értékelés
gyermekkönyv
pagony
recenzió
Lobe Mira: Nagymama az almafán - Értékelés
Lobe Mira Nagymama az almafán c. meseregénye 1965-ben látott napvilágot német földön. A klasszikus történet először olvasható magyarul a Pagony kiadónak köszönhetően. Nos, itt is igaz a mondás, miszerint jobb később, mint soha - egy ilyen gyöngyszemet vétek lett volna soha ki nem adni magyar földön...!
"...egy sapka, amit az ember az áruházban vesz,
a nem ugyanolyan, mint amit a nagymama köt."
Főhősünk, Max szüleivel és testvéreivel él. A kisfiú sokszor magányos, hisz míg iskolatársai délutánonként a nagymamájukkal töltik a szabadidejüket, addig ő egyedül van. A szülei dolgoznak, legkisebb gyerek lévén pedig nagyobb testvéreinek már akad jobb dolguk is, mint őt pesztrálni... Vér szerinti nagymamái pedig már régen meghaltak.
Max kimondhatatlanul vágyik egy nagymamára, aki sapkát köt neki, elviszi a vidámparkba és meghallgatja, ha kell. Édesanyja hiába próbál a kedvében járni, egy anyuka mégsem töltheti be a nagymama szerepét...
Egy délután azonban varázslatos dolog történik...
Max minden délutánját a kertjükben álló hatalmas almafán tölti, ahol egy nap váratlanul megjelenik a várva várt nagymama. Vicces régi harisnyában, hatalmas tollas kalapban és aranyos retiküllel az oldalán. Ami még jobb, hogy ez a nagymama nem csupán huncut és mókás, s ellene megy minden szabálynak, ami eltiltja a gyerekeket a felhőtlen szórakozástól, de elviszi a vidámparkba is, vadlovat fog be vele a prérin, elindul vele Indiába tigrisvadászatra, s bár Max a lelke mélyén tudja, hogy ez a nagymama nem valóságos, csak így lehet vele együtt...
"- És azt is kérdezik, hogy a Jóisten miért engedi, hogy
legyenek rossz emberek, akik hazudnak és lopnak
és csúnya dolgokat csinálnak...?"
A Nagymama az almafán egy rég, már letűnt korba kalauzoló csodás történet egy kisfiúról, aki mindenek felett vágyik egy nagymamára, s egy belevaló nagyiról, akinek semmi sem lehetetlen! De történet ez a magányról, a vágyálmokról és a végül testet öltött kívánságokról is, melyek végül visszavezetik apró főhősünket a valóságba... Így váljon valóra minden gyermek álma!
A Pagony kiadó idén tavasszal több nagyszülős történettel is megörvendeztette az olvasóközönségét, amikre már igencsak nagy szükség volt a könyvpiacon! A nagypapákon túl most a nagymamáké a főszerep, akik ugyanolyan belevalóak és érdekesek tudnak lenni, mint a nagypapák!
A történetben minden megvan, ami egy jó regényhez kell. Kaland, szerethető főhősök, sok-sok tanulság. Mindezt mókás, bájos, még ma is működő 1960-as évekbeli illusztrációkkal karöltve, amik felébresztik a felnőttben a nosztalgiát. A fekete-fehér illusztrációkat Weigel Susi készítette, akinek pár ceruzavonásból sikerült olyan bájos, aranyos főhősöket teremteni, akikre ha csak ránézünk, úgy érezzünk, mosolyog még a szívünk is.
Max szerethető főhős, végtelen nagy fantáziával megáldva, ahogy a gyerekeknél ez már csak várható. Szomorúsága és magánya a regény elején tökéletesen érthető, hisz a nagyszülők szerepe elengedhetetlenül fontos egy gyermek életében. A nagyik kényeztetik, babusgatják unokáikat, ahogyan teszik azt Max osztálytársainak nagymamái is, s bár főhősünk édesanyja próbál mindent megadni a fiú számára és kárpótolni őt a veszteségért, sajnos az mégsem ugyanaz...
Max csupán régi fényképeken keresztül ismeri rég elhunyt nagymamáját, aki egyszer csak testet ölt, s pontosan olyan, amilyennek egy gyermek várná. Szabályok nélküli, belevaló, vagány és végtelenül huncut teremtmény, aki sokkalta vadabb és merészebb, mint unokája, aki néha meg is ütközik nagymamája viselkedésén - holott minden az ő buksijából pattan ki, hisz jól tudjuk, az almafán megjelenő vagány mami csupán a képzelet szüleménye. Ez azonban egyik hősünket sem tartja vissza attól, hogy őrületesen jó kalandokban vegyenek részt.
Példának okáért a nagymama erős, ellenállhatatlan késztetést érez, hogy meghúzza a vészféket a villamoson, ám attól sem riad vissza, hogy meglasszózzon és betörjön egy vadlovat, vagy éppen tengeri rablókkal vegye fel a harcot - akkor már unokája, Max nélkül, akit a földre és a realitás talajára egy költöztető bácsi ránt vissza, aki új lakót visz a szomszédba...
Max élete kétszer változik meg gyökerestül a történet folyamán. Egyszer, mikor az almafán megjelenik régen vágyott nagymamája, másodszor pedig, mikor megismerkedik a szomszéd nénivel, aki se nem vagány, se nem merész, ellenben kiválóan varr, zoknit stoppol, ínycsiklandozó szilvás sütit süt, nem neveti ki őt a képzelt nagymamáról való meséi során és mindig, de mindig meghallgatja...
Talán nem akkora titok, mi is következik mindebből... Max a történet folyamán két nagymamát is kap, akik személyisége nem is állhatna ennél távolabb egymástól, mégis tökéletesen megférnek egymás mellett...
"- Milyen jó nekem! - gondolta. - Először egy nagymamám
sem volt, most pedig kettő is van, és az egyiknek
mesélhetek a másikról."
A Nagymama az almafán szívet melengető történet. Humorban gazdag, melyet túlnyomórészt a kalandot kereső nagymamának köszönhetünk, kellően fantáziadús, s bár a mesék világába ránt, s engedi, hogy mi magunk is a képzelet szárnyán szárnyaljunk, a legvégén mégis visszaejt a földre, a mindennapi életbe, ami sokkalta varázslatosabb is lehet, mint elsőre gondolnánk...
Egy pici szomorúságot azért éreztem, mikor a szomszéd nénivel való megismerkedésünk után Maxnek már egyetlen szabad perc sem jut visszamászni az almafára, hogy még egyszer egy jót beszélgessen a elképzelt nagymamájával, akitől bár nem kell búcsút vennie, hisz ugyanúgy kalandozhatnak majd ezek után is, mint eddig, egy utolsó, vidám beszélgetést mégis hiányoltam, hisz a távolodó, Indiába tigrisvadászatra tartó nagymama képe egyfajta végletességet sugall, ami örök búcsúnak is felfogható, holott a végszó is azt hirdeti, ezek a nagymamák jól megférnek egymás mellett! Talán a képzeletbeli nagymama stílusához és személyiségéhez valóban nem illik annyira, hogy Max megossza vele "földi nagymamájával" való megismerkedésének körülményeit és közösen eltöltött pillanataikról meséljen, mégis úgy érzem, a visszatérés az almafára, még ha csupán egy hangyányi ideig is, tökéletes lezárás lett volna.
Bár a testvérek nem nagy szerepet kapnak a történetben, üdvözítő volt látni, hogy egy picit mindketten közelebb kerülnek Maxhoz, aki óriási fejlődést mutat a történet végén kezdeti személyiségéhez képest. A cselekmény elején csupán gonoszkodni tudó báty, Jörg karakterének példának okáért kifejezetten jót tett a "sütis-jelenet" a végén, ami szimpatikusabbá tette őt a szememben.
A meseregény gyorsan olvasható, hisz a történések lendülete sodorja magával az olvasót, s egyaránt tökéletes esti meseként felolvasásra és önálló olvasásra is! Nagymamákkal közös bekuckózásra kifejezetten remek választás!
A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!
Értékelés: 4,5/5 nagymama
Idézetek
"...egy sapka, amit az ember az áruházban vesz, a nem ugyanolyan, mint amit a nagymama köt."
"Nagymama úgy ült a deresen, mint egy királynő - mert hercegnőnek már egy kicsit öreg volt."
"- Mindig csak én! - morgolódott Max. - Csak, mert én vagyok a legkisebb, sosem csinálhatom azt, amit szeretnék."
"- Van egy kitalált nagymamám (...)
- Az nagyon klassz lehet! (...)
- ...Mindent megenged nekem! És nagyon ellenzi, hogy olyan sok mindent megtiltanak a gyerekeknek..."
"- És azt is kérdezik, hogy a Jóisten miért engedi, hogy legyenek rossz emberek, akik hazudnak és lopnak és csúnya dolgokat csinálnak...?"
"- El sem hiszed, Max, milyen jó egy anyának, ha a gyerekét így dicsérik."
"- Max - ... -, miért ne lehetne két nagymamád? Egy, aki reumás és akinek segítesz néha. És egy az almafán az izgalmas dolgokhoz...?
Milyen igaz! Miért ne lehetne? Sok gyereknek van két nagymamája."
"- Milyen jó nekem! - gondolta. - Először egy nagymamám sem volt, most pedig kettő is van, és az egyiknek mesélhetek a másikról."
0 comments