A Scolar sorozatában megjelent négy kötet közül minden kétséget kizáróan ez az első kedvencem, azzal a megkötéssel, hogy fél csillag levonást sajnos eszközölnöm kellett a fordítók munkája végett. Benedek Elek, a legnagyobb mesemondó, a szívemnek egyik legkedvesebb író a világon, mégis, a külföldi mesék esetében a rengeteg "isten emlegetés" egy idő után elég zavaró volt... Hófehérke és Csipkerózsika történetében példának okáért rettenetesen idegen és oda nem illő volt az istenhez való fohászkodás, ami a magyar népmeséinkre oly jellemző és ahhoz tökéletesen is illő, ám soha máshol nem találkoztam még ezeknél a klasszikusoknál ennyi "istenességgel"... Ez számomra egy picit zavaró volt, s noha már az első ilyen előfordulásnál felhúztam a szemöldököm, még szemet hunytam felette, a sokadik alkalomnál azonban már nagy sóhajtások közepette fogtam a fejem, miért kell ez ebbe a mesébe, ahol semmi keresnivalója nincs. Egyéb hibát, vagy negatívumot fel nem tudnék róni a kötetnek, s ez is csupán az én szememet bántotta, s lehet, hogy más, hívő emberek számára ez fel sem fog tűnni.

A mesék közül a személyes kedvenceim A világszép nádszálkisasszony, a Rigócsőr királyfi, A rendíthetetlen ólomkatona, A rút kiskacsa, A békakirályfi és A libapásztor királykisasszony voltak, de kiemelhetném példának okáért A vajaspánkót is, ami számomra az újdonság varázsával hatott, s nem emlékszem, hogy hallottam-e valaha, vagy csupán elfelejtettem a rengeteg mese között, amit raktározok a fejemben.