A hisztis kiselefánt története Afrikába kalauzolja el az olvasót, ahol szemtanúi lehetünk egy akaratos kiselefánt életre szóló leckéjének, aki soha nem azt akarja és soha nem akkor, mint családja többi tagja. A kiselefántnak a nagyok valami igazán fontosat tanítanak, minek hatására gyökeres fordulatot vesz a viselkedése, s sok mindent megért és elfogad.

A papagájok és a szörny az egyik kedvencem lett. Ebben a mesében a gyerekek a színekről tanulhatnak a papagájok és egy kaméleon történetének segítségével, melyben a papagájok halálra rémülnek valamitől, amit még soha nem láttak, de elmondásuk szerint "rettttttttentőőő ijesztőőőő!"...

A Magasugró bajnokság Egyiptomba visz minket, ahol bepillantást nyerhetünk egy ugróegér család mindennapjaiba, és "mindenestéibe"... ^^ Játék, verseny és a pocak finomságokkal való megtömése, miközben ugróversenyt tartunk a mese hallgatói között. (Másik kedvencem a kötetben.)

A csodatevő teve szintén egy forró éghajlaton játszódó mese, s ahogy láthatjátok, mind egzotikus tájakra vezet minket. Ebben a történetben egy, az ígéreteket valóra váltani képes teve és az elé járuló állatok párbeszédén, s a kívánságból következő változásokon van a hangsúly, melyből kiderül, hogy nem biztos, hogy jót teszünk magunknak azzal, ha "valami más" szeretnénk lenni...

Az utánozó majmocska egy picit komolyabb mese, legalábbis ebben már megjelenik az emberi gonoszság és a kizsákmányolás is. A történet és mondanivalója egyébiránt ismerős lehet. A középpontban egy túlságosan is vidám kismajom áll, aki megbántja társait, de aki végül megtalálja a helyét közöttük leleményességének és bátorságának köszönhetően. A csúfolódás azonban soha nem volt és soha nem is lesz szép dolog...

Aki nem ismeri a könyvsorozat felépítését, azoknak szeretném elmondani, hogy minden mese egy "cselekvéslistával" indít, melyben mind a meseolvasó, mind a mesét hallgató személyek instrukciókat kapnak. A mesékben kiemelt, félkövér és színes szavak - parancsok - vannak elhelyezve, melyekhez egy-egy cselekvés társul. Ezeket a hívószavakat és elvégzendő feladatokat a meseolvasónak a felolvasás előtt ismertetnie kell a közönségével, akiknek ezt követően figyelmesen hallgatniuk kell a történetet, s ha meghallják a vezényszavakat, végre kell hajtaniuk a "parancsot". Természetesen nem kell vérre menően betartatni a szabályokat, s ha valaki nem akar részt venni a játékban, nem kötelező, ám az én tapasztalatom az, hogy a gyerekek várják az újabb és újabb hívószavakat és nagyon élvezik azok végrehajtását. A meseolvasás folyama a cselekvések elvégzésének idejére megszakad, ekkor megvárjuk, míg mindenki végez, s a történetet csak ezt követően folytatjuk.

Szemléltetem ezt néhány példával. Nézzük meg a Magasugró bajnokság hívószavait, ami személyes tapasztalatból kiindulva remekül működött a gyerekek és a felnőttek körében.

"Hopp!" - ha elhangzik a szó, a gyereknek fel kell állnia és ugrálnia kell, minél magasabbra.

"Nyertem!" - ha elhangzik a szó, a gyerekeknek tapsolniuk kell.

Ezek a mesék azonban nem csupán erre jók. Segítségükkel igazságos versenyeket hirdethetünk, mozoghatunk, ami nagyon jót tesz; a gyerekek tanulhatnak a színekről, s a vezényszavak rávilágíthatnak nagyon fontos dolgokra, mint például (jelen kötet esetében) hogy csúfolódni nem szép dolog, vagy épp nem biztos, hogy a durcival érik el leghamarabb azt, amit szeretnének.