A Varázslatok földjének harmadik kötete, az Emlékek ​bűbája ismét hatalmas kalandra csábítja az olvasót... 

"– …Még a legfájóbb emlékek is kellettek ahhoz, hogy azokká váljatok, akik most vagytok…"

A Királyi Akadémia diákjai lelke boldogságot visszhangoz, hiszen beköszöntött a nyár! 

A királyi sarjak játékokkal múlatják az időt, amihez főhősnőink is csatlakoznak. A kötet főszereplője Kalea, a szégyenlős, visszahúzódó és mindig kedves hercegnő, aki titokban szerelmes Alexander hercegbe. Kalea utál a középpontban lenni és ha a figyelem ráterelődik, a lábai remegni kezdenek és alig kap levegőt... Ezt a gyengeséget használja ki Any, a gonosz hercegnő, aki minduntalan megpróbál borsot törni a hercegnők orra alá. Mivel Any tisztában van vele, hogy Kalea gyengéd érzelmeket táplál Alexander iránt, a legfájóbb pontot veszi célba... A Királyi Akadémia egyik legszebb és legnépszerűbb lánya Reyna iránt mindenki érdeklődik: a srácok csodálják, a lányok barátkozni szeretnének vele és úgy tűnik, hogy bája Alexandert sem hagyja hidegen. Mikor a kitalálós játék során Kaleara kerülne a sor, a lányt ismét elönti a félelem és elrohan a rá szegeződő tekintetek elől...

Samah, Nives, Diamante és Yara a testvérük keresésére indul, aki a vízhez rohan, mivel ott mindig megnyugvásra lel... Kalea magához hívja varázslatos delfinjét, Sol-t, aki azonban csupán pár másodpercet tölt a lány társaságában, majd faképnél hagyja... A lányok medalionjai befeketednek, így immáron bizonyos, hogy Sol nem azért hagyta magára hercegnőjét, mert nem akar vele lenni...

A lányok Aldenhez sietnek, aki megerősíti a gyanújukat... Egor ellopta a hercegnők varázslatos állatait, társukat a harcban, magányra ítélve ezzel a hercegnőket, akik társaik nélkül oly elveszettnek érzik magukat, hogy majd megszakad a szívük... A Talányok Könyvének segítségével a lányok az állataik megmentésére sietnek, ám ez a harc jóvalta nagyobb veszéllyel fenyegeti őket, mint eddig valaha, hiszen most egyedül szállnak szembe a gonosszal...

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz Egor egyre ravaszabb, míg a tervei egyre sötétebbek... Ebben a kötetben a hercegnőkre óriási megmérettetés vár, hiszen segítők nélkül csupán önmagukra és egymásra számíthatnak, és ha kudarcot vallanak, cserben hagyják barátaikat és Egor győz... Természetesen a lányok kiállják a próbát, megmérettetnek, összetartásuknak, eszüknek és hatalmas szívüknek hála pedig összerakják a kirakós darabkáit, felülkerekednek a veszélyen és megnyerik a csatát. 
Mindeddig a pillanatig Egor csupán a lapokon keresztül megjelenített gonosz volt, akit még sohasem láthattunk, és a Sötét Mágus ugyan most sem öltött testet, mégis megjelent, noha csak a "hangját hallhattuk". Mindezen apró motívum alapján úgy tűnik, minden kötet egyre sötétebb és sötétebb kalandot ígér, hiszen Egor nem viccel - uralma alá akarja hajtani a Varázslatok Földjét...
A kötet a második legfiatalabb lányt, az "édes" Kaleat állítja a középpontba, akinek helyén van az esze és a szíve, ám túlságosan is fél az emberektől... A hercegnők eddigi jellemvonásai alapján Kalea áll hozzám a legközelebb, hiszen a személyiségünk akár egymás tükörképe is lehetne...
Yarával ellentétben Kalea csendes, visszahúzódó és nem gondolja, hogy megérdemli a boldogságot, vagy esetleg boldog befejezésre lelhet. A csipkelődések, bántások, a gúny, amit a társaitól kap mind-mind megsebzik a lelkét, és még inkább kételkedni kezd magában. Kaleat a víz nyugtatja meg, s noha testvérei mindenben mellette állnak, meg kell találnia magában mindazt a bátorságot és erőt az emberekkel és azok támadásaival szemben, amit a harcok során alkalmaz, hiszen a lány Egor ellen minden erejével küzd és soha nem hátrál meg... Kíváncsian várom a hercegnő jellemfejlődését a további kötetek során. :3

Értékelés: 5/5 kalózhajó
Illusztrációk: 5/5 kalózhajó

"A Varázslatok Földjének Királyi Akadémiáján felpezsdült az élet."

"– …egy olyan belevaló herceghez, mint Alexander, pont egy ilyen szép, bájos, magabiztos lány illik – folytatta Any, és mélyen Kalea szemébe nézett. – Egy hozzá méltó hercegnő, nem holmi jöttment kis fruska…

Kalea úgy érezte, elsüllyed szégyenében. Ő nem tartotta magát sem szépnek, sem bájosnak, a magabiztosságról már nem is szólva."

"– A víz megnyugtat – felelte Kalea. – Mikor picit bánatos vagyok, olyan kedvesen simogat."

"– …Az emlékeinknél nincs nagyobb kincsünk, nem szabad elveszítenünk őket."

"A hercegnők mindig is együtt rezdültek a természettel, melyhez maga a Varázserő kötötte őket. Ám most a tenger inkább tűnt ellenségnek, mint jóbarátnak."

"Életében először úgy érezte, a víz ellene fordult."

"Hiszen a legnagyobb varázslatok nem káprázatos kagylókban és nem az oldalunkon álló állatokban rejlenek, hanem bennünk, mélyen a szívünkben!"