értékelés
gyermekkönyv
ifjúsági
mesevilág
pagony
recenzió
vadadiadrienn
Vadadi Adrienn: Az Örökkön Örökké Fa - Értékelés
Vadadi Adrienn Az Örökkön Örökké Fa c. kisregénye a Pagony kiadó gondozásában látott napvilágot. A történet gyönyörű, de szívet facsaró is egyben, mely olvasás után sokáig velünk marad. Elszomorít, de megmelengeti a szívet és olyan sebek begyógyításában segít, amiről nem is gondolnánk, hogy még mindig véreznek...
"- Az Örökkön Örökké Fa, ami ott áll a két világ közt, az örök
körforgást biztosítja. Ha a Földön meghal egy ember,
lehullik a földre. A teste itt marad, idővel elporlad, de
a lelke továbbáll. Becsúszik a gyökerek közé, és átbújik
Valaholba. Pont úgy néz ki, mint amilyen a földön volt,
csak könnyű lesz, mint egy buborék."
A kötetnek mondhatni két főhőse van. Szille, a kilenc éves kislány, aki szüleivel és nagyszüleivel éli mindennapjait, iskolába jár, s bár felmenői szemében egy igazi csoda, aki kiemelkedik kortársai közül, addig az iskola falain belül korrepetálásra szoruló, visszahúzódó, magányos kislány, akinek nincsenek barátai...
Dió szintén kilenc éves, ám ő Valaholban él... Valahol az elhunytak birodalma, ahová a földi pályafutásukat befejező emberek kerülnek át az Örökkön Örökké Fa segítségével, amely határként választja el egymástól a világokat.
Az Örökkön Örökké Fa a kapocs, mely összeköti a világunkat Valahollal, ahol a lillék élnek, s új életükre készülnek fel...
"Összetört a szíve, nem hitt már semmiben. Sem
a barátságban, sem a szeretetben."
Mivel a kötet mindössze 128 oldal, ennyi bevezetés és történetismertetés elég is kellene, hogy legyen, hogy ne fusson a gyanútlan olvasó spoilerekbe, de én szeretném tovább kapargatni a felszínt és mélyebbre ásni... (spoilerek nélkül)
A kötet főhőse tulajdonképpen Dió, akiről sokkal többet megtudhatunk, mint a lányról, aki pontosan úgy képzeli el a másvilágot, amilyen valójában... Vagy csupán az ő képzelete alkotja meg és válik az valósággá? Érdekes kérdések ezek, melyeket minden olvasó biztos, hogy másképp lát majd...
Az én olvasatomban Valahol valóban létezik és a mi világunktól az Örökkön Örökké Fa választja el.
Miután egy lélek befejezi földi pályafutását, a fa átemeli őt Valaholba, ahol rózsaszín az ég. Az idős, beteg emberek életük alkonyán érkeznek ide, ahol fordítva telik az idő. Az idősek egyre fiatalabbak lesznek, míg végül csecsemőkké válnak, hogy újjászületve, új életet kezdve visszatérjenek az örök körforgásba, melybe szintén a Fa emeli át őket.
Dió azonban más. Dió kisbabaként érkezett Valaholba, s senki sem várt rá a túloldalon... A fiú vad, féktelen, "szófogadatlan", végtelenül magányos, egyedül él és öregszik...
Míg társai napról-napra fiatalabbak lesznek, addig Dió egyre idősödik, s semmi értelme sincs Valaholbéli tartózkodásának... Nem tud felkészülni a következő életére, mert ellentétes irányban halad.
Miért nem várta őt senki Valaholban? Miért nem fiatalodik, mint a többi lille? S mikor találja meg végre a madarat, amit régóta keres?
"- Te csak - ... - járd bátran az utadat!"
 |
| A bal alsó, eredeti illusztrációkat tartalmazó kép Fodor Katalin Instagram-profiljáról származik |
Az Örökkön Örökké Fa egy gyönyörű, fájdalommal teli történet, melyben az írónő megalkotta a túlvilág egy lehetséges verzióját.
A kötet rövidsége talán némi félelemre adhat okot: mégis hogyan lehet ily rövid keretek közt elmesélni és megmutatni számunkra ezt a különös világot? Aggodalomra azonban semmi ok! Vadadi Adri körültekintően, gondosan és aprólékosan építette fel Valaholt. A történetben nincsenek üres járatok, minden esemény és mozaikdarabka pontosan a helyén van, minden a lehető leggondosabban kidolgozott, s az olvasó semmiféle hiányt sem érezhet a regény végén. Meghatottságot, érzelmek kavalkádját a szívében, megnyugvást, feldolgozást, s talán egy pici ürességet ellenben annál inkább...
"- Kedves Fa, kedves Örökkön Örökké! Kérlek,
vigyél el máshova!"
Én magam sosem hittem igazán a reinkarnációban. Legalábbis azon formájában semmiképp sem, ami azt vallja, hogy az ember állat testében is újjászülethet, s fordítva. Vadadi Adri viszont képes volt egy olyan csodálatos túlvilágot megteremteni, ahová én magam is szívesen kerülnék halálom után, s ahol szívesen élnék, hogy majd hosszú tanulás után ismét a földre lépjek... vagy nem.
Valaholt a lillék népesítik be. A lillék az emberek lelkei, akik Valaholban éppolyan teljes életet élnek, mint mi itt, a földön. Csillagkekszet majszolnak, melyet kedves szavakért és mosolyért kapnak az árusoktól, a Kupolában tanulnak, sportolnak, s igyekeznek annyi tudást összegyűjteni, amit majd következő életükben kamatoztatva jobbá tehetik a saját maguk életét és a világot is.
Itt él főhősünk, Dió, aki a szívembe lopta magát. A fiú magányos, kívülálló, a lillék furcsán néznek rá, s bár a szabályaik szerint kellene, hogy éljen, mi értelme volna ugyanazoknak a cselekedeteknek, ha az ő élete nem vezet sehová?
Dió életébe mégis belép a változás Ketu és barátai személyében, aki kedvességgel és bizalommal fordul a fiú felé. Valaholban azonban ugyanolyan hatalmi viszályok dúlnak, mint nálunk, s a hatalmas önbizalommal rendelkező, bunkó lillék bánthatják a gyengét...
Dió történetét Szille szála és mindennapjai szakítják meg olykor-olykor. Az élők világában a kislány érzi, hogy valami nincs rendben vele, s érzi, hogy a családja egy súlyos titkot őriz, mely titoknak napvilágra kell kerülnie ahhoz, hogy Szille jól legyen... Erre a gyógyulásra a családnak is szükséges lesz, s ezek az események valahogy összefüggésben vannak Dió különös életével is...
Aki olvas a sorok közt, már ezekből a szavakból is rájöhet a nagy titokra, amit olvasás közben is hamar kikövetkeztethet a szemfüles olvasó, ám itt semmit sem mondok ki... Marad a rébuszokban mesélés, melynek segítségével remélem sikerül átadni számotokra, milyen mély is ez a történet...
Az Örökkön Örökké Fa rövid, ámde annál tartalmasabb "mese". Egy gyönyörű, szívfacsaró történet a gyászról, a magányról és a titkok súlyáról, amik megkeserítik az emberek életét.
Nem is gondolnátok, milyen szépen kidolgozott történet ez, s mennyire aprólékosan megálmodott világ, amiből nem hiányzik semmi. Mintapéldája annak, hogy kevés szóval is lehet mély érzéseket átadni, világot teremteni, s nem kell túlnyújtani a cselekményt, mint a rétestésztát. Valahol világában egyedül a hasonló, sokszor egyforma nevek azok, amik kevésbé nyerték el a tetszésemet, ám ennek a háttere és magyarázata is rendkívül kreatív, tetszetős volt.
Mivel a kötet fontos központi eleme az újjászületés, a keresztény, mélyen vallásos emberek, akiknek hitrendszerébe nem fér bele az efféle nézet, mindenképpen kerülje el a könyvet, ám ha nyitott, a másfajta nézeteket megfontoló s befogadni képes olvasó, ne habozzon kézbe venni a kötetet!
A kisregény 10 éves kortól ajánlott, de kiváló közös feldolgozásra is a családban, iskolában. Érzékenyít, szélesíti a nézőpontokat, segít feldolgozni a gyászt, óriási szerepe lehet az elengedésben és a titkok feltárásában, amik biztos, hogy sok-sok ember lelkét nyomják. Bár a történet nagy titka az értő olvasónak könnyen kitalálható, a nagy katarzis éppen olyan nagyot üt ennek a titoknak a birtokában is a regény tetőpontján, mintha teljes homályban lett volna addig a pillanatig...
A történetben kulcsfontosságú szerep jut Imre papának. A nagypapai titulus egy rendkívül erős és fontos szerep, egy olyan kapocs, amit csak a nagyszülők és unokák érthetnek meg. A halál és az elmúlás óriási szerepet játszik a műben, melyet Valahol létezése és az ott élők boldogsága szépít meg, s könnyít meg az olvasó és a szereplők számára is. Az Örökkön Örökké Fa története nekem is segített... Nem is gondoltam volna, hogy ennyi idő után is szükségem van a gyógyulásra és hogy a történet képes lesz arra, hogy máshogy szemléljem a dolgokat...
Papóm miatt különösen közel éreztem magamhoz a történetet és a nagyapa szálát, a történet végét megkönnyeztem, ám az olvasottaknak köszönhetően valamilyen furcsa békességre is leltem, ami megkönnyítette számomra az elengedést. Megfogant bennem egy érzés, hogy talán papó is egy olyan nagyszerű helyen van, mint Valahol - netalán éppen ott -, jól érzi magát és várja, hogy sok-sok év elteltével mi is újratalálkozzunk majd...
Imre papa bár nem sokat szerepel, mégis az egyik legnagyobb szerep az övé, s bár spoilerek nélkül nem írhatok ennél konkrétabbat, a kedvenc jeleneteim többsége az utolsó két fejezetben olvasható - ezek a feloldás és a boldogság pillanatai, mikor felsejlik a boldog jövő képe és mindenki békére lel...
Gyönyörű leírások, nem mindennapi, egyedi tagolás, torokszorító pillanatok és Fodor Katalin festői, elemi erejű illusztrációi - ez mind Az Örökkön Örökké Fa!
A gyönyörű, a történetet megelevenítő illusztrációkban öröm elveszni, s bár nagyon sajnálom, hogy végül nem olyan kék színűek lettek, mint amiket a készítés pillanatában mutatott meg az alkotó a profilján, azt kell mondanom, hogy a történet komor hangulatához remekül passzolnak ebben a formában, s olyan atmoszférát teremtenek, ami még inkább súlyt és mélységet ad a történetnek.
"A lillék mind jókedvűek voltak, hisz az összes ünnep közül a búcsú
ünnepét szerették a legjobban. Igaz, hogy ilyenkor mindig el kellett
engedniük egy szerettüket, de tudták, hogy ez az élet rendje, és előbb
vagy utóbb majd úgyis találkoznak."
Végezetül nincs más hátra, mint hogy teljes szívből ajánljam a kötetet mindenkinek, aki szeretne megismerni egy gyönyörű történetet, ami rengeteg tanulságot hordoz és segíthet a mindennapi életünk során! Gyászfeldolgozáshoz, lelki törések megelőzéséhez különösen ajánlott, de ne csak akkor vegyétek le a polcról, amikor ez a téma aktuális...!!!
A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!
Értékelés: 5/5 lélek
Kedvenc kötet
Idézetek
"- Mi van az élet után?"
"- Az Örökkön Örökké Fa, ami ott áll a két világ közt, az örök körforgást biztosítja. Ha a Földön meghal egy ember, lehullik a földre. A teste itt marad, idővel elporlad, de a lelke továbbáll. Becsúszik a gyökerek közé, és átbújik Valaholba. Pont úgy néz ki, mint amilyen a földön volt, csak könnyű lesz, mint egy buborék."
"Szerencséjére a lilléknek nem kellett nap mint nap enniük. Elég volt csak akkor, amikor megfáradt a lelkük."
"- Kedves Fa, kedves Örökkön Örökké! Kérlek, vigyél el máshova!"
""Tente, tente, drága, szívem-lelkem ága. A szemedet lágyan édes álom zárja.""
"Hirtelen megutált mindenkit, a Fát is, aki nem segített rajta!"
"Felesleges a Kupolába járnia, ha az élete nem vezet sehova. Mi végre ez az egész?"
"- ...Arra van egy apa, hogy segítsen, nemde?"
"- Halálmadár - suttogta bele Dió arcába a Remete.
A madár nagy, sötéten fénylő szeme kinyílt. Dió belenézett. Az igazság tükröződött benne."
"- A másik kisbaba pedig, aki azóta is él és virul, az ikertestvéred. Pech, hogy pont te nyuvadtál bele a szülésbe!"
"Megértette, hogy azért nincs saját családja, mert még mindenki, a nagyszülei, az anyukája, az apukája és az ikertestvére is a földi életüket élik."
"- Képzelj el egy világot, ahol semmi sem igaz, mert az anyukák meg az apukák hazudnak!"
"Dió olyan nyomorultul érezte magát, mint még talán sosem. Fájt a szíve a halálmadár szemében látottak miatt. Amiért neki is van családja, csak nem tartozhat közéjük."
"Összetört a szíve, nem hitt már semmiben. Sem a barátságban, sem a szeretetben."
"Tudta, ahhoz, hogy Ketu átléphessen a földi világba, szépen lassan el kell felejtenie mindent... Mire lenyúl érte a Fa, felkarolja és a leveleibe burkolja, minden valaholbéli tudás, cél és tapasztalás egyetlen csepp esszenciává sűrűsödik össze, hogy vihesse a Földre, hogy ott dobogjon majd a szívében, és vezesse őt az életében."
"Arra gondolt, hogy mindenkinek van valami célja, valami elképzelése a jövőre nézve, csak neki nincs. Ő csak tengeti az egyforma napjait Valaholban, és végignézi, ahogy szépen lassan elhagyják a barátai."
"- De... - folytatta Gede - üzent neked. Azt mondta, akárhová is fújja a szél, a barátjaként szeret téged.
Dió hanyatt feküdt a fűben. Nézte a széles rózsaszín eget, és Ketura gondolt. A szeplős fiúra, aki a barátja."
"A lillék mind jókedvűek voltak, hisz az összes ünnep közül a búcsú ünnepét szerették a legjobban. Igaz, hogy ilyenkor mindig el kellett engedniük egy szerettüket, de tudták, hogy ez az élet rendje, és előbb vagy utóbb majd úgyis találkoznak."
"- Képzelj el egy helyet - kezdtem egyre elvékonyodó hangon -, Valaholnak hívják. Az Örökkön Örökké Fa áll a földi élet és Valahol határán. Rózsaszín az ég, és rózsaszín az eső. Lillék élnek ott, és van csillagkeksz szomorúságra meg tejszóda fáradtságra..."
"- Hogy hívják? - töröltem meg a szemem.
- Szilas - felelte anyu és apu egyszerre.
Behunytam a szemem, és az álmomban látott fiúra gondoltam.
- Szilas - suttogtam."
"- Szomorú, hogy elmész, de tudom, hogy szép helyen leszel - szólaltam meg. - Gondolok majd rád, ne félj, hogy mihamarabb visszajöhess! De egyet ígérj meg, nagypapa! Vagyis kettőt! Hogy mindenképpen eszel csillagkekszet, és megkeresed a testvéremet!"
"- De ha nem az ő gyerekük leszek, akkor honnan fogják tudni, hogy én én vagyok?
- A fejetekkel nem tudjátok majd - felelte nagypapa -, de a szívetek majd megsúgja. Te csak - ... - járd bátran az utadat!"
0 comments