Egy mélyen összetett, szimbólumokkal dolgozó történet, amit a fülszöveg olvasását követően nem is gondolnánk. Elgondolkodtató, apró mozaikdarabkákból összeálló írás, melynek csupán a legvégén kapunk mindenre magyarázatot. Egy, a gyász feldolgozását lírai módon segítő kötet, ami kimondatlanul, észrevétlenül segít utazni az érzelmek viharos tengerén.

Történetünk főhőse a fiatal Oscar, aki egy napon felébredve egy hatalmas oroszlánt talál a szülei ágyában... Anyukája és apukája nyomtalanul eltűnik, csupán a gondosan, az ágy mellett elrendezett papucsaik árulkodnak arról, hogy előző éjjel nyugovóra tértek. Az oroszlán bűntudatosnak tűnik, a kisfiú pedig nem meri kimondani gondolatait - de mindannyian tudjuk, mit sejt.

Az oroszlán, "hogy próbálja jóvá tenni bűnét", megígéri, hogy a kisfiú mellett marad és mindenben segít neki. Megpróbálja helyettesíteni a köddé vált szülőket úgy, hogy elkíséri a fiút az iskolába, rajta tartja a szemét, s a hétvégén különböző programokat szervez neki. 

Az oroszlán jóllakott, s ígéretéhez híven most két-három napig nem is lesz újra éhes. De mi történik, mikor letelik ez az idő? S mit tanul addig a pillanatig Oscar?

Adam Baron kiválóan bánik a szavakkal. Története lassú folyású, az információkat apránként csepegteti, gondolkodásra késztet, csattanóját az utolsó oldalakra hagyja. Egész végig homályban tart, s bár a felnőtt olvasó érzi, hogy valami nincs rendben, mégsem tudja megfogalmazni, mi az, amit "nem tud", s bár sejthető, hová futunk majd ki a végén, az igazi magyarázatok mintegy megfejthetetlenek... Ez teszi olyan erőssé, áthatóvá, megfoghatatlanná, s mégis felemelővé ezt a könyvet - a sejtések, a sorok közül kiolvasandó történelmi események, a lélek hangjai, a gyógyulás folyamata, s végül a "megvilágosodás"...

Oscar egy átlagos, mindennapi kisfiú, akivel könnyű azonosulni. Nincsenek különleges, természetfeletti képességei, nem tűnik ki semmiben, sokkal inkább hibázik, elfelejt dolgokat és "bajba kerül", mint kortársai is a való életben. Szeret focizni, de nem túlságosan jó benne, ezért a csapatba se kerül be; elfelejti elvinni az iskolába a házi feladatot; félelmei vannak; a kedvenc mesekönyvét olvastatja fel hangosan századszorra is - nem véletlenül...; s egyszerűen csak igyekszik túlélni és túllépni...

Oscarnak szüksége lesz a hirtelen megjelenő oroszlánra, aki egyébként korántsem csupán a képzelete szüleménye, legalábbis nem abban a formában, amire az eddig leírtak alapján elsőre gondolnátok. Az oroszlánnak hatalmas szerepe van a kisfiú életében, de erre csak főhősünkkel együtt ébredünk rá.

A kötet cselekménye bravúros. Oscar és az oroszlán társaságában átélhetjük a palacsintakészítés nehézségeit, a bunkiépítés örömét, a tilosban járás izgalmát, részt vehetünk a Trafalgari csatában és találkozhatunk Nelson admirálissal, repülhetünk a II. világháborúban, szánkózhatunk a frissen leesett hóban, s szembenézhetünk a félelmeinkkel és az emlékeinkkel.

A történet gyönyörű emléket állít az elveszett nagymamának, akit apró visszaemlékezésekből ismerhetünk meg. Egy-egy elejtett mondat találja szíven a felnőtt olvasót és tudja, amit a célközönség még nem: miket is élt át a nagymama. Metaforák, szimbólumok, elejtett szavak, amiknek mind megvan a maguk szerepe és elemi ereje. Fontosak, s lehet, hogy nem mindenről kell vagy feltétlenül szükséges még beszélni a gyerekkel, de van, amiről nem ártana. 

A könyvet Demény Eszter megkapó fordításában olvashatjuk magyarul, míg a csodás illusztrációk Benji Davies munkái. A képi világ varázslatos, a fekete-fehér illusztrációk mozgóképként elevenítik meg a történetet, s a segítségükkel talán egy picit még inkább visszautazhatunk letűnt korok idejébe...

Esther Hartmann emlékére

1935-2021

Nagyi

Jan Paul Schutten és Tim Hogenbosch Tim-könyvsorozata második részéhez érkezett. 

A könyvsorozat első része, a Tim, az erdőjáró két évvel ezelőtt azonnal a kedvencemmé vált és a folytatás sem okozott csalódást! 

Főhősünk Tim, legjobb barátaival, Tippivel és Karcsival, a csókával szeli a határtalan erdőt, ahol a szárazság veszélyezteti az ebihalak életét; ahol krosszmotorosok zavarják meg az erdő állatainak nyugalmát; ahol majdnem lángra gyúl az egész aljnövényzet a felelőtlen turisták miatt; ahol árva kisrókák kerülnek a halál szélére...

Az írópáros 13 fejezetben meséli el hőseink további kalandjait, amiben a hős gyerekek megmentik az árva rókákat, levadásznak egy orrgazdát, megtisztítják az erdőt a szeméttől, gátat építenek és a sort még hosszan folytathatnám.

Az írópáros nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet a természet fontosságára, az állatok megóvására és az erdőben való helyes viselkedésre. Bemutatja, mit szabad és mit nem; mit tehetnek meg akár az egészen kicsi is, s nem fél megmutatni a negatív eseményeket sem, amiket bizony meg kell oldani...

Kiss Judit Ágnes újabb csodás történettel gazdagította a Pagony kiadó Zseblámpás Könyvek sorozatát. A Cirka és Firka kutya-macska barátsága után megérkezett Lívia, ​a varjú, ami egy kelésgyenge dolmányos varjú életéről mesél az olvasónak. 

Történetünk főhőse egy kelésgyenge dolmányos varjú, akit Krú és Kráv, a szülei féltó gonddal óvnak. A varjúpár egy étterem kukájából szállítja a falatokat négy éhes fiókájának, ám az egyikük nem fejlődik rendesen, majd egy napon kiesik a fészekből, s egy férfi talál rá...

A történet emberi főszereplője, s egyben az emberi jóság megtestesítője a Szárnyas Asszony, akit falubéli embertársai "bolond madaras asszonynak" hívnak... A nő rengeteg állatnak ad otthont, sérültnek és épnek egyaránt, ám a madarak mellett többek között kutyákat, macskákat, libákat is tart. A fészkéből kiesett kisvarjút az idegen férfi hozza el a házához, remélve, hogy az asszony befogadja és megmenti a kicsit, akinek nagynénje után, a Lívia nevet adta.

A Szárnyas Asszony állatorvoshoz viszi a varjút, aki szépen növekszik a nő otthonában. Lívia megtanulja a különféle szárnyasok hangját, s még a kávéfőző hangját is utánozni, összebarátkozik a macskákkal és kutyákkal, de tudja, hogy ő más, mint a többiek... 

Wéber Anikó Akit ​csak a fenyők láttak c. regénye a Zseblámpás könyvek táborát gazdagítja. A Pagony kiadó egyik újdonsága már a téli és karácsonyi időszakra koncentrál, s ahogy azt írónőtől már megszokhattuk, komoly témákat boncolgat...

Az iskolát a bezárás veszélye fenyegeti, az épület málladozik, s félő, hogy síparadicsom épül a helyére... Ezért a tanulók, tanárok és szülők összefognak és egy szép karácsonyi műsorral készülnek, melyre hivatalos a falu polgármestere és rengeteg újságíró is. A cél: megmenteni az iskolát!

A Zöld Lomb minden növendéke izgatottan készül az eseményre, a diákok próbálnak, díszletet készítenek, csupán egyvalaki nem izgatott: főhősünk, Miksa, a visszahúzódó, csetlő-botló fiú, aki szívesebben kóborol az erdőben és barátkozik az állatokkal. Miksa meg nem értett, csendes kisfiú, akit az osztály nagymenői mindig célba vesznek és szóban bántalmaznak... 

Az iskola igazgatója Bálint bácsi, egészen kivételes pedagógus, aki megengedi a fiúnak, hogy törpenyulára, Kekszre vigyázzon és nem kell részt vennie a nagypróbán??? sem. Miközben Miksa Kekszre vigyáz és a tornateremben megelevenedik a színdarab, karácsonyi varázslat kúszik a levegőbe, Keksz megszólal és teljesíti Miksa legnagyobb kívánságát - eltünteti őt iskolatársai és az iskolai személyzet előtt, így a fiú egy teljes hétig láthatatlan lesz!

Miksa szerethető, aranyos főhős. Igazi gyermek, határtalan fantáziával és naiv, még hívő gyermeki lelkivilággal, mely képessé teszi őt a csoda létrehozására... Társai azért bántják, mert jobbára magában szeret lenni, az őt sosem bántó természetben és állatok közt, s valamilyen oknál fogva mindig elront valamit, elfelejt dolgokat, vagy nevetségessé teszi magát. No, ezek a dolgok már csak abból is fakad(hat)nak szépen sorban, hogy mindig őt piszkálják a társai - elég nehéz úgy nem égetni magad, hogy közben attól rettegsz, melyik következő tetted vált majd ki valami cikiznivalót...

Jól ismerem ezt a helyzetet, engem is bántalmaztak az iskolában, ezért ezek a történetek mindig mélyen meghatnak és számtalan gondolatot indítanak el bennem... Szomorúan látom, hogy a mesebeli könyvlapokon is ugyanolyanok a pedagógusok, akik nem mernek tenni a bántalmazók ellen, akik sosem bűnhődnek meg tetteikért és mindig a "pici, bántalmazott" fél az, akin csattan az ostor...

Miért? Miért nem kaphatják meg a bántalmazók, a patkány iskolatársak soha a büntetést? Miért hiányoznak mindig ezekből a regényekből ezek, amik a valós életből is hiányoznak? Nem vagyok naiv, tudom, hogy nem a bántalmazó gyerek fogja ezeket a történeket olvasni, de végtelenül elkeserít, hogy nem bűnhődik meg soha egyik sem a tettéért, mert valahogy ez elsiklik amellett, hogy picit magukba néznek és a főhős felülemelkedik rajtuk. Értem, világos a mondanivaló, nyilván nem a főhősnek kell bosszút állnia, hisz az ő ártatlansága csorbulna, de ezek a mocskok a való életben is megússzák, és kérem, ilyen nincs, hogy egy Robifajta-patkány magába néz és elszégyelli magát. Ennek a része mese habbal és bár mindig van kivételt erősítő szabály, de könyörgöm, ha már Bálint bácsi ilyen remek pedagógus - a többi tanárral ellentétben - mi a fenéért nem kapnak büntetést a rongálók??? Miért kell a jól megérdemelt büntetést mindig megúsznia a bántalmazóknak? S ez nem csupán az én véleményem...

A bántalmazók ismét megússzák az általuk elkövetett bűnt, magukba néznek, s ez számomra azt a látszatot kelti, hogy ők mindent megtehetnek. Élik tovább világukat, itt picit magukba néznek, segítenek és megváltozik a viselkedésük Miksa irányában, na de kérem szépen, az eddigi összes patkánykodás emiatt ne felejtődjön már el... És ez a problémám a valódi élettel is, ezek a kölykök, felnőve is mocskos emberek élik a világukat, másban pedig örökre szóló lelki sérelmeket okoznak!!! Mivel a büntetés elmarad, fél csillag levonást kap tőlem a történet.

A történet a realitás talajának és a varázslat megtestesülésének ingoványos határán mozog. Maga a láthatatlansági szál és a háttérben megtalálható ésszerű, értelmes magyarázat számomra kristálytiszta volt már az elejétől kezdve, mégis jó érzés volt belegondolni abba, milyen lenne, ha valóban létezhetne efféle varázslat.

Az írónő meséjébe szőtte ama karácsonyi hiedelmet is, miszerint karácsonykor - több forrás szerint kifejezetten szentestén -, éjfélkor varázslat kúszik a levegőbe és az állatok képessé válnak a beszédre, melyet az ember megért. Jelen varázslatot képviseli Keksz, a törpenyuszi, s azt már mindenki döntse el maga, hogy Miksa lelkiismeretének, mély igazi valójának hangját, avagy a természetfölötti hangokat hiszi valódinak.

A történet egyik legnagyobb erőssége a karaktereiben rejlik. Miksa mellett szeretném kiemelni a számomra legkedvesebb szereplőt, Bálint bácsit, az iskola igazgatóját, akiről minden pedagógus példát vehetne!!! A férfi kedvességgel, igazi törődéssel fordul Miksa felé, rendkívül értékes gondolatai vannak, s noha elrugaszkodott némely cselekedete - ami nyilván csak a regény lapjain valósulhat meg -, öröm látni, milyen volna egy jobb világban élni; ha az igazgató és a tanári kar mind ilyen emberekből állna, megtehetnének efféle dolgokat; de a legfontosabb, mennyire jó volna, ha ez a kedvesség és segítőkészség, ami a férfiból árad, "megfertőzné" a megkeseredett, visszataszító pedagógusokat - értelemszerűen tisztelet a kivételnek -, akik homokba dugják a fejüket...

Mindent egybevéve úgy gondolom, ezt a regényt minden iskolásnak olvasnia kellene - a visszahúzódó, félénk gyerekeknek azért, hogy lássák, vannak, akik mellettük állnak, nincs miért félniük és igenis ki kell állniuk magukért, hogy ne hordozzanak életük végéig mély sebeket...; - míg a társaikat bántalmazó kölyköknek azért, hogy lássák, mekkora görények, s talán lesz közöttük olyan, aki magába száll, mielőtt túl késő lenne...

Jess Butterworth Mentsük ​meg a vörös pandát! c. regénye tavaly év végén látott napvilágot a Pagony kiadó gondozásában. A kötet a Zseblámpás Könyvek kiadói sorozat tagja, melynek célközönsége a 7-10 éves, már olvasni tudó korosztály, akiknek sikerélmény lehet a még több illusztrációt tartalmazó, nagyobb betűkkel és sorközzel szedett történeteket önállóan elolvasni. 

A kislány kalandozni szeretne, ám eddig erre még nem volt alkalma. A hatalmas változást és nagy áttörést a Kalandklub hozza el nyolc éves főhősnőnk életébe, ugyanis a Nepálban működő, s a vörös pandák állományát és természetes élőhelyét megóvó természetjáró csoport Tilly iskoláját is kiválasztja egy tavaszi szüneti* nagy lehetőségre! 

Tilly rendkívül fellelkesül a hír hallatán és meggyőzi édesanyját, hogy jelentkezhessen az útra. 

Természetesen hősnőnk álma valóra válik és két másik angliai diákkal - Anitával és Leoval - együtt Nepálba utazhat, ahol Julia, Pema, Rikesh, Steve, Pihe úr (kutyus) és az übercuki jakok gondjaira bízva vörös pandák után kutathat! Sajnos azonban az átvizsgálandó területen orvvadászok is felütik a fejüket...

A csodás, ámde veszélyekkel teli tájon játszódó történet tökéletes képet rajzol Nepálról és a természetvédők munkájáról; a kalandos, ám nehéz életkörülményekről, az orvvadászok borzalmas tevékenységéről, s miközben tanít, rengeteg fontos dologra hívja fel az olvasó figyelmét, úgymint vigyázzunk a természetre és az állatokra, s bár itthon talál nem veszélyeztetik az állatokat olyan mértékben az orvvadászok, mint a világ más tájain, bizony idehaza is találhatunk védett fajokat, akikről gondoskodhatunk...

A fülszöveg egy kalandosabb, veszélyesebb cselekményt ígért, mint amit végül a kötet magában rejtett, ugyanis az orvvadászok "csupán", mintegy fenyegető jelenlétként, állandó veszélyként jelennek meg a lapokon, s bár Rikesh elűzi őket az egyik éjjel folyamán, az olvasó ezeknek a jeleneteknek nem lesz a részese. Valószínűleg az írónő nem akarta a nyolc éves főhősnőjét ilyen komoly veszélybe sodorni, s az állandó, feszültséggel teli légkör is remek atmoszférát biztosít ahhoz, hogy a célközönség komolyan vegye az olvasottakat és elgondolkozzon ezekről a kérdésekről. Tilly egyébiránt nem egyszer kerül életveszélybe, példának okáért mikor észvesztő tempóban robog a szakadék felé a havas hegyoldalon, így a kötet nincs híján a torokszorító pillanatoknak. 

A regény elbeszélője Tilly, aki naplóbejegyzések formájában meséli el nekünk élete első nagy kalandját. A naplóbejegyzéseket követik a tényleges események, s mi beleláthatunk belevaló főhősnőnk gondolataiba és érzéseibe. A bejegyzéseket és felvonásokat - fejezetek nincsenek - apró körben elhelyezett vörös panda logók választják el egymástól, ami nekem különösen tetszett. A szöveget a naplóbejegyzéses formák, téglalapok, kiemelések és különböző betűtípusok mellett Kirsti Beautyman illusztrációi díszítik, akinek sikerült igazán hangulatossá tenni a kötetet. 

Az írónő remek leírást ad Nepálról, a fentebb említett orvvadászokról és természetesen magukról a vörös pandákról, akiknek több példányával is találkozhatunk a regényben. Ezen kívül rendkívül éles képet fest erről a titokzatos világról, és még arra is gondolt, hogy gondosan bemutassa a jakokat, a növény- és állatvilágot, valamint a nepáli fogásokat is, úgymint a currys ételeket, a lencsedhalt és a momo "gombócot"...

A Kalandklub első kötete teljes, lezárt egész, azonban a sorozatnak külföldön már négy része is megjelent, így kíváncsian várom, hogy itthon is olvashatjuk-e majd tovább Tilly következő kalandjait.

Senkit ne hagyj hátra! A kalandorok összetartanak!

Menj, ahol még soha nem jártál, tedd, amit még soha nem tettél!

Készülj fel a váratlanra, soha ne lankadjon a figyelmed!

Vigyázz az emberekre, az állatokra, és a környezetre!

Főhősünk Tim, egy erdész apa gyermeke, aki imádja az erdőt. A fiú, ha teheti és épp nem iskolába jár, apja oldalán kalandozik az erdőben, segíti annak munkáját, s közben természetesen mindent megtanul a növény- és állatvilágról, amely körbeveszi.

Tim imádja a természetet, de ez nem meglepő, ha a gyereknek olyan szülei vannak, mint a történetben szereplő felnőttek, akikkel közösen lehet a pocsolyában ugrálni, bőrig ázni és segíteni a bajba jutott állatokon.

Egyik erdei járőrútja során főhősünk sebesült madárkát talál, akinek eltört a szárnya. Az állatorvos útmutatásai alapján Tim és szülei gondjaikba veszik a kis sebesültet, aki hat hétig a fiú gondoskodására szorul. Így a család négy tagúra bővül Karcsi, a csóka személyével...

Az írópáros regénye egyfajta Fekete István-történet a legkisebbek számára... annak minden szépségével és leíró részeivel együtt. Az erdő és annak lakói, a környezet megóvása, az erdészélet szépségei mind gyönyörűen ábrázoltak, ami bizton beszippantja majd a 7-10 éves célközönséget. A kötetet azonban nem csupán a kis kalandoroknak ajánlom kézbe venni, de mindazoknak is, akik szeretnék egy picit közelebb érzeni magukat a természethez.

Főhősünk rendkívül szimpatikus, aranyos karakter, aki óvja és vigyázza környezetét, ügyel az állatok szükségleteire és épségére, s minden időben jól érzi magát a szabad levegőn. A család különösen a hóesést és a telet szereti, mikor az erdőre vastag, fehér hótakaró borul, s érintetlen és csendes minden. Ezt a képet sajnos mi már csak lelki szemeink előtt láthatjuk, azonban én emlékszem a havas tájra és a hóval fedett erdőkre gyermekkoromból, mikor én magam is a természetben jártam a szüleimmel. 

Sajnos manapság a globális felmelegedésnek "köszönhetően" se a havat nem élvezhetjük, míg a technológia fejlődése a szabadban töltött időt is megrövidítette. Bár mondanám, hogy túlzás lenne általánosítani, de kétségtelenül igaz, hogy a kütyük miatt sokkal kevesebbet vagyunk a természetben, mint régen, s ez érvényes felnőttre és gyermekre egyaránt.

Éppen ezért olyan gyönyörű ez a történet. Sehol egy elektronikai kütyü, csak a tartalmas, gazdagon együtt töltött idő a családunkkal és a barátainkkal, miközben egészségesek is maradunk, hisz semmilyen időjárási viszony el nem ronthatja a kedvünket. Szívet melengetően gyönyörű történet, ami felemeli a lelket, s felnőttként elgondolkodtat, mennyi mindent is elveszített az emberiség, s mennyi minden megváltozott a gyerekkor óta... Természetesen ezt a mai célközönség nem tudhatja, ám a szülőnek érdemes volna erről a témáról beszélgetést kezdeményeznie a történet olvasását követően, melyet akár közösen is "feldolgozhatnak".

A kötet a természet szeretetén túl középpontba helyezi a barátságot és mindenekelőtt a családot is. A szülő-gyermek kapcsolaton túl megjelenik a gyermek nagyszülőkkel való kapcsolata; láthatjuk milyen az, mikor hasznos ajándékot kap az ünnepelt; mi történik akkor, mikor valaki "farkast kiált"; mikor valaki nem érdemli meg a vadászengedélyt; mikor a kutyasétáltató felelőtlenül engedi szabadon a kutyát az erdőben; de az árnyoldalak bemutatásán túl természetesen az önfeledt játék a hóban (hógolyó-csata), a bajba jutottak megsegítése; a "hazugság" a nagyobb jobb kedvéért és a közlekedésben való segítségnyújtás is megjelenik a kötetben.

Egy remek lehetőségről szeretnék most nektek hírt adni. Ha még nem hallottátok volna, a Pagonynál nyári olvasós kihíváson vehettek részt, melynek keretén belül a kiválasztott Zseblámpás Könyvek megadott részleteit kell elolvasnotok és kitöltenetek a hozzájuk kapcsolódó feladatlapot. Akár már egy elolvasott részlettel is pályázhattok! 

A kitöltött feladatlapokat online felületre tudjátok feltölteni, s a játék végén még könyvcsomagot is nyerhettek!

A kitöltött feladatlapok beküldési határideje: augusztus 31.

Linkje: https://www.pagony.hu/palyazatok?quiz=34

A Pagony szuper könyveket válogatott össze a kihíváshoz, melyek közül én magam is többet olvastam. Három résztvevő kötet értékelését meg is osztom veletek.