Swift

Abszolút elfelejtett szavak - Társasjáték - Értékelés



Az Abszolút elfelejtett szavak névre hallgató társasjáték már az előrendelés állapotában felkeltette a figyelmemet. A régi, elfelejtett szavakat hirdető leírás pillanatok alatt megnyert magának és izgatottan vártam, vajon miféle régies szavakat és közmondásokat válogatott össze Győri Hanna, a játék szerzője. 
Én magam palóc nyelvterületről származom, s pici koromtól kezdve óriási könyvmolyként élem és lélegzem. Ha mindez nem lenne elég, az Alföldön töltöttem gyermekkorom nyarainak nagy részét és mindezeken felül olyan családba születtem, akik imádják a könyveket és nyitottak minden újdonságra. Mikor párommal több mint tizenegy éve összehozott a végzet, hatalmas meglepetésként ért, hogy rengeteg olyan szót használok, amit ő nem ismer. Ez talán nem is lenne olyan meglepő, hiszen én Északkelet-Magyarországról jöttem Esztergomba, s minden területnek megvannak a maga sajátos kifejezései, ám minden ámítás nélkül mondhatom, még most, tizenegy év után is képes vagyok olyan szót mondani neki, amit ő nem ismer... 
Kíváncsian vártam tehát a játék érkezését és azokat a titokzatos szavakat, melyek nagy részét ugyan elfelejtettként kezel a játék, a párom és én, valamint a családom azonban gyakorta használjuk mind a mai napig...

A társasjátékot a nyaralás alatt, a család körében nyílt alkalmam kipróbálni, s mivel mindannyian remekül szórakoztunk, minden este elő is vettük és nyüstöltük fáradhatatlanul a kártyákat. 

A doboz tartalma

A társasjáték 110 db szókártyát tartalmaz, melynek mindkét oldalán megtalálhatjuk azokat a bizonyos elfelejtett szavakat és közmondásokat. A játék mintegy 880 szót és 110 közmondást rejt magában. 
A doboz tartalma továbbá még 8 db fakocka, valamint egy játékszabályt és a szavak jelentését tartalmazó füzetke is. 
A játékhoz szükségünk van még továbbá papírra és ceruzára/tollra is - kinek melyik szimpatikusabb. 

A játékot 3 főtől felfelé játszhatjuk és a doboz fedele szerint 9 éves kortól ajánlott. 


A játék menete

A játék elején megkeverjük a paklit, amit aztán lehelyezünk az asztalra, majd minden játékos kap egyetlen fakockát, amit maga elé helyez. A kezdő játékos húz egy kártyát és kiválaszt egy számára tetsző szót róla, melyet hangosan felolvas. Minden játékosnak alaposan át kell gondolnia magában, szerinte mit is jelent az a szó, majd a megegyezés szerinti irányban haladva mindenki elmondja a maga véleményét, meghatározását. A szabályzat kiköti, hogy minél alaposabban magyarázzuk el a szó jelentését, tehát nem elég egyetlen szóval válaszolnunk. Miután mindenki elmondta a véleményét, a játékosok az elé a játékos elé helyezik az előttük lévő kis fakockát, akinek a véleménye/meghatározása/felelete a legjobban elnyerte a tetszését avagy a leginkább meggyőzte. Magunkra természetesen nem szavazhatunk! Aki a legtöbb fakockát zsebelte be, az 2 pontot kap, döntetlen esetén az azonos számú kockával rendelkezők mindegyike megkapja a két pontot. Ezt követően a játékos megnézi a szótárban, mit is jelent az a szó pontosan, s akinek a meghatározása a legközelebb állt a szótárban leírtakhoz, az kap egy extra pontot. Ezt követően a következő játékos húz. 

A szabályzat nem köti ki pontosan, hány fordulóból áll egy is játék, de példának okáért, egy négy fős társaság esetén minden személynek legalább egyszer húznia kell. A játék mindaddig folytatható, míg a játékosok jól érzik magukat és szeretnék a játékot folytatni. Az nyer, aki a legtöbb pontot szerzi! 

Figyelem! Mivel "elfejtett", ritka, sőt olykor-olykor becsapós szavakról van szó, az sem probléma, ha valaki nem tudja a jelentést, hiszen a cél az önfeledt móka és kacagás, valamint az, hogy meggyőzd a társaid, neked van igazad! 

A mi társaságunkat pillanatok alatt magába szippantotta a játék! Rengeteg szó volt, aminek a jelentésével pontosan tisztában voltunk, viszont akadtak olyan szavak is, amik őszinte meglepetéssel szolgáltak. Mind a valódi jelentés elolvasása, mind a meghatározások közben hatalmasakat nevettünk, ötleteltünk és remekül szórakoztunk, s ki merem jelenteni, hogy mindenki a szívébe zárta ezt a nem mindennapi társast!
Külön szeretném kiemelni a szavak mellé összegyűjtött közmondásokat, amikről még a legidősebb társaim sem igen hallottak, ellenben olyan fergeteges hahotázás fakadt az új dolgok, szavak, közmondások elsajátítása mellett, hogy őszintén kár, amiért nem lett ez megörökítve egy videó formájában. 

A játék elején biztos voltam benne, hogy az aranydíjat az apukám fogja elvinni, s ez valóban így is lett. ^^ Apa egyszerűen verhetetlen volt, ám a végső sorrend igazán meglepően állt fel... Annyit mindenesetre halkan megjegyeznék, hiszen rendkívül büszke vagyok, hogy az ezüst érmet én vihettem haza... :$

Játékosaim véleménye

Játékos 1
"Nagyon jól szórakoztam. Nagyon érdekes szavak kerültek összegyűjtésre, melyek nagy részéről még soha nem is hallottam. Érdekes, nehéz, szórakoztató játék."

Játékos 2
"Jó volt. Azt már előre tudtuk, ki fog nyerni, ahogy azt is, hogy nekünk, fiataloknak esélyünk sincs az idősek ellen. Szórakoztató volt, jól éreztük magunkat."

Játékos 3
"Nagyon érdekes és szórakoztató játék. Rengeteg szó volt, amit nem ismertem, ám nagyon sok szó jelentése teljesen világos volt számomra. Sokat tanultam, érdekes, új szavakat raktároztam el. Sok-sok szó jelentése elgondolkodtató vagy éppen humoros, jó látni, milyen szavakat is használtak régen apáink. A közmondások különösen érdekesek voltak. A társas kipróbálásához remek társaság gyűlt össze, élveztem a játék minden percét."


A társasjáték nem csupán formájában, kivitelében is rendkívül minőségi, melyet Bernát Barbara illusztrált, aki kitűnő munkát végzett. A citrom és a narancs remek harmóniában áll egymással, és jókedvet, vidámságot kölcsönöz a játéknak. Egyszerű és letisztult, mégis figyelemfelkeltő és hívogató! 
Baráti társaságoknak, a társasjátékokat kedvelő és minduntalan nyüstölő családoknak, idősebb szülőknek és nagyszülőknek - önállóan, de gyermekeikkel és unokáikkal karöltve is, remek kikapcsolódást, fergeteges perceket, hatalmas, hasizom dolgoztató pillanatokat ígér ez a játék, ami valóban, szinte észrevétlenül, egyik pillanatról a másikra ejti rabul a játékos szívét!

Az Abszolút elfelejtett szavak korunk egyik legjobb, legminőségibb és legkreatívabb társasjátéka, aminek ott a helye a családok és baráti társaságok polcán! 

A recenziós példányt köszönöm a Pagony kiadónak! 
A társasjáték az alábbi linken megrendelhető: https://www.pagony.hu/termekek/abszolut-elfelejtett-szavak

Értékelés: 5/5 words

Ha tetszett, olvasd el ezeket is...

0 comments

Flickr Images