Az idei adventi naptáram Nóri legújabb mesekönyve volt, melynek kialakítása lehetővé tette, hogy ebben a funkcióban használja az olvasó. A kötet 24 mesét rejt magában, melyek mindegyike Kétfélegyháza lakóiról, s történelméről szólnak.

December 1-jén rendkívüli idegállapotba kerültem az első mese olvasását követően. El nem tudtam képzelni, mi módon fogom majd vissza magam, hogy tartatni tudjam az egy nap/egy mese olvasást, s ne habzsoljam be az egészet egy ültő helyemben. 

Nóri varázslatos fantáziája, mint mindig most is pillanatok alatt beszippantott, s erővel kellett félretennem a könyvet másodikára. ^^ Ezt követően azonban bár néha volt még némi megingás, sikerült lelassulnom, s igazi adventi várakozás töltött el, melynek minden napi koronája az esti fejezet olvasása volt. 

Kétfélegyháza varázslatos egy világ, ahol jó lehet élni. Varázslatos, de nem csupán azért, mert itt emberek és állatok élnek együtt, ló és macska vezeti a patikát, élő kakukk szól a toronyórában, boszorkány segít a bajbajutottakon, de azért is, mert egy igazi összetartó, szerető közösség éli mindennapi életét, akik segítenek a másikon, ha baj van. 

Nóri pazarul szőtte meséjét, szálak forrtak össze, elképesztő kapcsolati rendszerek elevenedtek meg, s egy mesebeli kisváros kezdetét, múltját és jelenét építette fel. Nem győztem kapkodni a fejem, s mikor egy-egy kedvencemmé vált szereplő újra felbukkant - még ha csak pár sor erejéig is - nagyon örültem. 

A kétfélegyházi toronyóra - szívmelengető, gyönyörű történet egy aprócska kakukkról, akire - kíváncsisága miatt - egy teljesen új, boldogabb élet köszön.

Cincinella, a parányi "Hamupipőke-kisegér" meséje, ami egy az egyben a hercegnő történetét juttatta eszembe, s mégis tudott egyedi lenni. Az egérlány szerelme Elemérrel a szívem csücske lett, s nagyon öröltem, hogy megjelentek még a történet folyamán.

A kőtorony titka - Huhonkár varázsló megkapó története, kinek Málinkóhoz fűződő kapcsolata szinte könnyekre fakasztott.

Szeretném kiemelni még A félénk hópehely meséjét, ami nem kedvenc mese lett, ellenben a legszomorúbb történetet rejtette magában, s ennek rendje és módja szerint keserédes érzelmeket váltott ki belőlem. A hópihék rövid élete, kívánságaik be - vagy épp be nem - teljesülése szép és fájdalmas is volt egyben, s nem számítottam egy ennyire melankolikus mesére december 22-én. Ki kellett beszélnem magamból, hogy feldolgozzam, szerencsére a férjem mindig meghallgatja végtelen meséimet... ^^

Kétfélegyháza decemberét Orosz Annabella gyönyörű illusztrációi keltették életre, kinek stílusában sosem csalódok. Több kedvenc képet is avattam a gazdag képi világból, s természetesen még további életképek megelevenedésést is szívesen fogadtam volna. :P Határ a csillagos ég!

Majoros Nóri gyönyörűen ír! Ezt mindig is tudtam. Írásaiból árad a természet szeretete, s az sem titok, hogy szabadidejében állatokat ment, fogad örökbe és rajong értük. Állatközpontú történetei az utóbbi években megsokasodtak, s most egyik szenvedélyét, a lovaglást és a lovakat helyezte regénye középpontjába. 

Regényének főhőse egy fiatal lány, aki a lovaknak köszönhetően talál rá saját hangjára és ad esélyt magának a valódi, teljes értékű életre. A lovak itt gyógyító erővel bírnak, de természetesen szó sincs varázslattól. Azaz, lehet mégis csak nevezhetjük annak... 

Történetünk főhősnője Szakács Irén, egy duci, visszahúzódó, ötödikes lány, aki édesanyjával és annak új kedvesével, Andrással a nyáron költözik a Duna-holtág partjára, ami természetesen szeptembertől iskolaváltással is jár. 

Az új osztálya egyrészt semlegesen fogadja, mintegy "nem túl sok vizet zavar" alapon, másrészt igenis érzik a jelenlétét. "Őskori" neve és testalkata miatt Iri hamar az osztály céltáblájává válik, s a lányt többször megalázzák, kinevetik és szóban bántalmazzák. Egy napon Iri nem bírja tovább...

Nórinak már a regény elején sikerült megríkatania. Érzékletes írása, s az Irit ért bántalmazás visszarepített az iskolapadba, feltépte a sebeimet, s patakzottak a könnyeim. Végtelenül szomorú voltam, sirattam Irit és magamat is, s a még kismillió gyereket szerte a nagyvilágban, aki ilyen-olyan oknál fogva kénytelen elszenvedni osztálytársai bántalmazását.

A könnyeimet Márti, a kislány édesanyja szárította fel, aki gyönyörű szavaival, teljes figyelmével és minden szeretetével fordul a lánya felé. A nő az osztályfőnökig megy a problémával, amit Iri értelemszerűen nem szeretne, azt hiszem, mindenki számára sejthető okból. Az osztályfőnök a maga szintjén próbálja meg kezelni a problémát, olvasnivalót (Az osztály vesztese) visz az osztálynak, melynek témájából a bántalmazók azonnal leszűrik, hogy ez bizony Iri miatt van... Az efféle röhögö patkányoknak ez csupán olaj a tűzre, s a közös olvasmányfeldolgozás sem úgy megy, ahogy azt a tanárok, rózsaszín ködös agyukban elképzelik.

Új otthonától nem messze lovak élnek. A Táncos-tanyán azonban egy vasvillával felszerelkezett nő, a tizenharmadik javasasszony, egy igazi boszorkány, nevezetes Györgyi él, aki sasszemmel vigyázza lovait. A nő eleinte halálra rémiszti Irit, ám a sors úgy dönt, mindkettőnek szüksége van a másikra a változáshoz...

Györgyi rendkívül mogorva, magának való és szigorú szabályai vannak, de úgy dönt, a szárnyai alá veszi a kislányt, aki így a lovak közelében lehet. Minél több időt tölt Irénke a lovakkal és Györgyivel, úgy alakul át az élete. Szépen-lassan feltűnnek a barátok, Iri megerősödik testben és lélekben és szülei válásából adódó új körülményeket is sikerül teljesen feldolgoznia.

Nóri története nem egy egyszerű, új "lovaskönyv". Bár a lovak központi szerepet játszanak benne, ahogy a szereplők életében is, ez a kötet annyi mindent rejt magában. 

Szakács Iri története lányregény, segítőkönyv és szórakoztató kalandregény is egyben. Alsó tagazotos korú gyerekeknek kifejezetten ajánlott olvasmány, s jó lenne, ha minél több felnőtt köztudatában megjelenne a létezése, hogy a gyermeke kezébe adhassa, ha azt bántják az iskolában! Zsepit azért készítsetek az olvasáshoz!

Grantálom, hogy a történet bátorságot ad, rámutat mindazon helytelen döntésre, amik visszatartnak a cselekvéstől, elgondolkodtat, tanít, s a lovaglás szépsége mellett megmutatja ennek a hobbinak az árnyoldalait és nehézségeit is. Foglalkozik a lótartás- és gondozás nem kikerülhető, fontos feladatával, s nem fullasztja rózsaszín cukormázba a folyamatot, amin mindenki átmegy, aki szeretne megtanulni lovagolni. Felelős állattartásra hívja fel a figyelmet, megmutatja a munka piszkos részét, amivel máris kiemeli a többi vattacukorral megszórt lovaskönyv táborából, amiben a mesei vonal mindig túloz és nem fedi a valóságot. 

Iri szerethető karakter, könnyű vele azonosulni az egyszerű olvasónak is, akit társai nem bántanak. Érzéseit, magányát és fájdalmát azonban az fogja megérteni igazán, aki átélt hasonlókat. Nem tagadom, olvasás közben a pokolba kívántam minden olyan mocskos osztálytársát, aki bántotta őt, s nem tudom és nem is akarom szebben kifejezni magam ebben a témában, mert ezek a nagypofájú gyerekek nem érdemlik meg a regényekben kapott jóságot és figyelmet, amit végül mind megkapnak, hisz egy gyerekkönyv célja a pozitív tulajdonságok és tettek kihangsúlyozása, amivel az írók igyekeznek megmutatni, hogy nem szabad lesüllyedni a bántalmazók szintjére, hanem feléjük emelkedve jól kell élni és annak meg lesz a jutalma. Szép gondolat, de sajnos az élet nem ilyen... 

Iri mellett több szereplőt is kiemelhetnék valamilyen tulajdonsága miatt. Márti csodálatos anya, Vivien egy szerethető, próbálkozó "mostohaanya" (akinek a távozását sajnáltam is), Domi igaz barát, Györgyi rendkívüli tanár, akit az élet megcibált, Annaróza és Dorina pedig két megtépnivaló nyomorult (nem, nem tudtam sajnálni őket a legvégén sem). 

"...ráérősen megtervezte a saját sírkövét, öt változatban. A halál oka mindegyiken szerepelt: Ifjú szívét nem ló patája törte darabokra, hanem a szívtelenség vasvillája."

Majoros Nóra A ​sivatagi róka és a vándorok c. mesekönyve az Állati kalandorok könyvsorozat második kötete, melyben az írónő Észak-Afrika lenyűgöző vidékére kalauzolja az olvasót. Az izgalmas cselekmény mellett rengeteg érdekes információt tartalmazó történetet Solymár Albert Géza gyönyörű festményei keltik életre, aki igazi sivatagi hangulatot varázsol az olvasó otthonába.

Engem már a kolibriról szóló mese is teljesen elvarázsolt, ám most a sivatagi róka letaszította a meseszép apróságot a dobogó első fokáról, s mivel a vidrákat is rettentően szeretem, kíváncsi leszek három történet után miként néz majd ki a dobogó... :3

A róka Észak-Afrikában, a Szaharában él. A forróság elől nappal általában a családi üregbe bújik, míg gyomra maró éhsége éjszaka szólítja őt vadászatra. A napok telnek-múlnak, majd a homokfelhő váratlan látogatókat hoz a területükre...

A róka élőhelyére emberek érkeznek, akik leverik sátraikat. Főhősünk mindeddig nem hitt az emberek létezésében - bárhogy susogott róluk a szél -, s érdeklődve figyeli tevékenységüket, míg nem egy napon egy testvérpár játéka köti le minden figyelmét. A róka egyre közelebb és közelebb megy a lányokhoz, akik felverik egy skorpió nappali szunyókálását, akivel főhősünk élet-halál harcot vív.

Nem titkolt célja a tanítás, az állatok valódi tulajdonságainak és életvitelének bemutatása a túlzó - és sokszor téves - mesei jelzők kihagyásával. Története gördülékeny, informatív és szórakoztató egyben, s egyáltalán nem érződik rajta semmiféle erőltetett tanulási célzat.

Ezekre a kérdésekre és még sok-sok másikra is választ kaphattok, ha fellapozzátok a kötetet, melyben róka és ember találkozik, s tanul egyest s mást egymásról... Ám a róka és az ember egészen másfajta álmokat és kívánságokat dédelgetnek... Vajon végül a szavak, avagy a szemléltetés lesz a legnagyszerűbb tanulási forma?

Ahogy az előző kötetben, úgy a mese végén itt is találhatunk egy ismeretterjesztő leírást, mely most Egyiptom környékére, a sivatag sokszínű élővilágára helyezi a hangsúlyt. Itt kiegészítésre kerülnek olyan, a mesében olvasott apró elejtések, amik még gazdagabbá és érthetőbbé teszik a történetet, s a beduin szavak valódi jelentésére is fény derül - amiket lehet találgatni olvasás közben, vajon mit is jelentenek? /Noha a megszólítások a szövegkörnyezet és a családi rendszerek alapján azért kikövetkeztethető a szemfüles olvasónak./

A rengeteg apró információmorzsa és a gondos odafigyelés, az ott élők kultúrájának ilyen fokú beleépítése a történetbe, az észak-afrikai nyelvek szavainak beleszövése a magyar szövegbe mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó maga is Észak-Afrikába csöppenjen olvasás közben, s teljesen átadja magát a sivatagi eseményeknek. Olvasás közben szinte érezhető a nap perzselő melege, az éjjel kellemesre hűlt homok, a víz életmentő hűvössége, a természetben élő állatok félelmetes képességei és az éjszaka veszedelmei...

A mese pillanatok alatt magába szippantott, s kellő hosszúságú volt - persze nem mondom, hogy nem olvastam volna még szívesen tovább a történetet. ^^

"A sivatag nagy - tanakodott magában. - Folytatódik a forrás szikláin túl, és ott ér véget, ahol csak a szél jár. De jött az ember, és most nem tudok szabadon járni. Ez nem a sivatag rendje szerint való dolog. Az ember nem jó."

A 3-5-8 ​perces mesék sárkányokról és más varázslatos lényekről c. antológia a Pagony kiadó gondozásában látott napvilágot. 

A kötetbe 19 magyar szerző írt sárkányokkal, koboldokkal, vasorrú banyákkal és egyéb mitológiai, mesebeli lényekkel teleszőtt mesét, melyet Láng Anna illusztrált tőle megszokott gyönyörű képeivel.

A kötet az un. 3-5-8 perces mesék táborát erősíti, mely azt jelenti, hogy az egészen nyúlfarknyi meséken túl, több oldalas, bonyolultabb szövésű mese is helyt kap, így a szülő akár két különböző hosszúságú történetet is felolvashat a gyerkőcének lefekvés előtt.

Jelen gyűjtemény 6 db három perces, 6 db öt perces és 7 db nyolc perces mesét tartalmaz, melyek között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét.

A válogatásba rengeteg kedvenc íróm is írt, s igencsak nehéz volt kedvencet választanom a mesék közül. Szőrösszívűnek kellett azonban lennem, s kiemelnem párat a többi közül, hisz minden mesét bemutatni igazán képtelenség volna...

Élvezetes olvasmány, amit majdnem egy ültő helyemben behabzsoltam. Kíváncsian vártam a következő és következő mesét, ki mit hoz ki ebből a témából. Jól esett különféle mesevilágokban barangolni, melyek közül volt, ami visszarepített a magyar népmesék világába, s volt, hogy a modern világba kúsztak be a fantasy-elemek. Emiatt több érdekes élményben volt részem olvasás közben...

A 3 perces mesék közül minden kétséget kizáróan Mrena Julianna történetét emelném ki, aki szórakoztató, humorban gazdag verses meséivel verhetetlen a maga műfajában kortárs magyar íróink között. Most egy olyan, nem mindennapi kissárkányt teremtett, aki nem azt csinálja, ami egy sárkánytól elvárható lenne, s bár szülei szeme fénye, mégiscsak jó volna, ha sárkányként viselkedne... Ennek megoldása végett a szülők orvoshoz fordulnak. 

Előbbi kellemes meglepetés volt számomra. Az író Áram nélkül c. ifjúsági regényével lopta be magát a szívembe, de kisebbeknek szóló írásához még nem volt szerencsém (kivéve az Apufa, de azt nem sorolnám kifejezetten a "mesék" közé...).

Kolozsi sárkánya idegen országból költözik cselekményünk helyszínére, ami az óvodaváltoztatáson túl még névváltoztatással is jár a számára, hiszen ki tudná kimondani az ő kacifántos nevét? Az új környezettről és beilleszkedéstől való félelem mellett azonban ott van az is, hogy a sárkányoktól mindenki retteg, hisz vérszomjas, folyton tüzet okádó rémségként gondolnak rájuk... Vajon sikerült beilleszkednie Gábornak az új oviba?

Mészöly Ági meséjének főhőse a dracénának nevezett fa, melynek neve a sárkányfa, az ógörög nőstény sárkány nevéből ered. A fa távoli rokonai, a sárkányok közé vágyik, s bármit megadna azért, hogy végre ő maga is a felhők fölött repülhessen. Egy boszorkány teljesíti a kérését, ám társai szerint nagy árat fizet érte...

Berg Judit a hisztinek, az ellenállásnak teremtett egy sárkányt, aki megtestesíti főhősnőnk dacos viselkedését, ellentmondását és duzzogását. Ám míg történetünk elején a sárkány egészen aprócska, az idő előrehaladtával, ahogy nő a harag a kislányban, úgy növekszik ő is... A kislány pedig már nem akar mindig duzzogni és ellenállni a szüleinek. Mi lesz a megoldás?

A tavalyi évben felfedezett Simonfalvi Ancsa meséje ismét egy királyról szól, aki népe kérésének eleget téve felkerekedik, beveszi magát a rengetegbe és megpróbálja megtalálni a félelmetes sárkányt, amitől alattvalói rettegnek. A király azonban újra és újra elodázza a találkozást, hisz a lelke mélyén nem szeretné bántani a sárkányt, aki természetesen szemmel követi a király útját...

Majoros Nóra Menyus ​mindenmentes süteménye c. gyönyörű, szívmelengető meséje a Csimota kiadónál látott napvilágot a nyár folyamán. Már nagyon vártam, hogy kézbe vehessem a kötetet, kíváncsi voltam, mit tartogat számomra, s bár mondhatni teljesen mást kaptam, mint amit vártam, azért annak rendje és módja szerint rabul is ejtett... :3

A "mindenmentes" szó azért elég árulkodó, s az ember szeme előtt elsőre egy olyan forgatókönyv pereg le, ami középpontba helyezi az ételallergiát és az allergiás gyerkőcök (és emberek) korántsem könnyű helyzetét, s noha a téma meg is jelenik a kötetben, mégsem olyan formában, mint elsőre gondolnánk...

Főszereplőnk Tálas Menyhért, a Torkos Táltos cukrásza és egyben vezetője is. A fiatal férfi napi rutinja minden nap a megszokott mederben folyik. A városi népség egyes tagjai minden nap pont ugyanabban a percben jelennek meg nála a finom kalács, forró kakaó, briós magukhoz vételéért és természetesen problémáik kicsacsogása végett, melyet Menyhért szívesen meghallgat, ám ő maga nem kérdezősködik.

Így megy ez nap nap után, s senkinek sem tűnik fel, milyen magányos lehet is Menyhért, aki dagaszt, gyúr, süt és esténként megírja a postáját - ugyanis, amolyan igazi "régimódiasan", kézzel írt levelekkel tartja a kapcsolatot ismerőseivel. 

Csillámcsülöknek nincs otthona, magány feszíti szívét és allergiás! Mire? Mindenre! Főhősünk pedig ezt nem hagyhatja annyiban, ezért ideiglenese bezárja a boltot és nekilát, hogy olyan süteményt készítsen, amit a kitagadott egyszarvú is bátran elfogyaszthat!

Adott egy szerethető, csendes cukrász, aki nap mint nap lelkesen szolgálja ki vendégseregét, s akinek jelenlétét és figyelmét az emberek egy idő után természetesnek veszik. Az emberek hajlamosak a saját problémáikkal elfoglaltak lenni, ám más bajára már nem kíváncsiak. Nem veszik észre a jót, amihez hozzászoktak, ám annak fájó hiánya égeti a lelküket. Szerencsére Nóra meséjében az emberek pozitív irányba fejlődnek, a morgolódás elmarad, s következik az önmagukba való betekintés, melynek során felnyílik a szemük és rájönnek, mennyit is jelent számukra Tálas Menyhért...

...akit kitagadtak, aki szintén magányos, s talán nem is allergiás mindenre, s csupán a lelkéből fakadó betegség nyomja rá a bélyeget a testére is. Csillámcsülök eleinte rendkívül modortalan, mogorva, de egy olyan nem mindennapi emberrel hozza össze a sorsa, aki nem adja fel... Kíváncsisága feléled és azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom - meggyógyul! 

Mint minden varázslattal átszőtt mese, úgy biztos, hogy Menyusék története is mindenkinek mást ad majd. Lehet szemöldököt ráncolni, sorok mögé nézni, változni, megoldást keresni a segítségével saját problémáinkra, de egy dolog kétségtelen - mindenkiben gondolatokat ébreszt majd!

A korántsem átlagos és a megszokottól igencsak illusztrációkat Rácz Eszter Anna készítette, kinek Menyus figurája azonnal megnyert magának, ám az egész látványvilágot szoknom és emésztenem kellett, mielőtt rájöttem, hogy valóban illik ehhez a történethez. Kedvencem a képi világ nem lett, de ötletessége (pl. az oldalszámok elhelyezése) mindenképpen elismerésre méltó.

Majoros Nóra A ​kolibri és az Erdő Ura c. mesekönyve a Kolibri kiadó gondozásában látott napvilágot. A kötet az Állati kalandok könyvsorozat első része, melynek második felvonása ősszel érkezik és "egy nagy fülű kicsi rókáról" szól majd... 

Az írónő - mint ahogy azt már kedves olvasóim tudhatják - nagyon szereti a természetet, az állatokat és növényeket, s ez a hatalmas szeretet meg is látszik az írásain. Jelen kötetben Nóra Costa Rica vidékére kalauzolja el olvasóját, ahol különleges, egyedi állatokat mutat be nekünk egy apró kolibri szemén keresztül, akinek az élete egy monumentális kalandnak köszönhetően örökre megváltozik...

Itt él főhősünk, a parányi kolibri, aki egy bájos, a dzsungel veszélyeitől védett ház kertjében éli mindennapjait, ahol szépsége és aprósága lenyűgözi a vele együtt lakókat - a mókust és a papagájt. A kis kolibrinek azonban egy nap elege lesz abból, hogy társai "Mütyürkének" hívják, s amilyen önérzetes, konok és vakmerő, éppolyan hatalmas kalandba sodorja bele túltengett önbizalma...

Társai óvatosságra és hideg fejjel való gondolkodásra intik a durcis kolibrit, aki azt állítja, bátrabb mindnyájuknál... A papagáj azonban lehűti a fejét, s azt mondja, az erdőben él a jaguár, az Erdő Ura, előtte legyen ilyen vakmerő... A kertben nem fenyegeti semmi veszély, hát mire ez a nagy mellény?

Mütyürkénk a legfafejűbb kolibri, akihez valaha könyvben volt szerencsém. ^^ A vakmerő, kissé öntelt madárka sokszor inkább botor, mint bátor, ám akaratereje és elszántsága csodálatraméltó. Ezek a tulajdonságok juttatják el őt végcéljához, mely bár nem abban a formában következik be, mint azt eltervezte, vagy épp az olvasó várná, mégis megtörténik és jóleső érzést, megnyugvást hoz magával.

Nem mondom, hogy néha nem csaptam volna kupán hősünket, akire néha ráfért volna a nevelés, ahogy azt sem vitatom, hogy ha egytized részét megkapnám a magabiztosságának, már túlcsordulna bennem is (el is lennék vele, soha nem tapasztalt érzés lenne ^^), az út, melyet bejár, s amin rengeteget tanul; a veszélyes helyzetek, melyeket túlél mégis szerethető főhőssé teszik őt. A mese megmutatja, hogy a legkisebbek is érhetnek el nagy sikereket, ahogy azonban arra is rávilágít, hogy ne menjünk fejjel a falnak, hisz saját egészségünk és testi épségünk bánhatja a túlzott felelőtlenséget, konokságot. Mütyürke veszélyérzete csupán egy-két helyzetben, torokszorító pillanatban ébred fel - ezek egyike a banánpókkal való találkozás, míg a másik a "minijaguár", avagy a cica támadása. Higgadtsága és elszántsága csodálatra méltó, a jaguárral való találkozása pedig egyenesen tökéletes lezárása volt a történetnek! Kettejük közös jelenete magasztos, s mikor hősünk eléri a célját, az olvasót is megszállja valami különös békesség érzet.

Főhősünk útja során nem csupán a közép-amerikai dzsungel veszélyes mélyére pillanthatunk be, de az emberek ottani munkájára is vethetünk pár pillantást. Természetesen a hangsúly az állatokon marad, ám az emberek elengedhetetlen részét képezik a történetben megjelenő folyamatoknak.

Nóra leírásai továbbra is lírai szépségűek, a cselekmény sodor magával, s közben ismét észrevétlenül rengeteget tanít. Az ő szövegét egészíti ki, s jeleníti meg festményeken Solymár Albert Géza, aki konkrétan elhozta nekünk a dzsungel élővilágát és annak színkavalkádját. Varázslatos!

Külön meg kell köszönnöm az alkotóknak - illetve bárkinek, aki e mellett döntött -, hogy a hatalmas pókok nem kerültek illusztrálásra a maguk teljes fényében! Pókiszonyosként én inkább a tengerbe vetettem volna magam - a kolibrivel ellentétben -, ha egy konténerbe zárnak egy olyan förtelemmel - elnézést kérek azoktól, akik szeretik őket, számomra viszolygást és halálfélelmet jelentenek -, éppen elég volt (számítottam is rá) olvasni róluk és hálóikról. A banánpók aprócska megjelenése és kikandikáló nyolc lába több mint elég volt nekem, de nem tagadom, hogy nagyon nevettem, mikor megláttam, miként sikerült papírra vetni, s mégis figyelni arra, hogy az esetleges pókiszonyos olvasók se dobják el a könyvet olvasás közben. ^^ Szóval örök hálám! Tényleg!

A mesén túl a kötet több extrát is tartalmaz, melyben megtudjuk, miért is íródott ez a kötet, mit várhatunk a következő résztől, ám Nóra egy esőerdei állatvilág lexikont is tartogat nekünk, ahol további érdekes információkat mond el a történetben megjelenő állatokról, amikhez külön illusztrációk is készültek. Az állatvilág bemutatásán túl a kávébabról és annak feldolgozásáról, "világkörüli útjáról" is olvashatunk, s mindezek mellett még egy rendkívül frappáns keresztrejtvényt is kapunk, amit ha megfejtünk, oklevelet is küldenek számunkra! Én magam nagyon élveztem a rejtvény kitöltését, amit akár egyedül, akár közösen szülőkkel együtt töltsetek ki ti is! A szórakozás garantált!

"...mert még egy mérges pók és az éhhalál lehetősége sem annyira félelmetes, mint a tenger." 

*(Blogger megjegyzése: nem tudok úszni, de inkább belevetném magam a tengerbe, minthogy össze legyek zárva egy hatalmas pókkal... ^^)

Majoros Nóra Kerti ​őrség c. meseregénye a Móra kiadó gondozásában látott napvilágot. A Móra EDU, valamint a Nagykaland sorozat legújabb kötete ezúttal a környezetismeret témakörébe kalauzolja el az olvasót, aki egy olyan kertbe nyerhet bepillantást, amit emberi gazdái mellett egy manó, egy hűséges kutyus és egy mezei cickány is féltő gonddal ápol és őriz...

Gyönyörű nap virrad Frici bácsi és Frida néni tanyájára, akiknek a napját a postás néni érkezése teszi még boldogabbá. Az idős házaspárnak unokája született, ezért úgy döntenek, felkerekednek, s segítenek a csöppség körül az újdonsült szülőknek.

No, igen ám, de mi lesz a hatalmas és gyönyörű kerttel, amit bizony gondozni kell? Egy hétig mégse maradhat teljesen gondozatlanul...

Frida néni természetesen erre is tudja a megoldást! Az emberek Baltacinra, a berkenyefa lombjában élő manóra bízzák a kertet, akinek segítségére lesz még Borbolya, a kutya - aki egyébiránt a házat is őrzi - és Zsezse, a mezei cickány is.

Hőseink nekilátnak a kert gondozásának és a mindennapi teendőknek, ám a locsolás és a gazok kiirtása mellett egy nem várt probléma is a nyakukba szakad... Felüti a fejét ugyanis egy éjjeli betolakodó, kinek kiléte ismeretlen, ám hatalmas károkat okoz a gyönyörű kertben...

A kötet két lábon járó botanikai lexikon is lehetne, ám Nóri pontosan tudja, mennyit írjon, hogy ne váljon szárazzá, mégis felkeltse a figyelmet és kutatómunkára ösztönözzön. A történetben rengeteg növény és állat szerepel, melyekről különböző mennyiségű információt szolgáltat nekünk. Ám ennek a könyvnek nem is az a célja, hogy részletesen bemutasson egy-egy növényt vagy állatot, hanem az, hogy megmutassa, milyen szépségek is vesznek körül bennünket, amikre vigyáznunk kell.

A szöveg játékos, s kutatásra sarkall, hisz felfed némi érdekes tényt egy adott élőlényről, majd "kiszól" az olvasóhoz, hogy nézzen utána annak egy növényhatározóban... Furfangos, ugye? :D

Főhősünk, Baltacin, a manó személyes kedvencemmé vált. Igazi egyéniség, aki kezdetben csetlik-botlik, mint társai, de ügyes, okos meglátásaival segít életben tartani a kertet. Főhőseink tökéletesen kiegészítik egymást, amit az egyikük nem tud, tudja a másik és fordítva. Borbolya igazi házőrző, ám koránál fogva már elég fáradékony és szeret lustálkodni is, ami sokszor komikus szituációkba sodorja őt magát és társait is. A leghumorosabb pofa talán Zsezse, a mezei cickány, aki amellett, hogy igazi jó barát, igazi haspók is egyben, aki végig is falatozza az egész történetet. ^^ Ki merem jelenteni, hogy a humoros jelenetek 80%-a hozzá köthető, de lehet alul is lőttem ezt a százalékot.

A mi világunkat a tündérmesével és a mesei elemekkel Baltacin karaktere köti össze. A manót emberi kertészeink is ismerik, s korántsem egy bujkálós, mitikus fajtával van dolgunk, hisz a létezése nem titkos. Nem kell rejtegetni őt az emberi szemek elől, s egyenrangú társként kezelik maguk Frici bácsiék is. Ez, az emberi karakterek távozása, valamint a természetfölötti és állati karakterek főhőssé tétele is igen jót tett a történetnek, hisz amellett, hogy környezetismeretre tanítja a nagyobbakat, a kisebbek számára egyszerű tündérmeseként is tökéletesen működhet.   

A korábban megjelent Nagykaland kötetekhez képest úgy vélem, Nóri kevesebb ponton törte meg a cselekményt, azaz kevesebb választási lehetőséget hagyott az olvasónak, ami összeszedettebbé, folytonosabbá és gördülékenyebbé tette a történetet. 

Persze lehetséges, hogy mivel egyre több ilyen típusú kötettel van dolgom, már én is "ügyesedem", viszont kétségtelen, hogy egyszer sem jutottam vissza ugyanarra a pontra, ami igazán jót tett, ugyanis a folyamatosan egy helyre való kilyukadást nem igazán szívlelem. Először sikerült "buktatók" nélkül végighaladnom a cselekményen és elérni a végét, ami felettébb jó érzéssel töltött el. (A kimaradt pontokat külön olvastam el.) Határozottan úgy éreztem, hogy sokkal kidolgozottabb ez a Nagykaland-kötet, s kristálytisztán nyomon követhető a történet, ami nem lapozgattat ezerszer ide-oda. 

A feladatok is érdekesek és izgalmasak, melyekben többek között megtervezhetünk ("lakberendezhetünk") egy odút, párosíthatjuk a madarakat a neveikkel, összeköthetjük a bicikli részit, keresztrejtvényt fejthetünk, s itt is végezhetünk kutatómunkát növények és állatok kapcsán. 

A kötetet Nyulász Melinda fekete-fehér illusztrációi díszítik, amik igazán hangulatossá varázsolják a történetet. Megjegyzem pókiszonyosként még ezek a vonalrajzok is a szívinfarktust hozták rám itt-ott, ellenben főhőseinkért, a madarakért és a rendkívül részletes növényillusztrációkért teljesen odavoltam. Ilyenkor sajnálom picit, hogy az illusztrációk nem színesek ebben a sorozatban, mivel azonban néhol a saját színezés is a feladat részét képezi, érthető a döntés.

A Nagykaland sorozat korábbi részeiből is jó szívvel ajánlottam már a blogon, nincs ez másként a Kerti őrség esetében sem, ami az írónő személye miatt még kedvesebb a szívemnek, mint a sorozat többi tagja. Szívből ajánlom mindazoknak, akik érdeklődnek a természet és a környezetvédelem iránt, akik szeretik az állatokat és növényeket, valamint szeretnék kiegészíteni a környezetismereti órák anyagát, netán meglepni a tanárukat némi érdekes információ elhintésével a tanórán, mely tudást ebből a kötetből bizton megszerzik majd, s még a suliban is jó pontot szerezhetnek maguknak vele! ;)