bergjudit
értékelés
gévaicsilla
kertészerzsi
kissjuditagnes
mesevilág
pagony
recenzió
vadadiadrienn
Képtelen képrablás /Mesék a múzeumból/ - Értékelés
A Képtelen képrablás /Mesék a múzeumból/ c. kötet május végén jelent meg a Pagony kiadó gondozásában.
A kötetben tizennégy írónk meséje olvasható, melyek egészen különleges, korántsem hétköznapi módon láttak napvilágot.
A kötet ötlete a Magyar Nemzeti Galériából indult útnak évekkel ezelőtt, ahol íróink a Textúra címet viselő program keretén belül a múzeum állandó kiállításában látható képekhez írtak rövid szövegeket, melyeket aztán színészek adtak elő ott, a kiállítóteremben.
A gyermekek számára készült írások a Mini Textúra c. gyerekprogram keretén belül valósultak meg - a Képtelen képrablás ebből nőtte ki magát.
Mivel ez a kezdeményezés rendkívül ötletes, a végeredmények pedig nem csupán szórakoztatóak, de kimagaslóan erősek is lettek, a kiadó úgy döntött, csokorba gyűjti az alkotásokat, kibővíti őket és mesekönyvet készít. Az írók elkészítették tehát ezeknek a rövid színpadi daraboknak a meseformáját, majd testet öltött a Képtelen képrablás, aminek gyönyörű képi világát Rubik Anna varázsolta életre.
A kötet szerzői ABC-sorrendben:
- Bán Zsófia
- Berg Judit
- Dániel András
- Gévai Csilla
- Gimesi Dóra
- Harcos Bálint
- Jeli Viktória
- Kertész Erzsi
- Kiss Judit Ágnes
- Kolozsi Angéla
- Molnár T. Eszter
- Nényei Pál
- Szabó Borbála
Mint minden antológia, a Képtelen képrablás is rendkívül színes, változatos és igen - változó minőségű írásokat tartalmaz. Mindenki megtalálhatja benne a maga kedvencét, s bár az írások korántsem azonos erősségűek, tagadhatatlan, hogy egytől-egyig rendkívül ötletesek.
A Képtelen képrablás egy zseniális ötlet gyönyörű könyvformát öltött megtestesülése, amit a meserajongók és a festészetet kedvelők körében is nagy sikert arat majd!
"Ede kontráz:
"Csakhogy régen Conxipánban
sem járta az a módi,
hogy a hölgyeket házasság nélkül
lehet megszagolni.
Így hát
kénytelen volt sok nő közül választani párat,
hogy néhány asszonyi illatból készüljön a párlat.
Hamarost e hölgyek száma lecsökkent kettőre,
hisz e két nőnek illatozott leginkább a bőre.""
A tizennégy író többféle módon kezdett hozzá az alkotáshoz, s több megvalósítás olvasható a kötetben. Vannak történetek, amik a festményeken belül játszódnak, s keltik életre a képet, amit látunk, avagy gondolják éppen tovább azt; de van, hogy a festmény csupán a kiindulási pont, egy alap, melyből az író fantáziája gyönyörűen csordogált tovább és alkotott meg egy olyan történetet, amit a festményre nézve ő maga elképzelt.
Mint ahogy fentebb említettem, mindenki megtalálhatja a kötetben a maga kedvencét. Az én kedvenceim a kötet "közepén" és végén helyezkednek el, míg a legelső írások annyira nem ragadtak magukkal.
Ha sorrendet kellene állítanom az öt kedvencem között, akkor az az alábbiak szerint nézne ki:
- Harcos Bálint: A kislovag és a sárkány (Korniss Dezső: Sárkányos)
- Gévai Csilla: Elszállt az osztály (Gulácsy Lajos: Rózsalovag)
- Jeli Viktória: A varázsló kertje (Bogdány Jakab: Gyümölcsök madarakkal és tengerimalaccal)
- Vadadi Adrienn: Aranyélet (Bernáth Aurél: Reggel (Ablak)
- Berg Judit: A világ legdrágább kincse (Gadányi Jenő: Fanasztikus táj)
Az öt kedvencemen kívül azonban szeretném még kiemelni az alábbi négy történetet is, amik tovább pengették a lelkemet:
- Kolozsi Angéla: Modellek (Szinyei Merse Pál: Léghajó)
- Bán Zsófia: Róka, Jaja és a varázskazetta (Roskó Gábor: Nézzük, mi újság a világban)
- Szabó Borbála: Szerenád (Csontváry Kosztka Tivadar: Sétakocsizás Újholdnál Athénban)
- Kiss Judit Ágnes: A zenekar (Aba-Novák Vilmos: Körhinta)
S most nézzük meg ezeket a meséket közelebbről is!
"- De cserébe le kell nyisszantatnom a farkadat!
A sárkány megrémült:
- Az egészet???
- Miért? - háborgott a kisfiú. - Milyen lovag
az, aki csak a felét vágja le?
- Milyen lovag? - duzzogott a sárkány. - Egy
kedves lovag. Egy kedves, aranyos lovag."
Az öt kedvencem közül a számomra legkedvesebb mese Harcos Bálint A kislovag és a sárkány c. írása volt, mellyel Gévai Csilla Elszállt az osztály c. verses meséje vetekedett az első helyért.
Két kiemelkedő írás - két merőben teljesen más megközelítés és forma.
A kislovag és a sárkány lovagkori bájával, és természetesen a már Harcos Bálinttól oly megszokott kiemelkedő élvezetességgel, humorral és bájjal vett le a lábamról. Harcos Bálint neve számomra egyet jelent a felettébb szórakoztató és humoros mesevilággal, ami pillanatok alatt magával ragad. Az író oly sajátos és egyedi stílusa senki máséval nem összetéveszthető, s zsenialitását ebben a kötetben is bebizonyította!
Gévai Csilla júniusban két történetével is a szívembe lopta magát, s ezzel bekerült nálam a kiemelkedő kortárs írók sorába. Az Elszállt az osztály rendkívül ötletes, a lelket felpezsdítő verses mese, aminek minden ríme a helyén van (ezt külön köszönöm!), szereplői szerethetőek, a megírt mese pedig egy számomra oly kedves kort idéz meg, ahová pillanatnyi habozás nélkül, bármikor elindulnék, ha lenne már időgép!
Jeli Viktória A varázsló kertje szintén egy lenyűgöző, rendkívül csavaros történet, amiben semmi sem az, aminek elsőre látszik. Egy, a figyelmet mindvégig fenntartó, ötletes mese, szerethető szereplőkkel, humorral, rejtvénnyel, varázslattal - egy szóval, mindennel, ami csak kell!
Vadadi Adri meséje, az Aranyélet két aranyhalról szól, akiknek talán a leghumorosabb párbeszédük van az egész kötetben. Egy olyan mese, melyben az aranyhalak a kívánság másik oldalára kerülnek, s ők lesznek azok, akik beteljesítik saját kívánságukat, kivívják saját szabadságukat, s a nyugodt, csendes körülmények közötti megélhetést váltják fel a kalandokkal és veszélyekkel teli élet reményében.
Sziporkázó, szórakoztató, s az újdonság varázsával hat.
Végezetül, de nem utolsó sorban Berg Judit A világ legdrágább kincse c. írása volt az, ami a kedvenceim sorába került, bár ez talán nem meglepő, hisz imádom az írónő munkásságát. Berg Judit ezzel a mesével egy természetközpontú, új, varázslatos természeti lényeket alkotó mesét szőtt, titokkal és egy varázslatos kinccsel átitatva, ami mindenkinek más formában jelenik meg. Suháng és Főtörzs karaktere pillanatok alatt belopta magát a szívembe, s érdemes nagyon figyelni olvasás közben, merre is halad ez a csodaszép történet. :3
Berg Judit nagyon szereti a természetet és szeret új létformákat megalkotni - nem volt ez másképp itt sem. Mi, olvasók pedig élvezhetjük az írónő végtelen fantáziájának lenyűgöző termékeit! :3
"- Szerintem másról lehet szó - mondta. - Azt hiszem,
hogy ő csak egy... dinnye.
- Úgy érted, egy sima gyümölcs? - kérdezte
megrökönyödve Matyi.
- Úgy.
- Amit a piacon lehet venni?
- Igen.
- Édes istenem! - sikkantott fel a barack. - És ti
hozzá akartatok kényszeríteni? Ezt a szégyent!"
S most hadd ejtsek még néhány szót a további kiemelt mesékről, amik bár a dobogóról lecsúsztak, mégis sokat adtak számomra.
A Modellek humora és ötletessége; a Róka, Jaja és a varázskazetta szeretettel átitatott, mindenre elszánt hősei, a képzelt barát fontossága; a Szerenád a maga korabeli bájával és sajátos, modern humorával; valamint A zenekar a fergetegesen humoros hangszerekkel és hintalóval, aki végül elkezd gondolkodni mind-mind zseniális, elgondolkodtató és/vagy humoros alkotás.
Természetesen a kötet tizennégy mesét tartalmaz, melynek mindegyikét lehetne méltatni ezért-azért, ám az értékelés hosszúsága végett én mégis megállnék most ennél a kilencnél - a számomra legkedvesebbeknél.
"De Aranka nem törődött vele. Csomagolni
kezdett. Összeszedte pár személyes holmiját,
az arany estélyi ruháját, az arany szemceruzáját,
az aranyhaját, az aranyesőjét, az Arany János-kötetét
és mind az összes arany edényét."
A kötet mindvégig fenntartotta a figyelmemet, hisz kíváncsi voltam, melyik író, milyen mesét írt ebbe a korántsem hétköznapi programba. Természetesen voltak számomra unalmasabb részek is, mikor a számomra gyengébb történetek miatt picit leült az egész, de egy antológiánál, véleményem szerint ez teljesen természetes.
Az ötlet mindenesetre engem is megihletett, s én is kedvet kaptam, hogy magam is írjak egy történetet egy festményhez.
Amennyiben sikerrel veszem ezt az akadályt, megosztom majd egy poszt formájában az írásom a blogon veletek.
Visszatérve a Képtelen képrabláshoz...
Nagyon tetszett, hogy a mesék ennyire eltérő stílusúak voltak, s mindegyik tudott különleges és egyedi lenni. Noha a festmények közül korántsem mind nyerte el a tetszésem - hisz ez is erősen egyéni ízlés kérdése -, az megkapott, hogy melyik író mit is látott bele egy-egy alkotásba.
"- Valami nem tetszik nekem - kapkodta a fejét
idegesen a Pejkó. - Nem szoktunk két menet
közt ennyit ácsorogni. Nem szoktam hozzá, hogy
legyen időm gondolkodni!"
S most beszéljünk egy picit a kivitelről és a gyönyörű képi világról is, melyet Rubik Annának köszönhetünk.
Anna illusztrációi tökéletesen illettek a mesékhez, hovatovább a festményekhez is, s végig éreztem rajtuk, hogy szívvel-lélekkel készültek. Több kedvenc illusztrációm is lett a kötetben, amiket szívesen nézegettem el hosszabban, s fedeztem fel rajtuk apróbb, elrejtett részleteket is.
A Pagony kiadóhoz méltón a kötet remek minőségben látott napvilágot, kemény kötésben, masszív könyvtesttel, s az olvasó még egy szép fekete szalagkönyvjelzőt is találhat a lapok között elbújva!
"Ám amit az ember gyerekkorában erősen akart,
az nem múlik el a szívből nyomtalanul. Az én
szívem is vad kalapálásba kezdett, amint megpillantottam
a piros sapkás kis fickót azon a fehér kockaállványon. A
szám mosolyra húzódott, a szemem egy kissé
elhomályosult... és ebben a pillanatban történt a csoda."
A Képtelen képrablás egy erős antológia, s egy mérföldkő az idei, hazai megjelenések sorában. Rengeteg lenyűgöző mese bölcsője, amit gyerkőcök és felnőttek egyaránt szeretni fognak.
Véleményem szerint néhány mese a felnőttek számára sokkal többet adhat, mint egy-egy fiatalabb elmének, de ezt már döntse el mindenki maga az olvasást követően. Merthogy olvasni kell ezt a kötetet, ez megingathatatlan tény!
Fiatalnak, felnőttnek, meseszeretőknek, a festészet iránt érdeklődőknek egyaránt szívből ajánlom - higgyétek el, minden fillérjét megéri!
Én pedig titkon reménykedem, hogy talán, néhány éven belül még több kortárs írónk adja majd a nevét ehhez a programhoz, s készülnek majd még ilyen mesék, s talán egy újabb antológia is...
A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!
Értékelés: 4,5/5 életre kelt kép
Idézetek
"Ám amit az ember gyerekkorában erősen akart, az nem múlik el a szívből nyomtalanul. Az én szívem is vad kalapálásba kezdett, amint megpillantottam a piros sapkás kis fickót azon a fehér kockaállványon. A szám mosolyra húzódott, a szemem egy kissé elhomályosult... és ebben a pillanatban történt a csoda."
"- Főnök! - suttogta idegesen. - Nem lophatnánk el inkább egy másikat?
- Nem. Add ide a pajszert!
- De Főnök! Rendőrök is vannak a képen! Ketten is.
A főnök ekkor már kezdett kijönni a béketűréséből.
- És? Azok legalább nem téged néznek, hanem a falragaszokat.
- Tudom, Főnök de... nem jó ómen. A rendőr az sose jó ómen.
- De festve vannak, te szerencsétlen! - üvöltötte suttogva a főnök, majd nagy levegőt vett, és háromig számot magában."
"Kettesben maradtunk, Vitéz László meg én.
- És most mi lesz? - kérdeztem.
- Mi lenne, hát kimegyünk a Ligetbe. Nem való nekem ez a múzeumi mozdulatlanság! Aztán ott akár játszhatunk is együtt, ha akarod.
Hirtelen szóhoz se jutottam a meghatottságtól.
- Ne könnyezzél, nyápic gyerek, előbb még meghajlunk! Most lehet tapsikolni."
"- Megszoktam - rázta meg a sörényét a Pejkó. - Sőt, szeretem! Az emberek felülnek a hátamra, és jól érzik magukat. Ez nekem fontos."
"- Ne ott lent trottyogjál, hanem itt fenn! Hogy a sósav marja ki a sárgaréz tölcséredet!"
"- Valami nem tetszik nekem - kapkodta a fejét idegesen a Pejkó. - Nem szoktunk két menet közt ennyit ácsorogni. Nem szoktam hozzá, hogy legyen időm gondolkodni!"
"Az Ihlet, morfondírozik János, a festők legfőbb támasza most vélhetően ott kuncog valamelyik formára nyírott bokorban, sőt, talán csúfolódva nyelvet is ölt szegény festőre, ahogy az gyanútlanul elhalad előtte. Az Ihlet ugyanis, tűnődik tovább János, a festők, sőt a művészek legjobb barátja, és egyben legesküdtebb ellensége. Barát, amikor jön, és ellenség, hogyha távozik. Költő tollába sorokat tölt, táncosok lábát lépésekbe igazítja, festők elméjébe színeket és képeket vetít, ha épp jó kedvében van. De János már rég nem látta. Talán megsértődött? Azért marad el? Az is lehet, hogy elköltözött. Talán ő is utálja ezt a formára nyírt kockavárost, ahol nincs semmi, de semmi érdekes..."
"- Jobbkanyar, balkanyar, lent, fent, bukfenc a levegőben, csobbanás! Hupsz! Jobbkanyar, balkanyar... Kapjon el, Aranka, ha tud! Fogadjunk, hogy nem kap eeel! - cikázott sebesen az akvárium vizében a fürge, virgonc, örökifjú aranyhal annak biztos tudatában, hogy ő a legjobb úszó széles ez akváriumban, élete párja soha, de soha nem éri utol.
- Megvan! - csapott le rá könnyűszerrel az aranylány.
- Ez nem ér! - csattan fel Aurél. - Az, amit megfogott, az csak egy pikkely volt, de nem én!"
"A pajkos herceg, mint akit leforráztak, úgy bámult Arankára. Semmit, de SEMMIT nem értett az egészből. Az imént még olyan jól fogócskáztak, most pedig barátnője rá sem néz, messzeségbe fúródott tekintettel lebeg csak mellette. Nem mozdul, nem menekül, uszonyai nem csapkodják a vizet a játék hevében. Aranka ábrázata kifürkészhetetlen volt. Mélabú vette körül, mély mélabú, és Aurél, aki sosem tudott kiigazodni a női szeszélyeken, most is úgy tett, mintha nem történt volna semmi. SEMMI! Gyorsan túltette magát Aranka gorombaságán, és újabb lendületet véve zseniálisnak hitt ötlettel állt elő."
"- ...És akkor - dörögte kísérteties - magába hasítani a gondolat, hogy "itt a vég!". Itt a vég, de mennyi mindent nem tett meg még!"
"De Aranka nem törődött vele. Csomagolni kezdett. Összeszedte pár személyes holmiját, az arany estélyi ruháját, az arany szemceruzáját, az aranyhaját, az aranyesőjét, az Arany János-kötetét és mind az összes arany edényét."
"- Maga aranyhal, Aranka! - folytatta Aurél. - Vagy nem? Nyugodtan kívánhat hármat!
Aranka őszinte csodálattal fordult kedveséhez.
- Maga drága uszonyos! Maga pikkelyesek gyöngye! - udvarolt. - Életem egyetlen... khm... majdnem egyetlen értelme! Maga... maga... maga... aranyhal!"
"- Hát, nem is tudom - mondta -, nem úgy van, hogy nem az aranyhal kíván, hanem aki kifogja?
- Akkor tessék - állt oda Aranka a megmentője elé -, tessék, itt a testem, fogjon ki, és kívánjon! Vagy nem is! Inkább én fogom ki magát, és én kívánok maga helyett!"
"A várostól távol, az ingoványos a bozótoson túl volt egy sűrű erdő. Kacskaringós ösvények szelték át, de csak ritkán vetődött arra valaki, mert barátságtalan, baljós hangulatú vidék volt. Az erdő mélyén szétnyíltak a fák, és egy hepehupás, elvadult kis tisztást öleltek körbe. Az őrzők, amióta az eszüket tudták, itt őrködtek. Nem látta őket senki, mert rejtőzködniük kellett, és nem hagyták el az őrhelyüket soha, mert éjjel-nappal vigyázták a rájuk bízott ládát."
"Akkor végre bebizonyíthatná, hogy nem véletlenül választották a feladatra, hanem azért, mert erős, kemény és kiváló harcos! De eddig még nem kellett tennie semmit. Időtlen idők óta őrzik a ládát, amiben a világ legnagyobb kincse lapul. Suháng eltűnődött. Vajon hogy néz ki? Furcsa, hogy az élete árán is meg kell védenie, miközben azt sem tudja, milyen."
"- Amikor én néztem a ládába, egy szakadt rongybaba volt benne. Éppen olyan, mint ez a kislány! - motyogta Suháng. - Én pedig vágyni kezdtem rá, hogy szép tiszta és száraz legyen, ne kelljen félnie és nélkülöznie. De mikor újra kinyitottuk a ládát, a baba masnivá változott, hogy hazavezesse őt!
- Azt mondják, mindenkinek más alakban jelenik meg - bólintott Főtörzs. - Látod, mégiscsak kincs! Nem is akármilyen!"
"A nagy Irbadur-sziklákon és a Kofor-erdőn túl volt egy eldugott királyság, úgy hívták, hogy Lafulia. Ebben a királyságban élt a kislovag - egy kisfiú, aki mindig lovagi páncélt hordott, mellvértet és sisakot, kardot és pajzsot. A kislovag az idejét rendszerint legjobb barátjával, egy apró sárkánnyal töltötte. Együtt másztak fára, együtt szöktetek be pincékbe, együtt építettek tutajt a közeli pataknál, és együtt ijesztgették a galambokat a piacon."
"- De cserébe le kell nyisszantatnom a farkadat!
A sárkány megrémült:
- Az egészet???
- Miért? - háborgott a kisfiú. - Milyen lovag az, aki csak a felét vágja le?
- Milyen lovag? - duzzogott a sárkány. - Egy kedves lovag. Egy kedves, aranyos lovag."
"- Figyelj! Mindegy, hogy a felét vágom le vagy az egészet. Így se, úgy se fog fájni. Ezt csak eljátsszuk!
A sárkány hátat hátat fordított neki:
- De van munkahelyi baleset is!"
"Róka büszkén kihúzza magát. - Hát persze, hogy láttam, szerinted egy fő alvósállat, aki vagyok, megteheti, hogy ne nézze meg vele minden áldott este ugyanazt a mesét?! Hát szerinted kinek a nyakát szorongatja izgalmában, hogy majd megfulladok tőle? Szerinted kitől várhat védelmet és vigasztalást, talán tőled, aki csak képzeletbeli vagy? Hah!"
"Amikor ritkán magára maradt, nagyon szeretett morfondírozni, ahogy Simikétől tanulta. Ha együtt voltak - márpedig, ha Simike ébren volt, mindig együtt voltak -, Simike időnként fölemelte a mutatóujját, és azt mondta: "Morfondír!" Mire mindketten a tenyerükbe támasztották az állukat, és álmatagon a messzeségbe néztek. Iyenkor bizonyos életbevágó kérdéseken gondolkodtak, mint például, hogy miért pont hét törpe van és nem nyolc, vagy hogy miért nincs a gonosz boszorkáknak férje."
"Ilyenkor elkezdett tízig számolni, ahogy Simikétől tanulta, aki viszont Ilike nénitől, az óvó nénijétől tanulta ezt a trükköt. Legtöbbször már négynél elpárolgott a mérge. Na jó, néha csak hétnél, legeslegrosszabb esetben kilenc és félnél - de elpárolgott. Hogy hová párolog el a méreg, azt nem mondta se Ilike néni, se Simike. Szóval az egy jó nagy TITOK volt. Róka persze azt remélte, hogy egyszer majd ő fogja megtalálni az elpárolgott mérgeket. Azt ugye nem tudta, mihez kezdene velük, mert az elpárolgott mérgek biztos nagyon veszélyesek!"
"Régen kicsit pukkancs voltam - gondolta tárgyilagosan Róka -, de mióta számolni tudok, kétség kívül sokkal bölcsebb vagyok. És szerény."
"Olyan tettrekésznek látszott, mint három éhes medve. Na jó, mint kettő, de nagyon éhes."
"- Nem is kell könyvből vagy fejből mesélni?
- Nem! - mondta Róka határozottan. - Mert a varázskazettában van egy varázsszalag, és azon van a mese! - vágta ki diadalmasan. Ilyenkor már tényleg olyan bölcsnek érezte magát, mint egy fülesbagoly."
"Mit volt mit tenni, Jaja összeszedte minden bátorságát, amiből pedig nem volt sok neki. De érezte a feladat súlyát, érezte a Felelősséget. Itt Simikéről volt szó, és ha vészhelyzet volt, valahogy mindig fel tudod nőni a feladathoz, ahogy egy képzeletbeli, igaz baráthoz illik."
"- Mert nélkülem nincs mese! Hát ennyit se tudtok?! - kiáltotta Nene...
- Vajon ismertek-e olyan olyan mesét, amelyben nincs egy árva főgonosz sem? Na?"
"A fal másik oldalán néma csönd lett, s erről talán már elmondhatjuk, hogy ahhoz a bizonyos vihar előtti csendhez hasonlított."
"A vörös fejű madár ekkor vette észre, hol is telepedett meg. Ijedtében lebucskázott a kisfiú válláról, és átröppent a mátyásmadár mellé a kőpárkányra.
- Frászt kaptam! - mennydörögte. - Ez eddig is itt volt?"
"- Ezt nem hiszem el! - szólt kényeskedő hangon. - Valaki hallgathassa már el ezt a szeszkazánt! Fel nem foghatom, hogy hogy kerülök ÉN, a gyümölcsök királynője e mellé a vén kujon mellé."
- Nincs véletlenül egy tükrötök? - nyafogott tovább a barack. - Vagy legalább egy szemceruzátok? Kisfiú, esetleg neked?
- Nem igazán - jelentette ki Jónás.
- Sejtettem - affektált tovább a barack. - A fiúk olyan igénytelenek. De akkor legalább tegyél odébb innen, mert megfúlok ettől a mustszagtól.
"- Van hát, én vagyok!
Szájamról a lakatot
leveszem, ha akarod,
s törheted a kobakod."
"- Te lennél a kert bölcse? - kérdezte a kisfiú némileg zavarban.
- Állítólag az vagyok,
Elmémmel ragyogok,
Rímekben gagyogok."
"- Szerintem másról lehet szó - mondta. - Azt hiszem, hogy ő csak egy... dinnye.
- Úgy érted, egy sima gyümölcs? - kérdezte megrökönyödve Matyi.
- Úgy.
- Amit a piacon lehet venni?
- Igen.
- Édes istenem! - sikkantott fel a barack. - És ti hozzá akartatok kényszeríteni? Ezt a szégyent!"
"- Udvarló? Nem udvarló az, hanem egy rongyos huszár! Az én házamban nincs keresnivalója rongyos huszároknak, az én lányomnak ne csapja a szelet holmi huszár! Egy huszárt nem engedhetsz be a szobádba! A meztelen feneke kilóg a harisnyából!
- Dehogy akarom beengedni a szobámba! Hozzá akarok menni feleségül!"
"- Jenő, de kár hogy ezt nem látod! Van itt egy marha nagy pillangó. Akkora, mint egy teáscsésze. Hopp, elrepült, pedig már majdnem bekaptam. És rózsaillat van, meg egy kicsit postásillat is - vakkantott vidáman -, de postást sajnos nem látom. Pedig nagyon szívesen megkergetném!"
"- Bocsánat, engem a fiatalember akaratomon kívül helyezett ide!
- Az az "ide": a műtermi posztamens, a "fiatalember" pedig a Festő, kedvesem - tájékoztatta a Kosarat a Gömb, némi leereszkedő jóindulattal."
"- Csak nézz magadra, kedvesem! - mosolygott szomorúan a Gömb.
- Csoffadt vagy és csálé - húzódott arrébb a Drapéria."
"- Ellenpontoznám kis, csálé bájadat. Szerintem remek csapat lehetnénk mi ketten!
- Kár, hogy ma a szokottnál is gyűröttebb vagy, angyalom!
- De legalább nem egy felfújt léggömb, édesem! Te... tartalom nélküli forma!"
"- Szerintem mi rossz korban születtünk - nyilatkoztatta ki. - Ekkoriban, a kép idei még nem voltak mobilok, nem is volt mit elvenni. Akkor még kocsikáztak az emberek, báloztak, szerenádoztak...
- Az mit jelent?
- Hát hogy énekelsz annak a nőnek az ablaka alatt, akibe szerelmes vagy. Mármint nem te énekelsz, hanem egy férfi neked, mondjuk.
- Hű, az elég ronda lehet! - kuncogott Györgyi. - Ott dörmög egy ilyen mély hangú férfi az ablaknál.
De Klári komoly maradt.
- Jó, de most ne úgy képzeld, ahogy az énekórán énekelnek a fiúk! Hanem szépen. Lanttal meg minden. Aki tud énekelni."
"- Mi van? - kérdezi a nővére rosszat sejtve.
- Pisilni kell. De nyugi, itt tudok pisilni a bokorban!
- Pfuuuj, szerinted ez illik egy kalapos hölgyhöz,
- És ha levenném a kalapot?
- Attól még nem fog illeni. A pisi az pisi."
"Már a száját tátja, hogy útjára röppentse a lelkéből lelkedezett szerelmes dalt, amikor váratlanul ott terem egy másik férfi, és félretaszítja őt.
- Engedj engem ernyedetlen szenvedelmen elzengenem! - így rivall rá a másik. Olyan széles szája van, mint egy békának.
Esztelen szerelem,
elvesztem fe-hejem!
Le-le-le, le-le-le,
szerelmem. te, te, te!"
"A kérő el van olvadva, mélyen meghajol, és kezet csókol Klárinak (ajka természetesen nem érinti az ifjú leány becses bőrét)."
"Háttal nem kezdünk mondatot,
így hát megfordulok,
fogadjatok szeretettel: a Mesélő vagyok."
"...
Rózsalovag volt a címe ez igéző képnek,
remekmű volt, bár ott sokan nem látták túl szépnek."
""Indul a műszakom, az első padsor kötelez,
a felelés főételéhez kötelező köret ez.
Súgok a havernak, súgok az elitnek,
s miközben rákeresek, bajtársi érzések hevítnek!
Keresőmbe bepötyögöm Rózsalovag nevét,
Frici, addig nyomd a sódert, s nyomd le vele Edét!"
"Ede kontráz:
"Csakhogy régen Conxipánban
sem járta az a módi,
hogy a hölgyeket házasság nélkül
lehet megszagolni.
Így hát
kénytelen volt sok nő közül választani párat,
hogy néhány asszonyi illatból készüljön a párlat.
Hamarost e hölgyek száma lecsökkent kettőre,
hisz e két nőnek illatozott leginkább a bőre.""
""Jutka néni, nyugodjon meg!
Ez csak egy mellékhatás,
Rózsalovag említése
hipnotikus túlkapás!
Én csak azért maradok itt
stabilan a földszínen,
mert képzeletem semmi sincsen,
nincsen, ami felvigyen.""
"Itt a vége, fuss el véle,
már ha futni jó neked,
ennyi volt az illat mára,
Rózsalovag, ég veled!"
0 comments