Igaz Dóra Groll legendája c. ifjúsági kötete kb. egy hónappal ezelőtt látott napvilágot a Pagony kiadó gondozásában. A kötet az érdekes, nem mindennapi címével, valamint a Biró Eszter által illusztrált gyönyörű borítójával hívta fel magára a figyelmem. A fülszöveg elolvasása csak eztán következett, ám az első megérzésem ismét nem csalt meg, a történet csábítóan hangzott, s szinte hívogatott.
A regény a Zseblámpás Könyvek kiadói sorozat egyik legújabb darabja, amit a Pagony a 7-10 év közötti gyermekeknek ajánl, én azonban szívből ajánlom a remek történetekben örömmel elvesző nagyobbaknak és felnőtteknek is.
A Zseblámpás Könyvek sajátja, hogy nagyobb betűmérettel íródnak, s sok illusztrációt tartalmaznak, hogy a kezdő olvasóknak sikerélményként szolgáljon egy-egy első, önálló olvasás gyanánt.
A Groll legendája a "küldetés", "királyság" és "álomvilág" hívószavakat kapta, melyek mellé én még a "tündérmese", az "ősi, rég elfeledett legenda" és az "önnön bátorságunk megtalálása" címkéket tenném hozzá.
Lépjünk is akkor be együtt Alácia mesés földjére, s ismerjük meg Kála hercegnőt egy picit közelebbről!
"Ha elfogadjuk, hogy csodák igenis léteznek,
már szinte törvényszerű, hogy bekövetkeznek..."
Alácia csodálatos országát éjjelente az Öreghold fakó, szürkés fénye világítja meg, s az ország már lázasan készülődik az Újhold érkezésére, mely minden évben hatalmas ünnepséget jelent. Az Újhold üdvözlését a királyság méltó módon ünnepli meg, az Újhold Fesztivál keretein belül, amin Kála hercegkisasszonynak engedelmesen részt kell venni, a maga fenséges pompájában.
Ezen a napon szülei, a királyi pár kitüntetéseket és kézzel hímzett terítőket osztogat, értelemszerűen előbbit a király, utóbbit a királyné. Kála duzzogni és tiltakozni szeretne, ám egy hercegkisasszony maga a tökély, így a kislány valami furcsa nyugtalansággal hajtja álomra a fejét, s hirtelen valahol máshol találja magát...
Egy különös világban, ahol a gyerekek ugyanolyanok bár mint ő, mégis szabadok, szabadon labdázhatnak és vidámak. Kála reggel felébredve nem érti, mi történt vele, miféle álmot látott, ami oly valóságosnak tűnt...
"Szegény lenne a világ legendák nélkül. És most
mi hozzuk létre a legendákat.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy unatkozó,
elkényeztetett hercegnő. És volt egy vagány, pökhendi
fiú. Meg egy másik fiú, lusta is kishitű. És egy morcos,
önfejű lány. Együtt indultak el, hogy megmentsék a
világot. És nemcsak a világot mentették meg, hanem
önmagukat is jobbá tették. Vagyis éppen azzal
mentették meg a világot, hogy ők jobbak lettek."
Kála másnap éjjel - az unalmas tanórák és illemórák után - ismét nyugovóra tér, s álmában újra átlép arra a különleges földre, ahol nem először jár... A lányt egy nagyszájú, pimasz fiú útjába sodorja a végzet, aki imád labdázni, s mivel Kála meg szeretné mutatni, hogy ő sem egy elkényeztetett hercegnő - bár most épp hálóingben van ^^ -, a fiúval tart.
Jan bemutatja Kála hercegkisasszonyt a barátainak, Barának és Minának, s a beszélgetés közben elhangzik egy szó: "Alácia"... A gyerekeknek ismerősen cseng ez a név, s Mina elmeséli nekik azt, amit az iskolában tanultak erről a különös országról...
Groll legendája megelevenedik Tahar földjén, ott, ahol a gyerekek élnek, s amit szörnyű veszély fenyeget... Tahar megmentése Kála feladata, azonban a hercegkisasszonynak fogalma sincs arról, ki az a Groll és miért sújtják természeti csapások Tahart...
Kála minden éjjel visszautazik Tahar földjére, s míg napközben Aláciában készül az Újhold köszöntésére, addig napközben rá kell jönnie, mi a kapocs Groll, Tivo, Alácia és Tahar között, hogy megmentse új barátai otthonát.
Vajon képes megmenteni egy földet az elkényeztetett hercegkisasszony, aki nem bízik önmagában?
"- ...Az ő vállán nyugodott az, amit mi most Öregholdként
emlegetünk. Az őseink csak úgy hívták, hogy...
- Tahar - suttogta Kála.
- Igen - mondta Karakó professzor. - Tahar, vagyis a teher. Amit
Grollnak cipelnie kell. És ami lassan- lassan elszívja
a valaha ifjú és daliás óriás erejét."
"- ...Nem éreztük úgy, hogy törődnünk kell vele.
- Pedig törődni mindig kell - mondta Kála.
- Igen..."
A Groll legendája egy csodaszép legenda köré szőtt történet. Egy igazi tündérmese, ahol a hercegkisasszonyra vár a feladat, hogy megmentse a világot, ami veszélyben van, ám ehhez rá kell lelnie önmagára, s máshogy kell látnia mindazt, amit eddig látni vélt...
Igaz Dóra meséje tükröt tart szereplői elé. Egy tükröt, amibe belenézve rá kell jönniük arra, hogy mit csináltak eddig rosszul, mit láttak teljesen másmilyennek, mint ami valójában, s amellett, hogy ráébreszti őket arra, hogy nem minden meglátásuk/szemléletük helyes, megmutatja nekik azt is, hogy mennyivel többet is érnek annál, mint amit önmagukról gondolnak.
Egy tükör, ami megmutatja, hogy nem is vagyunk olyan gyengék, elesettek, "nyomik", ducik, elkényeztetettek, csupán meg kell találnunk önmagunkban azt a bizonyos varázst, ami különlegessé tesz minket...
Egy történet a nézőpontjaik megváltozásáról, a rejtett igazságok felfedezéséről, s iránytű önmagunkhoz.
"Néha jobb egyedül lenni, ha az embernek
rendbe kell tennie a gondolatait."
A Groll legendája pillanatok alatt magába szippantott. Rendkívül olvasmányos és kellőképp titokzatos ahhoz, hogy tovább és tovább lapozz, s ne akard letenni a könyvet.
Szereplőink szerethetőek, bár leginkább Kála az, akinek van elég ideje és tere ahhoz, hogy a szívünkhöz nőjön.
Alácia "elkényeztetett" hercegkisasszonya pont olyan gyerek, mint mindannyian voltunk, csupán az ő életét szigorú szabályok uralják, melyek keretet adnak számára. Megszabják, mit csinálhat és mit nem, hol kell lennie, mit viseljen és miként viselkedjen. Lázadna, szeretne gyerek lenni és játszani, kevésbé formálisan viselkedni, megismerni a szobalányait, élni bizonyos korlátok nélkül az életét...
Kalandra vágyik, s ezt a kalandot egy óriási küldetés képében kapja meg, mely feladathoz - mint minden hős - eleinte úgy tűnik, nem fog felnőni. A kudarc azonban bár lelombozza, mégsem téríti le a helyes ösvényről, bátran feláll és szembenéz a reá és a barátaira leselkedő veszélyekkel. Kitartó, ügyetlen, bátor, hirtelenharagú, okos és naiv egy személyben, egy árnyalt hős, aki végül rálel önmagára. Ereje és erényei mellett a tökéletlenségei miatt is könnyű azonosulni vele, hisz megmutatja a fiatal olvasóknak, hogy nem baj, ha nem vagyunk tökéletesek, a lényeg, hogy sose adjuk fel, akkor se, ha újra és újra falba ütközünk.
A történet talán túlságosan is összetett, s néhol zavaros is ahhoz, hogy egy kisebb gyerek megértse, s lehetséges, hogy jó pár kérdést fel fog tenni a történet kapcsán magának, vagy épp a szülőnek, ha lesz segítsége olvasás közben.
Néhol a legendák kissé bonyolultak, s nem elsőre nem mindig egyértelmű, kiről is szól, ezért a történetet én egy picit idősebb korosztálynak ajánlanám, mint a kezdő olvasó.
A kötetet Biró Eszter lenyűgöző, meseszép illusztrációi díszítik, amik tökéletesen kiegészítik a történetet, valamint a legjobb választás volt Eszter látványvilága, ami valóban mesébe és legendákhoz illő. ❤
"Hiszen a legendákat nem mindig jegyzik le. A
történetek valamikor csak önmagukban élnek."
A kötetet a tündérmesék és legendák szerelmeseinek ajánlom!
A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!
Értékelés: 4,5/5 Öreghold
.png)
Idézetek
"A ruháján túl sok volt a fodor, a hajában meg a bodor, a tánclépéseket pedig mindig elrontotta. És még duzzogni sem lehetett, mert egy hercegkisasszonynak csak mosolyognia szabad."
"Mert mi van, ha nem vele nevetnek, hanem kinevetik?"
"De hát az ember nem álmodja kétszer ugyanazt az álmot..."
"Néha előfordul, hogy az ember annyira szeretne valamit, hogy már látja is maga előtt, mintha tényleg megtörténne."
"- Egy réges-régi történet. Groll akkor még fiatal volt, erőtől duzzadó és jóképű. Fáradhatatlanul rótta az égboltot, bejárta a világmindenség összes kis szögletét. A teher a vállán nyugodott, de akármennyire súlyos volt, ő csak tartotta rendületlenül. Ment, ment, rótta az útját évezredeken keresztül, míg egyszer megpillantott egy csillagot. Kicsi volt, talán nem is a legfényesebb, Grollnak mégis tőle dobbant meg a szíve. Megállt, és gyönyörködött a kis csillagban. Ott is maradt, vállán a teherrel, nem mozdult el többé a kis csillag közeléből. Annak is tetszett a daliás kísérő. Szeretetsugarakat küldött Groll felé, amik nem csupán ragyogásba öltöztették, hanem az erejét is megsokszorozták. Nem is érezte a teher súlyát. Boldog volt a kis csillag, boldog volt Groll. Így teltek csendben az évezredek. (...)
Alácia csillaga ragyogott, Groll pedig erősebb és daliásabb volt, mint valaha. A teher békében nyugodott a vállán. Így maradhatott volna ez a világok végezetéig, ha nem tűnik fel az égbolton Tivo. Ő is jóképű volt, erős és fiatal, ugyanúgy rótta az útját a csillagok között, mint Groll annak idején. És Alácia új fényben kezdett el tündökölni, amikor Tivo a közelébe került. A szeretetsugarait elfordította Grolltól, és Tivo felé kell küldözgette őket. Tivo megtorpant. Még sosem érzett ehhez hasonlót. Jólesett neki a simogatás, ott is maradt, hogy élvezze a kényeztetést. Groll viszont összeroppant. Ahogy nem érezte a szeretetet, kezdett megöregedni. Ősz lett a haja, arcára egyre mélyebb barázdákat vésett az idő. És lassan fogyni kezdett az ereje. Megigazította vállán a terhet, hogy könnyebben tudja tartani, de az egyre jobban húzta lefelé. És Groll minél inkább elkeseredett, annál erősebbé vált, annál nehezebben birkózott meg a súllyal. (...)
Alácia egyre fényesebb sugarakat küldött Tivo felé, egyre ragyogóbb, egyre kényeztetőbb szeretetnyalábokat., Tivo azonban kezdett feszengeni ebben az odaadásban. Jólesett ugyan neki az imádat, de hiányzott a régi élete, hiányzott a vándorlás a végtelen égbolton. Nehéz lett volna bármelyikről lemondani, így hát egyezséget ajánlott - az év egyik felében ő követi Aláciát, a másik felében, míg ő az égbolt távolabbi tájain kalandozik, Groll marad a csillag kísérője. És így is lett."
"- Ki az a Groll, és mi az a teher, amit már nem bír cipelni? - kérdezte halkan. És érezte, hogy lángba borul az arca, ahogy a felé forduló három szempárt is elsötétíti a csalódottság. Ráadásul ott motoszkált benne az érzés, hogy igen, tudnia kellene."
"Pedig az ember álmában mindenre képes, nem?"
"Az egyetlen előnye annak, ha az ember hercegkisasszony, az, hogy nem ő felel a szobájában lévő rendetlenségért."
"- ...Az ő vállán nyugodott az, amit mi most Öregholdként emlegetünk. Az őseink csak úgy hívták, hogy...
- Tahar - suttogta Kála.
- Igen - mondta Karakó professzor. - Tahar, vagyis a teher. Amit Grollnak cipelnie kell. És ami lassan- lassan elszívja a valaha ifjú és daliás óriás erejét."
"...az ember általában abban nem ügyes, amit nem szeret, illetve azt nem szereti, amiben nem ügyes, igaz?"
"Van olyan, ami szívből jön, olyankor nincs szükség arra, hogy túl sokat agyaljon az ember."
"Most. hogy már tudta, mi az, amit ott lát fenn az égen, félt szembenézni vele. Pontosabban szólva nem merte felvállalni a saját tekintetét, amiből, úgy érezte, csak úgy süt a kudarc."
"...Akkor is, ha nehéz. Akkor is, ha elsőre kudarcot vall. És akkor is, ha a kudarc nagyon fáj. De éppen ezért nem szabad feladni."
"...Kála megállapította, hogy a felnőttek mindenütt ugyanolyanok - képtelenek meglátni, hogy a gyerekeknek fontosabb gondolataik is vannak a tanulásnál."
"- Persze, titeket, fiúkat levesz a lábatokról - mondta metsző gúnnyal. - Kála kedves, Kála szép, Kála valódi hercegnő... Nektek az kell, hogy egy lány nyávogjon és kényeskedjen. Attól érzitek magatokat hősnek, igaz?"
"Kálának sikerült legyűrnie a könnyeit, de a szíve nem lett könnyebb. Az járt a fejében, vajon Jan miért maradt vele."
"- Nem bántam volna, ha ez őseink, mondjuk, egy forró kakaó iszogatása közben beszélgettek volna Groll-lal..."
"- Jó ötlet volt, csajszi! - mondta. - Kár, hogy nem nekem jutott eszembe. Ezzel felvághattam volna előtted."
"- ...Nem éreztük úgy, hogy törődnünk kell vele.
- Pedig törődni mindig kell - mondta Kála.
- Igen..."
"Most itt van feladata. De vajon mi az és hogyan teljesítheti?
És ami a legfontosabb, valóban képes-e arra, hogy megtegye? Ő, Alácia elkényeztetett, szeszélyes, okvetetlenkedő hercegkisasszonya, akit senki nem vesz komolyan...+
"Néha bosszantó. Néha idegesítő. De gyönyörű a maga módján. és van, akinek mindennél fontosabb."
"Kála mosolygott. Arra gondolt, milyen sok arca van a bátorságnak. Az is bátorság, ha valaki hercegnő, és Azt felvállalja."
"De most nekik kell helytállniuk. Az elkényeztetett hercegnőnek és a lusta, dundi fiúnak. Ez olyan mulatságos gondolat volt, hogy elnevették magukat. Ha pedig nevetnek, minden könnyebben megy."
"Valamikor, az idők kezdetén volt egy óriás, hömpölygött Kála fejében a legenda, volt egy óriás, aki a szeretetből nyerte az erejét. És aki most is, évezredek múltán is ugyanolyan erős, hiszen a szeretet, ha meg is változott, nem kopott meg. Aláciának ő jelenti az örök körforgást, az ünnepet. Taharnak pedig az életet magát."
"Rá kellett döbbennie, hogy csak féligazság az, amiből a bátorságot merítette. Hiszen az ember nem csak az idegen dolgoktól fél. Legalább annyira tart a saját kétségeitől. Attól, hogy nem képes megfelelni.
Mert mi van, ha azért nem ismerheti meg ezt az idegen erőt, mert nem képes rá? Mi van, ha azért nem sikerül megmenteni Tahart, mert ő, Kála kudarcot vall?"
"Egyszerűbb ezeknek nekivágni, mint szembenézni a saját félelmeinkkel."
"Mert hiába van meg mindenkinek a saját félelme, jó, ha van valaki, akivel meg tudja osztani."
"Kála pedig, ahogy ott nézte a jelenetet, elrestellte magát, hogy ő még a nevét sem tudja ezeknek az embereknek, akik így törődnek vele."
"...Szidóniának magának kell rádöbbennie erre. Magának kell megtalálnia azt a tükröt, ami ilyennek mutatja őt.
És ez a tükör létezik."
"Ez az erő pedig éppen azt a valóságot mutatja meg, amiért érdemes küzdeni."
"Néha könnyebbnek tűnik nem látni, mint szembesülni az igazsággal."
"Jó ötlet - felelte Jan. - De hogyan?
- Azt még nem tudom - ... - De megteszünk mindent, amit lehetséges!
- Csak annyit? - ... - És még van a lehetetlennel?"
"Tényleg, mennyi-mennyi világ van, ami a miénk, suhant át a fején a gondolat, mennyi-mennyi nézőpont, amik együtt adják ki azt, amit látnunk kell..."
"Ha elfogadjuk, hogy csodák igenis léteznek, már szinte törvényszerű, hogy bekövetkeznek..."
"Szidóniát, aki a tökéletességet várja el, éppen a tökéletlenség nyűgözi le?"
"Alácia nem lecserélni akarja a megfáradt óriást az ifjú titánra, hanem a megújulást köszönti - nem az Öreghold eltűnését ünnepli, hanem azt, hogy a változás csodája mindig bekövetkezik."
"- Azért ölelkeznünk nem kell, ugye? Az túl hercegnős lenne.
- Én hercegnő vagyok - felelte Kála. - Csinálhatok hercegnős dolgokat."
"- Hát itt vagyunk mindannyian - szólalt meg Jan. - Van, aki hálóingben, van, aki törött lábbal. És nem tudom, melyik a rosszabb."
"Szegény lenne a világ legendák nélkül. És most mi hozzuk létre a legendákat.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy unatkozó, elkényeztetett hercegnő. És volt egy vagány, pökhendi fiú. Meg egy másik fiú, lusta is kishitű. És egy morcos, önfejű lány. Együtt indultak el, hogy megmentsék a világot. És nemcsak a világot mentették meg, hanem önmagukat is jobbá tették. Vagyis éppen azzal mentették meg a világot, hogy ők jobbak lettek."
"Kála rájött, hogy szeret tanulni. Azt pedig, amit az ember szeret, jól is csinálja."
"- Jó éjszakát, Alácia hercegnője!
- Jó éjszakát, labdák hercege!"
"Néha jobb egyedül lenni, ha az embernek rendbe kell tennie a gondolatait."
"Hiszen a legendákat nem mindig jegyzik le. A történetek valamikor csak önmagukban élnek."
"Egyszer réges-régen, az idők kezdetén volt egy ifjú óriás, aki magának akarta az egész világot. Látni, érezni, tapasztalni akart mindent, ami megtörténik és ami megtörténhet. Bebarangolta a mindenséget, de semmi nem volt elég neki. Mindig többet, újabbat, izgalmasabbat akart. Hajtotta a kíváncsiság, űzte a vágy a kalandok után. És a kalandok valóban úgy gyűltek, mint a gyöngyszemek a nyakláncon, egyik a másik után. Újabb bolygó, újabb szeglet a világegyetemben... Egyszer egy gyönyörű kis csillag felé vitte az útja, ami nagyon megtetszett neki. Maradj velem! - kérte a kis csillag is. Az óriást azonban az új kalandok ígérete vonzotta, nemet mondott a kérésre. Elindult az útján, évezredeket bolyongott át, de hiába volt része izgalmasabbnál izgalmasabb élményekben, nem volt boldog. Hiányzott neki a fényes kis csillag nyugalma. Leroskadt a világegyetem szélén, és a kezébe temette az arcát. Potyogni kezdett a könnye. Bizony ám, sírt, hiszen még az ifjú óriások is sírnak, ha nehéz a szívük. A könnyei azonban életre keltek, felemelkedtek, és ragyogva táncolni kezdtek körülötte. Az óriás belenézett a könnycsepp formálta fénybe, és úgy látta önmagát, ahogy még soha - a kis csillag szemén keresztül. Rádöbbent, hogy valóban olyan akar lenni, amilyennek a kis csillag szeretete mutatja. El is indult, hogy visszatérjen a kis csillaghoz. A könnycseppek végigkísérték az útján, ott táncoltak körülötte. Amikor visszaérkezett, újra felragyogtak, mintegy hívogatva az óriást, hogy újra nézzen bele a fénybe. Az óriás bele is nézett, de ekkor mást mutatott a kép - egy ifjú hőst a kalandjai között. És az óriás rádöbbent, mit kell tennie. Az is ő, aki boldogan pihen a kis csillag teremtette nyugalomban. És az is, aki újra és újra nekivág az izgalmak. Attól fogva az év egyik felét a kis csillaggal töltötte, a másikban pedig engedett a kalandok hívásának. És nem is lehetett volna ennél boldogabb.
A könnycseppek varázsára nem volt szüksége többé. Ezért ha útja során azt látta, hogy valakin segíteni kell, átengedte a varázslatot.
De csak annak, aki érdemes volt rá."
"Az Újhold ragyogott. És ragyogott Kála is. Már biztos volt benne, hogy újra eljut Taharba.
Hiszen ha valami fontos, az sohasem lehetetlen."
0 comments