értékelés
gyermekkönyv
mesevilág
pagony
recenzió
Tasi Katalin: Szerintem ebben a házban lakik egy szellem - Értékelés
Tasi Katalin Szerintem ebben a házban lakik egy szellem c. csodálatos és humorban gazdag meséje a Pagony kiadó idei egyik legnagyobb gyöngyszeme! ❤
A kreatív, észbontóan ötletes és humoros mese egy félős szellemet állít a középpontba, s még azt is elmondja, miként tehetünk szert mi magunk is egy házi szellemre...
A kötet a szívem csücske és hatalmas kedvencem lett, melyben nem csupán a történet, de a Litkei Juli által papírra vetett látványvilág is teljesen elvarázsolt!
"- HÚÚÚ! - hajolt a kisfiú fölé egy apró, áttetsző alak, két kezét
előrenyújtva, ahogyan rémisztgetéskor szokás, aztán reménykedve
pislantott kettőt hatalmas, fekete szemével."
Történetünk főhőse egy aprócska szellem, aki egy vidéki nyaralóban lakik, ahol emberi hősünk, a fiú és szülei töltik a nyarat. A fiú első, a házban töltött éjszakáján megjelenik egy bűbájos szellem, aki bár minden bátorságát összeszedi - amiből nincs ám sok... - hogy megijessze a fiút, ő maga sokkal jobban fél, s a kísértés sem sikerül igazán...
A fiú összebarátkozik a gyámoltalan és magányos szellemmel, aki elmeséli, miként került e világra, majd közösen egy felejthetetlen, csodálatos és élményekben gazdag nyarat töltenek együtt, melynek során kitalálják, mit szeret csinálni a félős kisszellem...
Bár a nyár egyszer véget ér, s a fiúnak mennie kell, e gyönyörű barátság erős kötelék, melyet egy mesebeli, magával ragadó tett még szorosabbá kovácsol kettejük között...
A Szerintem ebben a házban lakik egy szellem az idei mezőny egyik legerősebb darabja! Egy gyönyörű, szívet melengető történet egy szellemről, aki felemás zoknit hord, mert mindig elkavarja azok párját; aki a kamra harmadik polcának jobb sarkában lakik, a savanyú uborka mögött és fél a sötétben, s akit megteremtése után azonnal magára is hagytak, ezért végtelenül magányos...
Ám ez a magány hamarost szertefoszlik, mikor főhősünk életébe betoppan a fiúcska, aki barátjává fogadja a félős szellemet, s ki tudja, talán a nyár végére a kisszellem is képessé válik arra, hogy megijesszen valakit...
"- Egy évig csak üldögéltem a savanyú uborka mögött, és
vártam, hogy végre visszajöjjenek az emberek. Aztán meg
azt, hogy jöjjön valaki. Bárki. Közben meg szomorkodtam. Meg
féltem. Meg sajnáltam magam. És arra jutottam, hogy egyáltalán
nem szép dolog félősnek kitalálni egy érző lényt, aztán meg
magára hagyni egyedül egy üres házban!"
A mese egy gyönyörű nyár története, melyben a kisszellem megtudja, mennyire szeret hintázni, biciklizni, úszkálni - de a békáktól azért egy picit fél ^^ -, a tűz lángjából felszálló hamuszemek/pernyék után kapni, amiket azonban soha nem érinthet meg, palacsintát enni, rajzolni, miközben az eső kopogtatja az ablakot, s még számtalan egyéb dolgot, melyekre a kisfiú segítségével jön rá, aki ez által maga is egy csodálatos nyarat tudhat maga mögött.
A történet vége, a csattanó egész egyszerűen maga a tömény bűbáj, az én szívem majd elolvadt tőle, ahogy a gyönyörű illusztrációktól és magától a cuki, kopasz fejű, hatalmas fekete szemű tündéri szellemkétől is. ❤
A történet tele van kreatív megoldásokkal, kezdve az egyedi háziszellem megteremtésének ötletével, amit minden bizonnyal mi is kipróbálunk majd itthon, hisz sose lehet tudni... lehetséges, hogy ebben a házban is lakik egy szellem, s arra vár, hogy megteremtsük... ;) :3
Ódákat tudnék zengeni, mennyire a szívembe lopta magát ez a kötet, amit azóta már sikerült újra behabzsolnom. Boldogság elveszni ebben a minőségi mesekönyvben, amiben a látványvilág gondosan és festői szépséggel felépített, s a mese legapróbb részlete is a helyén van. Elvarázsol, kiszakít a mindennapok varázslatmentes komorságából, elrepít egy világba, ahol minden lehetséges, s ahol nem léteznek kütyük, csupán a szárnyaló fantázia, a természet és az igaz barátság szépsége!
Lenyűgöző, varázslatos - olvassátok, szeressétek!
A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!
Értékelés: 5/5 felemás zokni
Kedvenc kötet
Idézetek
"- HÚÚÚ! - hajolt a kisfiú fölé egy apró, áttetsző alak, két kezét előrenyújtva, ahogyan rémisztgetéskor szokás, aztán reménykedve pislantott kettőt hatalmas, fekete szemével."
"- Jaj, most meg miért sírsz? - kérdezte a kisfiú kétségbeesetten... - Nem akartalak megijeszteni, ne haragudj!
- De én téged igen! - csattant fel egy pillanatra az aprócska szellem. - Szerinted mégis milyen házi szellem vagyok? Ne is mondj semmit, tudom jól! Semmire se vagyok jó! Még ijesztgetni sem tudok rendesen! - panaszkodott, és csak sírdogált tovább keservesen.
- Há-zi szel-lem? - kérdezte a kisfiú meglepetten. - ... Hát az meg hogy lehet?
- Ja, hát az nem túl bonyolult - legyintett szipogva a szellem. - Sőt, nagyon is egyszerű! - ... - Csak annyi kell hozzá, hogy valaki a saját házában egyszer kimondja, hogy
SZERINTEM EBBEN A HÁZBAN LAKIK EGY SZELLEM,
és már kész is! A házi szellem ezután pont olyan lesz, amilyennek a háziak akkor éppen kitalálják. Egy szabály van csak: az EGY-es szabály. Egy házban, vagy persze lakásban, mindegy is, egy család csak egy házi szellemet teremthet, és egy családból mindenki csak egyszer, egyetlenegy alkalommal mondhatja el, hogy szerinte milyen legyen a szellem. Az egész nem tarthat tovább, csak egy percig. Utána már semmi nem ér. A szellem meg olyan lesz, amilyennek ezalatt kitalálták..."
"- Szerintem meg, ha lakik is itt egy szellem egyáltalán, az legfeljebb egy nagyszájú fiúcskára hasonlít, aki minden zoknijának elveszíti a párját, rájár a baracklekvárra a kamrában, és szereti ijesztgetni a többieket, miközben igazából ő fél a sötétben..."
"- Egy évig csak üldögéltem a savanyú uborka mögött, és vártam, hogy végre visszajöjjenek az emberek. Aztán meg azt, hogy jöjjön valaki. Bárki. Közben meg szomorkodtam. Meg féltem. Meg sajnáltam magam. És arra jutottam, hogy egyáltalán nem szép dolog félősnek kitalálni egy érző lényt, aztán meg magára hagyni egyedül egy üres házban!"
"Szerintem ebben a házban lakik egy szellem, tisztára hasonlít egy kislányra. Nagyon kedves, a legtöbbször vidám. Pörgős, és imád kártyázni. A kamra harmadik polcán lakik, a bal sarokban. És olyan, de olyan bátor, hogy mellette még az sem fél a sötétben, aki amúgy szokott."
"...a kis szellem ebből már semmit sem látott, mert a szemét befogta hátulról egy puha, pufi kéz. Sötét lett, de ő mégsem félt. És amikor a kéz elengedte, megjelent az arca előtt egy kedves, kerek szellemarc, és nevetve csak ennyit mondott neki:
- Hú! Kapj el, ha tudsz!"
0 comments