Az írónő tavalyi első könyve, az Ali király karácsonyi vacsorája - mely nekem is azonnal kedvencem lett -, idén elnyerte a Hubby-díjat Elsökönyves kategóriában, amihez ezúton is még egyszer szívből gratulálok! 

A kötet nyolc rövid mesét és egyben kalandot tartalmaz, melyek visszaidézik gyermekkori emlékeinket, s mindazon kalandokat, melyeket mi magunk találtunk ki a zöldellő udvaron...

Jerkó nagypapának és a festéknek köszönhetően varázshintázik, beszél a madarakkal; játékos vetélkedőt rendez a homokozóban a hangyákkal és bogarakkal; csodálatos biciklin száguld és űrutazáson vesz részt; faházikót épít nagyapóval, rajztáblára rajzol, majd kiköt az Északi-sarkon; születésnapi bulin vesz részt a dinoszauruszok világában és lemerül a tenger mélyére is. 

A csodálatos nagyapó egy gyönyörű bokrétába kötött nyári kalandgyűjtemény, mely régi idők varázsába repíti el az olvasóját. Kreatív kalandokban, ötletekben és szeretetben gazdag mesegyűjtemény, melyet Török Bianka gyönyörű látványvilága kelt életre. Egy igazi gyöngyszem a mesekönyvek mai piacán, mely főszereplővé emeli a nagyszülőket, s felhívja a figyelmet a velük eltöltött idő fontosságára, mely örök élménnyel gazdagítja az unokát és a felnőttet egyaránt.

Amikor kezembe vettem a kötetet és elkezdtem olvasni, az első gondolatom az volt, hogy végre egy igazi, picit régies mesegyűjteményt tartok a kezemben, melyben a hangsúly a nagyszülő és az unoka kapcsolatán van. Egy igazi nagypapás kötet, melyből kevés van a piacon, kisfiú főszereplővel, akik a lányok mellett az utóbbi időben szintén picit háttérbe szorultak...

A történet felidézte bennem a régi nyarak emlékét. Bár én sehová sem utaztam, hisz a nagyszüleimmel együtt laktunk a kertes házban, a város falusi, kieső vidékén, ehhez hasonló, s pont ugyanilyen kalandokat én magam is átéltem nagypapám társaságában. Nem egyszer állított fel ő is nekem régi, rozoga fémkádat az udvaron, hogy a nyári melegben pancsolhassak; nem egyszer vitt magával a hegyre biciklivel, vagy gyalog, s teljesítette a legképtelenebb kéréseimet és megvalósította a bolond ötleteimet is. Mivel nagypapám már 14 éve nincs velem, s ő volt az egyik legfontosabb ember az életemben, ezért a kötetet még inkább közelinek éreztem magamhoz. A mesék olvasása közben a nosztalgia és az emlékezés jóleső érzése mellett elöntött egy pici szomorúság is. Egyrészt a múlt elvesztése és papó hiánya miatt érzett szomorúság, másrészt azonban annak a szép, idillibb világnak az elvesztése iránt érzett fájdalom, mikor még mertünk álmodni... A gyermek a felnőttkorba lépve elveszíti ezt a hatalmas fantáziát, mellyel varázslatos világokat és kalandokat képzel el magának és képzelőerejével szinte valóságosnak teremti meg azt maga körül, melyben élhet, létezhet, kalandozhat. Kár, hogy a felnőttek nem tudnak már így álmodozni, s ennyire valóságos képeket teremteni maguknak - no, de erre vannak a bámulatos teremtőerővel megáldott írók és illusztrátorok, akik különös, csodákkal teli világokat alkotnak nekünk. ;)

Simonfalvi Ancsa ismét értéket teremtett. Második kötete is varázslatos, elbájoló, s a téli kaland után most a nyári forróságba repíti el az olvasót. Csak remélni tudom, hogy vidéken a gyerekek még megtapasztalhatják ezt a fajta kikapcsolódást és a maguk által elképzelt élményeket, melyekhez nincs szükség kütyükre, csupán a saját fantáziájukra... A felnőtt olvasó pedig talán maga is elkezd majd egy picit álmodni és merengni a mese olvasásának hatására, mely közben - biztos vagyok benne -, visszakap majd valamit a régi, elfelejtett emlékei közül, visszarepül gyerekkorának varázslatos tájaira, míg a célközönség, az apró olvasó maga is elkezd majd vágyni a természetbe, s talán ő maga is megalkotja saját fantáziavilágát.

Sajnos manapság, mikor még a nagyszülő is dolgozik, már kikopni látszik az életből ez a fajta időtöltés, a közös nyarak - kivéve, ha a szabadsága alatt fogadja a nagyszülő az unokákat -, ami szörnyen sajnálatos. Kellenek a kalandok, a saját fantáziánkban való elmélyülés - mely manapság sokszor menekülés is egyben -, a kütyük nélkül töltött órák, mely engedik szárnyalni a képzelőerőnket, a kreativitásunkat és a gondolatainkat.