A Little Golden Book sorozatban megjelent kötet a legkisebbek számára is tökéletes választás, hisz a teljes oldalas illusztrációk mellett, oldalanként csupán néhány sor szöveg található. Ezek a kis könyvecskék azért is tökéletesen alkalmasak a picik számára, mert egyszerűbb, rövidebb meséken keresztül ismerhetnek meg hatalmas univerzumokat.

Miközben a rosszfiúk épp legújabb, nagyszabású tervük végrehajtására készülnek, addig a csatornák mélyén szeretett teknőceink épp az ágyat nyomják...

Leonardo, Raphael (Rafaello), Michalangelo és Donatello betegek, s ahogy April is mondja, képesek igazi kisbabák módjára dünnyögni és szenvedni a láztól... ^^

Harcba kell szállniuk, hogy legyőzzék Krangot! 

A Little Golden Book sorozat tagjai mindössze 24 oldalasak, így egy gyors tempójú és történetvezetésű mesét kapunk, amiből azonban nem hiányzik semmi. Megvan benne a konfliktus felvezetése, a támadás és a gonosz legyőzése is természetesen, mindezt megfűszerezve beteg és nyűgös teknőcökkel - humoros keretbe csomagolva ezzel a történetet.

A betegségtől szenvedő teknőcök és ábrázolásuk egészen haláli, értem ezalatt a végtelen cukiságot, de az egész kötet képi világa csodás. A Funko-karakterek jól működnek az illusztrációkon, aranyosak és mosolyt csalnak az arcunkra. A történetek komorságát és sötétségét a jól ismert humor oldja valamelyest fel, ami egy picit visszavesz a sötét képi világból, s ez jót is tesz, hisz alapvetően most egy gyerekeknek szóló mesével van dolgunk.

Az augusztus végre a terveim szerint alakult, majdnem minden fronton. A legfontosabb viszont, hogy rengeteg értékelést meg tudtam írni, így a lemaradásom is majdnem sikerült teljesen behoznom. Ennek rendkívül örülök. Szeptemberben folytatom, ha minden csillag kegyes lesz hozzám. 

Eva Ibbotson A ​13. vágány titka c. kötet az Abszolút Könyvek kiadói sorozatot gazdagítja. A Pagony kiadó idén nyáron is kitett magáért. Jobbnál jobb címeket hoztak el piciny hazánkba, melyek között mindenki megtalálhatja a maga legújabb kedvencét.

Ibbotson ifjúsági regénye 1994-ben! látott napvilágot, s sokan a Harry Potterhez hasonlítják, de legalábbis ezzel a szlogennel ajánlják a célközönségnek. Az igazság azonban az, hogy a regény még az első Harry Potter előtt látott napvilágot, tehát ez tekinthető a korábbinak, az "alapnak", aminek jó néhány pontja valóban hasonlóságot mutat a sikerszériával. 

A kiadó és a kiadói sorozat célközönségnek a 9-12 éves korosztályt jelöli meg, ám a történetnek vannak meredekebb pontjai, leírásai és varázslatos lényei, ami véleményem szerint indokolja az érettebb célközönséget, de legalábbis a 8-9 évesek ne ezzel kezdjék az olvasást... Érdekes vitatéma lehet mindazonáltal a regényben megjelenő sötétebb tartalom (néhány jelenetről van szó), hisz egyrészt a mai gyerekek sokkal többet láttak már, mint a '90-es évek gyerekei, a mai túlaggódó, "pihe" szülők azonban, akik a klasszikusok közelébe se engedik a gyerekeiket (tisztelet a kivételnek!), bizonyára nem örülnének az ijesztőbb leírásokat látva... Az értékelés során még visszatérek ehhez, most azonban térjünk rá a történetre.

A honcsok létezéséről manapság már csak emberek tudnak, hisz a Csingiling-jelenségnek köszönhetően az emberek már nem hisznek a varázslatban. A kísértetek azonban hűen őrzik az átjárót, ami kilenc évente nyílik meg.

A történet 1983-ban veszi kezdetét, mikor a sziget jóságos királynője egy kisfiúnak ad életet. A királyi pár és a szigetlakók sem lehetnének boldogabbak. A kisfiú okos, értelmes, de legfőképp tiszta és jóságos. S a honcsok megnyílik...

A herceg dadái felszállnak a kapuhoz induló hajóra, hogy üdvözöljék a szigetre lépőket, s a kapun át áradó illatokat szaglászva felidézzék gyermekkoruk kedves emlékképeit. A baj akkor történik, mikor a dadák már nem elégednek meg csupán az illatokkal, de karjukon a herceggel át is lépnek a kapun...

Eközben, a mi világunkban ugyanúgy zajlik az élet, mint mindig. Egy dúsgazdag házaspár mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermeke szülessen, ám a vágyott gyermekáldás nem akar jönni. Mrs. Trottle úgy dönt, örökbe fogad egy gyermeket, ám arra álmában sem gondol, hogy a gyermekhez nem azonnal tud hozzájutni, s várólista van...

A gonosz, kicsinyes nő márpedig gyermeket akar, most azonnal, s mikor meglátja a kosárban fekvő gyönyörű gyermeket, kinek egyetlen dadája! éppen bóbiskol, szörnyű tettre ragadtatja el magát.

S itt ne a nyelvezetre gondoljatok, vagy netalán arra, hogy egyértelmű a különbség egy Jókai-regény és egy kortárs történet között. Nem...

A 13. vágány titka régies. Régi (de örök) értékrenddel, letűnt világokkal, csupa olyan jelzővel néhány teremtmény leírásánál, amire a mai emberek közül mindazok, akik követelik, s elkövetik a klasszikus történetek átírását (mint ahogy erre már nem egy példa van...), biztosan a kötet tiltólistára tételét követelnék... Ahogy óvná tőle néhány mai szülő is a gyermekét, ezt bizton állíthatom, hisz nem egy, nem két szülővel volt már dolgom a munkám során.

Ibbotson regénye azonban olyan örök igazságokat és szép gondolatokat tartalmaz, amit ha jóval több ember fogadna meg, sokkal szebb hely lehetne a világ... Írásában rengeteg olyan igazság üti fel a fejét, amit ma már erőszakosan, szájbarágósan vágnak a képünkbe, ám itt még teljesen tiszta, ártatlan, szemet felnyitó, s nem roncsolódott el a 21. század mocskában...

Ibbotson története rengeteg mitikus lényt mutat be, ahogy nem egyszer hangsúlyozza a szigeten élők harmóniáját és a különbözőségek elfogadását sem. Az elfogadást, mely már 1994-ben is hangsúlyos és kérdéses volt, ám nem erőszakosan nyomták le az ember torkán, hanem gyönyörű mondatokba szőve úgy, hogy megpendítse a lelkek húrjait... S ezen a ponton sajnálom rendkívül, hogy ez a regény nem jutott el a hazámba a '90-es években, amikor az akkori kor gyermekei sokkal kevesebb mesterműhöz jutottak hozzá, mint a mai gyerekek, ahogy érdekes kérdés az is, hogy 2023-ban vajon milyen fogadtatása lesz ennek a majdnem 30 éves történetnek...?

Adott egy gyönyörű sziget, háborítatlan természet, ahol az emberek és a varázslatos lények harmóniában élnek. Nincs bűnözés, nincs börtön, de nincs is rá szükség. Természetesen elrettentő eszközök és büntetés is létezik, nem is gondolnám, hogy egy társadalom működhetne ennyire harmonikusan a valódi életben, mégis, az összetartás, az egymás elfogadása csodálatos.

Mrs. Trottle karaktere nyilván a sötétséget és a gonoszságot képviseli a kötetben, s régi történet révén, az ő karaktere még nem árnyalt. Ő a színtiszta "gonosz", aki tulajdonképpen nem öl, nem gyilkol, de gyermeket rabol és lenézi a rangban alatta állókat... Csúnya, kövér, kicsinyes. Ma az ő karaktere már bizonyosan kapna némi pozitívumot is, ami itt annyiban merül ki, hogy anya szeretne lenni és ezért mindenre képes... Ne gondold azonban azt, hogy ez egy percre is felmenti a karaktert, akinek a gyerek se jelent többet egy pipánál a gazdagság mellett...

A nő karakterének leírása hasonlít Dahl karakterleírásaira... s mint tudjuk, Dahl-t már erősen cenzúrázzák külföldön, meghamisítva ezzel a klasszikus műveket... De nem csupán Mrs. Trottle karaktere kap erőteljesen negatív leírást. Osztoznak sorsában a hárpiák is, akikben szintén semmi szépség és jóság nincs a földön...

A gonosz karakterekkel szemben áll tulajdonképpen az egész sziget, ahol a legtöbb karakter szintén csak jó, bár természetükből fakadóan vannak árnyaltabb karakterek is, akik nem csak feketék, vagy fehérek. Ilyen a kis boszorkány, Trudy is, aki annak ellenére, hogy jó, boszorkányvére sokszor csúnya gondolatra és tettre sarkallja, ami egyrészt humoros, másrészt remekül fűszerezi a személyiségét.

Főhősünk, a sziget hercege pillanatok alatt a szívembe lopta magát. Bár hőseink előtt a regény legvégéig titok a nyilvánvaló, az olvasónak azért rögtön "leesik", hogy mi is a helyzet... Erről a szálról nem árulhatok el többet, nem szeretném lelőni a poént, bár azt hiszem, nincs olyan ember, aki ne jönne rá a nagy fordulatra és titokra rögtön a honcsok kilenc év múltáni megnyílása után...

Bizonyára sok olvasó lesz, aki a ködpödörintőt választja majd kedvenc szereplőjének, ami kétségkívül az egyik legötletesebb és legaranyosabb lény az irodalomban, én mégis Bent nevezem meg kedvencemnek. Ezt a csupaszív, hűséges, balsorsú fiút, aki a nehézségek közepette is tiszta és jóságos maradt, erősítve ezzel a klasszikus hősök sorát, amit manapság már lenéz az emberek többsége, ám véleményem szerint pont hogy szeretni és bátorítani kellene az efféle hősök jelenlétét is...

A karakterek között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, hisz rengeteg színes egyéniség vonul fel a lapokon. Varázsló, sellő, boszorkány, ogre, kísértetek, nimfák, virágtündérek - s a sort még hosszasan folytathatnám...

 

A kötet fél csillag levonást az általam "szerelmi szálnak" ítélt rész miatt kapott, legalábbis ez a fajta barátság két szereplő közt, a jövőre nézve sokkal többet és mélyebbet jövendöl, mint gyermeki barátságot... legalábbis számomra.

Sajnálom azonban, hogy a kötet egyetlen illusztrációt sem kapott, holott külföldön az eredeti képi világ mellett, egy modern variáció is létezik. Nem tudom ezt egyébiránt negatívumként felróni, hisz ahogy a történet, úgy az 1994-es illusztráció sem mai darab, aminek a stílusa aztán végképp kiverheti a biztosítékot néhány embernél, én azonban mellékelem ezeket a képeket az értékelésemben, hisz a történethez készültek és remekül ábrázolják a karaktereket... Van, ami éppoly "gyomorforgató" és különc, mint a regényben, de azt hiszem, a mai gyerekek annyi mindent látnak a tv-ben (már amelyik szülő ezt megengedi...), hogy ez kismiska lesz azokhoz képest. Erre a témára szerettem volna még visszatérni. A különleges lények leírása között nem egyszer van "bőr alá hatoló" leírás, de egy-egy Harry Potter-lény után szerintem ez sem lesz túl durva.

Ibbotson mindenesetre méltatlanul kicsi figyelmet kap(ott), s nem is értem, hogy nem lett történeteivel híresebb, az azonban biztos, hogy írásai egészen különlegesek, gyönyörű, mély gondolatokkal és mondanivalókkal, melyeket kortól függetlenül olvasnia kellene minden molynak. Én ennek ellenére nem állítanám azonban párhuzamba a két kötetet, hisz a Harry Potter-rajongók egy része koppintást kiáltana, egy részüknek "kevés" lenne egy kötet a hét helyett, s a maradék lenne csupán, aki megértené, s szeretné az elveszett herceg történetét...

Kertész Erzsi Hat ​sértett kísértet c. ifjúsági regénye tavasszal látott napvilágot a Pagony kiadó gondozásában. Az Abszolút Könyvek kiadói sorozatba érkező kötet két szempontból is különleges. Egyrészt, mert a történet főhőse maga az olvasó, másrészt, mert a történet a Szentendrei Skanzen tavalyi év során felemelt erdélyi városának valóságos síkján játszódik... Ehhez adjunk még hozzá hat különc kísértetet, időutazást a múltba, s ha még ez sem keltette fel a figyelmed a regény iránt, akkor elárulom, hogy bizony én ezt mind átéltem... De psssszt! Ez hétpecsétes titok! Meg ne tudja valaki alkalmatlan személy, hogyan lehet visszatérni a múltba...

Na, érdekel már egy időutazás a múltba? Szeretnéd te is megismerni ezeket a különös kísérteteket? Lépj be velem a századforduló Erdélybe, fedezd fel az apró titkokat, melyekről lerántom a leplet, a nyomozást viszont folytasd le te magad!

Egy esős éjjel találkoztam velük... Ott álltak az erkélyünkön, s bebocsátást kértek tőlem. Először azt gondoltam, filmforgatás zajlik, hisz ilyen ruhákban ma már senki sem jár... De vajon mit keresne hat színész a mi erkélyünkön és hogy jutottak fel oda?

Kornél, Juli, Imre, Ilona, Zsigmond és Pityókás Pityu mind bűnösnek, de legalábbis gyanúsnak találtattak egy ékszerrablásban, ám a nyomozás során egyikükre sem sikerült rábizonyítani a tényleges rablást. Nevük mindazonáltal menthetetlenül besározódott, s a városiak már nem úgy néztek rájuk, mint azelőtt... Becsületükön folt esett, életük rosszra fordult.

A KÉSZ arra kér, hogy segítsek leleplezni az igazi rablót, mert bár ők már régen meghaltak, igazságot szeretnének szolgáltatni... Időutazás a múltba? Ahol ráadásul észrevétlennek és láthatatlannak kell maradnom, ki ne zökkentsem az idő kerekét, s ott ne ragadjak? Félelmetes???!!! De ezek a kísértetek bíznak bennem és tőlem várják a segítséget! Mindenki hátat fordított nekik, én nem tehetem meg, hogy magukra hagyom őket! Hisz egy időutazás a századforduló Erdélyébe varázslatos lehet, noha nem épp veszélytelen...

Hív a kaland! A vizitusz segítségével hirtelen egy sötét sikátorban találom magam, a rubinrablás éjszakáján... 

Kukkants be a Hat sértett kísértet c. kötetbe és megtudod! ;)

A nyitás napjaiban korhű ruhákba öltözött színészek fogadtak minket, s a különböző épületekben több "előadást" is volt szerencsénk megnézni. A patikus segédet keresett, az ügyvéd házassági papírokkal foglalkozott, a nyomdában készültek az újságok, a postahivatalban a küldemények szortírozása zajlott, míg a kávéházban két fiatal humoros évődésének lehettünk szemtanúi.

A regényben öt helyszínt járhatunk be részletesen, amiben mind-mind otthon éreztem magam. Aki teheti, a történet elolvasása előtt mindenképpen látogasson el a skanzenbe, de ha erre nincs lehetősége, garantálom, hogy a regény olvasása után őrjítő vágyat érez majd arra, hogy bejárja a történet helyszíneit!

A nyomozás és a múltban történt események feltérképezése a nyomdában veszi kezdetét. Ezt követően a divatáru kereskedésben történik valami egészen rendkívüli, majd a postára loholva lehetünk szemtanúi valami súlyosnak... A tettes kilétét azonban még mindig homály fedi, s mi végignézzük a patikában történt különös eseményeket, majd az ügyvédi lakásba leszünk hivatalosak, ahol sor kerül az utolsó furcsa bűntényre is. Ezek után nincs más hátra, mint összerakni a mozaikdarabkákat és újra visszatérni a rubinlopás éjszakájára, hogy lerántsuk a tolvajról a leplet!

Mivel a kötet főhősei mi vagyunk, ezért nekünk magunknak kell összeraknunk a részleteket. Természetesen az sem baj, ha valaki nincs detektív vénával megáldva, az írónő a regény végére minden kérdésünkre választ ad. Aki azonban nyomozni szeretne, mint ahogy én is tettem, az minden fő helyszín fejezetének legvégén kérdéseket és támpontokat kap, melyek hozzásegítik egy-egy mozaikdarabkához. Amennyiben ezekre a kérdésekre nem tudod a választ, vagy bizonytalan vagy, úgy a kötet végére lapozva, minden bűntett helyszínéről külön is olvashatsz, ahol megkapod a szükséges információt is - ha még nem volt nálad. Ha jól tippeltél, örülj, mosolyogj és lépj tovább a következő helyszínre!

A könyvbe, aki szeretne, bele is írhatja a felfedezéseit, kérdéseit, kételyeit, észrevételeit, ám én ezzel a lehetőséggel nem éltem. A regény és a fentebb említett extrák mellett azonban több különlegességet is kapunk, például a skanzen kiállításáról, de korabeli újságcikket is olvashatunk a színpad rejtelmeiről, a varázslótrükkölről és effélékről, amiket szintén érdemes alaposan tanulmányozni. ;)

Az értékelés egy picit hosszúra nyúlik, elnézést kérek érte, de még mindig van mondanivalóm. Megmutattam már nektek, miket is rejt a kötet, ahogy néhány apró titkot is elejtettem már a sorok között, csak figyelmesen kell olvasnotok ahhoz, hogy rájuk találjatok... Nem ejtettem azonban még szót a szereplőkről. 

A hierarchiai rendszer felépítése és bemutatása, az öltözködésben és viselkedésben való lényeges eltérések mind-mind gyönyörűen megmutatkoznak. A kísértetek között van cselédlány és dolgozó, koldus és jómódú ember is, akik között mindenki megtalálhatjta a maga kedvencét. A történet két idősíkon fut, hisz a "jelenben", az esetet már átélő és az életüket már leélő kíséretek mellett látjuk a múlt történéseit és karaktereit is, ami érdekes kontrasztot alkot. Szereplőink nem mellőzik a humort, rengeteg régies kifejezést használnak, amik különösen emelik a regény fényét. A korabeli nyelvhasználat, a mai és az elmúlt kor kettőssége és különbözőségei állnak egymás mellett, vagy épp egymással szemben, ahol természetesen a kettő közül nálam a századforduló kora győzött.

Kertész Erzsi remekül ábrázolta az 1900-as éveket és a helyszínt, a történelmi korok rajongóinak igazi csemege ez a kötet, s merem remélni, hogy a célközönség (9-12 éves korosztály) érdeklődését is felkelti majd a kor iránt, melynek következménye az lesz, hogy több, ebben a korban játszódó történetet is kézbe vesznek majd a fiatalok.

A regény olvasmányos, a történet pillanatok alatt magába szippant. Mindamellett azonban úgy éreztem, valóban ott járok Erdély utcáin. Maga a bűntény és a nyomozás is rendkívül élvezetes, a fejezetek és a mozaikdarabkák remekül épülnek egymásra, s természetesen rendkívül örültem a sikeres részeredményeimnek, valamint annak, hogy sikerült kiderítenem a valódi tettes személyazonosságát is. 

Kedvenc szereplőm Kornél, az itt-ott kissé ostobának bemutatott asztalossegéd lett, aki rögtön megnyert magának a különc bájával. Szerettem a Julival való kapcsolatára tett utalásokat, a "beszólásait", de azt sajnálom, hogy csak nála derült ki némi turpisság a múltjában, ami egy picit csökkentette a tekintélyét a hatos fogatban. Ennél többet erről a szálról azonban nem árulhatok el, hisz az már komoly spoiler lenne, azt azonban elárulhatom, imádtam, hogy már a szeme sem állt jól. ^^

Végezetül hadd ejtsek még szót a regény gyönyörű illusztrációiról és borítójáról, ami az egyik kedvenc illusztrátorom, Orosz Annabella munkája. Annabellának sikerült ismét egy olyan pazar látványvilágot megteremtenie, ami rabul ejti az olvasót. Az illusztrációk együtt élnek a történettel, tökéletesen kiegészítik és megelevenítik, az atmoszféra varázslatos, a korhűség maximálisan pontos. A teljes oldalas, vagy netán dupla oldalas képekben öröm elveszni, böngészni a legapróbb részleteket, a hölgyek ruhájának fodrai, a patika polcain sorakozó tégelyek mind a helyükön vannak. A képi világ egy az egyben maga a skanzen Erdély tájegysége, ami most mellőzi a modern kor embereit, s korhűen, az adott kor embereivel népesíti azt be. Gyönyörű, zseniális!

Azt nem tudom, Annabella mennyi részletét látta az illusztrálás előtt a felépített tájegységnek, ám a képekről süt a mélyreható tanulmányozás, hisz kétségtelen, hogy minden a helyén van, s úgy néz ki, ahogy azt én magam is láttam élőben.

Zárszóként hadd ajánljam teljes szívvel a Hat sértett kísértetet a célközönségen kívül mindenki számára, aki szeretne egy igazán kimagasló ifjúsági regényt olvasni! Időutazás, nyomozás, rubinrablás, kísértetek - s mindez a századforduló Erdélyében! Vétek volna kihagyni...!

Történetünk (egyik) főhőse, Mary Lennox, az árván maradt kislány, aki India messzi vidékéről kerül egyetlen élő rokona, nagybátyja, Mr. Craven otthonába.

A lenyűgöző Misselthwaite Manor, az azt körülvevő láp és Anglia teljesen más időjárása félig sokkolóan hat a lányra, ám félig ámulattal is tölti el.

Pirotta átiratán érződik az eredeti szeretete, valamint a törekvés, hogy átadja a történet eredeti üzenetét. Meseátirat révén természetesen a szöveg nem hosszú, nem is lehetne az, azonban itt egyáltalán nem érződik a kapkodás, valamint a nem hozzáértés... Számtalan meseátiratban veszik el az eredeti történet lényege, vagy hagynak ki az írók lényeges, kulcsfontosságú mozzanatokat, ám itt a tökéletes ellenpélda.

Az átirat nem lenne azonban ennyire varázslatos Fusi illusztrációi nélkül, amik teljes oldalas képi világot teremtenek, s a szemünk előtt jelenítik meg a helyszínt és a karaktereket, akiknek az ábrázolása tökéletesen megfelel az eredeti regény leírásának. Az átirat és az ábrázolás tehát teljes mértékben regényhű, ami számomra, mint hatalmas rajongó, elengedhetetlen... Sajnos láttam már olyan illusztrált mesekönyvet A titkos kertből, ahol Colin négerré változik, csak hogy elég pííícííí legyen a mai közönség számára Amerikában... A történet ilyesfajta meghamisítását azonban én magam nem viselem jól, ezért örülök, hogy sikerült egy olyan gyöngyszemet találnom ebből a kötetből, amit bátran a gyerekek kezébe mernék adni.

A történetet nem ismerők számára az értékelés néhány pontja valószínűleg elég érthetetlen lesz, azonban az eredeti regény értékelését egy külön posztban hozom, így jelen bejegyzésem elsősorban A titkos kert-rajongókhoz szól, akiknek bemutatok egy új, minőségi átiratot. Mindemellett természetesen remélem, megfelel arra is, hogy felkeltsem az érdeklődést a kötet és az eredeti regény iránt azok körében, akik nem ismerik/nem olvasták Burnett klasszikusát.

Tim Collins Sherlock ​Bones és a koronaékszerek esete c. ifjúsági regénye a Zseblámpás Könyvek legfrissebb darabja. A Pagony kiadónak ismét sikerült egy zseniális regényt választania, s elhoznia azt piciny hazánkba. Bízom benne, hogy a kötet itthon is megtalálja az olvasótáborát, s megjelennek Bones és Catson további kalandjai is!

Tim Collins a híres nyomozó, Sherlock Holmes és barátja emlékét igyekszik életben tartani, valamint karakterük lényegét mutatja be a célközönségének, ám története és a regény kreatív megoldásai már az ő fantáziáját dicsérik. Holmes és Watson jelen esetben állatszereplők, akik, ha úgy tetszik egy alternatív világban léteznek, ahol az állatok beszélnek és népesítik be London utcáit. A történet modern korba helyezett, tehát nem tartja meg az eredetik idősíkját sem, még közelebb hozva a hősöket a mai kor gyermekeihez.

Történetünk elbeszélője Dr. Catson, Sherlock Bones jobbkeze. Sherlock és Catson csendesen üldögél a nyomozó Barker Street-i otthonában, ahol Bonest majd megöli az unalom...

A híres nyomozó egy újabb megoldhatatlannak látszó bűnesetre vár, míg Catson megpróbál enyhíteni feljebbvalója kedvtelenségén. Catson mindent megtesz, hogy rátaláljon az újságban, a Reggeli Terrierben egy érdekes bűntényre, ám Bones figyelmét egyik hír sem kelti fel. Ám híres és türelmetlen nyomozónknak nem kell sokáig várnia, hamarosan becsönget hozzá Véreb rendőrkapitány, hogy jelentse - elrabolták a királynő koronaékszereit!

No, ez már igazi bűntény barátaim! Bones és Catson azonnal a Kutyingham-palota felé veszi az irányt, hogy fényt derítsenek a bűnesetre! De jaj, a rendőrkapitány ifjonc kutyakölykei szinte teljesen feldúlták a tetthelyet - a palota környékét!

Tim Collins remek karaktereket alkotott. Főszereplői, mellékszereplői, s természetesen a gyanúsítottak is mind-mind ötletes, kreatív szereplők, akiknek több jellemvonása megegyezik a klasszikus Doyle-karakterekével, ám az író nem ragadt le a tényeknél, s saját eszköztárát is bevetve építette fel hőseit, akik ez által bár ugyanazok, mégis kicsit másak, mint "őseik".

Watson karaktere már picit színesebb, hisz Dr. Catson nemet is váltott, s egy lány cicává avanzsált, aki azonban éppoly szerethető főszereplővé lép elő, mint amilyen Watson volt. A munka oroszlánrésze, a fizikai feladatok mind-mind a macskára jutnak, aki rengeteget tanul Bones mellett, de a történet végén hiába ad bele apait-anyait, nem jön rá, miként is leplezte le Bones az igazi bűnöst.

Collins története apró bűnügyek sorozatából tevődik össze, s a kötetben több nyomozási szállal is találkozhatunk, melyek egy ponton összeérnek, s így-vagy úgy, de összefüggésbe hozhatók az eltűnt koronaékszerekkel. Persze, nem minden az, aminek látszik, s lehetséges, hogy egy-egy rács mögött várakozó személynek semmi köze sincs a fő rabláshoz, ezért nem árt, ha nyitva tartod a szemed, kedves olvasó! :)

A regény megdolgoztatja olvasója agyát, melyben mindannyian nyomozókká válhatunk, ugyanis mi magunk is együtt nyomozunk főhőseinkkel a történet folyamán. A minden fejezetben elrejtett apró rejtvények némelyike csupán az olvasó ügyességét és memóriáját hivatott tesztelni, de nagyon sok feladvány és azok helyes megoldása segít összerakni a mozaikdarabkákat, mellyel nem csak Bonest segítjük a nyomozás során, de mi magunk is elméleteket gyárthatunk, s leplezhetjük le a valódi tettes személyét... 

Én magam izgatottan nyomoztam, s oldtam meg a rejtvényeket fejezetről-fejezetre, ám amikor éppen az akció kellős közepében voltunk, s forró volt a lábunk alatt a talaj, volt, hogy továbbolvastam, majd visszaugrottam a fejezet végén a feladatra. Nem volt mit tenni, ha hívott a kaland, tovább kellett mennem az úton! :3

Ezek a rejtvények egyébként egészen zseniálisak. Találkozhatunk bennük számolási feladatokkal, puzzlekkal, szükségünk van a megfigyelési képességeinkre, helyes sorrendbe kell állítanunk egy-egy képet, elrejtett tárgyakat kell megkeresnünk, s még titkosírást is fejthetünk! Csupa-csupa izgalom!

Ezek az adaptációk mind-mint tökéletesen alkalmasak arra, hogy felhívják a figyelmet Doyle könyveire és megszerettessék a kicsikkel a klasszikus karaktereket, de néhány poén (kiváltképp a történet legvégén felbukkanó kulcsszereplő... és nevének megváltoztatott formája), szereplő, helyzet csak azoknak az olvasóknak érthető, akik ismerik és szeretik Doyle eredeti regényeit. S itt említem meg, amit a Sherlock, Lupin és én esetében is megtettem, hogy nem sok olyan felnőtt van, aki elolvassa ezeket a könyveket, hisz nem ők a célközönség, s ismer rá egy-egy elrejtett dologra, míg a fiatal olvasónak bár humoros lesz, ő még nem tudja, milyen mögöttes tartalma, vagy elrejtett üzenete van egy-egy névnek, jelenetnek, humornak. Ez a kettősség egy picit mindig elgondolkodtat, hisz nézhetjük/vizsgálhatjuk több szempontból is, azonban a leírtak igazak maradnak.

Végezetül pedig hadd ejtsek még néhány szót a remek magyar fordításról, ami zseniális lett a rengeteg beszélő és humoros névvel és kreatív szóhasználattal. A fordítás egyébiránt Demény Eszter munkája, akinek nem egy, nem két remek könyvet köszönhetünk már, s ezzel most sikerült bővítenie kiemelkedő repertoárját.

A történet azonban nem lenne teljes John Bigwood illusztrációi nélkül, amik megelevenítik a szemünk előtt a cselekményt és a karaktereket. A kötet képi világa egészen egyedi és magával ragadó, ahol kell aranyos, ahol kell rejtélyes és helyenként "ijesztő", a rejtvények rendkívül kidolgozottak és aprólékosak, egyszóval tökéletes!

A történet az illusztrációkkal együtt él igazán, egyik a másik nélkül nem lenne ilyen magával ragadó, hisz kiegészítik egymást, reflektálnak egymásra, s az illusztrációkban ráadásként újabb és újabb nyomokat is felfedezhetünk...