggie sokszor "idegesítő" volt a rossz következtetéseivel és makacsságával, melynek köszönhetően sokszor bajba is került, ám hibaként semmiképp sem rónám ezt fel a jellemének, hisz egy szárnyait próbálgató, tizenkét éves lányként tökéletes karakterívet kapott. Élveztem belső gondolatait, szárnyaló fantáziáját és írói vénájának első lüktetéseit. 

A regény fölöttébb részletes, sokszor ecsetel "csúfságokat', s bár a mai fiataloknak ez talán meg se kottyan, jómagam 5. osztályos kor alatt nem ajánlom; hivatalos korosztályi besorolása 10+. Mindazonáltal kifolyt agyvelőről és társairól adott részletes bekezdésekhez véleményem szerint kell a gyomor...

A fordítás gördülékeny lett, talán egy-két szó helyett választhattak volna jobban korba illőt, ami engem kizökkentett, s csak egy helyesírási hibába ütköztem bele, ami látványos volt. 

Idén Halloweenkor végre teljesítettem egy pontot a bakancslistámról! Évek óta szerettem volna Halloween éjszakáján elkezdeni olvasni Poirot halloweeni történetét, de sajnos még addig sem jutottam el, hogy megvásároljam a könyvet. Mikor meg tudtam volna venni, hiánycikk lett, s én dorgáltam magam, miért, ó, miért nem vettem meg, mikor még lehetett. 

A Halloween és halál (Hallowe'en Party) Christie egyik legutolsó Poirot-történetei közé tartozik. A regény eredetileg 1969-ben látott napvilágot, s maga a történet is a '60-as években játszódik, ami így igazán modern Poirot-kötet lett. Főhősünk már jócskán benne van a korban, de agytekervényei éppoly zseniálisan forognak, mint fiatalkorában.

A történet szépen felépített és kellően összetett, részletgazdag leírásokkal, elmélkedésekkel és kirakósdarabkák keresgélésével, melynek következtében a cselekmény lassú folyamú, de egy pillantra sem ereszti az olvasót. A kisvárosi báj és a szörnyű gyilkossági rejtély azonnal beszippantott, s egymás után faltam az oldalakat. Igazán hangulatos volt pont Halloween éjszakáján belemerülni a történetbe, minek olvasása közben szinte érezni véltem a természetfelettit és a világunkba özönlött szellemek jelenlétét.

Az írónő a party leírásával, valamint a gyilkosság megtörténtével kezdi regényét. Poirot-t, Miss Ariadne Oliver, a híres krimiíró keresi fel feldúltan, aki régi ismerőse a híres nyomozónak. Miután a nő elmeséli, mi is történt a kérdéses éjszakán, Poirot csomagol és Woodleigh Common-ba utazik, hogy felgöngyölítse ezt a borzalmas gyerekgyilkossági ügyet. 

Első útja Spence főfelügyelő otthonába vezet, ahol a nyugalmazott rendőrtiszt segítségét kéri az ott élők megismerése, s a helyi gyilkosságok és pletykák begyűjtése végett, majd maga keres fel személyesen minden szemtanút és lehetséges elkövetőt. 

A nyomozás közben régen elfeledett, meg nem oldott bűntények kerülnek újra terítékre, amiknek talán közük van Joyce halálához is. Végülis, a kislány nem sokkal halála előtt fennhangon kijelentette, hogy kiskorában szemtanúja volt egy gyilkosságnak...

Ebben az időszakban a világ mondhatni már teljesen megváltozott. Modern idők járnak, a lányokra nem vigyáznak úgy az apák, mint régen, de önmagukban véve is "bolondosabbak" kissé, zajlik a szexuális forradalom, de a régi világ utolsó, idős emberei még élnek és emlékeznek arra, milyen volt az élet, amikor nem volt ennyi deviáns, ennyi elmeháborodott. 

A megidősödött "régi" karakterek nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel az új világgal, amit nem is nagyon értenek, s ezek bizony mókás jeleneteket, magyarázatokat, gondolatmeneteket szülnek, amiken sokszor mosolyra húzódott a szám. 

Poirot régi szokásait levetni nem tudja, ad a megjelenésére, az illemre, ami már rég kiveszőben van ebből a világból. Lehetséges gyilkosokból sincs hiány, olyannyira, hogy a történet elején, ha nem vigyázol, igencsak belegabalyodhatsz abba, ki kicsoda.

A történetet átitatja a misztikum, Poirot gyakran emlegeti a tündéreket és a koboldokat, a varázslat jelenlétét, ami az egyik kulcsfontosságű és egyben lenyűgöző szépségű helyszín jellemzője. 

No, természetesen a teljes ügyet nem sikerült összeraknom, s Agatha képes volt újra elterelni a figyelmem az egyik gazemberről úgy, hogy tudtam, ő is saras, ezért megfogadtam, nem tágítok többet az első megérzésemtől, ami általában mindig a helyes irányba terel. 

Az írónő zsenialitásához egyébként kétség sem férhet. A látszólag érdektelen információ, vagy elejtett félmondat is kulcsfontosságú lehet, ezek sokszor meg is ragadják az ember figyelmét, de sokszor átsiklik rajta az olvasó elme, ami alapvetően szórakozásra vágyik olvasás közben, s nem ragaszkodhat görcsösen, egy pillanatnyi felengedés nélkül a saját nyomozásához. A történet végső csavarára szintén rájöttem, s nem kis büszkeséggel tölt el a tudat, hogy 80%-ban sikerült teljesen felépítenem a rejtélyt. Ez még nagyobb katarzist adott a regény végén, amit boldogan és elégedetten zártam be.

Más volt ez a történet, mint a korábbiak, amiket olvastam, s teljes egészében modern krimiként tudnám jellemezni, hisz ez a korszak már minden tekintetben véve fiatalos, új értékrendekkel teli, amiben a "régi nagyok" setesután, de tőlük minden telhetőt megtéve mozognak. 

Az Aggie Morton 1. kötete a Holttest ​a zongora alatt címet viseli, Marthe Jocelyn írta és Isabelle Follath illusztrálta. A könyvsorozatból külföldön már négy rész látott napvilágot. Reméljük, nálunk is érkezhet majd minden darab!

Ez a felfedezés különös módon nem ijedelemmel, hanem izgatottsággal tölti el a tizenkét éves Aggie-t, aki egy tengerparti kisvárosban éli az angol kisasszonyok életét. Ráadásul nemcsak a fegyvert, de a holttestet is ő fedezi fel, így minden adott ahhoz, hogy a nyomozásban is főszerepet vállaljon - hiszen, ha a rendőrségre bízza a feladatot, könnyen imádott tánctanárnőjére terelődik a gyanú. A nyomok felfedésében pedig új barátja, a titokzatos belga menekült, Hector Perot is a segítségére siet.

A Pagony 9–12 éveseknek szóló sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. 

Az idei évem első olvasmánya Agatha Christie Ház ​a sziklán c. regénye volt. Már tavaly év végén éreztem, s felettébb frusztrált is, hogy borzasztó régen olvastam krimit, amit egyébiránt nagyon szeretek, ám a sok gyermek- és ifjúsági kötet mellett picit háttérbe szorult minden más kedvenc műfajom. Idén ezen mindenképpen változtatok, mert érzem az égető hiányát a felnőtt regényeknek, amikért ugyanúgy bolondulok, mint az apróknak írt történetekért.

Nick Buckley vidám, szórakozott teremtés, aki hanyag nemtörődömségben éli az életét és a sziklaoromzaton álló baljós, öreg ház, az End House tulajdonosa. 

Nick jókedvűen, fesztelenül, s a gyanú legcsekélyebb árnyéka nélkül meséli el a nyomozónak, hogy az elmúlt napok során csodával határos módon menekült meg több véletlennek tűnő balesetből is, melyek akár a halálát is okozhatták volna...

Mikor Poirot egy pisztolytöltényt talál a kertben a lány távozása után, már biztosan tudja, hogy ezek a véletlennek tűnő "balesetek" valójában komoly gyilkossági kísérletek voltak...

Poirot felkeresi az ifjú hölgyet, aki addig a pillanatig nem hisz a nyomozó "vad teóriájának", míg fel nem fedezi, hogy a töltény az ő pisztolyából való, amelyik eltűnt...

A Ház a sziklán az igazi klasszikusokat és legnagyobb kedvenceimet (Tíz kicsi néger, Gyilkosság az Orient-expresszen) a trónjukról letaszítani nem tudta, azonban ott a helye az élmezőnyben az eddig olvasottak közül. Poirot jelenlegi nyomozása (is) bővelkedik a rejtélyekben, az ötletes és az arcunkba csapó fordulatokban, s bár örülök, hogy sikerült kitalálnom, ki áll a háttérben, s mi is történik itt valójában, az indíték és a cselekmény előrehaladtával mozaikdarabkákként felbukkanó legnagyobb csattanók mondhatni "pofán vágtak", ám én a részeredményeimet is sikerként könyvelem el, hisz jól nyomoztam... Olyan zseniális pedig soha sem lehetek, mint Poirot, akit magát is bizony sikerült az elkövetőnek lóvá tenni...

Egy krimiről értékelést írni spoilerek nélkül, szerény véleményem szerint igen nehéz. Poirot karakterét talán senkinek sem kell bemutatnom, hisz biztos vagyok benne, ha más nem, akkor a televízióból mindenki lelki szemei előtt megjelenik az alacsony, bajszos belga nyomozó képe. Bevallom, Suchet Poirotja tőlem mindig is kicsit távol állt, s ugyan korántsem mondanám ellenszenvesnek, ám én magam mindig is picit máshogy képzeltem el a karaktert. Tudom azt is, hogy sokan imádják őt, s ezért savazzák Kenneth Branagh új, fiatalosabb, modernebb - nagyobb bajszú ^^ - megjelenését, a fejemben élő képhez mégis sokkalta jobban passzol az ő által megálmodott kép, s azt mondanám, hogy valahol a kettő között képzelem el a magam tökéletes Poirotját.

Mivel valóban nem látom sok értelmét rébuszokban beszélni a szereplőkről és a cselekményről, ezért azt mondanám, így végszó gyanánt, hogy a Ház a sziklán egy zseniális, csavaros krimi, ami pillanatok alatt magába szippant; megdolgoztatja az agytekervényeket; a nyomozás izgalma mellett számos humoros pillanatot tartogat; s természetesen el is borzaszt, ahol kell... A regény szereplői színes egyéniségek, szerethetők és gyűlölhetők, de mindenképp rendkívül érdekes karakterek, akik felkeltik a figyelmet. A gyilkos hideg számítása hátborzongató, ám a múltjáról feltárt apró tények fényében nem meglepő az, hová jutott az életben...

A Ház a sziklán kedvencem lett, s mivel rendkívül jól esett újra a krimi berkeiben járnom, idén bizton folytatom a várólistás Agatha Christie-kötetekkel a sort!

"- Én nem játszom, mon ami. - A hangja most nyers és szigorú volt. - Egy gyilkost próbálok kézre keríteni."

"- Semmiképpen nem veszélyeztetem a kis ötletem holmi érzelmek kedvéért. Élettel és halállal játszunk, mon cher."