Letudva végre kötelező köreimet (recenziós példányok), a hétvégén végre olyan kötetek olvasásának szentelhettem az időmet, amiket már egy hónappal ezelőtt szerettem volna elolvasni. A Say I Love You 8. kötetének olvasása és értékelése óta több mint egy hónap telt el és bevallom, már mindent elsöprő elvonási tünetek jelentkeztek rajtam a folytatás hiánya miatt, ám most végre újra belevethettem magam Yamato és Mei történetébe. ❤ Mikor a kezembe vettem a kötetet és újra a szeretett történetbe léphettem, hatalmas boldogságot éreztem! :3 Azt hiszem, egy ideig nem kérek új recenziót... ^^ 

A Say ​I Love You. 9. kötete ismét egy mellékszereplőt állít a középpontba, megvonva ezzel a központi szerepet két főhősünktől. A kötet főszereplőjévé most Yamato-kun bátyja, Daichi lép elő, kinek története mélyen felkavaró. A férfi múltjának feltárása során az olvasó szíve meghasad a fájdalomtól, s bár az egész kötet hangulatát átitatja ez a szomorúság, mindennek a végén újra friss, felszabadító levegőt lélegezhetünk. 

A kötet cselekménye pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első abbamaradt. Mei-chan "engedélyt" adott Meguminak, hogy Yamatoval randizzon, aki már meg is kapta a randevú forgatókönyvét az iskolai bizottságtól (eszem megáll annak tartalmától és kikötéseitől - de erről később...). Yamato megpróbálja lemondani a randevút, de Megumi boldogan csiviteli el a srácnak Mei válaszát, így Yamato nem tehet mást, el kell mennie a randevúra a lánnyal...

Főhőseink karakterfejlődése azonban már gyönyörűen látszik, hiszen Yamato megerősítésképp még egyszer megkérdezi Meit, aki - bár természetesen aggódik - nem áll a randevú útjába. 

Felvirrad Yamato és Megumi randevújának napja, s bár a két résztvevő kedélyesen elcseveg egymással, Yamato szinte alig néz Megumira és jól láthatóan nincs jelen szívvel-lélekkel. A srác bár kedves és minden költséget áll (nem is teheti meg, hogy nem állja lsd. forgatókönyv fentebb...), mindvégig Meire gondol s Meguminak be kell látnia, hogy ennek a randevúnak így semmi értelme, így a nap rekord idő alatt ér véget. Jeeee! ^^ 

Mindeközben Mei-chan sokáig alszik, s mivel Asami-chan lemondja a közös filmezést, nem tud magával mit kezdeni. Szobája ajtaját azonban feltépi bosszús édesanyja, aki elküldi lányát ajándékot vásárolni. A kötet innentől Yamato-kun bátyjára és a hajszalonra fókuszál, ahol Mei megköszöni a férfi segítségét. Ezt követően jobban megismerhetjük a hajszalon indulásának történetét, valamint Daichi segítője, Kyoko is aktív szerepet kap, valamint felbukkan egy bizonyos Suzu is, akibe a férfi szerelmes... 

Miközben Yamato beavatja Meit bátyja múltjába, addig mi magunk Daichi emlékképein át láthatjuk, hogyan ismerkedett meg a férfi egy bájos, "dundi" lánnyal, aki imád enni és miként is hódította meg a szívét. A csavar a történetben, valamint az olvasó szívének meghasadása akkor következik be, mikor megtudjuk, hogy Suzu tragikus körülmények között elhunyt és Daichi "a múltban ragadt"... A férfi, a szeretett nő halála óta csupán félig él és képtelen élvezni az életet, s mint ahogy az írónő - kötet végi - jegyzetében is olvashatjuk "Life is full of fantasy, isn't it?" gondolat margójára a történetben megjelenik a misztikum is, mikor Daichi a már elhunyt Suzuval folytat beszélgetéseket, melyek mind-mind a férfi lelki egyensúlyának megteremtésére szolgálnak...

A főhőssé váló Daichi a manga egyik legjobb karaktere, akit én már az első megjelenése óta a szívembe zártam. Azzal, hogy a férfi története a kötet terjedelmének 80%-át kitölti, főhőseink története drasztikus módon háttérbe szorul s a randevún kívül mást nem is nagyon láthatunk, ám ezeket a kitérőket az első kötetekben látottak alapján már megszokhattuk. A mangaka cuki módon elnézést is kér, amiért ennyire háttérbe szorította a főhőseit, mivel azonban én magam igen kedvelem Yamato bátyját, eszembe sem jutott haragudni rá. ^^ Főleg azok után, hogy végigszenvedtem magam a ribanc Aiko és a gyűlöletes Megumi történetén is... LOL