értékelés
gyermekkönyv
ifjúsági
pagony
recenzió
Andrij Lesziv - Romana Romanisin: A háború, amely megváltoztatta Rondót - Értékelés
Andrij Lesziv - Romana Romanisin A háború, amely megváltoztatta Rondót c. kötete a Pagony kiadó gondozásában látott napvilágot.
Szörnyű még leírni is, de most 2024-ben is háború dúl a kontinensünkön, aminek a soha többé be nem következtében bízott az emberiség hosszú, hosszú évek óta. Noha a kötet nem az orosz-ukrán háború kapcsán készült, aktuálisabb nem is lehetne, hisz a legkisebbek füle sem kerülheti el manapság, hogy ne hallanák a szót: "háború".
De mi az a háború és hogyan is magyarázhatnánk el ezt a legapróbbak számára, akik maguk is kíváncsiak erre a kérdésre?
Ebben nyújt segítséget az ukrán szerzőpáros - ironikus, ugye? - kötete, mely 2015-ben elnyerte a Bologna Ragazzi-díjat a New Horizons, azaz Új horizont kategóriában.
A kötet a szimbolika rendszerével dolgozik, így minden olvasó pontosan annyit ért meg belőle, amennyi befogadására ő maga az adott életkorában képes...
"Minden olyan volt, mint mindig…
Aztán hirtelen minden elcsendesedett. A városban
halkan suttogva terjedt a hír: közelít A HÁBORÚ."
Rondo ugyanolyan város volt, mint a többi. A lakói szerették, a levegője tiszta volt, az élet békés volt és boldog. Az itt élők különleges virágokat gondoztak, melyekkel együtt énekeltek, szerették a természetet, s a különös építményeket. Itt él három főhősünk, Dankó, Zirka és Fábián is, akik központi szerepet játszanak a többi névtelen arc mellett...
Rondóban ugyanúgy felkelt a nap, mint máskor, ám egy napon különös csend telepedett a városra. Suttogás hallatszott, mely azt mondta, közeleg a HÁBORÚ...
De mi/ki az a Háború? Rondó lakosai nem tudták... Aztán egyszer csak megérkezett. Nyomában pusztítás és halál járt. A virágok nem énekeltek többé, s sűrű sötétség ereszkedett Rondóra. A Háború pedig csak ontotta magából a fekete virágokat...
"A Háború nem kímélt senkit."
A háború, amely megváltoztatta Rondót egy gyönyörű szimbolikával megalkotott történet, mely fájdalmas és szívettépő is egyben. Egy "mese" a háború pusztító erejéről, annak minden csúfságáról, ami ha jön, letarol mindent, ami az útjába kerül... Azonban a háború ellen fel lehet venni a kesztyűt, ám ehhez összefogás és hihetetlen lelki erő, kitartás szükséges...
"Mert még a legvékonyabb fénysugár
is legyőzi a sötétséget."
A szerzőpáros képeskönyve egy olyan csodálatos város nyüzsgő és boldog képét tárja az olvasó elé a történet elején, mely akármelyikünk lakóhelye lehetne. Ezt a békés, zárt világot kebelezi be és változtatja meg örökre a Háború, aki mintegy személyként megtestesítve jelenik meg a lapokon, megváltoztatja a jelent, s kihatással lesz a jövőre...
Amint a Háború megérkezik, kivesznek a vidám, élettel teli színek a lapokról, s egyben Rondo világából, s nem marad más, mint komor sötétség, lila felhők, tankok, bombák és éjfekete virágok... Erős szimbólumrendszer kerül felépítésre, ám a színek váltakozása szintén elemi erővel hat az olvasóra, s önmagában már ez is sok mindent hivatott ábrázolni... Ahol a Háború jár, ott nem marad más, csupán sötétség és fájdalom.
A Háború ellen veszi fel a kesztyűt három főhősünk, akiket sikerült rendkívül egyértelmű szimbólumokkal ábrázolni, s természetesen mindegyikük jelent valamit. Hogy kinek mit, azt viszont már az olvasónak kell eldöntenie, s megértenie, ám úgy vélem, az egész világban szinte egységesen elfogadott jelentéssel bírnak ők.
Dankó lámpáskánt világít az éjszakában, hisz villanykörte formában jelenik meg előttünk. Fábián egy lufiból hajtogatott rózsaszín kutya, egy nyomkereső, kitűnő szimattal. Zirka pedig egy origami papírmadár, aki talán a legnagyobb szimbóluma a szabadságnak és a repülni vágyásnak...
Ők hárman azok, akik kulcsfiguraként mozognak együtt Rondoban a Háborúval, s vezetik harcba népüket, hogy megmentsék azt, ami még megmaradt korábbi életükből és szeretett világukból...
A Háborút bár legyőzik, annak pusztítása és emléke mégis örökre velük marad... A villanykörte üvege megreped, a lufiállatka lába bekötözve, a papírmadár szárnyai kilyuggatva... Egyértelmű képek, melyek mindegyike a harcban szerzett sebesülések egy-egy formáját hivatottak érthető módon ábrázolni. Itt marad velük azonban valami más is, ezernyi pipacs formájában, mely virág 1914 óta háborús halottakra való emlékezés nemzetközi szimbóluma (ezt az információt maga a kötet is megosztja az olvasóval a történet végén).
Ezek a képek és szimbólumok lehetséges, hogy egy gyermek számára még korántsem lesznek egyértelműek, s a mélyebb jelentést biztos, hogy a felnőttek fogják megérteni igazán, ám a színek váltakozása, a bőrünk alá kúszó félelem az olvasás előrehaladtával, a nyugtalanság és az erős atmoszféra, valamint a légkör megváltozása a gyerekek számára is érezhető, s talán egy picit megfogható lesz, s ezek pont elegendőek ahhoz, hogy egy picit jobban megértsék, mi az a "háború"...
A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!
Értékelés: 4,5/5 pipacs
Idézetek
"Különleges város volt Rondó. A levegője tiszta és áttetsző, mintha a legfinomabb fényből szőtték volna. Törékeny, különleges lakói virágot ültettek, gondozták a kerteket és a parkokat, hóbortos épületeket húztak fel, társalogtak a madarakkal és a növényekkel, szerettek énekelni, rajzolni, verset írni. És boldoggá tette őket, hogy Rondóban élnek. A legjobban három barát szerette a várost: Dankó, Zirka és Fábián. Rondóban mindenki ismerte őket."
"Ez is egy átlagos nap volt Rondóban. A városlakók mind siettek a dolgukra. Dankó a barátaihoz tartott, mert tudta, hogy Zirka éppen most tért vissza az utazásból, jó sok új mesélnivalóval és rajzzal. A nap sütött, a virágok és a madarak énekeltek. Minden olyan volt, mint mindig…
Aztán hirtelen minden elcsendesedett. A városban halkan suttogva terjedt a hír: közelít A HÁBORÚ."
"Rondó lakói nem tudták, ki az a Háború. Úgy bukkant fel, mintha a semmiből jönne. Fekete volt, és félelmetes. Dübörögve, csikorogva, lassan haladt a város felé, a nyomában romok, zűrzavar és éjsötét mindenütt. Amihez csak hozzáért, eltűnt a sűrű koromsötétben. A legborzongatóbb mégis az volt, hogy a Háború, amerre járt, fekete virágokat vetett."
"A Háború nem kímélt senkit."
"Ekkor a barátok úgy döntöttek, hogy a saját nyelvén szólnak a Háborúhoz... úgy gondolta, ahhoz, hogy legyőzzék, egyszerűen szíven kell találni. De minden hiába,
mert a Háborúnak nem volt szíve.
A három barát kétségbeesetten nézte, ahogy a Háború elpusztítja törékeny világukat."
"Egyre kevesebb lett a fény.
Így ment ez napról napra. A Háború továbbkúszott, egyre csak vetette pusztító fekete virágait..."
"Mert még a legvékonyabb fénysugár is legyőzi a sötétséget."
"A Háború megállt egy kicsit, aztán szertefoszlott a gép fényében. Minél jobban ragyogott a fény, minél hangosabban szólt a himnusz, annál halványabb lett a Háború, a sötétség, és a sok tüskés, fekete virág.
Rondó addig énekelte a himnuszt, míg el nem tűnt az összes fekete virág, és el nem oszlott teljesen a sötétség.
GYŐZELEM!"
"A városlakók megváltoztak. Mindannyian szomorú emlékeket őriznek a Háborúról, amely örökre megváltoztatta Rondót. És velük maradt a sok-sok piros pipacs, amely már szerte az egész városban nyílik.*"
* A pipacs 1914 óta a háborús halottakra való emlékezés nemzetközi szimbóluma.
0 comments