Allison Shaw Persephone c. képregényének megjelenését ezer éve vártam kitartóan, s egy-két évvel ezelőtt már elgondolkodtam a magánkiadás megvásárlásán, de még az e-book verzión is, amit nagyon nem szeretek. Hades és Persephone mindig is az egyik legkedvesebb párosom volt és Allison Shaw képi világa teljesen lenyűgözött a beleolvasók és az interneten megtalálható képek alapján. Szerencsére mégsem kellett ráfanyalodnom az e-book verzióra, ugyanis az egyik legkedvesebb kiadóm a tavalyi év folyamán megörvendeztetett a megjelenéssel. Mikor a Seven Seas bejelentette, hogy év végén érkezik a képregény, vadonatúj borítóval, minőségi kiadásban, madarat lehetett velem fogatni, úsztam a boldogságban. Mikor pedig a kötet végre megérkezett hozzám, nem győztem csodálni, forgatni, lapozgatni, beszívni a csodás illatát. Most végre az értékelést is meghoztam.

Az utóbbi időben Hades és Persephone története több feldolgozást is kapott, legyen szó akár képregényről, akár meseregényről vagy regényről, s bizony volt, ami csalódást okozott. Shaw történetében azonban egy pillanatra sem kellett csalódnom - egy elképesztően gyönyörű történetet és látványvilágot kaptam, ami teljesen rabul ejtette a szívem, pont mint Hades. ❤

Persephone, a tavasz gyönyörű istennője a természet és az állatok barátja, aki jó barátságot ápol Hermésszel és Erósszal. Egy napon, a játékos istenek felelőtlen magatartása következtében egy nyílvessző eltalál egy madarat, amit Persephone szeretne megmenteni, s miközben a zuhanó madár után rohan, beleszalad egy idegen férfiba, akinek a szeme láttára kelti újra életre az állatot, ami már az Alvilágba tartozott...

A két fiatal az Olümposzon találkozik újra, ahol Hades elfogadja, hogy nem küzdhet tovább Eros nyila ellen... Az pedig, hogy a férfi teljesen rabul ejtette Persephone szívét, nem is kérdés...

Allison Shaw remekbe szabottat alkotott. Képregénye bár rendkívül gyorsan kiolvasható, a gyönyörű illusztrációkban és a paneleken megjelenített apró részletekben percekig el lehet veszni. Számomra mind a történet, mind a képi világ maximális csillagot kapott, s a mellékszálak végett szívesen olvasnék még az írónő tollából a görög istenekhez kapcsolódó képregényt.

Hades le sem tagadhatná, hogy a legelső pillanatban elveszítette a szívét, amihez bár Eros nyilának is volt köze, mégis Persephone egész lénye volt az, ami teljesen levette a lábáról. Miután az alvilág ura megérti, hogy nem harcolhat az érzései ellen, az események felgyorsulnak, s szerelmes férfi módjára minden tőle telhetőt meg is tesz azért, hogy a szeretett lány az övé legyen, s mellette uralkodjon.

Hades és Persephone színei erős kontrasztot alkotnak, mégis látszik, milyen tökéletesen kiegészítik egymást. Shaw a színek használatával érzékelteti a két isten egymástól való különbözőségét, amik tökéletesen egybeolvadnak kettejük egyesülésekor. A kezdetben oly mogorva, morcos Hades a történet végére teljesen kivirágzik, megjelenik a boldogság az életében, s a mosoly az arcán... ❤ Hades mindazonáltal az én szívem is teljesen rabul ejtette! Az egyik legszebb és legmegkapóbb ábrázolást kapta, amihez eddig volt szerencsém, ám ez utóbbi igaz Persephonera is.

Kettejüket egymásnak teremtették, s legnagyobb örömömre ez a feldolgozás mindenféle ármányt és megcsalást mellőz, már ami azt illeti, hogy főhőseink boldogságát "semmi sem" akadályozza. Itt nem áll közöttük senki - Démétér ellenvetése, Zeusz próbálkozása ugyan itt is szerepel, de néhány panelen belül megoldódik a helyzet -, talán egyedül "Hades" nimfája és a picit harmadiknak való beszállás belengetése rántotta görcsbe a gyomromat, ami szerencsére szintén nem az, aminek eleinte látszott, s én megnyugodhattam...

Végtelenül romantikus lelkem egy ízig-vérig gyönyörű és tiszta szerelmi történetet kapott, ami mentes a romlottságtól, s egy végtelenül szép szerelem kibontakozásának és beteljesülésének lehettem szemtanúja. ❤

Mivel a történet a görög mitológia világában játszódik, természetesen a meztelenség is megjelenik a lapokon, ahogy néhány ismertebb történetbe is bepillantást kaphatunk (pl. Daphne fává változása, Eros fájdalma).

A kötet azonnal felkeltette a figyelmem az egyedi címével, borítójával és a fülszövegben hirdetett tartalommal, s el ne felejtsem megemlíteni a lenyűgöző látványvilágot sem, ami a mangaka sajátja.

Saku élete nagyon sokáig szomorú volt, a lány egy igazi koszfészekben élt, ám egy nap magához vett egy apró fekete kiscicát, aki örökre megváltoztatta az életét...

A történet kezdetén ennek a múltnak már régen nyoma veszett, hiszen Saku nem magányos és nem egy mocskos házba tér haza nap mint nap, ugyanis a picike fekete cica időközben hatalmas méretűre nőtt, aki maga gondoskodik gazdájáról, vezeti a háztartást, bevásárol, főz, mos, takarít - s életben tartja a lányt...

A hatalmas fekete macska minduntalan feltűnést kelt, ám az emberek azt hiszik, hogy csupán egy jelmezbe bújt furcsa emberrel hozta őket össze a sors - a titkot egyedül Saku-chan ismeri...

Saku mellett Yukichi az, aki a felnőttséget és a komolyságot képviseli, bár néha talán túlzottan kemény és büntető is a lánnyal szemben, aki sokszor túl könnyedén, túl lazán veszi az életet - azaz nincs kedve semmihez, sokat lustizna, s nem tesz erőfeszítéseket annak érdekében sem, hogy "életben maradjon", tiszta körülmények között, betartva a higiéniát és a megfelelő étkezést.

S ha már a kislánynál tartunk, feltétlenül meg kell említenem Saku főnökét, Kaorut is, aki reményeim szerint hamarost fontosabb szereplővé lép elő, s talán - remélhetőleg - ő lesz A FÉRFI főhősnőnk életében.

A manga mindkét kötete rövidebb kis történetek halmaza, melyek természetesen egybefüggnek, ám vagy egy-egy napszakhoz, vagy egy-egy tevékenységhez (pl. vacsora, fürdés) kapcsolódnak, ám a történetet nem viszik túlságosan előre. Úgy tűnik, Yamada-san kínzó lassúsággal fogja felépíteni a történetet, ugyanis kizártnak tartom, hogy csupán egy különös, nem mindennapi kapcsolat néhány mozzanatába akarna bepillantást nyújtani az olvasóinak...

Yukichiii!! You're the only one who's good to me!