Swift

Rádai Andrea: Rókazsolt ​a Margitszigeten - Értékelés



Rádai Andrea Rókazsolt ​a Margitszigeten c. mesekönyve a nyári Pagonyfeszt egyik legfrissebb és legropogósabb újdonsága. 
Az írónő a tavalyi év folyamán megjelent Tündérek a tajgán c. ifjúsági regényével engem már megnyert magának, így kíváncsian vártam az eggyel kisebb korosztálynak írt kötetét is, ami rendkívül olvasmányos, kalandos és bájos lett. A mesekönyv képi világát ezúttal Sipos Fanni teremtette meg, akinek ez az első megjelent, könyves illusztrációja. 
A kiadó a kötetet 5-10 év közötti gyerekeknek ajánlja. A mesésebb, cukibb cselekmény miatt én magam úgy gondolom, hogy az ovis korosztály lesz az, akiket igazán magával ragad majd Rókazsolt története, ami egyébiránt felnőtt fejjel is remekül élvezhető olvasmány.

"Én a rejtekhelyről figyeltem a történteket. Boldog 
voltam, hogy öreg barátom végre útra kelhet Afrikába. Hanem 
amikor Szilviából már csak egy elmosódó kis folt látszott, 
a szívem összeszorult kicsit..."

Főhősünk Rókazsolt, a Margitszigeten él takaros kis odújában, a Palatinus strand közelében álló fenyőfában. A róka gyönyörű helyen él, ám nyáron, mikor beköszönt a strandszezon napközben nem szeret kibújni az otthonából, hisz a sziget tele van emberekkel, akik sikítoznak, hangoskodnak, s megijednek, ha rókát látnak. Igen ám, de ezeken a nyári napokon sem kuksolhat mindig az odújában (a föld alatt húzódó hatalmas barlangrendszer ellenére sem), ezért néhanapján bozontos szőrmebundába bújik, amiben az emberek kutyának nézik...
Rókazsolt azonban csak a felnőttektől tart... A Margitszigeten strandozó és kiránduló gyerekek előtt azonban nem fél mutatkozni. Így találkozik egy testvérpárral, Sárival és Jolival, akikhez a sajtos párizsi ínycsiklandozó illata vonzza oda, akik meg is kínálják őt a szendvicsükkel...
Rókazsolt és a lányok összebarátkoznak, s még az otthonában is meglátogatják a rókát, aki rengeteg talált tárgyat tart az odúban, "valamire még jó lesz" alapon. Hogy a kaland (és a nap) pedig teljes legyen, Joli alvókáját, a plüsszsiráfot is haza kell juttatni a városba...

Rókazsolt azonban nem él egyedül ezen a tágas, magyar szigeten. Barátai, Sárkánybori, a légy méretű sárkány, valamint Varjúsanyi jóban-rosszban vele tartanak. A barátok rengeteg kalandot élnek át együtt, melyekhez immár Sári és Joli is csatlakozik. 
A szigeten él még Macskabalog, a magának való cicus, aki a felesége, Macskarozál eltűnése óta nem önmaga. Az újdonsült barátokkal azonban nem csupán több kaland, de mintha egy csipetnyi varázslat is érkezne a szigetlakók életébe, melynek köszönhetően Macskarozál eltűnésének okára is fény derül...

A kötetben fontos szerep jut még Gólyagézabácsinak, a sérült gólyának is, aki nagyon rég maga mögött hagyta a Margitszigetet, hogy még egyszer utoljára Afrikába mehessen, s most végre hírt ad magáról egy levélben...

Ha mindez pedig még mindig nem lenne elég, a kötetből azt is megtudhatod, beszélnek-e a hajók, avagy mi volt az az egészen különös "felhő" Budapest utcái felett...

"Aznap kora hajnalban Budapest bizonyos utcáin, ha 
valaki odakinn járt, vagy csak kinézett az ablakon, különös 
jelenségnek lehetett a tanúja. Egy furcsa felhő vonult át 
az égen. Nem fehér volt vagy szürke, hanem az ősz színei 
keveredtek benne: rengeteg sárga, egy kevés barna és 
piros. Az emberek nem tudták mire vélni ezt, így aztán 
megvonták a vállukat, és továbbmentek. Ám aki egy kicsit 
hosszabban figyelte a felhőt, egy-egy pillanatra láthatta a falevelek 
alatt megcsillanó, színpompás pillangószárnyakat is."

A Rókazsolt a Margitszigeten több rövidebb mese gyűjteménye, melyben főhőseink izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokat élnek át. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, s mindenki megtalálhatja a maga kedvencét a fejezetek közt.


Rádai Andrea szépen építi fel Rókazsolt nem mindennapi meséjét. 
Elsőként természetesen főhősünket, Rókazsoltot és lakhelyét ismerhetjük meg, majd egyre többet megtudhatunk barátairól és a szigeten élő állatokról. Ezt követően új barátságok szövődnek, régi sebek szakadnak fel, régmúlt történetek kerülnek felelevenítésre, s eddig a pontig lezáratlan szálak érnek révbe.
Bár gyermek hőseink is kedvelhető, aranyos karakterek, a hangsúly természetesen az állatokon van, akik közül egyértelműen Gólyagézabácsi és az ő meghitt, negédes, bús-szomorú, s mégis reményteli története lett a kedvencem. A szívemhez nőtt továbbá Macskabalog karaktere is, aki szeretett felesége elvesztésén bánkódik (a feleségéről készült képpel való összegömbölyödött alvást ábrázoló illusztráció például az egyik legnagyobb kedvencem a kötetben, nincsenek rá szavak mennyi érzelmet áraszt az az oldal...).
A gyönyörű illusztrációkat Sipos Fanninak köszönhetjük, aki remekül debütált a mesekönyvek világában. Karakteres, egyedi szereplőket teremtett meg Rádai Andrea elbeszélése alapján, de a természet szépsége és szeretete is megelevenedik a képein, hogy az elrejtett, apró részletekről már ne is szóljak. Érdemes hosszasan böngészni a teljes oldalas illusztrációkat. A fentebb említett Macskablogos oldalon túl a kedvencem természetesen Gólyagézabácsi történetszálának illusztrációi voltak, de meg kell említenem a Varjúsanyit ábrázoló képeket is, amik mind-mind első osztályú minőségűek voltak számomra.

A kötet a Margitsziget szerelmeseinek, az állatokat és a természetet kedvelőknek kifejezetten ajánlott! A rövid fejezetekből és több mesét felölelő könyv tökéletes lehet esti meseként, vagy önálló fogyasztásra is. Az izgalmas és érdekes történetszálak azonban lehetséges, hogy habzsolásra ösztönöznek majd...! ;)


A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!

Értékelés: 5/5 Margitsziget

Ha tetszett, olvasd el ezeket is...

0 comments

Flickr Images