Anna úgy tesz, mintha egy madár lett volna, Oliver azonban korántsem hülye és elhatározza, hogy végez a szörnyeteggel!

A lány és barátai Madam Prune segítségét kérik, aki elmondja, hogy Monsieur Malac, a falu legkövérebb disznója nem sokkal ezelőtt megszökött az ólból... A termetes sertést pedig az utóbbi időben egy unikornis társaságában látták...

Az illusztrációt ismét David Sierra Listónnak köszönhetjük, aki most sem okozott csalódást, sőt, ha lehet, még inkább elvarázsolt a munkásságával és a moonville-i varázsvilággal! ❤

Mivel az első kötet értékeléséből kimaradt, itt szeretném pótolni egy vétkem... Nevezetesen az, hogy szeretnék őszinte, hálás köszönetet mondani az Alexandra kiadónak, hogy nem magyarosították a karakterek neveit, s minden az eredetiben maradt! Örök hálám, de tényleg! Mennyivel szegényebb és pocsékabb lenne ez a történet egy Petikével, Lacikával, Sanyikával, Katikával a főszerepben - csak hogy néhány népszerű nevet említsek. Brrr....., még rágondolni is rossz! ^^

Hanway tisztában van a használati tárgy létezésével és tudja, hogy a világ minden táján használják azt, ám az angol arisztokrácia mélyen elítélendőnek tartja ezt a nőies holmit...

A férfi - visszautazván hazájába - úgy dönt, nem érdekli mások véleménye és egy nap merészen kisétál háza ajtaján az eső áztatta London utcára - egy esernyővel a kezében...! 

Josh Crute meséje rövid, tömör, lényegre törő és humoros, melyet Eileen Ryan Ewen csodás illusztrációi egészítenek ki. ❤

Mindezeken túl a kötet tartalmaz egy hasznos és érdekes információkkal teli oldalt is az esernyős úriemberről, valamint kapunk egy időtérképet is, ahol évszámokkal felsorolva láthatjuk az esernyő feltalálásának és létének történetét. Ebben a térképben érdemes elmerülni, már csak az olyan kiemelt időpontok miatt is, mint pl. "1926 - Micimackó egy esernyőn csónakázva menti meg Malackát A. A. Milne meséjében." avagy "1997 - Rubeus Hagrid esernyőjével (varázspálcájával) malacfarkat bűvöl Dudley Dursley-re J. K. Rowling világhírű történetében.". :3

 

Noha az olvasó tökéletesen tisztában van azzal, hogy itt bizony az évszakok változása lesz a ludas, mégis izgatott nyomozást folytathat együtt Mókussal a levéltolvaj után. A mese mindössze néhány mondat, pár felkiáltás, mégis hatalmas élményt nyújt így felnőtt fejjel is! 

A kötetet Nicola Slater élettel teli, színes, gyönyörű illusztrációi díszítik, melyek a szöveg mellett tulajdonképpen a lényegi részt jelentik. A teljes oldalas, részletgazdag illusztrációkban öröm elveszni, megfigyelni minden elrejtett részletet, valamint érdemes hosszabban tanulmányozni Mókus és Madár arckifejezéseit is, amik rendkívül sokat hozzátesznek a szöveghez. 

Itt még a kiadási információkat is levelek közé elrejtve olvashatjuk és a mese után egy két oldalas ismeretterjesztő oldal is helyet kapott, mely segít a gyermek számára megérteni az ősz (és az évszakok) működését - a változást, ami nem mindig rossz...

Danelle Harmon De Montefort testvérek c. sorozata tizenöt éve az életem része. ❤ A sorozat eredetileg négy - mára már öt részessé duzzadt - kötete közül csupán kettő látott napvilágot magyar nyelven az Alexandra Kiadó jóvoltából a Vörös Oroszlán kiadói sorozatban a 2000-es évek elején. A Dacos és A​ Veszedelmes Harmon sorozatának harmadik és negyedik kötete, míg a The Wild One, a The Beloved One és a The Wayward One sajnos csak angol nyelven elérhető - de micsoda borítókkal és történettel... :3
A Veszedelmessel és magával a Vörös Oroszlán romantikus regényekkel az Alexandra kiadó katalógusának köszönhetően ismerkedtem meg, ama csodálatos korszakban, mikor még postai úton kaptam a könyves katalógusokat, melyekből a tájékozódáson túl rendelni is lehetett. A kötet először 2005-ben került a birtokomba és első látásra, valamint első olvasásra beleszerettem a történetbe és a de Montforte testvérekbe egyaránt. :3 ❤

Gingermere

Danelle Harmon De Montforte testvérek sorozata gyönyörűen épül egymásra. Az alapötlet - a zsarnok és atyáskodó báty figurája, aki szeretné boldognak és révbe értnek látni testvéreit - remekül működik a kötetek lapjain. Noha az első pillantás Blackheath ötödik hercegére az olvasóban azt az érzetet kelti, hogy Lucien egy nagyképű, saját céljai elérésért mindenre képes férfi, aki folyamatosan beleavatkozik testvérei életébe, minduntalan borsot törve az orruk alá, hamarost kiderül, hogy a hercegnek óriási szíve van és nincs más vágya, minthogy testvéreit boldogságban és biztonságban tudja... 

Lucien igazi személyiségére és a tetteinek háttérben álló okokra csupán saját regényében kapunk választ, mellyel az írónő tökéletesen lezárja a négy fiútestvér történetét.
Lucien már az első pillanatban egy szerethető, rendkívül kreatívan megalkotott férfi főhős, akit tizenöt évvel ezelőtt mélyen a szívembe zártam. ❤ A herceg veszélyes, ellentmondást nem tűrő, határozott férfi, kinek lelke ezer sebtől vérzik, s noha tudja, hogy eszközei nem mindig becsületesek, mindent a testvéreiért tesz. Ezen kívül a férfi imád bajt és felfordulást okozni, és tettei nem csupán az izgalmat, de a humort is folyamatosan életben tartják a cselekmény során. :3 

Lucien méltó társat kapott Eva személyében, aki szintén egy hihetetlenül erős női főhős az irodalomban. Eva hányattatott sorsú, összetört szívű nő, aki nem bízik a férfiakban, és mélyen meg is veti őket. Természetesen az Eva viselkedésének hátterében álló okokra is fokozatosan fény derül, és szívet melengető látni, ahogy a jéghideg nő felolvad és kivirágzik Lucien szerelme és gondoskodása alatt... 


A De Montforte testvérek sorozatban minden megvan, ami a jó történelmi romantikus regényt jóvá teszi! Őszinte, igaz szerelmek, szerethető, dédelgethető főhősök, kaland, ármány, veszély, torokszorító helyzetek, humor, korszakhoz hű cselekmény, gyönyörűen egymásra épülő történetszál, happy end... ❤

Minden kétséget kizáróan a négy testvér története közül Lucien kötete a kedvencem, hiszen mindamellett, hogy egy rendkívül izgalmas és szívhez szorító történetet kaptam, a két főhős olyan hihetetlen erővel működik együtt a lapokon, hogy örökké az egyik legkedvesebb párosom maradnak és biztos vagyok benne, hogy az eddigi háromszori olvasásom mellett életem során még többször újra fogom olvasni a történetüket! 

Az írónő 2001-ben lezárta a sorozatot, azonban 2016-ban megírta Narissa történetét is, azonban erről csupán néhány nappal ezelőtt szereztem tudomást, ami őszintén megdöbbentett, ám ez a megdöbbenés a fülszöveg elolvasása utáni néma döbbenethez korántsem fogható. Narissa története A Veszedelmesben ugyanis lezárni látszódott, ám a fülszöveg egy egészen másfajta befejezésről árulkodik, szóval minél hamarabb el kell olvasnom a folytatást... Remélem, erre nemsokára alkalmam adódik.


A kötetek borítói tökéletesen illeszkednek a szereplőkhöz és a történethez és készítőjük a legapróbb részletre is gondosan odafigyelt. A sorozat első része 1997-ben jelent meg, így nincs min csodálkoznunk, hiszen akkor még sokkal jobban odafigyeltek a könyvek borítóira... Az 1990-es évek romantikus regényei és borítói tökéletes összhangban állnak. A képeken szereplő modellek, a táj, az apró részletek mind-mind a regények sajátjai: a modellek külseje (pl. hajszín) megegyezik a karakterek külső jellemzőivel, a környezet és az ábrázolt jelenet 99%, hogy megjelenik a cselekményben, a kosztümök hűek az adott korszakhoz és biztosak lehetünk benne, hogy a borítóról áradó hangulat megegyezik a regény hangulatával... ❤
A kötet az eredeti borítóval látott napvilágot nálunk is, amiért őszintén hálás vagyok a kiadónak. Noha a modern kori borítóktól - melyeken agyonretusált, éteri szépségű modellek láthatóak -, herótot kapok, a régi korok borítóiért egyszerűen rajongok. :3
A Veszedelmes borítója véleményem szerint rendkívül romantikus, és biztos vagyok benne, hogy mindenki így gondolja, aki olvasta (elolvassa) a könyvet. El sem tudnék képzelni jobb Lucient és Evát a borítón szereplő párosnál, ahol az alkotó még arra is figyelt, hogy a pár havas környezetben álljon, ami a történet szempontjából kulcsfontossággal bír. Mindamellett Lucien védelmező ölelése, ahogy a köpenyt éppen Eva vállára teríti, mindent elárul és nem is lehetne szebben megjeleníti szerelmét a nő iránt... ❤

Értékelés: 5/5 bájital

Idézetek

"Közeledett."

"Feszülten várt, mint az áldozatára lesújtani készülő tigris."

"Épeszű ember nem kívánt volna Blackheath hercegének ellensége lenni. Főleg most, hatalma teljében…"

"A halvány fény hiába próbált meg lágyságot keresni az arcon, mely olyan rideg és könyörtelen volt, mint a kőfalak, melyeket a nő megmászott. "

"Ó, micsoda örömöket ígér az éjszaka!"

"- Biztosíthatom, hogy a sietség és az öröm nem megfelelő hálótársak..."

"Úgy mérte fel, ahogy a férfiak szokták méricskélni évek óta a nőket, és úgy találta, hogy mind alakjára, mint pedig arcára nézve megáldotta a sors." 

"– Forduljon felém, és dobja le a nadrágot! – rivallt rá a nő, azzal a szándékkal, hogy megalázza. – Lássuk, hogy a többi része is vetekszik-e azzal, amit eddig felfedett."

"– …arra érkezni haza, hogy egy különleges, gyönyörű nő vár az ágyban, maga a megtestesült vágyálom bármely férfi számára."

"Mire jó a bájital, és mit ér a próba, ha a férfi már megkívánta a nőt?"

"– Ó, dehogynem, ez egy játék… és biztosíthatom, kedvesem, hogy én fogom megnyerni."

"– Drága hölgyem, maguk, jenkik mikor ismerik el végre, hogy Amerika nem ország, hanem csupán ültetvények egy csoportja?"

"Felpillantott a férfira, azokba a fekete szemekbe. Tudta, hogy a szem a lélek tükre, de Blackheath lelke olyan mély volt, mint egy feneketlen kút. Nem tudott olvasni a szemeiben."

"– Drága hölgyem, ha ez a szándéka, könyörgöm, a pisztolyt használja! – felelte a férfi bánatos szarkazmussal. – A megfojtás a halál… legalantasabb… módja."

"Meg fogja találni, és ha megtalálta, birtokolni fogja."

"– Azt hiszem, megmondtam, hogy menj vissza az ágyadba.
– Lucien, jól tudod, hogy nem tudnék aludni, amikor te kint nyargalászol, és literszámra folyik a véred."

"A nő sóhajtott: mennyire szerette volna, ha végre összeházasodnak, mennyire kívánta már, hogy a házasság örömeit élvezhesse a férfi meleg és erős karjainak gyámsága alatt!"

"Miért van az, hogy a nők addig nem boldogok, amíg nincs az ujjukon a gyűrű? Miért nem elégednek meg csupán az ígérettel?"

"– Valami ördögi tervet szelt ki, hogy az utolsó egyedülálló testvérét is megházasítsa?
– Csakis az ő érdekében – válaszolt Lucien.
– Az isten szerelmére Lucien, egyszer túllő a célon, és a mesterkedései visszaütnek önre.
– Ó, azt nem hiszem – mormolta a herceg. – Különben is, kedves Fox, a hírnevem makulátlan."

"– Blackheath hercege azt hiheti, hogy ő a legravaszabb ember a földön, de még az ő ravaszsága sem mérhető egy nő ravaszságához."

"– Túl fiatal még ahhoz, hogy ilyen megcsömörlött legyen… túl szeretetreméltó, hogy ennyi harag legyen magában… túl gyönyörű, hogy hátralévő életét a férfigyűlöletnek szentelje – itt elmosolyodott. – Tudja, nem vagyunk mind gonoszak. Egy napon, azt hiszem, ön is megtalálja a párját."

"…a szívük egymás mellett dobogott a csendes, dühös harcban."

"Nerissa nem akart leülni. Nem, ha olyan emberrel történt valami, akit szeret; nem, ha a hírek, amiket hallani fog, megváltoztathatják az életét. Istenem, állítsd most meg az időt, ebben a pillanatban, amikor mindenki, akit ismerek és szeretek, életben van, és jól érzi magát. Ne hagyd, hogy tovább múljon az idő, mert nem akarom tudni, mit hoz a következő pillanat. 
De legyen vége a siránkozásnak: ő is Montforte volt, bátor és erős."

"Lucien kapta el az ájult nőt. Egy hosszú pillanatig kicsi húgát a karjában tartva állt, és a vibráló, narancssárga lángokba bámult. Hallotta, ahogy a hírnök elvágtat. Hallotta az ablaküveget verdeső esőt. És hallotta Fox szavait a fejében visszhangozni: Az isten szerelmére, Lucien, egy napon túllő a célon, és a mesterkedései visszaütnek önre...
Lucien mélyet sóhajtott, képtelen volt elfogadni, hogy ezúttal túl messzire ment." 

"- Minden angol ilyen faragatlan, mint maga? - kérdezte dühösen. 
- Ellenkezőleg. Én vagyok faragatlanabb a legtöbbjüknél. 
- Ezt most be is bizonyította. Nem emlékszem, hogy ígértem önnek táncot. 
- Én sem emlékszem, hogy kértem volna egyet is... - De van néhány dolog, amit kérés nélkül is elvehetek."

"- Mit akar tőlem? 
A férfi ráemelte határozott tekinteté: 
- A segítségét kérem. 
Az összes lehetséges ok közül, amiért egy olyan veszélyes férfi, mint a herceg, egy nőt kirángat az éjszakába, ez volt a legutolsó, amire Eva számított."

"Az éjszaka csendes nagyságában a férfi szemei sötétebbek voltak, mint a legmélyebb óceán, és ha csupán egy pillanatra is, Eva láthatta a bennük rejlő aggodalmat és fájdalmat, mely érzelmekre ő nem tartotta képesnek a férfit. Szíve lágyabbá vált a felismerést követően: a herceg mégiscsak ember. Hihetetlen."

"Azt akarom, hogy segítsen visszaadni a húgom életét." 

"- Keressen magának más nőt. 
- Nem akarok mást - ... - Magát akarom."

"A férfi összetörné a szívét. Darabjaira szedné, áttaposna rajtuk, és elsétálna anélkül, hogy egyszer is hátranézne. A félelem majdnem megbénította..."

"- Mit válaszol, asszonyom. Ön már felnőtt nő, özvegy, nem pedig egy bimbózó ártatlanság, aki nem tudja, mi vár rá egy férfi ágyában."

"- Bár azt szeretné, ha mindenki azt hinné, ön maga a megtestesült ördög, én egyáltalán nem félek a nagy, gonosz farkastól."

"A férfi vékony, mindent tudó mosollyal mosolygott, ami megrémítette Evát. Jól van, hazudott. Egy kicsit. Félt a nagy, gonosz farkastól, mert a farkasok ki tudják tépni, és fel tudják falni az ember szívét. És Eva nagyon is biztos volt abban, hogy a szíve, amit egyszer már meggyötörtek, veszélyesen közel áll ahhoz, hogy tálcán ajánlja fel."

"...Nem kell félned semmitől..., amíg nem kezdesz álmodozni róla, amíg nem ringatod magad abba az illúzióba, hogy ő különbözik undorító neme többi tagjától..."

"Őrült volt, hogy Blackheath hercegét beengedte a hálószobájába. Hogy beengedte az életébe." 

"- Ha meg akar gyötörni, asszonyom, akkor nagyon jól csinálja." 

"Leláncolt farkasként, mely alig várta, hogy felfalja, ha már végzett a cirógatással." 

"Ha Eva még szűz lett volna, most úgy elvörösödött volna, mint a saját haja." 

"Blackheath hercegével szeretkezett. 
Lefeküdt az ellenséggel."

"- ...Az irányításért él. Ez az egyetlen dolog, ami fontos az életében. Jó lenne már látni, hogy leszáll a magas lóról. Bárcsak én is láthatnám." 

"- Mi a kifogása a férfiak ellen? 
Eva hűvösen nézett a szemébe. 
- Nem tetszik a mód, ahogy a nőkkel bánnak."

"Egyáltalán nem volt jól. El akart temetkezni egy lyukban, aludni szeretett volna, és hagyni, hadd menjen tovább az élet nélküle."

"Valamit a feleség kedvéért megtenni. 
Idegen volt számára a gondolat."

"Lord Andrew tehát talán különbözik a többi férfitól. Ő talán - nem úgy, mint társai - tényleg figyelembe veszi és törődik a nők érzéseivel. Ez ritkaság. Eva azt hitte, hogy csak a mesékben léteznek ilyen férfiak, nem pedig a valóságban." 

"- Képzeld csak el - szólt vontatottan Eva, és megpróbálta megtartani hűvös arckifejezését. - Egy eszes férfi. Ki gondolta volna!" 

"Vajon sejtette-e Lucien, hogy mit tesznek a nővel azok az átható tekintetű, fekete szemek, az a halvány, tartózkodó mosoly?  Vajon hallotta-e, hogyan szorul össze mellkasában a szíve, hogy aztán elkezdjen irányíthatatlanul verni?"

"- Hihetetlenül érzéketlenül viselkedett - reccsent fel Eva. - Tisztán látszott, hogy nem akar táncolni vele.
- Tudom, de azóta hervadozott otthon az ágyban, amióta meghallotta a Lord Brookhamptonról szóló híreket, és itt az ideje, hogy visszatérjen az életbe. Jót fog tenni neki a tánc.
- Ön egy szörnyeteg.
- Ezt már hallottam..."

"- Azért jöttem, hogy bosszút álljak."

"- Maga tényleg egy veszedelmes ember, ha ennyire beleavatkozik mások életébe!
- Ezért neveznek úgy, hogy "A Veszedelmes".
- Találó elnevezés. Semmi kétség, hogy ön vívta ki saját magának.
- Ellenkezőleg - a férfi mosolya rendkívül dühítő volt. - Ravenscombe lakosai becenevet adnak a de Montforte család összes férfitagjának. Charles az Imádott, Gareth a Vad, és Andrew a Dacos."

"Esküszöm, soha nem bocsátom meg neki, ami tett!"

"- Fel a fejjel, édesem - ... - Ön legalább senkitől nem vár törvénytelen gyermeket." 

"Nerissa zavartan nézte sógornőjét, akinek arca alig leplezett izgalomtól ragyogott. 
- Bármibe lefogadnám, hogy Eva Lucien gyermekét várja!"

"- Mindnyájan akarat nélküli bábok voltunk ördögi terveiben, hogy minden fivérét, és a húgát... megházasítsa. Ő tényleg Veszedelmes!"

"- Nem számít, hogy mit gondoltok Lucienről és Eváról, de egy dolgot nem tagadhatunk: Tökéletesen összeillenek."

"- És Eva de la Mouriére-ből páratlan hercegné válik majd - fejezte be Gareth."

"- Gyűlölöm azt a nőt, és nincs kedvem megbocsátani neki, de ha Lucien valóban felelős, hacsak közvetve is, Perry haláláért, akkor a két átkozott megérdemli egymást." 

"- Lucien büntetésére!" 

"- Hogy merészeli akárki is megmondani nekem, mit tegyek?...
- Azt hiszem, Luce, Anglia királya nem akárki - szólt vidáman Andrew." 

"Olyan dühös volt, hogy kész lett volna valami nagyon durvát és közönségeset tenni, például ököllel becsapni azokba a vigyorgó arcokba."

"- Gyűlölöm a férfiakat - szólalt meg fagyosan. - Ön volt az első, mióta szerencsétlen férjem meghalt, és biztosíthatom róla, az utolsó is..."

"- Nem áll szándékomban megosztani önnel a titkaimat. 
- Ó, szóval titokzatos nő akar maradni, ugyebár? 
- Független nő akarok maradni."

"- Dehogy nincs választása. A férfiaknak mindig van. És önnek, mivel herceg, még több lehetősége van, mint a többieknek."

"És ekkor kezdte igazán felismerni, milyennek érzi magát. 
Rémültnek."

"Ha a lány egy éles kést szúrt volna a szívébe, Lucien akkor sem érezhetett volna nagyobb fájdalmat... Nerissa a húga volt. Az egyetlen lánytestvére, a legkisebb gyermek, az egyetlen nő, akiért szívesen adta volna az életét is, csak hogy boldognak lássa."

"Lucien azt hitte, legyőzhetetlen, hogy a világ engedelmeskedik a parancsának." 

"A világ kicsúszott az irányítása alól. Soha nem érezte még ilyen tehetetlennek magát; ennyire összezavartnak." 

"Az ágyában akarta látni a nőt, de nem akarta, hogy az otthonában legyen." 

"Az ördög vigye el Evát!"

"Ennyi hatalmat még birtokolhat. 
Még a sírból is." 

"De maradj velem. Azt nagyon szeretném." 

"- Nekem is vannak rossz álmaim...
- Ébren van miattuk éjszakánként? 
- Nem - szomorúan mosolyogva nézett a tűzbe. - Már napközben annyira meggyötörnek, hogy azt hiszem, pihenniük kell éjszaka."

"- A férjem egy hitvány ember volt. Egy gyenge és gusztustalanul szánalmas féreg..."

"Ezek nőies érzések voltak. Védelmet adni akaró érzések. Veszélyes érzések. Olyan érzelmek, melyek összetört álmokhoz és meghasadt szívhez vezetnek."

"- ...Minden férfi egyforma, minden egyes átkozott férfi, ezt soha ne felejtsd el!"

"- Bármennyire is szeretik a testvérüket, bármennyire is szeretnék, hogy az önök ellen elkövetett vétkeim miatt büntetésként hozzábilincselve lássanak - nézett röviden, nyomatékosan Charles-ra -, nem mehetek hozzá. Nem áll szándékomban alávetni magam a házasság iszonyatos végzetének. Nem akarom feladni azt, ami a szabadságomból maradt, egy olyan ember miatt, aki visszaélne vele."

"- Az apák nem számítanak - mondta keserűen. - A gyermeknek nem lesz szüksége az apjára, és nekem sem."

"...Blackheath élvezi a zűrzavart, amit okozott..."

"Mennyire élvezi Blackheath, ha felfordulást okozhat."

"Bár azzal senkinek sem ártott, ha képzelődik - amíg el nem felejti, hogy a képzelet és a valóság két különböző dolog."

"- Biztosan egyetért velem abban, hogy ha várnunk kell a desszertre, még édesebb az íze."

"- Tudja Blackheath, maga a legnagyképűbb férfi, akivel valaha is találkoztam."

"Vicces, mit tesz a terhesség egy asszonnyal - gondolta."

"- Igazán Blackheath, nem tudom, miért kell folyton bosszantania engem - mormolta halkan Eva..."

"Ki fogja űzni az ördögöt, mielőtt az ártatlan gyermek a világra jön, és megtesz mindent, hogy meggyógyítsa Evát."

"- Ne aggódjon ennyire, kedvesem. Megígérem, hogy addig nem csábítom el, amíg meg nem ittuk a teánkat."

"- Ugyan, Blackheath, használja már azt a csepp eszét, ami a férfiak sajátja!"

"...addig nem nyugodna, míg le nem szakítja azt a páncélt, amit évekbe telt felépíteni, mely addig, míg nem találkozott ezzel a sötét, mindenható lénnyel, megóvta őt."

"- Ne fenyegessen, Blackheath, mert megbánja."

"- Gyűlölni akarom magát, Blackheath.
...
- Bevallom, asszonyom, jobban vágyom a jóindulatára."

"...s az álom gyorsan visszahúzódott azokba a sötét mélységekbe, ahonnét jött, magával rántva a rémületet is. Ott fog maradni, míg újra el nem alszik..."

"Nem tartották így, nem vigasztalták így, ilyen gyengédséget mutatva, mióta rég meghalt édesanyja tartotta szerető karjában, sok-sok évvel ezelőtt..."

"- Aggódom? Természetesen nem. De nem ébreszthet fel egy nőt a legmélyebb álmából a tudattalan elme ilyen ijedt tévelygéseivel, és nem hagyhatja, hogy magyarázat nélkül maradjon.
- Tehát aggódik - szólalt meg a férfi kimerült mosollyal.
- Persze, hogy aggódom, maga ostoba..."

"-...Meséljen a démonairól, és talán egy napon én is mesélek az enyémekről."

"Lucien odafordult hozzá, ránézett, és Eva már nem az arrogáns, mindenható herceget, a Machiavelli-szörnyeteget látta, hanem az embert a csendes, fekete szemek mögött... egy embert, aki különbözött attól, akinek mások hitték, egy mély lelkű, értékes és igazszívű embert."

"- Ön gúnyolódik a szerelmen, amit egy férj a felesége iránt érezhet, Eva, de a testvéreim nem is különböznek annyira apánktól. Jobban szerette anyánkat, mint a saját életét. Annyira szerette, hogy minden kiáltás, melyet szegény megkínzott teste kiadott, minden könny, ami végigfolyt az arcán, a sajátja is lehetett volna. Őrjöngött attól, hogy képtelen volt segíteni rajta. Dühöngött. Megpróbált elmenekülni, megszabadulni a fájdalom kiáltásaitól, melyek csak növelték tehetetlenségét..."

"Eva szíve összerándult, csak ennyit tudott tenni, hogy ne zárja a karjába őt - a férfit, aki sohasem szűnt meg kisfiú lenni, akit az elképzelhető legkegyetlenebb módon taszítottak a felnőtt létbe, a hercegségbe -, és úgy vigasztalja, mint az anya, akit elszakítottak tőle. Nem csoda, hogy ennyire vágyott az irányításra. Gyerekként nem tudta megmenteni szeretett apját és anyját. Nem csoda, hogy úgy próbálta meg leküzdeni a kiegyensúlyozatlanságot, hogy akaratát az őt körülvevőkre kényszerítette. Vádolhatja-e ezért őt?"

"- A pokolba, Blackheath, elérte, hogy a karomban akarjam tartani, hogy kisírjam a szemem a kisfiú miatt, aki volt, és a szenvedés miatt, amit ki kellett állnia...
- Nem fogom gátolni, ha így akar tenni. 
- Azt akarja, hogy a karomban tartsam? 
...
- Nagyon szeretném."

"- Bárcsak elűzhetném a fájdalmát, Blackheath. Bárcsak az a kisfiú visszakaphatná a gyermekkorát." 

"- Drága, Eva, nem olyan rossz dolog, ha valakinek van szíve.
- A szív nem jó semmire; csak összetörik."

"Csak akkor vette észre, hogy olyasmit tesz, amit soha nem tett volna, amikor a férfi ujja gyengéden letörölte arcáról a könnyeket.
Sírt.
Egy férfi előtt.
Valami furcsa ok folytán nevetni kezdett a könnyein keresztül. Felfordult a világ."

"A düh szimpatikusabb volt az elhagyatottságnál. Tulajdonképpen bármi jobb volt ennél az elmezsibbasztó gyötrelemnél, az időbe, térbe, hangulatba való bebörtönözöttségnél, a végtelen lelki közönynél, mely csak annyi erőt adott neki, hogy összeszedje emlékeit... hogy azon gondolkodjon, mi lehetett volna... és hogy sírjon."

"- Az anyám mindig azt mondta, hogy az esküvő a dolog könnyebbik része. A nehezebb rész az, hogy elviseljük a házaséletet."

"- ...Egy kis hancúrozás az ágyban... meghozza az ember étvágyát."

"- Hó és hideg a házasságunk estéjén. Milyen találó."

"- Mindent megtesz, hogy tönkretegye ezt a házasságot, de én ezt nem hagyom."

"- Igen, próbáljuk meg - pillantott a padlóra. - Sajnálom, Blackheath. Talán igaza van.
- Persze, hogy igazam van, kedvesem - küldte a nő felé legőrjítőbb, önelégült vigyorát. - Tulajdonképpen mindig igazam van."

"Vágyom erre. Vágyom rá. Miért küzdjek ellene? Miért küzdjek valami ellen, ami ilyen jólesik, ami egyikünknek sem okoz bajt, ami nem bánt meg addig, amíg nem adom neki a szívem?"

"Ne add neki a szíved - ez volt az a végzetes hiba, amit a múltban elkövettél. Add neki a tested... azt nem tudja megbántani. De soha ne add neki a szíved." 

"- Ha macska lennék, most dorombolnék..."

"- Teljesen összezavarod a szívem - mormolta. 
- Nos, herceg, ha ennyi az egész, akkor könnyebb kezelni téged, mint korábban gondoltam." 

"Feleségét gyermekkorától kezdve úgy formálták, hogy megvesse a férfiakat, és apja árulása vetette el benne a bizalmatlanság magját. Szerette volna megfojtani ezt az őst, aki így elárulta Evát, elszánt vágyat érzett, hogy bebizonyítsa, ő más, hogy ő soha nem csalná meg egy másik nővel, még az élete árán sem."

"Olyan dühös volt, hogy alig tudott gondolkodni. Soha - azóta, hogy apját kitört nyakkal holtan találta azokon a hideg kőlépcsőkön - nem érezte, hogy így elvesztette volna az irányítást, ilyen közel állt volna a... könnyekhez."

"Részeg. Még soha életében nem rúgott be. Soha nem volt hajlandó átadni elméje, teste irányítását valami akaratán kívüli dolognak... Részeg. És miért?
Egy nő miatt."

"Ó, Eva, végül megszabadultál tőlem. Örökre szabad vagy."

"...már nincs mit vesztenie, már mindent elvesztett."

"De most keserű bűntudattal ismerte fel, hogy az élet nem játékszer.
És a halál sem az."

"Megtanultam a leckét."

"Vele maradok, mert rettegek attól, hogy el kelljen hagynom. Rettegek attól, hogy ha egy pillanatra is itt hagyom, elhagy engem és meghal, ahogy apa tette. Ahogy anya tette. Nem hagyhatom ezt."

"...gyűlölte az elengedés hatalomtól mentes érzését."

"- Nem vettem észre, hogy közeleg - ismételte saját magának. - Nem hittem, hogy így fogok érezni.
- Úgy érted, egyik pillanatban határtalanul boldog vagy, a másikban mintha valaki szíven döfne?" 

"- ...csodálkozom azon, miért választják az emberek azt, hogy szerelmesek legyenek.
- Nem hiszem, hogy választanánk, Lucien. Néha a szerelem választ minket."

"A szerelem majd megtanítja a leckét a testvérének. Hadd tapasztalja meg Lucien az érzelmek egész skáláját, amit akkor érzünk, ha szívünket egy másik embernek adjuk... beleértve azt az ijesztő tehetetlenséget is, ami gyakran vele jár."

"- Lucien - Charles mosolya egyre szélesebb lett, s attól tartott, mindjárt nevetésben tör ki. A testvéreire nézett. - Végre szerelmes."

"Már biztonságban van. Annyi év bizalmatlanság, neheztelés és tettetés után végre biztonságban van.
Luciennel."

"Fájdalmat érzett, amikor Lucien elhagyta a szobát akár csak egy pillanatra is. Ragyogott az örömtől, amikor visszatért..."

"- Lucien - mondta fensőbbséges tekintettel Eva - azt teszi, amit mondanak neki. 
Egy jókedvű férfihang vágott a beszélgetésbe. 
- Mit fog tenni Lucien?" 

"Ó, ez az elengedés, a lemondás a hatalomról... tudta, hogy ez meg tudná ölni."

"- Az isten irgalmazzon nekünk! Mi a bánatos fene volt ez? - kiáltotta a legközelebb ülő tengerész rémülettől elkerekedő szemmel. 
De Lucien már mosolygott. 
- Andrew robbanóanyaga." 

"- ...ez az utolsó eset, hogy felengedek egy herceget az irányításom alatt álló hajóra. Előbb vonulok nyugdíjba, mint még egyszer ezt tegyem."

"- Milyen okos lányt vettem feleségül - lélegezte... - Szeretlek, Eva. Az hiszem, azóta szeretlek, hogy először az utamba kerültél. 
- Tudod, mit, drága egyetlen Blackheathem? 
- Tessék, kedvesem. 
- Én is szeretlek téged - Eva szeme ragyogott és Lucien látta benne a nő lelkét. A lelket, amely nem gyanakvó, nem bizakodó. Nem zárkózott, hanem nyílt. Nem cinizmus járta át, hanem teli volt reménnyel. - Szeretlek, Lucien, és a világon semmi nem jelent nekem többet nálad."

"- A kegyelmes úr készen áll - mondta. 
A kés a húsba vágott. És szavához híven, Lucien nem mozdult." 

"És kilenc hónappal e nap után, Blackheath hatodik hercege - a csoda, aminek nem lett volna szabad megtörténnie; az örökös, akinek nem lett volna szabad megszületnie - épen jött világra Blackheath kastélyában, abban az ősi tölgyfa ágyban, ahol mindegyik herceg és hercegnő aludt előtte, és ahová egyszer ő is elhozza majd gyönyörű feleségét."

"...néhány dolog soha nem fog megváltozni. Mindig huszonnégy óra lesz egy napban. A nap mindig keleten fog felkelni, és nyugaton fog lenyugodni. 
És a Sors, úgy látszik, mindig valóra váltja Blackheath ötödik hercegének kívánságait."