Főhősünk, Doktor ​Szuri egy tulajdonképpen agyonhajszolt ló, aki világ életében karrierista volt és a munkáját önmaga és saját egészsége elé helyezte. A jó doki "vénségére" - vagy legalábbis nyugdíjas éveire - szeretne egy picit nyugisabb melót végezni, ezért beköltözik az állatkertbe, ahol magánrendelőt nyit és elhatározza hogy az állatkert lakóin és azok problémáin fog segíteni, minden gondjukat-bajukat megoldja... Miközben hősünk az állatok egészségügyi problémáit orvosolja, ismételten sikerül nem odafigyelnie önmagára, s bizony, ahogy korábban már említettem, nem egy fiatal csikó ő már, ez pedig következményekkel jár...  

Mialatt Doktor Szuri gyógyít, úgy megy ő maga egészségügyileg egyre jobban tönkre, ám a jószívűség és segítségnyújtás mindig elnyeri a jutalmát! A kezelt állatok összefognak, hogy felnyissák a doki szemét - mindenkinek egy egészsége és élete van, amire nem árt vigyázni... 

Ez egy igazán érdekes csattanója volt a mesének, én magam nem gondoltam volna, hogy ide lyukadunk majd ki, de Ádámnak sikerült ismét frappáns és ötletes csavarokkal dolgoznia, amiből elárulom, több is van, de természetesen nem fogom lerántani a leplet, fedezzétek fel ti magatok! ;)

Verses meséből - bár egyre több van már a hazai könyvpiacon is -, még mindig elég kevés azok száma, amik az igazi minőséget képviselik. Ez nem véletlen, hisz verses mesét írni véleményem szerint sokkal nehezebb, mint prózai szöveget, abból a szempontból legalábbis mindenképp, ha valaki olyan kritikus szemmel olvassa ezeket, mint én, akik érzékenyek a jó rímekre. Ha a rímek döcögnek, vagy ne adja ég, mégse klappolnak, már ugrok, s ezzel nem vagyok egyedül. Mind a rímeknek, mind a történetnek ugyanúgy működnie kell, a szöveg gördülékeny kell, hogy maradjon, s ha még humorban gazdag, ötletes jelzőkkel is illetni szeretnénk, na az igazán írót próbáló feladat! Szerencsére a kortárs íróink között akadnak páran, akiknek ez megy és szerencsére meg is osztják a világgal tudásukat. Dávid Ádám mindenképpen ebbe a körbe tartozik!

A bemutatott állatok közül a kedvenc szereplőm természetesen a bájos, masnis anakondalány lett, aki emésztési problémákkal küzd. ^^ A mohóságában egy strucctojástól kikerekedett anakonda egyszerűen imádnivaló, s bár aranyos és ártalmatlan, azért úgymond kígyós vonásai megmaradtak, hisz a huncutság, az "átverésre vajló hajlam", s a jellegzetes mesei kígyóvonásokat mind magán viseli, amiket Ritter Ottó remekül jelenített meg az illusztrációkon...

 

Az illusztrátor hibátlan munkát végzett, de nem csak az anakonda, hanem mindegyik állat esetében, akik mind olyan élettel teliek, hogy az ember azt várja, mindjárt lelépnek a lapokról. Problémáik ugyanolyan viccesek - példának okáért itt van a kétpúpú teve, akinek harmadik púpja nőtt szalmából, de természetesen egy lódoktor ezt a problémát nagyon gyorsan orvosolni tudja. ^^ Nyilván a főszereplő beszédes neve és a senki által sem kedvelt "szuri"-gyógyítás sem marad el, minek elszenvedője egy szomorú szurikáta lesz, de találkozhatunk itt víziszonyos vízilóval és tériszonyos zsiráffal is. A történetben megjelenik egy kapibara is, akinek nagyobb szerep valószínűleg a második kötetben jut majd.

A kötet képi világa élénk, hangulatos, míg a szöveg gördülékeny, s csupán egy-két helyen döccen meg a rím (95%-ban tökéletesen rímel, mondtam, szőrös szívű vagyok a rímekkel kapcsolatban :P). A történet visz magával, Ádámtól megszokottan humorban gazdag, rengeteg helyzetpoénnal vagy épp régies szólások, mondások beszurkálásával, amiket a célközönség nem biztos, hogy ismer, de remek kis beszélgetésindító dolog indulhat el belőlük a szülőkkel. 

Többek között megjelenik benne milyen az,

de tanító jellege mellett figyelemfelhívó szereppel is bír, melyből súlyos következmények vonhatók le. Példának okáért az emberek kapcsoljanak ki, nem szabad halálra dolgozni magunkat, időt kell szánnunk arra, ami számunkra fontos, figyelnünk kell arra, amit a testünk jelez, s talán a legfontosabb, hogy az egészségünkre nagyon oda kell figyelnünk...

Mindezt állatok betegségeinek bemutatásán és a főhős saját bőrén tapasztaltak alapján, leplezetlenül kerül bemutatásra, s mivel a mesék nem csupán a gyermekek számára íródnak, de a felnőttekhez is szólnak, biztos, hogy a szülő éppúgy élvezni fogja a felolvasást, mint a gyermek a mese hallgatását!  Most pedig nincs más hátra, mint izgatottan várni a második rész - remélhetőleg minél hamarabbi - megjelenését!