Swift

Gimesi Dóra: Amikor ​mesélni kezdtek a fák - Értékelés



Gimesi Dóra Amikor ​mesélni kezdtek a fák c. gyönyörű kötete a Pagony kiadó gondozásában látott napvilágot. A könyv még a Budapest 150 emlékév részeként jelent meg, hisz egy család több generációjának életén keresztül a város múltjába enged bepillantást, tisztelegve ezzel a fővárosnak a 150. évforduló alkalmából.
Az írónő legújabb története egy gyönyörű visszaemlékezés a múltba, ahol szerelmek szövődtek, életek kapcsolódtak össze, de háború dúlt és megfélemlítés zajlott...
A kötet éppen ezért 6+ éves kortól ajánlott! 

"Amikor Dédi kislány volt, még nem volt telefon, internet és 
számítógép, ezért vagy egymillió könyvet elolvasott, 
és fekete-fehér férfiakba volt szerelmes."

A főhősnőnk, Alíz családját és a Városligetben zajló építési munkálatokat bemutató bevezetőn túl, a kötet négy fejezetet tartalmaz, melyben a Városligetben kivágott, több mint 100 éves nyárfa rönkjén keresztül, az évgyűrűkön "körözve" utazik vissza a múltba Alíz és majdnem 100 éves dédmamája... 

A nyárfa már azelőtt élt, hogy a Dédi megszületett volna, de most a városfejlesztési munkálatok miatt a "fejesek" úgy döntöttek, útban van... A nyárfa pusztulása mindenkinek szomorúságot okoz, indulatokat és dühöt szít, ám szomorú végének köszönhetően a Dédi olyan események részesévé teszi unokáját, amik sok-sok évvel ezelőtt zajlottak.

Alíz a múltba utazva magába szívja a letűnt korok minden szépségét és fájdalmát, s olyan tudást és tapasztalatokat szerez, melyek segítik majd őt élete hátralévő részében...


A Földalatti és a táltos körhintaló
Főhőseink első utazása Alíz szépmamája és szerelmese megismerkedésének történetét meséli el. A helyszín az Ezredéves Kiállítás, 1896-ban... Készül a legelső földalatti, a hosszú ruhás, kalapot viselő hölgyek és elegáns, bajszos férfiak kíváncsi tekintettel járnak közbe, s a város fejlődése mellett egy olasz lány és egy cigányprímás egymásba szeret...

Dédi első bálja fejezet idején a modern időkben dúl a covid és másfél év telt el az első időutazás óta. A fejezetben a Dédi múltjába tekintünk bele, amikor dúl a II. világháború, s ő várja haza a fiút, aki megígérte, hogy hazajön hozzá és elviszi táncolni...

Bálna a városligetben az 1961-es "látványosságot" mutatja be, s teszi meg főhősnek Dédi lányát és Alíz nagymamáját. A 68 tonnás bálnatetem, Góliát mintha csak élne, úgy beszélget a kislánnyal, aki nem teljesen érti, mi zajlik körülötte, de érzi, hogy nem szabad...

A hely, ahol élünk az utolsó időutazás mellett a történet lezárását is tartalmazza, s két helyszínen és időben mesél el egy-egy történetet. Múltbéli időpontunk 1988 májusa (május 1. A Munka Ünnepe), ahol Alíz édesanyjának gyermekkorába tekinthetünk bele. A kisdobosnyakkendős, kreatív kislány - aki ma is művész és rajzol - épp aszfalt rajzversenyen vesz részt, ám kegyetlen és szűk látókörű tanárnője (kinek szőrös lába harisnyába van bujtatva...) megsemmisíti a rajzot, mert az nem az előírások mentén készül...
A jelenben a család és az itt lakók a Dédi 100. születésnapját ünneplik, Alíz időközben idősebb lett, s megjelenik az életében a szerelem is, Arnold személyében. A kislány itt, a jelenben már rengeteg tapasztalat birtokában szemléli a környezetét, sokkal érettebb, s mintha valami "különös tudást" birtokolna, ami által következtetéseket von le, higgadtan és megértőn szemlél, s egyfajta "nyugodt béke" telepedik rá...

"- Hol a kupolám? Nem látta valaki a kupolámat? - kérdezgetett 
mindenkit a Közlekedési Múzeum.
- Örüljön, hogy maga csak a kalapját hagyta el! - jegyezte meg 
a hídpillér. - Nekem a hidam nincs meg.
Sokan voltak, akiket megharapott a háború, sok volt a gyógyítani 
való szív, kéz, láb, háztető, erkély, ablak."


Az Amikor mesélni kezdtek a fák egy fájdalmasan szép történet, melyben több generáción keresztül követhetjük végig egy család életét, akik megtapasztalták az I. és a II. világháború minden borzalmát, 1956-ot, a fájdalmat, a félelmet és a terrort...

Kemény és szomorú idők, mikor senkiben sem lehetett megbízni, mikor a szeretteinket elválasztották egymástól. A téma komolysága miatt nem való a legkisebbek kezébe ez a valóban lenyűgöző, gyönyörű kötet, melyben több mint száz év látképét festi elénk szavaival Gimesi Dóra és illusztrációival Rofusz Kinga.

Tévedés ne essék azonban, a kötet egésze nem teljesen melankolikus, hisz az emberek egymást segítése a háborúban, a gyönyörű és hűséges szerelmek szövődéseinek pillanatai, a muzsika gyógyító ereje mind-mind boldogságot és szépséget mutat és hordoz magában. Nem kendőzi el azonban az igazságot, s bár az ovis és az alsó tagozatos korosztályban biztos ezernyi kérdést fogalmaz majd meg, ezek mindegyike megbeszélhető a szülőkkel, nagyszülőkkel és a tanárokkal közösen.

"Egy kalóz nem élhet örökre kalitkában. Az 
rettenetesen igazságtalan lenne."

Az írónő a tények, az igazság feltárása mellett erős szimbólumrendszerrel dolgozik. Megszemélyesíti a bombák által találatot kapott épületeket és tárgyakat, a bálnatetemet, s őszintén beszél a letűnt korokról. Reménysugarakat teremt, tökéletes pillanatban oldja fel a feszültséget és enged levegőhöz jutni, s a káromkodó dédmamán és a mai, modern gyermek szemén keresztül nézett "furcsaságokon" át nevetteti meg olvasóközönségét.

A történelem vérzivataros időszakai sokszor fátyolosan jelennek meg, mintegy sejtetve a homályban annak mélységét; metaforákkal dolgozik, melyek kutatómunkára ösztökélnek, de valamikor egészen részletekbe menően taglalja a történteket (a bálna szíve 450 kg-t nyomott...). A családok szép, sokszor nehéz élete, a lavírozás, az életben maradásra való törekvés mind-mind fájdalmasan szép leírás, mondanivalója kristálytisztán látszik, s a leglátványosabb Alíz fejlődése, aki a Dédinek köszönhetően rengeteg mindent átél.

Bár a történetet átitatja a misztikum, a kreatívan megalkotott "időörvénnyel", nem kell ahhoz ténylegesen, fizikálisan a múltba utazni (hisz sajnos ez még ma sem megoldható ^^), hogy a mai gyerekek is átélhessék nagyszüleik és dédszüleik emlékeit. Elég, ha a családtagok élvezetes módon, realisztikusan mesélnek a gyereknek, akik így a képzelet szárnyán elrepülve részesei lehetnek az elmúlt koroknak, melyek történéseit nem szabad hagyni a feledés homályába veszni...!


A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!

Értékelés: 5/5 időörvény

Idézetek

"Amikor megjöttek a munkagépek, világgá mentek a fák."

"Amikor Dédi kislány volt, még nem volt telefon, internet és számítógép, ezért vagy egymillió könyvet elolvasott, és fekete-fehér férfiakba volt szerelmes."

"Dédi haragja olyan volt, mint a nyári vihar: fekete felhők gyülekeztek, szélvihar támadt, dörgött és villámlott."

"- De hát ez lehetetlen!
- Te akartad megnézni, mi volt itt 1896-ban - vont vállat Dédi. - Hát most itt vagyunk."

"- A te nagymamád nekem milyen mamám? - kérdezte Alíz.
- A szépmamád. Így mondják.
- És tényleg szép volt?
- Nagyon szép. Te is láttad már a fényképét.
(...) A lány tényleg nagyon szép volt: hosszú, fehér csipkeruhát viselt, sötét haja majdnem a földig ért. A fiú is jóképű lett volna, ha nincs az arcán az a nevetséges bajusz."

"Alíz látott már filmen háborút, de nehezen tudta elképzelni, hogy itt, a Ligetben is bombák robbantak egyszer, nem is olyan régen."

"- Hol a kupolám? Nem látta valaki a kupolámat? - kérdezgetett mindenkit a Közlekedési Múzeum.
- Örüljön, hogy maga csak a kalapját hagyta el! - jegyezte meg a hídpillér. - Nekem a hidam nincs meg.
Sokan voltak, akiket megharapott a háború, sok volt a gyógyítani való szív, kéz, láb, háztető, erkély, ablak."

"- Akkor végül is érted őszült meg - jegyezte meg Alíz.
- De legalább nem miattam! - nevetett Dédi.
- Jó, hogy megvártad.
- Persze hogy megvártam, hiszen megígértem neki."

"- Anyuka, szerinted eljutunk mi valamikor az óceánhoz? - kérdezte halkan.
- El hát. Egy kalóz nem élhet örökre kalitkában. Az rettenetesen igazságtalan lenne."

"Anya már napok óta festett. (...) ...ilyenkor nem nagyon érdemes beszélni hozzá, mert se nem hall, se nem lát, és ha kérdeznek tőle valamit, egymás másra válaszol.
(...)
- Ehetek csokit fogmosás után? Ihatok nagypapa pálinkájából? Tetováltathatok sárkányt a fenekemre?
- Persze, csak vegyél fel sapkát!"

"- Lám, az élet végül mindig visszatér - mondta Dédi, inkább csak magának."

"- Az Atlanti-óceánban, pont a közepén, van egy sziget. Ezen a szigeten laknak mind a kivágott fák, a félbemaradt mesék, az esőtől elmosott rajzok. Egész nap ott ülnek a tengerparton, fagylaltot esznek és rablórömiznek."

Ha tetszett, olvasd el ezeket is...

0 comments

Flickr Images