Kirsten Boie Telihold volt aznap c. kötete idén nyáron jelent meg a Kolibri kiadó gondozásában. A kötet egy legfrissebb kiadói sorozat, a #POV tagja, ami mind ez idáig három kötetet számlál és jeligéje a "Nézd új szemszögből a világot!". 

A kötet nem rejti véka alá mindazt a borzalmat, amit az emberek akkor átéltek, s hűen mutatja be egy német megszállás alatt álló "bajor" falu "két napját". A kisregény megtörtént eseményt dolgoz fel, s az un. Penzberger Mordnacht, azaz a penzbergi gyilkosság éjszakájának történetét meséli el nekünk hiteles formában, melyet az írónő egy éppen kibontakozó, szép szerelemmel bolondít meg...

A történet 1945. április 27-én, éjjel kezdődik, mikor két fiatal, sötétedés után titokban találkozik egymással. Marie és Schorsch "két ellentétes oldalon állnak", szívüket mégis feszíti a szerelem, amit nem mernek bevallani egymásnak. A fiú a Hitlerjugend tagja, Marie a Német Lányszövetségé. 

A németellenes propaganda rádió hallgatása iszonyú megtorlással jár, ezért a háború végét áhító és a felszabadításra váró lakosság csupán titokban hallgatja a felszabadító csapatokról szóló híreket. A lakosság készenlétben áll... Ám április 28-a reggelén, a rádió felett a felszabadító csapatok átveszik az irányítást és bejelentik a háború végét Bajorországban, valamint csapataik érkezését és felszólítják az 1933-ban leváltott polgármestereket - vegyék vissza városaikat!

Penzberg lakossága és a vörösök a volt polgármester vezetésével visszaveszik a Városházát, ám a Hitlerhez hű polgármestert szabadon engedik és megállapodnak az ott állomásozó katonákkal a békés hatalomátvételről. Csakhogy, a magasabb katonai vezetők és a Vérfarkasok - Hitler titkos tisztogató- és szabotázsakció csapatai, az utolsó védelmi vonal - hűek a Führerhez és visszafoglalják a Városházát, majd a hét "hazaárulót" egyesével kivégzik...

A katonák elvonulnak, de a Vérfarkasok egy utolsó tisztogató akcióba kezdenek és Penzberg városában, 28-án éjjel, a halál és a vér szaga itatja át a levegőt...

A náci Németország bűnlajstroma szinte végtelen, ám ne feledjük el azt sem, hogy a háborúban egyik fél sem lehet teljesen ártatlan. Fájdalmas látni azonban az emberi kegyetlenséget, mikor valaki olyannyira hisz népe vezetőjében, hogy elveszíti emberi mivoltát, s lelkiismeretfurdalás nélkül - anélkül, hogy egy pillanatra is megállna elgondolkodni azon, hogy helyes-e vagy sem, amit csinál -, vérét ontja embertársainak, oly elvakultan hisz még mindig vezetője igazságában...

Fájdalmas látni továbbá azt is, hogy ezek a katonák minden gyalázat elvégzéséhez "megkapták" az időt egy felsőbb hatalomtól, akiben oly sokan elvakultan hisznek... Döbbenetes, hogy a felszabadító csapatok érkezése és a borzalmak elkerülése csupán 24 vagy 48 órán múlott, ahogy elképzelhetetlenül brutális az érzés és fájdalmas belegondolni abba, hogy a háborús bűnősök ilyen-olyan indokkal, esetleg néhány évvel később, de felmentést nyernek gaztetteik alól, mondván, hogy ők csupán a kötelességüket teljesítették... Holott az, hogy ezek az emberek kiválasztottak egy listáról "x" nevet és különleges kegyetlenséggel kivégezték őket, nem lehet "egy parancs" hozadéka, nem lehet oly lelkiismeretlenül gyilkolni, hogy azt mondjuk, ezt csupán parancsra tettük. Ehhez korcs lélek kell, s a kötelesség érzése a jóérzés felett, mely diadalt arat...

Kristen Boie regényében, a történetnek mintegy keretet adó, s a reményt szimbolizáló, a háttérben csöndesen meghúzódó szerelmi szálon kívül minden valósághű leírást kapott, az események így, ezeket a neveket viselő személyekkel, ezen a helyszínen történtek meg. A rádió, a városháza hatalomátvétele, a lőparancs, a kivégzések mind-mind megtörténtek akkor, 1945. április 28-a éjszakáján, ahol a városlakók csupán másnap reggel szembesültek a fákon és erkélyeken lógó holttestekkel, amiket a Vérfarkasok maguk mögött hagytak... Sosem tudjuk már meg, milyen érzés lehetett vörösnek és nem vörösnek ez után az éjszaka után egymás mellett folytatni az életét, ám senki ne higgye azt, hogy bárkinek is könnyű dolga volt...

A II. világháború eme kegyetlen, ám egyébiránt érdekfeszítő történeteit bár az iskolában nem tanítják, öröm, hogy regények formájában velünk vannak, s léteznek olyan írók, akik papírra vetik és megőrzik a hősökről és bűnösökről szóló történeteket, amiket az olvasó elé tárva megpróbálják megmutatni, milyen is volt a világ régen... Mi történt, mi az igazság, még ha az kegyetlen és fájdalmas is, de meg kell őrizni az utókor számára...

Személyes kedvencem Schorsch lett, akinek talán a legnagyobb tér jut a történet során, hogy kibontakozzon. Ő az, akinek közelebbről is megismerhetjük az érzéseit, a legmélyebb gondolatait és félelmeit, s aki észrevétlenül nő a szívünkhöz, s mutatja meg, hogy legyen bár a Hitlerjugend tagja és egy olyan férfi gyermeke, aki vasmarokkal üldözi a nép árulóit, nemes szív dobog és együtt érző lélek rejtőzik odabenn...

Gustl és a Vérfarkasok csoportjának tagjai már az első pillanattól kezdve ellenszenvesek voltak számomra, de azt hiszem, ezzel az érzéssel nem leszek egyedül az olvasók sorában. A fiatal fiú karakterét már az első felbukkanáskor körbelengi valami baljóslatú, ám arra korántsem számítottam, hogy ő maga is ilyen elvakult, gyűlöletes szívvel élő és lélegző valaki lesz, aki elárulja a saját gyökereit... Bár már az első perctől kezdve érezni lehet, hogy valamilyen negatív módon, de köze lesz az eseményekhez, mégis megdöbbentő látni a "végeredményt"... Az, hogy a végén egy picit megszólal a lelkiismerete mutatja, hogy nem mindenki volt alapvetően rossz ember ezekben az időkben, de tettei alól nem menti fel őt. Az mindenesetre értékelendő, hogy mindazok után, amiket hagyott megtörténni már nem marad Penzbergben, mert nem tudna az ott lakók szemébe nézni... Persze nem tudni, ebből mennyi a valódi megbánás és mennyi a félelem, hogy szétrúgják majd az ő s*ggét is...

  

Boie rövid fejezetekre osztotta írását, míg az eseményeket több karakter szempontjából tárja az olvasó elé, ezzel is törekedve a minél részletesebb és pontosabb ábrázolásra. Mindemellett ez a forma tökéletesen alkalmas arra, hogy a pozitív és a negatív karakterek fejébe is belelássunk, amivel eléri, hogy összeszoruljon vagy épp felkavarodjon a gyomrunk, szurkoljunk, sírjunk vagy átkozódjunk. De ami a legfontosabb - írása mélyen elgondolkodtat, ezernyi kérdést indít el a fejünkben, s biztos, hogy arra sarkall, hogy beszéljünk a történetről másokkal, mint ahogy én is tettem azt a párommal, akivel több mindent megvitattunk az eset kapcsán...