Geronimo Stilton nem vitás, a gyerekek kedvence! A kissé kétbalkezes rágcsáló számtalan kiadói sorozatot - s ezzel együtt rengeteg kalandot - tudhat már a háta mögött. Az alap sorozaton túl vehettünk már részt időutazáson, ellátogathattunk az űrbe, kalandozhattunk a Fantázia Birodalmában, s mindezeken túl lehettünk szuperhősök, olvashattunk igazi klasszikusokat egeres-rágcsálós átírt formában, s most itt van "Doyle klasszikusa"!

A Nyomozni hív Sherlocco első kötete, a Pofonegyszerű, ​Stilton! idén tavasszal látott napvilágot a Kolibri kiadó gondozásában, melyet most ősszel villámsebesen követett a második kötet, A ​Vérmacska pecsétje is! Bár engem már az első kötet is megnyert magának, kedvencem és igazi rajongásom tárgya a jelen értékelésben szereplő második felvonás lett, melyből egy saját példányt feltétlenül szeretnék a polcomon tudni a jövő év folyamán! :3 

Történetünk mesélője Geronimo Stilton, bár arról, hogy ő-e a főhős, szerintem vitatkozhatnánk... 

Nyomozósegédnek állt barátunk újra Cindon eső áztatta utcáit járja, ahová barátja, s egyben nyomozótársa - vagy épp "felettese" - szólítja... A nagy nyomozó, Sherlocco ötórai teára várja a kissé ügyetlen "Watsont", melyet hősünk annak rendje és módja szerint le is késik...

A Fondor utca 13. szám alatt álló nyomozóiroda ajtaján egyszer csak csöngetnek. A szobába egy rágcsálóhölgy lép, s jövetele célja sem titok - fel kívánja fogadni a híres nyomozót, akinek mindenképpen fel kell göngyölítenie egy misztikus rejtélyt!

Sherlocco természetesen már tisztában van a hölgy mondanivalójával. Cindon utcáin egy műkincsrongáló jár! A vandál teliholdas éjszakákon csap le, s hagyja ott "kézlenyomatát" a megrongált műtárgyakon! Az elkövető állítólag egy vérmacska, mely rettegésben tart mindenkit, aki ezzel a különös bűntény sorozattal foglalkozik. Maga Geronimo Stilton is megijed, ám Sherlocco szerint vérmacskák természetesen nem léteznek...

A rongáló azonban kétségtelenül igen, s többek között már be is tört a Cindoni Nemzeti Múzeumba, a Várkastélyba és a Hangszermúzeumba, s nagyon úgy fest, hogy a következő kiszemelt műemlék a világhírű festmény, a Cini Lisa lesz...

Noha Sherlocco egy az egyben maga Sherlock Holmes, annak minden rigolyájával és furcsaságával együtt, a modern kor technikai vívmányainak köszönhetően mégis más. Nem vitás azonban, éppoly zseniális nyomozó, mint elődje!

A Geronimo Stilton-könyvek legújabb címsorozata nyomozni hívja az olvasót! Magát az ifjú célközönséget, de természetesen a felnőtteket is! A bűntények megoldását Sherloccoval együtt mi magunk is kideríthetjük, ám természetesen nyomozó legyen a talpán, aki nem sül bele a gyanúsítgatásba, mint maga Stilton... ^^

A Vérmacska pecsétje sokkal összetettebb és bonyolultabb bűntényt tár elénk, mint a könyvsorozat felvezető kötete a Pofonegyszerű, Stilton!, minek következtében a folytatás sokkalta kidolgozottabb, szerethetőbb, olvasmányosabb és ínycsiklandozó rejtélyekben gazdagabb is lett!

Míg a Pofonegyszerű, Stilton! rejtélye voltaképp pillanatok alatt kitalálható, A Vérmacska pecsétjének leleplezendő elkövetője már keményebb dió, annak ellenére is, hogy a Sherlocco által, az olvasó figyelmét a nyomokra terelő információk segítségével a rejtély tulajdonképpen pofonegyszerűen megoldható, ha résen van az olvasó! Bár én magam is jó úton haladtam, s magát az elkövetőnek a személyét is sikerült pillanatok alatt kitalálnom, még a történet kezdetén, az író azért okozott meglepetést a cselekmény végén - nem is keveset! A történet korántsem olyan lezárást kap, mint amire az ember elsőre gondolna, ezért még egy plusz pont jár a remek csavarért! 

Felnőtt fejjel, nem egy krimivel a hátam mögött egy gyermekeknek szánt bűntényt valóban könnyebb volt kinyomoznom, mint egy gyereknek, akik közül azonban biztos, hogy lesz olyan, aki maga is rátalál a megfejtésre, ha nem is teljes egészében, csupán részleteiben. Nehéz azonban a nyomokra koncentrálni, mikor a történet beszippant és a nyomozás izgalma visz előre, de higgyetek nekem, érdemes alaposan áttanulmányozni a Sherlocco által megadott nyomokat...

A Vérmacska pecsétjét átitatja a misztikum. Cindon múzeumainak dolgozóit egy, csak teliholdkor felbukkanó különös lény tartja rettegésben, akiről természetesen már az elején sejthető, hogy valóban nem egy természetfeletti teremtmény, hisz a könyvsorozat megpróbál a realitás talaján maradni, már amennyire ezt kell és lehet egy rágcsálókkal benépesített világban... ^^

Személyes véleményem szerint maga a főhős Sherlocco, aki bár az első kötetben talán túlságosan is negatív képet kapott saját maga fontosságának tudatában és orrának fennhordozása végett, a második kötetben sokkalta árnyaltabb képet adott róla az író, aki azonban ismeri Doyle eredetijét, bizton nem akad majd fenn a karakter személyiségjegyein.

Személyes kedvencem egy pillanatig sem tagadom, nekem maga a zseniális nyomozó, aki mellett Stilton gatyába sem rúghat, de több ponton egyenesen fárasztó is csetlő-botló viselkedésével, ám a történet végére sikerül esetlenül aranyos és szerethető figurává avanzsálnia, aki korántsem olyan idegesítő, mint némelyik másik Stilton-sorozatban.

és a sort még folytathatnám...