Hannah Gold nem mindennapi története tavaly év végén jelent meg a Pagony kiadó gondozásában. A külföldön "Év Gyerekkönyve" és "Legjobb történet" díjas regény méltán díjazott, hisz lapjain egy egyedülálló kaland elevenedik meg.

Történetünk főhőse a tizenegy éves, félárva April, aki meteorológia kutató édesapjával él. Édesanyja hét évvel ezelőtt autóbaleset következtében elhunyt, azóta apja árnyéka önmagának. A kislány mondhatni egyedül él, barátai nincsenek, egyetlen társasága  az állatok, akikkel mindig megtalálja a közös hangot.

Mikor az apját kiválasztják, a férfi fogja a lányát és a Barents-tengeren fekvő Medve-szigetre viszi Aprilt - az Arktiszra!

A sziget magányos, elszigetelt földdarab, távol a civilizációtól, ahol a meteorológiai állomáson kutatást végzőkön kívül nem él senki. Ide költözik hat hónapra April az apjával. Miután a teherszállító hajó leteszi utasait, kéttagú családunk fél évre elszakad a külvilágtól.

April eleinte reménykedik, hogy apjának több ideje lesz rá, de a munkájába menekülő, mélyen a gyászában élő férfinak sokszor mintha fogalma sem lenne arról, hogy van egy lánya, aki megérkezésük estéjén egy jegesmedve alakját pillantja meg a távolban...

Az Arktisz gyönyörű, halálos, elszigetelt hely, ahol - kis túlzással - a madár se jár, s ahol csak a legkeményebbek maradnak életben.

A jeges vidék és a tartósan fagypont alatti hőmérséklet próbára teszi az ott élők szervezetét, s még akik hozzá vannak szokva a viszontagságos életmódhoz, azok is kerülnek bizonyos helyeket.

A Medve-sziget és a jég lepte vidék nem a magamfajta nyápicoknak való. Olvasás közben szó szerint fáztam, s minden elismerésemmel adóztam Aprilnek, aki egy parányi náthával megúszta életre szóló kalandját. Bátor lány!

Hannah Gold szemet-lelket gyönyörködtetően ír, s ezt ültette át ékes anyanyelvünkre a fordító, akinek olyan mesés idézeteket köszönhetek, mint pl. az alábbi: "April egész éjjel forgolódott, ide-oda taszigálták szívének áramlatai."

A történetet jó olvasni. A picit hosszadalmasabb, eseménytelenebb bevezető után a Medve-szigeten átélt hat hónap egy egész életen át velem marad majd...

Nehéz szavakba önteni szerteágazó gondolataimat, olyannyira magával ragadott ez a történet. 

Adott az egyik oldalon egy egymástól elhidegült apa-lánya páros, ahol az apát olyannyira leteríti a gyász, hogy elfelejt élni, s nem akarja tudomásul venni azt sem, hogy van egy lánya. 

Az apa karaktere nem volt szimpatikus. A férfi szó szerint hetekig nem szól Aprilhez, aki egymaga nő fel, majd derít fel egy sarkvidékei szigetet, ahová az apja "száműzi".

April élni akar, szeretetre, társra vágyik, s végtelenül messzire kellett, hogy utazzon ahhoz, hogy a család életébe gyökeres változás köszöntsön be.

Medve és April barátsága páratlan, egészen elképesztő, szó szerint varázslatos. Arról, hogy az életben ez elképzelhetetlen lenne, nem szeretnék beszélni, ehhez a történethez - ahogy az értékelésem elején is mondtam - szív és képzelet kell.

Töretlen hit a cselekmény igazságában, a realitás teljes megsemmisítése fejben. Számomra ez nem okozott gondot.

Hiszek Medve és April lelki kapcsolódásában és abban, hogy ez "megtörtént".

Hihetetlen kalandok, medvegelés, a sziget sóhajának meghallása, a teljes egymásra hangolódás, a rejtett múlt szavak nélküli feltárása, a bizalom, a barátság ember és állat között, egy jó cselekedet, egy elkeseredett tett; egy "pofon", ami felnyitja a szemet; egy kitörés, ami már régen esedékes volt; a továbblépés, a szív legmélyebb titkának felfedése, a figyelem, a határtalan hit, egy halál közeli állapot, túlcsurduló érzelmek, bátorság, jégsapkák és mentőakció.

Ez így egyben Az utolsó medve, aminek záró oldalait zokogva olvastam végig! A katarzis érzelmi vihara teljesen "összetört", s én köszönöm az írónőnek és a fordítónak is ezt a gyönyörű regényt, ami talán képes lesz arra, hogy ha minden olvasója egy picit is tesz a környezetvédelemért, van még remény a bolygó számára...

Amint megláttam ezt a könyvet, teljesen odáig voltam érte, s szégyenletes, hogy addig a pillanatig a létezérésről sem tudtam, holott külföldön négy kötetet megélt az Agatha Christie és Hercule Poirot barátságáról és ifjonti nyomozásaikról szóló sorozat.

Marthe Jocelyn maga is nagy Agatha Christie-rajongó, aki zseniális képzeletével megalkotta a tizenkét éves, Sherlock Holmes történeteiért rajongó Miss Aggie Mortont, aki Agatha Christie gyermekkori megtestesülése, melyet valódi információk és saját képzeletének keverékéből hívott életre.

Az írónő lassan, ráérősen építette fel regényét. Nem sietett sehova, s ez a komótos történetvezetés és részletesség a cselekmény egészére jellemző.

A történet nehezen indult be, ám mikor már igazán a közepébe pottyanunk, megállíthatatlanul visz előre és nem ereszt.

Miss Aggie Morton élete megegyezik AC-jével, míg természetesen a történet csupán az írónő képzeletének szüleménye. A fiatal lány gyászol, és az etikett útvesztőjében próbál meg görcsösen "úri" szerepben maradni.

1902-t írunk, Aggie tizenkét éves és szüksége van egy barátra, akit egy véletlennek köszönhetően szerez, Hector Perot személyében.

Mellettük az írónő egy sor érdekes karaktert teremtett meg, akik között találhatunk tipikus angol személyeket: nagymama, nevelőnő, arrogáns rendőrfőnök; s egyedi, a sorból kilógó figurákat is.

Az elkövető személyére egyébként egészen konkrétan csupán az utolsó oldalakon derül fény, számomra itt megerősítést nyert, hogy a gyanúsítottam személyét eltaláltam.

Aggie sokszor "idegesítő" volt a rossz következtetéseivel és makacsságával, melynek köszönhetően sokszor bajba is került, ám hibaként semmiképp sem rónám ezt fel a jellemének, hisz egy szárnyait próbálgató, tizenkét éves lányként tökéletes karakterívet kapott. Élveztem belső gondolatait, szárnyaló fantáziáját és írói vénájának első lüktetéseit. 

A regény fölöttébb részletes, sokszor ecsetel "csúfságokat', s bár a mai fiataloknak ez talán meg se kottyan, jómagam 5. osztályos kor alatt nem ajánlom; hivatalos korosztályi besorolása 10+. Mindazonáltal kifolyt agyvelőről és társairól adott részletes bekezdésekhez véleményem szerint kell a gyomor...

A fordítás gördülékeny lett, talán egy-két szó helyett választhattak volna jobban korba illőt, ami engem kizökkentett, s csak egy helyesírási hibába ütköztem bele, ami látványos volt. 

Az Aggie Morton 1. kötete a Holttest ​a zongora alatt címet viseli, Marthe Jocelyn írta és Isabelle Follath illusztrálta. A könyvsorozatból külföldön már négy rész látott napvilágot. Reméljük, nálunk is érkezhet majd minden darab!

Ez a felfedezés különös módon nem ijedelemmel, hanem izgatottsággal tölti el a tizenkét éves Aggie-t, aki egy tengerparti kisvárosban éli az angol kisasszonyok életét. Ráadásul nemcsak a fegyvert, de a holttestet is ő fedezi fel, így minden adott ahhoz, hogy a nyomozásban is főszerepet vállaljon - hiszen, ha a rendőrségre bízza a feladatot, könnyen imádott tánctanárnőjére terelődik a gyanú. A nyomok felfedésében pedig új barátja, a titokzatos belga menekült, Hector Perot is a segítségére siet.

A Pagony 9–12 éveseknek szóló sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. 

Az írónő 2023-ban vált egy csapásra kedvencemmé A farkas, akit Vándornak hívtak c. regényével, s most itt a legújabb gyöngyszem, mely az amerikai prérire repíti az olvasóját. A történet egy olyan szabad világ letűnő, utolsó perceit tárja az olvasó elé, mely az indiánokat kiírtó és a természetet elpusztító fehérek érkezésével vette kezdetét, s aztán eltörölt mindent...

Főhősünknek, Felhőnek épp életet ad édesanyja, aki érdeklődve vizsgálja maga körül a világot már azelőtt, hogy lábra állna. Felhő szoros barátságot köt a vezérkanca bátorságával bíró, nála egy évvel idősebb, határozott Viharral, akivel együtt nő fel. 

Felhő nem élvezheti teljes szívvel gyermekéveit sem, ugyanis csődör révén előbb-utóbb meg kell küzdenie a ménes vezetőjével, hogy átvegye a vezetést, vagy ha ehhez nincs bátorsága, magától kell továbbállnia... 

Felhő kénytelen egyedül boldogulni a prérin, ám Vihar utána megy, majd útjuk előbb további csődörökét keresztezi, akik társaik lesznek a harcban az emberek ellen...

Ám hiába kerül rá billog, hiába a gondosan őrzött karám, Felhő elhatározza, hogy újra szabad lesz!

Igazság szerint az értékelésemet kezdhetném haragos szavakkal, dühvel, szomorúsággal, de könnycseppekkel is, hisz az indiánok és a vadnyugat szerelmeseként minden ehhez hasonló történet mélyen felkavar. Írtam már azonban erről eleget, így csupán annyit szeretnék megjegyezni, amit viszont nem győzök elégszer hangsúlyozni - miért nem beszél senki az indiánokról? Miért a négerek az egyetlenek, akiket reprezentálni kell ma, a 21. században, holott ők még maradtak jócskán az amerikai telepesek ámokfutásai után, míg az indiánok nagy részét teljesen kiirtották...??? Ó, hogy belőlük nem maradt már annyi, hogy akkora visszhangja legyen mindannak az igazságtalanságnak, amiket mind a mai napig el kell viselniük, ezért elég csak a feketék száját befogni. Értem...

Előző regényéhez hasonlóan főhőseink az állatok és maga a csodálatos természet, míg az ember a pusztító és a "gonosz" hódító képében jelenik meg. Ami valljuk be, megcáfolhatatlanul igaz... Hisz mit tettek a telepesek Amerikában? Kiirtották a fákat, feltúrták a földet, előbb elüldözték az indiánokat a vadászterületeikről, majd a törzsek jelentős részét mészárolták le, hogy ír magjuk sem maradt. Persze lehet hőbörögni, milyen támadásokat indítottak ellenük az indiánok, akik amúgy a saját szülőföldjüket védték... Kimondatlanul, de a sorok közt olvasva az állatok és a természet kizsákmányolásán túl ez is megjelenik Parry művében, bár a kevésbé olvasott - értsd indiánokról szóló történeteket - olvasók számára ez majd csak a Függelék elolvasása során válik egyértelművé...

Őshonos állatokról és a szabad élőhelyek elpusztításáról szól ez a könyv. Főhősünk Felhő, a musztáng csődör - mondhatni Szilaj /Spirit/ "kistestvére" -, akinek az élete a fajtájának megszokott mederben zajlik mindaddig, míg meg nem jelenik az ember és ő rabságba esik. 

Felhő szerethető főhős, akinek sorsáért izgulhatunk. Az ő szemén keresztül ismerhetjük meg a vadnyugat tájait, a ménesek életmódját és szabályait, a préri és a hegyek állatvilágát. Ló lévén sok mindent máshogy lát, mint mi, illetve más állatok, s az őt körülvevő világot és az abban élő lényeket, az abban található tárgyakat máshogy nevezi. "Különös" szóhasználata miatt mi magunk is újra, vele együtt fedezzük fel a helyet, ahol él és találgatjuk, mivel is hozta össze a sorsa. Természetesen nagyon sok minden elég egyértelmű, ám nagyon sok elnevezés és "lógondolat" csak később nyer értelmet. De Felhő nem csupán azt mutatja meg, milyen volt a világ, mikor még érintetlen területeken járt, de bemutatja azt is, mivé vált a világ, mikor megjelent az ember...

Felhő sorsán keresztül ismerhetjük meg a póniexpresszt és az ember "különös" viselkedését, valamint a "más fajtához" való viszonyulásait... 

S miután története véget ér, a Függelékben és a szerző utószavában olvashatunk mindarról, ami akkor történt a vadnyugaton.

Parry eseménydús, információban gazdag, lenyűgöző történetét Kirbi Fagan részletgazdag, pazar festményei keltik életre és pergetik le filmszerűen a cselekményt előttünk. A gyönyörű látványvilág megeleveníti a vadnyugatot és a musztángok világát, mely még inkább emeli a kötet fényét!

Maren Stoffels Cserélők c. ifjúsági regénye az Abszolút Könyvek legropogósabb újdonsága. A Pagony kiadó rendkívüli érzékkel találja meg az egyedi és szórakoztató olvasmányokat, amikért igazán lehet rajongani! Az idei félévük is rendkívül erős volt címek terén, s gyanítom, hogy az év második felére is rengeteg ínyencséget tartogatnak nekünk. Az idei évem következő kedvencét avattam Anders és a Cserélők történetének személyében. A regény pillanatok alatt beszippantott, s (szemüveges lévén) ha a szemem nem fájdulna meg olyan hamar, egy ültő helyemben le is darálom! Bízom benne, hogy jövőre érkezhet a folytatás magyar nyelven, Rádai Andrea szuper fordításában!!! /Légyszi-légyszi-légysziiiii/

A helyszín Hollandia. Főszereplőnk Anders van Wonderen, egy ikerpár második tagja, aki örökösen alulmarad testvére, Tomas mellett.

Anders egy nap hazafelé tartván érzékeli, hogy követik, de bárhogy is próbálja lerázni a különös férfit, az mégis hazáig követi. A férfi Skag néven mutatkozik be a fiúnak és a legnagyobb titokban nyújtja át a névjegykártyát és fedi fel előtte a titkot - a fiút várják a Csereközpontban!

A Cserélők Hollandia lakosságának mindennapi részét képezik. Az emberek, ha félnek valamit megtenni, felbérelhetnek egy un. Cserélőt, akivel arra az időre testet cserél, míg a megbízott elvégzi helyette a feladatot. A Csere után azonban senki sem emlékszik szinte semmire, csupán azt tudják, hogy a Cserélők léteznek... Senki sem tudja, hogyan is működik ez az egész, fantasztikus dolog; fogalmuk sincs róla, hol lehet a Csereközpont és arról végképp még csak sejtésük sincs, kik dolgoznak Cserélőként.

Anders eleinte alig hisz a szemének - még hogy ő Cserélő? Ő, aki folyton elkésik, diszlexiás és a testvére folyton az orra alá dörgöli, hogy örökös második? Ám Skag bízik a fiú képességeiben, aki előtt egy egészen új, titkokkal hemzsegő világ nyitja meg kapuit...

A Csereközpontban azonban egy másik "meglepetés" is várja a fiút - nem ő az egyetlen, aki versenyre kel az állásért! 

Collin az egyik leghíresebb Cserélő gyermeke és már most sokkalta többet tud főhősünknél. Skag pedig megkezdi a kiképzésüket...   

A Cserélők /Ne mondd el senkinek, mire készülsz!/ egy elképesztően kreatív alapötlettel és annak remek megvalósításával dolgozó ifjúsági regény. Nincs egy "leülepedett", kihasználatlan perce sem, az események szépen, gondosan felépítve, pezsegve követik egymást, s a titkokról is sorra hull le a lepel, ahogy haladunk előre a történetben. Remek fejlődéstörténet, torokszorító pillanatok, szerethető hősök, kaland, s egy tökéletesen felépített világ jellemzi, ahová én magam is szívesen ellátogatnék (álmomban ma éjjel jártam is ott ^^).

Főhősünk, Anders már az első pillanatban belopta magát a szívembe, ahogy tanítója, Skag is. Anders rendkívül szerethető, egy "örökös vesztes", akinek nehezére esik korán felkelni vagy csengetésre beérni az iskolába, ám úgy tűnik, a fiú ellen valami nagyobb erő esküdött össze, ugyanis hiába próbálja meg a legjobbat nyújtani, hiába indul el időben, ha pont piros lámpát kap a zebrán és másodperceken múlik az érkezés...

Örökös késése fontos kulcspontja lesz a kiképzésének is. A fiú másodikként látta meg a napvilágot, s mintha eleve elrendeltetett volna, hogy ő csupán a második lehet Tomas mögött. Ezen felül diszlexiás, visszahúzódó és picit bátortalan is, mindig kinevetik, s a tanítónője is folyton elvárásokat támaszt vele szemben (jogosan, hisz azt szeretné, hogy fejlődjön). Anders ikerpárjával és festő édesapjával él, s felettébb hiányzik neki az anyukája, aki öt éve hagyta el őket... 

Ebben segítségére van kiváló tanára, a Cserélő Skag, aki már az első pillanatban nagy tehetséget lát a fiúban. Skag a tökéletes felnőtt példa egy gyerek számára, aki maga is hibázik, akinek rossz szokása könnyen kiismerhető, akinek éppúgy vannak félelmei, mint mindenki másnak. Lehet, hogy néha rossz döntést hoz, ám bátorsága és lelkiismerete végül felülkerekedik és szembeszáll a nézeteiért és kiáll Anders mellett, akinek nagy szükség volt már az életében egy ilyen emberre, akit méltán nevezhet a barátjának és mesterének.

Főhősünk bizonytalanságát Collin igyekszik kihasználni, aki maga is szeretne a Cserélők közé kerülni, ám az elit fiú háza táján sincs minden rendben...

A Csereközpont, maga a Csere és a Cserélők világa elképesztően lenyűgöző és aprólékosan kigondolt. A regényben több, különböző szinten lévő Cserélővel és a központban dolgozó "kisegítő személyzettel" ismerkedhetünk meg, akik így-vagy úgy, de mind hatással lesznek főhősünk életére. Mivel a Csere mibenléte az emberek számára elsődlegesen titkos, így én sem fogok nektek elárulni róla semmit, legyen elég annyi, amit mindenki tud - kell hozzá egy szökőkút... A többit olvassátok el magatok, fantasztikus élmény lesz egyre többet megtudni erről a világról, higgyétek el nekem!

Anders kiképzése közben természetesen a "való világban" is zajlanak az események. Tomas például titkol valamit, ami rendkívüli súlyossággal bír, de erre szintén a regény végén derül majd csak fény. Annak ellenére, hogy ennek a szálnak a kibontása várható (s epekedve várja is az olvasó), ugyanúgy le fog esni az állatok! ;)

Stoffels világát Geert Gratama gyönyörű, fekete-fehér illusztrációi keltik életre, akinek munkáit öröm nézegetni! Stílusa picit "régies", az effajta vonalrajzok manapság már egyre ritkábbak, ám mivel én nagyon szeretem őket, mindig öröm egy-egy új alkotó képi világában elveszni! A borító pedig egyenesen varázslatos, vonzza a szemet és tökéletesen megjeleníti az egész regény hangulatát. Sok apró utalás található rajta, a zöld színvilága pedig számomra egészen varázslatos!

A regény gyorsan olvasható, a fordítás - mely Rádai Andrea munkája - gördülékeny, s a történet nagyszerűsége miatt nem is ereszt el egykönnyen.

"Anders zavartan billeg. Improvizációs készség? Van neki olyanja?"