Swift

Top5 Regény - 2022



Az utolsó előtti összesítés a regények kategóriája. Ide leginkább a felnőtteknek és fiatal felnőtteknek szánt olvasmányok kerültek összeválogatásra, melyek között a legegyszerűbb volt felállítanom a sorrendet. Az idei évem legjobb könyve minden kétséget kizáróan ennek a kategóriának a Top1 helyezettje lett, de erről a részletes évértékelő posztomban még olvashattok majd.
Idén kevesebb felnőtt regényt olvastam, mint tavaly, de annál több zseniális és kiemelkedő kötet volt köztük, s a minőség sokkal fontosabb a mennyiségnél, mint tudjuk.
Ebben a listában mindenféle kötet helyet kapott. Van itt dark fantasy, történelmi romantikus, western és minden, ami szem szájnak ingere. Nem is húzom tovább az időt, lássuk a győzteseket!


5. helyezett - Böszörményi Gyula: Beretva és tőr


Kis csalás, hisz a kötet a maga 86 oldalával inkább egy hosszabb novella, vagy kisregény, de kétségkívül az idei évem egyik legerősebb darabja és kedvence.

"A történetet átitatja az arab világ minden bája és ezzel együtt minden romlottsága is. A levegő egzotikus fűszerektől terhes, az érzékeket elbódító és párás, ahol talán csak maga Richárd az, aki képes megőrizni tiszta gondolkodását és éles látását. Még Milit is magával ragadja a mesebeli birodalom csodája és az a hangulat, melyet a Hungária Nagyszálló ezekben a napokban ont magából.
A hangulat tény és való, leginkább az Ezeregy éjszaka meséinek világára hajaz, annak ellenére, hogy a történet helyszíne a mi csodás fővárosunk."

A kötet értékelése: 5/5*

Bővebben:


4. helyezett - Thomas Savage: A kutya karmai közt


Sötét, komor történet, lélekdráma, brutálisan erős hangulat, s a Vadnyugat. Nem is kell ennél több, csak még annyi, hogy Thomas Savage egy isten, s több ehhez hasonló történetet szívesen olvasnék!
Mind a regény, mind a film hatalmas kedvencemmé vált.
Részletes értékelés jövő év eleje folyamán várható.

A kötet értékelése: 5/5*


3. helyezett - Bronzérem - Gayle Callen: Botrányos titkok 


Gayle Callen több mint tíz éve az egyik legnagyobb kedvencem, s a történelmi romantikus írónők között az egyik legkiemelkedőbb alkotó. Bár a Gátlástalan hölgyek első kötete némiképp távol állt az igazi történelmi romantikától, a harmadik történetben minden benne volt, amiért imádom az írónőt és ezt a műfajt.
Remek történet, szerethető szereplők, csavaros történetvezetés, múltban lappangó titkok...
Részletes értékelés jövő év eleje folyamán várható.

A kötet értékelése: 5/5*


2. helyezett - Ezüstérem - Christi Caldwell: Az éjszaka hercege 


Az írónő és a történet, ami visszaadta a hitem a történelmi romantika műfajában, ami az utóbbi évek során sajnos kezdett szintén túl feminista stílusjegyeket ölteni...
Christi Caldwell története ízig-vérig történelmi romantika a javából!!! (igen, halmozzuk a jelzőket), ahol a férfi, igazi férfi, a nő, igazi nő, aki bár erős és önálló szeretne lenni, védelemre szorul és nem válik nagyobbá, hangsúlyosabbá és fontosabbá a férfinál... Tudom, hogy sokan utálják már ezt manapság, de akkor ők kerüljék el az igazi történelmi romantikusokat... 
Részletes értékelés jövő év eleje folyamán várható.

A kötet értékelése: 5/5*


1. helyezett - Aranyérem - Jay Kristoff: Empire ​of the Vampire – Vámpírbirodalom


A regény kategória és a 2022-es olvasmányaim abszolút nyertese és királya, a kötet, ami teljesen rabul ejtett, megbabonázott és magába szippantott!!! Fogalmam sincs, hogy bírom ki a folytatás megjelenéséig, de egy biztos, némi falkaparás lehet, hogy megtörténik majd...
Jay Kristoff egész egyszerűen zseniális elme, aki ezzel a regénnyel olyat alkotott, amire azt mondom, jobb bármi fantasynál, amit valaha olvastam...
Brutális, véres, pikáns, rohadt jó karakterek táborral van megáldva, s a két idősíkon való történetvezetés is mesterien működik, ahogy az író - s maga Gabriel - játszik az olvasóval...
Nem mondom, műfaját, sötétségét, mélységét, ajánlott korosztályát tekintve nem passzol 100%-ban a most következő címekhez, de fantasy, s jobb, mint A Gyűrűk Ura, jobb mint a Harry Potter, jobb, mint bármelyik fantasy, amit valaha olvastam! Még akkor is, ha a HP egy gyerekregény, ha a GYU sokkal kedvesebb és gyengédebb hangvételű, de fantasy mind...
Megőrülök érte!
Részletes értékelés jövő év eleje folyamán várható.

A kötet értékelése: 5/5*

Ha tetszett, olvasd el ezeket is...

0 comments

Flickr Images