értékelés
louisamayalcott
manókönyvek
történelmiromantikus
Louisa May Alcott: Egy régimódi lány - Értékelés
Louisa May Alcott Egy régimódi lány c. regényét karácsonyi ajándékként kaptam Dorisztól, akinek nem tudok elég hálás lenni, amiért ezzel a varázslatos kötettel lepett meg! ❤
Alcott az egyik kedvenc írónőm, s noha a Kisasszonyok hosszú-hosszú évek óta az egyik legkedvesebb könyvem, Polly története eddig a pillanatig nem talált rám, s ha nem kapom meg ajándékként, valószínűleg el is veszik a rengeteg megjelenés tengerében, mely esetben egy valódi csodától fosztottam volna meg saját magam, avagy az élet...
Alcott ismét brillírozott, s a Kisasszonyok és folytatásai mellé most egy új, örök kedvencet adott nekem.
A gyönyörű kivitelben napvilágot látott kötetet a hazai olvasók a Manó Könyveknek köszönhetik, akik az utóbbi években egyre több klasszikussal örvendeztetik meg az olvasóközönséget.
"- Én sem tudnám pontosan megmondani, de valami
olyat hoztál el közénk, amitől melegebb, kellemesebb az
otthonunk, és ami, remélem, nem tűnik el egészen akkor
sem, ha már nem vagy velünk."
Történetünk főhőse, Polly, a szegény vidéki lány, barátnőjéhez utazik a városba. Fanny és a Shaw család szeretettel fogadja a lányt, aki nem mindennapi melegséget és őszinte szeretetet csempész a ház lakóinak kiüresedett, sivár szívébe...
Polly érkezésekor az első, akit megismer a Shaw családból Fanny öccse, Tom lesz, aki meghatározó szerepet tölt majd be főhősnőnk életében ugyanúgy, mint a Shaw család többi tagja.
Alcott regénye több évet ölel fel. Főhőseinkkel gyermekkorukban ismerkedhetünk meg, s a játékkal töltött, pajkos gyermekévek elteltével a felnőtt, komoly problémákkal küzdő fiatalok életébe is bepillantást nyerhetünk.
Polly gyermekkorában egyszerű és szerény neveltetésének és igényeinek köszönhetően, no és persze a meleg családi légkört megélő, az igaz szeretetet ismerő, melegszívű lány szinte öntudatlanul csempészi be a változást a Shaw család életébe, melynek köszönhetően a családi kapcsolatok egyre szorosabbá válnak.
Polly eleinte nem találja a helyét a nagyvárosi fényűzésben, ahol a lányok már tizennégy éves korukban flörtölnek a férfiakkal és úgy csinosítják magukat, mintha máris felnőttek lennének. A fényűző bálok, a titkos találkák nem az ő lelkének valók, s a hóbortos, bohókás Fanny élete is megváltozik a lány eltérő gondolkodásmódjának hála.
A gyermekkor éveinek részletes leírása, Polly és a Shaw család, valamint a családtagokkal kialakuló személyes érzései és kötelékei hosszas elbeszélésén túl, főhősnőnkkel húsz éves korában találkozhatunk újra, mikor önálló életet kezdvén költözik a városba, ahol a Shaw család régi barátként fogadja. Noha a fülszövegben említett elszegényedés csupán a történet legvégén következik be, az addig a pillanatig eltelt idő is rengeteg történést ölel fel.
Polly zongoratanárnőként keresi a kenyerét, s próbálja megőrizni mindig vidám hangulatát, ám az élet komoly megpróbáltatás elé állítja, mikor már ő sem tud parancsolni a szívének, legyen bármilyen régimódi lány is ő...
Alcott történetének bár első számú főhőse maga Polly, a regény mégis több ember életének és sorsának színhelye, akik ugyanolyan kiemelkedő bánásmódban részesülnek az írónő tolla alatt, mint maga Polly.
"...az igaz szerelem kincs, amelyet áhítattal kel
fogadni, és odaadással megőrizni."
Az Egy régimódi lány igazi klasszikus, aminek ott a helye a Kisasszonyok, a Büszkeség és balítélet, az Értelem és érzelem, vagy épp a Twist Olivér mellett a polcon.
Alcott egy igazi varázslattal átszőtt történetet alkotott, ahol a varázslat maga a szeretet, az erény, a jóság és kedvesség.
A történet lelke maga Polly, aki eleinte már-már bosszantóan tökéletesnek tűnik, s ahogy a regény további hősei, úgy az olvasó sem érti, hogy lehet mindig ilyen életvidám ez a lány, akit sokszor megbánt az élet.
Polly rendkívül szerethető főhősnő, akinek kacagásával és könnyeivel együtt mi magunk is önfeledten nevethetünk, vagy szorulhat görcsbe a gyomrunk.
Bár a történet nagy részében Polly vidám, sokszor veszíti el ő maga is a hitét, gyengül meg az ereje, s ez mindig a legmegfelelőbb pillanatban érkezik, hogy továbbra is azonosulni tudjunk vele, s lássuk, neki sem olyan könnyű az élet, amit emelet fővel visel el. A regény legvégén került azonban hozzám a legközelebb a karaktere, amikor önmagát félretéve végre nem küzd tovább igaz érzései ellen, s a bánat és a kétségbeesés miatt megmutatja, hogy ő maga is esendő ember, akinek el tud fogyni az ereje, akit le tud dönteni a lábáról a félsz és el tud hagyni a remény, ami bár mindig ott pislákol a lelke mélyén, van, hogy olyan mélyen elrejtőzik, hogy félő, már-már kihuny... Spoilerek nélkül erről nyíltabban beszélni nem tudok, mindenesetre ha elolvassátok a regényt, biztosan érteni fogjátok a szavaim értelmét.
A kötet rengeteg szereplőt felvonultat, s bár mindenkiről írhatnék néhány sort, de már így is lényegesen hosszabb lesz ez az értékelés, mint eredetileg terveztem - bár azt hiszem, ez nálam nem meglepő. ^^
Mr. Shaw kedves apakaraktere, a nagymama, a teljes változáson áteső Fanny mind-mind a szívemhez nőtt, de hadd beszéljek arról a szereplőről, aki leginkább rabul ejtette a szívemet, ő pedig nem más, mint Tom Shaw.
Tom bár rengeteget hibázik a történet folyamán, s gyermekkorában sok komiszságot és csínyt követ el, akarva vagy akaratlanul, de megbántja Pollyt és mindenki mást is a környezetében, egy hatalmas szívvel és lélekkel megáldott, szeretetre éhes és méltó fiú, majd férfi, aki sokáig nem találja helyét a világban. Gazdag úrfiként mindene megvan, semmire sincs gondja, s e ténynek köszönhetően kényelmes, léhűtő életet élhet, ahol nincs a két keze munkájára vagy az agyára, eszére szüksége ahhoz, hogy boldoguljon. A Shaw család vagyonának elvesztésével természetesen velejárója az egy szem férfi örökös személyiségének jobb irányba való változása is, ami bár kétségtelenül sokat jelent a karakter szempontjából, én magam azonban az első betűtől az utolsóig a rabja voltam ennek a hol tökkelütött, hol vak gazembernek. ❤
Polly és Tom párosa remekül működik együtt a lapokon, s őszintén, a mellkasomból kiugró szívvel reménykedtem egy pontosan olyan befejezésben, mint amit végül kaptam.
Alcott jó néhányszor kiugrasztotta s szívem a helyéről és még a végére is tartogatott hatalmas csavarokat, amivel kisebb szívinfarktusokat is előidézett nálam. ^^ Volt olyan csavar is, amit sikerült kitalálnom, s boldog voltam ettől az érzéstől, de számos olyan meglepetésben is részem volt, amire nem is gondoltam volna.
Alcott ráérősen ír, lassan bontakoztatja ki a végkifejletet, s komótosan mutat be minden látszólag kevésbé fontos életmozzanatot is, azonban megkapóan szép leírásai és érezhető szeretete és szenvedélye a szöveg iránt átsüt a lapokon. A lassú folyású, csörgedező történetek kedvelői mindenesetre kerüljék el a kötetet, mert az Egy régimódi kisasszony nem az ő könyvük lesz! ;)
"- Hiába vagy te nálam romantikusabb,
rózsát mégsem őrizgettél..."
A kötet nagyon szép kivitelben látott napvilágot, s a külföldi borítókat is a kalapba téve is az egyik leggyönyörűbb kiadás a miénk. Egyetlen problémám csupán a rettenetesen apró betűvel volt, ami miatt nem tudtam olyan ütemben behabzsolni a történetet, mint ahogy szerettem volna. Mivel elég rossz a szemem, az ilyen pici betűs szöveg igen megterhelő számomra, s igencsak kínzó perceket éltem át, mikor a szemem fájdalmai miatt le kellett tennem a könyvet és elnapolni a folytatást.
Negatívumként emellett sajnos még egy dolgot meg kell említenem, mégpedig a sok modern szó és szófordulat használatát, ami kiszakított az adott történelmi korból olvasás közben, s amik teljesen korhűtlenek voltak. Sajnos több fordítónál tapasztalom, legyenek és dolgozzanak bármely kiadónál, ha történelmi regényt fordítanak, valahogy szinte sosem sikerül elvonatkoztatniuk a modern kortól, melyben élnek, s ráhangolódni az adott történelmi korra. Ezt mindenképpen jelezni kellene feléjük, mikor megkapják a munkát, hogy erre kifejezetten ügyeljenek. Ezektől a modern kifejezésektől eltekintve a szöveg nagy részét sikerült gyönyörűszép fordításban megkapnunk, s a barokk körmondatok és gyönyörű leírások, melyek Alcott tollából születtek megfelelő magyar nyelvű átültetést kaptak.
A kosztümös történetek kedvelőinek, Alcott-rajongóknak és azoknak, akik szeretnének egy gyönyörű szerelem és történet részesei lenni, a kötetet szívből ajánlom! ❤
Értékelés: 5/5 zongora
Kedvenc kötet
Idézetek
"- Azt hiszem, igazad van, drágám, de mert vidéken éltél, még nem vetted észre, hogy a szemérmesség kiment a divatból."
"- Szerintem egy kis csintalanság még belefér, és akkor sem dől össze a világ, ha néha megszökik valaki..."
"Megvetése úgy fájt a lánynak, mintha tőrt döftek volna a szívébe."
"Pollyt arra tanították, hogy a szerelem komoly és szent dolog; az ő fogalmai szerint sokkal illetlenebb volt flörtölni egy fiúval, mint szánkózni akár egy tucattal."
"...jól áll neked, illik hozzád, ahogy mindannyiunknak az egyszerű áll a legjobban... Kevesünknek van bármi hatása a világra, de ha megmutatod a világnak, hogy az elégedett szív és a boldog arc jobban ékesít, mint a párizsi cifraságok, talán másokkal is jót teszel."
"A gyermekkor egyik legkorábbi ösztöne a pusztítás..."
"- No, úgy látom, Polly hozott nektek mára egy kis napsütést!"
"Egy kis figyelmesség, egy önzetlen apróság, egy vidám szó olyan kellemes és megnyugtató tud lenni, hogy mindenki megérzi benne a szépséget, és megszereti azt, akitől való."
"- Rajta, Polly! - mondta az ifjú szultán egyik este, miután kis Seherezádéja felélesztette a tüzet, hogy kellemes meleg legyen a szobában..."
"A gyerekek, ha huzamosabb ideig szokatlanul jól viselkednek, hajlamosak hirtelen teljes fordulatot venni, és felüdülést keresni némi lármás rendetlenkedésben."
"...Rájöttem, hogy sok mindenben én vagyok a hibás, mert feleolyan türelmes és kedves sem voltam, mint kellett volna. A hátralévő időben igyekszem jóvátenni ezt, megpróbálok olyan jó és hálás lenni, amilyen csak tudok, mert azt akarom, hogy szeressenek, bár én csak egy »régimódi, vidéki lány« vagyok.""
"- Micsoda vadállat voltam! - mondta Tom undorral..."
"Élvezte persze, hogy miután bántották, most kényeztetik, de hát ez igazán emberi dolog."
"Tom a kanapén feküdt, csizmás lábát a karfán nyugtatva, és teljesen elmerült egy könyvben, amelynek hősei valószínűleg lakatlan szigeten partra vetett, hajótörött fiúk voltak."
"- Szabad, Miss Milton?
A felnőttek szertartásosságát utánozta, és arra számított, hogy Polly el lesz bűvölve. De a lány az első meglepetés után belenevetett az arcába, kézen fogta, és kedvesen így válaszolt:
- Hát persze hogy szabad, csak ne butáskodj, Tommy.
- Fanny azt mondta, legyek elegáns, hát megpróbáltam - súgta Tom, majd némileg kétségbeesetten megragadva partnerét, hozzátette: - Kapaszkodj, valahogy csak túlesünk rajta!"
"- Ha nélkülözni tudnak otthon, boldogan jövök.
- Kénytelenek kölcsönadni téged, mert jót teszel mindannyiunknak, és szükségünk van rád."
"- Én sem tudnám pontosan megmondani, de valami olyat hoztál el közénk, amitől melegebb, kellemesebb az otthonunk, és ami, remélem, nem tűnik el egészen akkor sem, ha már nem vagy velünk."
"- Ezt a hangoskodó kis figurát Nicodemusnak nevezték el a fiúk, az álomszuszék cicát pedig Hamupipőnek, mert imád a hamuba feküdni."
"- Nyugodtan mondd ki, amit gondolsz, Polly, a szemeden látom, hogy valami nem tetszik.
- Csak arra gondoltam, amit a nagymamád mondott egyszer: a szemérmesség kiment a divatból..."
"Így búslakodott Polly, és mire hazaért, már nem is akart mást, csak lefeküdni és álomba sírni magát, ahogy a lányok szokták, ha úgy érzik, elviselhetetlenül fáj nekik valami."
""Ha nem tudok boldog lenni, legalább legyek hasznos.""
"- Nem olyan szörnyű, mint lehetett volna, de annyi biztos, hogy szívszorító látvány egy tizenhét éves gyereklány, ahogy öreg, de tiszta kis hálóingben fekszik és várja a halált, mert úgy érzi, nincs hely számára a világon."
"...és a kis Jane úgy nem érezte, kellemes hangtengeren ringatózik egy boldogabb életbe, amely csak az imént kezdődött el."
""Erős és csinos, és ahová csak megy, oda elviszi a muzsikát." Igen, erre képes lehetek, gondolta Polly, és komolyan, őszintén imádkozott lelkierőért, becsületes szívért, a benne lakó szeretetért, s a kitartásért, hogy egész élete olyan legyen, mint egy hol gyógyító, hol vérpezsdítő dal, mely segít, amíg szól, és amelyre emlékeznek, mikor elhallgat.
A kis Jane utolsó tudatos gondolatával azt kívánta, hogy "áldja meg az Isten azt a kedves, drága lányt, aki az emeleten lakik, és adjon meg neki mindent, amit csak az élettől kér". Azt hiszem, a két imádság - jóllehet egyiket sem öntötték szavakba - együtt szállt föl az égbe, mert mire eljött az idő, mindkettő meghallgatásra talált."
"- Polly szerint te jóképűbb vagy Mr. Sydneynél.
- Kedves tőle.
- Megkérdeztem, melyikőtök arca tetszik neki jobban, és azt felelte, hogy a tiéd csinosabb, de az övé rokonszenvesebb."
"A fiatalemberek gyakran kinevetik az értelmes lányokat, akiket titokban tisztelnek, és úgy tesznek, mintha csodálnák a butákat, akiket titokban lenéznek - s mindezt azért teszik, mert a komolyság, az ész és a női méltóság nem divatos."
"- ...Tudvalévő, hogy az újdonságnak varázsa van."
"Olyan régóta zárta palackba virgonc szellemét, hogy az már szinte veszélyesen forrongott odabent."
""Ezt nevezem!" gondolta Polly, ahogy tovagördültek, és olyasformán érezte magát, mint talán Hamupipőke a tökhintóban az első bálja előtt, csakhogy Hamupipőkével ellentétben ő most két királyfira is gondolhatott."
"- Nagy tökfilkó ez a Hogyishívják, nem veszi észre, hogy a lány imádja; a valóságban azért nem vagyunk ennyire szamarak mi, férfiak - jelentette ki Tom, mert igen határozott véleménye volt sok olyasmiről, amiről nagyon keveset tudott, és nyíltan hangoztatta is."
"- Nem tudlak elképzelni, amint kibontott hajjal kóborolsz a világban, és egy kőszívű szerelmest siratsz - mondta Tom.
- Én sem; nem az én stílusom.
- Miss Polly jól palástolt érzelmeire csak a rózsás bőre arcszíne halványulásából lehetne következtetni, mert ő maga tovább mosolyogna, mint a regényekben szokás, esetleg elmenne apácának, és ápolná a himlőben vagy más fertőző kórban szenvedő, szívtelen szerelmest, végül üdvözülten távozna az élők sorából, a férfit pedig örökre emésztené a bűnbánat és a megkésett szerelem."
"- ...Nem szükségszerű, hogy a csalódás bolondot csináljon egy nőből."
"Polly belekarolt Tomba, de fájó szívvel és leplezett haraggal, mert az az odavetett "hiszen ez csak Polly" nagyon rosszulesett neki. "Mintha egy kis senki volnék, akinek nincsenek érzelmei, és csak arra született, hogy másokra dolgozzon vagy szórakoztassa őket! Fanny is, Tom is téved, csak azért is bebizonyítom nekik, hogy Polly valóban magára ébredt", gondolta háborogva. "Miért ne érezhetném magam ugyanolyan jól, mint bárki más? Különben is, ez csak Tom", tette hozzá keserű mosollyal, és Trixre gondolt.
- Elfáradtál, Polly? - kérdezte Tom, és lehajolt, hogy a lány arcába nézzen.
- Igen, abba, hogy egy senki vagyok."
"- Egyszerűen csak próbálom mindennek a jó oldalát nézni - kezdte Polly lassan -, és ez bámulatosan sokat segít. El sem tudod képzelni, mennyi jót, mennyi napfényt rejtenek a legkevésbé ígéretes dolgok, ha elfogadod őket. Csak meg kell keresni."
"- Szeretnék jobb ember lenni, mint amilyen vagyok, és ti talán megmutathatjátok, hogyan..."
""No, hány madarat fogtál?", mintha fürjek volnának a férfiak. Milyen kegyetlenek is vagyunk mi, nők! Legalábbis némelyikünk."
"Fannynak és Pollynak azonban rejtettebb, családiasabb erényeit is megmutatta, márpedig ez sokkal biztosabban hódítja meg a nők szívét, mint a hűvös értelem és a világi bölcsesség."
"...de a szív sajnos szeret ellenkezni, és nem engedelmeskedik sem észnek, sem akaratnak, de még a hálának sem."
"Polly igen egyszerűen gondolkodott: "Ha nem szeretem, nem szabad feleségül mennem hozzá, főleg, ha valaki mást szeretek, noha minden ellenem szól.""
"- ...Ó, Nep, borzasztó nehéz visszautasítani a szeretetet, amikor annyira vágyik rá az ember, de nem helyes elfogadnia!"
"A tavasz nemcsak a zsenge füvet és a friss pitypangot csalogatta elő; érintése nyomán lépten-nyomon gyöngéd érzelmek szöktek szárba."
"- Hiszen ez Tom! - kiáltotta Polly, mégpedig olyan hangon és olyan tekintet kíséretében, amely belefojtotta Sydneybe a szót; most már mindent értett."
"- Tudom, hogy jobban örülne, ha férfi módjára a fia mondaná el neki az igazságot, és nem egy lányt bízta meg azzal, amit ő maga fél megtenni."
"Azzal Tom lehajtotta a fejét, és valami nagyon zokogásszerű neszt hallatott, amelyet hasztalanul próbált férfiasan visszanyelni. Mert szegény Tomnak hatalmas szíve volt, és ezt a világ minden drága mellénye sem tudta elrontani."
"Hiába volt lesújtva, rendkívüli módon élvezte a pillanatot, hiszen született vigasztaló volt, és aligha szükséges hozzátenni, hogy tiszta szívből szerette a haszontalan Tomot. Maga is belátta, hogy ez nem okos dolog, és se megérteni nem tudta, se megmagyarázni vagy tenni ellene, így nem maradt más, mint beismerni magának, hogy minden hibája, közönye, sőt eljegyzése ellenére is odavan Tomért."
"...elraktározta hát a szerelmét szíve egyik rejtett zugába, és megpróbálta elfelejteni, abban reménykedve, hogy vagy elhal az érzés, vagy egy szép napon jogot nyer az élethez."
"Végül azonban mindig arra jutott, hogy az élet megy tovább, a természet bölcsen úgy rendelte, hogy a lányszív rengeteget kibírjon és a lányok étvágya akkor is jó legyen, amikor a viszonzatlan szerelem éhezik."
"A következő hetekben Shaw-ék megtanulták, mint előttük sok más család, milyen gyorsan növeszt szárnyat és röppen el a gazdagság, ha egyszer mehetnékje támad."
"- ...Nem lenne jó néha gyereknek lenni, hogy az ember ki merje mondani, mire vágyik?"
"- ...Nemcsak az átok, az áldás is visszaszáll az ember fejére."
""Úgy van, de ne üss azon, aki már amúgy is a földön hever", mormogta Tom magában..."
"...ám ekkor Tomnak fejébe szállt a hála, lehajolt, és egyszerűen megcsókolta Pollyt. A lány úgy megrémült a váratlan eljárástól, hogy Tom azonnal magához tért, és összefüggéstelen szabadkozás kíséretében visszamenekült a barlangjába:
- Bocsánatot kérek... nem tehetek róla... a nagymama mindig megengedte a születésnapomon.
Polly, Fannyról tökéletesen megfeledkezve, fölmenekült az emeletre, és ahogy a sötétben arcát eltakarva leült, azon töprengett, miért is nem haragszik jobban, majd pedig elhatározta, hogy többé nem hódol ilyen odaadóan a roppant kellemes, ám annál veszélyesebb időtöltésnek, a nagymamásdinak."
"Az előkészületek szerencsére annyira elfoglaltak mindenkit, hogy gyöngéd érzelmekre nem maradt idő, és a négy fiatal elszánt, céltudatos munkáját látva senki sem gondolta volna, hogy szívükben érzelmi viharok tombolnak."
"- Elég baj az nekem, hogy olyan szeretek, aki nem viszonozza, de hogy még ki is beszéljenek, az borzalmas! Még a gondolatától is megvadulok! Ó, Fanny, egyre rosszkedvűbb, irigyebb és gonoszabb vagyok, nem is tudom, mi lesz így velem!"
"- ...Ráadásul Tom sok mindenben különb. Ne mereszd úgy a szemed, tudom, hogy különb, vagy az lesz. Tom egészen más, és nagyon fiatal, sok hibával, tudom, de a hibáitól csak jobban szeretem. Becsületes, bátor fiú, és hatalmas, meleg szíve van, inkább neki legyek fontos, mint a legbölcsebb, legjobb és legműveltebb férfinak a világon, egyszerűen azért, mert szeretem!
Bárcsak Tom is láthatta volna ekkor Polly arcát! Olyan gyöngéd, őszinte és dacos volt, hogy Fanny elfelejtette védelmébe venni saját szerelmét, és megilletődve csodálta Polly rendíthetetlen hűségét az övéhez. Ez a mindent elsöprő, kizárólagos szerelem vadonatúj jelenség volt Fanny számára..."
"...az igaz szerelem kincs, amelyet áhítattal kel fogadni, és odaadással megőrizni."
"Polly olyan fenyegetően nézett Fannyra, hogy az beleremegett, és levont egy fontos tanulságot: a legszelídebb lányok, ha egyszer kijönnek a sodrukból, félelmetesebbek tudnak lenni a legbőszebb sárkánynál; még a vadgalamb is harciasan vagdalkozik a csőrével, ha a fészkét védi."
"- El kell viselni; az ember végül mindent elvisel..."
"- Akkor várok - mondta Polly felragyogó arccal; szépsége olyan megejtő volt, hogy Fanny újból megölelte, miközben forrón kívánta, bárcsak Maria Bailey meg se született volna."
"...kijelentette, hogy reménytelen szenvedély emészti valaki iránt, s mindezt olyan tragikomikus szavakkal ecsetelte, hogy a lányok képtelenek voltak eldönteni, "fiús huncutság"-e az egész, vagy szörnyű igazságot leplez.
- Tavasszal, amikor hazajön, úgyis kiszedjük belőle - mondta Fanny, miután összehasonlították fivéreik leveleit, és teljes egyetértésben megállapították, hogy "a férfiaknál kukább és bosszantóbb lény nem létezik a világon"."
"Sokkal többen szenvednek ilyen csöndes szenvedéssel, mint hinnénk, mert "azok a nők, akik mernek", kevesen vannak, azok pedig, "akik tűrnek és várnak", sokan. De ha a varrókosarak beszélni tudnának, igazabb, megindítóbb történeteket mesélhetnének, mint amilyeneket olvasni szoktunk."
"Jöjj, Philander, próbálj most szerencsét,
Ki-ki keresse igaz szerelmét..."
"- Akarod tudni, hogy hívják azt a lányt, akit több mint egy éve szeretek? Nos, Pollynak! - És Tom néma, ellenállhatatlan ékesszólással tárta szét a karját, Polly pedig egyetlen szó nélkül viszonozta az ölelést.
Tekintsünk el attól, hogy mi történt a következő percekben. A valódi szerelmi jelenetek leírhatatlanok; azok ugyanis, akik szerepeltek benne, a legkidolgozottabb leírást is unalmasnak fogják találni, azok szemében pedig, akik nem élték át, a legegyszerűbb kép is túl színesnek tűnik. Így hát a regényíró jobban teszi, ha a képzeletre bízza a művészeten túli dolgok megfestését, és életük legboldogabb perceiben magukra hagyja a szerelmeseket."
"- Ugyan, Tom, honnan tudtam volna, hogy szeretsz, amikor csak fogtad magad, és se szós se beszéds elmentél? - kérdezte Polly gyöngéden szemrehányó hangon, és arra gondolt, milyen nehéz év áll mögötte.
- És nekem honnan lett volna bátorságom bármit is mondani, amikor az egész földkerekségen semmi mást nem ajánlhattam volna föl neked, csak saját értéktelen személyemet? - válaszolta Tom.
- Nekem éppen annyi kellett! - suttogta Polly, Tom pedig ekkor úgy érezte, hogy az angyalok fajtája még nem halt ki egészen."
"- ...Vagyis befogtam a számat, nem panaszkodtam, dolgoztam, mint egy ló, megnyugtattam önmagamat, és másokat is, hogy igenis becsületesen meg tudom keresni a kenyeremet, aztán hazajöttem megtudni, van-e remény.
- Én pedig egyfolytában rád vártam - mondta egy tompa kis hang Tom vállgödréből..."
"- ...aztán meg az én Pollym nézett rám úgy, hogy egyszeriben biztos voltam a dolgomban. Egy percet sem tudtam volna tovább váratni téged! Ki kellett nyújtanom a kezem az én kis feleségem felé, akit tudom, nem érdemlek meg!
Tom halkan beszélt, és az érzelmei kiültek az arcára, de nem volt mit szégyellnie rajta, mert az őszinte szerelem megnemesítette és alázatossá tette..."
"- Bárcsak tudtam volna! - sóhajtotta Polly. - A szerelmesek annyi butaságot csinálnak!"
"- Úgy kell nekünk; fivéreknek és nővéreknek ne legyen titkuk egymás előtt."
"- Ezt a rózsát tetted a születésnapi tortámra. A jövő héten friss rózsa fog illatozni egy másik szép kis tortán, amit, remélem, szintén te készítesz majd. A rózsát a barlangom padlóján felejtetted, azóta őrzöm. Mi ez, ha nem szerelem?
Polly megérintette az egy éve őrzött ereklyét, és elmosolyodott, amikor a morzsolódó levelek alá firkantott szavakat elolvasta: "Pollym rózsája"."
"- Hiába vagy te nálam romantikusabb, rózsát mégsem őrizgettél..."
"- Még akkor is, ha régimódi asszony - suttogta Polly boldogan, s a könnyektől még szemben csillogott a szeme, ahogy fölnézett Tomra. Ő pedig a lány tekintetén keresztül megpillanthatta a legigazibb sikert, amelyet nem szégyellt a szerelemnek és a munkának, e két szép, régimódi értéknek tulajdonítani."
"A távolabbi jövő leírására még ez a szeleburdi toll sem vállalkozik, hanem itt megpihen, s a régi, kedves tündérmesék szavaival zárja sorait: "Aztán egybekeltek, s mindannyian boldogan éltek, míg meg nem haltak.""
0 comments