A kilencedik kötet után félelemmel vegyes izgatott kíváncsisággal vártam a történet folytatását, így egyértelmű volt, hogy mondhatni kaszát-kapát félredobva fogom rávetni magam a tizedik kötetre. ^^ Kanae Hazuki már az előző kötet végén felfedte, hogy Yamato és Mei kapcsolata az eddigieknél is jobban elmélyül, melyből az olvasónak szemernyi kétsége sem lehetett afelől, hogy megtörténik az, amitől Mei a legjobban fél... 

Bevallom, nagyon féltem, hogy a mangaka "elrontja" AZT a jelenetet, ám el sem tudom mondani, mennyire megnyugodtam, mikor elérkeztem azokhoz a bizonyos képkockákhoz... 

Ha egy ifjonti kitörő lelkesedéssel kellene kifejeznem magam, akkor azt sikítanám - Jajj, nagyon szép volt!!! Gyönyörű!!! ❤

Amikor egy olyan kedvencemmé vált kötetet kell értékelnem, ami menthetetlenül rabul ejtett, sose találom a szavakat... Mindig napokat ülök az értékelés felett, mielőtt egyáltalán neki tudnék kezdeni és végre elkezdenének ömleni belőlem a szavak - sajnos, most sem volt ez másképp...

Sokáig azt hittem, hogy még ma sem tudom megosztani ezt a bejegyzésemet, annyit szenvedtem ezzel az írással... ^^ Mindig arra törekszem, hogy a legkedvesebb kötetek értékelése kiemelkedő legyen és piszkosul sokáig érzem azt, hogy "nem, ez még mindig nem az igazi, valami hiányzik...". Most, e sorok írása közben is meg-megakadok írás közben, mert érzem, ez a kötet többet érdemel azoknál az esetlen szavaknál, amiket virtuális papírra vetek... :3

Bízom azonban abban, hogy elégedett leszek a végeredménnyel és nektek sem marad szemernyi kétségetek sem afelől, milyen szépen is szőtte tovább a mangaka főhőseink életét. 

 

A kilencedik kötet cselekménye szépen lezárult, melynek köszönhetően a mangaka tovább szőhette főhőseink életét és egy jelentőségteljes témának szentelhette a folytatást... 

Főhőseink jókedvű beszélgetését Daichi telefonja szakítja félbe, aki a hajszalonban Kyokoval beszélget Mei születésnapjáról. Mint Daichi szavaiból kiderül, a mai nap egyben Mei 17. születésnapja is, mely tényt nem csupán Asami-chanék fogadják döbbenten, de a hír hallatán Yamato is kisebb sokkot kap... 

Miután barátai kérdőre vonják Meit, miért nem osztott meg velük egy ilyen fontos információt, a lány és Yamato egy kis időre magukra hagyják barátaikat, hogy Daichi és Kyoko átadhassák a lánynak az ajándékukat. Mindezen történések mellett láthatjuk, amint Daichi szerelmet vall Kyokonak, így a férfi életébe is újra beköszönt a boldogság... 

Miután Yamato és Mei visszaérkeznek a srác otthonába, barátaik hűlt helyét találják, akik egy kézzel írt levélkét hagynak hátra különböző kétértelmű célzásokkal, melyek lényege, hogy szeretnék, ha a pár kettesben is tölthetne egy kis időt, különösen mivel kiderült nem csupán Karácsony van, de Mei születésnapja is...

Yamato és Mei néhány percet tölt csupán kettesben beszélgetve, mikor Yamato magához vonja szerelmét, aki úgy gondolja, most fog megtörténni, amitől még mindig retteg. De Yamato nem támadja le a lányt, hiszen tudja, Mei még nincs felkészülve arra, hogy neki adja magát... 

Miközben a srác megpróbálja oldani a feszültséget és beszélgetést kezdeményezni, Mei hátulról hozzásimul s mi szépen láthatjuk félelemmel teli gondolatait, amik visszatartják, hogy kapcsolatukat elmélyítsék. Mei azonban úgy érzi, ideje bátornak lennie, s bár halálosan fél, szeretne végre teljes lényével Yamatoé lenni. 

Halálos rettegés közepette főhőseink végül a szó legszorosabb értelmében eggyé válnak, s mialatt Mei végig csukott szemmel, rettegve simul szerelméhez, Yamato mindvégig gyengéden öleli őt. Ahwww ❤

Miután Yamato és Mei szerelmeskednek, a lány halálosan zavarban van, majd Meinek haza kell mennie. Másnap - a kötet végén - Mei megosztja barátnőivel a titkot, mi is történt, miután kettesben hagyták őket és természetesen a már az első kötet óta "tudtam, hogy ez is megtörténik majd"-jelenet napja is felvirradt, mikor Mei és Aiko igaz barátnői ölelést vált...* Brrr....

Yamato és Mei szerelme gyönyörűen bontakozott ki előttünk az eddigi tíz kötet során. A népszerű srác és a visszahúzódó, félénk, magányos lány egymásra találása nem volt egyszerű és Yamatonak minden pozitív jellemvonására és személyisége szerethető jegyeire szüksége volt ahhoz, hogy megmutassa Meinek, bízhat benne és érzelmei komolyak, szándékai tiszták. Két év telt el a cselekmény kezdete óta, főhőseink rengeteg változáson mentek át, rendkívül sokat fejlődtek, hibáztak, bukdácsoltak, míg végül szerelmük beteljesedhetett. És ez szép volt, nagyon szép! ❤

Letudva végre kötelező köreimet (recenziós példányok), a hétvégén végre olyan kötetek olvasásának szentelhettem az időmet, amiket már egy hónappal ezelőtt szerettem volna elolvasni. A Say I Love You 8. kötetének olvasása és értékelése óta több mint egy hónap telt el és bevallom, már mindent elsöprő elvonási tünetek jelentkeztek rajtam a folytatás hiánya miatt, ám most végre újra belevethettem magam Yamato és Mei történetébe. ❤ Mikor a kezembe vettem a kötetet és újra a szeretett történetbe léphettem, hatalmas boldogságot éreztem! :3 Azt hiszem, egy ideig nem kérek új recenziót... ^^ 

A Say ​I Love You. 9. kötete ismét egy mellékszereplőt állít a középpontba, megvonva ezzel a központi szerepet két főhősünktől. A kötet főszereplőjévé most Yamato-kun bátyja, Daichi lép elő, kinek története mélyen felkavaró. A férfi múltjának feltárása során az olvasó szíve meghasad a fájdalomtól, s bár az egész kötet hangulatát átitatja ez a szomorúság, mindennek a végén újra friss, felszabadító levegőt lélegezhetünk. 

A kötet cselekménye pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első abbamaradt. Mei-chan "engedélyt" adott Meguminak, hogy Yamatoval randizzon, aki már meg is kapta a randevú forgatókönyvét az iskolai bizottságtól (eszem megáll annak tartalmától és kikötéseitől - de erről később...). Yamato megpróbálja lemondani a randevút, de Megumi boldogan csiviteli el a srácnak Mei válaszát, így Yamato nem tehet mást, el kell mennie a randevúra a lánnyal...

Főhőseink karakterfejlődése azonban már gyönyörűen látszik, hiszen Yamato megerősítésképp még egyszer megkérdezi Meit, aki - bár természetesen aggódik - nem áll a randevú útjába. 

Felvirrad Yamato és Megumi randevújának napja, s bár a két résztvevő kedélyesen elcseveg egymással, Yamato szinte alig néz Megumira és jól láthatóan nincs jelen szívvel-lélekkel. A srác bár kedves és minden költséget áll (nem is teheti meg, hogy nem állja lsd. forgatókönyv fentebb...), mindvégig Meire gondol s Meguminak be kell látnia, hogy ennek a randevúnak így semmi értelme, így a nap rekord idő alatt ér véget. Jeeee! ^^ 

Mindeközben Mei-chan sokáig alszik, s mivel Asami-chan lemondja a közös filmezést, nem tud magával mit kezdeni. Szobája ajtaját azonban feltépi bosszús édesanyja, aki elküldi lányát ajándékot vásárolni. A kötet innentől Yamato-kun bátyjára és a hajszalonra fókuszál, ahol Mei megköszöni a férfi segítségét. Ezt követően jobban megismerhetjük a hajszalon indulásának történetét, valamint Daichi segítője, Kyoko is aktív szerepet kap, valamint felbukkan egy bizonyos Suzu is, akibe a férfi szerelmes... 

Miközben Yamato beavatja Meit bátyja múltjába, addig mi magunk Daichi emlékképein át láthatjuk, hogyan ismerkedett meg a férfi egy bájos, "dundi" lánnyal, aki imád enni és miként is hódította meg a szívét. A csavar a történetben, valamint az olvasó szívének meghasadása akkor következik be, mikor megtudjuk, hogy Suzu tragikus körülmények között elhunyt és Daichi "a múltban ragadt"... A férfi, a szeretett nő halála óta csupán félig él és képtelen élvezni az életet, s mint ahogy az írónő - kötet végi - jegyzetében is olvashatjuk "Life is full of fantasy, isn't it?" gondolat margójára a történetben megjelenik a misztikum is, mikor Daichi a már elhunyt Suzuval folytat beszélgetéseket, melyek mind-mind a férfi lelki egyensúlyának megteremtésére szolgálnak...

A főhőssé váló Daichi a manga egyik legjobb karaktere, akit én már az első megjelenése óta a szívembe zártam. Azzal, hogy a férfi története a kötet terjedelmének 80%-át kitölti, főhőseink története drasztikus módon háttérbe szorul s a randevún kívül mást nem is nagyon láthatunk, ám ezeket a kitérőket az első kötetekben látottak alapján már megszokhattuk. A mangaka cuki módon elnézést is kér, amiért ennyire háttérbe szorította a főhőseit, mivel azonban én magam igen kedvelem Yamato bátyját, eszembe sem jutott haragudni rá. ^^ Főleg azok után, hogy végigszenvedtem magam a ribanc Aiko és a gyűlöletes Megumi történetén is... LOL 

A kötet cselekménye ismét számtalan gondolatot váltott ki belőlem... Bár úgy gondolom, a nyolcadik kötet gyönyörűen bemutatja Yamato és Mei csodásan szép szerelmét, valamint eme érzelem álomszépen elmélyítésre is kerül, számos olyan hétköznapi veszélyre is felhívja a figyelmet, mint pl. a fogyókúra vagy éppen a mások elvárásainak való kényszeres megfelelés problémája... 

Mindet összevetve úgy vélem, hogy bár a kötet csodaszép gondolatok gyűjteménye és egy igazán torokszorító felvonás, sajnos több olyan magatartásformát is tartalmaz, ami korántsem egészséges... 

A hetedik kötettel az eddig elvarratlan cselekményszálak úgy tűnik, révbe értek, ugyanis a nyolcadik kötet a már bevezetőben is említett iskolai versenyre koncentrál... A suliban megrendezésre kerülő verseny tulajdonképpen az iskola legnépszerűbb és legszebb/legvonzóbb srácát és hölgyeményét hivatott megtalálni, akiket a diákok választanak meg maguk közül. A csavar az egészben, hogy a verseny két nyertese végül randevúzik majd egymással...*

Mei természetesen nem szeretne nevezni, de abban mindenki biztos, hogy a fiúk közül Yamato a legesélyesebb a győzelemre... Természetesen Mei nem szeretné, ha a barátja egy másik lánnyal randevúzna, ám a sors végül úgy hozza, hogy az öt versenybe kerülő döntős között társai szavazatai alapján Mei az ötödik helyen végez a maga 76 szavazatával... A srácok elődöntőjét természetesen Yamato nyeri 285 szavazattal... A lányok közül az első két helyen ki más is végezhetne, mint Megumi (290 szavazattal), míg őt Aiko követi 178 vokssal. A fiúk csapatába Kai-kun is bejut, aki Meihez hasonlóan a háta közepére sem kívánja ezt az egész versenyt... 

Mei felkészülésének első lépése az aranyos ruhák vásárlása, melyben Yamato és annak bátyja lesznek a segítségére... Yamato bátyja továbbá elvállalja a nagy napon Mei sminkjének és hajának elkészítését is... A bevásárlókörúton Mei teljesen kikészül a rövidebbnél rövidebb ruhákba való bújástól, melyek magabiztos viselése egyáltalán nem az ő stílusa és úgy gondolja, hogy az ő "vastag" combjai nem mutatnak jól ezekben a bájos ruhakölteményekben... 

A lány a kozmetikai termékeket Asami-chan segítségével szerzi be, majd otthon elkezdi "széppé" varázsolni egyébként is szép bőrét és önmagát...

Mint tudvalevő, Mei imád enni, ám amikor az anyukája az asztalhoz hívja, hogy vacsorázzon, a lány elsírja magát és evés helyett inkább elmegy futni... 

*No igen... Itt, már a legelején elkezdődnek a problémák ezzel az agyament baromsággal, miszerint az a két ember, akiket az iskola diákjai a leginkább ajnároznak, töltsenek el egy napot édeskettesben, hátha történik majd valami... Nem számít, ha az adott srácnak van barátnője, vagy az adott lánynak barátja... Nem. Itt az iskolaközösség akarata számít... Khm... Önzőség - merő önzőség... Eszem megáll erre az ötletre komolyan mondom... Noha már az se semmi, hogy rákényszerítik embereket arra, hogy felálljanak a pódiumra és nagyközönség előtt szerepeljenek, de az a felsőbbrendűségi érzés, miszerint majd ők megmondják ki a legdögösebb pasi és csaj, akiknek amúgy együtt kellene lennie - nem számít, ha mást szeretnek se -, na az mindennek a netovábbja... És komolyan, senkinek sem esik ez le???

Egyetlen könnycseppet, avagy szomorúságmorzsát sem tudok elpazarolni erre az elfuserált csajra és halálosan feleslegesnek éreztem azt a rengeteg oldalt, amit a mangaka rászánt... De talán ne szaladjunk ennyire előre...

A kötet pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az előző abbamaradt... Yamato és Mei egyedül maradt a hotelszobában és a lány halálosan fél attól, mi fog az éjjel közte és szerelme közt történni... Yamato látja Mei félelmét, ami egyrészt értelemszerűen rosszul esik neki, másrészt azonban tökéletesen megérti a lány érzéseit... Egy humorral átitatott tartalmas vacsorát követően párosunk ismét kettesben marad, s míg a pocakját csapkodó Yamato végigterül az ágyon, Mei úgy dönt, megpróbálja megköszönni szerelmének a csodás napot, amit együtt töltöttek. Ám úgy tűnik, Yamato túlságosan is elfáradt Nagi cipelésében, ugyanis a srácot minden jel szerint elnyomja az álom. Mikor Mei Yamato fölé hajol, a srác hirtelen kinyitja a szemét és magához vonzza szerelmét, aki természetesen ismét halálra rémül, ám tudja, hogy Yamato sohasem bántaná... Ekkor kiderül, hogy Mei nem hozta magával az útra "riadóztató készülékét", amiért Yamato roppant hálás, majd egy kis komisz-pajkos invitálás "kudarca" után Yamato végül egymaga elmegy fürödni. Mire főhősünk visszatér, a nap fáradalmaitól és a félelem örökös érzésétől elfáradt, alvó Meit találja, akiről képtelen levenni a szemét. Yamato Mei fölé hajol és bocsánatot kér tőle, amiért félnie kellett az egész utazás miatt, majd reggel megnyugtatja a már éber Meit, hogy lassan fognak haladni... 

Hazatérve természetesen mindenki rendkívül kíváncsi, mi is történt kettejük között, s mikor Mei elmondja, hogy végül azt nem tették meg, Aikor teljesen kiakad - of course...* 

Ezt követően a kötet nagy része sajnos már Megumira fókuszál, aki teljesen kikészül az interneten olvasott rosszindulatú véleményektől, amik róla szólnak... A lány mindenkit ellökött magától, akit csak lehetett, igazi természete sokak számára kezd napvilágot látni, de mindezek ellenére, még Megumi az, aki úgy érzi, különb másoknál és még neki áll feljebb, hogy vajon miért őt támadják a kemény erőfeszítései után... A lány felvásárol egy rakás édességet és a lakásába zárkózik, majd összefal mindent és még dolgozni se megy el. Az ügynökség aggódik és természetesen ki mást is hívnának fel, mint Yamatot, és megkérik, nézzen utána a lánynak... Yamato Mei beleegyezésével elmegy Megumi lakására, ahol találkozik Momoko-channal, Megumi egyetlen igaz barátnőjével, aki szintén aggódik barátnője miatt. Természetesen a lánynak sikerül kihúznia a gödörből Megumit, aki a kötet végére levágatja a haját és mondhatni új életre kél... 

  

Mint ahogy a bevezetőben is említettem, a kötet  sajnos egy pici csalódást okozott, hiszen erőteljesen Megumira koncentrál... Komolyan, néha hánynom kellene ettől a csajtól, meg úgy komplette az egész fajtájától, akik azt hiszik magukról, hogy ők a világ urai, bűbájos-tüneményes gyönyörű istennők, akiknek joga van a boldogságra és arra, hogy az általuk kevésbé szép, kevésbé népszerű, mondjuk ki - átlagembereket játékszernek használják, majd eldobják, mikor már nem kellenek... 

Megumi a sok-sok év alatt egy szép álcát épített magára, míg végül már ő sem tudta, ki is ő valójában és elvesztette önmagát... Természetesen ezért szépen megdolgozott és egyedül ő a felelős azért, hogy a játszmája visszafelé sült el... Gyermekkori bántalmai, mindaz a rossz, amit kortársaitól kapott természetesen erősen megvetendő és a mai napig vallom, hogy mindenki, aki lelki traumákat okoz az iskolában a társainak, ugyanazt kapja vissza az élettől és legyen egy nehézségekkel teli periódus az életében mindazért a szenvedésért, amit okozott, de Megumiból ez az egész szörnyűséges helyzet csak egy újabb szörnyeteget kreált... Nem is fejtegetném tovább a lány egész elcseszett személyiségét, sajnos úgy érzem, úgy is lesz még bőven elég belőle a következő kötetek során, de a hetedik kötet végén még a "neki áll feljebb stílusban" elvonuló kis hercegnő viselkedése is csupán olaj a tűzre, ami egy cseppet sem teszi sem sajnálandóvá, sem szimpatikussá őt... S arról már nem is ejtek szót, hogy milyen véleménnyel van a "csúnya" lányokról, akik mindörökre csúnyák maradnak és hasonló lenyűgözően "gyönyörű" gondolatok, ami a fajtájának sajátja...

Mikor Mei és Yamato visszatér a kirándulásról, a lány természetesen beavatja barátnőit - akik már halálosan kíváncsiak az éjszaka minden egyes részletére... khm... -, hogy végül is nem történt semmi. Aikor természetesen ezen halálosan kiakad, mert hát mi az már, hogy nem dugtak..., ilyen nincs, ezek hülyék... Ne tartsa már Mei olyan nagyra magát, hogy nem teszi meg ezt a "halálegyszerű dolgot"... 

Asami-chan egy fokkal romantikusabb lelkülettel megáldott lélek lévén, természetesen rögtön más színben látja Yamatot, aki elég romantikus és gyengéd ahhoz, hogy a szerelem ne csak a testiségről szóljon nála... 

Yamato a lelke mélyén egy végtelenül aranyos és romantikus srác, kinek fajtájából több kellene a 21. századba, de a mindenkivel jópofizom személyisége sajnos még nem engedi, hogy ez a makulátlan úriember - aki a lelkében rejtőzik - akinek már benőtt a feje lágya felszínre törjön és sajnos még számtalan helyzetben idióta középiskolásként viselkedik... Ebben a kötetben azonban képtelenség nem szeretni és lehetetlen hibát találni a tetteiben!!! Mei oldalán Yamato is jobb emberré válik és ez teszi az ő karakterét ennyire különlegessé...

A Say ​I Love You. hatodik kötetének cselekménye teljesen magával ragadt és elvarázsolt... Az ötödik kötetről szóló értékelésem végén írt fohászom valóra vált, ugyanis Kanae Hazuki a hatodik kötetben valóra váltotta ama kívánságomat, miszerint gyönyörű romantikus pillanatoknak szeretnék végre szemtanúja lenni, amik megmelengetik a szívemet...! :3

A kötet Yamato és kishúga, Nagi párbeszédével kezdődik, ahol Nagi a bátyja dolgai után szaglászik... Yamato a bizalmába avatja a kislányt és elmondja, hogy szeretné elvinni Meit a Landbe, hogy méltón megünnepelhessék egy éves évfordulójukat. Nagi természetesen menni szeretne, ám Yamato kettesben akar lenni Meiel, mely tény felfedésével Nagi aggódni kezd, hogy Mei talán nem lesz majd biztonságban a bátyja piszkos gondolatai miatt... ^^

Míg Yamato abban a boldog gondolatban úszik, hogy kettesben eltölthet egy hétvégét Meiel, addig a lányt - miután végzett a pékségben - Kai kíséri haza, aki tulajdonképpen a bolt előtt várta őt... Beszélgetésük során Kai bevallja romantikus érzéseit főhősnőnknek és átadja neki a Megumitól kapott belépőjegyeket is, ugyanis a srác azt szeretné, ha együtt mennének el a Landbe... Beszélgetésüknek szem- és fültanúja természetesen ki más is lehetne, mint Megumi, aki már egy kiszínezett pletykát hint el az iskolában arról, hogy Mei megcsalja Yamatot Kai-kunnal...

A pletyka - bár egyetlen szava sem igaz -, Yamato fülébe is eljut, aki négyszemközt beszél régi barátjával arról, hogy nem tetszik neki, hogy Kai Mei körül legyeskedik. A két srác egymásnak feszül, mely tűzforrásra Megumi pletykái olajként hatnak, s mikor a lány ismételten Yamatohoz szalad, hogy "beárulja a csalókat", Yamato elküldi Megumit és megkéri, hogy ne avatkozzon bele az életükbe...

Természetesen Megumi teljesen felháborodik és magában forrong, s nem érti, miért nem kell ő a "hercegének"... A mangaka ezen a ponton bepillantást enged a lány gyermekkorába és láthatjuk, mitől vált ilyen elkeseredett szemétté... 

Megumi kiskorában egész "csúnyácska" és szegény volt, aki piszkos ruhákban járt iskolába és akit társai csúfoltak, gúnyoltak külseje miatt... Ám a lány egy nap rátalált az édesanyja sminkkészletére és onnantól kezdve "átváltozott"... Ettől a pillanattól fogva mindenkit a saját játékszereként használ és nem is akar többet az emberektől, minthogy úgy ugráljanak, ahogyan ő fütyül... Egyetlen igaz barátnője - miután észreveszi, hogy a lány szomorú - segíteni próbál ugyan rajta, ám miután visszautasítja Megumi kérését, miszerint segítsen neki szétválasztani Yamatot és Meit, Megumi őt is eldobja... 

Yamato és Mei egy éves évfordulójára Asami és Aiko megajándékozza főhőseinket egy páros képkerettel, minek átadásánál Mei elmondja, hogy a Landba készülnek. Aiko természetesen hozza a maga kurvás formáját, és rendkívül felélénkül, hogy Mei végre valahára elveszíti majd a szüzességét, ám ennek a beszélgetésnek Asami-chan szomorúsága vet véget, aki elmondja, hogy úgy érzi, Nakanishi-kun megcsalja őt, ugyanis a srácot egy hatalmas mellekkel megáldott lánnyal látták sétálni a városban. Mei a hír hallatán rettenetes dühbe gurul és felkeresi a srácot, aki elmondja, hogy egy régi barátjáról van szó és esze ágában sincs megcsalni a barátnőjét. A lányok azonban nem kegyelmeznek neki és a srác Yamatonak sírja el a bántalmait... ^^

A beszélgetés hatására és Mei harciasságának híre hallatán, mikor Yamato meghallja, hogy Mei újra kettesben sétál az udvaron Kai-kunnal, nem bírja tovább kétségek között és utánuk megy. Yamato és Kai az udvaron előbb szavakkal, majd ököllel esik egymásnak, ahol régi és új sérelmek is a felszínre törnek... A két srácnak végül sikerül rendeznie az ellentéteket és Mei bocsánatot kér a véres arccal porban fekvő Yamatotól és azt mondja, ne haragudjon, hogy most ő nem vette észre azt, hogy tettével fájdalmat okozott. Természetesen Mei visszautasította Kai-kunt és a lány elmondja, hogy csakis Yamatoval szeretne elmenni a Landba, aki maga mellé húzza a porba a lányt... :3

A fő "ellenség" továbbra is Megumi, aki úgy tűnik, még nem adta fel a terveit... A lány lelke borzasztóan korcsosult, és olyan "csodaszép" gondolatokat köszönhetünk neki, mint pl. egy csúnya lány örökké csúnya marad, vagy éppen, ha nem követnek és szeretnek engem, dobjuk is félre az embert mint egy szemetet, mert annak sem elég jó... Bevallom valóban rendkívül kíváncsian várom mindazt, amit az előző értékelésemben már kifejtettem, milyen véget is fog érni a lány és megkapja-e a tetteiért a méltó büntetését... 

A kötet egyik legtöbb - illetve a legerősebb - gondolatot kiváltó mondata ismét Aiko szájából hangzik el, amivel a lánynak ismételten sikerült kihúznia nálam a gyufát... ^^ Mint ahogy fentebb már említettem, Mei elmondja barátnőinek, hogy ő és Yamato kettesben töltenek majd egy éjszakát, mely éjszaka gondolatától noha maga Mei is halálosan retteg, Aiko legelső gondolata ezzel kapcsolatban természetes a szex lesz... A lány rendkívül visszataszítóan, mintegy lenézve Meit harsogja, hogy Mei talán végre valahára elveszíti majd a szüzességét, s teszi mindezt úgy, mintha a szüzesség valami szégyellnivaló dolog volna... Mintha az a tény, hogy Mei 16-17 éves korában még szűz, az akkora szégyen volna, hogy bakker nem is tudom, hogy nem gondolt még arra, hogy felvágja az ereit vagy leveti magát egy hídról szégyenében... 

Komolyan szánnivalónak érzem azt a lányt, aki ilyen idős korban ezen a véleményen van... Aiko pedig úgy tűnik nem tudja levetkőzni magáról a kurva szerepét, aki hagyja, hogy a fél iskola megdöngesse... Komolyan nem értem, miért kell erőltetni ezt a "barátságot" közte és Mei között...

A "Kai-kun-szál" elvarrásával a mangaka számtalan olyan gondolatot oszt meg az olvasóval, amiket az előző értékeléseimben már én magam is felsoroltam Yamato személyiségével és viselkedésével kapcsolatban... Ezek a mély igazságok, melyek mintegy megpecsételésre kerülnek Kai-kun szavai által, kimondásra voltak ítélve, hiszen Yamatonak szembesülnie kellett azzal, miként is látják őt azok, akiknek az élete nem csupa vidámság és napsütés... Mind Yamato, mind Mei rendkívül sokat fejlődik a kötetben, tanulnak, érnek, komolyodnak s bizony itt már tökéletesen látszik, hogy a kezdetek óta eltelt egy teljes év, hiszen főhőseink szépen-lassan felnőnek... Bár Mei és Yamato előtt még hosszú út áll, az érettség halvány jelei már megmutatkozik karaktereiken, s noha sejteni lehet, hogy kapcsolatuk korántsem lesz zökkenőmentes a továbbiakban sem, vigasztalhat az a tudat, hogy bizony már egyikőjüket sem olyan könnyű átejteni, mint kezdetekben... 

Meg is érkeztem Kanae Hazuki Say ​I Love You. ötödik kötetének értékelésével, melynek cselekménye ismét rengeteg gondolatot váltott ki belőlem... Az ötödik kötet az előző szomorúságával és mérhetetlen fájdalmával ellentétben inkább lassú folyású, néhol "unalmas", de a legtöbb helyen sajnos a tehetetlenség dühében sikítós, ami ismételten próbára tette az idegeimet... ^^

Míg a negyedik kötetben halálosan jóképű főhősünk, Yamato volt az, akit jól meg kellett volna rázni az ostoba viselkedése miatt, addig az ötödik kötetben Mei kerül erre az áldatlan sorsra, mellyel a mangaka valószínűleg nem csupán azt akarta éreztetni az olvasóval, hogy Mei ugyanúgy hibázhat, mint Yamato, de az előző kötetben közutálat tárgyává előléptetett férfi főhős szála megkövetelte, hogy a női főhős is megkapja ugyanezt a "sorsot"... 

Az előző kötetben felbukkant Yamato gyermekkori barátja, Kai-kun, aki az ötödik kötet cselekményében oroszlánrészt vállal... Kai-kun - bár félig önhibáján kívül, de - hatalmasat csökkent a szememben és mondhatni "utálat" tárgyává vált, de azért nem olyan rossz a helyzet, mint azt elsőre gondolnánk... Sajnos a mangaka azonban kijátszotta azt a kártyát, amiről a negyedik kötet végén azt hittem, elkerülhetjük... Hjaj...

Mei-chan, Yamato-kun és Aiko egy osztályba került, ám Asami-chan és barátja, Nakanishi-kun valamint a rettenetesen utálatos Megumi egy másik osztályba, így a csapat két részre szakad... Hőseink életét azonban nem csupán eme tény, de Kai-kun érkezése is felkavarja, akit a lányok azonnal ki is szemelnek maguknak a fiú jóképűsége miatt... A srác azonban fejvesztve menekül a lányok elől, majd természetesen belibben Megumi, aki azt hazudja, hogy ő maga is a Land /egyfajta japán vidámpark/ szerelmese, csak hogy beszélgetést kezdeményezhessen a sráccal, aki odáig van a Landért... Asami-chan felveti az ötletet, mi lenne ha a csapat iskola után karaokézni menne, ahová Megumi is bekéredzkedik... Mei bár nem örül, hogy karaokézni mennek, barátaival tart, ám hamarosan távozik is a mosdóba, ahonnét távozva szintén a magányt kereső Kai-kunba fut...

Kai egyébiránt korántsem hülye, és rekordidő alatt átlát Megumi hazugságain, aki időközben azt a célt tűzi ki maga elé, hogy ellopja Mei-chan barátait, aki nélkülük szépen visszasüpped majd kezdeti nyomorába és magányosságába... Ennek a célnak az eléréséhez nem átall felhasználni Asami-chant és hazugságokkal elszakítani egymástól a két barátnőt, majd ügyesen behálózza Aikot is, aki szintén nem veszi észre Megumi igazi személyiségét... 

Ha mindez nem lenne elég, Mei a tetőn Asami-channak és Kai-kunnak nyílik meg igazán, ahol a szex témaköre is felmerül - természetesen... - amit Megumi meghall, majd Yamatonak már úgy adja elő, hogy a barátnője egy másik sráccal beszélgetett erről a kényes témáról. Yamato már ezelőtt is mellőzve érezte magát és látva, mennyire jól kijön Mei a barátjával, a fiú teljesen magába roskad és egy kissé el is távolodik Meitől, aki ismét kételkedni kezd önmagában és halálosan rettegni kezd, hogy elveszíti a fiút, akit szeret és a barátait... 

Bár Aiko ismételten észreveszi, hogy valami nem stimmel, Mei-chan a Kai-kunnal folytatott beszélgetései által válik erősebbé és határozottabbá és teszi meg a kezdő lépéseket a barátai és szerelme felé. Megumi ezt látva természetesen halálosan begurul, ami nem sok jót ígér az elkövetkezőkre nézve...  

A kötet egyik jelentős része az új szereplőnkre, Kai-kunra fókuszál, ahogy már az előző kötetek során is láthattuk ezt a sémát egy-egy új szereplő felbukkanásakor. Mindezzel nem is lenne probléma, hiszen alapvetően Kai-kun egész rendes srác, ám felbukkanása egyenlőre csupán arra jó, hogy még jobban felkavarja a már egyébiránt sem tükörsima állóvizet... A konfliktusteremtés eme kényszeres megnyilvánulása pedig sajnos durván kiütközik a karakterén... 

Mivel rengeteg jelenetet kaptam a srác főszereplésével, jó néhány oldalt unalmasnak és döcögősnek éreztem, amire eddig még nem volt példa a mangában... Kai visszahúzódó jelleme és bántalmazott személyisége rendkívül közelállóvá teszi Meihez, aki könnyen meg is nyílik a csendes srácnak, kihez hasonlónak érzi magát... Természetesen, bár Mei csupán barátként és hozzá hasonló visszahúzódó emberként tekint a srácra, öntudatlanul is megdobogtatja Kai-kun szívét legbensőbb gondolataival, amiket eddig még senkinek sem mondott el... És pontosan ez tette Meit a kötet ostobán viselkedő karakterévé...

Teljesen természetes, hogy az ember azokkal az emberekkel tud őszintén elbeszélgetni és azoknak tud igazán megnyílni, akiket önmagához közel állónak érez. Ám legbensőbb félelmeit és a Yamatohoz fűződő szerelmét valamint szexuális félelmeit nem Kai-kunnal kellene megosztania, hanem a sráccal, akit őszintén szeret, s akit viselkedésével és zárkózottságával bizonytalanságban tart... 

Viselkedésével Mei ugyanazt a hatást éri el a kötetben, mint Yamato az előzőben, s én igazán szerettem volna megrángatni és észhez téríteni a lányt... Fordult a kocka - Mei az, aki ellöki és távol tartja magát a szerelmétől azzal, hogy nem látja, mit csinál rosszul és Yamato lesz az, akiért vérzik a szívünk... 

Véleményem szerint a mangakának ezekkel a jelenetekkel pontosan az volt a célja, hogy az olvasó most Meit utálja egy kicsit, így "törlesztvén Yamatonak" a saját ostoba viselkedése miatt kapott utálatmorzsákért... Bízom benne, hogy Mei belátja már végre, hogy Yamato ott áll mellette és kész segíteni neki és ezek után főhőseink - a kezdeti ballépéseik után - végre összecsiszolódnak és egymáshoz fordulnak, ha szükségük van a meghallgatásra, támogatásra vagy bármi másra... 

Ez a szappanoperába illő kakikavargatás azonban csak irtó pipává tesz...

Míg Kai-kun akaratlanul kavar be szerelmeseinknek, addig Megumi igazi jelleme és természete gyönyörűen bemutatkozik az ötödik kötetben. A lány teljesen egyedül él, a szülei elhalmozzák a pénzzel, de a vak is láthatja, hogy magányos és azért szeretne mindenkivel jóban lenni, mert végre figyelnek rá és ajnározzák... Szánalmas egy csaj ez, és végtelenül bízom benne, hogy a lebukásával hatalmas megszégyenülésben is lesz része, és nem csak az lesz, hogy jaj szegénykém, hát egyedül voltál, gyere, megbocsájtunk... Az ilyen kis rohadékok megérdemelnék végre, hogy ne csak a rózsaszín cukormázat, de a méltó büntetést is megkapják, mielőtt valóban bocsánatot nyernek a bűneikre... De mivel ez egy habos-babos shoujo és nagyon úgy tűnik, hogy csak Mei és Yamato szenvedhet igazán, ezer százalék, hogy csalódni fogok és nem kap ez a "hp" semmilyen büntetést sem majd...

A nyelvezettel ellenben néhol ismételten igencsak meggyűlt a bajom a rengeteg ismeretlen szó és szókapcsolat miatt, ami bosszússá tett. Fejlesztenem kell a szókincsemet, mese nincs... ^^

Idézetek 

Kanae Hazuki története teljesen levett a lábamról. :3 A harmadik kötet után - ami mondhatni olyan igazi érdekfeszítő függővéggel zárult... - izgatottan vártam a negyedik kötet megérkezését, melyet a Bookdepo még Karácsony előtt indított útjára. Mikor Karácsony első napján megtudtam, hogy a postai útvonalakat Korona-chan miatt lezárták, bevallom nagyon aggódtam, mikor és milyen állapotban fognak megérkezni az akkor feladott rendeléseim, amik végül múlt hét pénteken (01.08.) tökéletes állapotban befutottak! ❤ Phajaj, óriási kő gördült le a vállamról, mikor a kritikus időszakban feladott csomagok épségben befutottak, s eme örömön túl immáron annak is örülhettem, hogy folytatni tudom a történetet. 

A Say ​I Love You. negyedik kötete igazi érzelmi hullámvasút, amit elszoruló torokkal és hevesen dobogó szívvel olvastam végig... ❤

Noha eleinte úgy terveztem, hogy nem készül majd minden kötethez külön értékelés és két-három kötet értékelését fogom egyben hozni - sajnos azt kell mondjam, ez esélytelen... Egy-egy kötet olyannyira tartalmas, hogy bekezdéseket lehetne írni róla, s ez által a már most sem rövid értékeléseim még inkább rekord hosszúságúvá válnának, de az elsődleges ok, amiért elvetettem e korábbi ötletemet az az, hogy az egyes kötetek cselekménye annyi gondolatot ébreszt bennem, hogy azok már önmagukban megtöltenek egy egész bejegyzést. Most, a negyedik kötet olvasása után is ezernyi gondolat kavarog a fejemben, melyet mind virtuális papírra szeretnék vetni, s noha az által, hogy minden kötetről külön értékeléssel jelentkezem majd - melyeket a megszokott minőségben szeretnék az olvasó és az én jövőbeli énem elé tárni -, sajnos az olvasással lassabban fogok haladni, mint szeretném, úgy érzem, a legjobb döntést hoztam... 

Most pedig lássuk is a folytatást... 

Az előző kötet végén az álnok kis Megumi teljesen ráakaszkodott Yamatora, és a fotózás közben Meinek eleredtek a könnyei. Az akkori fotózásnak vége, azonban a képsorozat olyan sikeres lett, hogy Megumi meggyőzi Kurosawa-kunt, legyen modell - természetesen az ő oldalán - és folytassa a "karrierjét". Ezzel a lány természetesen azt akarja elérni, hogy Yamato minél több időt töltsön vele - így remélvén leakasztani Mei kezéről a srácot... Yamato - mielőtt végleges választ adna - megkérdezi Meit, mit gondol, s mivel a lány nem szeretne Yamato álmainak útjába állni, azt mondja, nyugodtan vágjon bele, hisz ez hatalmas lehetőség a számára. /Ahwww :3/ Természetesen Mei nem örül annak, hogy Yamato modellkedni fog és az "egész ország" megismeri, de igaz érzéseiről mélyen hallgat...

Yamato végül modellkedni kezd és olyannyira népszerű lesz a lányok körében, hogy az újságokat, melyekben szerepel, folyamatosan újra kell nyomni. Eközben Mei egyre szomorúbb és magányosabb, s mivel Yamato rengeteg idejét lefoglalja a fotózás, egyre kevesebb ideje jut a lányra... Főhőseink nem tudnak együtt hazamenni és a háttérben még Megumi is ügyeskedik, hogy behálózza Yamatot, aki a kötet elején igazi ökörként viselkedik... /De erről később.../

Mei a pletykákból és az újságból értesül a közjátékról, ami teljes káoszt okoz lelkében. A lány mondhatni teljesen összeomlik lelkileg, s a folyosón szembe jövő Yamato nyakkendőjét megfogva magához húzza és megcsókolja szerelmét. Yamato nem tudja mire vélni Mei viselkedését, kitől másnap úgymond hazafelé sétálva még egy picit távolabb is kerül, mivel azonban teljesen vak arra nézve, hogy a lánnyal valami nincs rendben, tovább folytatja az életét... /Yamato hazafele sétálva Mei egy szomorúságából adódó reakciójára reflektálva elengedi a lány kezét, s még ő érzi magát megbántva.../

Mei lakásához érve Yamato halálosan fél - és nem ok nélkül... Az ajtóban állva Mei bevallja, mennyire magányos és mennyire nem szeretné, hogy Yamato modellkedjen. Elmondja, hogy nem akar többé így érezni, ilyen elkeseredett lenni és félni... Azt szeretné, ha Yamato csak az övé lenne... Miután Mei kiönti a szívét és realizálja, hogy nem csupán ő, de Yamato is kezdő "játékos" még a szerelemben, és a párkapcsolatban, főhőseink újra egymásra találnak. ❤ Ahwww :3

Miközben Mei a szárítóba rakja Yamato ruháit, a két fiatal rádöbben, hogy most először vannak kettesben Mei szobájában. Néhány csók elcsattanását követően bár úgy tűnik, hogy főhőseink egymásba gabalyodnak, a meghitt légyottnak Mei betoppanó mamája vet véget /szerencsére/, aki így megismerheti lánya barátját. 

Az elsőre lököttnek és halálosan idegesítőnek tűnő Kai Takemurat eleinte teljesen felesleges új karakternek tartottam, aki megint csak arra lesz jó, hogy megkavarja a szálakat... Szerencsére azonban a mangakának teljesen más tervei voltak a sráccal, aminek bevallom, rendkívül örültem és egy picit meg is veregettem a vállam, mikor a titok leleplezése előtt még rájöttem magamtól, hogy ez a srác bizony az a srác lesz a múltból... ^^ 

Noha csupán egy icipicikét, de Aiko is emelkedett a szememben, mégpedig a kötetben tanúsított viselkedése miatt. Noha nem értem, miért is került a lány a már "barátnő" kalapba, mikor eddig Asami-chanhoz sem volt köze, nemhogy Meihez, ezen a gonosz mellékszereplőből lett jóbarát sémán felülemelkedek és azt mondom, hogy talán pontosan az elviselhetetlen személyisége és a számára is ismerős hátsó szándékok miatt a lány az, aki már az első pillanatban átlát Megumin. A kötetben Aiko az, aki kemény szavakkal bár, de megpróbálja észhez téríteni Meit, valamint ő lesz az, aki nem bírja tovább nézni a lány szenvedését és felkeresi Yamatot, hogy beolvasson neki... 

Avégett, hogy voltaképpen segít a pár nappal még ezelőtti ellenségén és pillanatok alatt átlátja a helyzetet, felismeri az igazságokat és a leleplezett érzelmeket, Aiko valóban egy picit pozitívabb emberré vált a szememben - noha ez még korántsem jelenti azt, hogy megkedveltem volna a csajt... Ahhoz még ehhez többet kell tennie, bár gyanítom, hogy természetéből fakadóan mi sose leszünk jóban... ^^  

A manga és az anime cselekménye mondhatom brutálisan eltér egymástól, s én még nem láttam, hogy történet ennyit vesztett volna az értelméből, mint amit itt az anime adaptációtól kapunk... Az anime erősen cenzúrázott, rengeteg jelenetet töröltek, átírtak, durván megváltoztattak, ami bevallom nekem hatalmas csalódás, hiszen az alapanyag zseniális... /Erősen kérdéses, be tudom-e ennek fényében majd fejezni az animét.../