értékelés
gyermekkönyv
mesevilág
mórakiadó
recenzió
Székely Szabolcs: A csiga, aki nem talált haza - Értékelés
Székely Szabolcs A csiga, aki nem talált haza c. verses meséje a Móra kiadó gondozásában látott napvilágot. A kötet azonnal felkeltette a figyelmem a témájával, verses formájával, valamint a gyönyörű és cuki borítójával, ami - a belső illusztrációkkal együtt - Horváth Ildi munkája.
Székely Szabolcs meséje egy kalandban és humorban gazdag történet, melyet ötletes megoldások és aranyos sutaságok (a szó legjobb értelmében véve) bolondítanak meg.
"Minden nap csodaként
tekintek magamra!"
Főhősünk Dömper, a parkban élő "utcazenész", kinek dalait Csöpi hallgatja áhítattal napról-napra. Csöpi maga is zenélget, s hő vágya egy közös zenekar, s még valami egészen más is... ám Dömper a világhírnévre vágyik...
Álma és vágya megvalósulni látszik, mikor egy szép nap reggelén egy feketerigó viszi számára a hírt - este várják őt a park túloldalán megrendezésre kerülő tehetségkutató műsorba!
Dömper faképnél hagyja Csöpit, s rögvest útra kél, hisz a park átszelése csigalábakon bizony időbe telik...
Talán oda sem ér estére, ha vesztegeti az idejét, s úgy tűnik, hogy félelme megvalósulni látszik, mikor "az egész világ összeesküdik ellene"...
Dömper viszontagságos nap elé néz. Elkapja egy vihar, s noha megmenti egy aprócska társa életét, az akció során eszméletét veszti, ami emlékezetkiesést okoz nála, s még a gitárját is elveszíti!
A részleges amnézia miatt Dömpernek fogalma sincs arról, hol lakik, csak azt tudja, hogy haza kell jutnia valahogy a tartalék gitárjáért, mielőtt túl késő lenne és minden áron oda kell érnie a park túloldalára, különben álmainak befellegzett...
Vajon milyen kalandokba keveredik Dömper? Megtalálja végül a házát? S mi történik a tehetségkutató műsorban?
"A park rendőrei, nem tévedés - sünök.
Őrködnek a liget biztonsága fölött,
sünegyenruhában sündörögnek büszkén,
nem egy bűnöző már fennakadt a tüskén."
A csiga, aki nem talált haza egy szórakoztató, humorban gazdag, érdekes történet, melyet helyzetpoénok és viszontagságos kalandszálak szőnek át. Székely Szabolcs a mesés történetet mai korunk problémáival és nehézségeivel vegyíti, így főhősünk és környezete (élővilága) problémáit is hűen bemutatja. Ez abból a szempontból is érdekes és pozitívumként kiemelendő számomra, mert a gyerekek már egészen kicsi korukban megismerkedhetnek a környezetvédelmi kérdésekkel és problémákkal. Természetesen ezek az egyébiránt létfontosságú kérdések korántsem erőszakos módon tálaltak, s kényszerszaguk sincs - minden valós probléma tökéletesen beleillik a történetbe, ami gyerekfejjel még talán annyira se lesz feltűnő, mint nekünk, felnőtt olvasóknak, akik látják a tanítói és figyelemfelhívói célzatot.
A kiadó a kötet 6+ éves kortól ajánlja, bár bevallom, nem igazán tudom, ez mennyire reális, s tulajdonképpen kinek is íródott a történet...
A mesés környezetben, a bájos és néhol tökkelütött főhősök mellett a szerző olyan szavakat használ, mint a multitasking, vagy a prokrasztináció, mely utóbbinak a jelentésével én magam sem voltam tisztában...
Mondanám, hogy ez a saját szegénységi bizonyítványom, de egyik megkérdezett felnőtt ismerősöm se vágta rá, mi az... Egy 6+ éves gyerek pedig jó eséllyel az elsővel se találkozott, s nem is gondolnám, hogy ezek egy efféle történetbe illenek, mert megakasztják a felolvasást, a szülő meg pisloghat, hogy mit is válaszoljon a gyereknek, mi a fenéről is van itt szó, mikor a csemete rákérdez...
Ezért egy fél csillag levonást eszközöltem az értékelésben, mert néhol túlságosan is a felnőttekhez szól, de legalábbis olyan, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy egy 6 éves gyerek nem ismeri ezeket a szavakat.
Egyéb negatívumot azonban nem tudok felróni a történetnek és a kivitelnek. A kötet formája azonnal elvarázsolt, mikor kibontottam a csomagból. A pici, kézre álló, gyönyörűen illusztrált könyvecske minőségi lapra nyomtatott, Horváth Ildi zsenialitásához és megálmodott látványvilágai gyönyörűségéhez pedig kétség sem férhet.
Szereplőink egytől egyig érdekes karakterek. Személyes kedvencem Csöpi és a nyomozónak álló Fürge, a gyík lett, de szorosan a nyomukban van a pszichológus vakond is. ^^
Dömper maga is szimpatikus és bájosan lüke a történet nagy részében, s azt hiszem, nem árulok el nagy titkot arról, ha lelövöm a csattanó cukiságát, amire szerintem még a célközönség is azonnal rá fog jönni, nem hogy egy felnőtt - nevezetesen, hogy szegény kelekótyánk egész nap a háza után kajtat, miközben ott cipeli azt magán. A jelenet azonban, melyben rájön, olyan halálosan mulatságos, hogy nem lehet nem hangosan kacagni és lehetetlen nem szeretni ezt a lükét, aki egyébként a történet elején, mikor magára hagyja és picit talán "le is nézi" Csöpit, még nem volt annyira szimpatikus számomra. Az otthon megtalálásának jelenete mindazonáltal a humor mellett szívet melengető, ahogy látványos Dömper személyiségének fejlődése és a mondanivaló is... Kiemelném a tehetségkutató műsor nem várt, okos irányba való elkanyarodását és az abból levonható és fontos következtetéseket, melyeket természetesen most nem fogok lelőni számotokra az értékeléseben. :P
Székely Szabolcs írása figyelemre méltó. Az író "titkosan" tanít. Az információkat és a megfontolandó kérdéseket úgy szőtte bele meséjébe, hogy azok tökéletesen illeszkedjenek a történetbe. A mesében tanulhatunk többek között az őszről, a sötétedésről, a természetről, s lényeges dolgok kerültek elrejtésre a szórakoztató formába. Talán maga a kaland, vagy néhány cselekményszál itt-ott egy picit hosszasan elnyújtott, de tökéletesen érthető, mi miért került bele a szövegbe. Dömper kalandja pedig kétségtelenül szórakoztató és tanulságos, s pillanatok alatt magába is szippantja az olvasót. Gyermeknek és felnőttnek egyaránt hasznos történet, picit formabontó, picit modern a mesék közt, ami nem is probléma, hisz a vérfrissítés korántsem rossz dolog - persze mértékkel.
Mindenkinek szívből ajánlom a kötetet, aki szeretne egy álmokat dédelgető kelekótya csiga kalandjairól olvasni, szórakozás közben tanulni a természetről és egy picit modernebb mesével megismerkedni!
A könyvet köszönöm a Móra kiadónak!
Értékelés: 4,5/5 csigaház
Idézetek
"...
sok kaland vár, hidd el, induljunk el, gyerünk!
Máris tovább csúszik-mászik történetünk."
Szívem másodpercmutató, (pam-param-papam-parampa),
megállás nélkül zakatol, (pam-param-papam-parampa),
olyat zakatol a lélek, (pam-param-papam-parampa),
szeretném, (pamm),
ha szeretnétek.
"meglátogatni őt: neki van rá gondja,
ő hallgatja Dömper énekét rajongva,
szíve érte lobban – folytatnom kell-e még?
Le se veszi róla teleszkópos szemét."
""Azta, milyen ősz ez? Szinte nyár lehetne
Nem is emlékszem én ilyen októberre,
hogy fújhatnak ilyen sivatagi szelek,
meg ez is, milyen már, hogy... besötétedett."
Hogy besötétedett! Ejha. Le is lassít,
tétovázva megy mg, épp csak egy arasznyit,
és aztán meg is áll. Erősödik a szél.
Dömper csodálkozva azt veszi észre: fél."
"El is gondolkodott ezen néhanapján.
"Ki ez a másik én, kinek gondja van rám,
aki beszél hozzám, kihez én beszélek,
lehet-e valaki énnálam is énebb?""
"A park rendőrei, nem tévedés - sünök.
Őrködnek a liget biztonsága fölött,
sünegyenruhában sündörögnek büszkén,
nem egy bűnöző már fennakadt a tüskén."
"...
Kattan is a bilincs Dömperünk szemére.
Jó csigánk kocsányos két szeme bilincsben -
viszik már a sünök, nincs, aki segítsen."
"hogy egy-egy dalom majd saját életre kel,
csőrről-csőrre szállva mások éneklik el -
ostobaság volt, mi? Ér rajtam röhögni."
- elcsuklik a hangja, így hallgat el Dömpi."
"fel is gyorsul erre Dömper szívverése,
meggondolja magát. "Na jó, hát ezt mégse
mondtam ám komolyan, inkább visszaszívom"
- így rágódik Dömper elméleti síkon,
amikor egyszer csak rossz érzése támad.
Mint amikor beléd vág, hogy jönnek utánad,
bevillan, nem tudod, miből, de megérzed,
hogy lépteid mögött ismeretlen léptek
szaporáznak, szóval, hogy követ valaki -
"Mi van, ha Kóbor az?" - rettegve mondja ki.
"Bakker, hogy lehettem egy ekkora állat,
hogy magamnak kutyatámadást kívánjak?"
"...
Dömper eltűnődik - és nem is tudja, mit
gondoljon Fürgéről. Meggyőző volt, részben,
közben meg egy kicsit, olyan... szerencsétlen."
"Minden nap csodaként tekintek magamra!"
"valahogy mégis, most csalódott, de közben -
bizakodik. Miben? Nem tudja már ő sem.
De hát pont ilyennek ismerjük a reményt:
mikor reménytelen - akkor fészkel belénk.
Csalfa, vak remény! Jaj, Dömper, ha sejtenéd,
miféle fenevad ugrik mindjárt eléd,
nem is reménykednél, nem is bizakodnál,
őrült csaholását most te is hallod már,"
"bekerítenék a halálra vált Dömpit,
aki úgy dönt, tovább nem is tépelődik,
ráhagyja Kóborra, vigye csak, de rögtön -
"Bárhová is megyünk, jobb lesz, mint a börtön!""
"nehéz figyelnie arra, amit csinál,
akárhol jár, fejben már máshol kóricál,
mondták mások is már, hogy soha nincs jelen -
hogy nyugton maradni valahogy képtelen.
Jung elgondolkodik: a parkban, nem vitás,
népbetegség lett a hiperaktivitás,
Dömpernek is - igaz, hogy ő pont egy csiga -
nem ártana talán kicsit lassulnia,
otthon lennie az itt-ben és a most-ban,
az amire vágyunk, gyakran éppen ott van
velünk, ahol vagyunk, nem máshol és máskor..."
"A nap lemenőben. Esteledik lassan.
Dömper egymagában áll az alkonyatban,"
BALLADA A NAGYRAVÁGYÁSRÓL
A nagyravágyás rossz bohóc,
szíved vihogva rágja,
éjjel álatlan forgolódsz,
és tervezgetsz, hiába,
mert azt hitetné el veled,
rajtad múlnak a dolgok,
de nagyravágyó tervedet
kineveti a sorsod.
...
Hogyan is mondjam el - de kell-e mondanom?
Hisz te végig tudtad, kitartó olvasóm,
Dömperre vártunk, hogy végre kitalálja,
hogy most is vele van eltűnt csigaháza,
hogy az egész napos csatangolásán át
mindvégig a hátán cipelte a házát,
ahogy azelőtt is, születése óta
ő volt otthonának örök hordozója...
"Dömper így tűnődik hazaérkezésén.
"A házam itt volt a hátam mögött, és én
megkerültem érte a világot - mondja
immár odabentről, a házba gubózva,
most, mikor a parkot elönti az este,
úgy húzódik vissza fáradt puhateste,
teleszkópos szeme utoljára jön be.
"Szia, otthon!" - mondja, kicsordul a könnye,
ahogy körbenéz most csöppnyi kis lakhelyén.
"Arra vágyakozni, ami már az enyém,
nem hittem volna, hogy ezt tanulom tőled -
de azért légy szíves, ne vessz már el többet!" -"
"mint aki felébredt, s nem tudja, hol van,
mint aki egész volt - és most darabokban,
egy széttört tükörben meglátja önmagát,
azt, aki küszködött egy egész napon át,
azt, akinek célja, útja volt és terve,
mintha az egésznek lett volna értelme,
és mint aki végre megérti, a vágya
nem volt más, csupán a sorsa délibábja.
"De hát önmagamnál kell-e jobb önmagam,
akinek sorsomnál sajátabb sorsa van?
Miért nem volt elég saját csigasorsom?" -
tűnődik az eltűnt galagonyabokron,
ahol hajnalonta végigzenélgetett
egész mostanáig egy egész életet.
Volt alatta föld, és volt felette égbolt,
volt nála egy gitár, és az épp elég volt -"
"akinek jó voltam úgy, amilyen voltam,
örökké izgágán és mindig szétszórtan,
aki, míg velem volt, nem is vettem észre,
olyan volt, mint a test szorgos szívverése,
csak amikor megáll, tűnik fel hiánya.
Hát, hiányzol Csöpi. És most már hiába,..."
"Csöpi és Dömper - ők ketten maradnak itt,
házaikba rejtik fáradt gitárjaik,
és a tompa, zsibbadt, hűvös éjsötétben,
a sűrű avarba süllyednek be, mélyen,
egymás mellé bújnak, házuk összekoccan,
amikor felettük, fent a csillagokban
ciripelni kezd a lassú tücsökzene,
és a telehold, az égbolt karmestere
tücsökhegedűszót, aktatót vezényel,
így ringatja őket álomba az éjjel,
Csöpi és Dömper is elalszanak lassan -
két csöpp csigaház a zizzenő avarban."
0 comments