Azt hiszem, most jött el az ideje egy újabb ilyen posztnak... Most, hogy felrobbant az internet, amiért egy fő férfi karaktert nővé változtattak, a főszereplő lányt ezzel leszbikussá, de legalábbis biszexuálissá változtatva (még nem tudni, de azért sejthető az előbbi), ezzel együtt eltiporva a lány gyermekekért vívott harcát, s a történetet, melyben fontos szerep jut a meddőségnek, a gyermek utáni vágynak...

A téma (többek között) a Bridgerton filmsorozat, amiről itt és itt olvashattatok már tőlem kritikát. A téma a kétszínűség, az emberek kétszínűsége és a világ önmagából való kifordulása. Aki Bridgerton filmsorozat rajongó, az ne olvasson tovább!!!

Nem megyek vissza egészen a kezdetekig, előző posztjaimban már olvashattatok erről, de mikor megérkezett a könyvsorozat adaptációjának híre, majd a casting, szó szerint kibuktam. Tizenöt+ év rajongását tették nálam tönkre. Természetesen ekkor felébredtek az újdonsült rajongók, akik addig a pillanatig azt sem tudták, mi fán terem Quinn könyvsorozata, s foggal-körömmel védtek valamit, amiről fogalmuk sem volt...

Rengetegen nemtetszésüket fejezték ki, de mi voltunk a hülyék, a rasszisták, majd hirtelen mintha mindig is így talalták volna ki - holott rohadtul nem, de ezt már mindenki elfelejti, s még hülyének is nézik az embert... -, gyorsan már úgy hivatkoztak az adaptációra, mint egy alternatív történelemre, ahol megmutatják, mi lehetett volna, ha nincs rabszolgaság... Ezt azóta is vallják, hogy befogják az ezeréves rajongók száját...

Julia Quinn akkor süllyedt a béka segge alá a szememben, mikor ehhez a nevét adta, s ezt csak tetézni tudta, mikor a legfrissebb könyvében azzal kezdte a bevezetőt, hogy Kate-t pont így képzelte el 2000-ben!!!!!!! - indiainak mi????? Gerinctelen, képmutató író lett, s értem, hogy kell a pénz, s nem akar Rowling sorsára jutni, de mindennek van határa. 

Az emberek egy nagy része így is idióta (elnézést, akinek nem inge...) ehhez a korszakhoz, fogalmuk sincs a történelmi korokról, s ebben a filmsorozatban semmi sem igaz, sem a rasszok, a ruhák-cipők (divat) nem passzolnak, a frizurákról már nem is beszélve. Igazi giccsparádé, töménytelen smink (s ezeket már manapság egy-egy belevalóbb kritikus meg is meri jegyezni a cikkekben, de még mindig úgy félnek, mint a tűztől, hogy kimondják az igazat mentegetőzések nélkül). A színészek játszani nem tudnak, nincs bennük semmi méltóság, modern emberek játszadozása a történelmi korokkal, amikről fingjuk sincs. Igen, tudom miről beszélek, direkt megnéztem több részt is, hogy a véleményem hiteles legyen, s ne csupán a jelenetképek és fekete, kínai stb. színészek láttán fanyalogjak és dumáljak... (Ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy a Sarolta királynőről szóló spin-off egész vállalható lett, végig is néztem, de egyszerűen képtelen voltam elvonatkoztatni attól, hogy durva történelemhamisítást látok, hiába volt bájos és nagyon szerethető a fiatal színésznő játéka.)

No, most érkezett el a pillanat, mikor a színes bőrű szereplőket még elfogadó rajongók is kiakadtak. Mivel engem és másokat lerasszistáztak, ha görény lennék, most kiálthatnék mindenkire homofóbot, hisz úgy tűnik, hogy az efféle változtatások már kicsapják a biztosítékot az álszent rajongókból... De nem kiáltok. Ugyan a két téma tök egyforma, ha elviseled a színes bőrűeket, viseld el a meleg szereplőket is, hisz semmivel sem rosszabbak, mint az előbbiek, de én többre tartom magam annál, minthogy bárkire kígyót-békát kiabáljak, erre a szintre nem alacsonyodom le.

Engem nem háborított fel olyan mértékben ez az egész téma (a konkrétumokat azonnal megosztom), mint az eddig "még rajongókat", mert én már a forgatások legelején felháborodtam és őszintén már magasról teszek az egészre. Ez nem Bridgerton, ez a teljes kifordítása az eredeti regényeknek, egy teljesen úgy történet, csupán a szereplők nevei azonosak. Kérdem én, miért nem találnak ki új történeteket négereknek és az LMBTQ+ tagjainak? Miért mindig, mindenhol, mindenben a fehér emberek történeteit és mitológiáit kell ellopni? Nem egy ember lett rasszista és homofób, akiről személyes ismeretségi körömben tudok, mióta úton-útfélen ezt nyomják erőszakosan a képükbe. Akiknek eddig soha nem volt semmi problémája senkivel. De sikerült elérni, hogy már visszatetszéssel gondoljon rájuk... Nem épp a legjobb irány, visszájára sült el a dolog.

Ma egy szívemnek kedves, új kedvenc kötet és történet értékelését hoztam el nektek. Alice Oseman  Heartstopper c. képregénye a Heartstopper sorozat első kötete, melyben két tizenéves fiú életét követhetjük nyomon.

A kötet két fiú szerelméről, mindennapi küzdelmeiről, az egymásra találásról és az elfogadásról szól...

Főszereplőnk, Charlie Spring egy átlagos középiskolás srác. 14 éves, jó tanuló, jó sportoló, dobol, ám nincsenek barátai, ugyanis meleg... Charlie már elfogadta másságát, azonban társai nem nézik jó szemmel nemi identitását, így a fiú napjai többnyire magányosan telnek... Egy nap, egy új csoportos foglalkozásnak köszönhetően a fiú találkozik Nick Nelsonnal, akivel - bár egy iskolába járnak, még sohasem találkoztak... A sors úgy hozza, hogy Charlie és Nick padtársak lesznek, és ahogy telnek a hetek és a hónapok, a két srác összebarátkozik. 

Egy tornaóra alkalmával Nick véletlenül meglátja Charliet futás közben, aki mindenkit maga mögött hagy, így Nick megkéri a fiút, hogy csatlakozzon a rugby-csapatba, ugyanis vele verhetetlenek lennének, hiszen Charlie gyorsaságával senki sem tudja felvenni a versenyt... A két fiú egyre több időt tölt együtt, igaz barátokká válnak, és Nick mindenben Charlie mellett áll: megvédi a pletykás nyelvektől és annak követelőző, erőszakos, volt barátjától, majd rájön, hogy talán amit Charlie iránt érez, az több, mint egyszerű barátság... 

A Heartstopper főszereplője a végtelenül magányos, jólelkű, visszahúzódó éltanuló Charlie Spring. Charlie tudja, hogy az emberek rossz szemmel néznek rá, mert meleg, de igyekszik kihozni életéből a maximumot. 

Nick két évvel idősebb Charlienál, komoly, népszerű és természetesen rengeteg barátja van.
A két srác azonban mondhatni tökéletesen kiegészíti egymást, és a legjobbat hozzák ki a másikból.
Charlie ártatlansága és bája, valamint Nick vívódása olyan élethűen ábrázolt, hogy az olvasónak az az érzése, a két srác bármelyik pillanatban kiléphet a könyvből...


A képregény nem bonyolítja túl az életet, és mindennapi szituációkat tár az olvasó elé. Alice Oseman illusztrációi rendkívül élethűek és kifejezőek. Nem használ sok szöveget, és inkább az érzelmekre, az arckifejezésekre helyezi a hangsúlyt, ami piszkosul jól megy neki! Ennyi érzelemmel, kétellyel, szomorúsággal vegyes szépséggel átitatott képregénnyel még sohasem találkoztam. 
Amikor Nick rájön, hogy talán ő is meleg - annak ellenére, hogy egy évvel ezelőtt barátnője volt -, szívet tépő látni a megrendültségét, amint rákeres a neten az alábbi kombinációra: "Meleg vagyok?"...

Alice Oseman hihetetlen gyöngédséggel ábrázolja a homoszexualitást, és annak minden nehézségét, a  rajzain megjelenő érzelmek pedig megmelengetik az ember szívét. Charlie az egyik kedvenc karakteremmé lépett elő, a szívemhez nőtt, és a legszívesebben magamhoz szorítanám, és megmondanám neki, hogy nincs vele semmi baj! Hiszen csak rá kell nézni a fiú arcára ahhoz, hogy megtudd, egy végtelenül jó ember áll előtted. Persze mindezt képletesen értem, hiszen a fiú nem egy hús-vér ember, és aki nem olvasta vagy nem olvassa el a kötetet, nem is fogja nagyon megérti mire értem azt, hogy a képregény szinte él és szereplői mintha itt élnének és lélegeznének mellettünk, ám ha nem rettent el a téma, kedves Olvasó, akkor azt javaslom, tégy próbát eme nagyszerű történettel, ami garantáltan nem fog csalódást okozni...

Értékelés: 5/5 rugby

Illusztráció: 5/5 rugby