Kiss Judit Ágnes tollából - és természetesen a Pagony kiadó gondozásában! A mesekönyv minden bizonnyal ugyanúgy sokak kedvence lesz, mint ahogy Babarókát is rabul ejtette, s rögtön elsők között szeretnék én is Babarókához csatlakozni, s egyik kedvenc kötetemként kikiáltani ezt a csodálatos meseregényt! ❤

A mesefolyam abszolút aktuális témákat boncolgat, melyek jelen vannak piciny hazánkban és a nagyvilágban egyaránt, mivel azonban sem politizálni, sem a jelenlegi helyzetekre reflektálni nem szeretnék a könyves blogomon, így most nem fogok belemenni ezekbe a mindenképpen kényes témákba, s mint egy aranyos, bűbájos tündérmesét mutatom be nektek Habók és Tutu történetét, amiből rengeteget tanulhat az ember...

Bár eleinte nem sikerült teljesen elvonatkoztatnom olvasás közben a mai helyzetektől, erőfeszítésemnek és a történet varázsának köszönhetően sikerült teljesen kikapcsolnom a külvilágot, s úgy olvasni és szemlélni a kötetet, mint fantasy mesét... Tündérmese, melyben mindenki meghallhatja azokat a gondolatokat, amit az írónő közölni szeretett volna, s amelyből mindenki levonhatja a maga következtetéseit, ahogy az értékelésemet olvasva is levonhattok majd tanulságokat és bepillantást nyerhettek egy különös, erdei világba, ami itt él velünk és bennünk...

Habók el sem tudja képzelni, mi adhat ki ilyen hangot, hisz az erdő összes teremtményét ismeri. A sors azonban azt akarja, hogy ő találjon rá egy keservesen zokogó tujaszörnyre, akinek el kellett hagynia az otthonát, a tujabokrot - s ezzel együtt a kertet és az emberek közelségét, akik gondosan ápolták fajának élőhelyét...

Umma bár beleegyezik, a nyírfakoboldok nem igazán látják szívesen maguk közt a "szörnyet", akinek testi adottságait később kihasználva az ő életük is jobbá, könnyebbé válik... Habóknak azonban egyáltalán nem tetszik, hogy fajtársai kihasználják barátját, aki igyekszik beilleszkedni új otthonába. Egy nap aztán betelik a pohár...

Tutu rendkívül szerethető hős, akinek hatalmas szív dobog a mellkasában. Jóságos, türelmes és segítőkész, aki bár eleinte csak a könnyeket itatja és kesereg, Habók gondoskodásának köszönhetően ráébred, hogy nincs minden veszve. Soha sincs minden veszve... Használja az eszét, segít a bajbajutottakon és bár saját különcségeiből és másfajta rutinjából, megszokásaiból adódóan eleinte összekuszál dolgokat, természetes ráérző képessége segítségével jobbá teszi barátja, majd a nyírfakoboldok életét. Önzetlensége tiszta jóságból fakad, ám benne foglaltatik a vágy, hogy elfogadják és befogadják őt, s végre igazi otthonra leljen...

A nyírfakoboldok népe eleinte barátságtalannak és zordnak tűnik, sok kis habókos berögződéssel, régi szokásaikkal, melyek már hagyománnyá váltak, s ezeken - mint jól tudjuk mi is - igen nehéz változtatni... A segítséget üdvözítőn fogadó, ám hálát és viszonzást már kevésbé szívesen adó és zsörtölődő nép rengeteg tulajdonságában magunkra ismerhetünk, hisz mind ilyenek vagyunk...

Umma, hiába a nyírfakoboldok Öregasszonya, s ezzel a ranggal együtt vezetője az erdőlakóknak, sokszor helytelenül cselekszik, s az értékrendje is kifogásolható. Természetes, hogy a maga népének boldogulását és biztonságát helyezi előtérbe, de sokszor ő maga is ellenségesen bánik hősünkkel, akit "lenéz" és kihasznál, s ahhoz, hogy végre felnyíljon a szeme, szüksége lesz egy apró, bátor, neki ellentmondani merő "alattvalójára", aki maga is nagy utat jár be a történet folyamán...

Habók, az eleinte társaira rendkívül hasonlító, ám soraikból mégis picit kilógó/kitűnő nyírfakobold lesz az, aki elsőként elindul a változás útján, miután a gondjaiba és pártfogásába veszi Tutut, akit mindvégig védeni és megóvni próbál, ám az elmúlt évek alatt élt életét és nézeteit eleinte természetesen nehezen adja fel, elnyomva ezzel lelkiismerete hangját... Habóknak, mint mindenkinek, nehéz megszoknia a változást, s mint magányos, visszahúzódó és a magányt jobbára kedvelő kobold szépen lassan megnyílik, elfogadja Tutu társaságát, s egyre kevesebbet zsörtölődik önmagában...

Habók alapvetően szintén nemes lelkű és jóságos teremtmény, akinek fajtája természetéből és adottságaiból adódóan felül kell kerekednie a kicsinyességeken, s ő lesz az, aki felismeri Tutu sebezhetőségét és népe gonosz viselkedését barátjával szemben, akit eleinte még barátjának is nehezen mer nevezni... Gyönyörű látni Habók lelkiismeretének felébredését, a nyírfakobold változását és felnyíló szemeit, ahogy azt is, milyen elemi erővel hat rá népe "kegyetlensége", az, ahogy kihasználják Tutut, akit befogadni, maguk közül vallónak mondani már nem akarnak...

Habók nem egyszer csendben morog népe viselkedése láttán, s eleinte csupán magában forrong és nem tesz semmit, de eljön az a pillanat, mikor ki kell állnia a többiek elé, megvédeni azt, amiben hisz, s ebben a pillanatban a szemünk előtt válik igazi hőssé! ❤