Wéber Anikó Akit ​csak a fenyők láttak c. regénye a Zseblámpás könyvek táborát gazdagítja. A Pagony kiadó egyik újdonsága már a téli és karácsonyi időszakra koncentrál, s ahogy azt írónőtől már megszokhattuk, komoly témákat boncolgat...

Az iskolát a bezárás veszélye fenyegeti, az épület málladozik, s félő, hogy síparadicsom épül a helyére... Ezért a tanulók, tanárok és szülők összefognak és egy szép karácsonyi műsorral készülnek, melyre hivatalos a falu polgármestere és rengeteg újságíró is. A cél: megmenteni az iskolát!

A Zöld Lomb minden növendéke izgatottan készül az eseményre, a diákok próbálnak, díszletet készítenek, csupán egyvalaki nem izgatott: főhősünk, Miksa, a visszahúzódó, csetlő-botló fiú, aki szívesebben kóborol az erdőben és barátkozik az állatokkal. Miksa meg nem értett, csendes kisfiú, akit az osztály nagymenői mindig célba vesznek és szóban bántalmaznak... 

Az iskola igazgatója Bálint bácsi, egészen kivételes pedagógus, aki megengedi a fiúnak, hogy törpenyulára, Kekszre vigyázzon és nem kell részt vennie a nagypróbán??? sem. Miközben Miksa Kekszre vigyáz és a tornateremben megelevenedik a színdarab, karácsonyi varázslat kúszik a levegőbe, Keksz megszólal és teljesíti Miksa legnagyobb kívánságát - eltünteti őt iskolatársai és az iskolai személyzet előtt, így a fiú egy teljes hétig láthatatlan lesz!

Miksa szerethető, aranyos főhős. Igazi gyermek, határtalan fantáziával és naiv, még hívő gyermeki lelkivilággal, mely képessé teszi őt a csoda létrehozására... Társai azért bántják, mert jobbára magában szeret lenni, az őt sosem bántó természetben és állatok közt, s valamilyen oknál fogva mindig elront valamit, elfelejt dolgokat, vagy nevetségessé teszi magát. No, ezek a dolgok már csak abból is fakad(hat)nak szépen sorban, hogy mindig őt piszkálják a társai - elég nehéz úgy nem égetni magad, hogy közben attól rettegsz, melyik következő tetted vált majd ki valami cikiznivalót...

Jól ismerem ezt a helyzetet, engem is bántalmaztak az iskolában, ezért ezek a történetek mindig mélyen meghatnak és számtalan gondolatot indítanak el bennem... Szomorúan látom, hogy a mesebeli könyvlapokon is ugyanolyanok a pedagógusok, akik nem mernek tenni a bántalmazók ellen, akik sosem bűnhődnek meg tetteikért és mindig a "pici, bántalmazott" fél az, akin csattan az ostor...

Miért? Miért nem kaphatják meg a bántalmazók, a patkány iskolatársak soha a büntetést? Miért hiányoznak mindig ezekből a regényekből ezek, amik a valós életből is hiányoznak? Nem vagyok naiv, tudom, hogy nem a bántalmazó gyerek fogja ezeket a történeket olvasni, de végtelenül elkeserít, hogy nem bűnhődik meg soha egyik sem a tettéért, mert valahogy ez elsiklik amellett, hogy picit magukba néznek és a főhős felülemelkedik rajtuk. Értem, világos a mondanivaló, nyilván nem a főhősnek kell bosszút állnia, hisz az ő ártatlansága csorbulna, de ezek a mocskok a való életben is megússzák, és kérem, ilyen nincs, hogy egy Robifajta-patkány magába néz és elszégyelli magát. Ennek a része mese habbal és bár mindig van kivételt erősítő szabály, de könyörgöm, ha már Bálint bácsi ilyen remek pedagógus - a többi tanárral ellentétben - mi a fenéért nem kapnak büntetést a rongálók??? Miért kell a jól megérdemelt büntetést mindig megúsznia a bántalmazóknak? S ez nem csupán az én véleményem...

A bántalmazók ismét megússzák az általuk elkövetett bűnt, magukba néznek, s ez számomra azt a látszatot kelti, hogy ők mindent megtehetnek. Élik tovább világukat, itt picit magukba néznek, segítenek és megváltozik a viselkedésük Miksa irányában, na de kérem szépen, az eddigi összes patkánykodás emiatt ne felejtődjön már el... És ez a problémám a valódi élettel is, ezek a kölykök, felnőve is mocskos emberek élik a világukat, másban pedig örökre szóló lelki sérelmeket okoznak!!! Mivel a büntetés elmarad, fél csillag levonást kap tőlem a történet.

A történet a realitás talajának és a varázslat megtestesülésének ingoványos határán mozog. Maga a láthatatlansági szál és a háttérben megtalálható ésszerű, értelmes magyarázat számomra kristálytiszta volt már az elejétől kezdve, mégis jó érzés volt belegondolni abba, milyen lenne, ha valóban létezhetne efféle varázslat.

Az írónő meséjébe szőtte ama karácsonyi hiedelmet is, miszerint karácsonykor - több forrás szerint kifejezetten szentestén -, éjfélkor varázslat kúszik a levegőbe és az állatok képessé válnak a beszédre, melyet az ember megért. Jelen varázslatot képviseli Keksz, a törpenyuszi, s azt már mindenki döntse el maga, hogy Miksa lelkiismeretének, mély igazi valójának hangját, avagy a természetfölötti hangokat hiszi valódinak.

A történet egyik legnagyobb erőssége a karaktereiben rejlik. Miksa mellett szeretném kiemelni a számomra legkedvesebb szereplőt, Bálint bácsit, az iskola igazgatóját, akiről minden pedagógus példát vehetne!!! A férfi kedvességgel, igazi törődéssel fordul Miksa felé, rendkívül értékes gondolatai vannak, s noha elrugaszkodott némely cselekedete - ami nyilván csak a regény lapjain valósulhat meg -, öröm látni, milyen volna egy jobb világban élni; ha az igazgató és a tanári kar mind ilyen emberekből állna, megtehetnének efféle dolgokat; de a legfontosabb, mennyire jó volna, ha ez a kedvesség és segítőkészség, ami a férfiból árad, "megfertőzné" a megkeseredett, visszataszító pedagógusokat - értelemszerűen tisztelet a kivételnek -, akik homokba dugják a fejüket...

Mindent egybevéve úgy gondolom, ezt a regényt minden iskolásnak olvasnia kellene - a visszahúzódó, félénk gyerekeknek azért, hogy lássák, vannak, akik mellettük állnak, nincs miért félniük és igenis ki kell állniuk magukért, hogy ne hordozzanak életük végéig mély sebeket...; - míg a társaikat bántalmazó kölyköknek azért, hogy lássák, mekkora görények, s talán lesz közöttük olyan, aki magába száll, mielőtt túl késő lenne...

A 3-5-8 ​perces mesék sárkányokról és más varázslatos lényekről c. antológia a Pagony kiadó gondozásában látott napvilágot. 

A kötetbe 19 magyar szerző írt sárkányokkal, koboldokkal, vasorrú banyákkal és egyéb mitológiai, mesebeli lényekkel teleszőtt mesét, melyet Láng Anna illusztrált tőle megszokott gyönyörű képeivel.

A kötet az un. 3-5-8 perces mesék táborát erősíti, mely azt jelenti, hogy az egészen nyúlfarknyi meséken túl, több oldalas, bonyolultabb szövésű mese is helyt kap, így a szülő akár két különböző hosszúságú történetet is felolvashat a gyerkőcének lefekvés előtt.

Jelen gyűjtemény 6 db három perces, 6 db öt perces és 7 db nyolc perces mesét tartalmaz, melyek között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét.

A válogatásba rengeteg kedvenc íróm is írt, s igencsak nehéz volt kedvencet választanom a mesék közül. Szőrösszívűnek kellett azonban lennem, s kiemelnem párat a többi közül, hisz minden mesét bemutatni igazán képtelenség volna...

Élvezetes olvasmány, amit majdnem egy ültő helyemben behabzsoltam. Kíváncsian vártam a következő és következő mesét, ki mit hoz ki ebből a témából. Jól esett különféle mesevilágokban barangolni, melyek közül volt, ami visszarepített a magyar népmesék világába, s volt, hogy a modern világba kúsztak be a fantasy-elemek. Emiatt több érdekes élményben volt részem olvasás közben...

A 3 perces mesék közül minden kétséget kizáróan Mrena Julianna történetét emelném ki, aki szórakoztató, humorban gazdag verses meséivel verhetetlen a maga műfajában kortárs magyar íróink között. Most egy olyan, nem mindennapi kissárkányt teremtett, aki nem azt csinálja, ami egy sárkánytól elvárható lenne, s bár szülei szeme fénye, mégiscsak jó volna, ha sárkányként viselkedne... Ennek megoldása végett a szülők orvoshoz fordulnak. 

Előbbi kellemes meglepetés volt számomra. Az író Áram nélkül c. ifjúsági regényével lopta be magát a szívembe, de kisebbeknek szóló írásához még nem volt szerencsém (kivéve az Apufa, de azt nem sorolnám kifejezetten a "mesék" közé...).

Kolozsi sárkánya idegen országból költözik cselekményünk helyszínére, ami az óvodaváltoztatáson túl még névváltoztatással is jár a számára, hiszen ki tudná kimondani az ő kacifántos nevét? Az új környezettről és beilleszkedéstől való félelem mellett azonban ott van az is, hogy a sárkányoktól mindenki retteg, hisz vérszomjas, folyton tüzet okádó rémségként gondolnak rájuk... Vajon sikerült beilleszkednie Gábornak az új oviba?

Mészöly Ági meséjének főhőse a dracénának nevezett fa, melynek neve a sárkányfa, az ógörög nőstény sárkány nevéből ered. A fa távoli rokonai, a sárkányok közé vágyik, s bármit megadna azért, hogy végre ő maga is a felhők fölött repülhessen. Egy boszorkány teljesíti a kérését, ám társai szerint nagy árat fizet érte...

Berg Judit a hisztinek, az ellenállásnak teremtett egy sárkányt, aki megtestesíti főhősnőnk dacos viselkedését, ellentmondását és duzzogását. Ám míg történetünk elején a sárkány egészen aprócska, az idő előrehaladtával, ahogy nő a harag a kislányban, úgy növekszik ő is... A kislány pedig már nem akar mindig duzzogni és ellenállni a szüleinek. Mi lesz a megoldás?

A tavalyi évben felfedezett Simonfalvi Ancsa meséje ismét egy királyról szól, aki népe kérésének eleget téve felkerekedik, beveszi magát a rengetegbe és megpróbálja megtalálni a félelmetes sárkányt, amitől alattvalói rettegnek. A király azonban újra és újra elodázza a találkozást, hisz a lelke mélyén nem szeretné bántani a sárkányt, aki természetesen szemmel követi a király útját...

Wéber Anikó Anna ​Tükörképföldön c. meseregénye az idei Könyvhét egyik legropogósabb újdonsága volt. A Zseblámpás Könyvek kiadói sorozat egyik legújabb darabja egy elgondolkodtató, mély mondanivalót magában rejtő történet, ahogy azt az írónőtől már megszokhattuk.

A "figyelem", "barátság" és "varázstükör" hívószavakat kapott regényt a "mély gondolatok", "a gyermeki lélek szépsége", valamint az "elbájoló" szavakkal egészíteném ki, melyek tökéletesen és röviden leírják a regény tartalmát.

Míg nővérei, Olga és Csilla népszerűek és nyitottak, addig Anna nem barátkozik, folyamatosan egyedül van, s a felnőttek aggódnak is érte annak rendje és módja szerint.

Anna apukájával ápol szorosabb kapcsolatot, aki megérti a lányát, s aki a legjobban azt szereti, mikor édesapja kíséri őt haza az iskolából. Ezek a hazafelé tett nagy séták és beszélgetések boldoggá teszik a kislányt, aki egy picit - még ha kis időre is, de - örömöt érez és megnyugszik háborgó lelke.

Egy nap új bolt nyílik Annáék háza közelében, s iskolából hazafelé első látogatókként térnek be édesapjával Ili néni üzletébe, aki olyan mint egy mesebeli boszorkány... Legalábbis Anna szerint.

Ili néni tükörboltot nyitott, ahol számtalan, szebbnél szebb és különlegesebbnél különlegesebb tükör várja leendő gazdáját. Annát elvarázsolja a hely atmoszférája, ám egy hatalmas tükör előtt állva döbbenten tapasztalja, hogy tükörképe korántsem a megszokott arcát mutatja... A tükörben Anna egy szép ruhába bújt, magabiztosabb és idősebb, mosolygósabb Annát lát, ami teljesen összezavarja a kislányt. Gondolatait és felfedezését később megosztja Ili nénivel is, aki különleges titkot árul el a kislánynak...

Wéber Anikótól már megszokhattuk, hogy történetei sokkalta többet rejtenek magukban, mint azt elsőre gondolnánk, ahogy azt is, hogy az írónő szeret komoly témákról írni, melyekről beszélnünk kell. Teszi mindezt csodaszép köntösbe csomagolva, ha kell húsba hatoló őszinteséggel, máskor pedig gyönyörű gondolatokkal, sejtésekkel, önmagukban lezajló következtetésekkel és tanulság levonásokkal. Írásai ezernyi gondolatot ébresztenek, s eléri, hogy önmagunkba nézzünk, ráeszméljünk dolgokra, rátaláljunk elveszettnek hitt érzésekre, átgondoljuk mindazt, amit teszünk és nem teszünk, s ennek következményeként sok-sok pozitív és előremutató gondolattal gazdagodjunk, amik segítenek nekünk a további életben. Ez talán csak felnőtt fejjel nyilvánvaló ennyire, azonban kétség sem férhet hozzá, hogy írásainak aktuális célközönsége is levonja a maga következtetéseit a regények végén, s olyasmivel gazdagodnak, amire a könyv kinyitásakor egyáltalán nem számítottak.

Anna története ismét egy ilyen különleges írás. Adott egy visszahúzódó, introvertált kislány, akivel valami egészen különleges történik... S bár ez a valami elsőre varázslatnak tűnhet, ha az olvasó mélyebben belegondol, nincs ebben semmi varázslat. Csupán színtiszta realitás, amiről sokszor nem veszünk tudomást, amibe bele sem gondolunk, pedig olyan kristálytiszta és végtelenül egyszerű, ott van az orrunk előtt, s mégsem fedezzük fel. 

Főhősünk egy szerethető, bájos kislány, aki nem nagyon érti, mi folyik körülötte, de tiszta szívével és jóságával olyan dolgokat visz véghez, amit ő maga soha nem gondolt volna. Ili néninek és egy váratlan életkörülménynek köszönhetően Anna megnyílik és kivirágzik, s szert tesz első barátjára Imi személyében, aki egy picit közelebb hozza számára a külvilágot és a többi embert. De kulcsszerepe van ebben Anna apukájának is, ahogy Ottó bácsi, Lili és Rebeka is hozzátesz valamit ehhez a gyönyörű fejlődéshez.

Ottó bácsi és Rebeka két olyan személy, akiket bekeretezett a bánat, s akikkel a boltban találkozhatunk egy bizonyos formában. Anna fejlődésével azonban ezeknek az embereknek az élete is változik, mégpedig jó irányba. A végtelenül magányos bácsi a levelezésben és a találós kérdés írásban, míg Rebeka az érzései és fájdalma kibeszélésben lel megnyugvást, s fordul az életük vissza a rendes és boldog kerékvágásba. Tükörképföldön bármi megtörténhet, s ennek köszönhetően válik Lili, Anna osztálytársa is boldogabbá, s barátnőjévé főhősünknek, aki meg meri végre tenni a kezdeti lépéseket.

A történet lezárása, az apa bánatának feloldása, a "Vendéglő a fűzfához jelenetei" mind-mind a helyükön vannak, tökéletesek és meghozzák a kívánt és remélt befejezést. Egy csodaszép, logikusan felépített történet, nehézségekkel, titkokkal és ezernyi bánattal, melyek szépen lassan eloszlanak, s a helyettük kisüt végre a nap szereplőink feje fölött.

A kötet az idei Könyvhét egyik újdonsága, s egy rendkívül erős írás - ahogy azt Wéber Anikótól már megszokhattuk.

Jelen regény a strébereket, vagyis a jól teljesítő, okos tanulókat állítja a középpontba, akik bizony számtalan alkalommal kerülnek diáktársaik gonoszságának kereszttüzébe, s szenvednek el szóbeli - s néha sajnos fizikai - bántalmazásokat... Erről sajnos rengeteget tudnék mesélni, de szerencsére az évek gyógyító erejének köszönhetően nagyjából sikerült magam mögött hagynom a saját bőrömön tapasztaltakat...

Történetünk egyik főhőse - s egyben egyik mesélője is - Tamás rendkívül okos és tehetséges fiú, akit az anyja újra és újra új iskolákba hurcol, hogy az ott dolgozó tanárok minél jobban kiaknázzák a fiúban rejlő lehetőségeket. Az anyuka azonban egy idő után egyik helyet sem találja igazán méltónak a fiához és úgy érzi, egy keményebb helyen, jobb tanári gárdával a fia többet tanulhat... Ezért íratja be végül történetünk kezdetén a Bíró László József Általános Iskolába, ahol remek matektanár készíti fel a csapatot az "életre", s egy rendkívül fontos matematikaversenyre.

Tamás - anyjával ellentétben - elmondhatatlanul magányos és szomorú, s hiába a jó jegyek, ha nem tud gyökeret ereszteni, s barátokat szerezni... A fiú egymaga áll a világban, soha nem beszélget vele senki, nincsenek közös emlékei az osztálytársaival, így érthető módon gyomorgörccsel indul az első tanítási napjára az új iskolába is, ahol - ki tudja meddig marad majd...

Tamás anyja meglehetősen különös iskolára bukkant... Az igazgatónő már a beiratkozáskor arra kérte a fiút, írjon egy levelet, mely feladatot a srác nem tud hova tenni. Mit van azonban mit tenni, Tamás kiönti a levélben a gondolatait, lesz ami lesz, kerül a kezébe annak, akinek kerül...

Az első nap az igazgatónő azonban különös, nem mindennapi dolgot tár fel Tamás előtt. A levelét be kell dobnia a Gondolatolvasó dobozába, mely doboz már régóta az aulában áll, s melynek gazdáját s titkát óriási rejtély övezi.

A Gondolatolvasó saját, egyedi pecséttel ellátott levelekkel tartja a kapcsolatot a diákokkal, s segít nekik a problémák megoldásában, de csak mint háttér támogató, s titkos barát van jelen az életükben - közbe nem avatkozik. Tamás bár eleinte aggódik beledobni a kitárulkozó levelet a dobozba, de nem tehet mást, a hagyomány az hagyomány. 

Tamás, új jövevényként ismét átéli a borzalmat, ami az "új gyereknek" kijár, azaz tűri a kérdéseket és a megszűnni nem akaró bámuló szempárok kereszttüzét. Az anyukája azonban azért adta ebbe az iskolába, hogy a külön felkészítő csoportba járhasson Emese nénihez, aki matekversenyre készíti fel az osztály legkiválóbb tanulóit. Így kerül egyre közelebb egymáshoz Tamás, Regina, Karesz és Szasza, akikkel hirtelen furcsa és megmagyarázhatatlan dolgok kezdenek el történni.

Hamarosan kiderül, hogy valaki zaklatja és támadja a tanulókat, akik pirossal festett szövegeket találnak a szekrényükben, avagy egyikük elégtelen osztályzatot kap eltűnt felszerelés miatt vagy épp a másiknak ellopják egy trófeáját...

Mióta világ a világ az emberek bántják egymást - a gyerekek pedig ebben különösen kegyetlenek tudnak lenni. Az iskolás életben akinek megadatik a népszerűség, az igaz vagy akár felszínes barátság, mikor valaki mellette áll, az rendkívül szerencsés...

Vannak azonban olyanok, akiknek az általános iskola és a gimnázium maga a földi pokol, mert a társaik ilyen-olyan okoknál fogva bántalmazzák őket...

A manapság már csak "bullying"-ként emlegetett probléma régen a számomra többet elmondó "bántalmazás" megnevezéssel keringett a köztudatban. Bántalmazás, melynek többféle formája létezik, s az iskola rendkívül meleg táptalaja ennek a mocsoknak... Bántalmazni nem csupán tettlegességgel, fizikai erőszakkal lehet, de megfélemlítéssel és szóbeli, a lélek legmélyére ható szavakkal is, amik sokkal kegyetlenebbek és nehezebben gyógyulóak tudnak lenni a fizikai sérüléseknél.

A gondolatolvasó szintén a lelki síkra, a lelket marcangoló, a gyomrot összeszorító bántalmazásra koncentrál. A történetben főhőseink áldozatokká válnak, csupán azért, mert jól tanulnak, s a társaik irigyek rájuk. Bár a történet csattanója, s végül nagy titka korántsem abban a formában futott ki avagy valósult meg, ahogy én vártam, s ezért egy fél csillag levonást eszközölnöm is kellett, a lényeg kristálytiszán kirajzolódik: a szóbeli bántalmazás, érkezzen az akár egyidőstől, vagy feljebbről, hihetetlen mértékű károkat tud okozni. Egy lavinát indít el, melynek során többféle kimenet lehetséges. Lesz, aki tűr, lesz, aki visszatámad, s lesz, aki összehúzza bár magát, de másféle, mocskos tettekre sarkallja mindaz, amit el kellett szenvednie...

Főhőseink közül Tamás, Regina és Karesz az első pillanattól fogva szerethető karakterek voltak a szememben, míg Szasza már az elején kilógott közülük. A tanárok közül mindenki gyanús volt, ezért nem tudtam jó szemmel nézni egyikükre sem, azonban álmomban nem gondoltam volna, mi lesz ennek az egésznek a végkimenetele. Wéber Anikó rendkívül ügyesen csűrte-csavarta a szálakat, s egy olyan történetet írt, amiben sokkalta több van, mint ami elsőre látszik, mindezt értsétek úgy, hogy már az alapszituáció se semmi!

A regény rengeteg remek ötletet, fordulatot, s elejtett nyomot tartalmaz, melyek akkor vágnak igazán pofán - nem arcon -, mikor a legkevésbé sem számítanál rá! Mikor lelepleződik egy újabb titok, aminek a hátterére is fény derül, te pedig visszagondolsz a számtalan elejtett jelre, csak fogod a fejed, hogy "basszus, hát persze, hogy ennyire egyszerű" és te mégsem vetted észre. ^^ Le a kalappal, zseniális írás!

Karesz mellett az első számú kedvencem. Okos, céljait kristálytisztán maga előtt látó, ám mélyen legbelül rendkívül magányos és félénk srác, akit az anyja drótkötélen rángat, mintha csak egy érzések nélküli báb lenne, akinek egyetlen célja az életben, hogy minél jobb legyen.

Tamás a regény végére eléri, amit szeretne, tartozni fog valahová, ám rendkívül hosszú utat jár, mire eddig eljut. 

Az egész történet alatt, egészen a végkifejletig körbelengi a lányt a természetfeletti és a misztikum, melynek jelenléte első olvasásra korántsem várt, de annál érdekesebb. Természetesen, mint mindenre, itt is megvan a racionális magyarázat, ami szintén páratlanul jókor és ügyesen kerül leleplezésre és kifejtésre. 

Tetszett a Tamással való kapcsolata és az önmagára való rátalálása. Kétségtelen, hogy ő maga is rendkívül nagy utat jár be a regény végére.

Tamás mellett az első számú kedvencem. A történet egyik nagy kincse, aki már önmagában is rendkívül szerethető szereplő, de ahogy mélyebben és jobban megismertem, s láttam az apró kis "hóbortjait", szenvedélyeit és igazi önmagát, úgy fúrta magát egyre mélyebbre és mélyebbre a szívembe. ❤

A számomra a sorból leginkább kilógó láncszem, akinek a viselkedésére nagyon sokáig semmi magyarázat nincs. Aztán természetesen róla is kiderül mindenféle ínyencség, mint társairól, de ez nem feltétlenül teszi vonzóbb karakterré. Legalábbis az én szememben korántsem lett az, s nagyon elnéző sem tudok vele lenni, annak ellenére sem, hogy mennyit befolyásolták a lépéseit.

Egytől egyig gyanús, hovatovább az esetek 95%-ban ellenszenves karakterek, kivéve talán eleinte Emese nénit és az igazgatót, valamint az irodalomtanárt, aki még ki is magaslik a többiek közül, s felé billen a pozitív mérleg nyelve.

Itt szó szerint mindenki gyanús, s korántsem látszik az elején, mennyire bevonásra kerülnek a cselekménybe. A portás kifejezetten ellenszenves, de nem marad el mögötte Tamás anyukája sem, akinek szintén nincs mentsége túlbuzgó szülő révén sem a tetteire... Szerencsére a végén az ő agya is "rendbe jön"...

A karakter és maga a doboz egy óriási ötlet, véleményem szerint több formában több helyre is bevezethető lehetne, s óriási segítséget is nyújthatna sokak számára. Érdemes volna megvalósítani, s az én fejemben már körvonalazódni is látszik egy ötlet, no nem iskolai keretek között, mert oda nincs bejárásom... 

A "zaklató" személye, amiből egy teljesen más végkifejlet bontakozott ki, mint amit vártam. (Ez ugyebár korántsem baj, hisz tökéletesen sikerült a "meglepetés ereje"... mégis mást vártam - nehéz ezt megfogalmazni, mindenesetre spoilerek nélkül maradjunk annyiban, hogy nem azt az oldalt sikerült bemutatni, amit szintén látnia kellene a bántalmazóknak, de kétség kívül egy olyan mélységűt, amiről szintén érdemes beszélni...)

Fiatalos írás fiataloknak, de egy jó tanuló ne írjon már olyat, hogy "Itt vok egyedül!", amiből pont az "agy" hiányzik... 

Wéber Anikó Marci ​és a bűvészolimpia kötete a Pagony kiadónak köszönhetően került a látószögembe. Szeretem Wéber Anikó munkásságát, így a kisebb olvasóknak szánt meseregénye is felkeltette a figyelmem - s most sem kellett csalódnom.

A Marci és a bűvészolimpia egy remek, megfontolandó és követendő gondolatokkal tarkított bájos történet, mely rengeteget ad az olvasónak. A történet az egyik legjobb pillanatban talált meg, mikor nyugalomra, s valami jóra, felemelőre volt szüksége a lelkemnek. A kötetet mondhatni földöntúli nyugalommal és egy hatalmas mosollyal a szívemben zártam be. ❤

Egy átlagos reggel az iskolában, a gyerekek osztályfőnöke, Kati néni egy korántsem szokványos hírrel érkezik, mely hatalmas felbolydulást kelt a tanteremben. Kati néni ugyanis nem mást közöl, minthogy megrendezésre kerül a városban a Bűvészolimpia, ahol a második osztályos gyerekek mérhetik össze tudásukat - s természetesen, a jutalom sem marad el. Mint ahogy az lenni szokott, a versenyen természetesen mindenki szeretne részt venni, ám Kati néni egy szomorú hírt is megoszt az osztállyal. 

A négy jóbarát természetesen egy csoportban szeretne lenni, ám amikor kiderül, hogy a matematikai és zenei tudás rendkívül fontos lehet a verseny megnyerésében, mindenki Bálintot és Merkúrt kezdi el "zargatni", hogy válassza be a csapatába. Ellenben van valaki az osztályban, akit senki sem szeretne csapattársnak, ő pedig nem más, mint Ábel, aki látszólag semmiben sem tehetséges és ráadásul nagyon ügyetlen és félénk is...

Ha mindez nem lenne elég, Tibi és Ábel között hatalmas az ellentét, míg Ábel fél mindentől és mindenkitől, addig Tibi szerfelett el van telve magától, s ott bánt mindenkit, ahol tud... Marci képtelen csapatot kovácsolni a négyesből, ezért édesapja segítségét kéri...

A Marci és a bűvészolimpia az egyik legjobb és legbájosabb magyar meseregény, ami a könyvpiacon fellelhető. A történetet átitatja valami kedves, gyermeki báj, s az olvasó a kötet végén egy igazán felemelő érzéssel zárja össze a könyvet úgy, hogy a lelkében valami nagyon szépet vitt magával... ❤

A Marci és a bűvészolimpia tulajdonképpen két részből áll. A történet egyik fele az iskolában tartott elődöntőt és az arra való felkészülést mutatja be, míg a rövidebb fél magáról a Bűvészolimpiáról és annak feladatairól szól. Természetesen, ahogy az lenni szokott a versenyszellem még a legjobb barátságokat is kikezdi, s a győzni akarás, az ellenfél legyőzése olyannyira pillanatnyi életcéllá válik, hogy közben hőseink elfelejtik, mi is az igazán fontos...

Wéber Anikó kitűnő történetet alkotott. Az egészséges versengés mellett a történetben megjelenik azonban a rossz is, a lenézés, a másik lekicsinylése, ami bár nem ölt súlyos méreteket, mégis, hihetetlen fájdalmakat képes okozni. Az írónőnek remek érzéke van ahhoz, hogy egy bájos, izgalmas történetbe mély mondanivalókat rejtsen el, ahogy abban is, hogy bár megjelenik némi elítélendő viselkedésminta, a történet hangulata alapvetően barátságos és jó kedélyű marad, s csupán az események végén vetik fel a fejüket azok a bizonyos gomolyfelhők, amiket valamilyen módon el kell űzni...

Szereplőink legnagyobb része szerethető, s az eleinte még oly unszimpatikus, nagyképű Tibi is kedvesebb, szerethető karakterré válik a végére. Főhősünk, Marci páratlan tehetséggel látja meg a felszín alatt rejlő igazságokat, korához képest nagyon okos, s bár nem pontosan úgy fogalmazza meg mindazt, ami a kicsi fejében megfogalmazódik, mint ahogy kellene, ott áll mellette egy remek édesapa, aki terelgeti picinyét az életnek nevezett bonyolult ösvényen. ❤ Ez az apa a történet egyik legfontosabb és legszerethetőbb karaktere (személyes kedvencem), kinek gondolatai példaértékűek, s a célközönség számára erősen ajánlottan követendőek!

"- Mi vagyunk a Cilinderes eltüntetők!"