.png)
Rachel Smythe Lore Olympus - Olümposzi história c. képregényének első kötete tavaly novemberben látott napvilágot a Ciceró kiadó gondozásában. Sajnos a hosszú értékelésem akkor elmaradt, ám most, a 2. kötet megjelenése kapcsán újraolvastam az első "felvonást" is, s egyben jelentkezem az értékelésemmel.
Az első kötet tavaly 3,5 csillagot érdemelt ki nálam, s legnagyobb fájdalmamra a történet "vége" hatalmas csalódást okozott... Most, hogy már tudtam, mire is számíthatok, az újraolvasás során már nem okozott számomra olyan durva melankóliát a történet kanyarulata, bár továbbra is tartom, hogy ez korántsem az a csodaszép szerelmi rege, amit vártam...
A második kötet tartalma ellenben sokkal jobban tetszett, amiben nagy valószínűséggel az is szerepet játszott, hogy bár a folytatás érdekelt, mégsem fűztem nagy reményeket hozzá.
Azt sajnos már tavaly el kellett fogadnom, hogy ez a feldolgozás nem lesz a kedvencem, most azonban, hogy nincsenek magasröptű elvárásaim, s tudom, milyen mocskos dolgok kaptak helyet a képregényben, egészen kellemes olvasmánynak bizonyult - legalábbis a második kötetnek sikerült 4 csillagot bezsebelnie, ami egész jó jel...
Figyelem! A történet 18+os, ezért kérlek, ha kiskorú vagy, ne olvass tovább!
"Nincs az a jól szabott öltöny, Hádész... ami elfeledtetné
a tényt, hogy a halál bűzét árasztod."
Hádész és Perszephoné történetét "mindenki" ismeri... Bár általánosítani nem szabad, s biztos vagyok benne, hogy van olyan, aki még nem hallott kettejük történetéről, most még sem fogok belemenni az eredeti görög mitológia történetébe, így az alapanyag utánanézését rátok bízom. ;)
A Lore Olympus írónője, Rachel Smythe a Webtoon nevű webhelyen/appon publikálta képregényét, ami rövid idő alatt hatalmas sikereket ért el. Ez a siker végül kézzel fogható kiadássá nőtte ki magát, s a görög mitológia istenei és teremtményei végül az interneten soha, avagy ritkán olvasók kezébe is eljutott.
Smythe a jelenbe helyezte át a görög mitológia híres alakjait, s egy meglehetősen sötét, rengeteg mocskos dologgal átszőtt történetet kanyarított belőle, melynek jelenleg első két kötetét foghatják kezükbe a magyar olvasók.
A modern világ minden pozitívuma és negatívuma megjelenik a lapokon, s bár az ötletet és a megvalósítást rendkívül egyedinek, merésznek és stílusosnak gondolom, mégis úgy vélem, talán nem ártott volna meghagyni az isteneket a saját idejükben és közegükben...
Perszephoné, a tavasz ifjú istennője az emberi síkon nevelkedett, ugyanis anyja, Démétér a széltől is óvni próbálta. Most, a fiatal, 19 éves lány felkerül az Olümposzra, ahol esetlenül próbál meg "túlélni". Mikor a lány Artemis oldalán egy buliba megy, az élete gyökeresen megváltozik, bár azt kell mondjam, hogy az élete már akkor egy olyan útra terelődött, mikor beköltözött Artemis házába...
A partira természetesen maga Hádész, az Alvilág Ura is hivatalos, aki meglátván a lányt, lenyűgözi annak szépsége, s egy meggondolatlanul elejtett megjegyzés hatására Aphrodité "bosszút esküszik"...
Perszephoné Hádész kocsijába kerül, aki már csak az Alvilágban veszi észre részeg potyautasát, aki magához térvén a velejéig romlott Kerberoszból is kezes bárányt csinál...
Itt veszi kezdetét Hádész és Perszephoné modern kori története, ami rendkívül lassan indul, s még lassabban bontakozik ki.
Kettejük párosa mellett szemtanúi lehetünk azonban különböző mellékszálaknak is, ám a konfliktusok legjava és a figyelem rájuk irányul.
Perszephoné élete azonban nem úgy alakul, ahogy azt a lány várná, ugyanis végtelen naivitása hatalmas bajba sodorja, s a lány örökre elveszt valamit, amiért nincs elég ereje küzdeni...
"Beszélgettetek? Ezért jöttem el egészen
idáig az óceánból?"
"Nem leszek az a 2000 éves férfi, aki
belezúg egy 19 éves nőbe."
A Lore Olympus egy gyönyörű képi világgal megteremtett modern kori görög mítosz, aminek alapanyaga jócskán megváltoztatásra került.
Kétségtelen, hogy számomra a képregény legnagyobb erősségét és báját Smythe egyedi és gyönyörű stílusa adja. Mind a karakterek, mind a színhasználat, az egy-egy istenhez és mitológiai lényhez társított szín és az abban való ábrázolás rendkívül erős, s véleményem szerint ez a nem mindennapi ábrázolásmód és kreatív vizuális orgia az egyik oka annak, hogy a képregény ekkora sikereket ért el. Bár természetesen a képi világ az minden esetben erősen egyéni ízlés kérdése, s sok helyről hallottam vissza, hogy valakit pont ez riasztott el a történettől, a legtöbb visszajelzés engem igazol.
A görög mitológia szerelmeseként és annak mélyreható ismertsége végett természetesen az apró utalások, vagy konkrét jelenetek engem nem értek váratlanul, ám a történetben ejtett drasztikus változások már szíven ütöttek.
Magát az alapötletet zseniálisnak tartom. Semmi gond nincs azzal, hogy a mitológia hőseit a modern korba helyezi az írónő, s annak rendje és módja szerint változnia kell a környezetnek, a tulajdonságoknak és szokásoknak is, azzal azonban már nem értek egyet, hogy némely szál ennyire megváltozzon.
Smythe nem riad vissza a komoly témáktól, sőt, a kötetek elején fel is hívja a figyelmet, hogy történetében megjelenik az abózus, a nemi erőszak és még sok minden más mocskos dolog, ami a világunkat jellemzi.
Figyelem, itt egy kis spoiler kezdődik!
Arra azonban nem számítottam, hogy az első kötet legvégén Apollón megerőszakolja Perszephonét, akinek így alapvető lénye veszik el...
Azt hiszem, Apollón az a személy, akit minden ép eszű ember szeretne kivéreztetni a képregényben, ám én ennél is tovább megyek... Ebben az egész incidensben hibás maga Artemisz is, akinek pontosan tudnia kellett volna, milyen jellem is a bátyja, s nem lett volna szabad beengedni őt a házába, avagy figyelnie kellett volna arra, hogy ifjú pártfogoltja ne maradjon egyedül, kiszolgáltatott helyzetben. Artemisz felelősségre vonása is egy olyan feladat, ami véleményem szerint a levegőben lóg, s kíváncsian várom, mi történik, ha megtudja, mit csinált a bátyja...
Sajnos azonban Apollón és Artemiszen kívül hibásnak érzem magát Perszephonét is, aki - bocsánat a kifejezésért, de - egy valódi idióta és naiva képében került megalkotásra ebben a képregényben...
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Perszephonénak nincs sem ereje, sem bátorsága ahhoz, hogy ellenálljon, s inkább enged Apollónak, majd néhány pillanattal később rájön, hogy ő ezt mégsem szeretné és bezárkózik... Aki nem szeretné az erőszakot, az minden erejével ellenáll és harcol a saját tisztaságáért! Bárki, akit megerőszakolnak, avagy éppen arra készülnek, az minden erejével ellenáll a támadónak, s főhősnőnk olyannyira mulya ebben a helyzetben, hogy legszívesebben hagytam volna a francba a tovább olvasást, annyira felidegesített...
Artemisz háza azon a bizonyos éjszakán korántsem üres, ha Perszephoné akarta volna, kiabálhatott volna, segítséget hívhatott volna, hisz megmenekülésére a lehetőség fennállt!!!
Artemisz háza azon a bizonyos éjszakán korántsem üres, ha Perszephoné akarta volna, kiabálhatott volna, segítséget hívhatott volna, hisz megmenekülésére a lehetőség fennállt!!!
Bár mindenki, akit erőszak ér, áldozatnak tekinthető, s senki lelki világába sem szeretnék belegázolni a véleményemmel, azt ki kell mondanom, hogy harcolni kell. Számtalan olyan atrocitást tudnék felidézni a saját életemből, amiben hiába voltam én az áldozat, hibás is voltam, mert nem tettem meg minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy elkerüljem azt, ami történt.
Kerek perec kimondom, hisz ez az igazság, Perszephoné nagyon sok jelenetben, de leginkább a történet elején egy komplett idiótaként van ábrázolva, ami eredeti mitológiai alakjától a lehető legtávolabb áll és olyan emberként, akinek az egyik legkedvesebb istennőjéről van szó, mélységesen felháborít ez az ábrázolás.
Perszephoné nem küzdött magáért, gyenge volt, s ezen a tényen nem változtat az, hogy Apollón egy igazi, aljas nyomorult alak, akit ki kellene herélni és a kutyák elé dobni...
Spoiler vége!!!
"Azt mondani, hogy amit te csinálsz, nem fontos olyan, mintha
azt mondanád, minek megtanulni olvasni vagy írni,
hisz az nem létszükséglet."
A másik negatívum, amit még ki kell emelnem, hogy a történet végtelenül lassan halad, s bár természetesen olvasható az interneten a folytatás, az sokak számára nem opció, s mire ilyen ütemben, ilyen lassan érkeznek a kézzel fogható, papír kötetek - amiknek nem mellesleg az ára is az egekben van... -, soha nem fogunk végezni...
Ezek mellett a negatívumok mellett a képregény számos pozitívummal is rendelkezik, mint például a fentebb említett látványvilág, ami engem teljesen rabul ejtett, s magasan öt csillagos értékelés jár érte!
De pozitívum emellett Hádész, valamint Héra karaktere is, akik ketten megmentették számomra a történetet a teljes pusztulástól.
Az Alvilág Ura nagyjából megőrizte eredeti formáját, bár kapott egy kissé züllött, szeretőt tartó, modern kori "figurát", ami az "idióta Perszephoné" mellett igazi kuriózumnak számít. Hádészhoz azonban illik ez a romlottabb viselkedés, bár azt meg kell említenem, hogy néhány jelenetben ő is igazi idiótaként került ábrázolásra, amit nem értek ebben a mai világban: miért kell minden férfi karaktert töketleníteni??? Néha maga Zeusz és Poszeidón is igazi kretén, s talán egyedül Héra az, aki megőrizte eredeti jellemvonásait. Eredeti, mert Héra korántsem olyan gonosz, mint a legtöbbek által oly jól ismert görög mítoszokban ábrázolt alakja, ő ennél sokkal összetettebb jellem, aki számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik. Ilyen például az anyaszerep, a nők és a gyermekek, valamint a család védelme, a női lelki és testi épség megóvása...
Hádész is több annál, mint amit eddig látunk belőle, hisz egy, a gyermekkori traumáival mai napig küzdő magányos férfi, aki az Alvilág isteneként nem sok jót kapott az élettől...
Főhőseink mindazonáltal természetesen tökéletes párt alkotnak, s ha együtt vannak, bizsereg köztük a levegő, de Perszephonénak még nagyon nagy utat kell megtennie ahhoz, hogy felérjen az Alvilág Urához...
Mint ahogy lenni szokott, a történet tele van konfliktussal, rejtett problémával, áskálódással és rosszakarókkal, s akkor arról még nem is beszéltem, hogy bár biztosan mélyen sérült főhősnőnk lelke, látszólag mégis túl könnyen túltette magát a szexuális erőszakon, amit mintha máris elfelejtett volna, pedig a nyakamat tenném rá, hogy ez nem így van... Azt hiszem Perszephonénak ideje lenne beszélgetnie valakivel, megnyílni, egy picit megkomolyodni, megérezni a veszélyt és nem ennyire naivan élni az életet, ám ezekért elsősorban Démétér a hibás, aki a széltől is óvta a lányát, majd kieresztette a farkasok világába, s most egy 19 éves lány azt hiszi, semmi veszély sem fenyegeti...
Sokkal több elemeznivaló és mélyen megfontolandó, átvitatandó gondolat rejtőzik ebben a műben, mint azt elsőre gondolnánk...
"Nem hiszem, hogy szerethetsz valakit, akit nem is ismersz.
Csak beléd bolondultam."
A Lore Olympus bár korántsem tökéletes, mégis merészen egyedi, újító alkotás, amit leginkább azoknak ajánlok nyugodt szívvel, akik szeretnének elveszni egy picit a görög mitológiában, de az eredeti történetek annyira nem hívogatják... Emellett a görög mitológia rajongóinak csak abban az esetben ajánlom, ha tudnak elvonatkoztatni, s teljesen más történetnek látni a leírtakat, ami nem meggyalázza az eredetit, csupán a mai fiatalság számára készült és szeretné megmutatni, milyen csodás mélységeket is rejt a görög istenek világa!
1. kötet értékelése (történet): 3,5/5 olümposzi felhő
2. kötet értékelése (történet): 4/5 olümposzi felhő
Illusztráció: 5/5 olümposzi felhő
Idézetek
"Nincs az a jól szabott öltöny, Hádész... ami elfeledtetné a tényt, hogy a halál bűzét árasztod."
"Perszephoné... Nem jöhetsz ebben. Úgy nézel ki, mint egy műemlék."
"Sajognak a tökei, mert seggre ejtette valami kis nimfa."
"Ki ez a lány? Ő... ő... Gyönyörű."
"Szavamra, még Aphroditét is túlragyogja."
"Oké, oké, oké. Van egy tervem.
Mondd!
Elvonom Artemisz figyelmét. Addig te beszélgetsz Perszephonéval.
Tökély.
És én?
Ööö, itt állsz, és iszod a sört?
Meglesz."
"Azt hittem, jó lesz megismerkedni ezzel a sok új emberrel. De csak magányosabbnak érzem magam, mint valaha."
"Hiszen gyakorlatilag egy francos kisbárány. Egy imádnivaló, rózsaszín kisbárány."
"Mikor láttad mg utoljára a jót az emberekben?
Mikor feledkeztél meg a kedvességről?
Mikor feledkeztél meg a szeretetről?"
"Kutyára így még sose voltam féltékeny."
"Hát gazembernek nézek én ki?
Hmmmmmmmm
Igen."
"Akár fizetnék is érte, hogy az életem minden részébe beletébláboljon."
"Az istenekre, ez nagyon hülye..."
"FÉRFI NEM LÉPHET EBBE A HÁZBA!
De hoztam bocsesz-fánkot!
BEFELÉ!"
"Tisztázzunk valamit. Nem zúgtam bele. Csak szeretem nézni a fura fejét."
"Aztán megtanít írni és olvasni, ami egyenesen szégyenletes."
"Ugye tudják, hogy mindhárman ki vannak innen tiltva?
Mi?! De hát mi az Olümposzért?"
"Beszélgettetek? Ezért jöttem el egészen idáig az óceánból?"
"Hogy csinálnátok egyáltalán?
Lehet ő felül, nekem mindegy."
"Elég volt egy napra ennyi megaláztatás."
"És rengeteg könyve van, meg sok-sok kutyája."
2. kötet
"Csak hogy boldogtalan vagy. Én pedig szakértője vagyok a pokoli hangulatnak."
"Te fontos vagy. Ha te eltűnnél, mindenki észrevenné. De én? Mi az, amit én adni tudok?"
"Azt mondani, hogy amit te csinálsz, nem fontos olyan, mintha azt mondanád, minek megtanulni olvasni vagy írni, hisz az nem létszükséglet."
"Akkor kérdezhetek valami mást?
Nem is tudom, elég veszélyesek a kérdéseid."
"Készen állsz a kérdésre?
Nem, de biztos, hogy ettől még fel fogod tenni."
"Kedveltem Hesztiát, de egy szüzességet fogadó feleség nem nekem való."
"Van fogalmad róla, milyen fárasztóak vagytok ti hárman?"
"Hádész kap egy esélyt, hogy bizonyítson."
"Jóképűek, nem igaz? Alig látszik rajtuk, mekkora seggfejek."
"Ú-úgy érted, 1919, u-ugye?
Nem, úgy értem, hogy tényleg 19 éve született!"
"Emlékeztess már... Hány éves is vagy?
MOTYOG MOTYOG MOTYOG
2000 és még valamennyi."
"Sok mindenben le vagyok maradva az életben. De tanulni, azt tudok."
"Minden rendben?
I-igen, köszönöm!
Jó... Csak mert hajlamod van a balesetekre. Heh."
"Valahányszor a közelembe jön, valami baja esik."
"Sajnálom, de ez ki van zárva.
Mi?! D-de miért?
Két másodpercre voltál itt, mikor majdnem megfojtottak."
"Egy halhatatlan lény vagyok, leírhatatlan erővel és mérhetetlen hatalommal."
"Annyira nem jó nő. Csak épp, ha rá gondolok olyan meleg és bújós érzés tölt el. Szeretném én egyáltalán a meleg és bújós érzéseket?"
"Nem leszek az a 2000 éves férfi, aki belezúg egy 19 éves nőbe."
"Nem hiszem, hogy szerethetsz valakit, akit nem is ismersz.
Csak beléd bolondultam."
