Swift

Kanae Hazuki: Say ​I Love You. 10. - Értékelés



A kilencedik kötet után félelemmel vegyes izgatott kíváncsisággal vártam a történet folytatását, így egyértelmű volt, hogy mondhatni kaszát-kapát félredobva fogom rávetni magam a tizedik kötetre. ^^ Kanae Hazuki már az előző kötet végén felfedte, hogy Yamato és Mei kapcsolata az eddigieknél is jobban elmélyül, melyből az olvasónak szemernyi kétsége sem lehetett afelől, hogy megtörténik az, amitől Mei a legjobban fél... 
Bevallom, nagyon féltem, hogy a mangaka "elrontja" AZT a jelenetet, ám el sem tudom mondani, mennyire megnyugodtam, mikor elérkeztem azokhoz a bizonyos képkockákhoz... 
Ha egy ifjonti kitörő lelkesedéssel kellene kifejeznem magam, akkor azt sikítanám - Jajj, nagyon szép volt!!! Gyönyörű!!!

Amikor egy olyan kedvencemmé vált kötetet kell értékelnem, ami menthetetlenül rabul ejtett, sose találom a szavakat... Mindig napokat ülök az értékelés felett, mielőtt egyáltalán neki tudnék kezdeni és végre elkezdenének ömleni belőlem a szavak - sajnos, most sem volt ez másképp...
Sokáig azt hittem, hogy még ma sem tudom megosztani ezt a bejegyzésemet, annyit szenvedtem ezzel az írással... ^^ Mindig arra törekszem, hogy a legkedvesebb kötetek értékelése kiemelkedő legyen és piszkosul sokáig érzem azt, hogy "nem, ez még mindig nem az igazi, valami hiányzik...". Most, e sorok írása közben is meg-megakadok írás közben, mert érzem, ez a kötet többet érdemel azoknál az esetlen szavaknál, amiket virtuális papírra vetek... :3
Bízom azonban abban, hogy elégedett leszek a végeredménnyel és nektek sem marad szemernyi kétségetek sem afelől, milyen szépen is szőtte tovább a mangaka főhőseink életét. 
 
"The first day of my 17th year was a warm Christmas." 

A kilencedik kötet cselekménye szépen lezárult, melynek köszönhetően a mangaka tovább szőhette főhőseink életét és egy jelentőségteljes témának szentelhette a folytatást... 
Beköszöntött a tél, nemsokára Karácsony és főhőseink lázasan készülődnek a Yamato otthonában tartandó összejövetelre, melyen Mei tavaly, a betegsége miatt nem tudott részt venni. 

A kötet első része bár Yamato és Mei első meghitt együttlétét készíti elő és építi fel gyönyörűen, alapvetően a Karácsonyra és főhőseink barátságára koncentrál.

Felvirrad december 25. és főhőseink mind együtt vannak Yamato otthonában, ahol az ajándékozás izgalmas pillanatait követően a Nagi által készített finom ételek, sütemények és italok mellett felhőtlen jókedv és szórakozás uralkodik. 
Főhőseink jókedvű beszélgetését Daichi telefonja szakítja félbe, aki a hajszalonban Kyokoval beszélget Mei születésnapjáról. Mint Daichi szavaiból kiderül, a mai nap egyben Mei 17. születésnapja is, mely tényt nem csupán Asami-chanék fogadják döbbenten, de a hír hallatán Yamato is kisebb sokkot kap... 
Miután barátai kérdőre vonják Meit, miért nem osztott meg velük egy ilyen fontos információt, a lány és Yamato egy kis időre magukra hagyják barátaikat, hogy Daichi és Kyoko átadhassák a lánynak az ajándékukat. Mindezen történések mellett láthatjuk, amint Daichi szerelmet vall Kyokonak, így a férfi életébe is újra beköszönt a boldogság... 
Miután Yamato és Mei visszaérkeznek a srác otthonába, barátaik hűlt helyét találják, akik egy kézzel írt levélkét hagynak hátra különböző kétértelmű célzásokkal, melyek lényege, hogy szeretnék, ha a pár kettesben is tölthetne egy kis időt, különösen mivel kiderült nem csupán Karácsony van, de Mei születésnapja is...
Yamato és Mei bár megdöbbenek és kissé zavarba is jönnek, boldogan fogadják az áldott magányt és Yamato titokban rendkívül hálás barátai váratlan húzásáért... ^^

Yamato és Mei néhány percet tölt csupán kettesben beszélgetve, mikor Yamato magához vonja szerelmét, aki úgy gondolja, most fog megtörténni, amitől még mindig retteg. De Yamato nem támadja le a lányt, hiszen tudja, Mei még nincs felkészülve arra, hogy neki adja magát... 
Miközben a srác megpróbálja oldani a feszültséget és beszélgetést kezdeményezni, Mei hátulról hozzásimul s mi szépen láthatjuk félelemmel teli gondolatait, amik visszatartják, hogy kapcsolatukat elmélyítsék. Mei azonban úgy érzi, ideje bátornak lennie, s bár halálosan fél, szeretne végre teljes lényével Yamatoé lenni. 

Halálos rettegés közepette főhőseink végül a szó legszorosabb értelmében eggyé válnak, s mialatt Mei végig csukott szemmel, rettegve simul szerelméhez, Yamato mindvégig gyengéden öleli őt. Ahwww

Miután Yamato és Mei szerelmeskednek, a lány halálosan zavarban van, majd Meinek haza kell mennie. Másnap - a kötet végén - Mei megosztja barátnőivel a titkot, mi is történt, miután kettesben hagyták őket és természetesen a már az első kötet óta "tudtam, hogy ez is megtörténik majd"-jelenet napja is felvirradt, mikor Mei és Aiko igaz barátnői ölelést vált...* Brrr....

"It's okay. If you get scared then push me away." 


"I love you more than ever."

A Say I Love You 10. kötete minden szempontból mérföldkőnek számít. Kanae Hazuki végre a teljes kötetet főhőseinknek szentelte és lelassította az események láncolatát. A cselekmény tulajdonképpen egy nap eseményeit követi nyomon és gyönyörűen építi tovább hőseink kapcsolatát. Mint ahogy a mangaka jegyzeteiben is olvashatjuk, a kötet komótosan, nyugodtan halad a tetőpont felé, ráérősen időzik el az eseményeken, s a mangaka nem is dönthetett volna jobban, mikor ezt a megoldást választotta...  

"Yamato... thank you. Thank you for loving me!"


Yamato és Mei szerelme gyönyörűen bontakozott ki előttünk az eddigi tíz kötet során. A népszerű srác és a visszahúzódó, félénk, magányos lány egymásra találása nem volt egyszerű és Yamatonak minden pozitív jellemvonására és személyisége szerethető jegyeire szüksége volt ahhoz, hogy megmutassa Meinek, bízhat benne és érzelmei komolyak, szándékai tiszták. Két év telt el a cselekmény kezdete óta, főhőseink rengeteg változáson mentek át, rendkívül sokat fejlődtek, hibáztak, bukdácsoltak, míg végül szerelmük beteljesedhetett. És ez szép volt, nagyon szép! 

Kanae Hazuki gyönyörűen írta meg és ábrázolta Yamato és Mei első szerelmeskedését, amitől Mei halálosan félt. Az egész életükre szóló eseményt bemutató képkockák nem csupán gyönyörűek, de ezernyi érzelemmel is átitatottak, s bizony az olvasás közben elkel egy zsebkendő, hogy felitassa azokat a könnyeket, amit a történet szépsége kivált az emberből. 

Mint ahogy a bevezetőben már említettem, rettenetesen féltem, hogy a mangaka valamilyen módon elszúrja Yamato és Mei életének eme fordulópontját - sorsdöntő pillanatát, ám szerencsére minden gyönyörű és tökéletes volt! /Mivel ez egy shoujo, senki se várjon részletesebb képkockákat, itt a romantikán van a hangsúly!!!/ Mei bár halálosan félt, megtette a kezdeti lépést, míg Yamato tökéletes úriemberként viselkedett, aki még inkább megmelengette a szívem azzal, ahogy megpróbálta megnyugtatni szerelmét a szeretkezés után, aki teljesen bizonytalan volt önmagában és félt, hogy csalódást okozott párjának... 

Yamato csupán a gyengéd ölelésével és vallomásával, miszerint jobban szereti Meit, mint valaha tudja csak biztosítani a lányt arról, hogy egyáltalán nem okozott neki csalódást, de menthetetlenül szíven ütött Mei teljesen bizonytalan, kétségekkel teli, önmarcangoló ábrázolása, mikor azon gondolkodik, vajon valóban örömet szerzett-e Yamatonak, vagy a srác sokkal jobban érezte magát Aikoval... Meinek még otthon is ezen jár az esze, azonban hangosan rákérdezni legnagyobb félelmére már nem mer... 
Ez a reakció, ez a félelemmel teli gondolat rendkívül valóságos és megint csak azt tudom mondani, hogy bakker, ez a rész nagyon gáz ebben a történetben... 
Nem tudom felfogni, hogy lehet ennyi bizonytalansággal a szívében barátnője annak, aki előtte lefeküdt a szerelmével, de ha van olyan női olvasóm, akinek van olyan barinője, akivel mielőtt ő jött volna össze a párjával az a barinő is lefeküdt, szóljon, mert nagyon kíváncsi lennék, hány ilyen ember futkároz az utcán... Létezik olyan ember, akinek nem jár a fejében egy ilyen helyzetben, hogy még mindig eszükbe jut-e, gondolnak-e arra, amikor együtt voltak és arra, hogy vajon a másikkal jobb volt-e szex....

*És ezzel el is érkeztünk a csillagos részhez, A JELENEThez, melyben Mei és Aiko mondhatni összeborul, aminek a létezését látatlanul is úgy, de úgy éreztem, hogy valóban, bár a lottószámokat érezném így, mint ezeket a dolgokat a könyvekben...
Nem csupán a kötet végéről, de az egész történetből ki kellett volna hagyni ezt a részt, ugyanis továbbra sem tudom felfogni, hogy én azzal öribari legyek, aki megdugatta magát érzelmek nélkül a szerelmemmel (aki bár akkor még nem volt a szerelmem, de most az, és a történet elején is rá volt kattanva a srácra és a barátság egy életen át összeköti majd az egész brancsot)... 
A vallomás után és az ölelkezés előtt Aiko még elmondja, hogy mindvégig attól félt, hogy Yamato és Mei kapcsolata nem teljesedhet majd ki miatta, amiatt, amit tettek, de nagyon örül kettejüknek, majd szeretetteljesen megöleli főhősnőnket. Egyszerűen nem tudom megérteni ezt a "barátságot"... Ettől a mindenkinek megbocsájtunk és ettől a rózsaszín cukormáztól nekem hánynom kell, főleg mert totál nem életszerű!!! Továbbra is végtelenül taszít Aiko az egész életfelfogásával és szabados szellemiségével együtt, de úgy vélem, a megpróbáltatások még nem értek véget, hiszen nagyon úgy néz ki, amit már eddig is sejtettem, hogy Kai-kun (a normális, egyébiránt teljesen szerethető, leginkább normális karakter a mellékszereplők közül) pedig a másik ribanc, Megumi mellett fog kikötni... Pfff...

Belegondolva ebbe a jelentbe teljesen felmegy bennem a pumpa, de szerencsére olvasás közben - még eltelve Yamato  és Mei szerelmével - könnyedebben sikerült átlendülnöm rajta... 

"...I'm still glad that you're my mom. 
Please always be my helathy, cheerful mother. 
Thank you everything!" 


A kötet hangulata egyébiránt a romantika mellett végtelenül karácsonyi és különösen tetszett az a néhány képkocka, melyen a Mei és édesanyja közötti kapcsolat kerül bemutatásra. Szívet melengető pillanatok ezek, ahogy Daichi és Kyoko képkockái is. :) 
Az értékelésem végére még egy gondolatot tartogattam. A Molyon az egyik értékelő kifejezetten kiemelte, Yamatonak milyen hatalmas pacsi is jár, amiért két évig képes volt várni Meire... Kérdem én? Mi ezzel a baj? Mi a baj azzal, hogy Mei nem akarta 15-16 évesen elveszíteni a szüzességét és lefeküdni a barátjával, akit még alig ismert??? MI EZZEL A PROBLÉMA?
Lett volna inkább olyan kurva, mint Aiko, aki minden este mással dönget, vagy mint Asami-chan, aki az első adandó alkalommal szintén Nakanishi ágyába bújik, kb. öt perccel azután, hogy járni kezdtek volna...??? Nem éppen a legjobb példa egyik lány sem egy fiatal olvasó számára... 
Miért jár pacsi a srácnak, aki a legnagyobb lovagiasságról, valamint az IGAZ SZERELMÉRŐL tett tanúbizonyságot???
Nem tudom megérteni, mi a probléma azzal, hogy Mei félt és nagyon bölcsen úgy döntött, hogy megvárja, míg biztos lesz magában... Ahogy azt sem tudom megérteni, miért lenne Yamato hülye és idióta azért, mert nem sürgette a szerelmét, hanem türelmesen várt rá... Manapság már tényleg mindenkinek az első randin kufircolni kell? Nem hinném... 
Nem mindenki elégedett ám a testével, önmagával és valakinek a testiség többet jelent az egyszerű szexnél, bár értem én, hogy valakinek csak az örömszerzést szolgálja... Az intimitás és a bizalom kialakulásához idő kell és hálásan köszönöm a mangakának, hogy egy két lábbal a földön álló, régi értéteket képviselő lányt választott hősnőjének...

Még nyolc kötet van hátra a sorozatból... Kíváncsian várom, mit tartogat még sors főhőseink számára, ám úgy érzem, most Yamato és Mei ismét háttérbe szorul majd egy picit Kai-kun és Megumi miatt... 
Hamarosan jelentkezem a következő felvonás értékelésével!

Értékelés: 5/5 heart
Kedvenc kötet










Idézetek

"I thought I would always be alone."

"December 25th is your birthday?"

"Why does everyone keep saying thank you to me? I'm the one who should be thanking them!" 

"I want more of that warmth..."

"Have people always been this embrassed when it was over?"

"I miss him..."

Ha tetszett, olvasd el ezeket is...

0 comments

Flickr Images