Swift

Dóka Péter: Írisz ​és a robotgyár - Értékelés



Móra kiadó tavaly augusztusban indította útjára új, kiadói sorozatát, Már tudok olvasni címmel. A modern formát öltött sorozat idén már második alkalommal bővült - most három új darabbal!
Dóka Péter Írisz ​és a robotgyár c. kötete 3. nehézségi szintű. A 3. szint már a szárnyaló kis madárkáknak szól, az apró könyvmolyoknak, akik nem elégednek meg az egyszerűbb, rövid történetekkel. Itt a történet, vagyis a betűkszavak és mondatok átveszik a teret és háttérbe szorítják az illusztrációt, ami csupán a történet megszínezése és kiegészítése miatt van jelen. Az illusztráció segít fenntartani a figyelmet és apró részleteket rejthet magában, melyekre érdemes figyelni (már csak a kötet legvégén található feladatlap miatt is ;))
A kis olvasó itt már egy egészen hosszú, "bonyolult" történettel találja szembe magát, ahol már nincsenek kötőjelezett szavak, csupán szómagyarázat a legvégén, ha valamit nem értett. A mesék után azonban itt is megtaláljuk a nehézségi szintnek megfelelő feladatlapot, valamint az oklevelet és a hat matricát.

"- Ó, Marika néni, teremtőnk! - kiáltják egyszerre. - Oltalmazz 
meg minket a Sárkánytól, segíts megmenteni Pinokkiót, 
a barátunkat! És ajándékozz meg az Élet Olajával!"

Történetünk főhősnője, Írisz, az éppen nyolcadik életévét töltő kislány, aki az űrben hajókázik - azaz űrutazik ^^ - a nagymamájával, aki soha nem volt hajlandó elárulni neki, honnan is származik a kislány...
A jég ezen a bizonyos nyolcadik születésnapon azonban megtörik, ugyanis a nagymama felfedi származásukat és szülei sorsát Írisz előtt, aki igencsak megdöbben a hallottakon...
A nagyi, hogy jókedvre derítse elkeseredett unokáját, a szokásos epertorta megsütésén kívül egy lakatlan bolygón landol, ahol Írisz kiszellőztetheti a fejét. A kislány csupán egy barátra vágyik, egy társra, akivel hatalmas kalandokat élhet át, s aki meghallgatná...
Noha a nagyi szerint a bolygón nincs élet, Írisz titkon reménykedik abban, hogy valami különleges életformára - állatkára - bukkan. Csakhogy  bolygón valami egészen más várja, mikor hirtelen belebotlik valamibe, ami aztán fejjel lefelé lógatva kérdi meg tőle, nem ütötte-e meg magát...

Vajon hová jutott Írisz és a történet végére talál-e egy életre szóló barátot? 

"- Azt hittem, örülni fogsz nekem...
- Hát persze hogy örül! - szól közbe a nagyi. - Csak 
nem tudja kimutatni."

Az Írisz és a robotgyár egy humorban gazdag, kalandos űrbéli történet - ahogy azt már Dóka Pétertől megszokhattuk. Ötletes, tud újat adni, korántsem sablonos és felettébb szórakoztató.


Dóka írását Oravecz Gergely illusztrálta, aki egy nagyon szép színvilágot álmodott meg a történetnek, ami tökéletesen passzolt a meséhez. Imádtam a kék és fehér színkombináció találkozását és a látványvilágot, s bár a nagyi ábrázolása egy picikét furcsa volt számomra, a robotokra, valamint a világűrre egyáltalán nem volt panaszom! 

Bár főhősünk, Írisz kedvelhető karakter, számomra mégis a robotok voltak azok, akik igazán a szívemhez nőttek a maguk egyediségével, furcsaságával és különleges történelmével. Fémfölde egy kissé zakkant, ámde igencsak izgalmas hely, ahol épp robotháború zajlik, s egy ember lesz az, aki békét teremt... Maga az alapötlet, miszerint egy ember ennyire hatással lehet egy robotra is zseniális, hisz általában ezek a dolgok épp fordítva vannak, a robotok azok, amik elvarázsolják az embert, s mivel jóval fejlettebbek nálunk, nos... esélyünk sincs, hogy tiszteljenek minket. XD 
Oké, oké, a robot általában tiszteli a tervezőjét - jaj, tervezőm, hogy is mondhatok ilyet. ^^

Igazán ötletes megoldásnak tartottam a robotok elnevezését is, ami elsőre talán furcsának hathat, de a végebeli csattanóval már egészen más fényben látja az ember a helyzetet. ^^ /Csak győzzétek kivárni! :P/
Úgy vélem, hogy az Írisz és a robotgyár a robotos és űrutazós történetek szerelmeseinek nem fog csalódást okozni, s aki szereti Dóka egyedi humorát, illetve a Szupermalac és Űrpatkányt, az ezt a történetet is szeretni fogja! ;)


A könyvet köszönöm a Móra kiadónak!

Értékelés: 4,5/5 "robarát"










Idézetek

"- Miért száguldozom az űrben? És kik a szüleim?
Ezt a kérdést minden évben egyszer - a szülinapomon - felteszem a nagyinak. Persze sosem válaszol, csak süt egy finom epertortát, meg átnyújt valami ajándékot. Ilyenkor rögtön faképnél hagyom, és megfogadom, hogy soha többé nem állok veled szóba, De mivel elég unalmas az űrben száguldozni, és a nagyi az egyetlen útitársam, ezért a fogadalmat már másnap megszegem. És az ajándékot is kibontom, amihez addig hozzá se nyúltam.
Most - a nyolcadik szülinapomon - megint felteszem neki a két kérdést. A nagyi a homlokát ráncolja, úgyhogy már indulok is a fülkéből kifelé. De ő utánam szól:
- Nem is sejted a válaszokat, Írisz?
Megtorpanok.
- Na, hadd halljam! Okos lány vagy, már biztosan kitaláltad.
Veszek egy nagy levegőt ,és belekezdek:
- A szüleim királyok voltak egy bolygón. Aztán egy óriási, gonosz gomba elárulta őket, királlyá koronázta magát, a szüleimet pedig börtönbe zárta."

"A nagyi elismerően biccentett.
- Nem is rossz, kisunokám. A szüleidet valóban börtönbe zárták.
- Tehát igazi űrkirálylány vagyok?
- Nos - a nagyi felemeli a mutatóujját -, azért te mindent találtál el-
- A gonosz gomba talán túlzás volt...
- Dehogy! Tényleg egy gonosz gomba miatt történt az egész. Viszont a szüleid nem uralkodók voltak, hanem kalózok."

"- Sokkal jobb így, hogy tudom. Hiszen te mondod mindig: legjobb az egyenes út. Mondjuk, kicsit fura ez egy kalóz szájából. Mert akkor te is kalóz vagy, igaz, nagyi?
A nagyi bűnbánóan bólogat, a kezét tördeli. Szinte megsajnálom. Kinézek a fülke ablakán az űrbe, mert a csillagok látványa mindig megnyugtat.
- Kérhetek még valamit?
- Süssek epertortát?"

"Igazából mindegy hogy embert vagy idegen lényt. Azt hiszem, bárkivel tudnék barátkozni. Sajnos eddig csak egyetlen barátom volt, őt is csupán elképzeltem: egy hasfájós sünis aki állandóan arról mesélt, hogy miket evett megint össze."

"- Hát persze hogy robot vagyok. Miért, te mi vagy?
- Ember vagyok, természetesen.
A robotgyerek szeme felizzik.
- Igazi ember? Még sosem láttam igazi embert! Sőt, azt hiszem, még senkit sem láttam, aki látott volna igazi embert."

"- Marika néni? - Nem tudom visszatartani a nevetésemet. - Az még soká lesz, mire én néni leszek! De ha él itt egy néni, akkor mégiscsak laknak emberek a bolygón.
- Marika néni háromszáz éve járt itt. És mi nagyon várjuk, hogy újra eljöjjön!
Ez a szegény kis robot nem sokat tud az emberekről. Háromszáz évig egyetlen ember sem él!"

"- Miért, te hány éves vagy?
A robotgyerek eltöpreng.
- Nem tudom pontosan... Talán negyven-ötven földi évvel ezelőtt szereltek össze. Sok évig rabszolgaként dolgoztam."

"- Írisz vagyok, pont ma nyolcéves.
- Az én nevem Pinokkió! - mondja büszkén.
Nincs szívem kinevetni a neve miatt, de azért megjegyzem:
- Akkor biztos megnő az orrod, ha hazudsz!
- Ha hazudok? Az mit jelent?
Rámosolygok az ütött-kopott kis robotra. Ő az én igazi szülinapi ajándékom."

"Egy fémből valók vagyunk, testvéreim! - kiáltja feléjük Pinokkió.
Az egyik csillogó testű felmordul.
- Nem vagyunk a testvéreid, bányászgyerek! Te lázadó vagy, megszegte a törvényt, ezért most elvégzünk a Sárkányhoz. - ... - Rakd rá a mágnesbilincset, és induljunk! A műszereim jelzik, hogy veszélyes lázadók közelednek."

"- Kik vagytok ti egyáltalán?
- Hamupipőke vagyok - mondja a behemót -, ők pedig itt a bandám tagjai. Ez a horpadt fejű Hófehérke, az egykarú meg a Hét Törpe.
- Nem is horpadt a fejem - morogja Hófehérke.
- Miért van ilyen furcsa nevetek?"

"- Ó, Marika néni, teremtőnk! - kiáltják egyszerre. - Oltalmazz meg minket a Sárkánytól, segíts megmenteni Pinokkiót, a barátunkat! És ajándékozz meg az Élet Olajával!"

"- Marika néni most akkor ember vagy szobor?
- Természetesen ember! - A Hét Törpe világ vidáman olajozza a könyökét. - Neki köszönhetjük, hogy létezünk, mert ő kapcsolta be Csipkerózsikát.
- Csipkerózsikát?!
- Bizony! Csipkerózsika volt az első olyan robot, aki programozni tudta saját magát.
- Nem értek semmit..."

"- Elég a meséből! - harsan fel Hamupipőke hangja. - Lépjünk olajra!"

" - Csúnyák vagyunk, formátlanok, olcsó vasból készültünk.
-  De fellázadtunk! - teszi hozzá büszkén Hófehérke. - Úgy ötven évvel ezelőtt. Egy robot, akinek Királyfi volt a neve, átprogramozta a rabszolgákat, mert úgy gondolta, minden robotnak egyenlőnek kell lennie. Sajnos a Királyfit később elfogták, és a Sárkány bosszúja... Mindegy. Örökké emlékezünk a Királyfira! Ő építette Marika néni szobrát, és ő volt, aki felelevenítette az Aranykor mondását: Egy fémből valók vagyunk!
- És mit csinál a Sárkány Pinokkióval meg a többi elfogott robottal?"

"- A robotgyerekek valójában ércbányászok - suttogja Hófehérke. - Pinokkió azért olyan apró, hogy a legkisebb járatba is beférjen. A személyisége is gyermeki, mert a Királyfi az apró robotokba gyermeki lelked programozott."

"- Ki vagy te? - kérdezi.
- Ember vagyok. És megparancsolom neked, hogy engedd el Pinokkiót!
Olyan határozott a hangom, mint egy igazi királylánynak.
- Valóban ember vagy? - A Sárkány közelebb lép, és tetőtől talpig végigmér. Aztán ünnepélyes hangon így szól: - Testvéreim! Íme, egy ember is ellátogatott újjászületési szertartásunkra. Hódolat az embernek! - Azzal az összes robottal együtt meghajol előttem.
- Engedd el a barátomat! - kiáltom. - Nem kell itt hajlongani, csak engedd őt el!"

"- A békét hoztam el! - harsogja a nagyi. - Robot nem lehet robotnak farkasa, vagyis izé... Mindannyian egy fémből valók vagytok!"

"- Pinokkió! Te hogy kerülsz ide? - kérdezzem döbbenten.
- Felszöktem az űrhajóra. Az utolsó pillanatban."

"- Azt hittem, örülni fogsz nekem...
- Hát persze hogy örül! - szól közbe a nagyi. - Csak nem tudja kimutatni."

"- Elég furcsa neved van. Az összes robot neve elég furcsa.
Pinokkió a nagyi felé pillant.
- Marika néni! Erről nem tetszett mesélni Íriszek? - Aztán hozzám fordul. - Háromszáz éve a nagymamád a robotoknak ajándékozott egy mesekönyvet, ami később elveszett. Csak a tartalomjegyzéke maradt meg, abból választhattunk nevet magunknak... - Tetszik emlékezni a könyvre, Marika néni?
- Bocsáss meg nekem, Pinokkió. Én nem Marika néni vagyok.
Pinokkiónak felvillan a szeme.
- Sejtettem!"

"- Visszafordulunk - jelenti be. - Hazavisszük Pinokkiót.
- Nem! - A robot rázza a fejét, a hangja egészen rekedté válik. - Írisz, én nem tudom megfogalmaznim nem vagyok elég okos... csak egy bányászrobot vagyok... - Keresi a szavakat. - Nekem - motyogja - az már nem az otthonom. Mióta elestél bennem, Írisz, azóta már nem. Nekem ott van az otthon, ahol te vagy."

Ha tetszett, olvasd el ezeket is...

0 comments

Flickr Images