A figyelmem a kötetre az írónő neve és maga a téma hívta fel, azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy könnyesre fogom magam nevetni olvasás közben, s az idei egyik legjobb olvasmányommal állok szemben! ❤

A Digitális tanárnő kérem! visszarepít minket a múltba, a koronavírus idejébe, mikor bezárva éltük mindennapjainkat és az iskolák átálltak az online oktatásra. Ennek az időszaknak a szépségeit és árnyoldalait eleveníti fel a kötet, mely húsbavágóan őszinte, fiatalos, modern nyelvezetű. Igaz, kendőzetlen és leplezetlen írás ez, melynek nem csupán az a célja, hogy megörökítse az utókor számára a történelmet, hanem az is, hogy ne lássunk a potyogó könnyeinktől, amik a szemünkből peregnek miközben zeng a ház a nevetésünktől, s nem egészen kockás hasizmaink is szépen kidolgozottá váljanak a mindössze 100 oldalnyi tömény humornak köszönhetően!

Ági néni osztályfőnöki órán, küzdve a technikával s a rendszerrel, a kis ablakokban megjelenő diákfejek kereszttüzében igyekszik megtartani tekintélyét és biztosítani a diákjait arról, hogy minden rendben lesz, annak ellenére, hogy ő maga sincs rendben és fogalma sincs róla, mi következik, s hogy lehet azt majd túlélni...

Nincs azonban más választás, korona van, kijárási tilalom van, online oktatás van - bizonytalan ideig. Az életnek pedig folynia kell tovább...

A kötet fejezetről-fejezetre bepillantást ad az olvasónak egy testnevelésóra, egy rajzóra, egy szakkör, egy énekóra, egy különc magyaróra rejtelmeibe, s még sorolhatnám szépen sorban tovább, miféle óráknak is lehetünk szemtanúi a lapokon. A hangsúly azonban itt nem a tananyagon, hanem a felmerülő nehézségeken van...

Mert mi történik akkor, ha a lakásban kevés a hely a tesiórán elvárt mozdulatok végrehajtásához, vagy ha a szomszéd dühösen felkopogtat, hogy mégis mi ez az éktelen rikácsolás, vagy mi történik, ha az egész család az internetet használja az iskolai órákra és a munkahelyi megbeszélésekre és az egyszer csak megadja magát... De beszélhetnénk arról is, mi történik akkor, mikor egy magyartanárnő egészen különös megközelítéseken keresztül igyekszik feldobni az óráját és a száraz, régi klasszikusokat, vagy hogy a tanárnő pici gyereke mellett képtelen a diákjaira összpontosítani, vagy épp a még nyugdíj mellett is dolgozó tanárnő, akinek aztán tényleg fogalma sincs, mi fán terem a virtuális világ, milyen módon képes átadni tudását a diákjainak?

Igaz Dóra nyúlfarknyi regénye sírva röhögős. Egy-egy poén, vicces szituáció, magyarázat után percekig képtelen voltam tovább folytatni az olvasást, annyira nevettem, s szó szerint folyt a szememből a könny a vidámságtól. Ha csak egyvalamit kellene kiemelnem a kötetből, akkor azt mondanám, cuppanjatok rá szépen a Testnevelés óra fejezetére, s ha az nem győz meg titeket, hogy egy kincset tartotok a kezetekben, akkor semmi! :P

Én magam, felnőtt fejjel a koronavírus idején home officeban dolgoztam, s bizony a felnőtt élet és munka is tartogatott némi bukkanót és nehézséget az otthonról való dolgozás folyamán. Diákkoromban pedig végtelenül örültem volna egy efféle online oktatásnak, ahol nem kell nap mint nap látnom a diáktársakat, hisz egyszerűen eltüntethetem őket a képernyőről, csak a tanárt figyelve. Biztos vagyok benne, hogy sok mai diák is örült ennek a lehetőségnek - most a körülményeket és az életre hívó ellenséget ne vegyük figyelembe -, de biztos vagyok abban is, hogy aki imád közösségben lenni, annak borzasztó nehéz volt ez az időszak. Ahogy azonban a regényben is írja az írónő, biztos vagyok én is benne, hogy számtalan vicces sztorival gazdagodott minden diák, amire jó érzés lesz visszaemlékezni évekkel később, s az árnyoldalak mellett meglátni ezt a humorforrást, s örülni, hogy mindennek vége.

A korona sajnos durván megváltoztatta az életünket. A bezártságot sokan még most sem hagyták maguk mögött, képtelenek vagyunk kimozdulni, Damoklész kardja még mindig a fejünk fölött lebeg, tartva attól, mi jön még - elég csak szétnézni a világban.

Én magam csak pozitívan tudok nyilatkozni a kötetről, s mindarról, ami megjelenik benne. A humor mellett a történet vége felé láthatjuk a korona romboló hatását is, mikor egy tanár lebetegedése miatt a gyerekekben ismét újult erővel tör a felszínre az az érzés, és az a kérdés, hogy "Mikor lesz már ennek vége?", "Mikor lehetünk újra együtt?", "Mikor nem kell tovább attól félnünk, hogy valaki megbetegszik és belehal?"... Ez természetesen egy picikét visszább vesz a jókedvből, s visszahozza a rettegő érzéseket, amiket akkor éreztünk, s nekem a mai napig összeszorul a gyomrom arra a szóra, hogy "korona", mivel a legrosszabb azonban talán már mögöttünk van, nevessünk gondtalanul, s ismerjük meg Igaz Dóra szemén keresztül a digitális oktatás minden szépségét és árnyoldalát, nevessünk, kacagjuk jóízűen, s ajánljuk mindenkinek, aki átélte a koronavírust ezt a könyvet - mert igazi felszabadító érzés olvasni ezt a történetet!

A regény fekete-kék színben pompázó illusztrációi, melyeket Fekete Bernadettnek köszönhetünk, remekül passzolnak a történethez, s a szöveggel együtt néha egészen pusztító hatással bír, hisz elég ránézni az ábrázolt szituációra, s máris újrakezdjük a nevetést. 

"Online írjuk, majd kipuskázzunk valahogy - elmélkedik Attila.

Hogyan, te hülye, ha már a kérdést sem értjük? - háborodik fel Tibor."