Caledonia Könyvvára és Kreatív Kuckója

Elmúlt az augusztus, vége a nyárnak! :( Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a mai szeszélyes időjárás, ám végtelenül bízom benne, hogy az indián nyár idén is felüti fejét és még lesz alkalmam napfényt látni és meleg napsugarakat érezni a bőrömön. :3 Hullafáradtan és rekedten hazaérve a munkahelyemről úgy éreztem, nem késhetek ezzel a poszttal, ha törik, ha szakad, meg kell ma osztanom, így neki is álltam "böcsületesen" leklimpírozni gondolataimat... :3

A hónapban első könyveit augusztus 3-án, míg a hónap utolsó könyveit - stílusosan - augusztus 31-én szereztem.

Augusztusban 27 db angol nyelvű, 28 db japán és 1 db olasz nyelvű könyvvel lettem gazdagabb. :3

A hónap leggyönyörűbb borítója díjának nyertese Irene Adler: A skarlátvörös rózsa rejtélye c. kötete, mely a Sherlock, Lupin és én c. könyvsorozat negyedik felvonása. ❤

Mivel a hónapban rengeteg új kötettel gyarapodott a magánkönyvtáram, meg kell említenem az e havi különdíjas kötetemet is, ami nem más, mint 虎井シグマ (Torai Shiguma): お見合い相手は教え子、強気な、問題児。(Omiai Aite wa Oshiego, Tsuyoki na, Mondaiji.) 3. kötetének borítója! ❤

A hónap legcukibb borítója díját ezúttal egy Disney Mesék az Aranygyűjteményből c. kötet kapja, méghozzá a Walt Disney – A Hihetetlen Család – Szép álmokat, Furi :3

A legszebb illusztrációkat készítő alkotó Torai Shiguma lett... ❤

A "Legrondább könyvborító" díját ebben a hónapban szerencsére ismét nem kellett kiosztanom...

Magánkönyvtár 2020 - Augusztus - Új Szerzemények

Összegzés

Ajándék könyvek száma: 16 db ajándék (Szerelmemtől) + 2 db ajándék (Anyukámtól és Esztitől)
Recik száma: 7 db

Saját vásárlások száma: 62 db

Augusztusi összesítő: 87 db 📘

Ha tetszenek a képeim, kövess Instán ;)
https://www.instagram.com/caledoniakonyvvara/

Olvasmánylista

Elolvasott könyvek száma

- 32 db kötet

Statisztika

- 9 db mesekönyv/mesegyűjtemény

- 10 db manga / manhwa / képregény

- 13 db regény

Magyar nyelvű olvasások száma: 22 db

Angol és japán nyelvű olvasások száma: 10 db

Elolvasott oldalak száma: 4.760 oldal

Összesen (2020): 25.218 oldal

Megszerzett Moly-plecsnik száma: 4 db
- 08.06. 5 dolog, amit meg kell tenned nyáron 2020
- 08.08. 200 könyv 2020-ban
- 08.24. Találj ki!
- 08.31. 100 dolog, ami boldoggá tett nyáron - 2020

Újévi fogadalmak alakulása augusztusban

1. Magánkönyvtár olvasási százalékának feltornázása: 38% (Sajnos visszaestem... Rengeteg új könyvem lett, hiába olvastam ezerrel... ^^ :3)

2. Több angol nyelvű könyv vásárlása / olvasása: 80%

3. Kevesebb "mese", több "regény": 100% ^^ De még milyen 100%...

4. Megfontoltabb vásárlás: 100%

5. Könyvértékelések frissen, az olvasási élmény után + az oldalam népszerűsítése: 100%

6. Írni, írni, írni: Egyenlőre 0%

Posztok száma: 25 db

Új kedvencek:
- Sherlock, Lupin és én könyvsorozat ❤
- Umi Sakurai: A Man And His Cat
- Walt Disney – A Hihetetlen Család – Szép álmokat, Furi
- Omiai Aite wa Oshiego, Tsuyoki na, Mondaiji. (Manga és anime) ❤
- Soryo to majiwaru shikiyoku no yoru ni… (Manga) ❤

Ebben a hónapban több kedvenc olvasmányom és szerelmem lett, melyek közül egyet kiemelni ismét teljességgel lehetetlen. Rögtön a hónap legelején A Man and His Cat c. manga története és illusztrációja ejtette rabul a szívemet, majd magába szippantott a Sherlock, Lupin és én világa, ami Doyle regényei után igazi vérbeli kalandot tartogattak a számomra... Ám ezeken felül rengeteg fanbookot is volt lehetőségem kézbe venni, megjelent az egyik kedvenc meseíróm új kötete is, és a japán mangáim száma is szépen gyarapszik - melyek közül két igen régen vágyott sorozat köteteit kezdtem el a polcom ékévé tenni... ❤

Molyon megosztott, rövid értékelések

Walt Disney – Elbűvölő hercegnők

Még gondban vagyok a csillagozással… Végre itthon vagyok és rávetettem magam a kötetre, látva az eléggé alacsony csillagokat – gyönyörű borító, hercegnők, vajon mi lehet a baj? Gondoltam, ha belelapozok, rosszul leszek az ocsmány illusztrációktól. De nem! Kinyitom és varázslat tárul a szemeim elé! Majd elkezdem olvasni… Aha, a szöveg itt-ott valóban elég kretén, a mesés kötetekben már megszokott pontatlanságokat is tartalmazza, de ami a leginkább szembetűnő, hogy eléggé üresfejű, nagyképű, csini kis „babákként” mutatja be a hercegnőket, ami valóban elég degradáló… Hamupipőke rögtön elég nagyképű szavakat kapott a szájába szegénykém, aki a megtestesült jóság és finomság, visszafogottság, míg Ariel bemutatkozása kész röhej – de ezt már megszoktam, hogy mindig elrontják. A többiek bemutatkozása még elég jó is lett, bár Tiana is nagyképű, de ő a mesében is eléggé karakán, szóval legyen… Lehetséges, hogy írok egy hosszabb értékelést majd, miután leülepedett, mert az illusztrációk engem elvarázsoltak, de némely mondatot a hercegnőkre – na meg a fejlődésben lévő parányi célközönség miatt – nézve valóban eléggé negatív hangvételűnek találom…
Nem fejleszt, nem tanít és a követendő példa ellentéteit jeleníti meg pár helyen…
4/5*

Cangjang-Gjaco: Lelked szélfútta madártoll

Gyönyörű, igényes, minőségi kiadás, melyre méltán lehet büszke a Corvina Kiadó! :3
Bár a verseknek csupán a kisebbik része kápráztatott el és érintett meg bennem valamit, de az a néhány valóban csodálatos volt. <3
A kötet végén található, a 6. dalai láma életét és a tibeti világot, költészetet, irodalmat bemutató leírás – melyet a versek egyik fordítója írt – nagyon tetszett és számtalan érdekességet megtudhattam erről a különös világról. :) Tökéletes kiegészítője és lezárása volt a kötetnek, amit mindezek mellett apró, vörös tintával szedett illusztrációk is díszítenek, amik külön megérnek egy misét. *-*

Kedvenc verseimet lásd a bejegyzésemnél:
https://www.instagram.com/p/CDjzxs5hyya/
4/5*

吉成郁子 (Yoshinari Ikuko) – 古舘春一 (Furudate Haruichi): 劇場版総集編ハイキュー!! “コンセプトの闘い” (Gekijyouban Soushuhen Haikyuu!! "Concept no Tatakai")

A light novel tulajdonképpen a Shiratorizawa és a Karasuno grandiózus meccsét meséli el nekünk regény formában, melyet az anime 3. évadából vett filmkockákkal illusztrál. A kötet tartalmaz továbbá egy gyönyörű posztert és öt kicsi filmkockát is – olyat, amit még gyermekkoromban lőttünk a régi gépekkel – igazi retró és csodálatos *-* – , míg a mini poszter hátulján a két szemben álló csapat tagjainak bemutatását olvashatjuk. Igényes, minőségi kiadás, mint minden, ami japán!
5/5*

ゼロサム (ZERO-SUM): TVアニメ最遊記RELOAD BLAST オフィシャルプレリュードブック (TV Anime Saiyuuki RELOAD Blast Official Prelude Book)

Karakterleírások, az animéből vett képkockák, interjúk, epizódbemutatók, a cselekmény vázlatos feltárása – ez mind mind a Saiyuki Reload Blast Prelude Book, ami bepillantást nyújt az anime színfalai mögé. Egy olyan igazi rajongónak, mint amilyen én vagyok, maga a mennyország… <3
5/5*

Walt Disney – Csipkerózsika és a jótündérek

Bájos mese ocsmány köntösben…
Az illusztrációk kritikán aluliak, Fülöp hercegből Filip királyfi!!! lett – OMG, hol egy bokszzsák… –, de még kámforrá is vált… Jesszum pepi, ezt igazán kár volt így kiadni, megint csak egy harmatgyenge kötet a sorozatban… :( Sajnálom, hogy a 100. kötet ennyire összecsapott, ennyire semmitmondó lett. :(

A mese a tökkelütött tündérekről bocsi, de ezek tényleg sose voltak normálisak ^^ jópofa és szeretnivaló, de nem ilyen fordításban és minőségben… :(
3/5*

Balázsy Panna Szandra és a csajok c. gyermek- és ifjúsági könyvsorozata már az első kötettel a szívemhez nőtt.

Imádom az írónő humorát és azt az írói hangot, amivel ifjú olvasóközönségét megszólítja... Írásait felnőtt fejjel is hihetetlenül élvezem, történetei mindig pillanatok alatt beszippantanak és kiragadnak a komor valóságból, amiért nem lehetek elég hálás... ❤

Szandra "tinis"-történeteinek harmadik része, a Csendháborítás épp a karantén kellős közepén jelent meg, míg a negyedik kötet, a Csokiszuflé várhatóan szeptember 10-én lát napvilágot a Manó Könyvek kiadó jóvoltából.
Mivel már tűkön ülve várom a hivatalos megjelenést, bűnöztem egy kicsit és kéréssel éltem a kiadó munkatársai - és a kollégáim - felé. :3
Az előolvasás lehetőségét ez úton is köszönöm a Manó Kiadónak! ❤

"...valahogy úgy képzeltem, mint a hollywoodi horrorfilmekben: egyre dagad a láthatatlan vírus, feltekeredik a villamosra, behatol a boltokba, bármihez is érünk, ő ott várja, hogy ránk ragadhasson. Időnként beszélgettem vele, próbáltam meggyőzni, hogy kopjon le, ne akarja behálózni az egész világot. Biztonságos megoldásnak tűnt a lakásunk, oda soha nem fogjuk beengedni!"

Történetünk a home office, a karantén és a digitális oktatás kellős közepén veszi kezdetét. Hősnőnk, Szandra éppen egy riksán utazik, amikor egy különös hangra lesz figyelmes... A furcsa "zaj" a kislány laptopjából szól és kísértetiesen hasonlít az osztályfőnök hangjára... Szandra ráébred, hogy elaludt az osztályfőnöki óra közben kényelmes ágyában és álmában Indiában járt... A lány szégyelli magát, amiért ekkora baklövést követett el, de nincs mit tenni, ami történt, megtörtént...

Ezt követően Szandra szemén át láthatjuk mindazt, amit márciustól júniusig mi magunk is átéltünk...

Szandra és családja összezárva próbálja meg túlélni a karantén nyomasztó időszakát, ám szerencsés állattartók lévén gyakorta alkalmuk adódik kinyújtóztatni végtagjaikat és friss levegőt szívni... Ezen időszak legnagyobb nyertese minden kétséget kizáróan Szandra kutyusa, Bebi, akinek naponta több alkalma is nyílik a sétára...

"Még jártunk suliba, ő meg dolgozni, de már lehetett tudni, hogy napok kérdése, és leáll az élet."

A Csokiszuflé a tökéletes karanténregény! Balázsy Panna kötetét olvasva felidéztem a március közepétől júniusig tartó karantén minden momentumát és az emlékképek kísérteties pontossággal törtek rám! Ki merem jelenteni, hogy ha a jövőben bárki meg szeretné tudni, mi történt az emberiséggel 2020-ban, milyen volt a koronavírussal élni, milyen híreket olvastunk Magyarországról és a külföldi országokban történetekről egyaránt, annak elég csupán felcsapnia ezt a kötetet és máris kristálytiszta képet kap a mindennapjainkról... Nem számít, az ország mely pontján tartózkodtunk, mindannyian ugyanazt éltük át, amit ez az ifjúsági regény - és Balázsy Panna - maximális hitelességgel örökít meg...

"Mindig arra vágyunk, ami nincs, hiába, ez egy elég igaz mondás."

Főhősnőnk és családja eleinte ugyanúgy élvezi egymás társaságát és a karanténnal járó előnyöket, mint mi magunk. A kislány szereti a szüleivel, valamint a konyhában sütögetéssel tölteni az idejét, és boldog, amiért reggelente nem kell kapkodnia, hogy időben beérjen az iskolába. A távoktatásnak és a home office-nak kétségtelenül megvannak a maga előnyei, ám egy idő után a család kezdi belátni, hogy sokszor zavaró is tud lenni az összezártság... Amikor Szandra énekórája miatt apukája munkatársai akaratlanul is célközönséggé válnak, vagy amikor apának ki kell költöznie a konyhából a nappaliba, mert anya főzni szeretne, nos... mindezek a dolgok nem csekély kellemetlenséggel járnak...
Szonja - Szandra nővére - nem találkozhat a barátjával, aki barista állását is "elvesztette", Szandrának hiányoznak a barátai, és még szeretett nagymamájukkal sem találkozhatnak, s csupán az emeleti ablakból körülményesen leengedett süti az, amit megengedhetnek maguknak...

Ám egyszer a karantén ideje is lejár, az iskola megtartja virtuális tanévzáróját s mi leutazhatunk a Balaton partjára, ahol régi barátok találkoznak újra és megcsillan a felhők mögött rejtőző napsugár...

"– Végre tudunk együtt kirándulni – mondta boldogan Anya, bár azt hiszem, Apa abban reménykedett, hogy ismét lesz ideje olvasni.

– Fontos a rendszeres testmozgás – bólogatott Apa –, ahogy az is, hogy a tornyokban álló könyveimmel is haladjak."

"Megjelent Ábel is az ajtajukban, és úgy nézte egymást a két szerelmes, mint Rómeó és Júlia, csak most Rómeó lefelé bámult Júliára, nem pedig fordítva. Ez volt a modernizált változat, gangos kivitelezésben."

A Csokiszuflé cselekménye mondhatni teljesen aktuális. Ugyan a karantén ideje lejárt, s mi újra szabadon járhatunk-kelhetünk az érvényben lévő szabályok szigorú betartása mellett, a folyamatosan emelkedő esetszámok fényében soha nem lehet tudni, mi vár még ránk az év hátralévő részében...

"Ilyenkor a legjobb lenne megállítani az időt, hogy az ilyen varázslatos esték örökké tartsanak."

Balázsy Panna ismét egy igazán izgalmas, érdekfeszítő és teljesen hiteles regényt írt. A kötetben Szandra szemén keresztül találkozhatunk a maszk- és kesztyűhasználat köztudatba kerülésével, a helyes kézmosás fontosságával és a nagyszülők megóvásának jelentőségével... Láthatjuk a család lelkiismeretességét, amint igyekeznek betartani a szabályokat, de szemtanúi lehetünk a két végletnek - a nemtörődömség pusztító erejének és a túlzott óvatosság nevetségességének - is...
Kétségtelen, hogy Szandráék szomszédja, a gázálarcos néni a regény egyik fénypontja, ám a Szentesi család WC-papír felhalmozásán, valamint az idősáv mindennapi életre gyakorolt hatásán is jóízűen felnevettem... ^^ ❤

"Az interjúkban minden alkalommal elmesélte, hogy nem nagyon kapott levegőt a gázálarcban, azért vásárolta, mert úgy volt vele, hogy ez háborúba való, és most háborúban állunk egy láthatatlan ellenséggel."

A regény egész cselekményét átitatja a Covid-19, ám beköszönt a június, amikor az emberek újra elhagyhatják otthonaikat és főszereplőink is nyaralni indulnak a Balatonra...
A balatoni nyaralás felszabadító érzése, a napsütés, a görögdinnye, a kellemes csobbanások, a barátokkal való újratalálkozás és a fiúk iránt érzett gyengéd érzelmek megjelenése friss levegőt juttatnak az olvasó tüdejébe, s ahogy a szereplők, úgy mi is fellélegezhetünk egy kicsit...

Minden mozaikdarabkát a helyére téve úgy vélem, hogy a Csokiszuflé a sorozat egyik legkiemelkedőbb kötete, nem csupán a téma aktualitása, de a tálalás miatt is. Bevallom, számomra sokat jelentett visszautazni a múltba, és felidézni a karantén pillanatait, mely az örökös aggódáson túl számomra rengeteg pozitívumot is tartalmazott...
Szandra egy életvidám, erős lány, akit nagyszerű barátok vesznek körbe, ezért tökéletesen megértettem, miért volt számára ez a bezártság egy idő után megterhelő. Én, antiszociális ember lévén rendkívül jól éreztem magam a karantén ideje alatt, amikor nem kellett emberekkel találkoznom, s csupán az internet segítségével és telefonon tartottam a kapcsolatot a kollégáimmal is. ^^ Ifjonti, iskolás éveimre nézve én nagyon örültem volna régen egy ilyen karanténnak, hiszen nem kellett volna látnom a bunkó osztálytársaimat, ám így, felnőtt fejjel is előnyöm származott a helyzetből, hiszen elkerülhettem a cigifüsttől bűzlő, zajongó, vonaton utazó utastársakat, akiket sajnos már nap mint nap látnom kell... XD

"Már nem voltunk teljesen gyerekek, de még nagyon messze voltunk attól a nagy ijesztő valamitől, amit felnőttkornak hívnak. Tinik vagyunk, döbbentem rá."

Egy szó mint száz, szívből ajánlom a Csokiszuflét mindenki számára, aki szeretne egy zseniális, a karantén ideje alatt játszódó, a mindennapi életünket felidéző regényt olvasni, míg Balázsy Panna- valamint a Szandra-sorozatok rajongóinak a kötet egyenesen kötelező és kihagyhatatlan! :3

Értékelés: 5/5 szalmabála

Idézetek

"– Hahó, kisasszony! – szólt ismét a hang, most már sokkal hangosabban. Mint akibe villám csapott, kinyitottam a szemem, és döbbenten meredtem a képernyőre. Farkasszemet néztem Andor bával, az osztályfőnökömmel.
– Vége az osztályfőnöki órának, most már felébredhetsz! – mondta vigyorogva, én pedig csak pislogtam, és próbáltam megfejteni, mi történhetett.
Hogy kerülhettem egyik pillanatról a másikra egy forgalmas indiai utcáról ide, a saját budapesti szobámba?"

"Anya szerint öt perccel az órám előtt felébredni skandalum, ami asszem, elég nagy balhét jelent. Ő úgy véli, a felkelés egy hosszas rituálé, amit ő úgy kezd, hogy iszik egy nagy pohár citromos vizet, aztán jógázik, kávét készít, lezuhanyozik, elmosogatja az este még stikában elfogyasztott ételek és italok után hagyott tányérokat és poharakat, ebédet főz, berak egy mosást és beágyaz. Szerintem meg az a skandalum, hogy ez még csak a reggele."

"Ő az első, aki kiszúr egy elírást egy szövegben, és pufog, hogy nem vették észre a nyomdában a hibát."

"Utáltam bekenni a kezem, főleg a tenyerem, mert utána semmihez sem lehetett érni, minden ragacsos és foltos lett."

"Egy néni lépkedett felfelé, de amikor meglátott minket, szorosan a falnak lapult, és igyekezett a lehető legnagyobb távolságot tartani kettőnk között."

"– Egy, kettő, három – számoltam egészen lassan magamban. A koronavírus tanított meg rendesen kezet mosni: alaposan mindkét kézzel, habos legyen a szappan, mossuk meg az ujjak között is, ne feledkezzünk meg a körmeinkről sem, de akármilyen lassan csináltam, nehezen jutottam el húszig a számolásban. Ezek szerint régebben elintéztem a kézmosást kábé három másodperc alatt. Éreztem, hogy a bőröm enyhén égő, csípős érzéssel reagál az újabb sikálásra, ezért megadóan ismét bekentem a kezem a zöld tubusban lévő krémmel."

"– Vajon ha lenne egy láthatatlanná tévő köpenyem, akkor látnám azt, ami most láthatatlan? – gondolkodtam hangosan. – Olyan fura, hogy nem látjuk ezt a vírust, ami rajta lehet a cipőm talpán, a
tejeskartonon, a kilincsen, vagy egy barátnőm arcán, amikor puszit adok neki. – Egy víruslátó szemüveget kéne készíteni, ami rögtön kiszúrja ezeket a tüskés gömböket – ábrándoztam tovább. – A kezemben lévő fertőtlenítő sprayjel lefújnám őket, és azonnal elpusztulnának."

"Végül is semmiben nem különbözünk a kiparodizált családoktól. Az internet tele van WC-papír-felhalmozós mémekkel, értetlenkedve, miért pont a WC-papírból tankoltak fel az emberek a járvány kezdetén. Ha benézek a kamránkba, a lehető legnagyobb kiszerelésű csomagból kettő is terpeszkedik a festékes vödrök tetején, ez számításaim szerint 48 gurigát jelent."

"Még jártunk suliba, ő meg dolgozni, de már lehetett tudni, hogy napok kérdése, és leáll az élet."

"– Hogy bírjátok a bezártságot? – kérdezte kedvesen.
Eddig még soha nem gondoltam így a lakásunkra.
Oké, nem volt a legjobb egész nap bámulni a képernyőt, meg nem talizni a barátaimmal, de én szeretek itthon lenni."

"Megjelent Ábel is az ajtajukban, és úgy nézte egymást a két szerelmes, mint Rómeó és Júlia, csak most Rómeó lefelé bámult Júliára, nem pedig fordítva. Ez volt a modernizált változat, gangos kivitelezésben."

"Szegények! Én itt nyavalygok, hogy hiányoznak az Áfonya Pandák, őket meg egy emelet választja el egymástól, és mégsem tudnak együtt lenni."

"– Megint elfelejtettem, hogy még csak fél 10 van – mondta letörten –, és hiába növesztem a ráncaimat meg az ősz hajszálaimat, még odébb van a nyugdíjazás."

"A bezártság idején az egyik kedvencünk a szemben lakó fura néni bevásárlási rituáléja volt. A karantén kihirdetése utáni első napokban a ház lakói magukra zárták az ajtót, és tényleg csak akkor tették ki a lábukat, ha muszáj volt. Ezzel mi is így voltunk.
A szomszéd hölgyemény a karantén legelején elrohant otthonról bőrkesztyűben, sapkában és az orra-szája elé kötött sálban, hogy beszerezze a védőfelszerelést.
Először egy gázálarcot vásárolt. Mocsárzöld színe volt, két gülüszemmel és egy nagy, előrenyúló szeleppel. Bebi ijedtében úgy megugatta a gangon, hogy a néni majdnem leesett a lépcsőn. Ha nem volt senki a lépcsőházban, akkor sem vette le a gázálarcot a fejéről, ami egyre lilább lett az erőlködéstől, ha felfelé jött, bevásárlószatyrokkal a kezében.
– Nem hiszek a szememnek – szörnyülködött Szonja egyik nap –, az Instám tele van szomszédnéni-fotókkal!
Mindannyian odarohantunk, hogy együtt gyönyörködhessünk a látványban.
Valaki készített egy fotót egy furcsa néniről, aki éppen gázálarcban vásárolgatott az egyik nagy élelmiszer-áruházban.
– Vírusként terjed a szomszédunk az interneten – poénkodott a nővérem..."

"– Miért lenne érdekes az, hogy milyen védőfelszerelésben járok bevásárolni? – nézett értetlenkedve Szonjára.
– Gondolom, azért, mert nem sokan járnak gázálarcban a boltba – válaszolta Szonja, és már rég megbánta, hogy ebbe az egész ügybe belekeveredett."

"– Világéletemben arra vágytam, hogy szerepeljek az újságban – mondta nagy boldogan. Ekkor Szonja megértette: nemhiába gondoltuk róla, hogy meglehetősen szokatlan."

"Az interjúkban minden alkalommal elmesélte, hogy nem nagyon kapott levegőt a gázálarcban, azért vásárolta, mert úgy volt vele, hogy ez háborúba való, és most háborúban állunk egy láthatatlan ellenséggel."

"...Apa otthon maradt olvasgatni és szunyókálni, mert nagyon boldog volt, hogy végre egy kicsit egyedül lehet. El sem tudom képzelni, abban mi lehet a jó. Én imádom, ha szól a zene, dumcsizunk a konyhában, sül valami finomság a sütőben, és fel-alá rohangászik a kutyusunk.
Apa viszont szereti a csendet, a gondolkodást és az olvasást, és persze minket is nagyon szeret, de Anya szerint ő úgy töltődik, ha mindenki békén hagyja.
Érdekes! Én úgy töltődöm, ha sok ember vesz körül, buli van és barátok."

"Ezzel a lihegéssel kezdenem kell valamit, elég ciki, hogy nem vagyok formában."

"– Jé, de jól néz ki ez a farönkre festett női arckép! – csodálkoztam rá egy kivágott fa csonkjára rajzolt Madonnára. Elképzeltem, hogy erre sétált egy művész, akit megihletett a facsonk, és másnap már hozott magával megfelelő ceruzát, hogy megalkossa az erdei hölgyet, sokunk örömére. Ki is raktam az Instára."

"Amikor visszaértem, negyedóráig Szonja leszúrását kellett hallgatnom, ami elsősorban arról szólt, hogy miért nem jutott eddig eszébe Ábellel a kutyasétáltatás fedőtevékenysége alatt találkozni. Erre Anya egészen logikus választ adott:
– Azért, mert nem bírnátok ki, hogy ne öleljétek meg egymást, hogy a puszilkodásról már ne is beszéljek!"

"– Másodszor is, a szerelem kábé három év alatt elmúlik, olvastam! – szóltam közbe.
Mindhárman döbbenten rám néztek.
– Szandra, ami engem illet, én még mindig szerelmes vagyok Apádba! – vigyorgott Anya.
– Jézusom – szörnyülködött Szonja –, ezt nem is akarom hallani! Hogy jutottunk ide egy sima kutyasétáltatásról szóló beszélgetéssel?"

"– Bocsánat, édesem, csináltam egy kis karanténpogácsát! Sajtos! – tette hozzá Nagyi."

"...mert valahogy úgy képzeltem, mint a hollywoodi horrorfilmekben: egyre dagad a láthatatlan vírus, feltekeredik a villamosra, behatol a boltokba, bármihez is érünk, ő ott várja, hogy ránk ragadhasson. Időnként beszélgettem vele, próbáltam meggyőzni, hogy kopjon le, ne akarja behálózni az egész világot. Biztonságos megoldásnak tűnt a lakásunk, oda soha nem fogjuk beengedni!"

"– Szerintetek meddig kell még így együtt senyvednünk nulla-huszonnégyben? – hisztizett Szonja.
– Sajnálom, hogy neked ez egy szenvedés, de megértem, hogy jönnél-mennél, mint a távirat – mondta Apa."

"– Én nem akarom ezt siettetni, és nem adok akárkinek puszit – mondtam határozottan –, csak annak, akivel iszonyatosan imádjuk majd egymást, annyira, hogy örökre együtt maradjunk.
– Hallottam egyszer a rádióban, hogy van ilyen, de azt is mondták, a tiniszerelmek nem szoktak nagyon sokáig tartani – mesélte Juci."

"A konyha kezdett úgy kinézni, mintha felrobbant volna egy bomba, de egyelőre senki nem jött kuktáskodni, azaz mosogatni helyettem. Sajnos. Ha egyszer gazdag leszek, akkor is fogok főzni, de tuti szerzek egy segítőt a konyhába, mert ez így elég munkás."

"...egy világjárvány kellős közepén új osztálytársat kaptunk, akit még egy darabig csak a képernyőn láthatunk, mint egy híres influenszert vagy sztárt. Misi volt olyan jó pasi, mint mondjuk Mark Anastacio, de ő legalább nem a világ másik felén tartózkodott, hanem itt a közelünkben."

"Mindig arra vágyunk, ami nincs, hiába, ez egy elég igaz mondás."

"– Végre tudunk együtt kirándulni – mondta boldogan Anya, bár azt hiszem, Apa abban reménykedett, hogy ismét lesz ideje olvasni.
– Fontos a rendszeres testmozgás – bólogatott Apa –, ahogy az is, hogy a tornyokban álló könyveimmel is haladjak."

"– Mindig meséled, mennyi helyes fiúnak tetszettél, meg hogy már jártál a tengerentúlon – folytattam a felsorolást.
– A helyes fiúkról nem akarok hallani! – jegyezte meg Apa, és egy pillanatra felnézett a könyvéből."

"Apa úgy hívta ezt az időszakot, hogy óvatos szabadság."

"Szonja elképesztően büszke volt, mert saját házat kapott. Képzeljetek el egy aprócska házikót, ami teljesen külön állt a kertben, de valójában egy szobácska volt az egész. Azzal is elkülönült a nagy háztól, hogy volt saját mini terasza, rajta egy pici asztal két székkel. Szonja, amikor csak tehette, ott üldögélt. Néha azért leereszkedett hozzánk, és átsétált a diófa alá, ilyenkor mindig boldogan fogadtuk."

"A strandon nem látszott, hogy járvány van, elég sokan voltak, és hosszú sor várakozott a hamburgeres stand előtt. Ledobtuk a cuccainkat, és berohantunk a vízbe, csobbanni. A Balcsi vize pont olyan hűvös volt, mint ahogy elképzeltem, és ahogy tempósan úsztam befelé, éreztem azt a fajta szabadságot, amit csak a nyári vakáció adhat."

"Ilyenkor a legjobb lenne megállítani az időt, hogy az ilyen varázslatos esték örökké tartsanak."

"Ezt a délutánt soha nem fogom elfelejteni. Végre együtt lehettem a legjobb barátnőimmel, és a véletlennek köszönhetően pontosan azokkal a fiúkkal, akik fontosak voltak az életünkben."

"Már nem voltunk teljesen gyerekek, de még nagyon messze voltunk attól a nagy ijesztő valamitől, amit felnőttkornak hívnak. Tinik vagyunk, döbbentem rá."

Irene Adler Sherlock, Lupin és én c. könyvsorozatának nyolcadik kötetében a varázslatos India után az ezernyi titkot - no meg átkot - rejtő mesés Egyiptom kerül a középpontba, ahol egy "ősi" ásatás szemtanúi lehetünk... A titok kulcsa Egyiptom, ám az igazi átok az emberi gonoszság és hatalomvágy megtestesülése, ami bármi másnál nagyobbat tud roncsolni...
A Szfinx a Hyde Parkban címet viselő kötetben hőseink szembetalálják magukat egy sötét átokkal, melyet talán nem is az egyiptomi hiedelemvilág, hanem a hódítók és felfedezők embertelensége keltett életre...

"Valaki egy borítékot támasztott a fésülködőasztalom tükrének. És a borítékon kék tintával rajzolt, nagy Hórusz-szem díszelgett."

London
1871

Történetünk Irene rémálmával veszi kezdetét, amit a lány a Sherlock és Lupin iránt érzett, önmaga által sem megértett gyengéd érzelmei hívtak a felszínre...
Leopold Adler továbbra is szeretett feleségét gyászolja, s bár az elmúlt időben a férfi egyre többször mosolygott, figyelme sokszor elkalandozik és lélekben gyakorta visszautazik a múltba... A Karácsony közeledtével a gyászoló Adler család hangulata nem éppen felhőtlen, hiszen Geneviève volt az, aki összefogta a családot, feldíszítette a házat és lázasan készülődött a szeretet ünnepére...
Noha Leopold felajánlja Irene számára, hogy hívják meg magukhoz a lány szülőanyját, Irene hevesen tiltakozik az ötlet ellen...

Irene - elbúcsúzván édesapjától - a Shackleton kávéházba siet, ahol Sherlock épp a legfrissebb Times híreit olvassa. A fiú izgatottan számol be a legérdekesebb esetről a lánynak, ami természetesen azonnal felkeltette a figyelmét... A British Múzeum igazgatóját, Gideon Hawthorne professzort holtan találták a múzeumban, a Hórusz-szarkofágban!
Az időközben barátaihoz csatlakozó Arsène felbukkanását követően zseniális triónk páratlan ügyességgel belopódzik a Scotland Yard nyomozóitól hemzsegő lezárt múzeumba, ahol azonban a megerősített védelem miatt semmi kézzelfoghatót sem tudnak kideríteni a gyilkosság részleteivel kapcsolatban. Sherlock rendkívül bosszús, amiért nem nézheti meg a tetthelyet, ám a másnapi újság hírei alapján a professzor búcsúztatójára aznap kerül sor a Kensal Green temetőben, amin - természetesen - teljes titokban főhőseink is részt vesznek...
A rendkívül rövid temetés végén a trió egy meglepően érdekes felfedezést tesz... A szertartás során a résztvevők egyetlen könnycseppet sem ejtettek...

"– Újabban a szokásosnál édesebbre készítették a kakaót. És miután az évnek ebben az időszakában amúgy is minden olyan borzalmasan édeskés, szükségem volt valami keserűre. Az egyensúly kedvéért."

A trió zseniális tervet eszel ki, hogy megtudjanak egyet s mást az elhunyt igazgatóról. Sherlock és Arsène újra magára ölti Phineas Sholme és Lazarus Ulpin álruháját, és önmagukat újra ügyvédnek kiadva próbálnak bejutni Nelson Mordecai Brock otthonába, aki mindamellett, hogy nemzetközi hírű régész, a British Múzeum igazgatóhelyettese is... Ezúttal a két fiút Irene is elkíséri, aki felöltve álgúnyáját Miss Sophronia Alderré válik...
Főhőseink terve beválik, s noha kizárják Brock doktor bűnösségét, megtudják, hogy Hawthorne professzort mindenki gyűlölte...
Ezt követően a nyomozás mondhatni egy rövid időre megakad, ugyanis Arsène pénzügyi gondjai miatt elutazik a városból és Irene annyira félti a barátját, hogy Nelson úr társaságában követi azt a dorseti Bournemounth-ba, míg Sherlock Londonban marad...
A kiruccanás azonban nem várt meglepetéseket tartogat főhőseink számára, ugyanis a halászvárosban megtudják, hogy Liselore Ottemanst, az amszterdami egyetem ókori Egyiptom professzorát meggyilkolták, és a holttest kezében a rendőrség egy Hórusz-szemet ábrázoló medált talált...

„– A kezdetben ott a vég – szólt a homályos válasz."

Kétség sem férhet hozzá, hogy a két eset között kapcsolat van, ezért Sherlock és Irene Mycroft segítségével bejut az Oxfordi Egyetem könyvtárába, ahol minden aktát elolvasnak ama régi "Hórusz-expedícióról" - azaz egyiptomi ásatásról- , melyben nem csupán Hawthorne professzor, de Ottemans professzor is részt vett... A kutatás olyan információkat hoz napvilágra, amiből kristálytisztán kikövetkeztethető, hogy egy jól felépített bosszúról van szó, s bár Sherlock nem hisz az átkok létezésében, nem zárhatják ki teljesen a természetfeletti létezését...
A sok-sok évvel ezelőtt, Egyiptomban zajló ásatás során a két elhunyt professzor nem egyedül dolgozott... Nigel Rountree, az ásatásokon szerzett sérüléseibe halt bele évekkel később, míg a jó családból származó Elijah Underwood elvesztette az eszét... Az ásatáson résztvevő fiatal régészhallgató, Michael Sword pedig soha nem tért vissza Egyiptomból - még az ásatáson elhunyt... Az ötös kutatócsoportnak így csupán egyetlen tagja van már csak életben, Underwood... De vajon az eszét vesztett férfi maga a gyilkos vagy ő maga is életveszélyben forog...?

"De a kérdéseinkre csak egyetlen ember tudna felelni: Elijah Underwood.

– Na, jól nézünk ki, egy félnótás, aki a jó ég tudja, hol kóborol! – sóhajtott fel Arsène."

"– A jelek szerint ez a fontos dolgok napja – jegyezte meg a főkomornyik mosolyogva. – Az előszobában ugyanis Holmes úrfi várja, és roppant izgatott… már megint – tette hozzá nyomatékosan."

A Szfinx a Hyde Parkban pontosan úgy szakít ki minket Londonból, mint A Kobra bosszújában átélt indiai kaland... A nyolcadik kötet Egyiptom szerelmeseinek kedvez, akik az izgalmas nyomozás részleteinek olvasása közben lélekben elutazhatnak Egyiptom földjére és egy régi ásatás szemtanúi lehetnek...

A Sherlock, Lupin és én könyvsorozat írói rendkívül ügyesen tartják fenn az olvasó figyelmét. A már megszokott helyszíneken túl ugyanis igyekeznek újra és újra új helyekre repíteni minket képzeletben, melyek során nem csupán egy-egy új kultúrát ismerhetünk meg részletesebben, de "világot is láthatunk"...

"Sherlock arcán halvány mosoly jelent meg.

– Posványos vízbe kerültünk, de azért elkaphatjuk a mocsár alján úszkáló halat! – jelentette ki titokzatosan."

A Szfinx a Hyde Parkban történetét átitatja Egyiptom levegője és az átkok sötét árnya... A baljós hangulat és a gondosan elejtett jelek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy kielégítsék azon olvasók igényeit is, akik hisznek a természetfelettiben, hiszen attól, hogy valamit még nem láttunk, nem biztos, hogy az nem is létezik...
Az egyiptomi civilizáció, az ásatások, a fáraók kora és az egyiptomi istenek rám gyermekkoromtól fogva nagy hatást gyakoroltak, továbbá én pontosan ahhoz a generációhoz tartozom, aki A múmia-filmeken nőtt fel, s ez által Egyiptom szerelmesévé váltak... ❤
Noha az átkok mögött húzódó furcsaságokra a tudomány mindig megadja a kellő választ, úgy vélem, nem árt, ha hiszünk egy picit a természetfelettiben, hiszen nem véletlenül került a köztudatba és nem véletlenül hisz benne töretlenül annyi ember...
A Szfinx a Hyde Parkban zsenialitását éppen az adja, hogy bár az írók folyamatosan megpróbálják életben tartani az átok létezését, tudjuk, hogy minden eseményre van kézzel fogható magyarázat... Ennek ellenére mélyen hiszünk az átok létezésében, ami adrenalint ad olvasás közben, fenntartja az izgalmat és a reális tények napvilágra kerülése jelentős hatással bír az elménkre. :3

A regény a veszélyes és érdekfeszítő kalandokon túl rengeteg humort is tartalmaz, valamint szemtanúi lehetünk a trió rövid elszakadásának, összezördülésének, valamint láthatjuk őket különböző felállásokban is nyomozni...

A kötet eredeti címadását azonban nem igazán értem, ugyanis eddig a pontig minden kötet címe tükrözte a beltartalmat, ami jelen esetben sajnos nem igaz, így aki egy Hyde Parkban zajló nyomozást vár, az csalódni fog... A cím jelen esetben ugyanis csupán egy utolsó jelenetet takar, a rejtély feltárása után...

"– Ha nem találod azt, amit a földön keresel – szólalt meg ekkor egy csúfondáros hang –, talán az ég felé kell nézned!

Az a csirkefogó Lupin felmászott az egyik raktárépület tetejére, és most széles vigyorral bámult le rám a párkányzatról."

A folyamatosan megjelenő értékelések végett, gondolom kedves olvasóim számára is tökéletesen egyértelmű, mennyire magával is ragadott az olasz írótrió regénysorozata, melyet minden kis kalandornak szívből ajánlok! :3

Értékelés: 5/5 Hórusz-szem

Idézetek

"Menekülj, Irene! Menekülj el velem! – szólt egy közeli hang.
Nem láttam tisztán kedves barátom, Arsène Lupin arcát, de biztosan tudtam, hogy ő beszél hozzám. Azzal a prófétai bizonyossággal tudtam, amely csak az álmok sajátja. És ugyanilyen bizonyosan tudtam, hogy nincs okom félni."

"„Miért van az, hogy mindig ilyen zűrzavarosak az álmaim?”, kérdeztem magamtól..."

"– Csak azt tudnám, eljön-e valaha az a nap, amikor olyan illedelmesen viselkedik majd, ahogy egy jó családból való úri kisasszonyhoz illik – mondta Nelson úr komoran, de a szeme nevetett.
– Ugyan már, csak nem arra célozgatsz, hogy csiszolatlan a modorom? Ez hallatlan, Horatio! – feleltem színlelt felháborodással."

"A szobámba tartva hallottam, ahogy felhangzik mögöttem a főkomornyik mély, jóízű nevetése, és én is elnevettem magam. Semmitől sem éreztem magam annyira otthon, mint ezektől a kis szópárbajoktól, amelyek köztem és Horatio közt zajlottak."

"Feltűnt, hogy nehezen eszmél merengéséből. Sejtettem, hogy igen messze járhatott gondolatban, és nagy utat kellett megtennie néhány pillanat leforgása alatt, hogy újra ott legyen velem.
– Papa!
Megpusziltam, ő pedig átölelt, talán a szokottnál kissé esetlenebbül, de azzal a szándékkal, hogy tudassa velem: ott van. Velem van. És minden rendben."

"– Jól utaztál? – kérdeztem. – Milyen volt Manchester?
Említette, hogy a munkája miatt utazik vonattal északra, de a város nevén túl nem tudtam semmit.
– Füstös, kicsikém – felelte. Ezen aztán elnevetgélt egy darabig, majd megismételte: – Füstös és komor. Ilyen az a város.
– Füstösebb, mint London? – kérdeztem hitetlenkedve.
Egyes napokon még éjszakára is rám tapadt a füstszag, mint valami pókháló. Különösen ilyenkor, télen."

"Ha van szörnyű időszak annak, aki gyászol, mert nemrég vesztett el valakit, akit szeretett, az a karácsony."

"Az, hogy megismerkedtem Sophie-val, életem legmegrendítőbb élménye volt. De amint mondtam, az az asszony maga volt a titok. Méghozzá veszedelmes titok, amelytől – ő maga jelentette ki – kötelessége megvédeni engem, ezért nem árulhat el semmit a múltamról.
Először iszonyúan haragudtam rá, de végül elfogadtam a döntését. Ám ez olyan volt, mintha kitépték volna a lelkemet, azután megpróbálták volna visszatenni a helyére."

"Nelson úr pedig csaknem teljes bizonyossággal tudta, hogy otthonról elmenekülve egyenesen a Shackletonba visz az utam, abba a poros kis kávéházba, ahol Sherlockkal és Lupinnel berendeztük a főhadiszállásunkat.
Lényegében birtokba vettük az egyik sarkot, kisajátítottunk egy régi bőrkanapét meg két mély fotelt, és a csészéink nyoma ott díszelgett a középen álló, egyszerű faasztalon."

"– Olvastad, mi történt a British Museum igazgatójával? – kérdezte ekkor, mintha már órák ott ültem volna.
– Szervusz, Irene, Isten hozott! – mondtam erre, Sherlock hamisítatlan londoni kiejtését utánozva. – Szervusz, Sherlock, örülök, hogy látlak! Halvány sejtelmem sincs róla, miről beszélsz! – folytattam éneklő hangon.
– Sajnálatos – jegyezte meg a barátom vigyorogva. – Manapság egy előkelő kisasszonynak ismernie kell a bűnügyi krónika legfrissebb híreit.
– Mit gondolsz, helyrehozhatnám valamiképpen ezt a megbocsáthatatlan mulasztást? – kérdeztem, folytatva a játékot."

"– Meggyilkolták a British Museum igazgatóját? – kérdeztem.
– A „meggyilkolták” szó elsietett következtetésre utal – pontosított Sherlock. – Egyelőre csak annyit mondhatunk, hogy titokzatos haláleset történt.
– Gideon Hawthorne professzor… megfulladt… – olvastam egyik sort a másik után.
– És megmagyarázhatatlan módon a híres Hórusz-szarkofágban találtak rá! Mint egy rémregényben, nem gondoljátok? – szólalt meg egy harmadik hang a hátam mögött."

"A puszi épp csak egy leheletnyit volt hosszabb a szükségesnél, állapítottam meg: az ajkai mintha hozzáragadtak volna az arcomhoz.
– Csakugyan? – kérdezte Sherlock mosolyogva. – És mit írna a mi nagy emberünk?
– Kinyiffantott igazgató a szarkofágban! – vágta rá Arsène Lupin a rikkancsok modorában. – A helyettese azt nyilatkozta: „Nem lep meg, igazi múmia volt az öreg.”"

"– Jaj! Ha belegondolok, hogy az az ember mentett meg álmomban, aki ilyen vicceket talál ki!"

"– Van egy kis apród? – fordult felém, mint akinek nagyon sietős a dolga.
Szó nélkül elővettem a nálam lévő aprópénzt. Sherlock lecsapott rá, és már el is tűnt a tömegben. Kérdő tekintettel néztem Arsène-re.
– Nem valami elegáns megoldás, az tény… – nevetgélt. – De hatékony.
Én is elnevettem magam. Világos volt, hogy Sherlocknak nem egyszerűen a pénzem kellett, de hogy mit akart valójában, azt továbbra sem értettem."

"Hát már megint itt tartunk. Mi hárman. Fejest ugrottunk egy újabb kalandba, bele se gondoltunk, mit teszünk. Más ezt talán felelőtlenségnek nevezte volna, én azonban egyszerűen úgy hívtam: „a szokásos stílusunk”."

"– Rendben. De az a benyomásom, hogy a „köszönöm” szót még nem hallottam… – szólalt meg Arsène a kamra túlsó oldaláról.
– Köszönöm? – kérdezett vissza Sherlock. – Ha még két másodpercig szerencsétlenkedsz, elkapnak minket. A takarítószeres kamra ajtaját nyitottad ki, nem a Threadneedle Street páncélszekrényét!"

"Itt volt az alkalom a menekülésre.
Sherlock bosszús pillantást vetett rám – mint egy kisfiú, akinek kitépték a kezéből a csillogó játékszert.
Megértettem, hogy csalódott, amiért nem láthatja a nagy vihart kavart bűnügy középpontjában álló szarkofágot, de nagyobb kockázatot jelentett, hogy esetleg bent ragadunk.
Lupin hozzám hasonlóan nem habozott, így aztán sikerült elrángatnunk a kapuig Sherlockot."

"– Amikor fiatalabb voltam, a British Museum volt az egyik kedvenc helyem ebben a városban – jelentette ki. – Azok a hatalmas termek, az a csend… Mintha az ember fejest ugrana a múltba. Geneviève nem szívesen jött velem, azt mondta, szinte érzi, ahogy belepi a por…"

"– És azt is megígéri, hogy távol tartja magát attól a múzeumtól, ahol megeshet az emberrel, hogy agyoncsapják, aztán bedugják egy szarkofágba?
– Szavamat adom – feleltem mosolyogva."

"– Mindig ilyen könnyen elpirul, Adler kisasszony? – érdeklődött tréfásan, a maga szokásos, utánozhatatlanul pimasz mosolyával.
– Csak a hideg miatt van – vágtam rá sietve, majd elhúztam a kezem, és ettől kezdve az ölemben nyugtattam.
Abban a pillanatban semmi mást nem éreztem a gyászruhában, csupán kellemetlen zavart.

"Amikor a fogat megállt a temető hatalmas kapuja előtt, egyszerre megszakadt gondolataim fonala. Az óriási márványépítmény az ókori római császárok diadalíveire emlékeztetett.
Nem értettem, mire való ez a nagy pompa. Mintha a boltívekkel és a nagy szobrokkal fenségessé és tiszteletet parancsolóvá próbáltak volna tenni egy olyan szomorú, csöndes dolgot, mint az elmúlás."

"– Kénytelen voltam egy kevés időt szentelni egy két lábon járó kellemetlenségnek, akit Mycroftnak hívnak."

"– Azonkívül van itt még valami. Ti is észrevettétek? Senki sem sírt – tette hozzá Lupin.
Ez a kijelentés nagy hatással volt rám. Lupinnek igaza volt. Furcsa, gondoltam. Ki látott már olyan temetést, ahol egyetlen könnyet sem ejt senki?"

"Sherlock azért volt kedvetlen, mert nem bukkant semmiféle nyomra, amellyel fáradhatatlan elméjét táplálhatná, Lupin meg azért, mert a temető volt talán az egyetlen hely a föld kerekén, ahol úgy érezte magát, mint a partra vetett hal."

"– De ezúttal én is veletek akarok menni – tisztáztam rögtön, tréfás határozottsággal. – Eszetekbe se jusson nélkülem bohóckodni!"

"Amikor bekopogtam, egy mély, rekedtes hangú öregember válaszolt. Igencsak meglepődtem hát, amikor kiderült, hogy Arsène barátom hangját hallottam.
– Sherlock tehet róla – magyarázta. – Már megint megitatott azzal a ki tudja, miből készült kotyvalékkal, ami annyira kaparja az ember torkát. A hangom tökéletes, de a szám úgy elzsibbadt, hogy alig bírok beszélni.
– Inkább segíthetnél, ahelyett hogy panaszkodsz! – kiáltott ki Sherlock a fürdőszobából. Az ő hangja is olyan volt, mint egy megrögzött pipásé. – Egyedül nem boldogulok a maszkkal.
Lupin elmosolyodott, és a karját nyújtotta, én pedig örömmel elfogadtam.
– Gyere, Irene, segítsünk szegény Phineas úrnak!"

"– Tökéletes álca – jelentette ki Sherlock, miután rám villantotta átható tekintetét. – Már csak egy apró részlet hiányzik…
Beletúrt a kabátzsebébe, majd legnagyobb meglepetésemre előhúzott egy egyszerű, aranyozott kis gyűrűt, és a kezembe nyomta.
Annyira elcsodálkoztam ezen, hogy beletelt néhány másodpercbe, míg felfogtam, mit is művel a barátom: gyűrűvel ajándékoz meg. Ráadásul jegygyűrűvel.
– Ó, ó, ó… – gúnyolódott Lupin. – Lehet, hogy jobb lesz, ha magatokra hagylak titeket… Vagy inkább menjek le, és keressek egy papot, aki megesket?
Természetesen csak tréfált, de a Holmes főzetétől elváltozott hangban mintha némi bosszúságot, sőt féltékenységet véltem volna felfedezni. Ám gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot.
Sherlock viszont sietve igyekezett bebizonyítani, hogy tökéletesen észszerű magyarázattal tud szolgálni erre a meglepő gesztusra.
– Titkárnőnk, az elragadó Sophronia Alder minden kétséget kizáróan férjes asszony – mondta. – Ily módon Brock professzor titkárnője nem tartja majd gyanúsnak, hogy két férfi társaságában jelenik meg, még ha hivatalos ügyben is, és mivel minden bizonnyal ő is férjezett, könnyebben megosztja majd Sophroniával bizalmas értesüléseit.
A hibátlan logika mintapéldája volt ez a fejtegetés, amint azt el is várhattuk Sherlocktól. Én azonban, bármilyen butaságnak éreztem is, mégiscsak zavarban voltam, amikor az ujjamra húztam a gyűrűt."

"Ők ketten bemennek a régész dolgozószobájába, én pedig kint maradok, és megpróbálok kihúzni valami használhatót Brock titkárnőjéből.
– Hát, nem ezt neveznék az újságok „az évszázad tervének”, nem igaz? De valahol csak el kell kezdeni, kedveseim! – zárta le a beszélgetést Lupin, mert időközben megérkeztünk.
Örömmel láttam, hogy a barátom már tökéletesen belehelyezkedett a fennhéjázó Ulpin ügyvéd úr szerepébe."

"– ...És te, Irene, megtudtál valamit?
– Tulajdonképpen igen – feleltem. – Azért jöttünk ide, mert gyanúsítottat kerestünk… Nos, elég volt pár percig hallgatni Mabelt, és máris több gyanúsítottunk lett, mint szeretnénk!"

"Bármennyire vágytam a függetlenségre és a szabadságra, bármennyire szerettem volna magam dönteni az életemről, voltak bizonyos határok, amelyeket elismertem és tiszteletben tartottam. Az apám iránt érzett szeretet, a Horatio Nelson iránti tisztelet, és Geneviève emléke, azé az asszonyé, akit inkább tartottam anyámnak, mint a vér szerinti anyámat, és aki az életét adta azért, hogy engem megvédjen."

"– Újabban a szokásosnál édesebbre készítették a kakaót. És miután az évnek ebben az időszakában amúgy is minden olyan borzalmasan édeskés, szükségem volt valami keserűre. Az egyensúly kedvéért."

"Annyit mindenesetre világosan láttam, hogy Arsène valósággal vonzza a bajt. És most lehet, hogy segítségre szorul."

"– Sherlock Holmes, időnként igazán megtehetnéd, hogy nem úgy viselkedsz, mint… mint… Sherlock Holmes! – támadtam rá elvörösödve.
– Hogy érted ezt?
– Úgy értem, hogy elviselhetetlen vagy! A legjobb barátunk valószínűleg bajba került, és ez sokkal fontosabb, mint a te ostoba egyiptomi papjaid!
Sherlock tágra nyílt szemmel nézett rám, és szóra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Mind a tekintete, mind a hallgatása megerősítette, hogy célba találtam.
Abban a pillanatban pontosan ezt akartam. Dühös voltam. Sarkon fordultam, és kivonultam a kávéházból. Télikabátomba burkolózva nekiindultam gyalog, és meg sem álltam hazáig."

"Követni fogom Arsène barátomat, felszállok egy ki tudja, hová tartó vonatra, és legfőképpen bebizonyítom, hogy nem afféle bájos csecsebecse vagyok, amelyet nyugodtan levegőnek lehet nézni. Igazság szerint alig vártam, hogy elérkezzen a másnap."

"– Azt azért nem mondanám, Irene kisasszony, de megértem, hogy a barátság mindennél fontosabb – felelte a főkomornyik komolyan."

"Már többször is alkalmam volt megfigyelni, milyen ellenállhatatlan hatással van Lupin az anyákra. Még az én komoly természetű Geneviève-emet is elbűvölte annak idején veleszületett, elegáns arcátlanságával.
Ennek ellenére most, hogy láttam, amint bájcsevegést folytat azzal a nővel meg a lányával, hirtelen fellángolt bennem a düh.
Én hosszan tervezgettem ezt az őrültséget, fél éjszaka le sem hunytam a szemem… Ez meg itt illegeti magát két idegen nő előtt!"

"– Ha nem találod azt, amit a földön keresel – szólalt meg ekkor egy csúfondáros hang –, talán az ég felé kell nézned!
Az a csirkefogó Lupin felmászott az egyik raktárépület tetejére, és most széles vigyorral bámult le rám a párkányzatról."

"Mindenki kiabált, futott, lökdösődött. Én Arsène kezét fogva követtem Horatiót, aki úgy szelte keresztül a tömeget, mint egy hadihajó orra a tengert, és sikerült is kivezetnie minket a tolongásból."

"– Hát igen… – mondta halkan. – Az a helyzet, hogy te az apáddal élsz egy szép házban, megvan mindened, és Sherlocknak is van családja. Monsieur Paponnak viszont egymagában kell boldogulnia, a Marshall Street-i kis odúja is pénzbe kerül, meg az ennivaló… meg a váratlan költségek…
A homlokomat ráncolva néztem rá.
– Tehát pénzre volt szükséged? De hát nem volt egy kis megtakarított pénzed?
– Jól mondod, kedves barátnőm: volt! De azóta elment, elfogyott… Huss! – felelte Lupin, és olyan mozdulatot tett, mint amikor a bűvész eltüntet valamit.
– Nahát! – kiáltottam fel. – Bocsáss meg, Arsène, de nem ismerek senkit, akinek olyan sebességgel folyna ki a keze közül a pénz, mint neked!
Lupin mosolyogva vállat vont, mint aki azt akarja mondani: „Mit tegyünk, én már csak így szeretek élni.”"

"– Hát jó – mondtam. – Tehát pénz kellett? És miért jöttél ide, Bournemouth-ba? Itt talán a sziklák között nő a pénz, mint az osztrigák?"

"– Ha énnekem olyan bájos barátnőm lenne, mint az a kisasszony, a tengerparti parkba vinném sétálni, nem a kikötői raktárakba rendőrségi razzia idején!"

"De a sok kaland során, amelyeket a barátaimmal éltem át az utóbbi hónapokban, egyvalamit megtanultam: Sherlocknak főleg a megfigyeléshez és a következtetések levonásához van tehetsége, Arsène fürge és ügyes… az én legfőbb képességem viszont az, hogy bizalmat tudok ébreszteni az emberekben."

"De azt, hogy két nemzetközi hírű professzort pár nap különbséggel holtan találnak, már nehéz lett volna véletlen egybeesésnek gondolni."

"Hazafelé a vonaton mindvégig két barátom viselkedésén töprengtem.
Úgy látszik, ha különbözőképpen, sőt talán homlokegyenest ellentétesen is, de mindkettőnek megvan az a képessége, hogy kihozzon a béketűrésemből."

"– De ha a munkakereső barátod, amint sejtem, egy bizonyos Sherlock… vagy egy bizonyos Arsène… akkor megígérem, hogy mindenképpen megpróbálok segíteni neki."

"– Maga most már nem kislány, Irene kisasszony – jegyezte meg Horatio, aki a lelke mélyén még mindig nem vesztette el a reményt, hogy egy szép napon megfontolt, illedelmes lányka lesz belőlem. – Lassan eladósorba kerül, úgyhogy itt az ideje, hogy ifjú hölgyhöz méltóan viselkedjen. Ami azt jelenti, hogy tisztában van a kötelességeivel és a felelősségével.
Én, eladósorban! Ha Horatio nem lett volna ilyen komoly, valószínűleg elnevetem magam… Geneviève annak idején rengeteget fáradozott azon, hogy mindent megtanuljak, amit egy jó családból való kisasszonynak tudnia kell, és gyakran emlegette, milyen fontos, hogy jó partit találjak.
De a házasság egyelőre semmivel sem tűnt valószerűbbnek számomra, mint az, hogy beálljak egy kalózbandába a távoli Szumátrán. És különben is… Ki lehetne a férjem, amikor nem ismerek más fiút, mint Sherlock Holmest és Arsène Lupint, őket pedig senkinek sem jutna eszébe „jó parti”-nak nevezni?"

"Úgy döntöttem, hogy jóval kellemesebb tevékenységgel foglalatoskodom: belemerültem a nagy Victor Hugo A nyomorultak című könyvének olvasásába.
A regény igen bonyolult és fordulatos történetet beszélt el szökött rabokról, kegyetlen fogadósokról és árva fiúkról, akik egy elefánt alakú szoborban laknak a párizsi Bastille téren.
A könyv lapjai egy pillanat alatt visszaröpítettek szeretett Franciaországomba, lelki szemeimmel már
láttam is az Austerlitz-hidat, amelyre egyszer felmásztunk Arsène-nel, hogy megcsodáljuk a Szent Kristófszobrot, meg a rue Barbette és a rue du Temple közti udvart, ahol Sherlock megverekedett értem egy termetes fickóval."

"Időközben besötétedett odakint. Hirtelen valami zaj zökkentett ki ábrándozásomból. Az ablak felé pillantva azt láttam, hogy Arsène és Sherlock hidegtől kivörösödött arca nyomódik az üvegnek.
Nevethetnékem támadt. Úgy tűnik, tényleg látni akartak, és nem sajnálták a fáradságot, hogy felkeressenek!"

"Ekkor ismét Arsène-re néztem, méghozzá olyan átható pillantással, hogy összerezzent.
És elnevette magát.
– Mi van már? Majd átgondolom ezt a munkaügyet, nyugalom, megígérem – mondta. De az ajkán játszó mosoly azt jósolta, hogy egész életében szívesebben tölti majd az idejét csempészek és forradalmárok társaságában, mint hogy rendes munkát találjon magának.
Talán nem is volt köztünk olyan nagy különbség – hiszen én is azt tervezgettem, hogy kockázatos kalandokba bocsátkozom a barátaimmal, ahelyett hogy megfontolt kisasszonnyá próbáltam volna válni, aki könnyen talál magának megfelelő férjet."

"– A szemet az egyiptomi Hórusz istenről nevezték el, de szokták Ré-szem vagy uadzset néven is emlegetni. Az ókoriak úgy gondolták, hogy megvéd a gonosz szellemektől."

"A barátom ekkor hirtelen elhallgatott, és lehorgasztott fejjel járkálni kezdett fel-alá a szobában. Közben alig észrevehetően mozgott az ajka, mintha magában motyogna valamit. Arsène felé fordultam, aki vállat vont, mintha azt mondaná: „Ismered, Irene… ő már csak ilyen.”
Sherlock egyszerre kihúzta magát, ragyogó mosolyt villantott rám, és felkiáltott:
– Ne haragudjatok, most mennem kell!
Majd a következő pillanatban kinyitotta az ablakot, és további magyarázat nélkül eltűnt a nyirkos londoni estében."

"Arsène másnap délelőtt is eljött, de akkor már az ajtón keresztül érkezett. Amikor átlépte a küszöböt, rám pillantott, és kissé szégyenlős mosoly jelent meg az arcán.
Én viszont elismerően mértem végig. Megállapítottam, hogy a legszebb ruháját vette fel, egy igen komolynak ható, szürke öltönyt, amelyhez csodás, kárminpiros nyakkendőt kötött, és a gomblyukából is ilyen színű virág kandikált ki.
Szépen megfésülködött, rendezett volt a külseje, még a cipőjét is kifényesítette. És nem tette fel az álbajuszát, amint azt udvariasan kértem tőle.
Horatio gunyoros mosollyal fogadta:
– Örülök, hogy látom, Lupin úrfi. Jöjjön velem."

"Nem tudtam eldönteni, mit tegyek. Szerettem volna látni a barátomat, de ha váratlanul betoppanok az előszobába, még azt hiszik, egész idő alatt a fülemet hegyeztem, hátha meghallom, mi történik. Ami igaz is volt, de nem akartam ilyen ügyetlen módon elárulni."

"Igazából sajnáltam, hogy el kell hagynom Londont.
Szerettem volna hallani Lupin beszámolóját az apámmal folytatott megbeszéléséről, és legfőképpen szerettem volna megtudni, hogy az a holdkóros Sherlock kiderített-e még valamit azokról a nyugtalanító bűntényekről, amelyekkel kapcsolatban a sajtó „Hórusz átkát” emlegette."

"Valaki egy borítékot támasztott a fésülködőasztalom tükrének. És a borítékon kék tintával rajzolt, nagy Hórusz-szem díszelgett."

"– Micsoda gazember! – sziszegtem.
Elég volt egyetlen pillantást vetnem az írásra, hogytudjam, Arsène-től származik. Leültem a fésülködőasztal előtti székre, és olvasni kezdtem: „Jó estét, Irene! Ugye, milyen rossz érzés, ha titokban követik az embert? Amikor apád említést tett az utazásotokról, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy megtréfáljalak. Mellesleg úgy gondoltam, így tudom a legkönnyebben megértetni veled, hogyan éreztem magam Bournemouth-ban. Szóval részemről most kvittek vagyunk. És miután újabban kissé túl sokat aggódsz miattam, megnyugtatlak: az utolsó esti vonattal visszamentem Londonba. Találkozunk holnap a Shackletonban? Remélem, igen, és ne haragudj túlságosan rám. Csókol: Arsène.”
– Micsoda gazember! – ismételtem meg a levél végére érve.
De amikor a tükörbe néztem, meglepve láttam, hogy mosolygok. Hát nem pont emiatt ragaszkodom ennyire Sherlockhoz és Arsène-hez? Azért, mert mindig képesek meglepni, az unalom legapróbb nyomát is eltüntetik az életemből, amikor együtt vagyunk?"

"Ami Arsène-t illeti, épp most bizonyította be – meglehetősen felelőtlen módon –, milyen különleges fickó."

"– Mialatt te ínyencségeket kóstolgattál, én levelezésbe kezdtem valakivel.
– Hiába, te vagy az írástudó a csapatban – viccelődött Arsène."

"– Underwood igen megviselten tért vissza az ásatásról, egyesek szerint teljesen megőrült. Állítólag maga Ottemans is azt mondogatta róla, hogy a sivatagi szél elfújta a józan eszét.

"Sherlock arcán halvány mosoly jelent meg.
– Posványos vízbe kerültünk, de azért elkaphatjuk a mocsár alján úszkáló halat! – jelentette ki titokzatosan."

"– Tehát Hawthorne? A vén varjú végre felfordult, ti nyomozni kezdtetek, és arra gondoltatok, hogy az eset kapcsolatban állhat az Ottemans-gyilkossággal. Nagyon, nagyon értelmes gondolat – helyeselt az öregember. – Legalábbis értelmesebb, mint ami a legtöbb újságíró fejében jár manapság Angliában! – tette hozzá, és rekedt nevetésben tört ki. A következő pillanatban kitárult az ajtó.
– Gyertek be, gyerekek!"

"Váratlanul alattomos szél támadt, amely finom szemű, szúrós esőt vágott az arcunkba. Hálásan állapítottam meg, hogy a barátaim szorosan egymás mellett, fél lépéssel előttem mennek, hogy élő pajzsként védjenek meg. Abban a pillanatban úgy viselkedtek, mint két felnőtt férfi."

"Előbb-utóbb tényleg felnőtt férfiak lesznek, gondoltam, de egyelőre csak fiúk: vakmerőek, kiszámíthatatlanok, és egy kicsit buták is, mint minden fiú. Csak remélni tudtam, hogy ez örökre így marad."

"A nevelőanyám, Geneviève azért halt meg, mert alábecsültem egy veszedelmes, bosszúszomjas bűnözőt.
Még egyszer nem követhetem el ezt a hibát."

"Nigel Rountree tehát lelépett a színről. Így már csak Elijah Underwood maradt, aki sok-sok éve, a szerencsétlenül sikerült expedíció során megőrült.
Végigfutott a hátamon a hideg. Megmagyarázhatatlan bosszú, húsz év elteltével, gondoltam – nem olyan ötlet ez, amely csakis egy őrülettől gyötört elmében teremhet?"

"Másnap Sherlocknak némi szabadságot biztosított, hogy megkezdődött a téli szünet, nekem meg az, hogy apám elutazott. Ami Lupint illeti, ő sosem szenvedett hiányt szabadságban."

"– Albemarle Court! – kiáltotta el magát.
– Csalódást okoznék, ha egy sima „jó reggelt, Sherlock”- kal felelnék erre? – viccelődtem."

"Sok volt a feltételezés, sok volt a lehetőség, és az a gondolat, hogy hamarosan újabb mozaikdarabkákat találunk, megtöltötte a levegőt azzal a feszültséggel, amely oly gyakran kísért minket kalandjaink során."

"Roppant nagy hatással volt rám ez a megnyúlt, finom arc. Olyan ember arca volt ez, aki soha nem vált felnőtté, gyerekként fonnyadt el.
...
Annyira megdöbbentem, hogy nem találtam szavakat.
Ebben a pillanatban egyetlen dolog volt világos számomra: az, hogy ez az ember nem lehet a tettes."

"– De azok az átkozott kövek sohasem érdekeltek! Soha! A szavak, azok érdekelnek engem. A nyelvek, a kódok… A szavakban mutatkozik meg az emberi értelem, nem a kövekben!
– Értem. Akkor tehát a hieroglifákat tanulmányozta?
– Igen, méghozzá roppant sikeresen. De nemcsak az egyiptomi hieroglifákat, a hettita ékírást is, meg a sumért, az akkádot… Mindegyik csodálatos nyelv, az emberi gondolkodás szépsége ragyog bennük! – ragadta magával a lelkesedés Underwood professzort."

"A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem, mindjárt kirobban a mellkasomból. Az erdő homályából egyetlen zöld szem szegeződött rám.
Sikoltás tört ki belőlem.
– Irene! – kiáltott fel mögöttem kórusban Sherlock és Arsène."

"– Megvan! – jelentette. Észrevettem, hogy különleges fény csillog a szemében, olyan, amilyen csak rendkívüli alkalmakkor szokott megjelenni. – Egy ismeretlen kéz épp most írja meg ennek a drámának az utolsó felvonását, Irene – tette hozzá, és meglobogtatta a kezében tartott Times-t."

"– ...Kétségkívül azt is hallotta, amikor Elijah Underwood kijelentette, hogy mindennap az elsőtől az utolsó betűig kiolvassa az újságot, és tudja, hogy ha egy angol azt mondja: „az újság”, a Times-ra gondol. Adjuk össze mindezt, és nyilvánvaló az eredmény: miután kapcsolatba akart lépni Underwooddal, a mi Claymore-unk…"

"– Ez az utolsó lehetőség, hogy sarkon forduljunk, és szépen hazamenjünk, ahogy minden józan gondolkodású ember tenné – jelentette ki komoran Horatio."

"– Viszlát, barátaim – suttogta olyan derűs képpel, mint aki nem ismeri a veszélyt.
A következő pillanatban már úgy mászott a falon, mint egy gyík."

"Ebben a pillanatban módom nyílt alaposabban megfigyelni Mycroftot. Kétségkívül hasonlítottak egymásra egy kissé Sherlockkal, de engem leginkább a különbözőségük fogott meg. Ugyanakkor nehezen tudnám leírni, miben is állt ez a különbözőség. Talán a leginkább így lehetne összefoglalni: Sherlock viharos tenger volt, Mycroft viszont nyugodt vizű, sima felszínű tó. Az ő szeme is olyan okosan csillogott, mint az öccséé, de mintha Mycroft Holmes esetében ez az okosság csupán oda vezetett volna, hogy a fiatalember unott tartózkodással viszonyult a világhoz, amelyet bizonyára túlságosan is egyszerűnek és kiszámíthatónak látott."

"– Hé – suttogtam. – Emlékeztek rá, mit mesélt a Sasszem? Nem említett nevet, de azt mondta, hogy az expedíció alatt egy diák meghalt a sivatagban. Nem lehet más az illető, mint Michael Sword, nem gondoljátok?
A kérdőjel a mondat végén olyan volt, mint egy horog, amely bármely pillanatban belénk akadhatott."

"De a kérdéseinkre csak egyetlen ember tudna felelni: Elijah Underwood.
– Na, jól nézünk ki, egy félnótás, aki a jó ég tudja, hol kóborol! – sóhajtott fel Arsène."

"Dühös kifakadását követően Sherlock komor hallgatásba süllyedt.
Sok szövevényes ügyben nyomoztunk már, de még egyszer sem láttam ilyen mérgesnek és zaklatottnak."

"Eli, akit valaha barátomnak neveztem, tőled tanultam, hogy nincs menekvés az igazság elől. Tegnap este mégis hiába vártalak. Ez az egyetlen lehetőség, hogy lezárjuk a múltat. Találkozzunk ott, ahol az egész elkezdődött, naplemente idején, a 221A szám alatt a Baker Streeten."

"– A jelek szerint ez a fontos dolgok napja – jegyezte meg a főkomornyik mosolyogva. – Az előszobában ugyanis Holmes úrfi várja, és roppant izgatott… már megint – tette hozzá nyomatékosan."

"– De… de ez… csak azt jelentheti, hogy… – …hogy Sword egyáltalán nem halt meg – fejezte be helyettem a mondatot Holmes. – Él és virul, és ördögi bosszút tervelt ki, a Hórusz-szimbólum mögé rejtőzve!"

"Elmosolyodtam. Hibátlanul logikus levezetés. Méltó Sherlock Holmeshoz. És az iménti érvelés fényében a Hórusz-rejtély, amely fél Európa újságolvasóit izgalomban tartotta, végre valóban elért az utolsó felvonáshoz.
Már csak a végső jelenet volt hátra, amelynek Sherlock, Lupin és én leszünk a szereplői a Baker Street 221A alatt.
És amikor sok évvel később megtudtam, hogy egykori barátom, Sherlock Holmes éppen a Baker Street 221B alá költözött, vagyis annak a végzetes háznak a szomszédságába, amely Sword üzenetében szerepelt, akaratlanul is elmosolyodtam, és arra gondoltam, biztosan nem véletlenül esett a választása erre a lakásra – nyilván eszébe jutottak kamaszkorunk ama távoli napjának eseményei."

"Sherlocknak valósággal sugárzott az arca, mintha nem is egy gyilkos várná, hanem egy olyan színházi előadás, amelyet már régóta szeretne megnézni. Vidáman mesélte, mi történt, amikor Lupin értesült a nyomozásunk legújabb fejleményeiről: olyan hangosan elkáromkodta magát, hogy a Shackleton kávéház vendégei mind felkapták a fejüket.
Önkéntelenül elnevettem magam, ahogy elképzeltem a jelenetet, majd Sherlockból és Arsène-ből is kitört a nevetés. Örültem, hogy átadhatom magam a vidámságnak, mert Sherlockkal ellentétben rajtam végigfutott a hideg, ha arra gondoltam, mi vár ránk."

"Először is körülnéztünk. Ugyanolyan londoni utca volt ez, mint a többi, alacsony, rendezett sorban álló házakkal. Egyetlen épület magasodott a többi fölé, mégpedig Madame Tussaud ijesztő viaszmúzeuma, amely pár éve nyitotta meg kapuit a Baker Streeten.
– Hihetetlen hely – fintorodott el Lupin. – Olyan élethűek a viaszszobrok, hogy hús-vér embernek látszanak. Vannak ott történelmi személyiségek minden korból, meg néhány hírhedt bűnöző is… Úgyhogy ki tudja, egy napon talán az én szobrom is ott áll majd! – vigyorodott el, és pár pillanatra a szemembe fúrta a tekintetét.
– Úristen, micsoda borzalom! – kiáltottam fel, mit sem törődve azzal a sokatmondó pillantással. – A világ minden kincséért sem tenném be oda a lábam. Ki az, akit fellelkesítenek ezek a sötét dolgok?
– A bejárat előtt kanyargó sorból ítélve sokakat – jegyezte meg Sherlock, és a jól beöltözött emberekre mutatott, akik ott tülekedtek a múzeum ajtaja előtt.
Széttártam a karom, mintha azt akarnám mondani, nem én tehetek róla, ha sok embernek furcsa ízlése
van, amivel ismét sikerült megnevettetnem a barátaimat.
De ezzel véget is ért a mulatság. Alighogy elhalt a nevetésünk, sokatmondóan biccentettünk, és elindultunk."

"– Te jó ég…
A szám elé kaptam a kezem. Kis híján elájultam az ijedségtől. Mert ugyanaz a zöld szem szegeződött rám, amelyiket az Albemarle Court melletti erdőben láttam. Sword jobb szeme, amely zölden világított a sebhelyektől torz, barna bőrű arcban. Bal szemét széles fekete kötés takarta."

"– Most már mindent értek – szólt közbe ekkor Sherlock barátom. – Egy dolgot kivéve: miért utalt Hóruszra? Mit jelent ez?
Sword a fejét csóválta, és először láttuk, hogy az eltorzult száj furcsa, titokzatos mosolyra görbül.
– A kezdetben ott a vég – szólt a homályos válasz."

"Másnap, szenteste napján érthető módon nem éppen vidám és ünnepi hangulatban ébredtem. Úgy éreztem, hogy a Hóruszbűntények mögött valamiféleképpen mégiscsak átok rejlett. Persze, nem afféle butaság, mint amiket a firkászok találnak ki, hogy feltűnést keltsenek és feltornásszák a példányszámokat, hanem egy jóval komolyabb átok: az emberi gonoszságé, amely oly sokak életét képes megmérgezni és tönkretenni."

"– Szeretnék egy kis megfontoltságot ajándékozni maguknak karácsonyra, de tudom, hogy azt csak lassan, lépésről lépésre lehet megszerezni, ahogy öregszik az ember… – mondta. – Így hát, azt hiszem, maradok a kézfogásnál és az ünnepi jókívánságoknál."

"– Ne bosszankodj, Irene. Az én ajándékom is nagyon különleges. Nem lehet megenni, de még megfogni sem. Inkább csak afféle szellemi ajándék – magyarázta Holmes, és a homloka felé bökött a mutatóujjával.
– Ha engem kérdezel, ez valami jó nagy átverésnek tűnik! – tréfálkozott Lupin. – De miután mégiscsak ajándék… ide vele!"

"– Hogy Sword választása olyan okból esett a Hórusz-szemre, amelynek semmi köze az ókori Egyiptomhoz. Mindazok, akiket az ő keze által ért el a vég, szépen elrendezett listát alkottak a nevük kezdete, vagyis a kezdőbetűje alapján. Tehát egyszerű anagrammáról van szó: H, mint Hawthorne, O, mint Ottemans, R, mint Rountree, U, mint Underwood és végül S, mint Sword.
– Hórusz! – kiáltottunk fel Arsène-nal egyszerre.
– Pontosan, és ezzel a kis ajándékkal kívánok kellemes ünnepeket! – vigyorodott el Sherlock csodálkozó képünk láttán."

"– Hé! Nézzétek csak!
Egy fatörzshöz erősített fagyöngyfüzért láttam.
– Tudjátok, mi a szokás…
Pontosan tudtuk, úgyhogy sietve megcsókoltuk egymást. De ezúttal csak egyszerű, baráti puszit váltottunk, ezzel kívántunk egymásnak boldog karácsonyt."

"– Ne aggódj, Arsène. Az igazság az, hogy… megértelek.
Tényleg a barátod vagyok, és egy pillanatig jó ötletnek tűnt, hogy olyasmit tegyek, amivel távol tartalak a galibáktól, de… Egyszóval, az az Arsène Lupin, aki kerüli a galibákat, már nem is lenne többé Arsène Lupin!"

"– De hát ez nagyszerű hír! Nem kell mindig komolyan venned, amit mondok… Tudod, hogy a fiatal lányok időnként bal lábbal kelnek fel."

"Vetkőzés közben a kabátkám zsebébe tévedt a kezem, és megtaláltam az aranyszínű dobozkát, benne a Hyde Park-béli Szibilla jóslatával. Már teljesen megfeledkeztem róla.
Kibontottam, kivettem a cédulát, és odatartottam a lámpáshoz.
– „Ritkán lesz olyan a jövőnk, amilyennek képzeljük” – olvastam, majd hatalmasat ásítottam.
Úgy gondoltam, ez csupán egy jól hangzó, banális mondat, minden különösebb értelem nélkül. De az
elkövetkező hónapokban rá kellett jönnöm, hogy több igazság van benne, mint hittem."

Farkas Nóri 2018 óta évről-évre megörvendezteti olvasóközönségét egy-egy újabb kötettel, egy-egy újabb zseniális, szívet melengető mesével. ❤
Az Összeköt a barátság valamint az Apa szeret! írónőjének legújabb kötete csütörtökön jelent meg a Manó Könyvek kiadó gondozásában Összeköt a barátság címmel, mely egyben Nóri első kötetének folytatása is... ❤

Az óvodába való beszoktatáson, az anyai és az apai szereteten túl Nóri most a barátságra fektette a hangsúlyt, valamint arra a megkérdőjelezhetetlen igazságra, miszerint egyedül, magányosan lenni és élni az életet senki számára sem lehet jó...

"Mintha nem csupán a szája, hanem a szíve is elmosolyodott volna."

Kobak - az Összeköt a szeretet c. kötetben megismert tündéri kisfiú - immár bátor óvodás, aki minden nap felbukkan az óvoda ablaka mögött és egy utolsó integetéssel búcsút vesz az édesanyjától. Kobak gyakorta szomorú, hiszen nem szeret elválni az édesanyjától s noha már nem fél, az elválás fájdalma sokszor égeti piciny lelkét... Kobak ezen a reggelen igencsak durcás lesz, amiért édesanyja már megint az oviban hagyta, és a magány, az elkeseredettség, valamint az anyukája hiánya miatt érzett düh a legrosszabbat hozza ki a kisfiúból...

Kobak rendkívül ellenségesen viselkedik, nem engedi, hogy bárki a játékaihoz nyúljon és mélységesen megbántja Pannit, a társát, aki a támadás következtében nem csupán könnyeket ejt, de maga is haragossá válik...

Kobak és Panni egymástól távol rendezi be főhadiszállását, ám nem kell hozzá sok idő és a két gyerkőc ráébred, hogy egyedül érzi magát... Mit tesz vajon Kobak? Ki tudja engesztelni Pannit?

"A szomorúság és a könnyek helyét a hangos és önfeledt nevetés vette át."

Mint már többször is írtam Nóri rendkívüli érzékenységgel ír komoly témákról, stílusa gördülékeny, írói hangja egészen különleges... Egyszerűen, érthetően mégis, valamilyen különös varázzsal képes a gyerekekhez szólni, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az Összeköt a szeretet folyamatos utánnyomása, mely az újabb és újabb ellátmány megérkezéséig bizonyos időközönként hiánycikk a könyvpiacon. ❤

A családtagok között fennálló szeretet, valamint az erős, eltéphetetlen kötelékek meséi után az Összeköt a barátság a barátok és a barátság világába vezeti el az apró olvasót, ám mindamellett azt is megmutatja, hogy bár a harag és a magány az életünk részei, ezek egyike sem egy jó dolog...
Az ember alapvetően társas lény és mindannyiunknak szüksége van egy igaz barátra, egy társra, a családra és az emberi kapcsolatokra... Lehetséges, hogy néha elfog minket a szomorúság, elönt a harag és a düh, ám ez nem lehet indok arra, hogy bántsuk társainkat...
Sajnos ezeket a hibákat nap mint nap elkövetjük, ezekkel együtt kell élnünk, ám a kisebb-nagyobb összezördülések után mindig felragyog a fejünk felett a szivárvány és újra megtanuljuk élvezni az életet. :3

Főszereplőink életében is elkerülhetetlen az összezördülés, ám Kobak és Panni bocsánatkéréssel és okos gondolatokkal, a szívük mélyéről felbúgó érzelmekkel felszerelkezve felül tudnak kerekedni a sértődöttségen és igaz barátokként egymás mellett folytatni az utat. ❤

A pici olvasók okos, értelmes ifjú lelkek, akiknek az élet és a mindennapok jósága mellett látniuk kell a negatív helyzeteket is, az Összeköt a barátság pedig kiválóan alkalmas arra, hogy segítse a kicsiket egy-egy ilyen helyzet kezelésében, mellyel bármelyik nap találkozhatnak.

A kötet gyönyörű illusztrációit újfent Szepesi Szűcs Barbinak köszönhetjük, aki - legnagyobb örömömre - visszatért a történet folytatásának megvalósításához. ❤

Barbi illusztrációiban hosszú-hosszú percekig képes vagyok elveszni... Kobak durcás arckifejezései, az a fergeteges, cuki, dús szemöldök, amivel számtalan érzelmet tud kifejezni egyenesen halálos - egész egyszerűen nem tudok betelni vele! ❤ Az élénk, tökéletesen harmonizáló színvilág, a legapróbb részletekig gondosan megtervezett jelenetek, a karakterek bája rengeteget ad a történethez, és Nóri írása, valamint Barbi képi világa teremti meg azt a csodálatos mesét, amiben újra és újra elveszhet gyermek és felnőtt egyaránt! ❤

Nem is kérdés, hogy szívből ajánlom a kötetet Nóri és Barbi rajongói számára, ám ha netalán van még olyan ember, aki nem ismeri Farkas Nóri meséit, azoknak a legközelebbi könyvesboltot, avagy az internetes könyváruházak felkeresését tudom javasolni - de mihamarabb! :3

Értékelés: 5/5 kisvonat