értékelés
ifjúsági
királyanikó
menőkönyvek
recenzió
Erdős Zsuzsanna - Király Anikó: Palacsinta éjfélkor - Értékelés
Erdős Zsuzsanna és Király Anikó Palacsinta éjfélkor c. ifjúsági regénye a Menő Könyvek gondozásában jelenik meg a hét folyamán. A két főhős szemszögéből írt történet humorban gazdag, romantikus, bájos, de közben komoly témákat is boncolgat. Megjelenik benne a válás fájdalmas mibenléte, a gyászfeldolgozás, a bántalmazás, a testvéri konfliktusok, mindez üdítően friss, ifjonti stílusban tálalva...
Az előolvasás lehetőségét hálásan köszönöm a Menő Könyveknek!
"- Nem hiszel a sorsban?"
Történetünk főhőse Mira és Máté, két tizenhét éves diák, akiket a sors egy éjjel, a kollégiumi konyhában hoz össze... De ne szaladjunk ennyire előre!
Mira egyke, szülei éppen válnak, otthon korántsem rózsás a helyzet, s a lány nem akarja, hogy a kollégiumban és a suliban bárki tudomást szerezzen arról, mi zajlik náluk és miért érzi magát vacakul...
Máté Budapesten él szüleivel és öccsével, Zénóval. Nagymamája egy évvel ezelőtt hunyt el, akihez a fiú rendkívül közel állt, a szülei pedig bombaként robbantják a hírt, hogy Eger mellé költöznek "vidékre", ami értelemszerűen kicsapja a biztosítékot a fiúnál.
Máté ugyanabba a kollégiumba és suliba kerül Egerben, ahol Mira is tengeti mindennapjait, ám a két fiatal mit sem tud egymásról...
Mindkét fiatal álmatlanságban szenved... Mirát az otthoni gondok gyötrik, Mátét az új helyre való költözés és a barátok hiánya. Sorsuk abban a pillanatban fonódik össze, mikor egy éjjel összefutnak a konyhában, ami az álomtalan éjszakáknak köszönhetően rendszeressé válik. Az éjjeli találkákon túl azonban a nappali események is őrült tempóban követik egymást... Hisz az életnek zajlania kell!
"Imádtam benne, hogy az egészségtelen kajáért
az életét adta volna. Ebben igazi lelki társam volt."
A Palacsinta éjfélkor egy humorban gazdag, bájosan romantikus történet, ami szerethető szereplőivel, pörgős dinamikájával, őrült helyzetkomikumaival pillanatok alatt elvarázsol. Nem túlzás állítani, az ember könnye nem egyszer, nem kétszer potyogni kezd majd a nevetéstől olvasás közben - ahogy az velem is történt... A kockás hasfal kialakulásában a kötet elsőrangú sporteszközként is tökéletesen beválhat, ha valaki erre a célra is szeretné felhasználni! ;)
Mirát Erdős Zsuzsanna, Mátét pedig Király Anikó szólaltatja meg. A regény keletkezési körülményeiről a kötet utolsó lapjain olvashatunk néhány érdekességet, melynek olvasása közben szintén jókat derülhetünk. Anikó az egyik kedvenc kortárs, ifjúsági regényíróm a Csak barátok? megjelenése óta, ám Erdős Zsuzsannától még semmit sem olvastam, így nem kevés kíváncsisággal vettem kézbe a kötetet. Ahogy azt már megszokhattam tőle, Anikó most is kitett magáért, ám mindenképpen ki kell emelnem írótársát is, akinek szintén nagyon jó a humora és gördülékeny a stílusa! Poénjai felvették a versenyt Anikó poénjaival, s ugyanolyan izgalmas és őrületes jeleneteket írt, mint írótársa. Öröm volt olvasni a kettejük elméjéből kipattanó, tökéletesre szőtt történetet!
A regényen látszik, hogy szívvel-lélekkel készült, s mindenből van benne egy pici, ami egy gimnazista korú tinit érdekelhet. Könyv révén, amit a képzelet szült, s melynek a szórakoztatáson túl célja természetesen a tanítás is, nem csupán rózsaszín felhőből áll, hanem megmutatja az élet árnyoldalait is...
Az írópáros egyébiránt olyannyira egymásra hangolódott, s olyan remekül kerekítette a történetet, hogy ha nem tudnánk, hogy ketten írták, simán hihetnénk, hogy egyvalaki tollából született az egész.
Mint a bevezetőmben már említettem, a regényben szó esik
- a szülők válásának gyerekre való kihatásáról, a fájdalomról, amiből minden érintettnek kijut a procedúra során;
- a szeretett nagymama elvesztéséről, aki a világot jelentette unokája számára, s az ebből következő gyászfeldolgozásról és elengedésről;
- megjelenik benne a fizikai bántalmazás, ami sajnos mindennapos az iskolákban és a kollégiumokban,
- de az írópáros bemutatja milyen az, mikor valaki szemellenzőt visel, s nem akarja meglátni azt, amit a környezetében mindenki lát; a rossz döntések súlyát és következményeit,
- s mindezeken túl még a testvérek egymással szemben tanúsított káros magatartásának szemléltetésére is jut idő.
Ezeket a komoly témákat oldja fel a rengeteg humor, ami többek között baráti, majd szerelmes élcelődésben, évődésben, testvéri civódásokban, a korosztályra jellemző bizonytalan viselkedésből fakadó tettekben, s a kollégiumban rendet tartó kedves nővérek fegyelmezési módszereiben nyilvánul meg. Életek változnak meg, örökre szóló barátságok és szerelmek alakulnak ki a regényben, ami látványos fejlődéstörténet is egyben...
Mira és Máté története bár nagyrészt egy kollégiumban játszódik, korántsem a suliról és a francos, unalmas tanórákról szól. A központi helyet főhőseink és barátaik élete, szabadidős tevékenységei és problémái töltik be, s a vicces-mókás - ámde tanulással is töltött - mindennapok mellett az élet komoly problémáit is igyekszik bemutatni. Mivel szereplői többnyire már elég érettek, nincs benne áskálódás és sulis-brancsos rinya, ami sokkal felnőttesebbé tette a hangulatot. Bepillantást enged a kollégiumi életbe, az iskolát voltaképp majdnem teljes mértékben hanyagoljuk, s csupán felelés, vagy témazáró kapcsán kerül szóba, így olyan "iskolai történet" ez, ami teljesen más szögből közelít, mint műfajbeli társai.
Főhőseink szerethető karakterek, kiknek sorsáért teljes szívvel izgulhatunk. Legnagyobb kedvencem Máté lett, s természetesen, "micsoda meglepetés" a fiúk kerültek közelebb a szívemhez, ám aki ismer, tudja, hogy ez nálam nem meglepő. Viszont ebben az esetben a lányok karakterei is remekül sikerültek, példának okáért mindig is utáltam az áskálódó lányokat, akikből ebben a regényben szerencsére nincs egy sem!
Az írópárosnak sikerült szerethető tiniket alkotnia, értelmes érdeklődési körökkel és szimpatikus megnyilvánulásokkal. Ezek a suhancok a szó legjobb értelmében véve lököttek, akik pont emiatt szerethetők fenemód. Évődnek, élcelődnek, reménykednek, pusmognak, megbotlanak, felsegítik egymást, egymás mellett állnak, hallgatnak, ha kell, de fejmosást is adnak egymásnak, ha szükséges...
"Az ember csak azokra haragudhat igazán, akiket szeret,
mert ők tudják a legnagyobb csalódást okozni."
Máté élete gyökeresen megváltozik a költözéssel. A pesti srác a fővárosi életében egy igazi gyökér "barátsága" miatt kerül újra és újra nehéz helyzetbe, s aki a menő srácok bandájában sok olyat tesz, amire bár nem büszke, ám nem szeretne egyedül lenni... Lelke mélyén tudja, hogy mindig más miatt kerül bajba, s érzi, hogy ez így nem jó, de mint oly sokan az iskolában, inkább hallgatunk, hogy ne veszítsük el azt, akit barátunknak hiszünk...
A költözés a lehető legjobb dolog, ami vele történhetett, hisz nem csupán a szerelemre, de őszinte, igaz barátokra is lel a kollégium falai között. A fiú karaktere megy keresztül a leglátványosabb változáson, s a fentebb említett fejlődéstörténet is az övé.
Máté és Mira párosa a bájos romantikuson túl pimasz és aranyos, s szó szerint sorsfordító, hisz az életük teljesen váratlan fordulatot vesz az éjszakai beszélgetéseknek, eszegetéseknek és közös sütögetéseknek-főzőcskézésnek hála. De erről nem mondok többet, csupán annyit, hogy az epilógus zseniális lett!
Mira karaktere szintén a szívemhez nőtt Máté mellett néhány fejezet után. A józan, okos és talpraesett lánynak hatalmas lelkiereje van, s aki Máté mellett virágzik ki - szó szerint. Az élete a regény elején felborul, rengeteg fájdalmas percet él át, ám az írók megmutatják, hogy a felhők fölött bizony kisüt a nap, s egy embert próbáló baj miként fordíthatja jobbá az életet...
A fiúk nagyon jó arcok voltak, mind Mario, mind Luigi rendkívül színes egyéniség lett, s mellékszereplők lévén is fölöttébb kidolgozottak, csakúgy, mint a lányok, akik szerencsére igazi barátnői voltak egymásnak, bár egy-két beszólogatást, amit osztogattak egymásnak nem mindig szívleltem, de ez már csak így van, ha lányok kerülnek össze.
Hedvig mama elképesztően kawaiiiiiii nagyi, akinek ráadásul saját főzőműsora is volt a tv-ben! Ő maga is egy központi karakter, aki bár sajnos már nem él, mégis sorsfordító hatással lesz nem egy karakter életére.
Máté öccse, Zénó igazi manga- és animefan, vele is sokan azonosulni tudnak majd. Nagyobb spoiler nélkül, mikor a mangák széttépett komódos jelenetét olvastam, vérzett a szívem és nyílt a bicska a zsebeben - én is nekimentem volna annak a baromnak, az tuti. ^^
A regény egyik titokzatos figurája, a "vörös srác" maximálisan jól lett felépítve, kilétét bár kitalálni nem volt nehéz, mégis jóleső érzéssel töltött el a felismerés, majd a lelepleződés - természetesen nektek erről nem mondok többet, s bár nem lehet mindig minden happy end, sajnáltam, hogy az ő szála oda futott ki, ahová... :(
A másik titokzatos figura természetesen az ételt csenő "szarka", aki sok minden elindítója lesz tudatlanul is a kollégiumban, s akinek a kilétére mindenki kíváncsi. Na, az ő kiléte ennél homályosabb és titokzatosabb már nem is lehetett volna, de szerencsére jól megjárta. XD
Igazság szerint sok mindent mondhatnék még. A Kispál és a Borz-poénokat, az imádatot, hogy Anikó - maga is mangaolvasó lévén - rengeteg mangát és animét belecsempészett a történetbe, mely az én lelkem szó szerint simogatta, a Bugyoláltbenedekpusztaheréje és társai beszólásokat, de ha mindent felsorolnék, sose lenne vége az értékelésnek, így most hagyom abba a további részletezést. ^^
A kötet végén négy mókás receptet is kapunk, amik humoros formában kerültek tálalásra, korántsem a szokványos, receptkönyves módon - érdemes végigolvasni az ott leírt ételek elkészítési javaslatait, át ne lapozzátok, mert elsőre sima receptajánlónak tűnnek!
"A nagyi tényleg sok igazságot mondott, de ahogy Mira csupa
csokis szájára néztem, az jutott eszembe, amikor a nagyapáról
beszélt. "Vannak olyan emberek, akikkel tényleg önmagad lehetsz,
akikkel megoszthatod a titkaidat. Na, ha olyat találsz,
a jó ég áldjon meg, Máté, el ne engedd!"
Nem vitás, a Palacsinta éjfélkor hihetetlenül szórakoztató és szívet melengetően romantikus ifjúsági regény, melyben bizton mindenki talál majd egy szereplőt, akivel azonosulni tud! Ifjaknak, a mangák, animék és Japán szerelmeseinek, az ifjúsági irodalom iránt érdeklődőknek, s mindenkinek, aki szeretne hatalmasakat kacagni szívből ajánlom a kötetet!
Értékelés: 5/5 égett palacsinta
Kedvenc kötet
Idézetek
"...mostanra beletörődtem, hogy az én szolgálatomra kirendelt álomtündér, aki szerintem inkább egy gonosz manó, egy ideje sztrájkba kezdett, és pont leszarja a létezésemet, vagy pedig csak egy lusta disznó."
"- Nem hiszel a sorsban?"
"- Hé! - szólt utánam. - Még a nevedet sem tudom!
- Nem mindegy, hogy hívnak?
- Végül is mindegy - bólintott hamiskás mosollyal a szája szegletében –, csak az a kérdés, neked mi tetszik jobban: ha magamban éjszakai pillangónak, vagy ha éjszakai szarkának nevezlek?"
"- Szerintem nem rossz ez a koli, meg a suli sem - rántottam meg a vállam. - Idióták mindenhol vannak."
"Persze a mutáns Hodos bárányok hada az istenért nem akarta átugrani a redvás kerítést, sőt, ha elaludtam a röhejes torlódásukra, akkor az alvásból kirángatott egy visszatérő rémálom, miszerint az ofőm valami sufniban ül, én meg birkanyíróval vágom a haját."
"- Akkor ez most egy randimeghívás éjjelre?"
"Mint ahogy már annyiszor ezelőtt, ma is sikerült ellenállnom azon kísértésnek, hogy Dobó égbe emelt kardjának élére hányjam magam."
"- Lehet, hogy átalakulunk vámpírrá - jegyeztem meg a tizedik kakaós csiga után.
(...)
- Miről zagyválsz?
(...)
- Tudod, csak éjjel mászkálunk.
- Mégis milyen vámpír eszik szottyadt kakaós csigát?
- A lúzer fajta..."
"Mámorító érzés volt Eger éjszakai utcáin rohanni. A lámpáktól egy kicsikét úgy éreztem magam, mintha megint Budapesten lennék, csak éppen sokkal jobb társaságban."
"Egyébként hányszor mondtam már neked, hogy egy nő soha nem lép ki a szobából úgy, hogy előtte nem nézett tükörbe?"
"- Megütötted magad? - kérdezte ijedten, és egy pillanatra letörlődött az arcáról az a hamiskás mosoly, ami állandóan uralta a képét, és amit - ha tetszik, ha nem, be kell valljam - kezdtem egyre jobban imádni."
"- Akarod, hogy megnézzem?
- Mit?
- A fenekedet...
- Felejtsd el! Kizárt, hogy letoljam előtted a nadrágomat! - háborodtam fel ekkora pofátlanság hallatán, de közben éreztem, ahogy az árulkodó pirosság szép lassan beteríti a képes felemet. Közben persze az is eszembe jutott, mit zagyvált össze Kinga pár órával ezelőtt...
- Nem arra kértelek, hogy a bugyidat told le - somolygott Máté, láthatóan egyre jobban élvezve a zavaromat.
- Jobb lesz, ha beletörődsz, hogy semmimet nem fogom letolni előtted - vágtam vissza ekkor már pipacsvörösen.
- Kár! - csóválta a fejét..."
"- Mégis honnan kellene tudnom, hogy éhes vagy? Nem látok beléd...
- Tulajdonképpen nem vagyok éhes - rázta a fejét -, csak megkívántalak..."
"- Azok után, hogy az előbb szerelmet vallottam neked, képes lennél egyedül megenni? - nézett rám esdekelve, és a képére kezdett visszatérni az előző nyelvbotlás miatt pár perce tovatűnt, tenyérbemászó, magabiztos vigyor."
"Ám mint kiderült, anya azon nők táborát erősíti, akik jobban szeretik a férjüket a munkájuknál."
"- Mi van, ha a házunk mögött lévő erdőben is lakik egy wendigo? - súgta Zénó."
"- El is felejtettem mondani, hogy a koliban keresett valami csaj, és azt üzeni, hogy elmehetsz a fenébe a palacsintáiddal együtt.
Ez valamiért jobban nyomta a mellkasom, mint a négy, csontos térdű vakarcs súlya együtt. Ha létezik wendigo, igazán beugorhatott volna hozzánk, és megkóstolhatta volna a májam."
"Még egy közvetlenül nyugdíjazás előtt álló csiga is könnyesre röhögte volna magát, látva a tempót, amit diktáltam."
"Kata arckifejezése hűen tükrözte egy, az első éjszakájára készülő szűzlány összes szemérmességét."
"...megkockáztattam volna, hogy közelebb lopódzok hozzá, és kihallgatom, nem káromkodik-e álmában.
Valamikor mindenkiből ki kell jönnie a feszültségnek, kinek ébren, kinek álmában. „Inkább ez jöjjön ki, mint a mentő”, szokta mondogatni a szomszéd néni otthon, aki aztán ezt az életelvet követve nem is fogja vissza magát."
"Valahogy így mosolyoghatott VIII. Henrik is, amikor a vérpadra küldte Boleyn Annát."
"- Értem. Te vagy a kíméletlen realista, Zénó az örök optimista, anya a kirobbanó energia, én meg a nyomorúságos letargia.
Apa felhorkantott.
- Tudod, mi vagy te igazából, fiam? A kész melodráma..."
"Imádtam benne, hogy az egészségtelen kajáért az életét adta volna. Ebben igazi lelki társam volt."
"Még magamnak sem mertem bevallani, de jobban megérintett, mintha szerelmesen a fülembe susogta volna."
"- Ha már itt tartunk - álltam elé még mindig csípőre tett kézzel -, te mégis mit hoztál?
- A receptet - vágta rá visszakézből."
"- És te addig mit csinálsz? - pislogott.
- Nézlek? - kérdeztem vissza, de el is pirultam rögtön, ezúttal azonban úgy tűnt, Máté megkönyörül rajtam. Vagy nem vette a lapot. Szerencsére..."
"- Ide süss! - kiáltottam fel pár perc múlva izgatottan. - Mozog!
Nem akartam elhinni, de a palacsinta tényleg csúszkált a serpenyőben.
- Ezek szerint él? - hajolt Máté a képződmény fölé.
- Hát, mindenesetre elevenebb, mint azok ott - mutattam nevetve az asztalon búslakodó, cseppet sem gusztusos kupacra."
"- A porban az az idegesítő, hogy nagyon gyorsan visszajön. Elmondani nem tudom, milyen csalódott voltam, amikor életemben először takarítottam ki a szobámat, és kiderült, hogy ezt majd többször is meg kell ismételnem.
Mira halkan nevetett.
- Cuki lehettél.
- Az is voltam - húztam ki magam..."
"- Hűha, most szerintem minden halott olasz nagymama egyszerre forog a sírjában - jegyezte meg Mira."
"A nagyi tényleg sok igazságot mondott, de ahogy Mira csupa csokis szájára néztem, az jutott eszembe, amikor a nagyapáról beszélt. "Vannak olyan emberek, akikkel tényleg önmagad lehetsz, akikkel megoszthatod a titkaidat. Na, ha olyat találsz, a jó ég áldjon meg, Máté, el ne engedd!"
"...míg észre nem vettem, hogy azért tartja olyan mereven a kezét, mert még mindig a hóna alatt szorongatja a könyvét. Meglöktem Mátét, hogy nézzen oda, mire ő elröhögte magát, majd óvatosan kihúzta a könyvet Peti karja alól.
- Így talán egyszerűbb lesz, nem? - vigyorgott Petire, mikor az ijedten konstatálta, hogy lopják a legdrágább kincsét."
"A palacsintasütés után még az alsógatyámból és azokról a területeimről is, amiket az alsógatyának takarnia kellett volna, lisztet ráztam ki. Komolyan mondom, fingás közben simán porzott volna a seggem."
"- Te éjjel is enni akarsz? - hüledezett Kinga.
- Hallod! Nyolc könyvet hoztam magammal. Ha két nap alatt ki akarom olvasni őket, akkor éjszaka is fent kell lennem."
"- Olyan vagy, mint egy depressziós csiga, aki elhagyta valahol a házát."
"Filmbe illő lesz, ahogy két reménytelen szerelmes idióta összeborulva zokog."
"Az ember csak azokra haragudhat igazán, akiket szeret, mert ők tudják a legnagyobb csalódást okozni."
"- Ide figyelj, fiacskám - fordult végül felém a nagymama. - Nemcsak az a hülye, aki hülyeséget csinál, de az is, aki ebben támogatja a hülyét. A legnagyobb hülye mégis az, aki nem ismeri be a hülyeséget. Te beismerted, úgyhogy annyira azért nem vagy hülye. Úgyhogy menj, és szerezz magadnak rendes barátokat."
"- Ha úgy érzed, kipurcannál a szerelmi bánattól, kérlek, ajánld fel a tested kutatási célokra! Majd’ meghalok a kíváncsiságtól, miért vagy ilyen hosszú és vékony!"
"- Én nem vagyok olyan, mint a nővéred! Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy normálisan mutassam ki, amikor szeretek valakit!
- Ne hazudj! Emlékszem, milyen voltál a nagyiddal, és emlékszem még egy dátumra is. Zénó két évvel ezelőtti születésnapjára, ami éppen a nagyid temetése után pár nappal volt. Semmivel sem tudtuk felvidítani a filmklubban, de neked sikerült."
"- Őszintén csodálom, hogy még nem lett minden nő apáca. Magamat is beleértve. Ti, fiúk, borzalmasak vagytok.
Nem vitattuk."
"- Borzalmasan áll az a kolbász a kezedben - kommentálta Mira a küzdelmemet.
- Lefogadom, hogy a tiédben jól állna."
Epilógus
"Mira, noha pokolian ideges volt az előttük álló rengeteg dolog miatt, és még mindig szidta magában Mátét, valójában nem tudott rá igazán haragudni. Így volt ez mindig, még az ismeretségük elején is, és így van most is. Csak ránéz azzal a csibészes mosolyával, és megbocsátja neki a legádázabb bűnét is."
"- Ki a francnak kell a Michelin-csillag - simult közelebb Mátéhoz -, hiszen már most az enyém a legértékesebb kitüntetés…
- Mármint én? - pislogott Máté.
- Lökött vagy, mint mindig! - nevetett fel Mira. - Ezt vajon kitől kaptam? - mutatott a pulcsijára, amin ott díszelgett Hedvig nagyi kitűzője. - Nincs az a kitüntetés, amiért ezt elcserélném..."
0 comments