értékelés
gyermekkönyv
ifjúsági
mesevilág
mórakiadó
recenzió
Pamela Butchart: A kém, aki szerette a menzakaját (Izzy könyvek 2.) - Értékelés
Izzy és barátai őrült kalandjai folytatódnak!
Pamela Butchart A kém, aki szerette a menzakaját az Izzy könyvek második kötete. Az első rész, melyben hőseink az "űrlénnyé változott tanárnő" után nyomoztak után rögtön itt a folytatás, ami a titkos ügynökök és kémek világába vezeti el az olvasót.
Az előzményhez hasonlóan itt is később, már a jövőben kapcsolódunk be a történetbe, majd repülünk vissza a múltba Izzy ízes és humorral teli beszámolója segítségével, melyben megtudhatjuk, milyen új veszély fenyegeti az iskolát...
"Aztán hiperventilálni kezdett, ami azt jelenti, hogy
nagyon gyorsan és hangosan vette a levegőt. Ekkor
már én is halálra rémültem, mert UTÁLOM a szellemeket,
főleg, ha még esetleg skorbutosak is!"
Két hónap telt el az "űrakció" óta. Két hónap békés nyugalom és semmittevés, azaz tanulás az immár kedves tanárnővel a nyugodt iskolában.
Ám ahogy az lenni szokott, a hősnők élete sohasem lehet túl sokáig békés, s annak rendje és módja szerint meg is érkezik a kaland ígéretének szele. Miss Jones egy nap bejelenti, hogy új diák érkezik az osztályba, a francia Mathilde, aki mellé a tanárnő pont Izzyt jelöli ki támogatónak.
Izzy rendkívül izgatott az új lány érkezése miatt, nagyon várja már a találkozást, ám amikor Mathilde megjelenik, semmi sem lesz olyan, mint amilyennek Izzy képzelte...
Mathilde egyáltalán nem szól egy szót se, különös szemeket mereszt főhőseinkre, csendes és visszahúzódó, s még a förtelmes menzakaját is megeszi, amit a konyhás néni kotyvaszt!
Ez már több a soknál, itt valami nincs rendben...
Mikor Mathilde hirtelen egyszer csak izgatott lesz, s firkálni kezd a jegyzetfüzetébe, Izzyék már tudják, hogy a lány nem az, akinek mondja magát! Főhőseink meg vannak róla győződve, hogy Mathilde kém és azért jött, hogy valami rosszat tegyen...
S ekkor kezdetét veszi a "MÉRT KÉM?"-nyomozás...
"De sajnos, ahogy anyukám szokta mondani, én
elég türelmetlen típus vagyok. Egyszer például anyu
micimackós csokinyalókát csinált nekem a sütivásárra,
még mielőtt betiltották volna. Én meg egyszerűen
NEM BÍRTAM KIVÁRNI, hogy a nyalókák
megkeményedjenek, és azonnal meg akartam kóstolni. Állandóan
kivettem a hűtőből a nyalókaformát, és kiittam belőle
egy kis csokit, mert még folyékony volt. És reggel, amikor
anyu kivette, egyik Micimackónak sem volt lába,
Fülesnek pedig hiányzott a feje."
A kém, aki szerette a menzakaját remek folytatása a könyvsorozatnak, bár az első részhez képest picit vérszegényebb. A történet azonban továbbra is humorban gazdag, s a helyzetkomikumok és a gyermeki ártatlanságból fakadó mulatságos gondolatok tovább erősítik a kockákat a hasunkon.
Izzyék második kalandja során egy, már összeszokott osztályt és baráti társaságot láthatunk, hisz az űrlénykaland igazi csapattá kovácsolta a szereplőket. Miss Jones immár igazi pozitív, a gyerekeket szerető karakter, akit főhőseink nagyon szeretnek, s ha baj van, nem félnek hozzá fordulni segítségért/tanácsért. Üdítő volt látni, mennyit fejlődtek a karakterek az űrlényeset óta, ami igazán látványos, annak ellenére is, hogy alig járunk valamivel később időben a történetben.
A baráti társaság tagjai közül jelen kötetben Maisie végre nagyobb szerepet kap, s közelebbről is megismerhetjük a lányt. Ezáltal róla, életkörülményeiről és gondolatairól is rengeteg információt megtudunk, így már nem marad le a trió mögött ő sem a háttérbe szorulva.
A címszereplő új lány, Mathilde számomra nem lett túlságosan szimpatikus, s a történet legvégéig tulajdonképpen nem is zavar sok vizet, azonkívül, hogy furán meresztgeti a szemeit és "van"... Háttere és a "titokzatos, furcsa jelek", amik Izzyiéket ismét tévútra vezetik gondosan felépítettek és logikusak, tettei érthetőek, s úgy vélem, iskolaváltás esetén a gyerekek 90%-a ugyanezeket a "tüneteket" produkálja, mint ő, ennek ellenére picit valóban "irritáló" a viselkedése, s ugyanúgy ellenérzéseket kelt az olvasóban, mint főhőseink szemében. Természetesen a történet végére ő is kedvező színben tűnik már fel, s valószínű, hogy a folytatásban is csatlakozik majd a csapathoz, ahol azonban már így is eléggé "lányuralom" van, szóval a következő kalandok során nem ártana, ha egy-két fiúval még kibővülne a csapat.
Az írónő ismét sziporkázik, illetve, azt kellene mondanom, hogy az írónő Izzy karakterén keresztül brillíroz, minek köszönhetően nem egyszer könnyesre nevettem magam olvasás közben.
A folytatás tehát most is humorban, képtelen ötletekben és őrült kalandokban gazdag, minek köszönhetően a felhőtlen szórakozás garantált! Jöhet a folytatás!
A könyvet köszönöm a Móra kiadónak!
Értékelés: 4,5/5 pásztorpite
Idézetek
"Néha, amikor anyu leszid, apu a védelmemre kel:
- Ó, hagyd már szegényt! Az a fontos, hogy a helyén van a szíve. Igaz, Izzykém?
Mire én azt felelem:
- Hát, remélem!
Mert ha nem a helyén van, akkor ugyan HOL? Ki tudja, lehet a karomban, a térdemben, vagy akár még a nagylábujjamban is! Az pedig ELÉG ijesztő lenne. Főleg, hogy az orvosoknak keresni kéne, hogy megtudják, életben vagyok-e mg, vagy ilyesmi.
Apu akkor mond ilyeneket, amikor meg akar védeni, mert valami olyasmit csináltam, ami anyut az ŐRÜLETBE kergeti. Mint egyszer, amikor mondtam anyunak, hogy csukja be a szemét, és aztán a szájához tettem egy kaszáspókot, hogy puszilja meg. Szegény póknak már csak hat lába volt, mert kettő leszakadt, amikor véletlenül ráléptem. De anyu kinyitotta a szemét, mert a pók lába csikizte az orrát.
Aztán sikítozni kezdett, és lesöpörte a pókot, amitől MÉG EGY lába kiszakadt szegénynek.
Mondtam anyumnak, hogy én csak azt akartam, hogy gyógypuszit adjon a póknak, mint nekem, amikor kicsi voltam, é fájt a lábam.
De anyu csak sikítozott, és akkor apu azt mondta, vigyem ki a pókot, mire sírni kezdtem, mert tudtam, hogy szegény Martin odakint elpusztul, hiszen már csak öt lába maradt."
"Nemrég viszont AKKORA ZŰRBE keveredtem, amiből még apu se tudott kirángatni."
"- Ne beszélj már hülyeségeket, Stewart! (Így hívták apukámat.) Csak azért, mert valaki francia, még nem békalábon meg csigán él...
(...)
Azt gondoltam, én azért megkérdezem majd Mathilde-ot, mi a helyzet a csigákkal, csak hogy tudjam. Nálunk ugyanis a kertben van egy CSOMÓ csiga, és, ha akarja, esetleg gyűjthetek neki egy dobozba, én amúgy sem vagyok oda annyira értük, megenni meg főleg nem fogom őket."
"Állandóan az órát néztem, hogy mikor lesz már 10, de CSIGALASSÚSÁGGAL vánszorogtak a mutatók, gondoltam is, hogy talán elemet kéne cserélni az órában."
"De sajnos, ahogy anyukám szokta mondani, én elég türelmetlen típus vagyok. Egyszer például anyu micimackós csokinyalókát csinált nekem a sütivásárra, még mielőtt betiltották volna. Én meg egyszerűen NEM BÍRTAM KIVÁRNI, hogy a nyalókák megkeményedjenek, és azonnal meg akartam kóstolni. Állandóan kivettem a hűtőből a nyalókaformát, és kiittam belőle egy kis csokit, mert még folyékony volt. És reggel, amikor anyu kivette, egyik Micimackónak sem volt lába, Fülesnek pedig hiányzott a feje."
"- Jaj, csak ki ne derüljön, hogy igazából űrlény! KÖNYÖRGÖM, csak azt ne!
Mert Maisie-nek még mindig űrlényes rémálmai vannak, még akkor is, amikor ébren van."
"El se akartuk hinni! Maisie-é volt
A VILÁG LEGNAGYOBB SZOBÁJA!
Volt egy óriási ágya, amit be lehetett függönyözni, egy szőrös kanapéja meg egy csomó babzsákfotelje. És mindenütt rengeteg könyv!"
"A nagymamája találta ki, hogy költözzön be a könyvtárba, mert úgyis annyira szereti a könyveket.
Szerintem Maisie nagymamája nagyon aranyos néni lehetett. Kár, hogy már meghalt."
"- Jean nénikém csak négy láb magas - motyogta erre Maisie, de egyikünk sem tudta, hogy az milyen magasat jelent. Úgyhogy gyorsan körülrajzoltuk Jodi lábát egy tollal, aztán kivágtunk összesen négy ilyen lábformát, és egymás mögé sorakoztattuk őket, hogy lássuk milyen magas lehet egy négy láb magas ember."
"Anyu azt mondta, nagyapa néha elfelejti, hogy már más időket élünk, és nincs háború."
"Először is megkérdeztem tőle, honnan tudja, hogy Mr. Thomson tényleg kém. Ekkor nagyapa előrehajolva azt súgta, jöjjünk közelebb. És amikor odaléptünk hozzá, így folytatta:
- Látszik a szemén!"
"- Egek, te lány! Úgy fest, VALÓBAN bekaptatok egy kémet!
Na, ekkor már tudtuk, hogy nagy bajban vagyunk."
"Mrs. Kidd azzal tölti az egész életét, hogy megetet velünk mindent, amit nem akarunk megenni."
"- Izzy, fiam, nálatok cipzár van az ajtón?
(Ezt nem is értettem, de megnéztem otthon, és nincs.)"
"- Most már BIZTOS, hogy felnőtt! - ... - NINCS OLYAN gyerek, aki ebből két kanállal kérne!"
"Így aztán részletesen elmeséltünk neki mindent. De most egy kicsit lassabban, mert a felnőtteknek néha száz évig tart, mire felfognak egy olyan egyszerű dolgot, hogy Álruhába Bújt Tanfelügyelő Pitekém."
"Zach azt gondolta, a tanárnőnk azt akarja BEJELENTENI, hogy kisbabája lesz. Mert, mondta Zach, ő látta, hogy reggel egy óriási KitKat lógott ki Miss Jones táskájából, most meg a papírja már a kukában van. És Zach szerint csak egy terhes nő tud ilyen gyorsan egy ekkora csokit megenni."
"Aztán hiperventilálni kezdett, ami azt jelenti, hogy nagyon gyorsan és hangosan vette a levegőt. Ekkor már én is halálra rémültem, mert UTÁLOM a szellemeket, főleg, ha még esetleg skorbutosak is!"
"Megnyugtattuk Maisie-t, hogy a HONVÁGY nem fertőző, mert hirtelen neki is az lett, és haza akart menni az anyukájához."
"- Mathilde, figyelj! Megígérjük, hogy segítünk neked, hogy visszamehess "Fránciáországbá"!"
Óda Andyhez
Íme, a Könyvem,
és mellette csokrom.
Esküvőnk napjára
ódámat írom:
Szeretlek, mint a rókát,
szeretlek, mint a cicust.
Jobban, mint a csipszet
és a csípős giroszt.
Velünk örvend a cica,
ünnepel mopszli, pudli,
a feleséged lettem! Nézd,
Két lábra áll a dakszli
is. S bár könnyű nem mindig lesz,
egyet ígérhetek:
amíg meg nem halok,
én veled nevetek!
0 comments