A Manga Classics sorozatot már mindenki ismerheti, aki olvassa a blogomat. A kiadó a régi klasszikusokat csomagolja át manga köntösbe, megörvendeztetve ezzel a klasszikusok és a mangák rajongóit is. Jane Austen regényei közül jelenleg három történet olvasható a sorozatban, melyek átdolgozása Stacy King nevéhez fűződik.

Emma Woodhouse Highbury csodás vidékén él édesapjával. A lány nevelőnője, Miss Taylor éppen most megy férjhez, így a fiatal nővé cseperedett, ám házasságra egyáltalán nem vágyó Emma "magára marad". Mr. Weston férjeként Miss Taylor bár közel sem kerül távol a lánytól, mégis mély szomorúság önti el főhősnőnk szívét, amiért nem láthatja majd minden nap azt a csodás nőt, aki oly sokat segített neki.

Emma határozott, konok teremtés, aki rendkívül büszke arra, hogy sikerült összeboronálnia Miss Taylort és Mr. Wastont. Jólsikerült kerítőnői munkásságán felbuzdulva úgy gondolja, ideje ismét megváltoztatnia valaki életét, s következő kiszemeltje a fiatal pap, Mr. Elton lesz...

Emma hamarosan új barátnőre tesz szert Miss Harriet Smith személyében, aki - úgy véli - tökéletes társa lehetne Mr. Eltonnak. Ám a lány egy gazdálkodót kedvel, aki a Woodhouse család régi barátjának, a talpig úriember Mr. Knightley-nak a bérlője. Emma úgy véli, ez a kapcsolat lealacsonyító Harriet számára, ezért mindent elkövet, hogy meghiúsítsa Mr. Martin házassággal kapcsolatos terveit és reményeit...

Emma soha nem tartozott a kedvenc hősnőim közé, s kétségtelen, hogy elbújhat Elizabeth vagy éppen Elinor mögött, ám úgy vélem, korántsem "rosszabb", mint például az elvakult, ábrándokat kergető Marian. Kétségtelen, hogy Emma sorozatos rossz döntései rengeteg fájdalmat okoznak, s többször is helytelenül cselekszik, mégis van valami báj a személyiségében és a karakterében.

Austen írásaihoz hasonlóan az Emma is több helyen tartalmaz negatív kritikát a korról, az unatkozó úrilányokról, s még sorolhatnám, ám én ezeket a történeteket sohasem néztem szatíraként. Az Emma egy remek történet, szerethető és kevésbé szerethető karakterekkel, akik között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. Stacy King ismét egy remek átiratot készített, ahogy Po Tse is hozta a tőle megszokott színvonalat. Karakterábrázolásai tökéletesek, a cselekmény megfelelő pontjain szatirikusak, a megálmodott képi világ gyönyörű, a háttér és a korabeli korrajz, s ehhez tartozó mindennemű ábrázolás kifogástalan!

Katherine Woodfine tollából látott napvilágot Jane ​Austen Büszkeség és balítélete az ifjúság számára átdolgozva, melynek célja Austen munkásságába bevezetni a fiatal olvasókat. Woodfine Austen összes regényét adoptálta Églantine Ceulemans illusztrátorral karöltve, mely közös munkákból valódi kis Austen-mennyországok jöttek létre. A Manó Könyvek jóvoltjából immár a magyar olvasók is a kezükbe vehetik a "leghíresebb Austen-regény" átiratát, mely szeptember végén gördült ki a nyomdából.

Nagy Austen-rajongóként izgatottan vettem kezembe a kötetet, ami kívül-belül gyönyörű lett, s kíváncsian vártam, milyen minőségű átiratot kapok. Jelentem, Woodfine regénye az eredetihez hű, gördülékeny stílusú, magával ragadó kötet, amit bátran és teljes szívből ajánlok minden olyan fiatal számára, akik az eredeti művet eddig még nem merték a kezükbe venni, de szeretnének megismerkedni Austen lenyűgöző világával!

Minden Büszkeség és balítélet átirat értékelését úgy kezdem, hogy azt hiszem, az eredeti művet senkinek sem kell bemutatnom. ^^ Mivel azonban az értékelés nem értékelés némi tartalomismertető nélkül, lássuk is gyorsan dióhéjban, miről szól Austen klasszikusa...

Mivel átiratról beszélünk, aminek a célközönsége a 8+ korosztály, felnőtt olvasóként senki se lepődjön meg, hogy a történetben az írónő itt-ott változtatást eszközölt. Nem kell azonban félni, a történet teljes mértékben ugyanaz maradt, csupán egy-két nem olyan fontos mellékjelenet nem kapott helyet a kötetben, vagy éppen került egy picit megváltoztatásra. Ezek az apróbb kis nüanszok egyébiránt csak azoknak tűnnek majd fel, akik kívülről fújják Austen eredetijét, s nem egyszer olvasták már a regényt. A célközönség nyilvánvalóan semmit sem fog észrevenni az egészből, amit azért tartok fontosnak kiemelni, mert bár ők nem ismerik az eredetit, a felnőtt, Austent ismerő olvasó is egy teljesen gördülékeny, tűpontos történetet kap, ha kézbe veszi ezt a kötetet.

Woodfine egyébiránt több mondatot egy az egyben átemelt az eredeti műből, ahogy a magyar fordítás is több helyen használja a klasszikus Szenczi-féle fordítást, valamint az 1995-ös BBC sorozatban hallható ikonikus mondatok is visszaköszönnek a lapokról. A Colin Firth-Jennifer Ehle adaptációt kívülről fújó rajongók - mint példának okáért én magam is -, bizonyos, hogy hatalmas, fülig érő mosollyal az ajkukon fogják olvasni a kötetet, ahogy én is tettem. Olvasás közben a film képkockái peregtek le a szemem előtt, csodálatos érzés volt olvasni, forgatni a kötetet, s látni a fejemben az oly jól ismert és hőn szeretett képkockákat.

A remek átirat mellett figyelemreméltó azonban a kötet képi világa is. Églantine Ceulemans illusztrációi egy picit karikatúrás formában ábrázolják a szereplőket, akiknek minden fontos jellemvonása és reakciója megjelenik a képeken, amitől néhány képkocka halálosan viccessé válik. Zseniális karakterábrázolás jellemzi az illusztrációkat, Ceulemansnek sikerült elkapnia a szereplők valódi jellemét.

Én magam minden szereplő ábrázolásával elégedett voltam, ám eleinte egy picit csúnyának tartottam Mr. Darcy ábrázolását, de szerencsére ahogy haladtam előre a történetben, úgy váltak a róla készült rajzok is egyre jobban a szívem csücskévé. :3

A magyar fordításra sem lehet panaszunk, hisz mint fentebb is említettem remek lett, nekem azonban sajnos szemet szúrt néhány korhűtlen szó használata, illetve itt-ott sajnos nem fordítottak kellő figyelmet (fordításnál-szerkesztésnél) a magázódó-tegeződő forma használatára, s vannak egybefüggő dialógusok, ahol a mondatok egymás után hol magázódó, hol tegeződő formában váltakoznak egyazon párbeszéden belül, ami picikét zavaró, de korántsem mondanám, hogy főbenjáró bűn. A következő kötetekre nézve azonban erre érdemes esetleg jobban odafigyelni, de emiatt eszem ágában sincs csillagot levonni az egyébként rendkívül minőségi kötettől.

Jane Austen - Stacy King Sense ​and Sensibility c. kötete a Manga Classics kiadói sorozatban jelent meg még 2016-ban. Austenhoz méltón azonban a kötet rendkívül gyorsan elfogyott, s egy-két évig lehetetlen volt beszerezni, ám 2021 végén a kiadó végre elkészítette az utánnyomást, melyből végre én is kézhez kaphattam a saját példányomat!

A Manga Classics mind ez idáig a Büszkeség és balítéleten, és jelen Értelem és érzelem köteten túl az Emma manga változatát készítette el, míg a repertoárhoz tartozik továbbá egy Jane Austen Coloring Book is.

Az Austen-King-Tse trió tollából ismét egy lenyűgöző kötet született meg, amit az Austen-rajongók imádni fognak - amennyiben szeretik a mangákat!!! Ezt mindenképp fontosnak tartom hangsúlyozni, hisz a manga merőben más műfaj, mint a regény!

Én magam Austen összes írásáért rajongok, így értelemszerűen a manga számomra egyáltalán nem okozott csalódást, s a maga apróbb változtatásaival és újdonsült, erős jeleneteivel együtt is rettenetesen tetszett. Kedvencem, mint ahogy az eredeti műben is, a valaha megalkotott egyik legkarizmatikusabb angol úriember, Brandon ezredes lett! ❤

A történet Mr. Dashwood halálával kezdődik, aki egy özvegyet és három leánygyermeket hagy maga után. A férfi első házasságából született fiú, John teljes vagyonának örököse, míg az özvegynek és lányainak el kell hagyniuk otthonukat. Halála előtt Mr. Dashwood megesketi fiát, hogy méltón gondoskodni fog testvéreiről, aki ígéretet is tesz apjának, ám annak halála után, John felesége, Fanny rendkívül körmönfont módon győzi meg a férfit arról, hogy a lehető legkevesebb támogatást adja meg rokonai számára. John, gyenge jellemként pedig behálóztatik...

John és Fanny érkezése után Mrs. Dashwood és lányai immár megtűrt vendégek saját házukban, így kénytelen-kelletlen, jövedelmükhöz mérhető, aprócska ház kutatásába kezdenek, ám ez nem megy egyik napról a másikra. Ebben az időszakban érkezik meg Mr. Edward Ferrars, Fanny öccse, kinek jelleme éles ellentétben áll nővéréével...

Egy nap, Marianne-t baleset éri, mikor legkisebb húgukkal, Margarettel sétál. A lány nem bír talpra állni a zuhogó esőben - segítségére pedig egy megnyerő fiatalúr, Mr. John Willoughby siet... Marianne azonnal beleszeret a jóképű idegenbe, összetörve ezzel Brandon ezredes szívét...

Mint ahogy a Büszkeség és balítélet esetében, úgy King ebben a kötetben is eszközölt némi változtatást a történetben, melyek az eredetit ismerők számára azonnal feltűnnek, ám olyannyira gyönyörűen belesimulnak a történetbe, hogy nekem, személy szerint kimondottan tetszettek. Az új jeleneteket King szépen beleillesztette a cselekménybe, s ha nem tudnám, hogy a regényben nincsenek benne, fel sem tűnnének, így az avatatlan olvasó számára sem fognak "gondot okozni", hisz egyáltalán nem törik meg a történet szép ívét...

Po Tse pazar látványvilágot álmodott a kötethez, a karakterek külső jellemzőit tökéletesen eltalálta, míg a műfajhoz adódóan a szemek ábrázolásában gyönyörűen megjelennek a hősöket szétfeszítő érzelmek. :3 Bár a stílusra nem lehet panasz, a Büszkeség és balítélet képi világa talán egy picit jobban sikerült, ugyanis jelen esetben egy-egy képkocka túlságosan is zsúfoltnak tűnik, ezért nem ártott volna, hogy néhány oldallal bővebben mesélik el a történetet... - persze lehetséges, hogy azért érzem ezt, mert szerettem volna, ha soha nem ér véget az általam oly hőn szeretett történet. ^^

A karakterek között talán Edward volt az, aki kevésbé volt szimpatikus számomra, már a megjelenésének köszönhetően, mert a regényben kifejezetten szeretem a karakterét. Természetesen Willoughby-t az első perctől kezdve gyűlöltem, soha az életben nem szerettem és nem tudtam jó szemmel nézni rá, ám Tse karakterábrázolását elnézve, a mangaka nem is akarta, hogy bárki is együtt érezzen vele. A férfi egy kifinomultnak tűnő, előnyös megjelenést kapott, hisz a jóképűsége soha nem volt vitatott, ám az arckifejezésén a galádság és álnokság, a szemében a megbízhatatlanság és csalafintaság, valamint az egyfajta romlottság is gyönyörűen megmutatkozik, ami már az első megjelenésétől kezdve gyanússá teszi őt az olvasó szemében. Lerí róla a "kígyó" természete, simulékony, elbájoló, de belül igazán romlott, akiben vétek megbízni...

Brandon ezredes karaktere a legelső színes képen, véleményem szerint egészen förtelmesre sikerült, ám fekete-fehérben tökéletesen mutat. Éles, idősebb arcvonásai bár lehetséges, hogy egy kissé megszaladtak, hisz a maga életkorával még korántsem mondható ennyire érett és idős embernek, mégis, ő az, akinek szenvedése és fájdalma leginkább átérződik a lapokon... A viszonzatlan szerelem, a vágyódás a szeretett nő iránt, az udvarlás eleinte esetlen, majd egyre bátrabb és szebb próbálkozásai, a harag, a párbajban mutatott elszántsága, a nemessége mind-mind gyönyörűen ábrázolt - Po Tse kivételes stílusának nagyszerűségéhez kétség se férhet!

Érdemes azonban elmerülni a mellékszereplők ábrázolásában is, amire szintén egyetlen szót tudnék mondani: pazar! Lucy Steele kissé ormótlan ábrázolása vagy éppen Mrs. Jennings páratlanul komikus megjelenése is megérne egy-egy misét. ^^

A Manga Classics egy, az eredeti klasszikusokhoz méltón hű és gyönyörű kivitelben megálmodott kiadói sorozat, mely eddig a pillanatig nemhogy nem okozott csalódást, de olyannyira a szívembe lopta magát, hogy minél több klasszikus folytatásért kell kiáltanom! Kedves kiadó! Kérek szépen még, még, még több regényhű feldolgozást ilyen páratlanul gyönyörű kivitelben! ❤

Mint ahogy tavaly, úgy idén is szétbontásra került a fő kategória és a yaoi műfaj dobogósait egy következő bejegyzésben olvashatjátok majd.

Idén, amilyen jól indult a manga gyűjteményem behabzsolása év elején, a második félévre úgy maradt egyre kevesebb és kevesebb időm rájuk... #sosad 

A második félévem sajnos egyáltalán nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, de bízom benne, hogy az új otthonomban sokkal több időm lesz jövőre az olvasásra és a blogolásra, hisz nem csak a mangák, de a regények is háttérbe kerültek az utóbbi pár hónapban - akaratomon kívül. :(

Robico: My Little Monster c. mangája (és az anime is) az idei évem egyik legnagyobb felfedezettje és szívügye, melyet kemény küzdelmek árán, de sikerült teljesen beszereznem. :3 /Hála a Prosperonak és az Ebaynek! :3/

A romantika és a humor kedvelőinek bátran ajánlom a kötetet, ami a hasfalszaggató percek mellett, számtalan "jajjdemegtépném"-jelenetet is tartalmaz. ^^

A kötet hosszú évek óta a kívánságlistámon csücsült, mígnem addig vártam a beszerezéssel, hogy az első kiadás (ami tulajdonképpen három utánnyomást élt meg...) el is fogyott... ^^ A kiadó azonban, 2020 decemberében bejelentette a negyedik utánnyomást, ami új, lélegzetelállító borítót is kapott, s mely sokkalta szebb is, mint az első kiadásé. Ez a nem várt új kiadás végül bearanyozta az év utolsó napjait számomra s azonnal elő is rendeltem a kötetet, melynek olvasása sajnos ez idáig váratott magára...

Adott öt lánytestvér, akik édesapjukkal és édesanyjukkal élnek Longbourn gyönyörű vidékén, távol a nyüzsgő Londontól... A Bennet család két legidősebb lánya, Jane és Elizabeth kiemelkednek butuska húgaik közül és méltán örvendnek nagy népszerűségnek a vidéki nemesség körében. 

Főhőseink életét egy katonai ezred bevonulása, valamint Mr. Bennet unokatestvérének, Mr. Collinsnak az érkezése is felforgatja, s míg Mr. Darcy és Bingley nővérei elszakítják egymástól, az egymás iránt gyengéd érzéseket tápláló Bingleyt és Janet, addig Elizabeth ellenszenve mondhatni majdnem teljes gyűlöletté változik át Mr. Darcy iránt, melynek kiváltó oka egy fiatal katonatiszt, George Wickham meséje, akivel Mr. Darcy kegyetlenül elbánt... 

Jane Austen örök klasszikusa, a Büszkeség és balítélet 2014-ben debütált a Manga Classics repertoárjában. Stacy King mesteri módon nyúlt a történethez - bár eszközölt néhány változtatást benne, míg Po Tse gyönyörűen álmodta meg sokunk kedvenc klasszikusának képi világát... ❤

A Pride ​and Prejudice - Manga Classics az egyik legkedvesebb kötetemmé vált, melynek ott a helye az eredeti regény mellett a szívemben. A kötet az idei évem egyik kedvenc olvasmánya lett, Mr. Darcy személyében pedig megkaptam a második tökéletes ábrázolását minden idők egyik legsármosabb férfijából - Colin Firth után természetesen... :3 ❤

Ma a 2020-ban mozikba kerülő legújabb Emma feldolgozásról hoztam nektek értékelést, mely egyik kedvenc írónőm, Jane Austen világhírű regényéből készült. 

Noha már az előzetes és a színészek arca alapján azt mondtam, hogy ez bizony gyalázat lesz "Emmára nézve", mégis megnéztem a filmet... Kíváncsi voltam, mit hoz ki belőle egy 21. századi rendező és azok a fiatal, számomra névtelen, nyegle színészek sokagása, akiket a trailer alapján előre "leírtam"... 

Nos, aki egy pozitív értékelést szeretne olvasni a filmről, annak javaslom, most zárja be az oldalt, ugyanis sok jót nem tudok mondani erről a két órás feldolgozásról...
Kezdjük kis mindjárt az elején... 
Amennyiben valaki nem ismerné, nagy vonalakban felvázolnám a történetet, melyet a film szerencsére viszonylag hűen is követ.

Történetünk főhőse Emma Woodhouse, egy okos, független fiatal nő, aki Highbury-ben él beteg édesapjával, s mivel rangja és vagyona miatt egyenlőre nem kíván férjhez menni, és a vidéki élet sem tartogat túl sok izgalmat számára, barátai összeboronálásával tölti az idejét... A cselekmény Emma nevelőnőjének házasságával kezdődik, aki ifjú "tanítványának" köszönheti, hogy a szerelem végül rátalált. A sikeren felbátorodva Emma úgy dönt, hogy új barátnőjét és pártfogoltját, Harriet Smith-t lelkészükhöz, Mr. Elton-hoz "adja", és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy a pár egymásra találjon. Eközben gyermekkori jó barátja és a családtagnak számító Mr. Knightley - az irodalomtörténet egyik legnagyobb legnagyobb úriembere - a szó szoros értelmében Mr. Darcy mellett - "elborzadva" szemléli mit tesz ez a fiatal lány hiúságából és önteltségéből fakadóan... A történet fontos szereplője még Mr. Frank Churchill, akit a falu lakói Emmának szánnak...

A történetet ennél részletesebben nem ismertetem, inkább kitérnék a feldolgozás értékelésére, hiszen aki ismeri a regényt, vagy látta az 1996-ban készült filmet Gwyneth Paltrow főszereplésével, az érteni fogja a szavaimat és érzéseimet. Aki pedig ebből a filmből ismerte meg Emma történetét, "őszinte elismerésem", ha tetszett neki... 

A filmen érződik, hogy a fiatal, újfajta szemléleteket és értékeket képviselő korosztály számára készült, akiket azért mégiscsak jó volna megismertetni a nagy írónő, Jane Austen munkásságával, ám az 1800-as évek társadalmi normái mellé becsempészni valami mait, amivel meg lehet őket fogni, hiszen "kit érdekel már a kosztümök kora"...
E vonalat követve már az első nyolc percben a szemem elé tárult a pucér Mr. Knightley alakja, akinek éppen csak férfias ékét nem mutatják, egyébiránt szépen megszemlélhető a színész minden formája - mellesleg megjegyezném, régen láttam már ilyen lottyadt popót... XD -, ami nem csak hogy Austen-hoz nem illik, de Mr. Knightley úriember mivoltját is tönkre vágja... No de, ahogy az erotikus könyvek hódítanak a piacon, úgy törvényszerű az is, hogy a filmekben is meztelenkedni kell, mert anélkül nem ragadja meg a történet a néző figyelmét... Pfffff...
A következő meztelenkedés Emma öltözködése során látható, aki teljes toalettjében díszelegve egyszer csak gondol egyet, majd fenékig felhúzza a ruháját, illeg kettőt, és a cselekmény folytatódik... Khm... kérem szépen, ennek a jelenetnek nemhogy értelme nem volt, hiszen derült égből villámcsapás módján éri az embert, emellett még meg is gyalázza a visszafogott Austen-t, ellenben sikerül még ellenszenvesebbé tennie az amúgy is végtelenül ostoba tekintettel az ember szemébe néző színésznőt, és magát Emmát is. Az én fejemben megfordult a jelenet láttán a kérdés: "Ez a nő bolond?". Merthogy tekintete és viselkedése ezt sugallja...

A negatívumok mellett azonban szeretném elmondani, hogy a kosztümök gyönyörűek lettek, ahogy lélegzetelállító a táj is, ahol a stáb forgatott. Kiemelném azonban a színészek ostoba nyilatkozatát, melyet a filmforgatásról nyilatkoztak, nevezetesen a két főszereplő, akik kényelmetlenül érezték magukat a kosztümökben, mintha nem tudták volna, milyen szerepekre jelentkeztek, meg voltak döbbenve a keményített nyakkendőkön és korabeli divaton. Kész... ezen a ponton kiégtek a maradék agysejtjeim... 

Az előzetes a filmet komédiaként hirdeti, noha Austen regényét korántsem lehet ezzel a jelzővel illetni, hiszen "nincs ebben semmi komédia". A szlogennel ellentétben a két óra hossza alatt jómagam kétszer mosolyodtam el, egyébiránt kínomban röhögtem...

Igazi, hű Austen-rajongóknak a film messzire való elkerülését ajánlom, noha a világ nem szűnik meg létezni akkor sem, ha mégis megtekinti, de előre készüljön fel arra, hogy értékes agysejtek fognak elpusztulni agyában... Úgy vélem, hogy a 21. században élő új generáció számára a film valóban tökéletes, még ha meg is gyalázza Austen-t... De azoknak, akiknek újra kell fordítani és modern szavakkal!! teletűzdelni Shakespeare-t, annak ez a butuska feldolgozás is bőven elegendő lesz egy esti kikapcsolódásra. Elnézést kérek a kemény szavakért, és kérem, akinek nem inge, ne vegye magára, hiszen számtalan értelmes fiatal rohangál az utcán, de jómagam továbbra is vérlázítónak tartom, hogy ennyire le kell butítanunk mindent ilyen szintre, hogy a mai generáció megértse a történetet és mondanivalót... :( :( 

Rövid véleményem: Austen forog a sírjában...

Értékelés: 2/5
Kosztümök: 5/5 
Zene: 3/5