.png)
Mary Jo Putney Az ezüst hölgy c. regénye a legfrissebb történelmi romantikus kötet a General Press kiadó gondozásában. Az új, Áldottak címet viselő könyvsorozat első kötete 2023-ban látott napvilágot külföldön, s villámgyorsan meg is érkezett hazánkba.
A kötet érdekessége, hogy a történelmi romantikus műfaját vegyíti a természetfelettivel, s ezért a regény megkapta a fantasy és a paranormal (paranormális) címkéket is. A fantasy nálam egészen máshol kezdődik, ezért nem kifejezetten alkalmaznám a regényre, de az kétségtelen tény, hogy a régenskorba most beköszönt egy pici természetfeletti...
"- Miért gyűlöl bárki is valakit azért, mert más, mint ő? Ez az
emberi természet legsötétebb titkai közé tartozik..."
London - 1780
London - 1803 kora tavasza
Történetünk egy hideg téli éjszakán veszi kezdetét, mikor Lord és Lady Tremayne a színházból hazafelé tartva két mocskos, vad kisfiúra bukkan a sikátorban. Cade és Bran fogadott testvérek, elválaszthatatlanok és tűzbe mennének a másikért. Ám ami ennél is fontosabb, hogy mindkettejüket eldobta és dajkaságba adta a családja, ugyanis a fiúk "áldottak"...
Éppen úgy, mint Lady Tremayne, aki nem véletlenül talált rá a fiúkra, akiket férjével együtt hazavisz és örökbe fogad...
23 évvel később a fiúk már felnőtt férfiak, akik áldásukat munkájuk során, anyaországuk megsegítésére használják.
Az un. áldás jelen van a világban. Az átlagemberek nagy része azonban fél az áldottaktól, akik különféle képességeik segítségével segítenek másokon. Van, akinek a jelenléte és energiája gyógyírrel bír; van, aki pillanatok alatt átlátja az összefüggéseket; de egy közös bennük: mindenkinél hamarabb érzékelik a veszélyt és megérzéseik - melyeket legjobban egy ezüstös, láthatatlan fonalhoz hasonlíthatnánk - pontosan megmutatják nekik, merre kell menniük és mit kell tenniük...
Történetünk férfi főhőse Bran, a brit belügyminisztériumban felel a köz védelméért, mígnem egy nap ügyvéd érkezik hozzá Cornwall ősi földjéről. Az ügyvédet vér szerinti apja, Lord Penhaligon küldi, hogy felkutassa legkisebb, kitagadott fiát, ugyanis örökösre van szüksége...
Bran érzi, hogy az áldása hazaszólítja, de a sürgető kényszer okára csak Cornwall partvidékén deríthet fényt, így elbúcsúzik családjától és útra kél...
Női főhősünk a Lány, akit a Seregély és a Varjú tart fogságban. Elméjét elnyomják, nem tudja ki ő és miért tartják fogva, de menekülni akar. A kényszer Bran érkezésével válik egyre sürgetőbbé, noha ő nem tudja, miféle ezüstös ragyogás vonzza őt a férfi felé...
A két fiatal sorsa összefonódik a cornwalli falucskában, ahol sokkal nagyobb összeesküvés készülődik, mint azt bárki előre sejtené...
"- Mit reméltél vagy vártál, amikor úgy döntöttél,
elmész az apádhoz?
- Ami azt illeti, jólesett volna, ha ad rá valami okot, hogy eltörjem
a nyakát - felelte elgondolkodva Cade..."
Az ezüst hölgy Cornwall gyönyörű vidékére kalauzolja az olvasót, az éppen kirobbanni készülő angol-francia háború idejére. Titkok, cselszövések, áldottak és bajkeverők élete fonódik össze, s miközben Angliát lángok fenyegetik Franciaország felől, életek kerülnek megmentésre és sorsok fordulnak jobbra...
Putney legfrissebb regényében a régenskort vegyítette a természetfelettivel. Bár szkeptikus nem voltam ezzel kapcsolatban az olvasás elején, tagadhatatlan, mennyire kíváncsian vártam, mit hoz ki az írónő ebből a természetfeletti szálból. A kötet egyébiránt egészen vékonyka, mindössze 262 oldal, amit eleinte sajnáltam, ám már az olvasás végeztével úgy látom, jó, hogy nem húzta tovább...
"- ...Az anyám, Gwyn Tremayne azt szokta mondani, hogy az a család
a legjobb, amit magunknak választunk, úgyhogy te is választhatsz minket,
és mellé még a vér szerinti családodnak azon tagjait is, akiket meg akarsz tartani."
Az ezüst hölgy két szemszögből írt regény, így mind Bran, mind a Lány - Merryn - gondolataiba bepillantást enged. A cselekmény komótosan indul, ám ez nem meglepő, hisz az írónőnek valamennyire be kellett avatnia az olvasót ebbe a különös képességekkel rendelkező emberek lakta Angliába. A hangsúly éppen ezért a történet egész folyamán leginkább magán az áldáson és az áldottakon van, bár még így sem került kifejtésre minden - gyanítom a második kötetben még kiegészíti és több magyarázatot is fűz majd ehhez a témához az írónő.
A bevezetés és a tárgyalás hosszabb, míg a végkifejlet váratlanul gyorsan jön el, s talán a tetőpont kifejtésére az írónő több helyet is szoríthatott volna, mindazonáltal a történet kerek egész és én nem éreztem semmiféle hiányt, miután bezártam a könyvet.
Az áldott emberek társadalmi kirekesztettsége elég szembetűnő. Lehetne párhuzamot vonni a mai wokeizmussal is akár, ámbár én magam nem éreztem úgy, hogy ezek a paranormális képességekkel rendelkező férfiak és nők lennének az elnyomottak a régenskori Angliában, így nem is érdemes mélyebben a felszín mögé nézni és összeesküvéselméleteket gyártani. A kérdés mindenesetre érdekes.
Putney ellenben igencsak elment egy irányba története során, az áldottakat jóként, míg az őket elítélő, avagy céljaikra felhasználó, esetlegesen korántsem ártalmas, csupán nem értő, tőlük félő embereket viszont egy kalap alá véve rossznak és gonosznak ábrázolta - kivéve azt a csekélyke kivételt, ami mindig erősíti a szabályt.
Karakterei 95%-ban az áldottak közül kerültek ki, akik így egy külön közeget, azon belül is családot alkottak. Világ- és képességteremtése azonban egy picit rovására ment a régenskori szokásoknak és társadalmi etikettnek, ami elég szembetűnővé vált egy idő után.
Főszereplőnk Bran, okos, becsületes férfi, gondolatai józanok. Az ő szemszögéből írt részek voltak az abszolút kedvenceim, hisz ő volt az, aki leginkább kiaknázta a képességeivel együtt járó előnyöket és a múltja is sokkalta hangsúlyosabb volt a női főhősénél, ami nem is baj...
Bran kapcsolata testvérével a leginkább kidolgozott szál a történetben. Az ő párosuk az, ami a legjobban működik a lapokon. Cade a legszerethetőbb karakter a regényben, számomra magát Brant is elnyomta, s kíváncsian várom a saját történetét. A két férfi sorsa szorosan összefonódott, igazi testvéri kapcsolat alakult ki köztük, melyben nem köti őket össze a vér, de az áldás, a szeretet és odaadás igen. Múltjuk rendkívül fájdalmas, hisz mindkettejüket eldobták, s ha nincsenek a nevelő szüleik, akik befogadták őket, valószínűleg nem élik túl...
A regénynek jót tett, hogy a férfiak múltjára helyezte a hangsúlyt, a női főszereplő ugyanis az idő legkevesebb részében kedvelhető, legnagyobb részben "nem sok vizet zavar" és semleges, míg néhány jelenetben rendkívül ellenszenves. Bár a központi titok Merryn köré van felépítve, s igazi áldásának napvilágra kerülése igazán megdöbbentő, s egyben érdekfeszítő is, a lány eléggé nem illik ebbe a világba és nem is értem, miként alakult ki vonzalom a két főhős között, akiknél azt éreztem, azért vannak csupán együtt, mert együtt kell lenniük. Efelett olvasás közben egyébként simán elsiklottam, vitt előre a történelmi háttér és az árnyékban meghúzódó összeesküvés, s a tetőponton jócskán is kaptam váratlan, izgalmas jeleneteket, amiket nagyon élveztem.
A magyar fordítás olvasmányos, gördülékenyen olvasható, nem találtam benne hibát és korba nem illő szót sem, amit feltétlen ki kell emelnem, hisz manapság egyre ritkább az ilyen körültekintő nyelvhasználat.
Végezetül pedig hadd ejtsek szót a fentebb már elejtett negatívumokról is, mely gondolataim visszaköszöntek a külföldi oldalakon megtalálható olvasók véleményében is.
Putney a természetfeletti bevonásával értelemszerűen megváltoztatott némit a régenskor erkölcsi normáiban és etikettjében, de ez nem húzható rá az egész társadalomra. Mintha az áldottak és az átlagemberek különböző etikai kódexek alapján cselekednének, ami éles kontrasztot alkot.
A regény olvasása közben kristálytisztán megfogalmazódott bennem, mi a problémám a frissen megírt történelmi romantikus regényekkel, mely nem csupán jelen írónőhöz kapcsolódik.
Akik olvassák a blogomat, biztosan tudják, hogy többször megemlítettem már mennyire bekúszott a műfajba a modern világ szele, ami fokozatosan hódítja meg a teret és teszi tönkre a műfaj jellegzetességeit. Ennek a történetnek köszönhetően pedig rájöttem - s ennek rendkívül örülök -, hogy mi a legnagyobb problémám ezekkel a friss történelmi romantikusokkal, mi is zavar engem ennyire. Rájöttem, hogy karaktereink mind modern, mai emberek, mai erkölcsi normákkal, akiket az írójuk történelmi romantikus közegbe, időbe helyez, s amiatt, hogy nem ruházza fel őket az adott kor erkölcsével, máris elrontja az egész történetét. Ezt a gondolatomat láttam viszont a külföldi értékelésekben is, "modern erkölcsök" címszóval, ami szintén egy remek megfogalmazás. Jelen regény főhősnője Merryn élesen leugrik a lapokról, szabados erkölcse korba nem illő, ahogy környezete, a rá való figyelés, de a férfiak elfogadó magatartása sem. Putney arra sem figyelt, hogy az örökbefogadó család főnemes rangú kisasszonya közel 30 évesen hajadon, s ezzel nincs semmi probléma, holott ott, már nemhogy vénlány, de egyenesen matrónakorúnak számított. A történelmi romantikus műfaj kedvelőinek pedig ez soha nem fog tetszeni, hiába a modern olvasóközönség felé való nyitás, ha a régieket elveszítik... Ezen gondolataimat több helyen is viszontláttam, ami nem csupán jólesik, de megerősít abban is, hogy a világ minden táján vannak még így gondolkodók...
Ettől eltekintve azonban a kötetre nincs további panaszom és olvasás közben elvonatkoztattam a létező-nem létező erkölcsi normáktól is a paranormális szál miatt, mindazonáltal a némi elégedetlenség ha csendben is, de jelen van.
További pozitívumként pedig szeretném megjegyezni milyen fantasztikus élmény volt visszatérni Cornwall vidékére! A Poldark-ból (könyvsorozat) már oly ismerős helyszínek és tájak tűntek fel, szinte peregtek a képek a szemem előtt éppen hol járunk, s a filmsorozatnak köszönhetően rengeteg helyszín szó szerint újra megelevenedett előttem. Több cornwalli helyszínen játszódó könyvet a népnek!!!
Amennyiben érdekel némi természetfelettivel megfűszerezett történelmi romantikus történet, bátran vedd kezedbe én pedig kíváncsian várom a folytatást, aminek történelmi háttere vélhetően pontosan olyan érdekfeszítő lesz, mint itt!
A könyvet köszönöm a General Press kiadónak!
Értékelés: 4/5 áldás
Idézetek
"- Miért gyűlölnek minket az emberek?
(...)
- Néha csak a félelem miatt. Néha irigységből. Vannak, akik egyszerűen késztetést éreznek arra, hogy mindenkit gyűlöljenek, aki más, mint ők.
(...)
- Vannak, akik gyűlölnek, de vannak olyanok is, akik pontosan úgy szeretnek titeket, ahogy vagytok."
"- Remekül helytállt - szólt Davey. - A modora sima volt, mint a kínai porcelán, amiről minden lepereg."
"- Nehéz elítélni valakit azért, mert enni akar adni a családjának..."
"- Remélem, jól érzed majd magad a faluban. Igazán bájos hely.
- Az eddig látottak alapján azt kell mondanom, Cornwall egész partvidéke gyönyörű."
"Bran magában abszurdumnak tartotta, hogy a leggazdagabb embereknek jár a legtöbb kiváltság."
"Amint maguk maradtak, levette a kalapot, kibontotta a hajfonatait és az ujjaival átfésülte a haját.
Bran kuncogott.
- Mára már eleget voltál fiú?"
"Bran már rég megtanulta, hogy a megérzések nagyjából mutatják meg az utat. A részletek általában akkor derülnek ki, amikor már benne van az ember a dolgok sűrűjében."
"Nagy levegőt vett, és arra gondolt, hogy meg kell tanulnia, hogyan legyen erős, ha méltóvá akar válni Branhez."
"- Nincs az az erős védvonal vagy ágyúüteg, ami gátat tudna szabni az emberi gyengeségnek..."
"- Áldottnak lenni elég kiszámíthatatlan dolognak tűnik - szólt Davey.
- Valóban az, de az áldás néha életet ment."
"- Jó estét! - köszönt Bran. - Jól megy az olvasás?
A lány felnézett a könyvből.
- Igen! Gyorsabban.
Azzal újra belemélyedt a könyvbe.
Bran elvigyorodott. Látszott, hogy Merryn régen szenvedélyes olvasó lehetett, és most újra azzá vált."
"A kezében még mindig ott volt a könyv, és az izmai megfeszültek, menekülésre készen. Még most is a fiúruhát viselte, de szőke haját már kiengedte, és úgy festett, mint egy elbűvölő kis manó."
"...amikor még mindketten megvetett, eldobott gyermekek voltak. Azóta nagy utat tettek meg együtt.
Most pedig, hogy újra együtt vannak, az ég óvjon bárkit attól, hogy az utukba álljon!"
"A becsület csodálatra méltó dolog, de néha bosszantó tud lenni."
"- A jó pap is holtig tanul. Az a szomorú igazság, hogy vannak, akik megvetik az áldott gyermekeket. Az ilyen emberek sokszor gyűlölik a gyermekeiket, verik és elhanyagolják, vagy akár meg is ölik őket.
Merrynnek a lélegzete is elakadt.
- Miért?
Cade vállat vont.
- Miért gyűlöl bárki is valakit azért, mert más, mint ő? Ez az emberi természet legsötétebb titkai közé tartozik..."
"- Gwyn egyszer hármunkat, Tamsynt, Brant és engem úgy nevezett: "a testvér-E-k": Tamsyn, az elegáns, Bran, az eszes, én pedig az erős."
"- Addig nem tudhatjuk, hogy jó vagy rossz-e egy ötlet, amíg ki nem próbáljuk.
(...)
- Ez úgy hangzik, mint a bajkeverés elegánsabb megfogalmazása."
"- Az emlékezés fájdalmas - ... - A táj viszont csodálatos."
"- Jago nem könnyű ember, de ad pénzt ennivalóra, és nem üt meg túl sokszor.
Az asszony önkéntelen mozdulattal megérintette a sebes arcát. Bran arra gondolt, hogy bizonyos nőknek igencsak alacsonyak a férfiakkal kapcsolatos elvárásaik, de egy magányos nőnek nem sok választási lehetősége van, ha enni akar."
"- Mit reméltél vagy vártál, amikor úgy döntöttél, elmész az apádhoz?
- Ami azt illeti, jólesett volna, ha ad rá valami okot, hogy eltörjem a nyakát - felelte elgondolkodva Cade..."
"- Vár ránk egy jó ebéd és egy gonosztevő! Mi kellhet még?"
"- A tengerész élete mindig is veszélyes volt..."
"- ...Nagy mulatság lesz! még tűzijáték is szokott lenni!
Bran pontosan ettől tartott."
"- ...Az anyám, Gwyn Tremayne azt szokta mondani, hogy az a család a legjobb, amit magunknak választunk, úgyhogy te is választhatsz minket, és mellé még a vér szerinti családodnak azon tagjait is, akiket meg akarsz tartani."
"- ...elég nagy házban lakik, ott biztosan meghúzhatná magát egy időre egy ilyen apróság, mint Merryn.
Erre aztán egyszerre csattant fel Bran és Tamsyn:
- Merryn pont tökéletes méretű!
- Merryn és én egyformák vagyunk, és így vagyunk tökéletesek!
Cade felnevetett:
- Mindketten csodálatos apró hercegnők vagytok..."
"Tamsyn Cade vállára tette Cukit.
Cade meghökkent, és tőle szokatlan módon elmosolyodott. Az ujjával megsimította a kismacskát, Cuki pedig felfedezőútra indult a vállán, fehér szőrszálakat hagyva a sötét kabáton.
- Igen, határozottan több kismacskára van szükségünk."
"- Rettenetesen sajnálom - mondta halkan. - Az élet sokszor igazságtalan."
"- Úgy tűnik, a te képességeid tényleg érintik az időjárást, ami Angliában nagy kihívás!"
"- Egyelőre maradjon nálad! A férfiruhákon több a zseb.
(...)
- Ez igaz, de ha a kebledbe rejted, akkor talán kénytelen lennék megkeresni."
"- Nem hiszem, hogy nagy kárt okozna benned, ha fejbe talál egy tégla!"
