Vészits Andrea Agáta ​és a jegenyenyár c. kisregénye a Pagony kiadó gondozásában látott napvilágot. Az Abszolút Könyvek kiadói könyvsorozat legújabb darabja egy gyönyörűen megírt "mese", mely az idei kínálat egyik legerősebb darabja. 

Az Abszolút Könyvek célközönsége a 9-12 éves korosztály, ám én magam úgy vélem, hogy jelen kötet is tökéletes példája annak, hogy az igazi mesék kortalanok és mindenkihez szólnak, aki szeretné meghallani a hangjukat... 

Főhősünk, Agáta tízéves lett, ám születésnapját egyedül, "magányosan" ünnepli szeretett kutyája, Mázli társaságában. A kislány szülei elváltak, édesanyja és édesapja felváltva nevelik őt, ám hivatásukból adódóan alig vannak otthon, így a lány gyakorta egyedül tengeti mindennapjait...

Gonoszságtérképet rajzol és figyelemmel kíséri a szomszédban lakó boszorkány életét és a gonoszokat, akik messze földről keresik fel azt a varázslöttyeiért... Rendszeresen meglátogatja a házuk mellett elterülő Smaragderdő közepén, egy tölgyfa odvában élő erdei manókat, Mimit és Momót, ám egy napon Agáta élete gyökerestül megváltozik...

A lány megpróbálja megtörni Jegenyenyárfi átkát, de nem sikerül. Ezt követően hőseink minden éjszakát együtt töltenek és megpróbálnak rájönni, mivel törhetnék meg a boszorkány varázslatát...

Nehéz a történetről és annak mély rétegeiről spoilerek nélkül beszélni, de megpróbálom. Vészits Andrea kötete egy lenyűgöző, mesei fordulatokkal átitatott modern történet, amiben két sérült lélek lel egymásban vigaszra.

A történet az olvasónak egyfajta nyomozás is egyben, hisz az már az első perctől kezdve teljesen világos, hogy az Agáta fejében megelevenedő mesevilág és a valóság korántsem azonos. Az olvasó a cselekmény előrehaladtával, a képzelet szüleményeinek apró csepegtetésével jön rá az igazságra, mi micsoda, ki kicsoda valójában, ám üdítő Agáta szemén keresztül látni a világot, mely sokkalta szebb és feldolgozhatóbb az ő formájában... Bár tudjuk, hogy a tündérmesék hősei nem léteznek, karaktereik mégis tökéletesen ráhúzhatók a szereplőkre, s megkockáztatom, talán minden jobb is lenne annak, aminek Agáta látja. Ám a világ gonoszsága és sajnos tündérmesei varázslattól mentes léte könyörtelenül visszaránt a valóságba...

A kötetnek két főhőse van. Agáta és Jegenyenyárfi, az "elvarázsolt fa". Agáta Tourette-szindrómás, melyet úgy lehetne leginkább leírni, hogy a lány akaratlan cselekvéseket, mozgási formákat kénytelen tenni, mely nyelvnyújtogatásban, kéz-láb ösztönös, össze-vissza mozgatásában, és folytonos hangadásban (vokális tikk) nyilvánul meg. Érdemes mélyebben is utánaolvasni ennek az állapotnak, melynek fontos szerep jut a regényben... 

A kislány tíz éves és az egyetlen barátja, Mázli, a szintén "sérült" eb, aki hűséges  társa és vigyázója hősnőnknek. Agáta édesanyja orvos, apja pedig zenész, s hivatásukból adódóan keveset vannak otthon. A szülők számomra abszolút ellenszenves karakterek voltak, viselkedésük pedig bicskanyitogató. Ezt a véleményemet, csupán Agáta édesanyjának sikerült némiképp lerombolni a történet végére, akiben - jobb később, mint soha - megmutatkozni látszott az ANYA... Egyébiránt a szülők a cselekmény 90%-ban elhanyagolják a gyermeküket, aki így kénytelen saját álomvilágába menekülni, s olyan "alakokkal" körbevenni magát, akik korántsem veszélytelenek... 

Egy orvos hivatástudata csodálatra méltó, s biztos vagyok benne, hogy léteznek még piciny hazánkban is ennyire elhivatott szakemberek, de nekem már-már inkább ez az elhivatottság volt az, ami tündérmesébe illőnek tűnt...

Agáta másképp látja a külvilágot. A külvilág pedig hülyének tartja Agátát. (Elnézést a kifejezésért, de ez a regényben is így hangzik el, s kell is, hogy ezt a szót használjam én is az erős kontraszt végett.) Beteg gyermekkel élni nem könnyű. Agáta az átlag olvasónak furcsa és dilis lánynak tűnhet, aki bár valóban furcsa, de cseppet sem hülye! Csupán máshogy látja a világot, s betegsége miatt kénytelen úgy viselkedni ahogy és azt tenni, amit... Szerencsére a regényben megjelennek azok az emberek is, akik elfogadják a másságot és kedvességgel, szeretettel fordulnak a sérült gyermekek felé...

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik kristálytisztává minden. Kíváncsian vártam, mikor derül fény minden apró részletre, ki kicsoda is valójában, s bár a legtöbb mesebeli karakter személye kitalálható, ki is ő és mivel foglalkozik a valóságban, volt, ami megdöbbentett, vagy épp mulattatott. A manók kiléte azonban teljesen megdöbbentett... Bevallom, egy pici aggodalom el is fogott, hogy odakinn az erdőben, egy tízéves kislány, aki védtelen, s még beteg is, milyen emberekben bízik meg, s itt is látszik igazán, mennyire nem figyelnek rá a szülei - félelmetes... Bár Agáta természetétől fogva jóságos, de naiv is egyben, s felnőtt szemmel nem tudok nem elvonatkoztatni, mennyire máshogy is alakulhattak volna a dolgok, ha a valódi élet mocskára gondolok...

Agáta mellett a kötet másik főhőse Jegenyenyárfi, akit elvarázsoltak. Nos, ez talán nem is áll olyan távol az igazságtól, mint gondolnánk... Traumák után gyakoriak lehetnek az efféle válaszreakciók, ám a fiú karakteréről már valóban nehéz úgy beszélni, hogy ne lőjem le nektek a poént, amire magatoknak kell rájönnötök... Mégis mesélek picit róla, hisz a kedvenc karakterem lett a történetben.

Az elvarázsolt fa - akinek a boszorkány a Nyár Jakab nevet adta... - hirtelen bukkan fel a szomszédban. Eleinte a fiú meg sem próbál emberként viselkedni, nem iszik, nem hajlandó sétálni, lefeküdni, hiszen ha ezt mind megtenné, soha többé nem lehetne újra fa... Apukája, anyukája és húga a kertben hajladozik, akikhez égető mód vágyik vissza. Jegenyenyárfi és családja közt az üzeneteket eleinte Agáta közvetíti, aki szépen lassan maga is megtanulja a fák beszédét... 

Jegenyenyárfi  karakterének varázsa abban áll, hogy ő lesz a kulcsfigura Agáta életének megváltozásában. Ő lesz a lány első barátja, s a tetőpont is az ő léte körül forog...