Berg Judit tavaly év végén örvendeztette meg a rajongókat az ifjú Rumini gyermekkori kalandjaival, mely a Pagony kiadó Most én olvasok! kiadói sorozatában látott napvilágot. Idén szerencsére a mohó olvasóknak nem kellett sokáig várniuk a következő kötet megjelenésére, s így a Rumini és a látóüveg után végre a kezünkben tarthatjuk a Rumini ​kincsei címet viselő folytatást.

A Rumini kincsei 1. szintű olvasmány, mely egy lényegesen összetettebb és hosszabb történetet rejt magában, amit a felnőtt olvasók sem fognak túlságosan nyúlfarknyinak érezni. A gyerekkori Rumini-kalandok második felvonása egy szívhez szóló, tragédiákkal és kalandokkal teli mese, ami teljesen rabul ejtett, s messze lepipálta a látóüveg történetét, ami valóban egy nyúlfarknyi felvezetésként szolgált. 

A történet "ott veszi kezdetét, ahol az első félbemaradt", azaz Rumini tovább meséli nekünk titokzatos múltját. A Rumini és a látóüveg idősíkjához képest a múltba röpülünk vissza, ahol főhősünk bemutatja nekünk elveszített családját...

Rumini egy képet őriz édesanyjáról, akire sajnos már nem emlékszik, míg édesapjáról csupán egy általa készített rajz maradt hátra, amit az egérfiú nagy becsben tart. Főhősünket - édesapja elvesztése után - nagypapája, Papó neveli, akinek nincs elég pénze ahhoz, hogy drága iskolába járassa unokáját. Ettől függetlenül Papó mindent megad Rumininek, írni és olvasni, számolni tanítja, jóságra és kedvességre neveli, megtanítja segíteni másokon és izgalmas kalandokra hívja. 

Rumini és Papó a Vörös Kalóz kincsének nyomába ered, meglátogatják a könyvtárat és szegényen, ámde annál boldogabban élik életüket. Ám sajnos ennek egy napon vége szakad, mikor Papó "magára hagyja" szeretett unokáját, aki immár a Szélkirálynőn dolgozik, mint hajósinas és új családra lel a matrózok személyében...

Az én Rumini-éhségem már-már nem ismer határokat, s epekedve várom az újabb és újabb kalandot, ami Berg Judit tollából megszületik. A Rumini kincsei a látóüveg történetéhez képest sokkal mélyebb tartalmú, s számtalan titokról lerántja a leplet. 

Papó egy újabb szerethető karaktere a világnak, aki a lehető legjobb mintákat mutatva neveli jóra az árván maradt unokáját. Sajnos azonban az élet véges, így tudjuk, mi történik majd az öreg nagyapóval, aki, bármilyen fájdalmas is, kénytelen egyedül hagyni a nagyvilágban legféltettebb kincsét.

Papó karakterén túl azonban Berg Judit ismét több esetben brillírozik, elég ha csupán a Papó által gondosan kitervelt kalandra és annak minden aprócska részletére, vagy a beszélő nevekre gondolok. Rumini édesanyja, Rumila és édesapja, Trimini különösen elnyerte a tetszésem, ahogy az is, milyen gyönyörű két név született meg főhősünk nevéből, azaz, hogy milyen szép nevet is kapott főhősünk, szülei nevének összeforrásából... ❤

A történeten túl engem újra elvarázsolt a Rátkai Kornél által megálmodott képi világ, s még inkább a szívemhez nőttek az új karakterábrázolások is, amik már az első kötetben is megnyertek maguknak. Minél többet nézem azonban ezeket a gondosan elkészített illusztrációkat, annál inkább elvarázsolnak, s imádok elveszni bennük. 

"Apa nem jött haza többé. Sosem tudtuk meg, mi történt vele. Állítólag a Tintahal viharba került. Talán zátonyra futott. Talán elsüllyedt.""