elizabethhoyt
értékelés
generalpress
maidenlane
Elizabeth Hoyt: A bűn hercege (Maiden Lane 10.) - Értékelés
Elizabeth Hoyt Maiden Lane sorozatának 10. kötete, A bűn hercege május közepén jelent meg a General Press kiadó jóvoltából. Noha a sorozat kötetei önállóan is olvashatóak, A bűn hercege bizonyos értelemben az Édes csábító "folytatása", hiszen a cselekmény pontosan ott veszi kezdetét, ahol az előző kötet befejeződött. Az Édes csábító főszereplője Miss Eve Dinwoody, Montgomery hercegének húga után most magát a kegyetlen, zsarnok herceget is megismerhetjük, aki fél Londont az irányítása alatt tartja és aki már a kilencedik kötetben is tiszteletét tette...
Valentine Napier karaktere iránt az írónő már az Édes csábítóban felkeltette az olvasó érdeklődését, hisz a lapokon egy végtelenül arrogáns kényúr jelent meg, akivel senki sem szeretne találkozni nemcsak éjjel, de fényes napvilágnál sem London utcáin...
Valentine Napier karaktere iránt az írónő már az Édes csábítóban felkeltette az olvasó érdeklődését, hisz a lapokon egy végtelenül arrogáns kényúr jelent meg, akivel senki sem szeretne találkozni nemcsak éjjel, de fényes napvilágnál sem London utcáin...
Az írónő A bűn hercegét a következő ajánlással adja olvasói kezébe: "Mindenkinek, akivel előfordult, hogy reménytelenül beleszeretett... a rosszfiúba.". Azt hiszem, ezt az érzést egyetlen nőnek sem kell bemutatnom, és e rövidke mondat elég ahhoz, hogy a történelmi romantikáért rajongó könyvmoly pontosan tudja, milyen zseniális történetre számíthat, ha a kezébe veszi a kötetet... :3
"Egy házvezetőnő megjelenése mindig kifogástalan, még akkor is, ha a munkaadója éppen az imént harapta meg."
Helyszín: 1741 - Anglia, London
Történetünk főszereplője Valentine Napier, Montgomery hercege, a fél Londont önkényuralma alatt tartó, velejéig romlott zsarnok és Bridget Crumb, őkegyelmessége hűvös és magabiztos házvezetőnője. Bridget egy balkézről született, törvénytelen gyermek, akit gazdag és nagyhatalmú édesanyja nevelőszülőkhöz adott, s így a nő kénytelen a maga lábán megállni a világban. Bridget sok-sok kemény tanulással töltött év alatt elsajátította a házvezetőnői munka minden csínját-bínját, s most magánál az ördögnél dolgozik... Bridget azonban nem véletlenül állt Montgomery hercegének szolgálatába... A férfi ellopott levelekkel zsarolja a nő édesanyját, amik, ha napvilágra kerülnek, Bridget féltestvére megtudja, hogy az édesanyja törvénytelen gyermeknek adott életet. Bridget elhatározza, hogy mindenáron visszaszerzi a leveleket, hogy édesanyja hírnevén ne essen folt. Ha mindez nem lenne elég, a nő az édesanyja barátnőjének gondját is a nyakába veszi és elszántan igyekszik visszaszerezni egy miniatúrát, amivel Montgomery hercege London legkeresettebb hajadonát zsarolja...
A cselekmény in medias res kezdéssel indul, amikor Bridget megtalálja az elrejtett miniatúrát Montgomery herceg ágyának fejtámlájában, ám Valentine rajtakapja a nőt, amint az az ágyán térdepel, s noha a férfinak semmi keresnivalója sem lenne Londonban - hiszen Wakefield hercege száműzte őt -, hamarosan kiderül, hogy a férfi el sem hagyta Londont...
"– Készíttessen nekem egy fürdőt! A könyvtárszobában. Szeretek olvasni, miközben áztatom magam."
Mindeközben Valentine-t lenyűgözi házvezetőnője merészsége és ridegsége, akiben méltó ellenfelére akad, ugyanis a nő nem csupán tökéletes precizitással vezeti a háztartását, valamint hagyják hidegen a férfi kicsapongásai, de számtalanszor megkérdőjelezi a férfi tetteit és meghiúsítja annak terveit...
Bridget tudja, hogy óriási veszély fenyegeti, ha a herceg leleplezi valódi szándékait, ám ahogy jobban megismeri a férfit, annak szeszélyessége és a kegyetlenség álarca mögött egy gyerekkorában súlyosan bántalmazott kisfiút talál, aki nem véletlenül nem bízik senkiben...
Miután Valentine megkapja, amit akar, ám az életére törnek, a férfi úgy dönt, ideje visszatérnie a kegyetlen játszmák világába és megpecsételnie legnagyobb dobását, ám ehhez el kell menekülnie ellenségei elől... Montgomery Bridgettel az oldalán visszatér szülei ősi lakhelyére, az Ainsdale-kastélyba - avagy a Halálkastélyba - ahol végérvényesen megváltozik minden...
"– Ó, Séraphine! Csak óvatosan, mintha gyerekek szétzúzott koponyáján táncolna! Mert lehet, hogy ágyban fekszem, de még mindig herceg vagyok, és nem is akármilyen herceg, hanem Montgomery hercege, és a nyomomban halál meg pusztulás jár."
"– Ha minden jól megy, harmadnap estére Ainsdale-ben leszünk.
Vagy ahogy néha nevezte a helyet, ahol született.
Ahol felnőtt.
Ahol a szívét-lelkét elveszítette: a Halálkastélyban."
Elizabeth Hoyt sohasem okoz csalódást. A tavaly megjelent Édes csábító hatalmas kedvencemmé vált, és a folytatásától is rendkívül sokat vártam, kíváncsian várva a már abban a kötetben megismert, rendkívül veszélyes Montgomery herceget. A bűn hercege pedig maximálisan hozta az elvárásokat, és méltó folytatása lett a sorozatnak.
Valentine-t ez előző kötetben rendkívül ellenszenves karakterként festi le az írónő, aki mellett csupán húga, Eve áll, annak ellenére, hogy a lány is tudja, milyen gonoszságokat követ is el a bátyja. A herceg megjelenésekor azonban egy igazán egyedi, eredeti karakter tárul a szemünk elé, aki pillanatok alatt belopja magát a szívünkbe.
Noha Valentine egy rendkívül erős, szerethető főhős, mint férfit, mint egy életre szóló társat nehezen tudom elképzelni magam mellett, ám Montgomery hercege olyannyira megnyerő tud lenni, hogy nem vagyok benne biztos, nem tudna-e engem is úgy megnyerni magának, mint Bridgetet... ^^
Valentine soha nem lesz a háremem tagja, valamint a kedvenc férfikaraktereim sorába sem fog soha belépni, ugyanis természete és jelleme rendkívül távol áll attól a férfitól, akibe én magam bele tudnék szeretni. Noha kifejezetten kedvelem a sötét oldalát a maga kegyetlenségével, piszkos kis titkaival és néha túlságosan is alattomos lépéseivel, habzsoló életvitele, az éjjeli pillangók iránti vágya, valamint túlzott gőgössége csorbítja fényét a szememben.
Montgomery hercegének gyermekkorában borzalmas tragédiák és különös kegyetlenségek rejtőznek, melyek szépen lassan átformálják a végtelenül jólelkű kisfiú lelkét. Valentine felveszi a közönyösség és a ridegség álarcát, s noha tudja, hogy az emberek gyűlölik, amikor húga, Eve is elfordul tőle alantas tettei miatt, a férfiban valami összetörik... Szerencsére a férfi maga mellett tudhatja Bridgetet, ám ekkor még egyikük sem sejti, hogy többet jelentenek egymás számára szolga-úr viszonynál...
Bridget - csakúgy, mint a férfi -, egy nem mindennapi, egyedi, értékes hősnő, kihez hasonlót igen nehezen találnánk a női főszereplők sorában. Háttere és személyisége mind-mind igen különleges és rendkívül könnyen lehet azonosulni vele, hiszen egy hétköznapi, saját lábán megálló, dolgozó nő, aki akár mi magunk is lehetnénk. Bridget távolságtartó, komoly, hűséges, lojális és szeretetreméltó, ám hihetetlenül magányos is, aki önmagát zárta kalitkába, ám erről mit sem sejt... Tökéletes és méltó párja Montgomery hercegének, egy erős, független nő, akit nem rémisztenek meg azok a dolgok, amik egy arisztokrata, elkényeztetett kisasszonyt már ájulásra késztettek volna... Imádja a könyveket, imád olvasni - ami már önmagában simogatja a könyvmoly olvasó lelkét. :3
Bridget zárkózottsága és visszafogottsága miatt vált annyira szerethetővé a szememben, ám az írónő sajnos csúnyát vétett a karaktere ellen...
Spoiler!
Egyetlen dolog volt csupán, ami szomorúvá és egy picit összetörtté tett, mely miatt a regény nem kapta meg a maximális pontszámot sem és amiért igencsak haragszom az írónőre, ez pedig nem más, mint az, hogy Bridget ártatlanságát egy pékfiúnak adta... Noha Montgomery hercegéhez tökéletesen passzolt Bridget személyisége, úgy vélem, kettejük párosa még többet nyert volna az által, ha Bridget szüzessége a hercegé lesz, és nem tékozolja el pár évvel ezelőtt. Bizonyos szempontból nézve ésszerű az írónő döntése, hiszen Bridget soha sem remélte, hogy az arisztokrácia körébe tartozhat - ahol születése jogán azonban méltó helye lenne -, mégis, karakteréhez, elveihez nem illett ez a cselekedet, melynek az ég adta világon nem volt semmi alapja, és egy erőltetett lépésnek éreztem csupán... :(
Spoiler vége!
Valentine és Bridget mindketten vigaszt találnak egymás karjában, melyre nem is sejtik, milyen nagy szükségük volt már... Kettejük kapcsolata és szerelme lassan, komótosan bontakozik ki, rengeteg apró játszma és zseniális humormorzsa gyűrűjében, s mi epekedve várjuk a beteljesülést, ami igazán romantikus módon következik be...
A kötet legnagyobb pozitívuma számomra Eve és Asa történetének tovább szövése és a páros szerepeltetése, akik a történet több pontján is felbukkannak s én tovább álmodhatom az életüket. ❤
A regényben többet megtudunk Valentine és Eve kapcsolatáról, a férfi kishúga iránt táplált rendkívül erős testvéri szeretetéről, a kettejük közti kötelékről, valamint közös, szomorú múltjukról, ami tökéletesen kiegészíti az Édes csábító cselekményét.
A kötetben feltűnik Hugh Fitzroy, Kyle hercege is, kinek történetét a következő kötetben izgulhatjuk végig. A férfi pillanatok alatt belopta magát a szívembe, és azt hiszem, a története rengeteg könnyet, humort és gyengédséget fog magában rejteni, és már rendkívül várom a pillanatot, hogy a kezembe vegyem a regényét, mely már itt fekszik a polcomon - természetesen eredeti kiadásban, hiszen a fordítás csupán jövőre várható...
"– Megőrült?
– Sokak szerint igen."
Mint ahogy a Maiden Lane sorozat esetén már megszokhattuk, minden fejezet elején olvashatunk néhány sort egy, a történethez tökéletesen illő tündérmeséből, mely jelen esetben A szívtelen király történetét meséli el nekünk. A fejezetek előtt található néhány sor - mely fejezetről-fejezetre szövi tovább a király meséjét -, a regény cselekménye mellett külön felkelti érdeklődésünket, és izgatottan várjuk a mese végét, mely csupán akkor derül ki, mikor a regény cselekménye is a végéhez ér. Olvasás közben így nem csupán magáért a fő szálért, a regényben szereplők sorsáért izgulhatunk, de a mese karaktereinek sorsáért is...
Mindezen felül, a fejezetek előtt olvasható néhány mondat sokszor rendkívüli hasonlóságot mutat a regény adott fejezetében történő cselekménnyel, és igazán élvezetes levonni a következtetéseket és párhuzamot vonni a király meséjének darabkája és a fejezet történései között. :3
Számtalan ilyen mesét olvashattam már a történelmi romantikusok lapjain, s véleményem szerint, ez a fejezetek előtti meserészlet rendkívül ötletes és figyelemfelkeltő, zseniális írásmód, mely óriási pluszt és egyediséget ad a köteteknek...
"– Nagyon hideg van itt – panaszkodott Mehmed mindkét kezével átkarolva magát. – Szerintem télen meg fogok fagyni. A herceg azt mondja, az ég jéggé fagy majd, és kis, fehér darabkák fognak hullani belőle.
– A herceg szereti dramatizálni a dolgokat – dörmögte Bridget…"
A magyar kiadást mi, vérbeli történelmi romantika-rajongók a már megszokott minőségben kapjuk kézhez. A regényben egyetlen helyesírási hibát sem fedeztem fel, ami véleményem szerint zseniális teljesítmény, melyért a fordító és a szerkesztő is hatalmas tapsot érdemel. Ellenben sajnos a nyelvezet egy kicsit modernebb lett az eddigiekhez képest, amit nem szívesen látok egy történelmi romantikus regényben. :( Példának okáért a slicc és a fószer szavak felettébb kibillentettek az 1700-as évek végének csodálatos korszakából, és őszintén remélem, hogy a következő kötetek során erre ismét jobban figyelni fognak...
A magyar borítóval kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Az összkép, a gyönyörű színek, a vörös és a narancs remekül harmonizál egymással és élőben pompásan mutat, ám férfi modell ritka randa és szegénynek semmi de semmi köze sincs Montgomery hercegéhez...
Értékelés: 4,5/5 könyv
"– Nagykövet az Oszmán Birodalomban? – meresztett nagy szemeket Hugh Shruggra. – Montgomery hercege? Hát, ilyen erővel egy meggyújtott lőporos hordót is küldhetnénk!"
Mindent összevetve úgy vélem, hogy A bűn hercege méltó folytatása mind az Édes csábítónak, mind a Maiden Lane sorozatnak és egyetlen történelmi romantika-rajongónak sem fog csalódást okozni! A bűn hercege egy vérbeli romantikus kalandregény, melyben a romantika édes-ködös levegője keveredik a rothadás bűzével és a kínzó fájdalommal, melyek jelenléte elengedhetetlen ahhoz, hogy egy zseniális történetet kapjunk.
A történet megmelengeti az ember szívét, megnevettet, ugyanakkor hátba döf és teljesen ki is facsar, ezernyi érzelmet megmozgat az olvasóban és ezek mind a "jó könyv" ismérvei...
Szívből ajánlom Montgomery hercegének történetét mindazoknak, akik egyedi, karakteres szereplőket szeretnének viszont látni a könyv lapjain, akik visszautaznának az 1740-es évek Londonjába, és egy vérbeli érdekfeszítő, humoros, romantikus kalandregényben szeretnének elmerülni! :3
Értékelés: 4,5/5 könyv
Idézetek
"Kevés kellemetlenebb helyzet létezik egy kifogástalan ajánlólevelekkel rendelkező házvezetőnő számára, mint ha azon kapják, hogy a munkaadója ágyán térdepel."
"Montgomery hercege olyan veszélyes volt, mint egy összetekeredett vipera, amelyre váratlanul figyel fel az ember a lába előtt."
"…úgy nézett Bridgetre, mintha drágakőre bukkant volna a kavicsok között. – De házvezetőnő létére hogy felvágták a nyelvét!"
"– Készíttessen nekem egy fürdőt! A könyvtárszobában. Szeretek olvasni, miközben áztatom magam."
"– Ó, Mrs. Crumb! A hazugságokkal veszélybe sodorja hallhatatlan lelkét, ezt, ugye tudja?"
"A zsarolás aljas, hitvány dolog, a herceg pedig egy aljas, hitvány gazember."
"Egy házvezetőnő megjelenése mindig kifogástalan, még akkor is, ha a munkaadója éppen az imént harapta meg."
"Ez a nő tökéletesen biztos benne, hogy tudja, mi a jó és mi a rossz – benne és másokban. Ez a nő nem riad vissza attól, hogy szenvedjen – sőt akár meg is haljon – azért, amiben hisz.
De vajon felismerte benne a tökéletes ellentétét, az ördögöt magát?"
"Ha Mrs. Crumb azt képzeli, korlátozhatja őt a lepedőakrobatikában, hát nagyon téved."
"Hugh Fitzroy, Kyle hercege hatalmasat ásított, miközben követte a lámpáshordozó fiú lámpásának imbolygó fényét a Szent Jakab-palota mögötti sötét udvaron át."
"A kutya nem hallgatott rá. Sosem hallgatott rá, bármilyen komoly hangot ütött is meg. Felnőtt férfiak – inasok – haptákba vágták magukat, ha rájuk szólt, de ez a ványadt kis gazdátlan jószág rá sem hederített."
"Különben is, Bob tényleg azt gondolta, nem tud róla, hogy George, az egyik idősebb inas múlt éjjel felhajtott két kurtizánt a herceg szórakoztatására? Egy jó házvezetőnő – márpedig Bridget a legjobban tartotta magát – mindenről tud, ami a fennhatósága alá eső területen történik.
Bármilyen mocskos dologról legyen is szó."
"– …Na de Mrs. Crumb! – évődött a herceg. Bridget túl későn kapta el a tekintetét, és vette észre, hogy a férfi időközben visszafordult felé. A fenébe is! – Csak nem a fenekemet bámulta?"
"– A húgom egy istenverte, nyomorult közemberhez megy feleségül!"
"– És hol van most ez a vigadótulajdonosok gyöngye?
– Itt.
Val a férfihang hallatán megpördült.
Asa Makepeace állt az ajtóban. Az izmos, nagydarab férfi térdnadrágot és inget viselt. Mellényt, kabátot, cipőt és harisnyát azonban nem. Nyilvánvaló volt, hogy akkor kelt ki az ágyból.
Eve ágyából.
Val dühbe gurult.
…
– Az ágyadban volt.
– Igen – felelte a nő rendíthetetlen nyugalommal, bár a pír ismét elöntötte az arcát. – Így van. De nem bántott. Sosem bántott, Val. – Egy pillanatnyi szünetet követően hozzátette: – Épp ellenkezőleg.
…
– Miért? – mordult rá Val.
– Szeretem.
A herceg résnyire húzott szemmel, a fejét oldalra billentve tanulmányozta Makepeace-t. Majd megrázta a fejét.
Az összes lehetséges magyarázat közül ez az egy sosem jutott eszébe. Micsoda badarság! A szerelem… nem számít. A szerelem – legalábbis az, amit ő ért alatta – nem ok arra, hogy az emberek összeházasodjanak."
"A nő ajka legörbült, és Val a rémület furcsa nyilallását érezte ott, ahol más embereknek a szíve található."
"És nagy szerencse, gondolta magában Val, hogy nincs szíve.
Mert az most megszakadt volna."
"Hogy a munkaadói mit csinálnak a hálószobájukban, az nem rá tartozik, feltéve, hogy sem őt, sem más cselédet nem akarnak akarata ellenére bevonni a dologba."
"Val meg mert volna esküdni rá: akárhogy is leplezi, a házvezetőnője szívből utálja.
Hirtelen gyengéd szeretetet érzett a nő iránt."
"Val látta, hogy a házvezetőnője, abban az ocsmány főkötőben és fekete gyapjúruhában ugyanolyan büszke a maga módján, mint egy hercegnő."
"– Magyarázza már el nekem, mi ez a szerelem dolog! Miért akar egy kifogástalanul intelligens nő hozzámenni egy rangban jóval alatta álló férfihoz? Lehetne a szeretője, ha akarná – én aztán biztosan nem bánnám. De minek kell hozzámenni feleségül?"
"– A szeretet a legszebb emberi érzés. Ez különböztet meg bennünket az állatoktól, és ez visz minket közelebb Istenhez és a mennyországoz. Nincs nagyobb ajándék, mint a szerelem egy férfi és egy nő között.
Val egy pillanatig fürkészte a komoly kifejezést a nő arcán, majd elvigyorodott."
– Sosem volt még szerelmes, igaz?
"Lehet, hogy megnézi, milyen mélyre tud zuhanni egy szent."
"– Ha elengedlek, elszaladsz?
…
– Hát, amíg az étel meg nem jön, biztos nem."
"– A kegyelmes úrral nem jó ujjat húzni.
Hugh előredőlt, és halkabban folytatta:
– Zsarolja a királyt.
– Ó, szegény fószer! Úgy sajnálom a jó öreg koronást! – gúnyolódott Alf."
"Az arisztokraták levegőnek nézték a közembereket, és úgy kezelték őket, mintha nem lennének érzéseik és igényeik. Vágyaik és álmaik. A szolgák csak arra valók, hogy ételt és ruhát hordjanak az uruknak, és eltakarítsák utána a piszkos tányérokat meg a teli éjjeliedényt."
"– Pokolba a szabályokkal, Mrs. Crumb!"
"Hugh mögött valaki csettintett a nyelvével, mire a férfi hátán végigfutott a hideg.
Megfordult.
A gyertya halovány fényében a mosolygó Montgomery előkelően vonzó külseje már-már sátáni vonásokat mutatott.
– Hát ez aztán bosszantó lehet!"
"– Ó, hiszen ez a királyi véreb!"
"– Találkozott már valakivel a királyi családból? – tudakolta tőle a herceg.
– Nem, kegyelmes uram – felelte Bridget gyanakodva.
– Akkor szerencséje van. Engedje meg, hogy bemutassam Hugh Fitzroyt, Kyle hercegét, bár azt hiszem, a szó szoros értelmében nem tartozik a királyi családhoz… Ó, de micsoda egy különös alak ez! – folytatta aztán, ismét Bridgetnek címezve szavait. – Sem hús, sem hal, sem pedig derék herceg. Mert tudja, bár őkegyelmessége a legnemesebb ágyékból kilövellő legkirályibb magból fogant, az anyja nem volt más, csak egy színésznő."
"Vajon néhány csókért, egy harapásért és egy nyelv érintéséért eladta a becsületét?"
"A legtöbb nő, ha álmában meglepik, hiányos öltözetben kel ki az ágyból. Zilált hajjal, meztelen vállal, a hálóing alól kibukkanó kebellel.
De nem az ő házvezetőnője! Nem, dehogy!"
"Úgy látszik, akinek hatalma van, a világon mindenütt kénye-kedve szerint garázdálkodik."
"Ha a herceg csakugyan képes ezt a kedves, intelligens fiút ágyasként használni, megfojtja."
"– Hékás! – szólt rá rosszallóan Pipre, aki mellső lábbal feltámaszkodott a rézkád szélére, és kíváncsian szimatolta a vizet. – Szerintem még nem ismerjük egymást eléggé ahhoz, hogy együtt fürödjünk."
"– Nos – emelkedett fel a férfi hangos csobbanással –, többé nem kell könyv nélkül maradnia, Mrs. Crumb. Mostantól szabad bejárást kap a könyvtáramba!"
" Megnézte már a könyveimet? Végigböngészte a címeket? Megcirógatta a könyvek gerincét?
Bridget ismét fülig pirult, hiszen természetesen így volt.
Hatalmas, aranyozott lapú kötetek sorakoztak a polcokon, meg vékony kis könyvek, csipkeszerű, finom betűkkel. Végeérhetetlen, hosszú sorokban álltak a vadonatúj meg az olyan régi könyvek, amelyek szemmel láthatóan egy érintéstől szétmállanának.
A herceg könyvtára egész egyszerűen maga volt a csoda."
"Mindenki ott volt, aki számított Londonban – néhányan közülük akaratuk ellenére."
"A férfinak azonban valami ennél sokkal fontosabb járt az eszében, miközben elborzadva meredt a húgára.
– Mi van rajtad?!
…
– Nekünk kettőnknek ugyanolyanok a színeink – győzködte Val a húgát. Ha csak nem veszítette el teljesen a józan eszét! Te jó ég! Csak nem ezt teszi a szerelem az emberrel?"
"A férfi már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen – hiszen az öltözködésnél kevés fontosabb dolog van –, ám a nő folytatta…"
"– Azért – felelte a nő szomorúan –, mert hazug vagy, és zsaroló, sőt ki tudja, talán még annál is rosszabb.
Val kissé rémülten pislogott egyet. igen, megijedt. Ennél sokkal mocskosabb szavakkal illették már, de a húga még sohasem.
Eve még soha."
"Kiskorukban a nő mindig olyan rémült volt. Mint egy árnyékban rejtőző, sápadt kis kísértet, aki folyton a gonosz idősebbek elől bujkált, és próbált észrevétlen maradni.
Val egyszer megmentette. Elragadta, mint egy mesebeli herceg, de ez már nagyon régen és messze történt, és talán már nem számít. Vajon a normális emberek hogyan tartják számon ezeket a dolgokat?"
"Eve felengedett. Val most már látta. Többé már nem az a jéggé dermedt, rémült kislány volt, aki félt, hogy észreveszik. Aki nem mert élni. Val sejtette, hogy ezért Makepeace-nek tartozik köszönettel. Hogy meleg életet lehelet az ő kishúgába. Most azonban csak arra tudott gondolni, hogy ezzel Makepeace elszakította az utolsó köteléket is közöttük.
És így egyedül maradt a dermedt hidegben."
"– Nem kedvelem magát. Ez egyáltalán nem zavarja?
– Nem. – Val ismét kedvesen rámosolygott. A szíve fagyos volt, és mozdulatlan. – Senki sem kedvel."
"– Tudja, úgy érzem, maga az egyetlen reményem. Olyan, mintha egy ragadozó lesne rám. – Nem túl meggyőzően elmosolyodott. – Nem szeretném, ha én lennék az ebéd."
"Átvágott a zsúfolt báltermen, mintha semmi sem állna kettejük között. A tömeg pedig úgy nyílt szét előtte, mintha a herceg egy habokat kettészelő hajó volna. És miért is ne lett volna így? Mégiscsak ő Montgmoery hercege. Semmi sem állhat az útjába. Ezt számtalanszor bizonyította."
"– Azt mondtam neki, hogy egy nyúl él a holdon, és ő elhitte. Mindent elhitt, amit akkoriban mondtam neki."
"– Hatalmas, kék szemével nézett rám, tátott szájjal, sütimorzsás ruhában. Csüngött minden szavamon."
"– Mi lett a kislánnyal?
…
– Felnőtt, és rájött, hogy hazudtam."
"Gyakorlatias, ésszerű érvelése ellenére a teste máris elindult az ajtó felé, majd fel a lépcsőn. Mi van, ha tényleg beteg?
Jaj, biztosan kineveti majd! Amikor benyit hozzá, és meglátja az ágyban két-három éjszakai pillangóval, csupa arany hajfürt és rózsaszín mellbimbó közepette."
"A herceg olyan törékenynek tűnt, ahogy ott feküdt, és rá megy egy tizenéves fiúra bízta az életét."
"Nem bízhatok senkiben."
"Bridget még sosem találkozott senkivel, aki ennyire egyedül lett volna.
Aki ilyen magányos lett volna."
"– Ó, Séraphine! – szólt rekedt hangon a herceg. – Csak nem akar kikezdeni velem?
– Éppen hányást és izzadságot távolítok el önről – felelte Bridget kissé túlságosan is epésen. – Semmi több.
– Biztos benne? – A nő úgy látta, mintha a férfi ajka megrándult volna, ahogy megpróbált a szokásos módon elmosolyodni.
Bridget pislogott.
– Igen. Ez nem a megfelelő pillanat a flörtölésre, kegyelmes uram.
– …pillanat megfelelő a flörtölésre – suttogta a férfi. A mondat eleje olyan halk volt, hogy nem lehetett érteni. – Különösen… amikor a farkamat tapogatja.
– Az Mehmed.
– Kár. Bár nagyon puha keze van."
"A férfi hadseregek parancsnoka és politikai cselszövések kitervelője volt, de a gyermekei bánatával szemben tehetetlennek bizonyult."
"– …Ó, él az, nekem elhiheti! Nem hiszem, hogy bármi is megölné."
"– Ki mérgezhette meg? – tűnődött fennhangon.
Cartwright felröhögött.
– Akárki. Ő a leggyűlöltebb ember Londonban. Látnia kellene az embereket, akik eljönnek hozzá kegyelemért könyörögni. Magas és alacsony rangúak. És sosem kapnak kegyelmet. Soha."
"– …Én voltam az öreg hercegné kedvence, és elárult nekem egy titkot. Egy olyan titkot, ami miatt Montgomery hercegét felakaszthatnák. A hercegné leírta, egy tanúval aláíratta, és bezárta egy elefántcsont dobozba. Ha azt a dobozt valaki megtalálja, a herceg lógni fog. Lógni fog, mint egy nyomorult, közönséges tolvaj."
"– Könnyebb lenne etetni, ha nem beszélne ennyit – dörmögte Bridget.
– De akkor nem is tetszenék annyira – közölte a herceg nemes egyszerűséggel, és a nőre emelte szépséges tekintetét.
Bridget kis híján elejtette a csészét."
"– Ha senkit sem szeretsz, Eve, akkor nem tud bántani. Úgyhogy meg kell ölnöd azt, amit szeretsz. Ilyen egyszerű."
"Vajon tényleg megölte a szeretett kiscicáját, csak hogy ne az apja ölje meg? Gyerekként? Hát tényleg létezik a világon ilyen gonoszság?"
"Mamó mindig is szerette őt."
"Hogyan képes egy kisfiú túlélni a gyerekkorát minden szeretet nélkül?
Mit tehetett ez a lelkével?
Nos, erre a kérdésre Bridget nagyon is jól tudta a választ. Az eredmény ott feküdt előtte. Zihálva vette a levegőt, és az elmúlt két napban a rémálmaival küzdött. Egy férfi, aki nem bízott senkiben.
Egy férfi, akiben senki sem bízott."
"Ha feljön a nap, minden jobbra fordul majd."
"– Még mindig egy kutya van az ágyamon – szólalt meg mögötte a férfi."
"– Ó, Séraphine! Csak óvatosan, mintha gyerekek szétzúzott koponyáján táncolna! Mert lehet, hogy ágyban fekszem, de még mindig herceg vagyok, és nem is akármilyen herceg, hanem Montgomery hercege, és a nyomomban halál meg pusztulás jár."
"– Maga nagyon bátor nő. – Miss Royle a fejét csóválta. – Ő pedig velejéig gonosz.
– Igen, így van – hagyta rá Bridget."
"– Ez vagyok én, Séraphine. Meztelenül, késsel, véresen. Bosszú vagyok. Gyűlölet. Maga a megtestesült bűn. Sose tévesszen össze ennek a mesének a főhősével, mert az vagyok, és soha nem is leszek az. Én a gonosz vagyok."
"– Jöjjön, jöjjön, Mrs. Crumb, nem késlekedhetünk!
– De… – Bridget tehetetlenül nézett le Pipre.
A herceg az égre emelte a tekintetét.
– Jaj, hozza azt a korcsot is, ha muszáj, csak jöjjön már!"
"– És ím, útra kelünk, északnak hajózunk, ahol veszély és kaland vár ránk! – kiáltotta a herceg, és botjával megkocogtatta a hintó mennyezetét."
"Most azonban Valentine Napier, Montgomery hercege életében először azt kívánta, bár lenne öt percre közember.
De csak öt percre, ezt le kell szögezni."
"– Ha minden jól megy, harmadnap estére Ainsdale-ben leszünk.
Vagy ahogy néha nevezte a helyet, ahol született.
Ahol felnőtt.
Ahol a szívét-lelkét elveszítette: a Halálkastélyban."
"– Lenyűgöző, nem igaz? Az egyik ősöm évszázadokkal ezelőtt jutott hozzá úgy, hogy lerohanta, felnyársalta a korábbi tulajdonost, megölte a gyermeket, aki az örökös lett volna, és megerőszakolta a kastély urának özvegyét az étkezőasztalon, mielőtt feleségül vette."
"– Vannak dolgok, amiket nem lehet hátrahagyni, sem elégetni. Az embernek úgy kell magával cipelnie őket, mint valami kifacsarodott, elcsökevényesedett végtagot. Vonszolja maga után ezt a bűzlő, utálatos testrészt, ami örökké emlékezteti élete legszörnyűbb időszakára."
"– Ó, őseim rothadásának bűze!"
"– Nem kell ilyen durvának lennie.
– Ez igaz – felelte a férfi… – De én fizetem őket, és különben is herceg vagyok, úgyhogy udvariasnak sem kell lennem."
"Az ember ne legyen meglepve, ha a fagyott földben nem terem más, csak halál!"
"- Maga tényleg a leghiúbb férfi a világon! - csodálkozott el Mrs. Crumb.
Val abbahagyta a rágást.
- Csak most veszi észre?"
"– …Arra tenyésztettek, hogy azt tegyem, amit most teszek. Ne hibáztassa a viperát, ha támad. Ilyen a kígyók természete."
"A karjában tartotta a foglyul ejtett hajadont."
"– Mrs. Crumb! A herceg megtalálta. Úgy örülök! Pip meg én aggódtunk, hogy eltéved kinn a pusztán, és szellemé változik, aztán örökkön-örökké visszajár a herceget kísérteni."
"– Ó, Séraphine – duruzsolta, majd a karjába vette a nőt, és érezte azt a puha, fehér bőrt. – Ma éjjel az ágyamba viszlek.
– A nevem Bridget. – felelte a nő."
"A férfi arcát oldalról világította meg a tűz. Szép volt, és földöntúli, mint egy mesebeli herceg."
"– …Könyörülj rajtam, kérlek, ó kulcstartó láncok és rút főkötők szirénje!"
"Most már reggel van. Az éjszaka tündérpora elszállt."
"– Miért kellene lehalkítanom a hangom? Szép hangom van, zengő és telt. Szerintem mindenki szívesen hallja.
– Jaj, az isten…"
"Vajon Valnak megadatott valaha az ártatlanság?"
"Az első egy lovagot ábrázolt, a sisakjával a hóna alatt, aki meghajtotta aranyszőke fejét. Vele szemben egy fekete hajú hölgy állt, és sírt. Talán a hölgy is ugyanazért sírt, amiért Bridget.
Mert a férfi nem tudott."
"…Val magában megfogadta: többet nem lesz fürdés lefekvés előtt – ez egyszerűen túl sok az ő pattanásig feszült idegeinek."
"…:az ő Séraphine-ja azt hiszi, hogy valahol mélyen létezik benne egy aranymag – egy jó ember, akit még meg lehet menteni.
De téved.
És amikor majd elmerül a mélységeiben, és csak egy jeges üreget talál, azt fogja tenni, amit tennie kell.
Elhagyja."
"Végtére is a férfi egy szépséges, földöntúli teremtmény. Ő pedig…
Ő csak átlagos…
Jelentéktelen volt.
Montgomery hercege pedig éppen az ellentéte."
"Szeretkezett Vallal. Önző módon. Azért, mert ezt akarta. Mert a férfi volt minden, amit tőle megtagadott az élet: nevetés, szellem, könyvek és kaland. Vágy és érzékiség. Selymek és forró fürdők. Meleg kutyák és még melegebb ágyneműk.
Ő maga volt a bűn, Bridget pedig egy kis időre bűnbe eshetett. Megfizeti majd az árát, és örömmel teszi."
"– Nagyon hideg van itt – panaszkodott Mehmed mindkét kezével átkarolva magát. – Szerintem télen meg fogok fagyni. A herceg azt mondja, az ég jéggé fagy majd, és kis, fehér darabkák fognak hullani belőle.
– A herceg szereti dramatizálni a dolgokat – dörmögte Bridget…"
"– Fantommacskák és cicaszellemek.
…
– Nem hiszek a szellemekben.
– Unalmas vagy! – Val puszit nyomott a nő orrára…"
"Csodálatosan hasznos dolog a féltékenység."
"– Szóval, tudod jobb. Sokkal jobb. Egyáltalán nem szeretni."
"– Nem! – közölte Bridget határozottan, és hátrálni kezdett, majd sokkal halkabban hozzátette: Fényes nappal van!
Milyen puritán! Val nem is tudta, hogy az alsóbb osztályok ilyen kimértek, ami a szeretkezést illeti.
… Erre a házvezetőnője most megtagadja tőle a bájait, csak mert fényes nappal van!
Egész pontosan mi a gond azzal, hogy fényes nappal van?
Hogy világos van? De hát ha az ember látja azt, akivel éppen hancúrozik, az jó dolog! Vagy hogy nincs ágy? Nem, mert az előző este egy széken lovagolt rajta. És nagyon is élvezetesen.
Legalábbis Val így gondolta.
Megtorpant a lépcsőn, mert hirtelen egy rendkívül kellemetlen gondolat hasított belé. Olyan, ami eddig még soha, egyetlenegyszer sem jutott eszébe. Mi van, ha Bridget nem találta élvezetesnek?
Két másodpercig vette fontolóra a lehetőséget.
Nem. Hiszen elélvezett a farkán – Val érezte, és a szemtanúja volt. És különben is!
Ő Valentine Napier, Montgomery hercege. Egyszerűen nem létezik nála jobb szerető a világon.
Elégedetten folytatta az útját lefelé."
"– Á, a mendemondák! – szólt Val, és felállt, hogy üdvözölje a vendéget. – Jobb, ha azokat meghagyjuk az öregasszonyoknak meg a félcédulásoknak, nem gondolja? Kivéve természetesen, ha meg tudunk győződni a valóságtartalmukról.
– Természetesen – felelte Dyemore, és a szükségesnél hosszabban fogott kezet Vallal. – De az is igaz, hogy az egyik szobalányától hallottam a történetet.
– Csakugyan? – A férfi mosolyogva ismét helyet foglalt. – Árulja el a nevét, hogy kipenderíthessem azt a kis szajhát!"
"Val egy pillanatig fontolgatta, hogy beledöfi a vacsorához odakészített kést. Annyira egyszerű volna! De aztán meg kell szabadulni a holttesttől, és a többi, és a többi. Annyi macera volna vele, és mégiscsak szüksége lenne az Urak fölötti hatalomra."
"Olyan apró, mégis árulkodó gesztus! Mert azt, hogy miért ül az étkezőasztalnál egy házvezetőnő, még meg tudja magyarázni valami különös szexuális perverzióval. Az lehet egy hirtelen támadt vágy, hogy meghempergőzzön az alacsonyabb osztályok mocskában. De ha az ember megfogja egy nő kezét, az teljesen mást jelent, még egy ilyen megcsömörlött, himlőhelyes, lelketlen, vén korhelynek is, mint amilyen Dyemore.
Az gyengéd érzelmeket jelent.
Az pedig gyengeséget.
És Val látta, hogy Dyemore véreres szemével követi a mozdulatot, ahogy a kezébe zárja Bridget dundi kis ujjait. Az öregember májszínű ajka elégedett mosolyra rándult, Val pedig valami szokatlant érzett fagyos, üres mellkasában. Olyasvalamit, amitől elállt a lélegzete.
Szinte olyan volt, mint a…
Félelem.
És Val azt gondolta magában: Meg kell ölnöd azt, amit szeretsz, különben felhasználják ellened.
Kész szerencse, hogy nem szereti Bridgetet!"
"– Miért akarsz csatlakozni a Káosz Uraihoz? – tudakolta.
– Mert van egy közös vétkük – vágta rá Val. – És mindannyian előkelő és kiváltságos pozícióban lévő férfiak.
Bridget bólintott.
– Zsarolni akarod őket.
– Igen. – Val úgy mosolygott rá, mint egy tanár egy kiváló növendékre."
"– Hát nem érted? Nem látod? itt vannak körülöttünk – farkasok, ragadozó madarak és sakálok, akik kitartott pofával ugatják a holdat. Olyan közel vannak, Bridget, olyan közel, hogy érezni lehet a bűzös leheletüket, és ha nincs elég hatalmam, kirángatnak téged vagy Eve-et vagy engem az ágy alól, leszaggatják a húst a csontjaidról, és nem marad belőled más, csak egy könnyező csontváz. – … – Nem vagyok őrült. Tudom, hogy már nem viselnek álarcot, de ez nem jelenti azt, lángoló Séraphine-om, hogy lennének itt körülöttünk, hétköznapi öregember alakjában. Ezért hatalomra van szükségem, érted? Csak így lehet túlélni közöttük."
"Olyan volt, mint egy isten, aki alászállt egy kis pajkos délutáni játékra Bridgettel."
"Ez az igazi intimitás, nem igaz? Meztelenül látni a másikat. Ez volt a tökéletlenség és az emberi mivolt intimitása."
"Meglátták valaha az embert a szépség mögött?"
"– Fura hangulatban vagy.
– Igen? – kérdezett vissza a nő. – Az összes hangulatomat ismered?
A férfi szája mosolyra húzódott.
– Csak amiket kegyeskedsz megmutatni."
"– Az embernek sosem lehet elég hatalma."
"– Ha a világ minden hatalma a tiéd lenne Valentine, mihez kezdenél?
…
– Körbeutaznám a világot, gondolom, és minden nyelven megtanulnék, úgy jobban lehet ármánykodni a királyi udvaroknál."
"– Én ezt nem értem. Mit jelent az, hogy egy lady „kér”?"
"– Menjünk együtt? – kérdezte Val gondoskodón, majd átfogta Bridget derekát, és túlságosan bizalmas mozdulattal közelebb húzta magához.
A nő megmerevedett, és megpróbált kibújni az ölelésből anélkül, hogy jelenetet rendezett volna, csak éppen az volt a gond, hogy a férfi igen erős volt, úgyhogy Bridget meg sem tudod moccanni.
A kislány ezt a pillanatot választotta, hogy kivegye az ujját a szájából, és Valra mutasson.
– Nem szejetlek!
Val leereszkedő pillantást vetett rá.
– Senki sem szeret…"
"– Ő a lányom.
Hirtelen mindenki elhallgatott, még a kislány is abbahagyta a sírást.
Lady Claire kinyitotta zafírkék szemét, és belenézett a fia szemébe.
– Ő a húgod, Lazarus.
A férfi bólintott, szinte nyugodtan.
Majd sarkon fordult, és ököllel állon vágta Valt."
"– Mit csinált? Elbújt valami isten háta mögötti kunyhóban, amikor elkezdett meglátszani rajta, és titokban kipottyantott, mint egy kismacskát, aztán az első arra járó szántóvető kezébe nyomott? „ó, üdvözlöm! Megtenné, hogy felneveli a lányomat, hogy én folytathassam az életemet, mintha mi sem történt volna?”"
"– …Tizenkét évesen tényleg a munkát választottad volna a könyvek helyett?"
"Elvette tőled az életet, ami járt neked."
"Val számára az, hogy megöli a fivérét, olyan volt, mintha átnyújtana neki egy csokor virágot."
"– Igen, nos tudja, az ilyesmi általában kötelezi az embert.
Bridget a férfira pillantott a sötétben. Minden férfi gyengeelméjű?"
"A könyvtártól elállt a lélegzete, bár ezt természetesen nem mutatta."
"– …Vinnénk a kis korcsodat meg Mehmedet is, az összes macskájával együtt, és ötven emberrel a fedélzeten bontanánk vitorlát."
"A hajnal kiváló időpont volt a párbajozáshoz, Val véleménye szerint."
"– Megőrült?
– Sokak szerint igen."
"– Abbahagyni! Most azonnal! …
…
– Ki maga, uram? – tette hozzá a segédje nyugodtabb hangon.
– Hugh Fitzroy, Kyle hercege – hangzott a felelet. A férfi Valra pillantott. – és beszélnem kell önnel.
Val meglengette a karját.
– Most nem érek rá.
– Most.
Val felvonta a szemöldökét, de azért odasétált a lóháton ülő férfihoz, már csak kíváncsiságból is. Nem is tudta, hogy Kyle-nak ilyen jó érzéke van a drámai belépőkhöz."
"A herceg gyanakodva figyelte.
– Mi van a dobozban?
– Ó! – felelte Val, miközben felült a fekete kanca hátára. – Hogy abban! Nos, a szívem. Legalábbis, ami megmaradt belőle. A szívemet adta át önnek."
"– Sok-sok dolog van, amit megbántam az életben, de semmit sem bánok annyira, mint amit veled tettem, Bridget."
"A nő elment.
Elment.
Elment.
Elment.
A házvezetőnője, az arkangyala, az inkvizítora, az ő Bridgetje.
Az Ő Séraphine-ja.
Világító fény. Melegség a sötétben. A szíve-lelke elrablója.
Igaz, ez utóbbit visszakapta. Elcserélte egy köteg királyi levélre."
"Azt mondta, szereti. Szereti őt. Milyen különös és csodálatos dolog! És ez a szerelem most fáj! Micsoda fájdalmat okoz, mintha apró kések folynának az ereiben! Val nem hitte, hogy különösebben tetszene neki a dolog, de kész volt elviselni, csak jöjjön vissza, és döfje le megint!"
"Kinyújtotta a karját, és felnézett a könyvtára, a pompás könyvtára mennyezetére. Ez volt a kedvenc helyisége az egész házban, amelyet nagyon-nagyon konkrét tervek alapján építtetett."
"Val nélkül minden olyan szürke,…"
"Val lehunyta a szemét, és arra gondolt, hogy ha nem vágta volna ki réges-régen a megfeketedett szívét, és nem hagyta volna ott abban az ocsmány elefántcsont ládikában, akkor lehetséges – nem teljességgel lehetetlen – , hogy most összetörve dobogna a mellkasában."
"– Kényszeríttek bármire, amit nem akartál?
Bridget habozott.
Val jéggé dermedt.
– Hallani akarom!
– Hát… – A nő fülig vörösödött, és elfordult. – Amikor… ki kellett mennem, nem fordultak el.
– Á! – Nos, ezzel megvolnánk.
Átkarolta a nőt."
"– Jaj, Valentine, mit csináljak veled?
A férfi ravasz pillantást vetett rá."
"A férfi a fürdő és az evés után odaadta a dobozt Bridgetnek, majd elhagyta a szobát. A nő azt gyanította, nem lett volna képes ott maradni, és végignézni, ahogy ő elolvassa a levelet. Ez a gondolat mélységesen elszomorította."
"A vártorony hideg volt, és sötét. A csillagok az égen ezer kilométernyire voltak, és Val arra gondolt, ha Bridget elhagyja, mindig így fogja érezni magát. Ilyen hideg lesz, és sötét, ő pedig ilyen magányosan bámulja majd a csillagokat, amelyek fényesen ragyognak az elérhetetlen messzeségben."
"Annyira megkönnyebbült, hogy nem kell örökkön-örökké egyedül bámulnia a csillagokat!"
"– Valentine, szeretsz engem?
Ó, te jó isten, ez úgy érte, mintha gyomorszájon vágták volna."
"A férfi pislantott.
Bridget ujja nedves volt. Val arca volt nedves.
…
– Szeretsz engem.
– Szeretlek – közölte Val csodálkozva, és érezte, hogy melegség önti el a mellkasát. – Szeretlek!
– Én is szeretlek – suttogta Bridget."
"– Akkor leszel a hercegném, drága Bidget Crumb?
És amikor a nő visszasóhajtotta, hogy „Ó, igen, Val!”, ő a karjába kapta, és magával vitte, hogy komisz játékait űzhesse vele.
Mert lehet, hogy most már van szíve, de bizonyos dolgok sosem fognak megváltozni."
"– Nagykövet az Oszmán Birodalomban? – meresztett nagy szemeket Hugh Shruggra. – Montgomery hercege? Hát, ilyen erővel egy meggyújtott lőporos hordót is küldhetnénk!"
"Eve lakodalmának reggelét tartották a Hermész-házban, és Bridget megtiltotta, hogy bárkit megmérgezzen. Még Wakefield-det sem volt szabad."
"Sajnos röviddel a házasságkötésük után megadta magát a férje meztelenkedési mániájának."
"– Fényes nappal van – suttogta.
Val kinyitotta a szemét, és komisz pillantást vetett a feleségére.
– Tudom. A kedvenced."
"Az igaz szerelmével volt. A külvilág várhat."
"A legtöbb nő, ha álmában meglepik, hiányos öltözetben kel ki az ágyból. Zilált hajjal, meztelen vállal, a hálóing alól kibukkanó kebellel.
De nem az ő házvezetőnője! Nem, dehogy!"
"Úgy látszik, akinek hatalma van, a világon mindenütt kénye-kedve szerint garázdálkodik."
"Ha a herceg csakugyan képes ezt a kedves, intelligens fiút ágyasként használni, megfojtja."
"– Hékás! – szólt rá rosszallóan Pipre, aki mellső lábbal feltámaszkodott a rézkád szélére, és kíváncsian szimatolta a vizet. – Szerintem még nem ismerjük egymást eléggé ahhoz, hogy együtt fürödjünk."
"– Nos – emelkedett fel a férfi hangos csobbanással –, többé nem kell könyv nélkül maradnia, Mrs. Crumb. Mostantól szabad bejárást kap a könyvtáramba!"
" Megnézte már a könyveimet? Végigböngészte a címeket? Megcirógatta a könyvek gerincét?
Bridget ismét fülig pirult, hiszen természetesen így volt.
Hatalmas, aranyozott lapú kötetek sorakoztak a polcokon, meg vékony kis könyvek, csipkeszerű, finom betűkkel. Végeérhetetlen, hosszú sorokban álltak a vadonatúj meg az olyan régi könyvek, amelyek szemmel láthatóan egy érintéstől szétmállanának.
A herceg könyvtára egész egyszerűen maga volt a csoda."
"Mindenki ott volt, aki számított Londonban – néhányan közülük akaratuk ellenére."
"A férfinak azonban valami ennél sokkal fontosabb járt az eszében, miközben elborzadva meredt a húgára.
– Mi van rajtad?!
…
– Nekünk kettőnknek ugyanolyanok a színeink – győzködte Val a húgát. Ha csak nem veszítette el teljesen a józan eszét! Te jó ég! Csak nem ezt teszi a szerelem az emberrel?"
"A férfi már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen – hiszen az öltözködésnél kevés fontosabb dolog van –, ám a nő folytatta…"
"– Azért – felelte a nő szomorúan –, mert hazug vagy, és zsaroló, sőt ki tudja, talán még annál is rosszabb.
Val kissé rémülten pislogott egyet. igen, megijedt. Ennél sokkal mocskosabb szavakkal illették már, de a húga még sohasem.
Eve még soha."
"Kiskorukban a nő mindig olyan rémült volt. Mint egy árnyékban rejtőző, sápadt kis kísértet, aki folyton a gonosz idősebbek elől bujkált, és próbált észrevétlen maradni.
Val egyszer megmentette. Elragadta, mint egy mesebeli herceg, de ez már nagyon régen és messze történt, és talán már nem számít. Vajon a normális emberek hogyan tartják számon ezeket a dolgokat?"
"Eve felengedett. Val most már látta. Többé már nem az a jéggé dermedt, rémült kislány volt, aki félt, hogy észreveszik. Aki nem mert élni. Val sejtette, hogy ezért Makepeace-nek tartozik köszönettel. Hogy meleg életet lehelet az ő kishúgába. Most azonban csak arra tudott gondolni, hogy ezzel Makepeace elszakította az utolsó köteléket is közöttük.
És így egyedül maradt a dermedt hidegben."
"– Nem kedvelem magát. Ez egyáltalán nem zavarja?
– Nem. – Val ismét kedvesen rámosolygott. A szíve fagyos volt, és mozdulatlan. – Senki sem kedvel."
"– Tudja, úgy érzem, maga az egyetlen reményem. Olyan, mintha egy ragadozó lesne rám. – Nem túl meggyőzően elmosolyodott. – Nem szeretném, ha én lennék az ebéd."
"Átvágott a zsúfolt báltermen, mintha semmi sem állna kettejük között. A tömeg pedig úgy nyílt szét előtte, mintha a herceg egy habokat kettészelő hajó volna. És miért is ne lett volna így? Mégiscsak ő Montgmoery hercege. Semmi sem állhat az útjába. Ezt számtalanszor bizonyította."
"– Azt mondtam neki, hogy egy nyúl él a holdon, és ő elhitte. Mindent elhitt, amit akkoriban mondtam neki."
"– Hatalmas, kék szemével nézett rám, tátott szájjal, sütimorzsás ruhában. Csüngött minden szavamon."
"– Mi lett a kislánnyal?
…
– Felnőtt, és rájött, hogy hazudtam."
"Gyakorlatias, ésszerű érvelése ellenére a teste máris elindult az ajtó felé, majd fel a lépcsőn. Mi van, ha tényleg beteg?
Jaj, biztosan kineveti majd! Amikor benyit hozzá, és meglátja az ágyban két-három éjszakai pillangóval, csupa arany hajfürt és rózsaszín mellbimbó közepette."
"A herceg olyan törékenynek tűnt, ahogy ott feküdt, és rá megy egy tizenéves fiúra bízta az életét."
"Nem bízhatok senkiben."
"Bridget még sosem találkozott senkivel, aki ennyire egyedül lett volna.
Aki ilyen magányos lett volna."
"– Ó, Séraphine! – szólt rekedt hangon a herceg. – Csak nem akar kikezdeni velem?
– Éppen hányást és izzadságot távolítok el önről – felelte Bridget kissé túlságosan is epésen. – Semmi több.
– Biztos benne? – A nő úgy látta, mintha a férfi ajka megrándult volna, ahogy megpróbált a szokásos módon elmosolyodni.
Bridget pislogott.
– Igen. Ez nem a megfelelő pillanat a flörtölésre, kegyelmes uram.
– …pillanat megfelelő a flörtölésre – suttogta a férfi. A mondat eleje olyan halk volt, hogy nem lehetett érteni. – Különösen… amikor a farkamat tapogatja.
– Az Mehmed.
– Kár. Bár nagyon puha keze van."
"A férfi hadseregek parancsnoka és politikai cselszövések kitervelője volt, de a gyermekei bánatával szemben tehetetlennek bizonyult."
"– …Ó, él az, nekem elhiheti! Nem hiszem, hogy bármi is megölné."
"– Ki mérgezhette meg? – tűnődött fennhangon.
Cartwright felröhögött.
– Akárki. Ő a leggyűlöltebb ember Londonban. Látnia kellene az embereket, akik eljönnek hozzá kegyelemért könyörögni. Magas és alacsony rangúak. És sosem kapnak kegyelmet. Soha."
"– …Én voltam az öreg hercegné kedvence, és elárult nekem egy titkot. Egy olyan titkot, ami miatt Montgomery hercegét felakaszthatnák. A hercegné leírta, egy tanúval aláíratta, és bezárta egy elefántcsont dobozba. Ha azt a dobozt valaki megtalálja, a herceg lógni fog. Lógni fog, mint egy nyomorult, közönséges tolvaj."
"– Könnyebb lenne etetni, ha nem beszélne ennyit – dörmögte Bridget.
– De akkor nem is tetszenék annyira – közölte a herceg nemes egyszerűséggel, és a nőre emelte szépséges tekintetét.
Bridget kis híján elejtette a csészét."
"– Ha senkit sem szeretsz, Eve, akkor nem tud bántani. Úgyhogy meg kell ölnöd azt, amit szeretsz. Ilyen egyszerű."
"Vajon tényleg megölte a szeretett kiscicáját, csak hogy ne az apja ölje meg? Gyerekként? Hát tényleg létezik a világon ilyen gonoszság?"
"Mamó mindig is szerette őt."
"Hogyan képes egy kisfiú túlélni a gyerekkorát minden szeretet nélkül?
Mit tehetett ez a lelkével?
Nos, erre a kérdésre Bridget nagyon is jól tudta a választ. Az eredmény ott feküdt előtte. Zihálva vette a levegőt, és az elmúlt két napban a rémálmaival küzdött. Egy férfi, aki nem bízott senkiben.
Egy férfi, akiben senki sem bízott."
"Ha feljön a nap, minden jobbra fordul majd."
"– Még mindig egy kutya van az ágyamon – szólalt meg mögötte a férfi."
"– Ó, Séraphine! Csak óvatosan, mintha gyerekek szétzúzott koponyáján táncolna! Mert lehet, hogy ágyban fekszem, de még mindig herceg vagyok, és nem is akármilyen herceg, hanem Montgomery hercege, és a nyomomban halál meg pusztulás jár."
"– Maga nagyon bátor nő. – Miss Royle a fejét csóválta. – Ő pedig velejéig gonosz.
– Igen, így van – hagyta rá Bridget."
"– Ez vagyok én, Séraphine. Meztelenül, késsel, véresen. Bosszú vagyok. Gyűlölet. Maga a megtestesült bűn. Sose tévesszen össze ennek a mesének a főhősével, mert az vagyok, és soha nem is leszek az. Én a gonosz vagyok."
"– Jöjjön, jöjjön, Mrs. Crumb, nem késlekedhetünk!
– De… – Bridget tehetetlenül nézett le Pipre.
A herceg az égre emelte a tekintetét.
– Jaj, hozza azt a korcsot is, ha muszáj, csak jöjjön már!"
"– És ím, útra kelünk, északnak hajózunk, ahol veszély és kaland vár ránk! – kiáltotta a herceg, és botjával megkocogtatta a hintó mennyezetét."
"Most azonban Valentine Napier, Montgomery hercege életében először azt kívánta, bár lenne öt percre közember.
De csak öt percre, ezt le kell szögezni."
"– Ha minden jól megy, harmadnap estére Ainsdale-ben leszünk.
Vagy ahogy néha nevezte a helyet, ahol született.
Ahol felnőtt.
Ahol a szívét-lelkét elveszítette: a Halálkastélyban."
"– Lenyűgöző, nem igaz? Az egyik ősöm évszázadokkal ezelőtt jutott hozzá úgy, hogy lerohanta, felnyársalta a korábbi tulajdonost, megölte a gyermeket, aki az örökös lett volna, és megerőszakolta a kastély urának özvegyét az étkezőasztalon, mielőtt feleségül vette."
"– Vannak dolgok, amiket nem lehet hátrahagyni, sem elégetni. Az embernek úgy kell magával cipelnie őket, mint valami kifacsarodott, elcsökevényesedett végtagot. Vonszolja maga után ezt a bűzlő, utálatos testrészt, ami örökké emlékezteti élete legszörnyűbb időszakára."
"– Ó, őseim rothadásának bűze!"
"– Nem kell ilyen durvának lennie.
– Ez igaz – felelte a férfi… – De én fizetem őket, és különben is herceg vagyok, úgyhogy udvariasnak sem kell lennem."
"Az ember ne legyen meglepve, ha a fagyott földben nem terem más, csak halál!"
"- Maga tényleg a leghiúbb férfi a világon! - csodálkozott el Mrs. Crumb.
Val abbahagyta a rágást.
- Csak most veszi észre?"
"– …Arra tenyésztettek, hogy azt tegyem, amit most teszek. Ne hibáztassa a viperát, ha támad. Ilyen a kígyók természete."
"A karjában tartotta a foglyul ejtett hajadont."
"– Mrs. Crumb! A herceg megtalálta. Úgy örülök! Pip meg én aggódtunk, hogy eltéved kinn a pusztán, és szellemé változik, aztán örökkön-örökké visszajár a herceget kísérteni."
"– Ó, Séraphine – duruzsolta, majd a karjába vette a nőt, és érezte azt a puha, fehér bőrt. – Ma éjjel az ágyamba viszlek.
– A nevem Bridget. – felelte a nő."
"A férfi arcát oldalról világította meg a tűz. Szép volt, és földöntúli, mint egy mesebeli herceg."
"– …Könyörülj rajtam, kérlek, ó kulcstartó láncok és rút főkötők szirénje!"
"Most már reggel van. Az éjszaka tündérpora elszállt."
"– Miért kellene lehalkítanom a hangom? Szép hangom van, zengő és telt. Szerintem mindenki szívesen hallja.
– Jaj, az isten…"
"Vajon Valnak megadatott valaha az ártatlanság?"
"Az első egy lovagot ábrázolt, a sisakjával a hóna alatt, aki meghajtotta aranyszőke fejét. Vele szemben egy fekete hajú hölgy állt, és sírt. Talán a hölgy is ugyanazért sírt, amiért Bridget.
Mert a férfi nem tudott."
"…Val magában megfogadta: többet nem lesz fürdés lefekvés előtt – ez egyszerűen túl sok az ő pattanásig feszült idegeinek."
"…:az ő Séraphine-ja azt hiszi, hogy valahol mélyen létezik benne egy aranymag – egy jó ember, akit még meg lehet menteni.
De téved.
És amikor majd elmerül a mélységeiben, és csak egy jeges üreget talál, azt fogja tenni, amit tennie kell.
Elhagyja."
"Végtére is a férfi egy szépséges, földöntúli teremtmény. Ő pedig…
Ő csak átlagos…
Jelentéktelen volt.
Montgomery hercege pedig éppen az ellentéte."
"Szeretkezett Vallal. Önző módon. Azért, mert ezt akarta. Mert a férfi volt minden, amit tőle megtagadott az élet: nevetés, szellem, könyvek és kaland. Vágy és érzékiség. Selymek és forró fürdők. Meleg kutyák és még melegebb ágyneműk.
Ő maga volt a bűn, Bridget pedig egy kis időre bűnbe eshetett. Megfizeti majd az árát, és örömmel teszi."
"– Nagyon hideg van itt – panaszkodott Mehmed mindkét kezével átkarolva magát. – Szerintem télen meg fogok fagyni. A herceg azt mondja, az ég jéggé fagy majd, és kis, fehér darabkák fognak hullani belőle.
– A herceg szereti dramatizálni a dolgokat – dörmögte Bridget…"
"– Fantommacskák és cicaszellemek.
…
– Nem hiszek a szellemekben.
– Unalmas vagy! – Val puszit nyomott a nő orrára…"
"Csodálatosan hasznos dolog a féltékenység."
"– Szóval, tudod jobb. Sokkal jobb. Egyáltalán nem szeretni."
"– Nem! – közölte Bridget határozottan, és hátrálni kezdett, majd sokkal halkabban hozzátette: Fényes nappal van!
Milyen puritán! Val nem is tudta, hogy az alsóbb osztályok ilyen kimértek, ami a szeretkezést illeti.
… Erre a házvezetőnője most megtagadja tőle a bájait, csak mert fényes nappal van!
Egész pontosan mi a gond azzal, hogy fényes nappal van?
Hogy világos van? De hát ha az ember látja azt, akivel éppen hancúrozik, az jó dolog! Vagy hogy nincs ágy? Nem, mert az előző este egy széken lovagolt rajta. És nagyon is élvezetesen.
Legalábbis Val így gondolta.
Megtorpant a lépcsőn, mert hirtelen egy rendkívül kellemetlen gondolat hasított belé. Olyan, ami eddig még soha, egyetlenegyszer sem jutott eszébe. Mi van, ha Bridget nem találta élvezetesnek?
Két másodpercig vette fontolóra a lehetőséget.
Nem. Hiszen elélvezett a farkán – Val érezte, és a szemtanúja volt. És különben is!
Ő Valentine Napier, Montgomery hercege. Egyszerűen nem létezik nála jobb szerető a világon.
Elégedetten folytatta az útját lefelé."
"– Á, a mendemondák! – szólt Val, és felállt, hogy üdvözölje a vendéget. – Jobb, ha azokat meghagyjuk az öregasszonyoknak meg a félcédulásoknak, nem gondolja? Kivéve természetesen, ha meg tudunk győződni a valóságtartalmukról.
– Természetesen – felelte Dyemore, és a szükségesnél hosszabban fogott kezet Vallal. – De az is igaz, hogy az egyik szobalányától hallottam a történetet.
– Csakugyan? – A férfi mosolyogva ismét helyet foglalt. – Árulja el a nevét, hogy kipenderíthessem azt a kis szajhát!"
"Val egy pillanatig fontolgatta, hogy beledöfi a vacsorához odakészített kést. Annyira egyszerű volna! De aztán meg kell szabadulni a holttesttől, és a többi, és a többi. Annyi macera volna vele, és mégiscsak szüksége lenne az Urak fölötti hatalomra."
"Olyan apró, mégis árulkodó gesztus! Mert azt, hogy miért ül az étkezőasztalnál egy házvezetőnő, még meg tudja magyarázni valami különös szexuális perverzióval. Az lehet egy hirtelen támadt vágy, hogy meghempergőzzön az alacsonyabb osztályok mocskában. De ha az ember megfogja egy nő kezét, az teljesen mást jelent, még egy ilyen megcsömörlött, himlőhelyes, lelketlen, vén korhelynek is, mint amilyen Dyemore.
Az gyengéd érzelmeket jelent.
Az pedig gyengeséget.
És Val látta, hogy Dyemore véreres szemével követi a mozdulatot, ahogy a kezébe zárja Bridget dundi kis ujjait. Az öregember májszínű ajka elégedett mosolyra rándult, Val pedig valami szokatlant érzett fagyos, üres mellkasában. Olyasvalamit, amitől elállt a lélegzete.
Szinte olyan volt, mint a…
Félelem.
És Val azt gondolta magában: Meg kell ölnöd azt, amit szeretsz, különben felhasználják ellened.
Kész szerencse, hogy nem szereti Bridgetet!"
"– Miért akarsz csatlakozni a Káosz Uraihoz? – tudakolta.
– Mert van egy közös vétkük – vágta rá Val. – És mindannyian előkelő és kiváltságos pozícióban lévő férfiak.
Bridget bólintott.
– Zsarolni akarod őket.
– Igen. – Val úgy mosolygott rá, mint egy tanár egy kiváló növendékre."
"– Hát nem érted? Nem látod? itt vannak körülöttünk – farkasok, ragadozó madarak és sakálok, akik kitartott pofával ugatják a holdat. Olyan közel vannak, Bridget, olyan közel, hogy érezni lehet a bűzös leheletüket, és ha nincs elég hatalmam, kirángatnak téged vagy Eve-et vagy engem az ágy alól, leszaggatják a húst a csontjaidról, és nem marad belőled más, csak egy könnyező csontváz. – … – Nem vagyok őrült. Tudom, hogy már nem viselnek álarcot, de ez nem jelenti azt, lángoló Séraphine-om, hogy lennének itt körülöttünk, hétköznapi öregember alakjában. Ezért hatalomra van szükségem, érted? Csak így lehet túlélni közöttük."
"Olyan volt, mint egy isten, aki alászállt egy kis pajkos délutáni játékra Bridgettel."
"Ez az igazi intimitás, nem igaz? Meztelenül látni a másikat. Ez volt a tökéletlenség és az emberi mivolt intimitása."
"Meglátták valaha az embert a szépség mögött?"
"– Fura hangulatban vagy.
– Igen? – kérdezett vissza a nő. – Az összes hangulatomat ismered?
A férfi szája mosolyra húzódott.
– Csak amiket kegyeskedsz megmutatni."
"– Az embernek sosem lehet elég hatalma."
"– Ha a világ minden hatalma a tiéd lenne Valentine, mihez kezdenél?
…
– Körbeutaznám a világot, gondolom, és minden nyelven megtanulnék, úgy jobban lehet ármánykodni a királyi udvaroknál."
"– Én ezt nem értem. Mit jelent az, hogy egy lady „kér”?"
"– Menjünk együtt? – kérdezte Val gondoskodón, majd átfogta Bridget derekát, és túlságosan bizalmas mozdulattal közelebb húzta magához.
A nő megmerevedett, és megpróbált kibújni az ölelésből anélkül, hogy jelenetet rendezett volna, csak éppen az volt a gond, hogy a férfi igen erős volt, úgyhogy Bridget meg sem tudod moccanni.
A kislány ezt a pillanatot választotta, hogy kivegye az ujját a szájából, és Valra mutasson.
– Nem szejetlek!
Val leereszkedő pillantást vetett rá.
– Senki sem szeret…"
"– Ő a lányom.
Hirtelen mindenki elhallgatott, még a kislány is abbahagyta a sírást.
Lady Claire kinyitotta zafírkék szemét, és belenézett a fia szemébe.
– Ő a húgod, Lazarus.
A férfi bólintott, szinte nyugodtan.
Majd sarkon fordult, és ököllel állon vágta Valt."
"– Mit csinált? Elbújt valami isten háta mögötti kunyhóban, amikor elkezdett meglátszani rajta, és titokban kipottyantott, mint egy kismacskát, aztán az első arra járó szántóvető kezébe nyomott? „ó, üdvözlöm! Megtenné, hogy felneveli a lányomat, hogy én folytathassam az életemet, mintha mi sem történt volna?”"
"– …Tizenkét évesen tényleg a munkát választottad volna a könyvek helyett?"
"Elvette tőled az életet, ami járt neked."
"Val számára az, hogy megöli a fivérét, olyan volt, mintha átnyújtana neki egy csokor virágot."
"– Igen, nos tudja, az ilyesmi általában kötelezi az embert.
Bridget a férfira pillantott a sötétben. Minden férfi gyengeelméjű?"
"A könyvtártól elállt a lélegzete, bár ezt természetesen nem mutatta."
"– …Vinnénk a kis korcsodat meg Mehmedet is, az összes macskájával együtt, és ötven emberrel a fedélzeten bontanánk vitorlát."
"A hajnal kiváló időpont volt a párbajozáshoz, Val véleménye szerint."
"– Megőrült?
– Sokak szerint igen."
"– Abbahagyni! Most azonnal! …
…
– Ki maga, uram? – tette hozzá a segédje nyugodtabb hangon.
– Hugh Fitzroy, Kyle hercege – hangzott a felelet. A férfi Valra pillantott. – és beszélnem kell önnel.
Val meglengette a karját.
– Most nem érek rá.
– Most.
Val felvonta a szemöldökét, de azért odasétált a lóháton ülő férfihoz, már csak kíváncsiságból is. Nem is tudta, hogy Kyle-nak ilyen jó érzéke van a drámai belépőkhöz."
"A herceg gyanakodva figyelte.
– Mi van a dobozban?
– Ó! – felelte Val, miközben felült a fekete kanca hátára. – Hogy abban! Nos, a szívem. Legalábbis, ami megmaradt belőle. A szívemet adta át önnek."
"– Sok-sok dolog van, amit megbántam az életben, de semmit sem bánok annyira, mint amit veled tettem, Bridget."
"A nő elment.
Elment.
Elment.
Elment.
A házvezetőnője, az arkangyala, az inkvizítora, az ő Bridgetje.
Az Ő Séraphine-ja.
Világító fény. Melegség a sötétben. A szíve-lelke elrablója.
Igaz, ez utóbbit visszakapta. Elcserélte egy köteg királyi levélre."
"Azt mondta, szereti. Szereti őt. Milyen különös és csodálatos dolog! És ez a szerelem most fáj! Micsoda fájdalmat okoz, mintha apró kések folynának az ereiben! Val nem hitte, hogy különösebben tetszene neki a dolog, de kész volt elviselni, csak jöjjön vissza, és döfje le megint!"
"Kinyújtotta a karját, és felnézett a könyvtára, a pompás könyvtára mennyezetére. Ez volt a kedvenc helyisége az egész házban, amelyet nagyon-nagyon konkrét tervek alapján építtetett."
"Val nélkül minden olyan szürke,…"
"Val lehunyta a szemét, és arra gondolt, hogy ha nem vágta volna ki réges-régen a megfeketedett szívét, és nem hagyta volna ott abban az ocsmány elefántcsont ládikában, akkor lehetséges – nem teljességgel lehetetlen – , hogy most összetörve dobogna a mellkasában."
"– Kényszeríttek bármire, amit nem akartál?
Bridget habozott.
Val jéggé dermedt.
– Hallani akarom!
– Hát… – A nő fülig vörösödött, és elfordult. – Amikor… ki kellett mennem, nem fordultak el.
– Á! – Nos, ezzel megvolnánk.
Átkarolta a nőt."
"– Jaj, Valentine, mit csináljak veled?
A férfi ravasz pillantást vetett rá."
"A férfi a fürdő és az evés után odaadta a dobozt Bridgetnek, majd elhagyta a szobát. A nő azt gyanította, nem lett volna képes ott maradni, és végignézni, ahogy ő elolvassa a levelet. Ez a gondolat mélységesen elszomorította."
"A vártorony hideg volt, és sötét. A csillagok az égen ezer kilométernyire voltak, és Val arra gondolt, ha Bridget elhagyja, mindig így fogja érezni magát. Ilyen hideg lesz, és sötét, ő pedig ilyen magányosan bámulja majd a csillagokat, amelyek fényesen ragyognak az elérhetetlen messzeségben."
"Annyira megkönnyebbült, hogy nem kell örökkön-örökké egyedül bámulnia a csillagokat!"
"– Valentine, szeretsz engem?
Ó, te jó isten, ez úgy érte, mintha gyomorszájon vágták volna."
"A férfi pislantott.
Bridget ujja nedves volt. Val arca volt nedves.
…
– Szeretsz engem.
– Szeretlek – közölte Val csodálkozva, és érezte, hogy melegség önti el a mellkasát. – Szeretlek!
– Én is szeretlek – suttogta Bridget."
"– Akkor leszel a hercegném, drága Bidget Crumb?
És amikor a nő visszasóhajtotta, hogy „Ó, igen, Val!”, ő a karjába kapta, és magával vitte, hogy komisz játékait űzhesse vele.
Mert lehet, hogy most már van szíve, de bizonyos dolgok sosem fognak megváltozni."
"– Nagykövet az Oszmán Birodalomban? – meresztett nagy szemeket Hugh Shruggra. – Montgomery hercege? Hát, ilyen erővel egy meggyújtott lőporos hordót is küldhetnénk!"
"Eve lakodalmának reggelét tartották a Hermész-házban, és Bridget megtiltotta, hogy bárkit megmérgezzen. Még Wakefield-det sem volt szabad."
"Sajnos röviddel a házasságkötésük után megadta magát a férje meztelenkedési mániájának."
"– Fényes nappal van – suttogta.
Val kinyitotta a szemét, és komisz pillantást vetett a feleségére.
– Tudom. A kedvenced."
"Az igaz szerelmével volt. A külvilág várhat."
6 comments
Azt hiszem Val pontosan azért szereti úgy a húgát, és képes őszinte, és szerintem mély szerelemre Bidget iránt mert bár az apja megpróbálta a saját képére formálni nem teljesen sikerült valami kis mélyen eltemetett kis jóság megmaradt! Ami Eve létezésének köszönhető! Eve nem csak az életét köszönheti Valnak, hanem, hogy egészségesebb személyisége lett, köszönhetően annak, hogy elmenekítette őt! Val anyát vetem meg a legjobban, mert meg se próbálta megmenteni a gyerekét az örült apjától! Hagyta, hogy tönkre tegye minden tekintetben, sőt a gyülöletével tevékenyen hozzajárult!Igen a későbbi cselekedeteiért Val felel, nem lehet teljesen felmenteni!
VálaszTörlésEgyetértek a gondolataiddal. :)
Törlés
VálaszTörlésEgyébként akiket akiket Val zsarolt nem tudtam igazán sajnálni! Kivéve, Hipolytát,de őt meg nem igazán értem miért lehetett, hisz a származása, szerintem, nyílt titok volt, és ennek ellenére bármelyik elszegényedett nemes, sőt főnemes elvette volna! Bidget anyával kapcsolatban viszont, Valnak igaza volt! Bár se az inast, se az öreg perverz herceget nem sajnálom, de azért ott látszik mennyire tönkre tették Valt!
Az anyjával kapcsolatban maximálisan igaza volt, igen, ő nagyon csúnyán viselkedett Bridgettel. :(
TörlésA könyvborítóval kapcsolatban egyetértünk! Az a szőke férfi inkább Yal! Kiállás, és nézés tekintetében is!
VálaszTörlésÖrülök, hogy így látod, véleményem szerint ez a férfi ez egy elég ocsmány PS-kreálmány lett. :( De hát valakinek meg bejön, szóval ez is ízlések és pofonok kérdése. :D
Törlés