Chise Ogawa Caste ​Heaven c. mangájának első kötete áprilisban jelent meg, melyet a Bookdeporol megrendelve május elején már a kezemben is foghattam. A manga a megszokott módon került a látóterembe - az oldal ajánlásának köszönhetően, amiben eddig a pontig nem is csalódtam... Most, a Caste Heaven első kötetének elolvasása után azt kell mondjam, hogy hosszú idő után most először csalt meg a megérzésem, ugyanis sikerült melléfognom... Nem teljesen, de nem is kicsit, és ez szomorúsággal tölt el...

A történet központi helyszíne egy középiskola, ahol a diákok egy titkos hierarchiai rendszer tagjai. Az un. Caste Game nevű játék az iskola régi hagyományai közé tartozik, melynek segítségével minden osztályban kialakul a társadalmi rend... Ez a rend azonban korántsem állandó, hiszen a játék bizonyos időközönként megrendezésre kerül, mely akár teljesen átírhatja az addig felállított térképet. A szabályok egyszerűek. A játék vezetői az egész iskola területén kártyalapokat rejtenek el, melyeket a tanulóknak meg kell találniuk. Időlimit nincs, ám az, hogy milyen kártyát találsz, végérvényesen meghatározza az életed és a szociális státuszod a következő játék kezdetéig... A vezér, a tejhatalmú úr, a Király kártya tulajdonosa, míg a legszégyenteljesebb és legalacsonyabb kasztban a céltáblák foglalnak helyet, akiket korlátozás és felelősségre vonás nélkül mindenki bánthat... 
A cselekmény legelején a 2-1 osztály királya Azusa, aki természetesen él is a reá ruházott hatalommal. Mondhatni, hogy kíméletlen az ellenségeivel és bőkezű a barátaival. Királyságának ideje azonban lejár, amikor meghirdetik a következő Caste Game-t, és Azusa, talpnyalói és jobbkeze támogatásának biztos tudatában kóborol az iskolában, hiszen úgy hiszi, mindazok, akik eddig mellette álltak, el fogják neki vinni a Király kártyalapot... A srácot azonban váratlanul támadás éri, belökik egy sötét szobába, megverik, megkötözik és megerőszakolják... 
Támadója Karino, a 2-1 osztály új királya, aki megtalálta a Királyt, ám esze ágában sincs odaadnia azt a "főnökének"... 


Eddig a pontig úgy gondoltam, hogy bár egy kissé furcsa, ámde végtelenül kreatív és érdekes történettel van dolgom. Azonban Karino tejhatalomra kerülése mindent megváltoztatott. Karino tulajdonképpen egy szadista állat, aki egy szende, sebezhetőnek tűnő srácból egy igazi kegyetlen vadállat lesz, kinek elsődleges célpontja maga Azusa, aki bár valóban lekezelő stílusban beszélt vele, soha nem bántotta - legalábbis erre utaló jeleket nem kaptunk... Királyként Azusa nem volt szent, ám egy kis verekedés, egy-két odavetett szitokszó korántsem ér fel ahhoz, amit Karino művel. Azusa megtapasztalja, milyen az, amikor nála van a Joker, vagyis a legkevesebbet érő kártyalap, minek birtoklásával - amit természetesen Karino szerzett meg neki - a hierarchia legaljára kerül... Azusa megtapasztalja milyen az, amikor bántalmazóból bántalmazottá válik, és osztálytársai mindent el is követnek azért, hogy nyomorultul érezze magát. Ám ez nem minden... Azonkívül, hogy Karino megerőszakolja, a többiek elé dobja, és választás elé állítja a srácot: vagy a kurvája lesz, vagy az osztály martalékévé és játékszerévé válik... Azusának nincs más választása, mint elfogadnia a sorsát, és Karino szajhájává válni...

Az igazi lelki terror és fizikai bántalmazás, melyet Karino végtelenül élvez csak ez után kezdődik. Ezen a ponton úgy éreztem, hogy le kell tennem a kötetet, és következő nap folytatni, mert az a kegyetlenség, ami megjelenik benne, az túlontúl megterhelt lelkileg. Noha csupán a történet elején járunk, és számtalan részlet a homályban rejtőzik, úgy gondolom, Karino tetteire nincs bocsánat, s noha Azusa király posztjától való megfosztása teljesen jogos, hiszen meg kell tapasztalnia az élet sötét oldalát is, ennyi kegyetlenséget a srác nem érdemel.

A kötet felénél tartottam és úgy gondoltam, a fizikai és a lelki bántalmazások megjelenítése miatt - a hihetetlenül jó alapötlet ellenére sem - érdemel két csillagnál többet. Aztán másnap folytattam, és fellélegeztem...
A történet elején megismert Kusakabe Atsumu, a visszahúzódó, szemüveges srác - aki az előző rendszer kiszolgáltatottja és a legkisebb kártya tulajdonosa volt -, kerül a középpontba, aki Karino királlyá válásakor egy olyan kártyára tesz szert, amivel egész magas rangot szerez az osztályban. Kusakabe a játék során és azt követően közelebb kerül a történet legkedvesebb szereplőjéhez, az egész játékra fittyet hányó, gazdag Kuze-hez, aki nem csupán most mutat kedvességet irányában, de akkor sem bánt vele kegyetlenül, mikor nála volt a Joker... Noha Kusakabe nem érti, miért kedves vele ez a srác, mivel gyengéd érzelmeket táplál iránta, és úgy tűnik, hogy Kuze sem közömbös iránta, vállalja a kockázatot és esélyt ad a kapcsolatnak...

A manga második fele, Kuze és Kusakabe története megmentette a kötetet a két csillagtól és felemelte azt 3,5 csillagra. Ez a két srác képes volt arra, hogy megmentse az egész sorozatot attól, hogy eltemessen és a folytatást se vegyem kézbe... 

A kötet erőszakkal teli első feléhez képest a második részben egy végtelenül gyengéd, gyönyörű cselekmény kezd kibontakozni, s mivel kíváncsian várom a két srác sorsának alakulását, beruházok a második kötetre is...

Értékelés: 3,5/5 kártya

Illusztrációk: 5/5 kártya