abszolúttöri
értékelés
ifjúsági
majorosnóra
pagony
recenzió
Majoros Nóra: A néma táltos - Értékelés
Idén tavasszal két kötettel bővült a Pagony kiadó Abszolút Töri kiadói könyvsorozata, melynek 2019 óta lelkes rajongója vagyok. Zágoni Balázs kötete után most Majoros Nóra örvendeztette meg a rajongókat egy újabb lenyűgöző történettel, mely a 9. századi Magyarországra vezeti el az olvasót.
A néma táltos a Honfoglalás előtti időbe repíti vissza az olvasót, egy olyan korba, melyről a történészek sem tudnak sokat.
Az Abszolút Töri nem kisebb fába vágja a fejszéjét, minthogy megismertesse és megszerettesse a mai ifjakkal régmúltunk szövevényes és csodálatos világát, amit a mostani történelemkönyvek bizony elég szárazon tálalnak... A sorozatban eddig öt kötet látott napvilágot, A néma táltos a sorozat legfrissebb, legropogósabb darabja.
Már itt, a bevezetőben szeretném megköszönni Bernát Barbarának az ismét varázslatosan gyönyörű borítót, ami abban a pillanatban rabul ejtette a szívemet - és azóta sem tudok betelni vele -, mikor megláttam a kötetet az előrendelhető könyvek sorában! ❤
A néma táltos az idei egyik - ha nem a - leggyönyörűbb kötet, ami a polcomat díszíti, míg maga a történet szintén elvarázsolt, rabul ejtett, magába szippantott és a szívem legmélyére fészkelte magát! ❤ Minden kétséget kizáróan, az idei olvasmányaim közül ez a kötet a legnagyobb kedvencem!
"- ...Amikor visszatért a falujába, már csak
elszenesedett romokat talált. Elszomorodott,
és elhatározta, hogy a nyomába ered az idegen
lovasoknak, kideríti, honnan jöttek, és miért ilyen
gonoszak. Csatlakozott hozzá egy halászlegény, egy néma táltos,
egy jövőből jött fiú meg egy elveszett kisbaba... A néma táltos
megtalálta a hangját, a jövőből jött fiú visszatért a saját korába..."
Helyszín: Vitéz János Nyolcosztályos Gimnázium - Budapest
Időpont: péntek délután
Történetünk egyik főhőse, Imi, a csendes könyvmoly és vallásos cserkész péntek délután Tempi Bori néni büféjénél készül elfogyasztani uzsonnáját, hogy a külön hittanra mégse korgó gyomorral érkezzen... A fiú teljesen elmerül Fekete István Hú c. regényében, mikor meghallja az iskola nagydumás srácának hangját maga mellett.
Itt lép színpadra történetünk másik főhőse - s egyben a kötet címadója - Márk, aki megtiszteli azzal, eggyel alatta járó, nyominger társát, hogy beszélgetésbe elegyedik vele, majd kérdés nélkül befalja annak uzsonnáját...
Bár Iminek semmi kedve beszélgetni Márkkal, van valami a fiúban - illetve a hangjában -, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Márk mély, zengő hangja pedig most épp Tempi Bori néni titkát fedi fel Imi előtt, aki majdnem hangosan felnevet azon az őrült mesén, miszerint Bori nénit minden péntek késő délután elnyeli az udvaron álló platánfa...
Márk azonban bizonyítékokkal szolgál, s a látvány, mikor a büfésnéni eltűnik a fában, sokkolóan hat Imire...
Márk elhatározza, hogy kideríti "Bori nyanya" titkát, s Imi követi a nyolcadikos srácot a fába, mert nem akarja, hogy ostobaságot kövessen el...
Így kezdődik főhőseink kalandja vissza a múltba, oda, ahol még egyik társuk sem járt...
"- Fugit irreparabile tempus
*Visszahozhatatlanul rohan az idő."
Bori néni a platánfa alatt meghúzódó alagútrendszer legmélyére hatol, s egy régi, érintetlen korba lép, hogy húst szerezzen a Nomád Burgerhez, ám a fiatalasszonyt, akivel kereskedik, vad férfiak rabolják el, s ezzel egy időben mérnek csapást Bori néni fejére is, aki eszméletét veszti... Az elrablás következtében az asszony kisfia, a csecsemő Balán anya és felügyelet nélkül marad...
Miközben Bori néni ájultan fekszik, a két fiú is belép a múltba, s távoli, ám félelmetes zajként hallja a dulakodás hangjait...
Márk már nem is tartja annyira jó ötletnek, hogy követték az öregasszonyt, ám a jólelkű Imi azonnal Bori néni segítségére rohan és meggyőzi társát a helyes cselekedet fontosságáról.
Miután Bori néni magához tér, s realizálja a két fiú jelenlétét, némi fejmosást követően kénytelen felfedni előttük az időutazás titkát, hisz a fiúknak meg kell érteniük, hogy nem csupán tilosban járnak, de súlyos veszély is leselkedik nem csak rájuk, de az idő fonalára is...
Noha a múlt eseményeibe való beavatkozás tilos és őrült ötletnek tűnik, Imi mégis szeretné visszavinni a csecsemőt az emberek falujába, hisz ha magára hagyják, meghal. Bori néni eleinte tiltakozik a beavatkozás ellen, de belátja, hogy nem hagyhatják magára a gyermeket. Mivel Márk képtelen egyetlen tisztelettudó szót is szólni, s azonnal leleplezné, hogy másik korból jöttek, Bori néni a nyakában függő platánfa egy ágát - mely felruházza viselőjét azzal a tudással, hogy mindenki megértse annak szavát, aki hordja - Iminek adja, aki a korántsem lelkes Márkkal a nyomában elindul, hogy visszavigye a gyermeket az apjának...
A két fiú nem is sejti, milyen veszélyes küldetésre indulnak, s mikor idegen lovasok erednek a nyomukba - akik nagy valószínűséggel ugyanazok, akik Babcsíra anyját is elragadták -, rájönnek, hogy itt már nem csupán a kisbaba sorsa forog kockán, de az ő életükre is veszély leselkedik. Küldetésük sikere kérdésessé válik...
Vajon kik azok a félelmetes, idegen lovasok, akik falvakat gyújtanak fel, dúlják fel a környéket, s ítélik szenvedésre a környék lakóit?
S mi történik a két fiúval ezen a hosszú, veszélyekkel teli és rögös úton, mely mindkettejük életét megváltoztatja?
"- ...Kérlek, mondd meg a néma táltosnak,
hogy amikor minden sötét és félelmetes,
akkor a meséi reményt adnak!"
"- Nincsen múlt, és nincs jövő. Csak a jelen van. Járd
végig a jelen kínálta utat, hogy legyen jövő! - felelte
a sámán, aztán összeroskadt."
A néma táltos egy vérbeli, izgalmakkal és torokszorító helyzetekkel teli kalandregény, mely a honfoglalás előtti időbe vezeti el az olvasót, s egy olyan letűnt, gyönyörű, ámde veszélyekkel teli kort fed fel előttünk, amikor még az emberek együtt éltek a háborítatlan, vad szépségű természettel, s az emberi kapcsolatok mindennél fontosabbak voltak. A mese pedig a legnagyobb gyógyírként szolgált a bajra...
Nóra regénye egészen varázslatos és nem mindennapi. Megjelenik benne a nélkülözés, a területek hódítása közbeni vérzivataros idők brutalitása, a fájdalom és a bizalmatlanság, ám mindezek mellett ott van a természet szeretete, a család és a közösségek összetartó ereje, a különleges, szépségekkel teli életmód, a félelem az idegentől és a bizalom egy jobb kor iránt.
Noha talán a hódítók nyilaitól valóban nem kell félnünk, minden egyéb felsorolt jelen van széles e világunkban ma is... S van itt még valami, a legfontosabb: a remény és a mesék, történetek gyógyító ereje, ami nélkül világunk szegényebb, sivárabb és szürkébb lenne, s talán a remény sem létezne...
"Még a vastag túrabakancson keresztül is érezhető
volt, ahogy vibrál a talaj... Ám most érintetlenül
tiszta volt a táj. A föld mélye hallgatott, és a
hasító csendben szinte bántóan hangosnak tűnt
a madarak zsivaja."
A regény minden olyan elemet tartalmaz, melyet az Abszolút Töri sorozattól már megszokhattunk, s a Szamos-parti Hollywood-dal ellentétben - melynek értékelésében ki is emeltem a mellőzöttségüket - újra felbukkannak a gyökérteremőrök, akiknek a hiányát annyira fájlaltam idén tavasszal.
Nóra korunk gyökérteremőrét, Tempi Bori nénit választotta regénye egy központi alakjának, amiért én elmondhatatlanul hálás vagyok az írónőnek, ugyanis Bori néni a kezdetektől fogva az egyik kedvenc szereplőm. Mellette megkapjuk a nomád korban élő időkapus figuráját is, akinek a személyéről most nem fogom lerántani a leplet, ám az igazi Abszolút Töri-rajongók biztos vagyok benne, hogy ki fogják találni olvasás közben, kiről is van szó... ;)
Tempi Bori nénit hivatalosan négy - ám véleményem szerint eddig három - író formázta, gyúrta össze, finomította és tette számunkra szerethetővé, ám most Nóra volt az, aki még közelebb hozta őt az olvasóhoz, s mutatta be közelebbről is. Tempi Bori néni immáron így már öt író keze által formálódott korunk gyökérteremőrévé, kinek személyisége egyedülálló, nem mindennapi és rendkívül szerethető. Érdekes és csodás látni továbbá azt is, hogy a karakter eredeti személyisége mit sem változik, csupán egyre jobban mélyül, holott öt író - öt egyéni írói hang alkotta meg őt.
A kiadói sorozat 2019-ben látott napvilágot, s eddig a pillanatig számomra egyik történet sem tudta letaszítani a trónjáról Mészöly Ági A királyné violája c. kötetét, ám most Nórának sikerült! A néma táltos a könyvsorozat számomra másik legkedvesebb darabjává vált, s mind a történet, mind a szereplők elérték azt, hogy a dobogó legtetejét most ez a "nomád lélek" foglalja el! ❤
Mivel vérzik a szívem A királyné violájáért is, maradjunk annyiban, hogy a dobogó legfelső fokán kéz a kézben áll ez a két kötet... ^^
"- Felébredt a néma táltos? Kipihente teste
és lelke fájdalmát? - kérdezte Mesedu.
- A néma táltos? - csodálkozott el Imi. - Á, igen,
Márk. Tetszeni fog neki ez a név.
- Partot ért a barátod meséje a gyerekek fejében..."
A néma táltos némileg más a sorozat többi darabjához képest. Bár minden kötet egyedi, mégis általánosan igaz rájuk, hogy megjelenik benne a szerelmi szál és az ezzel járó mindenfajta nyűglődés, ami A királyné violájában példának okáért teljesen természetes volt, tökéletesen beleillett a történetbe és egyszerűen imádtam is a szereplők közti kémiát, viszont a Szamos-parti Hollywood-ban már rendkívül kínosan hatott, s teljesen értelmetlen is volt, hisz Zágoni alapötlete már önmagában is rendkívül zseniális volt.
Nóra szakított ezzel a "hagyománnyal", amit szívből köszönök, mert manapság már nem nagyon találni olyan vérbeli kalandregényeket, amiket nem ront el az erőltetett szerelmi szál... A néma táltos azonban ízig-vérig kalandregény lett, melyben bár nincs szerelmi szenvedés, annál inkább van mély barátság, baráti kapcsolatok kialakulása, sőt továbbmegyek, itt egy nagy család alakul és formálódik meg a cselekmény folyamán...
S ha valaki a romantika szálait keresné a regényben, nos, annak is van egy jó hírem, mert bár mellékszereplő szívében születik meg ez az érzelem, de boldog véget ér, s teljesen logikus és szerethető formában születik meg... :)
"- Néma táltos éhes, igaz? - nevetett fel Nonna...
- Honnan tudtad? - kérdezte Imi.
- Néma táltos mindig éhes..."
Nóra egyik különlegessége a remek karakteralkotás- és ábrázolás. Olyan kedvenc szereplőket köszönhetek az írónőnek, mint például Pinyőke a Találj ki! c. kötetből, s most nem csupán Tempi Bori néni karakterét formálta mélyebbre és hozta őt hozzánk közelebb, de megalkotta a néma táltost is, aki nem csupán a regényben lett a kedvenc szereplőm, de kedvenc karakteremmé is vált. ❤
Két főhősünk igazán egyedi, szerethető karakter. Minden olvasó kiválaszthatja közülük azt, akivel azonosulni tud, aki leginkább megrezegteti szíve húrjait...
Az én szívem Márk, a vad fiú, a nagyszájú, a mindig népszerű, ám a lelke mélyén rendkívül magányos fiú rabolta el - a néma táltos! ❤
A mesék ugyanolyan közel állnak hozzám, mint Márkhoz, ugyanolyan fontosak az életemben, s bár én magam sohasem voltam sem vad, sem az iskola fenegyereke, de még népszerű sem, ő az, akivel azonosulni tudtam, akit megértettem, akit szerettem volna megölelni... (S ne feledjem el megemlíteni a Baby Yodás pólót sem, én is abban feszítek sokszor a hétköznapok során. ^^)
Márk eleinte túl vad, szemtelen, nem törődik mások érzéseivel, s mondhatni ostoba módon is viselkedik. Valaki, akire nem lehet számítani, mert a népszerűség és a saját személye a legfontosabb számára, de ha közelebbről megnézzük, láthatjuk, hogy ez csupán a felszín, egy álca, egy szépen felépített fal, ami mögött egy rendkívül sebezhető, félénk fiú lapul, aki nem csupán könnyen sebezhető, de mélyen megbántott, régi sebeket hordozó, a végletekig magányos srác...
Látszat csupán a nagyszájúság: sokkal több van benne, mint ami látszik... Nóra gyönyörű karakterívet rajzolt számára, egy út, egy fejlődéstörténet ez, hisz Márk a regény végére megtalálja önmagát, felvállalja rendkívül erős képességét, s nagyon sok mindent beismer magának, amit eddig nem mert...
Vele éles kontrasztban áll Imi, a csendes könyvmoly, a "nyomi" gyerek, aki visszahúzódik az iskolában, s akire nem vitás, én is rendkívül hasonlítok, már ami az olvasás szeretetét és az iskolában való "kiutáltságot" illeti...
Imi is sokat fejlődik a kalandok során, ám ő megmarad annak, aki volt, s csupán a bátorságára lel rá, s alkalma adódik, hogy megmutassa a "menő srácnak", mennyit is ér ő valójában... Márk pillanatok alatt meghalna Imi nélkül, s nem egyszer látunk rá példát, milyen vad, veszélyes helyzetekbe is sodorja magát a néma táltos, ha Imi nem figyel rá. ^^ Márk vonzza a bajt, s mintha a sors is üldözné őt, folyamatosan belerúgnak és bántják, amit nem csak hogy nem érdemel meg, de az ember szíve össze is facsarodik a sorokat olvasva mindezek láttán. Mégis, Márk minden egyes rúgásból felkel a földről és erősebb lesz, s erősebbé teszi Imit is, akinek a kezében van a jövőjük, hisz ő az, aki a platánfa ágának köszönhetően szót ért a korabeli emberekkel...
Kettejük párosa remekül működik, tökéletesen kiegészítik egymást, számíthatnak egymásra, s mivel az életük gyökeres változáson megy át, s már sohasem lesz olyan, mint ezelőtt az életre szóló, tanulságos, rendkívül kemény kaland előtt, jó, hogy áll mellettük valaki, akivel megoszthatják a fájdalmat és az örömet, s természetesen az örök emlékeket egyaránt...
"Vajon a szívem dobog ilyen hangosan? A
föld mélye lüktet? A világ zakatol?"
Mellékszereplőink egytől-egyig, mind szerethető karakterek, akiknek az élete nagy veszélyben van... Idegen lovasok dúlják a környéket, fosztogatnak, rabszolgákat gyűjtenek, gyilkolnak, nyomukban halál és pusztulás jár... Főszereplőink sokáig bele sem gondolnak, sőt, eszükbe sem jut, hogy a támadók magyarok lehetnek, pedig a "honfoglalás korában járunk", azazhogy némileg előtte... A vidéket lakó szereplők olyannyira a szívükhöz nőnek, mint ahogy az olvasó is megszereti őket, s bár mi tudjuk, hisz egyértelmű, hogy a lovasok bizony a honfoglalást készítik elő, s felderítik a terepet, mégis fájdalmas abba belegondolni, hogy az őseink azok, akik sanyargatják azokat a kedves embereket, akik felajánlották hőseinknek a segítségüket. Éppen ezért nem gondolnak bele ebbe a lehetőségbe a fiúk sem, pedig egyértelmű, hogy pusztítani és vérrel áztatni a földet kellett ahhoz, hogy ami most a miénk, magyaroké, az elfoglalásra kerüljön. Ami szép szóval nem ment volna...
A regény egyik üde színfoltja Tengre, a sámán karaktere, aki utat mutat Márknak, s a szellemvilág igazi mesterdetektívje. ^^ Imádtam minden egyes megszólalását, a Tempi Bori nénivel váltott szócsatáit, s a hamisítatlan, ősi lelkét... ❤
Az ősi szereplők közül természetesen kiemelkedik Nonna is, bár engem leginkább a férfi karakterek fogtak meg, például Raszul, de meg kell említenem Bekest is, aki Márkhoz hasonlóan valamilyen különös oknál fogva engem is rabul ejtett... Az pedig, hogy ki milyen csúfságot is csinált a cselekmények során közülük, arról sokáig el lehetne vitatkozni, ám a nagy igazságokat és korrekt következtetéseket Nóra szépen kifejtette a regényében. Lehet vele egyet s nem egyet érteni, erkölcsileg kifogásolni, az igazság attól még igaz marad...
"Erre akkorát dobbant Márk szíve, hogy felriadt.
Elaludtam - gondolta, majd agyoncsapta a szúnyogot,
amely éppen a fültövét lyukasztotta ki.
Bocs, haver! Pedig hálás is lehetnék, hogy felébresztettél."
A néma táltos egy csodás utazás története, ami szó szerint korokon átível és önmagunk megtalálásáról, valamint a vérzivataros múltunkról szól. ❤
Nóra lenyűgöző írói stílusán keresztül láthatjuk az ősmagyarok kezdeti portyáit, amik bár mondhatni nem túl szépek és finomak, ám a nagy igazság megfogalmazódik a regényben is: ha őseink gyengék lettek volna, nem lett volna honfoglalás, s nem lenne magyar haza...
Egy vérbeli kalandregény, ami pillanatok alatt beszippant, ősi tájakra repít el, a természet zöld és érintetlen közegébe, igaz emberi kapcsolatok közé, ahol nem volt még "romlottság"...
"- Bori néni, az ajtó mögül a fekete sereg lovagja ugrik
rám, vagy egy német rohamosztagos? - kérdezte Márk.
- Nem kell minden ajtót kinyitni! - kiáltott rá a néni..."
A regényt szívből ajánlom a célközönségén túl a történelem és a kalandregények kedvelőinek - garantáltan nem fog csalódást okozni!
Egyik kedvenc idézetem:
"Ahogy pakolt, felemelt a földről egy tollbóbitát. Pont olyan volt, mint amilyeneket a vesszők hegyére illesztett, de ez vékony bőrszíjon függött. Márk felé nyújtotta.
- Kerecsensólyom tolla. Megvéd a bajban. Tiéd - mondta.
(...)
- Köszönöm! Ezt miért kapom? - kérdezte, az arcán csodálkozás ült.
Bekes megértette Márk arckifejezését. Kinyújtotta a kezét, tenyerét a fiú mellkasára tette, a szemébe nézett, és szinte suttogva szólt:
- Nomád lélek."
A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!
Értékelés: 5/5 táltos
Kedvenc kötet
Idézetek
"- Fugit irreparabile tempus* - sóhajtotta az öregasszony, amint belépett az alagútba.
* Visszahozhatatlanul rohan az idő."
"A vénséges vén Tempi Borbála szerette a gyerekeket, mindene volt az Első Kerületi Vitéz János Nyolcosztályos Gimnázium büféje, amelyet pont annyi ideje üzemeltetett, amióta a patinás iskola állt. De néha sok volt már a zsivaj."
"De az idő kereke kiszámíthatatlan."
"Tempi Borbála, agyadra ment a vénség! - morogta magában."
"- Csak a szél jár - nyugtatta meg Bori néni.
- Jaj, anyó, nyugtalanság gyötör! Lépteinket szellemek kísérik ma.
Bori néninek eszébe jutott a saját aggodalma, aztán elhessegette a gondolatot. Hiszen eddig minden rendben ment.
- Vége felé jár az ősz, a tél sóhaját érzed. Azt érzem én is. A fogát csikorgatja a csontjaimban.
- Bölcsesség szól belőled - mondta a nő..."
"- Tökéletes - mondta, és arra gondolt, hogy az a hetedikes kissrác, a szeplős képű Imre, mennyire fog örülni a Nomád Burgernek."
"Az ablak melletti asztalnál egy szőke, szeplős képű fiú ült. Előtte egy szendvics, egy kulacs, egy fánk és egy nyitott könyv. A fiú elmerült a sorokban: ...Hút nem hökkentette meg, hogy most a táj egészen más, mert ez a táj is valóság volt, csak máskor..."
"Imi csak látásból ismerte. Márknak hívták, nyolcadikos volt, igazi nagy dumás és hantagép. Bár igazából nem is látásból, hanem a hangjáról ismerte, mert ez a hang leuralta a folyosót, ahonnan a hetedikesek és nyolcadikosok osztályterme nyílt. A szövege alapján pedig Imi mindenre vágyott, csak arra nem, hogy beszélgessenek."
"Imi kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de Márk ránézett azzal a felsőbbrendű nézéssel, amivel a menők képesek a többiek tudtára adni, hogy hol a helyük."
"- Tudod, mi fog most történni? - suttogta Márk, és Imi beleborzongott, mert ez a hang olyan volt, mintha egy horrorfilm főgonosza beszélne.
(...)
Imi megrázta a fejét, mire Márk folytatta, szinte szótagolta a szavakat: - El fogja nyelni a fatörzs."
"- Szerintem nem jó ötlet egy felnőtt után kémkedni."
"Ha megy, akkor legalább Bori néni a közelben lesz, és kiálthat neki, ha nem érzi magát biztonságban. No és megállíthatja Márkot, ha valami baromságot csinál."
"Szeretett volna szólni, hogy ő inkább nem megy tovább, de a sötéttől való félelme a Márktól való félelmét is felerősítette. A keze remegett, és a világ lassan egy fekete alagúttá változott.
Most mászunk át a pokolba. Szűz Mária, segíts! - gondolta, és a szeme elhomályosodott."
"- Imifej, húzzunk el innen! - súgta Márk.
- Nem - felelte Imi. - Nem mehetünk. Mi van, ha Bori néni megsérült, és segítségre van szüksége?
- Valami gáz történt odakint, nem hallottad? Én nem akarok itt elpatkolni."
"- Hullákat sem akarok találni! És nem akarok a rendőrségen kikötni kiskorú bűnözőként. Fényes karrier áll előttem, érted? Hollywoodi sztár leszek meg minden.
Imi erre elnevette magát."
"- Minden rendben lesz - mondta Imi a babának, Márknak és saját magának is. Aztán egy pillanatra rátekintett a tájra, talán kíváncsiságból, talán, hogy erőt merítsen a ragyogó, kék égből.
A sziklaszirt erdős hegyoldal, alatta harsogó zöld táj terült el. Lombok és nádas mindenütt. Sehol egy ház, egy út vagy bármi, ami emberi kéz nyomára utalna. A lombok fölött pedig madarak szálltak, rengeteg hangoskodó madár. Mielőtt még odalépett volna Bori nénihez, hogy megvizsgálja a sebét, bekéredzkedett az elméjébe a korábban olvasott sor: mert ez a táj is valóság volt, csak máskor..."
"A folyosó, a fény eltűnt. Szeme csukva, és visszatért a teste minden fájdalma. Felnyögött, aztán kinyitotta a szemét. Először egy hosszúkás, karakteres fiúarc nézett rá. Kusza, sötét haj, és az alagútnál is sötétebb szem. Bori néni szívét félelem járta á. Hasonló szempárt már látott valahol! Eszébe jutott a támadó férfi, és az esés. Riadtan nézett a másik arcra. Szeplős, kerek fiúarc, tiszta, kék szem. Egy angyal - gondolta Bori néni, aztán eszébe jutott egy név: Imre... Az a hetedikes fiú... Vitéz János Gimnázium... A harmadik arcra tekintett. Könnytől és portól maszatos babaarc. Bori néninek hirtelen eszébe jutott minden.
- Szerintem Bori nyanya ébredezik - mondta a sötét szemhez tartozó, cakkos száj. A mély, dallamos hang teljesen ellentétben állt az arcvonásokkal.
- Nyanya az ükanyád... - dörmögött Bori néni, és felült.
- Hála az égnek! - kiáltott fel az angyalarc. - Bori néni, ne nagyon tessék mozogni, mert nem tudom, nem tört-e el valamelyik csontja!
- Szigeti Imre és Zámbó Márk! Mégis, hogy kerültetek ide?
Márk felnevetett.
- Imifej, nincs neki semmi baja! Agyoncsaphatatlan a nyanya, jeeee!"
"- Édes fiam, nem tudsz olyan magasra mászni, hogy legyen térerőd."
"- Zámbó Márk, neked olyan lassú a felfogásod, mint annak a gyapjas orrszarvúnak, amelynek a csontjain ücsörgünk. Kell még... várjunk csak... legalább ellenőrzöm, működnek-e a kerekek... - Bori néni lázasan gondolkozni kezdett. - Körülbelül ezernyolcvan-ezeregyszáz év, hogy megtalálják a csontjait, de nem tudom pontosan.
- Nagyon beüthette a fejét, hogy hirtelen jövőbe lát..
(...)
- Nem a jövőbe lát, hanem a múltba - szólalt meg lassan, szinte szótagolva a szavakat. - ... Ha tehát ezeregyszáz év múlva fogják megtalálni a csontokat, akkor mi most a 9. században vagyunk. Ugye, Bori néni, csak álmodom? Ott maradtam az alagút bejáratánál, hogy megvárjam Márkot, elaludtam, és ezt álmodom.
- Sajnos nem - felelte Bori néni.
- Hogy mi van? Visszajöttünk az időben? Ezt nem hiszem el! - tiltakozott Márk."
"- A Nomád Burgerhez! Így már értem! A Fügés Mátyás, a Kosztolányi Kedvence kugler, a Fácánhabos Royal mind valódi, történelmi ételek.
- Akkor valami nomád nép él itt, akik nyereg alatt puhítják a húst? Találkozhatunk a hét vezérel is? Engem Tas, Huba és Töhötöm érdekel, de Kond szüleitől is megkérdezném, mire gondoltak, amikor ilyen idióta nevet adtak a gyerekeknek.
- ...Az itt élő népesség valaha nomád volt, de már évszázadok óta letelepedtek. A honfoglalás pedig még nem történt meg.
- Bori néni, akkor ez hülye név. Ezzel az erővel lehetne akár Gyapjas Burger vagy Orrszarvúcsülök is..."
"- Akkor most sürgősen találjuk ki, mi legyen, mert Babcsíra feltett szándéka, hogy öngyilkos lesz - mondta Márk, és megpróbálta kicsalogatni a babát a bokor alól. Cicogott neki, mint egy macskának.
(...)
- ...Nem avatkozhatunk bele a múltbeli eseményekbe. Igazából most szépen vissza kéne mennünk az alagúton, és hagyni, hogy az történjen, aminek történnie kell."
"- Te voltál az, aki ragaszkodott hozzá, hogy követted Bori nénit, és meg akarod tudni, hová megy. Pont akkor keveredtél bele, amikor elindultál a fa törzsébe. Én meg akkor, amikor utánad másztam a vaslétrán. Szóval most már nem nagyon van választásunk, vállalnunk kell a felelősséget.
- Szigeti Imre - mondta Bori néni -, te igazán jó gyerek vagy."
"- Ez a platánfa egy ága. Ha a nyakadba teszed, akármilyen nyelvet megértesz, és a te szavadat is érteni fogják. Vagyis mindenki úgy hallja majd, hogy az ő nyelvén beszélsz.
Márk már nyúlt a medálért, de Bori néni összezárta a tenyerét.
- Hess! Szó sem lehet róla, hogy te beszélj, amikor képtelen vagy egyetlen udvarias mondatot kinyögni. Aztán a végén még felkoncolnak benneteket! A medált Imre viselheti, de szigorúan a ruhája alá rejtve. És ha egy szót is szóltok arról, hogy a jövőből jöttetek...
- Akkor Bori nyanya koncol fel? - kérdezte sértődötten Márk."
"- Amúgy ha mindenért felkoncolnak, az nem lesz baj, hogy ilyen cuccokban vagyunk? - mutatott a Baby Yodá-s felsőjére Márk.
- Marha menő pólód van... - dörmögte csendesen Imi. Fekete, puha anyagból készült, hosszú ujjú, kapucnis póló volt, a figura pedig egyszerre hipercuki és szemtelen. Iminek sosem vettek volna ilyen göncöt a szülei. Az irigység lassan kúszott a szíve felé, aztán Bori néni hangja kizökkentette.
- Végre használod az eszed - jegyezte meg Bori néni."
"Bori néni úgy érzi úgy nézett rá, hogy Márk inkább a baba után ment, aki megint a galagonyabokor felé vette az irányt.
- A bőrökkel más korokban kereskedek, szemtelen gazember!"
"- És vigyázzon azokra a csontokra, ki ne ássa idő előtt valami gyapjas ősrégész! - tette hozzá Márk..."
"- Ja, és merre kell menni? Nekem itt minden bozót egyforma."
"Még a vastag túrabakancson keresztül is érezhető volt, ahogy vibrál a talaj... Ám most érintetlenül tiszta volt a táj. A föld mélye hallgatott, és a hasító csendben szinten bántóan bántóan hangosnak tűnt a madarak zsivaja."
"Az út melletti óriási bozót sűrűn benőtt bodzával, borostyánnal, iszalaggal, mintha Csipkerózsika kastélya lenne."
"- Ott van valami rom! Menjünk még beljebb, még látszódtunk az útról! És azt a nyavalyás csengőt is kussoltassuk el végre, állandóan csilingel!"
"A fiúk annyira közel bújtak egymáshoz, hogy érezték a másik remegését. Imi az ördög lábát képzelte ilyenek."
"Úgy csendesedett el a patadobogás, ahogy zakatoló szívük zaja."
"- Nem érdekel a zsák.
- És a gyerek?
- Én is gyerek vagyok, érted? És eszem ágában sincs kipróbálni, milyen lehet valamikor a még azt sem tudom, milyen korban egy azt sem tudom, milyen bagázs rabszolgája lenni! Na, hátra arc, mutasd az utat a barlanghoz!"
"- Azért vigyázz magadra! Hülye vagy, de bírlak."
"- Menekülök a harcosok elől, ahogy te és a néma fiú.
- A babára gondolsz? Éppen őt akarom visszavinni a falujába, az apjának.
- Kicsi gyerek azért néma, mert még nincs szava. A másik fiú azért néma, mert idegen a szava.
- Márkra gondolsz?"
"- Furcsa a neved, ismeretlen törzsről mesél, mégis meghallom a szavad."
"- Te hány éves vagy? - szegezte neki hirtelen a kérdést.
Nonna értetlenül bámult rá.
- Mikor születtél? - próbálkozott Imi.
- Amikor megszült anyám.
- Jaj, nem úgy. Hanem hány év telt el azóta?
- Hány év? Te azt akarod tudni, hogy ha fa lennék, hány évgyűrűm lenne?
- Aha, valami olyasmi.
A lány arca elkomorodott.
- Azt akarod, hogy meghaljak?
- Dehogyis...
- Tudod-e erről a tölgyről, hogy hány esztendős? - mutatott egy fára. - Nem tudott, csak ha kivágod, és megszámolod a gyűrűket a törzsén. De a fa akkor már halott."
"Iminek a Kis-Balaton jutott eszébe, és a Tüskevár, az egyik kedvenc regénye. A nagymamája ugyanabban a házban lakott, ahol ők, csak éppen a második emeleten. Amikor Imi nem bírta a két kistestvére nyüzsgését a pici lakásban, átment hozzá. Mamó otthonában rendszerint sötét volt, mert állandóan gyötörte a fejfájás. Nála mindig csendben kellett lenni, de Imi nem bánta. Rengeteg könyve volt. Imi kedvence az a polc volt, amelyen Fekete István regényei sorakoztak. Levett egyet, lekuporodott a nagy, zöld bársonyfotelbe, és órákig olvasott. Az ártéri liget éppolyan zöld és ölelő volt, mint Mamó szobájában a fotel."
"Gondolkodott, hány éves lehet, de nem tudta megállapítani.
Rajta sem látszanak az évgyűrűk - gondolta Imi."
"- Leszállt az est, fiam. Itt az ideje az evésnek és a pihenésnek. Az új nappal együtt új remény ébred. Holnap megkeresitek, aki elveszett."
"- Foglyot ejtettünk. Egyikük egyedül kószált az erdőben.
Az őrök ekkor előrelöktek egy sötét, összegörnyedt alakot. Tompa puffanással hullott a földre, mint egy zsák.
- Nem vagyok ellenség - nyöszörögte sírva.
- A szava néma - mondta a férfi.
Imrének megdobbant a szíve. Előrehajolt, hogy jobban lásson. A földön tépett vászonruhában, fél cipőjét elveszítve, összeverve Márk feküdt."
"- Uramisten, Márk! - kiáltott fel Imi és Márk mellé térdelt. - Megsérültél?
Imi érezte, hogy Márk minden ízében remeg, és még a sötétben is látszott, hogy csupa kosz arcát könnyek csíkozzák. Az állán felszakadt a bőr, vér szivárgott a sebből."
"- A te szavad értem, de ennek szava néma - bökött Márkra az őr.
- Én értem őt - felelt Imi.
- Szava hasonlít az idegen lovasokéra!"
"Imi úgy látta, az ijedelme komolyabb lehet, mint a sérülései, mert nem szisszent fel, ahogy lábra állt, és nem is sántikált. De nem szólt egy szót sem, és Márk esetében ez aggasztó volt."
"- Te nyelveken beszélsz tehát - vette át a szót újra az őr. - Ha ugyanazoktól a mesterektől tanulsz, mint a néma fiú, akkor ő miért nem beszél nyelveket? Buta talán?
(...)
...volt Márk hangjában valami, ami miatt oda kellett figyelni rá.
- Ő történeteket mesél - nyögte ki Imi.
Az őr nevetése megkarcolta a tűz melegét.
- A néma fiú mesél? Hazudsz, idegen!
Imi felnézett.
- Nem hazudok. Ő a legjobb mesélő az iskolában. És én értem, amit mond. Le tudom fordítani a szavait. Imi nagyot nyelt. Egy pillanat alatt átlátta, hogy veszélyes terepre tévedt. Ha Márk továbbra sem hajlandó megszólalni, akkor a legjobb esetben is kihajtják őket a mocsárba, legrosszabb esetben felkoncolják őket, ahogy Bori néni megmondta."
"- Beszélj, vagy a mocsár éjjeli lidércei falják fel a lelketeket!"
"Imi először úgy érezte, Márk meséjének se füle, se farka, és bármi sokkal helyénvalóbb lenne, mint a Csizmás kandúr története."
"Mire véget ért a mese, Csizmás kandúr nemcsak az egérre változott varázslót falta fel, hanem az emberek bizalmatlanságát is.
- A nyelveken beszélő fiú igazat mondott. A néma fiú nagy mesélő - mondta ki az ítéletet Mikel. - Amikor ellenség jár az erdőn, akkor szívünkbe költözik a félelem. A félelemmel teli szív vak, nem látja meg az idegenben a barátot. Urunk azt mondja, legyünk irgalmasak, és fogadjuk be az idegent!"
"- Tegyük azt, amit a király tett a mesében! Adjunk a néma táltosnak ételt, szállást, ruhát. Hadd hajtsa a fejét nyugalomra, és pihenje ki a sérelmet a testéből és a szívéből. Minden mást ráér, amikor felkel a nap."
"- A halászok jó emberek ám. Csak megijedtek tőled.
- Felesleges megmagyaráznod. Neked köszöntem meg, oké? Ezek engem egyáltalán nem érdekelnek.
- Pedig tetszett nekik a meséd. Féltem az elején, mi lesz belőle, de bejött. Márk, miért pont a Csizmás kandúr? Hogy jutott eszedbe?
- Anyám sokszor mesélte elalvás előtt, amikor kicsi voltam. Akkor még volt normális családom. De nincs most kedvem dumálni, aludjunk!"
"Meg kell kérdeznem majd Bori nénit, miért van az, hogy mindent értek, csak az imát nem..."
"- Felébredt a néma táltos? Kipihente teste és lelke fájdalmát? - kérdezte Mesedu.
- A néma táltos? - csodálkozott el Imi. - Á, igen, Márk. Tetszeni fog neki ez a név.
- Partot ért a barátod meséje a gyerekek fejében..."
"- Szerintem azért engedett minket be oda, mert szem előtt akart tartani - jegyezte meg Imi.
Nonna elgondolkodott egy pillanatra.
- A néma táltos haragja szól belőled.
- Én ugyan nem haragszom, de nem hinném, hogy Márk könnyen el tudná elfelejteni, amit vele történt. Nem is csodálkozom rajta, mert elég csúnyán megverték a halászok. Pedig semmi okuk nem volt rá.
- Amikor nyugodni tér a nap, a jó szándékú ember nem kószál egyedül az erdőben. Csak a vadász, a harcos vagy a bolond. A néma táltos hátat fordított neked és az árva gyermeknek, és egyedül folytatta az útját. Az igaz barátok nem térnek le a közös útról - mondta komolyan Nonna."
"- Figyelni kell az erdő neszeit szemmel, füllel, de ha az emberekről van szó, becsap a szem és becsap fül. Csak a szív mond igazat. Raszul szíve jó, szándéka nemes. Megértette, hogy megmentettétek az árva gyermeket. A jó cselekedet tiszteletet érdemel."
"- ...Folytatják azt a jót, amit a néma táltossal elkezdtetek."
"- Gyere gyorsan, ébresszünk fel a néma táltost! Hallottad Raszult, a halászok már készülődnek!
Nonna és Imi nagy nehezen rávette Márkot, hogy öltözzön fel. Nonna megmutatta nekik azt a tisztást a nádasban, ahol pisilni szoktak, és jó derült azon, hogy a fiúk valamilyen építményt keresnek.
- Minek házat építeni annak, ami kijön? - kérdezte, és úgy nevetett, hogy kicsordult a könnye."
"- Képzeld, a tegnap esti meséd után Nonnáél elneveztek téged néma táltosnak. Klassz, nem?"
"- Márk, kérlek, gyere. Nincs más választásunk.
- Nem kell úgy beszélned velem, mint egy hülye gyerekkel, megértettem, amit mondtál, itt a mocsár az új. Menjünk akkor kirándulgatni az ogrékkal, és reménykedjünk, hogy nem páholnak el újra! Mindegy. Ja, ha legközelebb mesét kell mondanom, csak szólok, hogy a Shrek jön, okés?"
"Visszaintegetett, aztán lehunyta a szemét, és koncentrált, hogy a kép, mint egy fotó örökre beleivódjon a szemhéja mögé. Amikor legközelebb kinyitotta a szemét, már nem is tudta volna megmondani, a nádas melyik kanyarulatánál rejtőzik az a kis öböl, ahonnan elindultak."
"Imi arra gondolt, hogyha minden meg is változik, várossá lesz majd az erdő, a zsombék és a nádas, és szabályozott mederben folyik majd a Duna, azért a víz hullámzásának hangjában benne lesz az elveszett táj emléke."
"- Ha a néma táltos legközelebb nem halálunkról akar mesét mondani, akkor tényleg legyen néma! Mondd meg neki!
- Azt mondja, kussoljak, mi? Még egy nagyokos - fintorgott Márk, és lesöpörte a válláról a fiú kezét."
"- Mi a búbánatos istennyilát keresünk mi itt, és miért nem megyünk haza? - kiáltotta Márk."
"Márk gúnyosan elmosolyodott.
- Felesleges teperned, haver! Ez a csaj kettyós, és egyáltalán nem bukik rád - mondta, aztán Genze vállára tette a kezét, ahogy korábban a fiú az övére."
"Életemben először hazudtam - tette hozzá gondolatban. - És milyen könnyen jött."
"A messzi múltban, egy hamuvá égett falu közepén vajon hol van a megváltás?"
"- Hát ez szívás - jegyezte meg Márk, és végignézett a tisztáson. - Ez az egész kor brutál nagy szívás. Pedig azt hittem, hogy az én életem az."
"- Néma táltos szót válhatna vele - mondta elgondolkodva Raszul. - Befogadott a falu, a házam vendége voltál, légy hát közvetítő közöttünk!
- Ne felejtsük el, hogy mielőtt vendégül látott, jól elvert... - tette hozzá Márk. - De ezt ne fordítsd, Imifej!"
"- Most mit kell mondani? Hogy kell köszönni? Te tudod - súgta Márk.
- Üdvözöllek, mesék tudója! - szólalt meg a sámán.
A hangja fojtott volt, mintha egy odvas fa törzséből szólna.
Márk egy pillanatra lefagyott, aztán meglepve kiáltott fel:
- Imifej, értem, amit mond, és ő is ért engem!"
"- Sasok látása a tiéd, és vadmacskák hallása, erős szívű jövőgyermek! Előttem senki sem néma, ahogy előtted sem.
- Aha, ezek szerint azt is tudja, hogy honnan jöttünk - jegyezte meg Márk.
- Látom az idő kerekét."
"- Amit látsz, nem ugyanaz, mint ami van."
"- A jövőből jöttél, szemed mégsem lát tovább annál, ami elmúlt és hamuvá lett. Én látom az idő kerekét. Látom, ahogy élet sarjad a hamun."
"- Márk, ne! Inkább ne mondj semmit, jó? - figyelmeztette Imi.
- Akarod-e tudni, merre visz az utad? Ha akarod, megnyitom a szellemvilágot, és választ kapsz a kérdéseidre - szólalt meg a sámán. A hangja most kristálytisztán csengett, és hirtelen előkerült a szeme is a tollak mögül. Márkra bámult.
(...)
- Igen, ki vele! Mondja meg, ha tudja, milyen lesz a jövőm!
- Akkor figyelj, és hallgasd a szellemek szavát! - monda a sámán. - Megnyitom a szellemvilág kapuját!"
"A sámán az imbolygásból forgásra váltott, és énekelni kezdett."
"- Akkor én! Mondja meg, milyen lesz a jövőm!
- Nincsen múlt, és nincs jövő. Csak a jelen van. Járd végig a jelen kínálta utat, hogy legyen jövő! - felelte a sámán, aztán összeroskadt."
"- Választ kaptatok a kérdéseitekre?
Márk megvakarta a fejét.
- Elég sok zagyvaságot hordott össze, de tényleg.
- Láss a szavak mögé! - mondta a sámán. - Jaj, ezt majdnem elfelejtettem. Vénséges ifjú leányom, Borbála küldi, és üzeni, hogy ő jól van, de azért lassan ideje visszamennetek."
"- Hát ez... - szólalt meg Márk.
- Ijesztő volt - súgta Imi.
- Nagyon kúl. Az első figura ebben a béna korban, aki tetszik. Egy igazi halpikkelyes hippi!"
"- Te nem vigyáztál a szádra, mássz ki belőle magad - mondta Márk, és kárörvendően vigyorgott."
"- Egyszerre vagy tudatlan és bölcs, furcsa ifjú - jegyezte meg Raszul."
"- Már ott vagyunk? - kérdezte Imi, és a hangja megremegett.
- Bírja a vágtát a csikó, de pihenés kell az idős ménnek..."
"- Kérdezd meg tőlük, akarnak-e egy történetet hallgatni a néma táltostól a pihenő alatt!
Imi elismételte Márk kérdését. A többiek lelkesen bólogattak. Imi csak ekkor kapcsolt.
- Márk - kérdezte megszeppenve -, ugye amikor múltkor azt mondtad, hogy legközelebb a Shrek jön, nem gondoltad komolyan?!
Márk felnevetett.
- Figyelj, és fordíts, Imifej! Egy sűrű, mocsaras erdőben élt egy mogorva ogre meg az ogre felesége..."
"- Mondd meg a néma táltosnak, hogy ne őrizzen haragot a szívében! Bocsásson meg, amiért ellenségnek hittük! - mondta Raszul, és Imi elismételte a szavait Márknak.
- Mondd meg neki, hogy ha nekem adja a sisakjáról a halat, akkor nincs harag! - mondta Márk."
"- Néma táltos szava egyenes, mint a köves út, Im Reimi szava görbe, mint az erdei ösvény.
Imi felsóhajtott. Sose gondolta volna, hogy egyszer Zámbó Márkot nevezik egyenesnek, és őt hazugnak.
- Megszívtad, mi? - nevetett fel Márk, és hátba vágta Imit, - Csak vicceltem...
- Bocsánat! Csak viccelt. Tényleg nem haragszik, de tudja, milyenek a táltosok! Akkor is tréfálnak, amikor egyáltalán nem kéne."
"- Vigyázni fogok rá, ahogy te is mindig úgy őrizted, mintha királyok kincse lenne - felelte Nonna."
"- ...Kérlek, mondd meg a néma táltosnak, hogy amikor minden sötét és félelmetes, akkor a meséi reményt adnak!"
"- Az én fülembe énekelt.
- A sámánról beszélsz?
- Nem vagyok egy érzelmes típus, de haver, abba az énekbe belenyekkentem. Ha megtalálnánk Babcsíra anyját, egy kicsit legalább kevésbé lenne maga alatt. Legalább egy anyát visszaadhatunk, ha már ő elvesztette a sajátját.
(...)
- Figyu, egyszer már megcsináltuk, hogy amikor nem értettünk egyet, különváltunk. Igazából megcsinálhatnánk most is... De tudod mit? Ennek a múltkor is szar vége lett. Sajog az állkapcsom, az ütések miatt terepszínű tetkó borít. Szóval jobban szeretném, ha most nem válnánk ketté. És figyu, a múltkor sem azt verték péppé, aki a múltban maradt és felelősséget vállalt, hanem azt, aki vissza akart menni. Vagyis engem. Mert letértem a jelen útjáról. Ezt próbálta megmagyarázni a sámán.
(...)
- ...nem hagylak még egyszer egyedül, mert annak katasztrófa a vége. De a medál nálam marad, és ha hülyeségeket beszélsz, nem fordítok, kapis?"
"- Nem akarom kiszedni a titkaid, oké? Tudom, hogy nem vagyunk nagy spanok, de ha már így alakult, dumálhatnánk. Az legalább eltereli a figyelmemet arról, hogy mindjárt összecsinálom magam."
"- Egy könyvtárnyi könyve van."
"- Mamó fotele jut eszembe róla, amiben olvasni szoktam. Bele lehet bújni, és ahogy olvasok, sokkal jobban benne vagyok a könyv világában, mint az igaziban. Jobban is érzem magam ott, mint például a suliban. Ott idegen vagyok, de a könyvben nem. És itt sem érzem magam annyira idegennek. De lehet, hogy ez hülyeség."
"- Kussban fájj, jó?"
"...a szívébe hasított a szülei hiánya. Ezer év messzesége kongatta a vészharangot a fejében."
"Márknak igaza van: egyetlen út létezik, mégpedig előre."
"Imi egy idő után Márk karjára támaszkodott. Azt mondta, azért, mert fáj a lába, de igazából másik fiú közelsége egy kicsit megnyugtatta."
"Márk már csúszott lefelé, amikor felébredt.
- Mi van már? - kiáltotta ijedten."
"Márk leült, arcát a tenyerébe temette, és úgy tűnt, ültében visszaalszik."
"- Most minek rohansz? Húzol magad után, mint hajnalban a piacos nyugger a banyatankot!"
"- Egyem a jó szíved, tüncibogár - dohogott Márk."
"- Márk, téged egy pillanatra sem lehet magadra hagyni?
- Basszus, ez a csávó olyan büdös volt, mint egy vaddisznó.
(...)
- Láttad, hogy nézett ki? Mint egy leharcolt mandalóri..."
"- A kapun kívül. Azt mondta az almás asszony, hogy a halat nem hozzák be, mert büdös.
- Akkor az a mandalóri egy böszme nagy hal volt, aki illegálisan úszkál a falakon belül."
"Márk az erdőben járva vagy a halászfaluban nem hiányolta a jelenkori várost, de most hirtelen megdöbbentette a különbség. Félelmetes volt belegondolni, hogy ahol most állnak, az a jövőben egy nagyváros része lesz, és csak nyomokban fog fákat tartalmazni."
"- Néma táltos éhes, igaz? - nevetett fel Nonna...
- Honnan tudtad? - kérdezte Imi.
- Néma táltos mindig éhes..."
"Imi úgy gondolta, hogy ha Márk igazán haza akart volna menni, akkor a sámánénekből pontosan azt hallotta volna ki. Csak azt nem értette, hogy ha eleinte annyira tiltakozott az ellen, hogy visszavigyék a babát, és még jól el is verték a halászok, mi történhetett, amitől most már mindenáron maradni akart."
"- Látod, Imifej, így kamuzik a néma táltos! És figyeld csak meg, a vásárban végre mindenre fény derül! Megtudjuk, kik azok a szemét lovasok, és a nyomukba erednek a katonák. A sámánnak igaza lesz, és megtaláljuk a csíra anyját!"
"Amíg Raszul és Kanat az emelvényen tárgyalt, Márk és Imi a levegőbe szimatolt, és megpróbálták kitalálni, hányféle szagot éreznek.
- A bivalyszar tuti, de szerintem az a te cipődről jön. Meg füst.
- Én érzem a bőrszagot is, amit a bőrcserzők falujában éreztünk.
- Bár el tudnám felejteni... sóhajtott Márk."
"- Néma táltos gazdag - mondta, a hangjában csodálat és irigység csenget."
"...rögtönzött Imi és közben igyekezett olyan szigorú a nézni Márkra, ahogy az egész iskolában egyetlen ember tud: Lutz tanár úr, az igazgatóhelyettes. Valahogy nem jött be, mert Márk úgy elkezdett röhögni, hogy a könnye is kicsordult.
- Kamugép - nyögte ki végül, amikor szóhoz jutott."
"- ... A táltos szava nem válik igazzá, árva marad a gyermek."
"A négy fiatal belevetette magát a vásár forgatagába. Genzét és Márkot leginkább a kovácsműhely és a fegyverek vonzották, így a két fiú végre talált valamit, ami mindkettőjüket érdekli."
"Felkelt a nap keleten,
Mégis éj lett szívünkben.
Te vagy a mi fényünk,
Megtartó reményünk.
Kérjük azért nagy szentséged,
Életünket oltalmazzad,
Házainkat védelmezzed!
Őriz minket ellenségtől,
Besenyőknek kardjaitól,
Bolgároknak dárdáitól,
Magyaroknak nyilaitól!
Kérjük, nyújtsad védő kezed,
Az árvákat megsegítsed!
Lemegy a nap nyugaton,
Szívünkben kél nyugalom.
Imi hirtelen felkapta a fejét. A szíve hevesen vert. Vajon azok az idegen lovasok... Lehetséges lenne, hogy besenyők... vagy bolgárok... vagy talán..."
"- Ugye nem azt akarod mondani, hogy te leszel Babcsíra keresztapja? Kapj az agyadhoz, nagyokos! Mindjárt dobbantunk, és soha többé nem fogsz a gyerekkel találkozni. Majd a csávókám átveszi, úgyis bejön neki a csaj, te meg gyere."
"- ...És ahogy magyaráztak, tudod, én nem értem a nyelvüket, de kihallottam a szövegből egy szót. Azt mondták...
- Magyar - vágott közbe Imi. - Magyart mondtak, igaz?
- Honnan tudod? - hökkent meg Márk.
- Az előbb a pap mondott egy imát. Volt benne egy olyan mondat, hogy őrizz minket az ellenségtől: a besenyőktől ,a bolgároktól és a magyaroktól. De simán lehettek a támadók besenyők vagy bolgárok, vagy akárki más. E nem bizonyít semmit.
- Figyusz, a nyanya gyapjas orrszarvús számítása szerint 850-900 között vagyunk, tehát hamarosan, akár pár éven belül elkezdődik a honfoglalás. Tök logikus, hogy az őseink előtte felderítik a terepet.
- De én nem hiszem... - fakadt ki Imi. - én nem akarom azt hinni, hogy pont a magyarok lettek volna...
- Már hogy a pitlákba ne! Ez sokkal előbb is eszünkbe jutott volna! (...) Csak azért nem gondoltunk erre, mert egyikünk sem akarta elhinni, hogy az őseink pont azok, akik majdnem kicsináltak minket a romoknál."
"- ...járjunk ennek a végére, aztán utána hazahúzhatunk a rendes magyarok közé, rendicsek?"
"- Márk, muszáj ezt?
- Azt mondtam, fordíts! És azt is mondd el nekik, hogy én vagyok a néma táltos! Tetszik nekem ez a név, mondtam már?"
"- Hallgassuk a néma táltost! - kiáltozták egyre többen. Megunták már a kovács és a katona vitáját, de ez az idegen nyelven beszélő fiú érdekesnek tűnt."
"Iminek elkerekedett a szeme. Márkra nézett.
Tehát nem a rómaiak, nem a hunok vagy a magyarok. Tényleg a Csillagok háborúja? - vibrált a szemében a kérdés, de Márk nem hagyott neki egy szusszanásnyi szünetet sem, csak mesélt és mesélt, Imit pedig annyira elmerült a szavakban, hogy azt sem tudta hol van, csak csak engedte át az agyán, a szívén, a száján a mondatokat."
"- Raszul azt mondta, menjünk vissza hozzájuk, ha a kakas szól!"
"Szabadnak, vagánynak érezte magát, és megcsiklandozta az érzés, hogy először életében benne van egy stikliben az iskola legmenőbb gyerekével."
"- Miért beszélsz idegen nyelven?
- Ezen a nyelven beszélt az anyám, hát erre tanított. Ez a táltosok nyelve, mesemondásra a legjobb...
- Idegenek dúlják a környéket. Szavuk hasonlít a te szavadra..."
"- Elég béna B - jegyezte meg Márk.
(...)
- Márk, segíts már te is, begörcsöl a kezem!
Márk megrántotta a vállát.
- Nem ez a felállás, haver. Én vagyok az ész, te meg a nyelvész. Én mesélek, te fordítasz meg írsz."
"- Ebbe a kavicsba a te betűdet vésd! Ebbe pedig a néma táltosét! De neki ne csak a betűjét, mert az ugyanolyan, mint Mesedué. Véssél mellé egy nevető szájat! Néma táltos megvidámítja a szomorú szívet."
"Jaj, de finom a vadkörte,
más nevén a vackor,
eszegetném reggel, délben,
és délután hatkor.
Ott érte őket az este a római falak is csenevész fa tövében. Nonna a Süsü összes epizódját elmeséltette Márkkal, amire a fiú csak emlékezett. Az énekeket Márk és Imi együtt fújta..."
"Hiszen ugyanígy imádkoznak hittanórán ők is, csak éppen a besenyők nyilai már nem számítanak aktuális fenyegetésnek. Inkább az internet nyilai - gondolta Imi. Azon is elgondolkodott, hogy vajon mi lesz ezekkel a keresztényekkel a honfoglalás után. Vajon megölik őket? Vagy ők lesznek azok, akik Géza fejedelem és Szent István király keresztény népévé válnak?"
"Vajon ugyanígy hatnak a szavai az iskolai folyosón reggelente? Lehet, hogy ő tényleg mesemondó táltos, csak eddig nem tudott róla?"
"Vajon a szívem dobog ilyen hangosan? A föld mélye lüktet? A világ zakatol?"
"Akkor hagyta abba, amikor a szülei elváltak. Többet a lovarda közelébe se volt hajlandó menni, pedig egy ideig szinte fizikai fájdalmat okozott a hiánya. Sok mindent fejezett be akkor, mert úgy érezte, a régi életéhez kötődtek, amelyben normális családja volt."
"- Mondd meg nekik, hogy nem kapok levegőt! - vinnyogta Márk.
- Ne bántsák! Nem kap levegőt! - sikította Imi.
(...)
Elvesztünk az időben - gondolta Márk. - Ez már a sehol és a semmi."
"Abban most már biztos volt, hogy az idegen lovasok, akik feldúlták a falvakat, magyarok voltak..."
"A fák lombján keresztül derengő fény szűrődött át. Hajnalodott, és a remény is pislákolni kezdett a szívében, hogy minden rendben lesz."
"Az úton kirostálódott az elméjükből minden, ami nem a lovaglás valóságához kötődött, és többé nem tudtak abba kapaszkodni, ami az időalagút előtt volt. Mintha elszakadtak volna a saját koruktól, és most érkeztek volna meg a jelen valóságába -, ez a jelen pedig homályos volt, álomszerű és lószagú."
"- Elképesztő vagy, Imifej! - szólalt meg Márk. - Amikor figyeltelek a suliban a büfében, arra gondoltam, egy nyomi kis lúzer vagy, aki két perc alatt patkolna el a való életben. Pedig öregem, ha te nem lennél, én nyuvadtam volna ki már régen. Meg ez a szerencsétlen. Meg Bori nyanya. Meg Babcsíra. Bocs, hogy így mondom, de remélem, vagyunk már annyira spanok, hogy nem értesz félre."
"- A nevem Márk - ismételte a fiú.
- Szolga neve hallgass! - felelte a férfi... Márk csalódott képet vágott, mire férfi megenyhült.
- Bekes - vetette oda."
"Hova süllyedtem... - morgott magában. - Leghőbb vágyam, hogy egy hetedikes kiscserkésszel csevegjek az ősmagyarok kempingsátrairól..."
"- Aztán a barátod mit tud? Az ő fejét miért érdemes a nyakán hagyni?
- Ő a néma táltos.
- Hát, ha néma, legalább nem kell elnémítani! (...)
- Milyen táltos az, aki néma? - kérdezte.
- Van hangja, de senki sem érti rajtam kívül - felelte Imi. - Csodás történeteket tud mesélni..."
"Vajon Márk miért blokkolt le pont a legrosszabb pillanatban, amikor az életükért kellene beszélni?"
"Szeme előtt villódzott az aranyszarvas képe."
"Imi elsírta magát.
- Ne sírj, csikó, mert most a szónak van itt az ideje, nem a könnynek. Amíg testvéreink megérkeznek, halljuk a néma táltost! Halljuk, milyen regét mond az aranyszarvas népének!"
"Száll a madár ágrul ágra...
Mekkora buli már, a honfoglalás előtt a Duna-parton portyázó ősmagyaroknak elszavalni egy reformkori költő versét? Arany János istencsászárrá koronáztatja magát a mennyben!"
"- Ízekre szaggatom - ... - Gúnyolni mered a vezért?!
Kustán azonban nyugalomra intette.
- Hagyd, Zekő! Ráérsz lecsapni a fejét majd akkor, ha elmondta, amit akar. No, és miből gondolod, hogy rólam beszél? Szerinted én is ilyen ronda vagyok?"
"Le kellett fogni, hogy ne menjen neki Márknak. Márk egy pillanatra felnézett, de nem Zekőre, nem Kustán vezérre, hanem Bekesre, akinek kőszikla arcán összeszaladtak a nevetőráncok."
"- Milyen táltos az, aki nem mondja el a rege végét? - kérdezte Kustán vezér. - Utolsó mondatot legyen az ítélet feletted!"
"- Bölcs vagy, néma táltos, és úgy igazgatod a szót, ahogy jó vezér a seregét - mondta. - Amikor kell, megsebzed az ellenfeled, amikor kell, visszavonulsz, hogy a végén, amikor már minden veszni látszik, fényes győzelmet arass. A fejed jó helyen van a nyakadon. Te pedig, nyelveken beszélő fiú, bátor vagy. Bátorság kell, hogy kövesd a barátod, amikor a szakadék felé rohan, és nem lehetsz benne biztos, hogy át tudja-e ugrani, vagy belezuhan. Igazat szóltál, amikor azt mondtad, nem csak a fegyver és a kincs az érték. Megkímélem az életeteket. Azt akarom, hogy velem gyertek napnyugatra, felderítő hadjáratra. Küldetésünkben jó hasznát vesszük mindkettőtök tudásának. Az út végén, ha hűen szolgáltok, befogad benneteket a népem."
"- Köszi, Lázár Ervin tesó! - sóhajtott fel Márk, és annyira megkönnyebbült, hogy megölelte Imit.
- Elképesztő vagy, Márk! Fantasztikusan mesélsz!"
"Ahogy pakolt, felemelt a földről egy tollbóbitát. Pont olyan volt, mint amilyeneket a vesszők hegyére illesztett, de ez vékony bőrszíjon függött. Márk felé nyújtotta.
- Kerecsensólyom tolla. Megvéd a bajban. Tiéd - mondta.
(...)
- Köszönöm! Ezt miért kapom? - kérdezte, az arcán csodálkozás ült.
Bekes megértette Márk arckifejezését. Kinyújtotta a kezét, tenyerét a fiú mellkasára tette, a szemébe nézett, és szinte suttogva szólt:
- Nomád lélek."
"- Tudom én, mennyire fog dübörögni ez a föld, amikor hét törzs ideér! Ezer évig meg még tovább!"
"- Mihamarabb meg kell szöknünk. Még azelőtt, hogy letérnénk a folyó menti útról. Ha elkanyarodunk bármerre, az életben nem találunk vissza."
"Odanyújtott egy darabot abból a rögből, amit az imént a vízbe morzsoltak. A fiúk megszagolták.
- Anyám borogass, ezt húsleveskocka! - kiáltott fel Márk. - Ezek feltalálták az instant kaját! Még hogy nyereg alatt puhított hús... Hát ez giga poén!"
"- Mondd el Bekes, a táltos ló és a hun nagykirály legendáját!"
"Harci zekét öltöttem, vaslándzsát ragadtam,
nyomdokodba léptem, táltos ló királya.
Nagy folyón átkeltem, kőfalon átugrattam,
nyomdokodba léptem, aranyrét királya."
"- Te Imi, tényleg tanultuk töriből, hogy a hunok foglalták el a rómaiaktól Pannóniát, de a vezérük nem Attila volt? Ha egyszer visszajutunk, eskü, hogy figyelek Vera néni minden szavára. Vagy legalább kiguglizom, amit nem értek."
"Erre akkorát dobbant Márk szíve, hogy felriadt.
Elaludtam - gondolta, majd agyoncsapta a szúnyogot, amely éppen a fültövét lyukasztotta ki.
Bocs, haver! Pedig hálás is lehetnék, hogy felébresztettél."
"Még egy kósza árnyékot sem ébresztettek fel, még a szúnyogok sem figyeltek fel rá, hogy a két fiú, mint a jövő láthatatlan lélegzete, elsuhan a nádas felé."
"- Sose felejtelek el, Bekes. Csak ne ölj meg, légyszi! - súgta olyan halkan, ahogy a szél cirógatta az arcát..."
"Márknak megállt a szívverése egy pillanatra.
Felgyújtották a nádast!"
"Imi szelíden átkarolta a vállát, és határozottan tolni kezdte előre.
- Ne félj, Márk! Sikerülni fog!"
"A fatörzsnek dőltek, és lihegtek a nagy erőfeszítéstől és ijedtségtől, aztán egymásnak borulva álomba árulták magukat."
"- Akkor marad a Duna - sóhajtotta Imi.
- Azt már nem! Én ebbe a hideg vízbe vissza nem megyek! Szerintem így is beficcent egy tüdőgyulladás."
"Szürkébe öltözött a táj, mintha az éjjeli tűz elégette volna a színeket."
"- Szemét állatok! - sziszegte.
De a legszemetebb mind közül Bekes. Vajon ő is lőtt egy tüzes nyilat?"
"Imi, mikor észrevette, milyen feldúlt Márk arca, inkább elfordult a másik irányba."
"Bárcsak kiderülne, hogy csak álmodtuk az egészet, és meglátnánk egy esztergomi sétahajót!"
"A póló díszítő Baby Yoda teljesen valószínűtlennek tűnt. Márk mellkasán, a figura két nagy szeme között ott függött a kerecsensólyom tolla."
"- Elhagytam a cipőm. Újra. Először az otthonit, most meg a halászoktól kapott bocskort is. Biztos beragadt a sárba, mikor menekültünk a nádasban...
- Atyaég, Imifej! Ez mi? Valami alien? - kérdezte elborzadva, amikor a bokája kivillant a zokni alól.
- Pióca - felelte gyorsan Imi. - Nem lesz tőle semmi bajod. Teleszívja magát, és magától leesik.
- Agyadnál vagy?"
"- Nem érdekel, érted? Nem érdekel! - kiabált Márk.
(...)
- Miért vagy ennyire mérges?
- Hogy miért? Hát te teljesen hülye vagy? Azt akarták, hogy patkoljunk el! Élve meg akartak sütni! ... Ezek állatok! - azzal fogta a sólyomtollas bőrszíjat, egy erős mozdulattal letépte a nyakából, és hirtelen a vízbe dobta.
- Márk, ne! - kiáltotta Imi, és az evezővel a toll után nyúlt, de már elragadta a víz, és vitte, sodorta egyre távolabb.
- Ez mire volt jó?
- Elég sok szeméttel volt már dolgom életemben, de Bekes volt mind közül a legszemetebb."
"- Ez egy másik kor, nem a miénk. Nem kérheted számon rajtuk, hogy nem úgy viselkednek, ahogy szerintünk helyes.
- Tehát akkor a saját koruk szokásai szerint helyesen cselekedtek, mi? Ezt akarod mondani?"
"- Ha nem lennének ilyen erőszakosak, nem lenne honfoglalás. Simán elkergetné őket néhány katona, mint az a bűzös mandalóri a vásárban..."
"- Nem, Imi. Én nem tudok ilyen megbocsátó lenni. De tudod mit? Igazad van. Ez nem a mi korunk, itt máshogy működnek a dolgok. - ... - Menjünk haza!"
"- Nonna! - súgta maga elé Márk, és egyszerre kicsordult a dühe, a fáradtsága, az elmúlt pár nap minden ijedelme: elsírta magát.
A két hajó, akár az énekszó, összetalálkozott a folyó közepén."
"Amikor a gyerekek felbukkantak az ösvényen, a táltos felnézett, és nevetni kezdett.
- Visszataláltak! Látod, lányom, megmondtam, hogy visszatalálnak!
Bori néni felemelkedett a rönkről, csípőre tette a kezét, és összevont szemöldökkel figyelte a közeledőket. Az arcát úgy világította meg a fény, hogy mesebeli boszorkánynak látszott."
"- Bori néni, ne tessék úgy nézni ránk, mintha szellemek volnánk! - És megölelte a meglepett öregasszonyt.
- Jól van, na, szétroppantod a csontjaim - morgolódott Tempi Borbála, de azért jól meglapogatta a fiú hátát, aztán tetőtől talpig végigmérte. Hosszan nézett a szemébe, majd elmosolyodott. - Na, jól van. A táltosnak igaza volt. Visszatértél épségben.
- Hohó, én nem ezt mondtam! - javította ki Tengre. - A szavam így szólt: ugyanaz a láb tér vissza, de nem ugyanaz a szív.
- Persze hogy visszajöttem. Hazavisz a görbe út, igaz? - kérdezte Márk, és a táltosra kacsintott.
- Tengre, te vén gazember! Hát nem teleduruzsoltad a fejüket?! - zsörtölődött a büfés néni..."
"- Hát jó, legyen! De búcsúzzatok el gyorsan, így is túl sokat időztetek itt!
- Nem lehet a dolgokat elkapkodni, a jó búcsúhoz mese kell - jelentette ki Márk."
"- Bori néni, megkaphatom a medált? - kérdezte Márk. - Tudom, hogy nem tetszik bízni bennem, és igaza is volt, hogy amíg barangoltunk, Iminél legyen. Sokkal több esze van, mint amennyit kinéztem belőle. Ráadásul marha bátor. És nem is kérném, ha nem mennénk haza hamarosan. De most az egyszer... Csak egy utolsó mesére...
- Még mit nem! - csattant fel Bori néni, de Tengre már keresgélte is a nyakában függő kacatok között a faágacskát. Mégsem ő nyújtotta át először Márknak, hanem Imi.
- Tessék, néma táltos! Mesélj nekünk még egy utolsót!"
"- Volt egyszer egy fiú - kezdte mély, remegő hangon.
- Értem a szavad! - kiáltott fel Nonna. - Csoda történt! A néma táltos nem néma többé..."
"- Zámbó Márk, vigyázz a szádra! - szólalt meg Bori néni.
Imi a néni a vállára tette a kezét.
- Tessék nyugodtan bízni benne. Márk meséi gyógyítanak. Sőt, egyszer-kétszer az életünket is megmentették.
Bori néni csodálkozva méregette Imi arcát. Vajon mi történhetett ezzel a szelíd fiúval, hogy Márkot védi? És mi történt a másikkal, a vaddal?"
"A dallamban, amelyet dúdolt, benne volt az alagút sötétje, a boszorkány pislákoló mécsese és az erdő susogó lombja."
"Még egy utolsó pillantást vetettek a tűz körül pihenőkre, aztán a sziklaterasz peremén túl elterülő erdőre. A virradó égen még derengett pár csillag. A hajnal hideg, fehér párába burkolta az erdőt, a nádast, és dunnával takargatta be a távolban a folyót. A mozdulat a lombok fölött megdermedt az idő."
"- Ha az olyan egyszerű lenne! - sóhajtott Márk. - Tetszik tudni, ez az álom sokkal valóságosabb volt, mint az egész eddigi életem. Bori néni, láthatjuk még valaha Nonnát meg azokat az embereket, akiket a múltban megismertünk? Visszatérhetünk?
- Szó sem lehet róla! Megmondtam az előbb! Csak egy álom volt. Amikor visszaérsz az iskolába, ugyanaz a péntek délután lesz, mint amikor elindultál."
"- Tengre időkapus, akárcsak én. Mi vigyázunk az alagútra. De én vagyok az egyetlen, aki egy iskolában, egy hadseregnyi neveletlen kölyök között dolgozik. Holnaptól lakatot teszek minden ajtóra, hogy megállítsalak benneteket!"
"- Nem lehet előre utazni az időben, csak visszafelé. Senki sem léphet át a jövőbe."
"- Zámbó Márk, ne fantáziálj! Nem csont ez, te pedig nem vagy kutya, hogy ezen rágódj."
"- Bori néni, én ezt sehogy sem értem! - kiáltott fel Márk.
- Édes fiam, te csak ne foglalkozz ezekkel a dolgokkal! - vágott közbe szigorúan Bori néni. - Hagyd rám! Az idő szeszélyes járgány. Sose tudhatod, hogyan fordul a kereke, és mikor döccen meg. Elég egy apró kavics az úton, és felborul. Minél tovább maradtok a múltban, annál több nyomot hagytok, annál több kavicsot szórtok az útra, és annál nagyobb a veszélye, hogy valamint megváltoztattok. Tegyétek el magatoknak az emléket, és gazdagodjatok belőle, de bánjatok vele felelősen!"
"Mennyi ajtó, mennyi kor, és mennyi lehetőség! És milyen végeláthatatlan labirintus, mennyi görbe út, titkos út és tilos volt!"
"- Erre emlékszem - súgta Imi. - Ha itt felmászunk, a platánfa törzsébe jutunk. Sosem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor elnyelt a fa törzse!
- Para volt, mi? - nevetett fel Márk. - Nagyon be voltál tojva, nem is értettem, hogy aki ennyire beszari, minek jön velem. Persze akkor még nem ismertelek.
- Arra gondoltam, hogy ha veled megyek, legalább Bori néni a közelben lesz, és ha valami hülyeséget csinálsz, megállíthatlak. Most már örülök neki, hogy utánad mentem és nem kuporgok még mindig odafönt."
"- Ez a jelen - súgta Márk, és az arcáról eltűnt az előbbi mosoly. - Megérkeztünk. Csak azt tudnám, hazaérkeztünk-e..."
"Furcsa érzés kerítette hatalmába: a huszonegyedik század el fogja venni tőle a múltbeli emlékeit."
"- Bori néni, minden rendben?
- Nem, semmi sincs rendben! Hogy az a búbánatos honfoglaló istennyila törné ki a kezét annak, aki kinyitotta az égi csapot!
(...)
- Mi az, Bori néni, betörtek a hunok?
- Ha ennyire viccesnek hiszed magad, Zámbó Márk, akkor gyere ide, és segíts!"
"- Most komoly? Megvertek, elraboltak, rám gyújtották a nádast, és még mindig nem mehetek haza? - méltatlankodott Márk."
"- Bori néni, az ajtó mögül a fekete sereg lovagja ugrik rám, vagy egy német rohamosztagos? - kérdezte Márk.
- Nem kell minden ajtót kinyitni! - kiáltott rá a néni..."
"- Te lapátolod, én pamacsolom."
"- ...Gondolhatja, hogy nem a suliban lógtam volna péntek délután, ha lett volna otthon valaki. Még egy gyanús büfés néni is izgalmasabbnak tűnt, mint az üres lakás. Vagy ott tetszik aludni nálunk, amíg apa haza nem jön? Ráguglizhatunk a griffekre, én bírom az ilyet. Hímezni megtanít?"
"Kimondtam. Tényleg kimondtam! Meghívtam hozzánk a nyolcadikos menő csávót! (...)
- A nagymamámnál van vendégszoba. Ott mindig nyugi van.
- Ahol a zöld fotel van?
- Hát emlékszel?
- Ja, hát az imént mondtad, ezerpárszáz éve. Miért felejtettem volna el?
Imi elnevette magát."
"- Imifej, ez tök oké. És kösz! Asszem, most elfogadom. Nagyon befordulnék otthon..."
"Bori néni halkan csevegett a portással, aki szidta a péntek délutáni különórákat, mert milyen gyerek az olyan, aki még ilyenkor is az iskolában akar lenni..."
"A város szövetében néma árnyékként állt egy- egy fa. Márk fülét betöltötte a motorzúgás és a város zaja, de az emlékezetében felvillant a hulló levelek motozó hangja... A fekete víz a város fényeit tükrözte.
Nem a csillagokat - gondolta Márk. A szíve elnehezedett."
"- Tudod, hogy van ez, Imifej - mondta Márk. - Mi követtük az alagútban, ő meg követ minket haza.
Márk gyorsan elfordult, hogy ne is lássa Bori néni villanó tekintetét."
"- Anya, Imi hazajött, és itt van vele egy öreg néni meg egy úrfi - mondta cérnahangon.
- Atyaég, Imifej, mit néz ez a gyerek, hogy ilyen szavakat használ? - kérdezte Márk.
Csak egy pillanatra érezte magát zavarban, aztán lerúgta a cipőjét, Vicushoz lépett, leguggolt, és a kezét nyújtotta a kislány felé.
- Helló! Márk vagyok, a néma táltos."
"Kispályások vagyunk Bori nyanyához képest - gondolta Márk. Ha valaki, akkor ő az igazi kamugép.
Elkapta Imi tekintetét, összemosolyogtak.
Még mindig egy álomban érezték magukat. A testünk már visszatért, de a lelkük valahol az időalagútban bolyongott."
"Mamó lakása sötét volt és csendes, mint az ártéri erdő szürkületkor. Minden falat könyvespolcok borítottak..."
"Márk sokáig folytatta magára a forró vizet, amíg belülről is felmelegedett. Megszámolta a testén a sebeket. Úgy döntött, a lelkén ejtett horzsolásokat inkább nem veszi számba. Könnyekbben fürdette meg az arcát. Hosszan mosta a fogát, mintha a múltban töltött napok minden keserűségét és megbánt mondatát ki akarta volna takarítani a szájából."
"Basszus, milyen baromságok jutnak az eszembe... Agyamra ment a múlt."
"Mintha az emberek kidobták volna a tájat, benne az erdővel, a nádassal, a girbegurba folyóparttal, a kiismerhetetlen erdei ösvényekkel, akár egy megunt, régi fotelt."
"Nem volt erdő. Nem volt mocsár. Nem voltak vízimadarak és halászfalvak. A fiúk szívében ébredezni kezdett a gyász."
"Olyan érzésünk volt, mintha nem tudhatnák biztosan, hogy ha kilépnek a barlangból, mit fognak találni a sziklateraszon: erdőt vagy várost, múltat vagy jövőt?"
"- ...Amikor visszatért a falujába, már csak elszenesedett romokat talált. Elszomorodott, és elhatározta, hogy a nyomába ered az idegen lovasoknak, kideríti, honnan jöttek, és miért ilyen gonoszak. Csatlakozott hozzá egy halászlegény, egy néma táltos, egy jövőből jött fiú meg egy elveszett kisbaba... A néma táltos megtalálta a hangját, a jövőből jött fiú visszatért a saját korába..."
"- Elszaladt az idő... Visszahozhatatlanul..."
"Mögöttük, a hegyoldalban, halk sóhajjal potyogtatta leveleit az őszi erdő, és örök álomra hajtotta a szemét egy vén barlang."
0 comments