abszolútkönyvek
értékelés
ifjúsági
pagony
recenzió
Eva Ibbotson: A 13. vágány titka - Értékelés
Eva Ibbotson A 13. vágány titka c. kötet az Abszolút Könyvek kiadói sorozatot gazdagítja. A Pagony kiadó idén nyáron is kitett magáért. Jobbnál jobb címeket hoztak el piciny hazánkba, melyek között mindenki megtalálhatja a maga legújabb kedvencét.
Ibbotson ifjúsági regénye 1994-ben! látott napvilágot, s sokan a Harry Potterhez hasonlítják, de legalábbis ezzel a szlogennel ajánlják a célközönségnek. Az igazság azonban az, hogy a regény még az első Harry Potter előtt látott napvilágot, tehát ez tekinthető a korábbinak, az "alapnak", aminek jó néhány pontja valóban hasonlóságot mutat a sikerszériával.
Nem szabad azonban az írónőt koppintással vádolni tehát, hisz ő írta meg korábban a regényét, ami egyébiránt, véleményem szerint nem hasonlít azért annyira a Harry Potterhez...
A kiadó és a kiadói sorozat célközönségnek a 9-12 éves korosztályt jelöli meg, ám a történetnek vannak meredekebb pontjai, leírásai és varázslatos lényei, ami véleményem szerint indokolja az érettebb célközönséget, de legalábbis a 8-9 évesek ne ezzel kezdjék az olvasást... Érdekes vitatéma lehet mindazonáltal a regényben megjelenő sötétebb tartalom (néhány jelenetről van szó), hisz egyrészt a mai gyerekek sokkal többet láttak már, mint a '90-es évek gyerekei, a mai túlaggódó, "pihe" szülők azonban, akik a klasszikusok közelébe se engedik a gyerekeiket (tisztelet a kivételnek!), bizonyára nem örülnének az ijesztőbb leírásokat látva... Az értékelés során még visszatérek ehhez, most azonban térjünk rá a történetre.
"De ahogy vonszolta föl a lépcsőn a dög nehéz
krumpliszsákot a pincéből, olyan nyomorultul érezte magát,
mint még soha életében."
Történetünk két párhuzamos világban, de egy idősíkon fut. Létezik egy titkos sziget, amit emberek és különféle mitikus lények népesítenek be, s amit az un. honcsok köt össze a mi világunkkal.
A honcsok létezéséről manapság már csak emberek tudnak, hisz a Csingiling-jelenségnek köszönhetően az emberek már nem hisznek a varázslatban. A kísértetek azonban hűen őrzik az átjárót, ami kilenc évente nyílik meg.
A mi világunkban, a történet színhelye London, míg a honcsok kapuja a King's Cross pályaudvar 13. vágánya alatt található...
A gyönyörű, titokzatosan rejtődő sziget sok nevet viselt az évszázadok folyamán. Voltak, akik Avalonnak, voltak, akik Szent Martin-földnek, s voltak, akik a Hirtelen Köd Országának hívták...
A történet 1983-ban veszi kezdetét, mikor a sziget jóságos királynője egy kisfiúnak ad életet. A királyi pár és a szigetlakók sem lehetnének boldogabbak. A kisfiú okos, értelmes, de legfőképp tiszta és jóságos. S a honcsok megnyílik...
A herceg dadái felszállnak a kapuhoz induló hajóra, hogy üdvözöljék a szigetre lépőket, s a kapun át áradó illatokat szaglászva felidézzék gyermekkoruk kedves emlékképeit. A baj akkor történik, mikor a dadák már nem elégednek meg csupán az illatokkal, de karjukon a herceggel át is lépnek a kapun...
Eközben, a mi világunkban ugyanúgy zajlik az élet, mint mindig. Egy dúsgazdag házaspár mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermeke szülessen, ám a vágyott gyermekáldás nem akar jönni. Mrs. Trottle úgy dönt, örökbe fogad egy gyermeket, ám arra álmában sem gondol, hogy a gyermekhez nem azonnal tud hozzájutni, s várólista van...
A gonosz, kicsinyes nő márpedig gyermeket akar, most azonnal, s mikor meglátja a kosárban fekvő gyönyörű gyermeket, kinek egyetlen dadája! éppen bóbiskol, szörnyű tettre ragadtatja el magát.
Mrs. Trottle elrabolja a herceget, kinek hiányát a dadák csupán a honcsokon átlépve a saját világukba veszik észre. És a honcsok bezárul...
A szigetre kilenc évnyi szomorúság borul, ám a kapu egy nap újra megnyílik majd...
"- Ez nem csacsiság - ... - London tele van betörőkkel,
miért ne lehetne az ágyam alatt is egy?"
A 13. vágány titka egy ízig-vérig kalandregény, s tulajdonképpen kísértethistória is. A történetet átitatja a '90-es évek varázsa, s érződik, hogy egy "jobb" világban íródott. Az írói stílus, a buta kényszerektől mentes, izgalmas és érdekfeszítő cselekmény mind-mind egy olyan korba vezet, ami már sajnos letűntnek számít...
Hogy részletesebben is kifejtsem ezt, s értsétek mire is gondolok, kicsit távolabbról kezdem. Olyan könyvmolyként, aki gyerekkora óta olvas, s több ezer címet tudhat már a háta mögött, különbséget tudok tenni a különböző évtizedekben írott könyvek között. Itt nem arról van szó, hogy őskövület lennék, azonban minden kétséget kizáróan érzem az egyes történelmi korok írási stílusát, amit egy kezdő olvasó nyilván nem tudhat a magáénak, de bizton állítom, hogy érzi a különbséget egy Sherlock Bones és egy 1994-es történet között, ha mindkettőt a kezébe veszi... Hisz a két kötet ég és föld, s mégis, a maga nemében mindkettő zseniális!
S itt ne a nyelvezetre gondoljatok, vagy netalán arra, hogy egyértelmű a különbség egy Jókai-regény és egy kortárs történet között. Nem...
Ma már elképzelhetetlennek tartom, hogy néhány jelenet a kötetből helyet kaphatna a modern történetekben... Ebben a hópihe világban, amit élünk, egyszerűen teljesen más értékrend uralkodik, másfajta igényeket kell kiszolgálni, ami nem feltétlenül rossz, ahogy az sem jelenthető ki, hogy régen minden sokkal jobb volt, mert ez nem lenne igaz. Az azonban tény, hogy ezek a mai elvárások sokszor döntenek romba sokkal többre hivatott történeteket...
A 13. vágány titka régies. Régi (de örök) értékrenddel, letűnt világokkal, csupa olyan jelzővel néhány teremtmény leírásánál, amire a mai emberek közül mindazok, akik követelik, s elkövetik a klasszikus történetek átírását (mint ahogy erre már nem egy példa van...), biztosan a kötet tiltólistára tételét követelnék... Ahogy óvná tőle néhány mai szülő is a gyermekét, ezt bizton állíthatom, hisz nem egy, nem két szülővel volt már dolgom a munkám során.
Ibbotson regénye azonban olyan örök igazságokat és szép gondolatokat tartalmaz, amit ha jóval több ember fogadna meg, sokkal szebb hely lehetne a világ... Írásában rengeteg olyan igazság üti fel a fejét, amit ma már erőszakosan, szájbarágósan vágnak a képünkbe, ám itt még teljesen tiszta, ártatlan, szemet felnyitó, s nem roncsolódott el a 21. század mocskában...
Ibbotson története rengeteg mitikus lényt mutat be, ahogy nem egyszer hangsúlyozza a szigeten élők harmóniáját és a különbözőségek elfogadását sem. Az elfogadást, mely már 1994-ben is hangsúlyos és kérdéses volt, ám nem erőszakosan nyomták le az ember torkán, hanem gyönyörű mondatokba szőve úgy, hogy megpendítse a lelkek húrjait... S ezen a ponton sajnálom rendkívül, hogy ez a regény nem jutott el a hazámba a '90-es években, amikor az akkori kor gyermekei sokkal kevesebb mesterműhöz jutottak hozzá, mint a mai gyerekek, ahogy érdekes kérdés az is, hogy 2023-ban vajon milyen fogadtatása lesz ennek a majdnem 30 éves történetnek...?
"És valóban, a hárpiák undok bűze még mindig ott terjengett
a levegőben. Még a rég nem járó órán mászkáló pókok is
egészen el voltak kábulva."
A 13. vágány titka kalandregény. De kísértettörténet is a maga módján, aminek az olvasása mindenképpen érettebb fejjel javallott.
Adott egy gyönyörű sziget, háborítatlan természet, ahol az emberek és a varázslatos lények harmóniában élnek. Nincs bűnözés, nincs börtön, de nincs is rá szükség. Természetesen elrettentő eszközök és büntetés is létezik, nem is gondolnám, hogy egy társadalom működhetne ennyire harmonikusan a valódi életben, mégis, az összetartás, az egymás elfogadása csodálatos.
Ebbe a világba születik egy okos, jószívű herceg, aki a mi világunk mocskát kénytelen megtapasztalni egy végtelenül gonosz lélek miatt...
Mrs. Trottle karaktere nyilván a sötétséget és a gonoszságot képviseli a kötetben, s régi történet révén, az ő karaktere még nem árnyalt. Ő a színtiszta "gonosz", aki tulajdonképpen nem öl, nem gyilkol, de gyermeket rabol és lenézi a rangban alatta állókat... Csúnya, kövér, kicsinyes. Ma az ő karaktere már bizonyosan kapna némi pozitívumot is, ami itt annyiban merül ki, hogy anya szeretne lenni és ezért mindenre képes... Ne gondold azonban azt, hogy ez egy percre is felmenti a karaktert, akinek a gyerek se jelent többet egy pipánál a gazdagság mellett...
A nő karakterének leírása hasonlít Dahl karakterleírásaira... s mint tudjuk, Dahl-t már erősen cenzúrázzák külföldön, meghamisítva ezzel a klasszikus műveket... De nem csupán Mrs. Trottle karaktere kap erőteljesen negatív leírást. Osztoznak sorsában a hárpiák is, akikben szintén semmi szépség és jóság nincs a földön...
A gonosz karakterekkel szemben áll tulajdonképpen az egész sziget, ahol a legtöbb karakter szintén csak jó, bár természetükből fakadóan vannak árnyaltabb karakterek is, akik nem csak feketék, vagy fehérek. Ilyen a kis boszorkány, Trudy is, aki annak ellenére, hogy jó, boszorkányvére sokszor csúnya gondolatra és tettre sarkallja, ami egyrészt humoros, másrészt remekül fűszerezi a személyiségét.
Ez a fajta írásmód, világ- és karakterábrázolás a mai regényekben már elképzelhetetlen, ezért kíváncsi lennék a mai célközönség véleményére.
A 13. vágány titka engem visszarepített a gyermekkoromba, s végre egy olyan regényt olvashattam, ami szókimondó, meg meri mutatni a gonoszt és a rosszt, s végre a jó és a rossz egymással szemben állásáról és harcáról olvashattam. Ezt már nagyon hiányoltam, hisz a mai világban, ahol Hófehérke már nem vágyhat az igaz szerelemre, egy igazi kincs ez a történet... Olvasmányos, itt-ott sötét, mint maga az élet, a jó nagyon szerethető, a rossz pedig gyűlöletes.
Főhősünk, a sziget hercege pillanatok alatt a szívembe lopta magát. Bár hőseink előtt a regény legvégéig titok a nyilvánvaló, az olvasónak azért rögtön "leesik", hogy mi is a helyzet... Erről a szálról nem árulhatok el többet, nem szeretném lelőni a poént, bár azt hiszem, nincs olyan ember, aki ne jönne rá a nagy fordulatra és titokra rögtön a honcsok kilenc év múltáni megnyílása után...
Bizonyára sok olvasó lesz, aki a ködpödörintőt választja majd kedvenc szereplőjének, ami kétségkívül az egyik legötletesebb és legaranyosabb lény az irodalomban, én mégis Bent nevezem meg kedvencemnek. Ezt a csupaszív, hűséges, balsorsú fiút, aki a nehézségek közepette is tiszta és jóságos maradt, erősítve ezzel a klasszikus hősök sorát, amit manapság már lenéz az emberek többsége, ám véleményem szerint pont hogy szeretni és bátorítani kellene az efféle hősök jelenlétét is...
A karakterek között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, hisz rengeteg színes egyéniség vonul fel a lapokon. Varázsló, sellő, boszorkány, ogre, kísértetek, nimfák, virágtündérek - s a sort még hosszasan folytathatnám...
A kötet fél csillag levonást az általam "szerelmi szálnak" ítélt rész miatt kapott, legalábbis ez a fajta barátság két szereplő közt, a jövőre nézve sokkal többet és mélyebbet jövendöl, mint gyermeki barátságot... legalábbis számomra.
Elismerés illeti Rét Viktóriát, a kötet fordítóját is, aki ismét egy remek fordítást készített!
Sajnálom azonban, hogy a kötet egyetlen illusztrációt sem kapott, holott külföldön az eredeti képi világ mellett, egy modern variáció is létezik. Nem tudom ezt egyébiránt negatívumként felróni, hisz ahogy a történet, úgy az 1994-es illusztráció sem mai darab, aminek a stílusa aztán végképp kiverheti a biztosítékot néhány embernél, én azonban mellékelem ezeket a képeket az értékelésemben, hisz a történethez készültek és remekül ábrázolják a karaktereket... Van, ami éppoly "gyomorforgató" és különc, mint a regényben, de azt hiszem, a mai gyerekek annyi mindent látnak a tv-ben (már amelyik szülő ezt megengedi...), hogy ez kismiska lesz azokhoz képest. Erre a témára szerettem volna még visszatérni. A különleges lények leírása között nem egyszer van "bőr alá hatoló" leírás, de egy-egy Harry Potter-lény után szerintem ez sem lesz túl durva.
S hogy a Harry Potter párhuzamról is szóljak néhány szót. King's Cross pályaudvar, vágány, titkos átjáró, mitikus lények - valóban sok a hasonlóság, s nem tudom, vajon Rowling merített-e Ibbotson kötetéből, de valószínűleg igen.
Ibbotson mindenesetre méltatlanul kicsi figyelmet kap(ott), s nem is értem, hogy nem lett történeteivel híresebb, az azonban biztos, hogy írásai egészen különlegesek, gyönyörű, mély gondolatokkal és mondanivalókkal, melyeket kortól függetlenül olvasnia kellene minden molynak. Én ennek ellenére nem állítanám azonban párhuzamba a két kötetet, hisz a Harry Potter-rajongók egy része koppintást kiáltana, egy részüknek "kevés" lenne egy kötet a hét helyett, s a maradék lenne csupán, aki megértené, s szeretné az elveszett herceg történetét...
#abszolútvarázslás
#abszolútmentőakció
#abszolútnevetés
A régi, klasszikus történetek kedvelőinek mindenesetre a kötet kifejezetten ajánlott!
A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!
Értékelés: 4,5/5 ködpödörintő
Idézetek
"Egykor minden gyerek rögtön megmondta volna, hogy a honcsok egy különleges kupac a földben, és hogy ez a kupac egy titkos ajtót rejt, ami időről időre kinyílik, és egy alagútba vezet, amin keresztül egy egészen más világban lehet eljutni."
"Csakhogy minden városban akadnak, akik nem felejtik el a régi időket és a régi történeteket. Például a kísértetek..."
"Az úszó szigettel együtt jártak persze a szigeten lakó emberek is: értelmes emberek, akik tudták, hogy nem kell feltétlenül mindenkinek két kar és két láb, bárki lehet bármilyen alakú, és bárki gondolkodhat másképpen. Így aztán békében éltek az egyszemű ogrékkal vagy a sárkányokkal (azokban az időkben sok volt belőlük). Nem vetették magukat a tengerbe, ahányszor megláttak egy kövön üldögélő, haját fésülő hableányt, egyszerűen csak oda köszöntek..."
"Annak ellenére, hogy rengeteg szokatlan lény élt a szigeten, a királyi család teljes egészében emberekből állt, amióta világ a világ. Ők a szó nemes értelmében véve viselkedtek királyian - nem aggattak magukra rengeteg ékszert, és nem voltak mohók, hanem bátrak és igazságosak. A nép szolgájának tekintették magukat, ahogy minden jó uralkodónak kéne, de gyakran nem így van."
"Aztán 1983-ban - amikor az amerikaiak az űrbe repítettek egy nőt - az ifjú, kedves és gyönyörű királynénak gyereke született. És itt kezdődik valójában ez a történet."
"- És a királyné újra mosolyogni fog - mondta Lily.
- Igen, ez lesz a legjobb az egészben, amikor a királyné újra szívből mosolyog."
"Mindenki értette. Ha az embernek egy szeme van, az nagyon is fontos."
"Aztán egyszer csak megtörtént! Az Úriemberek Ruhatárának ajtaja lassan, nagyon lassan megindult. Rés nyílt, egy lyuk látszott... mély, sötét lyuk... a lyukból köd szállt fel, és halványan érződött a tenger illata..."
"...és még arra is szakított időt, hogy egy-két kedves szót szóljon egy magányosnak tűnő brokkolihoz."
"- Úgy volt, hogy megyek - mondta szomorúan a nimfa. - De már nem akarok. Te is láttad.
- Mármint a herceget? Még nem találkoztunk vele.
- Hát, egy perc, és megismeritek, most mentek föl a lifttel. Sokan terveztük, hogy megyünk, de ki akarja, hogy egy ilyen uralkodjon fölötte?"
"Amikor a gyerekek rosszul viselkednek, az majdnem mindig azoknak a hibája, akik fölnevelték őket."
"- Ez nem csacsiság - ... - London tele van betörőkkel, miért ne lehetne az ágyam alatt is egy?"
"- ...és ne feledd, ha felnősz, senki nem mondhatja meg neked, hogy mit csinálj!"
"A félelem rossz: amikor félsz, az rólad szól, és le kell győznöd az érzést..."
"- Egyszerű ezt - mondta Hans. - Vágom kupám, dugom zsákba. Megyünk keresztül honcsokon."
"- Miért ne lenne természetes? A bűzösborz bűzt csinál, a meztelencsiga nyálkát húz maga után, az emberek izzadnak, hát miért ne pödörinthetne ködöt egy ködpödörintő?"
"- ...nos, méltóságos uram, nem akarok ünneprontó lenni, de a varázslás már nem olyan idefent, mint a régi szép időkben. Itt van ugyanis az úgynevezett Csingiling-jelenség.
- Nem értem - mondta a varázsló.
- Hát, van ez a tündér... egy Pán Péter című könyvben. A neve Csingiling. Amikor az emberek azt mondják, hogy nem hisznek benne, elbágyad, teljesen elerőtlenedik. Ez történik idefent a varázslókkal, a boszorkányokkal, mindenkivel. Az emberek már olyan régóta nem hisznek bennük, hogy kicsit elkeseredtek."
"Köztudott, hogy vannak halak, amelyek néha lenyelnek egy-egy gyűrűt - olvasni is lehet róluk a mesékben - ..."
"De ahogy vonszolta föl a lépcsőn a dög nehéz krumpliszsákot a pincéből, olyan nyomorultul érezte magát, mint még soha életében."
"...ki kell tartani azok mellett, akik segítettek neked..."
"A dadus azt szokta mondani: mindig csak a mai napot kell kibírni, ha rosszra fordulnak a dolgok. "Egyetlen lépést mindig meg tudsz tenni, Ben" - mondta neki, de ezen a napon úgy érezte, hogy a lépések a legszürkébb, legsivárabb útra viszik, amit csak el lehet képzelni."
"A régi, fehér függönyös bölcső még most is ott állt a sarokban, de palota ácsai gyönyörű ágyat faragtak neki cédrusfából, meg egy díszes íróasztalt, meg egy könyvespolcot, mert a királyné tudta, anélkül, hogy bárki mondta volna neki, hogy a herceg szeret olvasni... és volt egy széles pad az ablaknál, hogy a herceg bármikor odaülhessen, és a vizet bámulhassa az öbölben.
De vajon fog-e valaha ott ülni? Lesz-e olyan, hogy a királyné belép, és meglátja, ahogy ez az édes arc felé fordul?"
"A király nem szólt. Nem merte a honcsok szájához engedni a feleségét. Ha meggondolatlanul átlép rajta, őt is elveszítheti, akár a fiát."
"Nem akadt betörő, aki másodszor is betört volna bárhová azok után, hogy egy pokol kutyája berepül az ablakán, és ki harap egy darabot a fenekéből."
"Mrs. Smithnek hívatta magát, pedig nem volt férjnél, és amúgy is nehéz lett volna elképzelni, hogy bárkinek is kedved szottyanna az ágyban üldögélve teát szürcsölgetni vele."
"Ám amikor az északi népek elrepültek, elkúsztak, elugrándoztak a palotából, a király és a királyné egy szemhunyásnyit sem aludt. Egész éjjel a sötétbe bámultak, és bánattal, vágyakozással, kétségbeeséssel a szívükben gondoltak elveszett fiukra."
"Ez a jó abban, ha az ember gazdag: bármit megtehet."
"A patkányoknak van eszük. Meg lehet bízni bennük."
"A fogai már évekkel korábban elrohadtak, mert sosem mosta őket, a protézise pedig nem illett a szájába, ezért ritkán hordta: általában a teáskanna mögött vagy a kanapé alatt tartotta. Nem mintha számított volna. Ha gond lenne, Bruce a foga nélkül is meg tudna ölni bárkit, mint ahogy számtalanszor meg is tette már."
"Az emberi testnek vannak pontjai, ahol nincs benne csont, és annak, aki tudja, hol vannak ezek a pontok, fölösleges pisztollyal bajlódnia. Egy igazán hegyes kötőtű sokkal kevesebb piszkot csinál, és alig hagy nyomot."
"A virágtündérek pont úgy néznek ki, mint a képeken: nagyon-nagyon kicsik, szárnyuk áttetsző - de hihetetlenül hisztisek, amikor az emberek bedugják az orrukat a lakhelyükre, és szimatolnak. Nem túl szép látvány egy orr szőrös belseje..."
"Annak a fiúnak olyan mély érzései vannak!"
"A ködpödörintő úgy kóválygott, mint egy szerelmes párna."
"És ekkor olyasmi történt, amitől a ködpödörintő hirtelen halálos veszélybe került. A zenekar feladta. A zene elhallgatott... és ezzel szertefoszlotta a köd, ami mostanáig elrejtette és megvédte. A kicsi állat, akit hirtelen elvágtak a mennyei hangoktól, pislogva próbált visszatérni a valóságba..."
"... a levegőben feküdt, semmi nem támasztotta, tisztán látható volt a köd fölött.
- A mennybe megy! - kiáltott valaki.
- A paradicsomba szólítják!"
"A bűz egyre orrfacsaróbb lett. Egy egér visított a bokorban félelmében, valami jéghideg szúrta keresztül a nyári éjszaka meleg levegőjét."
"És valóban, a hárpiák undok bűze még mindig ott terjengett a levegőben. Még a rég nem járó órán mászkáló pókok is egészen el voltak kábulva."
"Amikor harmadszor is bejött, látta, hogy a fiú elaludt a széken - de még mindig a nagymamája kihűlt kezét szorongatta.
Gyengéden lefejtette az ujjait a dadus kezéről, és elmondta neki, mi történt."
"Nehéz volt felfogni, hogy most már tényleg teljesen, de teljesen egyedül van. Amikor valaki meghal, hiába számítasz rá, az egészen más, mint amilyennek képzeled."
"Ben okos, de túlságosan bízik az emberekben, kell neki valaki, aki látja, hogy mi micsoda."
"Gyönyörű volt a lobogó tűz, de félelmetes is, mert az utolsó nap végét jelölte.
De azt ugye nem jelentette, hogy a remény is elfogy?"
"Egy fiú, aki egy pillanatig mozdulatlanul, csodálkozó arccal állt. Aztán elengedte Trudy kezét, és ő viszont szaladt. Úgy szaladt, mint a szél, szinte hozzá sem ért a lába a földhöz - és nem is állt meg, amikor a királyhoz meg a királynéhoz ért, hanem a karjukba vetette magát, mintha az egész élete ehhez a pillanathoz vezetett volna.
A három alak eggyé olvadt, és hogy a király és a királyné körbeölelte a fiút, a tömeg hallotta, hogy egy szót ismételgetnek újra meg újra.
- A fiam! A fiam! A fiam!"
"Mindenki róla beszélt - a fehér pónijáról, az eszéről, a hatalmas farkaskutyáról, amit az apjától kapott, és a királyné boldogságáról, aki olyan szép volt, hogy a királynak külön őrt kellett a kapuba állítania, akinek az volt a dolga, hogy a virágcsokrokat fogadja, amiket a szerelmes fiatalemberek a királynénak küldtek."
0 comments