Az Eric Walters és Kathy Kacer tollából született Nagyapa hegedűje c. kötet februárban jelent meg a Tilos az Á könyvek repertoárjában. Mint a kiadó által megjelentett kiadványoktól már megszokhattuk, ez a kötet is véresen komoly, jelentőségteljes témákat boncolgat, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül...
A Nagyapa hegedűje visszarepít minket a II. világháború vészterhes időszakába, és egy megtört nagypapa szemén át láthatjuk mindazt a borzalmat, amit a világ - azaz a nácik... - a zsidók ellen követtek el.
Egy nagyapa története, aki szeretett unokájának köszönhetően végre újra meg meri nyitni a szívét és rájön arra, hogy van még a világban szép és jó, olyan, amiért érdemes élni - akiért érdemes élni... - ez a Nagyapa hegedűje!
Előre is elnézést kérek a bejegyzés hosszúsága miatt, sajnos képtelen voltam kevesebbet írni... ^^
"Az emlékek súlyosak..."
Történetünk öt hónappal a World Trade Centert ért terrortámadás után játszódik New Jersey városában...
2002 elején - az ikertornyok ledőlése után - az emberek még mindig félelemben élnek... A városban tombol a rasszizmus, az emberek óvatosak.
Főhősnőnk, Shirli Berman pedig éppen arra vár, hogy megkapja élete szerepét az iskolai színdarabban, melyet bár eleinte ebben az évben a tantestület nem akart megrendezni, a továbblépés szimbólumaként a darab mégis bemutatásra kerül. Így válik a színdarab gyógyírként egy mély, még be nem gyógyult sebre...
Shirli és barátnője, Natasha izgatottan hömpölyög a tömeggel a szereposztás kiírásának helyszínére... A színdarab a Hegedűs a háztetőn és főhősnőnk Hodel, a tejesember Tevje egyik lányának szerepére vágyik, akinek egy gyönyörű szólója is van a darabban. Ám Hodel neve mellett a végzős Mindy neve szerepel, aki Shirli esküdt ellensége... A lányban egy világ készül összedőlni, mikor barátnője felkiált - Shirli főszerepet kapott! A lány végül Tevje feleségét, a zsidó "öregasszony", Golde szerepét kapta, ám ő ennek egyáltalán nem örül...
A lány teljesen lehangolt, ám nincs mit tenni, el kell fogadnia a sorsát.
Shirli felemelt fejjel, megújult erővel veti bele magát a darabra, s mivel ő maga is zsidó, úgy gondolja, nagyszülei házának padlásán tökéletes korabeli kosztümökre lel majd a darabhoz...
A lány nagymamája, Bábi nemrég halt meg rákban, s így Shirli nagypapája Zejde, azaz Tobias Berman magányosan, megtörve éli mindennapjait a felesége "jelenlétével" átitatott házban. Zejde rajong a pankrációért, nem hajlandó megválni elhunyt felesége holmijaitól, kissé süket és megjárta a poklot...
A férfi alkarján látható tetoválás - melyet mindig hosszú ujjú ing takar -, mutatja a világnak, hogy Tobias Berman zsidó és a koncentrációs táborok egykori foglya megjárta és túlélte a nácik által teremtett alvilágot...
Shirli - Zejde beleegyezésével - felmegy a padlásra régi ruhák után kutatni, ám egy utazóláda belsejében nem csupán gyönyörű korabeli ruhákat, de egy posztert és egy hegedűt is talál... A poszteren - semmi kétség sem férhet hozzá - nagypapája látható gyermekkorában, míg a hegedűtokon a négy apró Dávid-csillag mellett a T. B. monogram olvasható!
Shirli teljesen ledöbben a látottakon és nem tudja mire vélni felfedezését... Hiszen Zejde mindig is gyűlölte a zenét! Ám amikor a lány, kezében a hegedűvel és a poszterrel nagypapája elé lép, a férfi teljesen kikel magából és életében először ráordít az unokájára...
"- Tudom, hogy miről szól a darab. És éppen ez zavar.
Zsidók százezreit üldözték és ölték meg. Erről nincs mit énekelni.
Mi lesz legközelebb? Musical a holokausztról?"
Miután Shirli összezavarodva magára hagyja Zejdét, a lány ösztönösen kerülni kezdi a nagyapjával való találkozást és életét az iskola mellett a színdarab próbái töltik ki. Ms. Ramsey, a színdarab rendezője pedig nem várt fejleményt közöl a lánnyal - Shirli "férjének" szerepét (Tevje) nem más kapta, mint az iskola legnépszerűbb fiúja, a focicsapat kapitánya, Ben Morgan, aki mindeddig elérhetetlen volt az olyan földi halandók számára, mint a lány...
A próbák folynak, ám Shirlit nem hagyja nyugodni mindaz, ami legutóbb Zejde házában történt. A lány néhány nap elteltével végül összeszedi a bátorság és visszamegy nagyapjához, aki "megtörtebb, mint valaha"...
A poszter és a hegedűtok - magában elrejtve az értékes, titokzatos hegedűvel - az idős férfi mellett hever, aki úgy dönt, ideje megosztani unokájával mindazt, amit feleségén kívül soha, senkinek sem mesélt el - még a saját fiának, Shirli apjának sem...
Amikor Zejde mesélni kezd, megelevenedik a történelem - a múlt borzalma, s mi belecsöppenünk a terrorba és a férfi szemén keresztül láthatjuk, amint a nácik felperzselik a fél világot...
"Bármilyen srác, aki így elő tudja csalogatni
a nagyapámat, megér egy misét."
"- Érzem ezt a darabot; itt, a szívemben..."
A Nagyapa hegedűje egy nem mindennapi ifjúsági regény... 9/11 után járunk, ami önmagában is egy komoly, sötét hangulatot ad a történetnek, melyben megjelenik a terrorizmus, a rasszizmus és a holokauszt... A borzalomnak az iskolai színdarab ad keretet, mely egyfajta reménysugárként pislákol a világ borzalmai mellett, egy pici reményt csöpögtetve az olvasó szívébe, hogy van még jósáig is ezen a Földön...
Nem könnyű olvasmány, s bizony nem árt, ha az olvasó felvértezi a lelkét, mielőtt a kezébe veszi a kötetet...
A történelem tele van borzalommal és a múlt nem változtatható meg... Az emberek számtalan helyzetben döntöttek és döntenek mind a mai napig rosszul, s teszik mindezt úgy, hogy nem gondolkodnak a lehetséges következményeken. Ám a megfontoltság hiányától szenvedő emberek tetteit nem lehet összehasonlítani mindazon kegyetlenségből és szívtelenségből fakadó tettekkel, amiket a szó szoros értelmében vett szörnyetegek zúdítanak rá a világra, akiknek sem lelkiismeretük, sem szívük nincs...
"- A borzalomra nincsenek szavak."
A Nagyapa hegedűje már a fülszövegével és az első néhány fejezet hangulatával megalapozza a mű egészén végigvonuló szomorúságot, melankóliát, fájdalmat és borzalmat. Mindezekkel együtt sem lehet azonban felkészülni mindarra, ami a lapokon vár minket...
Tanultunk a holokausztról, sokan számtalan könyvet is elolvashattak róla, ismerjük ama néhány szerencsés túlélő beszámolóját is, akik túlélték az emberiség ellen elkövetett egyik legnagyobb gaztettet. Nem érhet váratlanul mindaz, amit már a történelem órák óta tudunk - mégis, úgy vélem, hogy mindannak, akinek érző szív dobog a mellkasában, a huszadik ilyen beszámoló után is összerándul a gyomra és a szíve...
Háromszor sírtam a regény olvasása közben... Kétszer kellett letennem a kötetet és másnap folytatni az olvasást, mert nem láttam a könnyeimtől...
Igen. Ez egy ifjúsági regény, nincs benne semmi a manapság oly divatos vérfürdőből és trancsírozásból (hála a magasságosnak!!!), az írópáros mégis komolyan, minden cicoma, minden körítés és homályosítás nélkül, egyszerű, de húsba vágó, mélyen megindító szavakkal ír a zsidók üldöztetéséről és a koncentrációs táborokban történekről...
A Nagyapa hegedűje a lelkedbe tép, a húsodba mar, megindít és könnyekre fakaszt... Ugyanakkor fel is emel, megmutatja az újrakezdés nehézségét és fájdalmát, valamint tesz róla, hogy az olvasó a kötet végén érezze, hogy nem szabad feladni, küzdeni kell, menni tovább és túlélni... TÚLÉLNI! Ez a szomorú igazság...
"- A háború végére ezt jelentette nekem a zene; a halál hangját."
A regény egyik legnagyobb erőssége a szereplőkben és a közöttük lévő kapcsolatokban rejlik. A szereplőkben, akik szerethetőek, könnyen lehet velük azonosulni, velük együtt nevetni és sírni...
Zejde a mi nagypapánk is lehetne... Karaktere engem az én papómra emlékeztetett, ezért is volt oly fájdalmas olvasnom ezt a könyvet... S bár a legelejétől kezdve tudjuk, hogy a lehető legrosszabb történhetett vele, az IGAZSÁG mégis hatalmas erővel vág pofon... Fájdalmas volt, mégsem eresztett és imádtam minden egyes sorát!
Főhősnőnk Shirli egy józan, értelmes fiatal lány, kinek személyisége és viselkedése hála az égnek messze távol áll a mai fiatalok viselkedésétől, amitől én jómagam agybajt kapok - tisztelet a kivételnek. ^^
Shirli és Zejde kapcsolata pedig egészen különleges. A nagypapa, aki elveszítette feleségét az egyetlen leányunokájának nyílik meg és ő lesz az, aki szépen lassan visszavezeti őt a fényre. Ezzel egy időben Shirli életre szóló bölcs tanácsokat és bátorságot kap, s a történet végére sikerül megváltoztatniuk egymás életét... Jellemfejlődésük íve gyönyörűen látható.
A regényben megjelenik a romantika is, ami úgymond szép finoman került elrejtésre a sorok között. Finoman, de erőteljesen bontakozik ki, egyáltalán nem erőltetett és szinte már túl szép is ehhez a modern világhoz. Hálásan köszönöm ezt az íróknak!
Hegedűs a háztetőn - Csodaszép színdarab, történet, film - melynek dinamikája egy mai fiatal számára sajnos túlságosan is lassúnak tűnhet (és őszintén nem tudom, hogy hányan ismerhetik ezt a történetet manapság a fiatalok közül...). A kötet olvasásához Tevje és lányai történetének ismerete ugyan nem szükséges, de nem is árt...
Mindig is szerettem a filmet, a benne felcsendülő dalokat, a színházi előadást, ám először én magam is olyan életkorban láttam, mikor túlságosan is bonyolultnak tűnt, nem értettem, miért történik mindaz a rossz a szereplőkkel - s ennek ellenére is elvarázsolt. Most, a könyv után fogalmam sincs hanyadszorra, de újranéztem a filmet is - s úgy érzem, a regény és a film varázsa együtt emelte még feljebb mindkét alkotás fényét!
Imádtam, hogy a regényben értettem az utalásokat a színdarabra, s hogy a film képkocái szinte végig a szemem előtt peregtek, míg olvastam. :3
Köszönöm a kiadónak, hogy magyarul olvashattam ezt a csodás történetet, a minőségi munkát és köszönöm a gyönyörű borítót, mely a magyar közönségnek készült, s ami messze kenterbe veri a külföldi kiadást!!!
Coco Schumann holokauszt túlélő szavai:
"A zene megmenthet: ha nem is az életedet, de legalább a lelkedet. Azzal a képpel, amit nap mint nap magunk előtt láttunk, lehetetlen volt tovább élni, mégis folytattuk. Nekik játszottunk, a saját túlélésünkért. A pokol muzsikáját játszottuk."
Amennyiben egy igazán szívhez szóló történetet szeretnél olvasni, a Nagyapa hegedűje a te könyved! Garantáltan nem fog csalódást okozni!
A könyvet hálásan köszönöm a Tilos az Á könyveknek!
Értékelés: 5/5 hegedű
Kedvenc kötet
Idézetek
"Az idei előadás a Hegedűs a háztetőn lesz."
"Alig néhány hónap telt el 9/11 óta..."
"Egy zsidó öregasszonyt játszom, akinek még szólója sincs."
"- Még nem találkoztam olyan csecsemővel, aki órával a karján jött volna világra."
"Az emlékek súlyosak..."
"- A pankráció olyan, mintha összegyúrták volna a balettet, a tornát és a színészkedést! Ezt pedig neked is értened kéne!"
"- Tudom, hogy miről szól a darab. És éppen ez zavar. Zsidók százezreit üldözték és ölték meg. Erről nincs mit énekelni. Mi lesz legközelebb? Musical a holokausztról?"
"Drámára mindig kapható voltam, de a butaság nem szerepelt a repertoáromban."
"Anya ekkor határozta el, hogy lemegyünk kocsival a Hudson folyóhoz. Rengetegen gyűltek össze a folyóparton, és a víz fölött néztek át Manhattanre. Csendes döbbenettel álltunk ott mindannyian. Olyan volt, mint egy álom... vagyis rémálom. Mire odaértünk, a Déli Torony már összedőlt.
Hogy lehet ez? Az Északi Torony pedig a szemünk láttára semmisült meg. Egyszerűen összeomlott. Elakadt a lélegzetünk, sikítottunk."
""A fegyelem a híd a cél és a teljesítmény között"..."
"- Életre keltjük az összes szereplőt, megteremtjük ezt a kis orosz falut itt, az iskola színpadán! Alig várom, hogy elkezdjük!"
"- Tudod, hogy mennyire szeretlek.
...
- És tudod, hogy te vagy a legjobb nagyapa, akit kívánhat magának az ember."
"- 1939. szeptember 1. Ezt a dátumot meg kell jegyezni. Shirli, tudod, mi történt 1939. szeptember 1-én?
- Németország elfoglalta Lengyelországot, és elkezdődött a második világháború."
"- Ezek az emlékek még most is olyan fájdalmasak, mint egy soha be nem gyógyuló seb."
"Nem olyan sima, nem olyan tökéletes."
"Zejde történetében ennél sokkal több volt, és én minden tudni akartam. De talán így volt a legjobb - hagyni, hogy lassan bontakozzon ki a történet, mint egy regény vagy színdarab, fejezetről fejezetre, jelentről jelenetre."
"- És ez az, amit egyáltalán nem értek. Ha a zene olyan fontos volt nagyapa életében, miért nem engedte otthon? - kérdeztem.
- Én sem értem - sóhajtott fel anya. - Csak annyit tudok, hogy nagyapát elemésztik az emlékek, amit annyi éven át rejtegetett. És az emlékeket és érzelmeket a muzsika hívja elő a legkönnyebben. De ezt te is tudod."
"- A hegedűd - suttogtam alig hallhatóan.
- Igen. Ott fekszik, és bámul rám egész nap."
"Azt hiszem, szeretném tovább mesélni a történetemet. Akarod hallani?"
"- A hegedű, tudod, több mint hangszer. Élőlény, egy állat. Mindegyiknek megvan a saját hangja. De ez... ez egy sebesült állat. A szakadt húrokkal nem teljes, képtelen megszólalni."
"Nagyapának igaza volt. Ez több mint hangszer. Időgép, kapocs a múltjához, az én történetemhez."
"- A családomat... az egyik koncentrációs táborba, a legrosszabba hurcolták. Amikor kinyitották a vagonok ajtaját, megkérdeztem valakitől, hol vagyunk. "A pokolban", felelte. És hamarosan megtudtam mi a pokol neve. Auschwitz. A családomat velem együtt Auschwitzba deportálták."
"- Ez mindig velem van, Ben Morgan. Még ha el is takarom. A múltam nem a múltban van."
"...minden megváltozott szeptember tizenegy óta."
"Zejde a hegedűjén játszott!"
"Szép lassan visszahúzódott arra a sötét, fájdalmas helyre, ahogy az emlékei úgy martak belé, mint keselyű a döghúsba.
Vajon most vesztettem el örökre?"
"Bármilyen srác, aki így elő tudja csalogatni a nagyapámat, megér egy misét."
"- Annyi mindent el kell még mondanom neked - suttogta vissza a hajamba. Aztán hátrébb húzódott. - Eljössz megint? Hogy meghallgasd a történetemet? Azt hiszem, készen állok, hogy elmondjam."
"- A borzalomra nincsenek szavak."
"...minden meggyógyul, csak idő kell hozzá."
"- Elengedni a dolgokat néha a legjobb, amit tehetsz. Sokáig tartott, míg ezt megértettem."
"- A háború végére ezt jelentette nekem a zene; a halál hangját."
"- Nehéz feldolgozni, mennyi gonoszság van a világban..."
"- Érzem ezt a darabot; itt, a szívemben..."
"Bármi történik is, Zejde az én Zejdém marad. Nagyapa nem egy zacskó édesség, amit meg kell osztanom a barátaimmal, ahogy tettem, amikor kicsik voltunk."
"Hallgattuk, ahogy a hegedűs a háztetőn játszik."
"Tudok-e még valaha úgy hallgatni klarinétjátékot, hogy nem a dédnagyapám jut róla eszembe? Tudok-e még úgy hallgatni hegedűszót, hogy ne nagyapára gondoljak?"
0 comments